Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-05 / 104. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. május 5., péntek „Van honnan szökni...” „Valószínű, hogy egy menekülttábor lesz...” Fodor Géza (VI/4.) Gyula igazán mintaképe lehet a magyar — román barátságnak. Az intézmények falán kétnyelvű a felirat, itt székel a Magyaror­szági Románok Demokratikus Szövetsége, és újságuk is van a nemzetiségieknek. Közel a ha­tár, nem messze hallatszottak az állítólagos lövések. Ennek elle­nére a kisvárosban nem látható­ak olyan felhívások, mint Debre­cenben, a templomkapukon nem hívja írás a menekülteket. A tanácson azt mondják, Arany- Tóth Mariann városi főtanácsos foglalkozik az üggyel. A hölgy nagy papírpaksamétával ül elénk. — Kétszáz körül vannak a menekültek városunkban. A na­gyobb hullám szeptember — ok­tóberben kezdődött. Majdnem mindenkinek tudunk munkát biztosítani, de nem százszázalék­ban a saját szakmájában. A lete­lepedési alapból adjuk a segélye­ket, egyedi elbírálás alapján. Az albérletek mostanra telítődtek, mégsincs Gyulán átmeneti szál­lás, mert nincs rá igény. Van a la­káshelyzetre is megoldás, a ker­tészeti vállalat építkezik, s más házak helyrehozására is fordí­tunk a letelepedési alapból. Né­hány hétig a helyi fogadóban szállásoltuk el őket, de annak igen magas volt a költsége. Egyébként az a véleményem, hogy jobban meg kellene szűrni az átjövőket. Nézze, olyan is akadt, hogy magánszemélyek befogadtak menekülteket, azok meg nem fizettek semmit, ráadá­(Fotó: Gál Gábor) sül a környéken felégettek sok mindent. Aztán van, aki kétszer* veszi fel a segélyt. A legtöbb esetben nem tudjuk, hogy kifé­lék és mifélék, mert útlevél nél­kül érkeznek. A város lakói is ve­gyes érzelmekkel fogadták őket, vannak határozott ellenzőik, a lakások miatt. Van ebben is igaz­ság. Nem tudom, hosszú távon megfelelünk-e majd az elvárá­soknak. Hogy az egyház foglal- kozik-e velük, azt sem tudom, nincs kapcsolatunk egymással. A Vöröskereszt, a családsegítő szolgálat viszont segít, s a városi TIT-szervezet klubot is szerve­zett nekik. Tervezik, hogy lesz egy mag, amely az érdekeiket képviseli, s lenne egy biztos hely, ahol el lehet őket érni. De bo­csássanak meg, megmutatnák az igazolványukat? Megtesszük, s érdeklődünk, hogy vannak-e rossz tapasztala­tai. Nincsenek, de nem árt az éberség. * Barátságosabb a fogadtatás Békéscsabán, ahol a megyei ta­nács gazdasági osztályának veze­tője, Fodor Géza lát vendégül. Helyi vélemények szerint ő az egyetlen Békésben, aki a leendő menekülttáborokról beszélni tud. — Először is szögezzünk le valamit — mondja. — Kétféle menekült van, az egyik a magyar nemzetiségű, aki Magyarorszá­gon akar letelepedni. Okét is le­het két részre osztani: van, aki Békés megyében marad — ők a többség —, van, aki továbbmegy. Ennek a két csoportnak van szüksége a menekülttáborok fel­állítására. A többieknek, akik német vagy román nemzetiségű­ek, és tovább akarnak utazni Nyugatra, ideiglenes szállás kell, s juttatunk számukra is minimá­lis segélyt a letelepedési alapból. — Békésbe 2478 embert en­gedett át a rendőrség, ebben az évben 201-et. 1286-an maradtak itt, s a munkaképesek találtak maguknak helyet. 