Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-04 / 103. szám
udruvdi, rdNuuuvdi N ÉPÚJSÁG, 1989. május 4., csütörtök 5. 4 A 4 > I ) Karate Kardos a legjobb egri Az elmúlt hét végén rendezték meg a megyeszékhelyen a kyo- kushinkay-karate ifjúsági országos bajnokságát és a felnőttek II. osztályú versenyét. A küzdelmek mintegy hatszáz néző előtt zajlottak a körcsarnokban. A házigazdák közül egyedül Kardos Gyula szerzett érmet, a -80 ki- logramos kategóriában a harmadik lett. Az esemény rangját növelte, hogy bíróként közreműködött két ismert, négydanos mester is, Furkó Kálmán és Adámy István. Szántó György fotói a versenyen készültek. ESEelnökségi A hogyan továbbről Az Eiger Sportegyesület elnöksége ülést tartott, melynek egy napirendi pontja volt, mégpedig a hogyan tovább? A testület tagjai több alternatívát is felvetettek az anyagi gondokkal küszködő klnb jövőjéről vitázva, ám végleges döntést nem hoztak. Abban közös nevezőre jutottak, hogy ilyen körülmények között nem működhet tovább az egyesület, sürgősen elő kell teremteni az elmúlt évi hiány kiegyenlítésére és az idei mínusz pótlására 14 millió forintot. Az elnökség tagjai a következő két hetet arra használják fel, hogy felkutassák ennek lehetőségét, majd ezután ismét összeülnek, hogy kimondják a végső szót. Hogyan tovább? Papírformaeredmények Tegnap lejátszották a labdarúgó MNK negyeddöntőjének visszavágó mérkőzéseit. A találkozókon papírforma eredmények születtek. A legjobb négy közé az FTC, a Honvéd, a Siófok, valamint a ZTE csapata jutott. Eredmények:ZTE—Vác 1-1, Rába—Honvéd 2-1, Siófok—Dömsöd 5-1, FTC—Répcelak 4-1. Derű és ború Bp. Renova — Egri Lendület 2-0 (2-0) Országos nagypályás női bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 200 néző. Lendület: Bagi — Kollár, Simon, Szepesházy, Szomolyainé — Lőj, Nagy, Vámosi, Vajmi — Nagyné, Gál. Edző: Nagy Frigyes. Nagy küzdelemben szenvedett vereséget a kórházi gárda a dobogós helyért vívott rangadón úgy, hogy végig egyenlő partnere volt tapasztaltabb ellenfelének. A játékvezetővel folytatott külön „csatát” azonban nem nyerhette meg... Május 8-án, hétfőn fél hatkor szuperrangadó lesz Egerben az Északi sporttelepen, ugyanis a tíz válogatott játékost felvonultató Femina látogat Egerbe, s igyekszik revansot venni őszi vereségéért. Némi gyógyírt jelentett az egri sebekre a Szolnokon elért tornagyőzelem. Először a Tipográfiával játszottak 0-0-at, majd a döntőben a Szolnoki Tiszaliget első osztályba törekvő csapatát 6-0 arányban valósággal lelépték. A hajrá döntött Debreceni Közút — Eger SE 17-15 (11-10) NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés, Debrecen, 400 néző. V: Horváth, Góg. ESE: Csanálosine — Veres 2. Lendvai 3, Gergely, NAGYNE 4, Simon 2, ÉSZT ARINÉ4. Cs: Jakab. Edző: Herczeg Béla. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen, korrekt játékvezetés mellett csak az utolsó percben dőlt el a két pont sorsa. A debreceniek jó napot kifogó kapusa hat hétméterest is hárított. Az egriek legközelebb pénteken 17 órakor játszanak a Csepeli Áfor csapatát fogadják a körcsarnokban. A sport(os) felügyelő A nehezedő gazdasági körülmények, a támogatások csökkentése, a leépítések a sport területét sem hagyják érintetlenül. Manapság senki sem irigyli már a sportvezetők „bársonyszékét”, a nagy egyesületek sorra számolják fel szakosztályaikat, a falusi sportkörök — amelyek néhány éve még egy-egy község életének