876-an men­tek tovább, s közülük 316-an kaptak beutazási engedélyt az NSZK-ba. Szerencsések va­gyunk, hiszen az elején hiány­szakmunkások is jöttek, például szövőnők, szívesen fogadta őket a megye. Vannak muzeológusa­ink, orvosaink és pedagógusaink is, de sokan sajnos már szakma nélkül is érkeznek, s ez növeli a meglévő magyar problémákat. Állandó a kapcsolatunk a mun­kaerő-szolgálati irodával. — Valószínű, hogy egy mene­külttábor lesz, a békésdánfoki if­júsági tábort alakítjuk át erre a célra. Ott jelenleg is működik át­meneti szállás. Ez csekély befek­tetéssel megoldható, ügy, hogy a fiatalokat nem éri kár, az üdülési igényeiket más helyeken ki tud­juk elégíteni. Jelen pillanatban 260 helyes Békésdánfok, s a má­jusi nyitás tűnik reálisnak. Annál is inkább, mert főleg nyáron ér­keznek sokan, akkor valamivel biztonságosabb az időjárás miatt a szökés. A segítség most is nagy­mértékű, csak mi nem verjük olyan nagy dobra, mint Hajdü- Bihar. Küldött például segélyt a Máltai Lovagrend magyar tago­zatának szeretetszolgálata, s a nagycsaládosok egyesülete is. Természetes, hogy a Vöröske­reszt is segélyez, s az egyházak sem szűkmarkúak lehetőségei­ken belül, főleg Táborszki evan­gélikus esperes úr viseli a szívén az ügyet. Áz erőket ide, a tanács­ra koncentráltuk, az épületünk­ben van az osztás is. Még valami: éppen Békésből röppent fel a hír, hogy sokakat válogatás nélkül adnak vissza. Mivel csatlakoz­tunk az ENSZ genfi konvenció­jához, s lesz menekülttábor, a visszaadáshoz is bírósági döntés kell majd. Már-már mi is menekültnek érezzük magunkat, amikor or­szágjáró expedíciónk végén já­runk. A vonat azonban már ha­zafelé visz, Heves megyébe... (Folytatjuk) Kovács Attila „Legalább ilyenkor találkozzunk” Beszélgetés a magyar nyelv hete után Jövőféltés „Embervoltunkhoz tartozik annak a lehetősége is, hogy a bennünk megformálódó gondo­latokat szavakba öntsük, mon­datokká, beszéddé formáljuk, szabadon használhatjuk azt a nyelvet, amelyet gyerekkorunk­ban megtanultunk, amellyel olyan természetességgel fordu­lunk a másik emberhez, amilyen természetességgel szívjuk tele a tüdőnket a tiszta levegővel, for­dítjuk arcunkat a Nap felé” — ezeket a szavakat dr. Fekete Péter tanszékvezető főiskolai docens mondta Egerben, az idei magyar nyelv hete országos nyitónapján. Ezen az eseménysorozaton eb­ben az évben a fő téma a nemzet és az anyanyelv kapcsolata volt, külön kiemelve, miképpen is ala­kul ez a kisebbségi sorban élő magyarok életében. Rendkívül fontos ezzel foglalkozni, hiszen dr. Fekete Péter is így beszélt er­ről, a már említett előadásában: a történelem viharaiban népek tűntek, kultúrák süllyedtek el, ám mi reméljük, hogy a nyelvé­ben erősen megkapaszkodó ma­gyarság a megmaradó nemzetek közé fog tartozni. Dr. Fekete Péterrel néhány nappal később az egri tanárkép­ző főiskola magyar nyelvészeti tanszékén beszélgettünk. — Vajon volt-e valamilyen különös indítéka annak, hogy a nemzet és anyanyelv kapcsolatá­ról éppen Egerben esett a legtöbb szó? — Minden évben az ország más részén rendezik a kiemelt eseménysorozatot. Ezt az orszá­gos szakosztály vezetősége kez­deményezi, s olyan helyeket je­lölnek ki, amelyeknek valami­lyen kapcsolatuk van a nyelvvel, mondjuk működik nyelvészeti tanszék, mint itt. Már egy éve tudtuk, hogy az idén Egerre esett a választás, s amikor a TIT vá­lasztmányával összeültünk, megegyezett a két fél között az a gondolat, hogy ez legyen a köz­ponti téma. Annál is inkább, mert nagy szükség van arra, hogy a világban szétszóródott ma­gyarság legalább ilyen módon ta­lálkozzon. Emellett a kisebbség­ben élők körében igen tekinté­lyesen fejlődik a nyelv, s tanulha­tunk tőlük magyarságtudatot, amivel ők jobban törődnek. — Számunkra tehát kamatoz­tatható az ügy vállalása. De mit nyerhetnek ezen a kisebbségi sor­ban élők? — Nem véletlen, hogy számo­sán képviselték a kisebbségi ma­gyarságot. Számukra is rendkí­vül fontos, hogy az anyanemzet­tel tartsák a kapcsolatot. Nagyon jó hangulatú összejövetelünk volt például a főiskolán, ahol ungvári, alsóőri, pozsonyi, so- moijai, adai költők, tanárok vet­tek részt a találkozón. Lényeges megemlíteni, hogy ez nem vala­miféle magyarkodás, hiszen ezek mögött a dolgok mögött komoly tartalom van. A külföldön élők pedig rendkívül örülnek, hogy hívjuk őket, hiszen így érezhetik, hogy tartoznak valahová. Jelen­tős esemény volt ez a mostani, hi­szen az egyik első ilyen alkalom volt ez, hogy nagy számban ösz- szejöjjenek a nemzet különböző országokban élő fiai. — A magyar nyelv hetének ál­landó programja, hogy az elő­adók iskolákba látogatnak, ahol népszerű anyanyelvi foglalkozá­sokat tartanak. Ezen a néhány napon kívül azonban kevésszer fordulnak elő ilyenek. Van-e ezeknek így megfelelő hatásuk? — Ezt nem tudjuk lemérni, ám jó volna, ha ezek rendszere­sek lennének, máskor is hívná­nak bennünket. De így is haszno­sak ezek a találkozók, mert aho­vá elmegyünk, oda általában meghívnak később is. Vannak helyek, ahonnan minden évben mutatkozik érdeklődés. Azon­ban sajnos akad, ahová nem ju­tunk el, s emiatt is van, hogy to­vább romlik a nyelvhasználat. (Hiszen nem a nyelv romlik.) Magam szeretek idősebbek, nyugdíjasok közé járni, mert ve­lük nagyon jól el lehet beszélget­ni. Azt azonban fájlaljuk, hogy üzemekbe, munkások közé nem jutunk el. — Dobos László csehszlová­kiai magyar költő így jellemezte az otthonában előforduló hason­ló rendezvényeket: vasárnapi, ünnepnapi alkalmak. Áll-e a magyar nyelv hetére is ez a meg­állapítás? — Dobos László kicsit erősen fogalmazott, de lényegében iga­za van... K.A. Katolikus ifjúsági lap Meg­jelent az Igen Igen címmel katolikus ifjúsági lapot jelentetett meg az Országos Lelkipásztor Intézet. A 30 ezres példányszámban napvilágot lá­tott kiadványt a szerkesztőség és a lapgazda képviselői sajtótájé­koztatón mutatták be szerdán a Lukács cukrászdában. Czakó Gábor főszerkesztő ajánlásában hangsúlyozta, hogy negyven éve nem adtak ki Magyarországon a fiatal katolikusoknak szóló la­pot. Az Igen — a régi, hagyomá­nyos lapszerkesztést felelevenít­ve — modern hangvétel mellett kíván teret engedni mindazon el­képzeléseknek, amelyeket a ka­tolikus ifjúsági mozgalmak meg­fogalmaznak. Olyan, a keresz­tény élettel is összefüggő témák­kal jelentkeznek majd a lapban, mint az oktatás, a kultúra, s he­lyet adnak sporteseményekről szóló tudósításoknak is. A szerkesztőbizottság és a Lelkipásztor Intézet képviseleté­ben jelenlévők elmondták, hogy nem belső egyházi lapnak tekin­tik újságjukat: a hívő katoliku­sok mellett más érdeklődők is haszonnal forgathatják a kiad­ványt. Lehetőséget kínálnak nem katolikus szerzőknek is ar­ra, hogy kifejtsék a katolicizmus­hoz való viszonyukat. A következő lapszámok is for­málódnak már: ezekben — az el­képzelések szerint — olyan, az if­júság széles körében érdeklődés­re számot tartó, úgynevezett ké­nyes témák is terítékre kerülnek, mint a cölibátus kérdése. A lap nyitottságát jelzi, hogy külföldi tudósítókat is „foglalkoztat,,: moldvai tudósítója például az ott élő mintegy 300 ezer katolikus életéről, a romániai vidék nép­rajzi, zenetörténeti érdekessége­iről számol be rendszeresen az olvasóknak. A veszprémi nyomdában elő­állított, kéthetenként megjelenő Igent a postán kívül a társadalmi munkában dolgozó terjesztők juttatják el az érdeklődőkhöz, s tervezik a kapcsolatfelvételt a Kultúra Külkereskedelmi Válla­lattal, hogy a kiadványt külföl­dön is