elképzelhetetlen részét alkották — ma már lassan csak az emlékezetben léteznek. Felbecsülhetetlen ezért néhány lelkes sportbarát azon sziszifuszinak tűnő fáradozása, mellyel átmenteni igyekeznek egy-egy település sporthagyományait a jövő számára. Jórészt társadalmi munkában végzik tevékenységükét,jutalmuk „pusztán” az erkölcsi elismerés. Egykor ők is sportoltak, tudják, a mozgás öröme, a sikerélmény olyan kohéziós erőt jelenthet, melyet nem pótolhat semmi. Városi ember nem is sejtheti, hogy néhány helyen micsoda ünnep, ha a falu futballcsapata otthon játszik, s ráadásul még le is győzi ellenfelét. Idősebbek és fiatalok a pálya szélén biztatják kedvenceiket, s egy-egy hazai gólról ■még napokig beszélnek. A felnőttek a munkahelyen vagy a kocsmában elevenítik fel egy-egy 90 perc legérdekesebb eseményeit. A gyerekek egy-egy látványos csel után akár egy életre is megválasztják példaképeiket. Nos, egy ilyen milliőbe csöppentünk bele Tarnaleleszen, ahol a sportkör elnökével Pál Tiborral beszélgettünk. — Néhány évvel ezelőtt sokan talán nem is tudták, hogy Tarnale- lesz egyáltalán létezik. Tavaly a tévé képernyőjén láthattuk a Pályán maradni röplabda országos döntőjét, ahol az általános iskola leányai nagyszerűen helytálltak. Jelenleg a futballcsapat szállítja az eredményeket, melyek egy részét önnek tuklajdonítják. — A röpisek révén valóban egy ország láthatta, hogy testnevelőink révén nagyszerű nevelőmunkát folytatnak iskolánkban. Két esztendeje a labdarúgó-csapatunk feljutott a megyei bajnokságba, ahol általában a középmezőnyben tanyáznak. Kezdetben pedig biztos kiesőként könyvelték el őket, így meglepetésnek számított, hogy az élen állók között is megfordultunk. Az én részem ebből csupán annyi, hogy összefogtam a meglévő erőket s megfelelő anyagi hátteret kellett biztosítani. Közel 400 ezer forintot sikerült összeszedni, amely fedezi éves költségeinket. Ebből nem jut a játékosoknak prémiumra, nálunk pusztán kedvtelésből, s a falu becsületéért kergetik a labdát. — Többször előfordult, hogy ezernél is több szurkokló volt kíváncsi a hazai mérkőzésekre. Itt talán jobban érdekli az embereket a foci, mint máshol? — Valóban sokan szurkolnak csapatunknak, s ha azt nézzük, hogy Egerben olykor néhány száz néző lézeng a lelátókon, igazán elégedettek lehetünk. A környékbeli községekből is sokan rándul- nak át hozzánk a hét végén, s mióta a Pétervására gyengélkedik, nőtt a táborunk.Talán az is vonzza az embereket, hogy a játékosok akár a lelkűket is képesek kitenni a győzelemért. Érthető, hiszen a rokonok, sógorok, komák egy hétig is húzzák őket egy balsiker után. — Ha jól tudom ön látja el a rendőri feladatokat is Leleszen. A törvény képviselőivel szemben gyakran bizalmatlanok az emberek, önnek mégis sikerült közelebb férkőzni hozzájuk? — Kezdetben sokszor éreztem a háromlépés távolságot, de lassan megismertek az itteniek, s rájöttek, igazán barátságos ember vagyok. Márciusban már nyugállományba vonultam, így még több időm lesz a sportra és a családra. A feleségemmel töltöttem talán a legkevesebb időt, s nem szeretném megvárni, amíg a türelme elfogy. A bizalom kérdésére visszatérve,ma már nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne kérdeznék meg többen is, mi lesz az eredmény a hét végén? A meccs után is leülünk az emberekkel, s elemezzük — ki higgadtan, ki felhevülve — a látottakat. — Ügy tűnik, virágkorát éli a sportélet a településen, de vajon mit