megismerhessék. Az Akadémia és az egész ma­gyar tudomány szempontjából történelmi jelentőségű lesz a Magyar Tudományos Akadémia május 8-án kezdődő közgyűlése — hangsúlyozta Tigyi József akadémikus, az MTA alelnöke az Akadémia székházában tar­tott sajtótájékoztatón. Elmond­ta: első ízben adódik lehetőség arra, hogy a tudóstársaság saját kezdeményezésére meghatároz­za az Akadémia jogállását, fel­adatait és munkamódszereit. A közgyűlésen tárgyilagosan elem­zik majd a magyar tudomány eredményeit, jelenlegi helyzetét, áttekintik versenyképességét, perspektíváit. A várható hazai és nemzetközi irányzatokat, a gaz­dasági és társadalmi körülmé­nyeket is figyelembe véve hatá­rozzák meg az Akadémia szerke­zetét, működési rendjét a követ­kező évtizedekre. Ez a közgyűlés — immár a 149-ik — az eddigieknél nyitot­tabb lesz — mondotta az alelnök. Munkálataiban részt vesz a 230 akadémikussal együtt több mint 600 meghívott, köztük az akadé­miai intézetek igazgatói, orszá­gos hatáskörű szervek vezetői, az egyetemek rektorai, tudomá­nyos társaságok és szakszerveze­tek képviselői. Manapság nem menekülhe­tünk a közös gondok szorításá­tól, hiszen akkor is megroha­moznak minket, ha — legalábbis néhány órára — száműzni szeret­nénk valamennyit. Pillanatnyi­lag füstölgünk, de aztán megbé­kélünk, mert a jövőféltés szinte mindnyájunkat vezérel. Ezeket a témákat krőzusi bő­kezűséggel kínálják az ugyan­ilyen hangoltságú rádiós kolle­gák. Érdemes figyelni rájuk, mi­vel az együttes töprengés min­denkit gazdagít, s hosszabb tá­von feltétlenül hozzájárul a jelen aggasztó nehézségeinek felszá­molásához. Az elmúlt napokban nem is egyszer foglalkoztak a fiatalok, az iskolások világképével. A Kö- lyökrádióban, a kitűnően kép­zett, az igen kulturált Rapcsányi László hitükről faggatta őket, s közreműködése révén választ kaphattunk arra, miként véle­kednek a vallásról, annak okta­tásáról. Rá kellett döbbennünk, hogy a tizenévesek még a legal­apvetőbb fogalmakkal sincsenek tisztában, s azt sem tudják — hogy csak egy példát említsünk a műsor kapcsán —, hogy ki a po­gány. Kérem, ne háborodjanak fel, mert a nagymérvű tájékozatlan­ságért nem ők a felelősek, hanem Öröm leírni — akkor is, ha nem ez az általános —, hogy nem ritkák a korrekt, a másik fél meg­állapításait is tiszteletben tartó, azokat kizárólag megfontolásra méltó érvekkel megkérdőjelező viták. Ilyesfélének lehettünk tanúi 24-én este, a Vicsek Ferenc szer­vezett Képviselők klubjában, amely mintegy nyitányként a Tisztelt Ház mostani helyzetét térképezte fel. A meghívottak kendőzés nélkül disputáztak. Ki­derült, hogy nézeteik különböz­nek, ám ezek egészséges ütköz­tetése azt jelezte, hogy kialakul­hat —persze nem máról holnap­Sajnos az is megtörténik — méghozzá igen sűrűn —, hogy el­szabadulnak az indulatok, s a pro és kontrák izgalmas mérkőzését személyek csatározása váltja fel. Természetesen alpári stílusban. A felpaprikázott ultrabalosok ekként szokták — névtelenül — rohamozni az igen színvonalas Vasárnapi Újság stábját. A munkaközgyűlés az MTA székházában Berend T. Iván el­nök megnyitójával kezdődik. Ezután adják át az Akadémiai Aranyérmet és az Akadémiai Dijakat, amelyekkel a hazai ku­tatók kimagasló tudományos és közéleti munkásságát ismerik el. Akadémiai Újságírói Díjban ré­szesítenek a magyar tudomány eredményeit sikeresen népszerű­sítő két újságírót. Ebben az év­ben nem tartanak központi elő­adást, mert a közgyűlés munkája jelentős tudományos, tudo­mánypolitikai és tudományszer­vezési kérdések sokoldalú, fele­lősségteljes