hoz a jövő? — Itt körülbelül nyolcezer ember él, sokaknak egyetlen szórakozása a bajnoki mérkőzés. Ezért kötelező kiszolgálni az ittenieket, elengedhetetlen az eredményesség. Támogatóink egyenlőre biztosítják a feltételeket, akár hosszú távon is tervezhetünk. Igyekszünk az utánpótlás-nevelést is jobban felkarolni, s terveink között szerepel minden második héten egy sportnap szervezése. Szeretnénk ha a serdülő, ifjúsági és felnőtt csapat egymás után játszhatna, így a fiatalok is jobban előtérbe kerülnének. Nem beszélve arról, hogy ez költség megtakarítást is jelenthetne, hiszen a serdülők külön utaztatása jelentős összegeket visz el a kasszából. A tehetséges után- pótláskorúak bemutatkozhatnának az első csapatban is, hiszen a frissítés sohasem árt. A sziszifuszinak tűnő munka tehát mégiscsak eredménnyel jár, legalábbis a példa ezt mutatja. Abban reménykedhetünk, hogy akad még sok ilyen hasonlóan lelkes sportbarát. Molnár Zsolt Körzeti labdarúgó-bajnokság Lépéselőnyt szerzett a Noszvaj A Gyöngyös körzeti bajnokság legutóbbi fordulója a házigazdák abszolút sikerét hozta,hiszen a vendégek még pontot sem tudtak rabolni tőlük. A Domosz- ló gólszüretet rendezett a sereghajtó csányiak ellen. A listavezető Karácsond a középcsapat Adácsot is biztosan verte. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Heréd — Ecséd 1-0 (5-1), Boldog — Gyöngyöstarján 2-0 (2-0), Domoszló — Csány 9-0 (7-2), Visznek — Gyöngyöspata 2-1 (1-6), Karácsond — Adács 2-0 (0-z). A bajnokság állása: 1. Karácsond 18 10 7 1 39-13 27 2. Heréd 17 12 1 4 37-19 25 3. Domoszló 16 10 4 2 48- 8 24 4. Visznek 18 7 6 5 40-21 20 5. Boldog 17 8 3 6 39-27 19 6. Adács 17 7 4 6 25-31 18 7. Szűcsi 16 6 5 5 31-25 17 8. GYSE II. 17 6 5 6 32-28 17 9. Ecséd 17 6 4 7 29-22 16 10. Gv.-tarián 17 2 6 9 20-33 10 11. Gy.-pata 18 3 1 14 16-69 7 12. Csány 16 1 1 13 17-64 4 Az Eger körzeti bajnokság I. osztályában a tabella megmerevedett, egy jottányit sem változott az előző forduló óta.Itt a Gyöngyös körzettel ellentétben inkább a vendégek örülhettek vasárnap, mivel egyedül az Istenmezeje tartotta otthon a két pontot — némi meglepetésre — a szólátiak rovására. Három találkozón békés pontosztozkodás történt, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen a tabellán egymáshoz közel állók játszottak. A két vendégsiker, a listavezető Nova- jé és a balatoniaké nem meglepő, hiszen hátul tanyázó csapatokkal mérkőztek. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Mátraderecske-No- vaj 0-2 (2-2-), Verpelét-Kisná- na 2-2 (2-2), Istenmezeje-Eger- szólát 3-2 (1-1), Andomaktá- lya-Parád 2-2 (2-1), Egerbakta- Maklár 0-0 (0-3), Demjén-Bala- ton 0-1 (0-5). ^ A bajnokság állása: 1. Novaj 20 15 3 2 68-20 33 2. Egerbakta 21 12 5 4 35-22 29 3. Egerszőlát 20 13 1 6 74-32 27 4. Makiár 19 11 5 3 49-16 27 5. Párád 19 11 3 5 42-24 25 6. A.-tálya 21 9 5 7 44-41 23 7. Balaton 21 8 5 8 48-43 21 8. Kisnána 20 8 3 9 39-43 19 9. Verpelét 20 8 3 9 30-36 19 10. M.-derecske 21 6 5 10 29-39 17 11. I.-mezeje 21 8 -13 39-63 16 12. Demjén 22 4 6 11 28-49 14 13. F.-tárkány 20 5 2 13 20-48 12 A II. osztályba az éllovas Nagyvisnyó lépéselőnyre tett szert, miután magabiztosan verte a szajlaiakat, ugyanakkor ellenlábasától a Nagyvisnyótól mindkét pontot elrabolták a markazi- ak. Az utóbbiak váratlan bravúrja azt is eredményezte, hogy az egerbocsiak hiába hozták el az egyik pontot Kerecsendről, egy hellyel mégis visszacsúsztak. Az Apella jó sorozatát a sereghajtó Vécs szakította meg. Az eredmények: Vécs-Apella ISZE 3.-1, Noszvaj-Szajla 3-0, ESE ifi II.-Bekölce 1-0, Mikó- falva-Bodony 6-0, MCKSZ Ke- recsend-Egerbocs 1-1, Szilvás- várad-Mátrabaila 2-0, Nagyvis- nyó-Markaz 2-3. A bajnokság állása: 1. Noszvaj 20 14 3 3 65-31 31 2. N.-visnyó 20 12 3 5 77-48 27 3. Sz.-várad 20 12 3 5 66-27 27 4. Márkáz 20 10 6 4 50-31 26 5. ESE ifi. II. 20 10 4 6 55-32 24 6. Egerbocs 20 10 3 7 59-27 23 7. M.-balla 20 8 6 6 39-39 22 8. Mikófalva 20 9 3 8 36-34 21 9. Apella ISZE 20 9 2 9 53-45 20 10. Szaila 20 6 5 9 35-47 17 11. Kerecsend 20 5 6 9 32-64 16 12. Bekölce 20 6 3 11 39-60 15 13. Bodony 20 2 2 16 22-93 6 14. Vécs 20 1 3 16 25-69 5 A Heves-füzesabonyi összevont körzeti bajnokságban a Tar- naméra-Erdőtelek rangadó pontosztozkodással ért véget, és a két csapat továbbra is utcahosz- szal vezeti a mezőnyt. A Sziha- lom-Kápolna és a Pély-Tenk alsóházi rangadókon a házigazdák örülhettek a két pontnak. Tornáméra-Erdőtelek 2-2 fill Tamaméra, 25o néző. V: Kovács L. Tornáméra: Nagy A.- Poroszka, Ugrai, Kiss A. II.,Csintalan, — Csillag, Major, Juhász, (Pári Zs.) — Lőrincz, Pári Cs. (Szekeres), Kiss I. Edző: Pári Zsolt. Erdőtelek: Ragó — Német, Pusoma D., Danó, Tolnai, — Horváth, Pusoma R., Bognár, Báder — Apró, Tóth. Edző: Kassa Ferenc. G: Major (11-esből), Juhász, illetve Horváth (11-esből), Pusoma R. Jók: Ugrai, Pári Cs., Major, Nagy, illetve Apró, Danó, Pusoma R. Kiállítva: Pusoma D. Nagy iramú, kemény mérkőzésen időnként elszabadultak az indulatok, de végül is igazságos pontosztozkodás született. Ifik: Erdőtelek-Tárnáméra 6-2. A további eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Átány-Bo- conád 1-4 (4-0), Pély-Tenk 3-2 (2-1), Kömlő-Sarud 4-3 (3-0), Szihalom-Kápolna 2-0 (13-0), Besenyőtelek-Tiszanána 1-1 (2- 2) A bajnokság állása: 1. Erdőtelek 16 14 1 1 64-11 29 2. Tamaméra 1613 3 — 50-15 29 3. Boconád 16 11 2 3 44-12 24 4. Kömlő 15 10 3 2 37-13 23 5. Atány 15 7 3 5 37-27 17 6. B.-telek 16 6 2 8 32-28 14 7. Tiszanána 16 6 2 8 35-36 14 8. Sarud 16 6 2 8 29-39 14 9. Tenk 16 4 2 10 27-40 10 10. Pély 16 3 -13 24-56 6 11. Szihalom 16 3 —13 19-64 6 12. Kápolna 16 2—14 14-71 4 Nemzetközi vívóverseny A Heves Megyei Vívószövetség és az Eger SE vívószakosztálya a hét végén rendezi meg harmadik alkalommal a Csányi Barna vívó emlékversenyt. A viadal iránt az előző évekhez hasonlóan nagy az érdeklődés, hiszen hatvan pengeforgatót is várnak a határainkon túlról. A hazai klubok versenyzői mellett érkeznek török, nyugatnémet, szovjet, lengyel, cseh és jugoszláv sportolók. Abban, hogy megteremtődtek a verseny lebonyolításának anyagi feltételei oroszlánrészt vállalt a Heves Megyei Vízmű Vállalat, az Egri Vasöntöde és a HÁÉV. A serdülő kard és női tőr csapatverseny vasárnap tíz órakor veszi kezdetét a dr. Münnich Ferenc úti edzőteremben. /------------s M ellékfoglalkozásként alkalmazunk üzletkötőket. Jelentkezés: Állami Biztosító Fiókja Erdős Győző üzleti vezető Eger, Tárkányi B. u. 1. Jelentkezéseket folyó hó 12-ig fogadjuk. VÁRKAPU ÉTTEREM SZEZÁMRÁR Változatos bánműsorokkal, hideg-meleg ételekkel, italokkal, újra várjuk vendégeinket a Sxexám bárbatu Nyitva: kedd, szerda, csütörtök, péntek 22-03-ig. DELFIN MŰSORIRODA Jl A MAKLÁRVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Eger, Maklárí u. 4. sz. alatt KIRENDELTSÉGET NYITOTT! A kirendeltség május hó 3-tól várja a kedves tagjait és ügyfeleit! %/U