megvitatására össz­pontosul. Az elnöki bevezető előadás­ban szó lesz egyebek között arról, hogy az Akadémia, a tudomány milyen szerepet tölt be a gazdasá­gi-társadalmi döntésekben, a tu­dóstársadalom miként segíti elő az ország fejlődését. A főtitkári bevezető előadás átfogó képet ad az utóbbi közgyűlés óta végzett munkájukról, és vázolja tenniva­lóikat. A közgyűlésen megvitatják a Magyar Tudományos Akadé­miáról szóló törvény és az új alapszabály koncepcióterveit. Megvizsgálják: a tudományos kutatásban résztvevő műhelyek, az a pedagógiai elvrendszer illet­ve gyakorlat, amely konzekvesen megfeledkezett a nyiladozó érte­lem pallérozásáról, a bimbózó érzelmek fejlesztéséről. Ez különösképp ezért vaskos hiba, mert az ifjak szomjúhozzák az Igazat, a Nemeset és a Szépet. Vennék az „adást”, ha rendület­lenül sugároznák számukra. Iro­dalom és történelemtanításunk azonban süketen és vakon rea­gált eddig kimondatlan, ám még­is létező óhajukra, mivel mara­dandó élmények helyett csupán gyorsan kihulló ismeretözönt préselt agyukba a vele társított idejétmúlt, direkten ideológizáló körítéssel. Jöjjünk rá, hogy másra vár­nak, s azt adjuk nekik, amire só­várognak. Ezt sugalmazta a 25-i Beszélgessünk..., Kovács Róbert és Szabó Éva programja, s ezt szorgalmazzák azok a tanárok, akik a folyvást változó regulákra fittyet hányva kizárólag küldeté­sük parancsára cselekedtek, s a lélek folyvás hű formálóiként ügyködtek a katedrákon. Talán medáliák nélkül, de mégis elége­detten, csendes sikereikre szótla­nul is büszkén. Az idő, az élet őket igazolta. Kár, hogy ezt olyan kevesen sej­tették. Főként a felsőbb régiókban... ra — egy olyan közmegegyezés, amely milliók javára is kamatoz­hat. Lehet tovább meditálni azon, hogy mi dukál majd a különböző pártoknak, célszerű-e főállásban vállalni a honatyaságot, szüksé­ges-e valamiféle alkalmassági vizsga vagy intelligenciateszt a maradéktalan helytálláshoz? Ezek részletmozzanatok, a meghatározó motívum az, hogy érvényesült a hamisítatlan de­mokratizmus, amely soha nem téveszthető össze a látványos de­magógiával. A csinnadratta-ízű szólamok­kal... Elismerés az ostorozottaknak, mivel nemcsak hirdetik, de bizo­nyítják is azt a toleranciát, azt a nagymérvű türelmet, amely nél­kül nem születhet valódi kibon­takozás. Hétköznapjaink egyetlen frontján sem. Pécsi István a középiskolai tanárok is miként lehetnek részesei az önkormány­zati mechanizmusnak, hogyan lehet bevonni a külföldön élő magyar származású tudósokat a hazai tudományos életbe. Nagyjelentőségű erkölcsi kér­désben is állást foglal majd a köz­gyűlés. Az elnökség ugyanis ja­vasolja, hogy orvosolják a mél­tánytalan elbánásban részesített akadémiai tagok sérelmét: reha­bilitálják azokat az akadémiai tiszteleti, rendes és levelező ta­gokat, akiket 1949 — 50-ben po­litikai okokból zártak ki, vagy ta­nácskozó taggá minősítettek. Ja­vasolják azt is, hogy rendezzék a tartósan külföldön élő magyar, illetőleg volt magyar állampol­gárságú akadémiai tagok jogi státuszát. Az elnökség úgy ítéli meg, hogy indokolt elégtételt szolgáltatni azoknak a már nem élő tudósoknak is, akiket a Ta­nácsköztársaságban betöltött szerepük miatt zártak ki 1919 — 1920-ban az MTA tagjai sorá­ból. Május 9-én, s ha a vita igényli, 10-én ugyancsak kibővített, zárt ülésen folytatják a közgyűlést az MTA székházában. Ekkor vála­szol az Akadémia elnöke és főtit­kára a hozzászólásokra. Vérbeli viták Több türelem Közgyűlésre készül a Magyar Tudományos Akadémia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents