Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-25 / 121. szám

Newton 1989. május 25., csütörtök A Nap kél: 4.57 órakor — nyugszik: 20.26 órakor. A Hold kél: 0.46 órakor — nyugszik: 8.41 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORBÁN nevű kedves olvasóinkat A városi és falusi nép létének és gondolkodásmódjának a történelem folya­mán keletkezett szembenállása folytán jött létre az ORBÁN nevünk. Ugyanis már a római birodalom idején a falu a mai konzervativizmusával ellentéte volt a városi, abban az időben haladó gondolkodásnak. Ennek gyökerei vallási ala­pokon nyugodtak: a latin „paganus" ugyanis „falusi”-t jelentett, s vele szem­ben állt az „urbánus” azaz „városi” szemlélet. Az előbbiből keletkezett a ma­gyar „pogány” szó jelképezve a pogány hithez ragaszkodót. Viszont az utóbbi­ból személynév is lett, jelezve azt, hogy a szülők ezzel a névvel a maradisággal való szembenállást kívánták kifejezni. Általában kevés lesz a felhő, folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb Várható időjárás az ország terű- nappali hőmérséklet 20 és 24 fok létén ma estig: között várható. Gyűjtők Nagyobbacska gyerekek lépnek hozzám szerdán délelőtt az egri Egészségház utcában, s megszólítanak. Illendően tuda­kolják, hogy ki a városi tanács elnöke. Megmondom nekik, megköszönik, majd búcsúzóul még arra kérnek, hogy aláírá­somat adjam a bős-nagymarosi ügyben. Az elém tartott, fejléc nélküli lapokon már sorakoznak a nevek. — Melyik az „igen” és melyik a „nem”? — találgatom az egyforma papírosok láttán. — Teljesen mindegy — válaszolják szinte kórusban. Majd utólag szétválogatjuk. Megnyugtatnak. Mindjárt könnyebb a dolgom... (-ni)- REFORMKÖRÖK VI­TAANYAGA. A Csongrád Me­gyei Lapkiadó Vállalat a Dél- magyarország mellékleteként — 20 forintos áron — megjelen­tette a megyékben és Budapes­ten működő reformkörök érte­kezletére készült vitaanyagot. Egyben lehetővé vált, hogy a pártalapszervezetek megren­delhessék az utcai terjesztésre nem kerülő kiadványt a kiadó­nál írásban, vagy telexen (82- 282). Az igényelt mennyiséget május 31-ig eljuttatják a meg­rendelők címére.- VERS-ÉS PRÓZAMON­DÓK megyei döntője. A megyei könyvtár által korábban meghir­detett vers- és prózamondó ver­seny döntőjét június 1-jén rende­zik meg Egerben. A Bródy Sán­dor Megyei Könyvtárban az öt elődöntőből továbbjutott har­minc fiatal mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöki tisztét Fo­dor András költő vállalta.- POLGÁRI VÉDELMI GYAKORLAT a Bubiv gyár­egységében. Május 27-én, szom­baton reggel 7 órakor komplex polgári védelmi gyakorlatra ke­rül sor a Bubiv Egri Gyárában, a Faiskola utcában. Az üzemi ön­védelmi rajok riasztása sziréná­val történik, s a több mint száz pv-szolgálatos, valamint az álla­mi tűzoltók több egy­sége imitált robbanási és földren- gési károk elhárításában vesz részt.- VISONTAI EGÉSZ­SÉGHÁZ — átadás előtt. A ta­nács mintegy 8-9 millió forintos saját erejű beruházásából épül meg Visontán a rég várt egész­ségház. A létesítményben orvosi rendelő, kezelőhelyiség, labora­tórium, anya- és csecsemővédel­mi szolgálat kap majd helyet, ki­alakítottak az épületben egysz.ol- gálati lakást is. Az átadásra a jö­vő hónap elején kerül sor.- SZDSZ-TAGGYÜLÉS EGERBEN. Az SZDSZ egri csoportja pénteken délután 5 órakor tartja soros taggyűlését. Ennek témája Nagy Imréék te­metésének részletei, valamint az SZDSZ tájékoztatója az el­lenzéki kerekasztal és az MSZMP párbeszédéről.- FILMBEMUTATÓ az egri alternatív klubban. A Más alter­natív zenei klub programja kere­tében, az egri Ifjűsági Ház mozi­jában kerül bemutatásra ma este 6 órakor Bódy Gábor Magyaror­szágon ritkán látható filmje, a Kutya éji dala címmel.- HEVESI REFORMKOR. Az egri Finomszerelvénygyár he­vesi gyáregységének MSZMP- alapszervezete kezdeményezésé­re Reformkor megalakítását ter­vezik Hevesen. Az alakuló ese­ményre június 2-án este 6 órakor kerül sor a gyár klubhelyiségé­ben — Engels u. 2. — ahová vár­ják az érdeklődőket és a csatla­kozni kívánókat. ^[orvosi ügyelet EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN:a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi üt 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. TEGNAPRÓL — MÁRA A Fémelekt — javuló helyzetben Nem indult valami jól az idei esztendő az egri Fém- és Elekt­romechanikai Kisszövetkezet­ben, hiszen az év első negyedét a rendelésállomány visszaesése jellemezte, azaz a cégnél bizo­nyos területeken kihasználatlan kapacitások maradtak. Amint azt Gyenes Sándor el­nök elmondta, problémát jelen­tett, hogy a nagykereskedelmi vállalatok az első három hónap­ban a szállításokat leállíttatták, mégpedig fizetési nehézségeikre hivatkozva. Szerencsés körül­ménynek mondható, hogy az ezt követő időszakban pozitív irá­nyú változások következtek be, így — várhatóan — a második félévre sikerül majd behozni a „kieséseket”. Minderre a már meglévő szerződésekből, vala­mint a további igények bejelen­téséből lehet következtetni. Per­sze a tevékenységet — akárcsak másutt — itt ‘is hátráltatják az anyagellátás már-már krónikus­sá váló zavarai. Ugyanakkor a szükséges munkaerő rendelke­zésre áll, vagyis ájelenlegi gárda képes megoldani a feladatokat. Az esztendő második felében új termékek — robbanásbiztos cso­magológépek — gyártására kerül sor, s ezek a „portékák” külföl­dön találnak majd gazdára. Programok a környezet- védelemhez A megyei környezet- és ter­mészetvédelmi napok rendezvé­nyeihez kapcsolódóan ajánl programokat május végén — jú­nius elején az MMK is. 29-én délután háromtól vetélkedőt rendeznek e témában az intéz­mény biológus szakköröseinek és az általános iskolák ifjú termé­szetbarátainak. Másnap ugyan­csak 15 órától dr. Fekete Péter tanszékvezető főiskolai docens tart előadást a nyelvi környeze­tünk megóvásáról, 31-én szer­dán 17 órától pedig Szíttá Ta­más, a Bükki Nemzeti Park munkatársa beszél az észak-ma­gyarországi természeti kincsek védelméről. Június 1-én 14 óra­kor kirándulást ajánlanak a fel- sőtárkányi tóhoz, a növény- és állatvilág megfigyelésére. A Bükk geológiájáról dr. Tóth Gé­za főiskolai tanár ad elő 5-én dél­után háromtól. Kistermelők és nagyüzemek egy sorban... A mátraaljai szőlő- és borter­melők egyesületének első gyön- gyössolymosi borbemutatóját tartották a hét végén. Az ered­ményt Eperjesi Imre, a gyöngyö­si főiskola egyetemi docense ér­tékelte. Elismeréssel szólt a ver­seny házigazdájáról, a gyöngyös- solymosi tsz jó munkájáról. A három bizottságban 203 borfaj­tát bíráltak el. Külön a nagyüze­mi és külön a kistermelői boro­kat minősítették. Mivel a kister­melői borok színvonala nem mu­tatott lényeges eltérést, ezért úgy határoztak, hogy a jövőben kü­lön nagyüzemi és külön kister­melői borokat nem minősítenek. Eredmények: 51 arany fokoza­tot elért borból 16, a 105 ezüst­ből 34, a bronzból 20 volt a kis­termelőké. A muzeális borok közül nagydijat kapott a gyön­gyöspatai tsz sárga muskotálya. Ä nagyüzemi kategóriában nagydtjas lett a markazi tsz zefir, a gyöngyöspatai tsz muskotálya, az abasári tsz tramini és az Eger­vin detki kékfrankos bora. A kistermelők kategóriájában nagydtjas lett a nagyrédei Mol­nár András szürkebarátja, illetve Hanák János hárslevelűje, a gyöngyöstaijáni Lukács István cabernet frank borával. A dijak átadására szeptem­berben a mátrai szüreti rendez­vényen kerül sor Gyöngyössoly- moson. Látókörben Bükkszék A kies fekvésű, csaknem ezer lakost számláló kisközség az utóbbi esztendőkben rohamos fejlődésnek indult. Bükkszék ta­nácselnöknője, Tulák Istvánná csak egy-két utóbbi újdonságot említ. — A parkerdőben kialakítot­tunk egy 200 személyes szabad­téri mozit, s megépült a faluház is, amelyben könyvtár, olvasó- és videószoba, valamint egy úgyne­vezett idegenforgalmi klub ka­pott helyet. De itt tartjuk a falu­gyűléseket és alculturális progra­mokat is. Az itt üdülők be-betér- hetnek egy kis kikapcsolódásra, olvasgatásra. — Nem újság: sokakat vonz a kellemes vizű strand... — Évente 100-120 ezer láto­gatója van a fürdőnek, s így a te­lepülésnek. A vissza-visszatérő vendégek között számos német, csehszlovák, lengyel, holland van a hazaiak mellett. Az üze­meltető, az Észak-magyarorszá­gi Regionális Vállalat most meg­vásárolt egy 1,7 hektáros terüle­tet, ahol új nagy- és kismedence épül, ezeket jövőre vehetik birto­kukba a fürdőzők. Az idegenfor­galommal kapcsolatos, hogy már ebben a szezonban vendégeket fogadhat az Egri út mentén léte­sülő 300fős kemping, amelynek közepén egy ellátó, tisztálkodó blokk épül. — Melyek a település további tervei? — Javában tart a gázhálózat építése: Augusztus 31-ig a falu 21 utcájába jut el a gerincvezeték, amelyről lehetőség nyílik majd a rákötésre. A költségekhez por­tánként 30 ezer forinttal járultak hozzá a helybeliek. A közeljövő terveihez tartozik még, hogy bő­vítjük a szennyvíztisztító telepet, ennek a költségeihez négymillió forinttal járul hozzá a megyei és a helyi tanács. Az építés még az idén megkezdődik, s a kivitelező vízmű programja szerint valósul majd meg... M Új köntösben a „motorosok” Alig féléves múlttal a háta mögött újjászületett a Motorosok című szaklap, miután „házasságot,, kötött a nyugatnémet Motorraddal. Az első nyugatnémet-magyar motoros magazin, az R-Forma Kiadói Kft. és a Motorrad közös kiadványa havonta, egyelőre 50 ezer pél­dányban jelenik meg, 59 forintos áron. A fekete-fehér és színes képekkel illusztrált 52 oldalas szaklap a jö­vőben kizárólag kétkerekűekkel foglalkozik. Felső-ausztriai hangulat Kellemes meglepetés érte tegnap délelőtt 11 óra tájban a járókelőket az egri Dobó téren. Felső-ausztriai muzsikusok adtak térzenét. Nemcsak hazájuk dallamait idézték, hanem nemzetközileg ismert operettátíratokat, indulókat is játszot­tak. S hogy hogyan kerültek ide? Nos, az Észak-magyarorszá­gi Áramszolgáltató Vállalat és a Felső-ausztriai OKA-Linz Erőmű Részvénytársaság közötti műszaki-tudományos és kulturális együttműködés keretében vendégeskedtek két na­pon át hazánkban. A közel ötven tagú együttes miskolci és eg­ri vendégszereplésével erősbítette a két vállalat és a két nem­zet közötti baráti viszonyt. * (Fotó: Perl Márton) A középiskolai beiskolázásról — Gyöngyösön Elhangzott: az MSZMP városi bizottsága tegnapi ülésén Tegnap délután ülést tartott az MSZMP Gyöngyös Városi Bi­zottsága. A tanácskozáson elő­ször dr. Tir Dezső,, a városi ta­nács elnöke tájékoztatta a hall­gatóságot a középiskolai beisko­lázás helyzetéről, elsősorban ar­ról, mi várható az 1989-90-es tan­évben. Ezt követően Dr. Patócs László,a városi pártbizottság tit­kára tett javaslatot a testület munka- és akciótervének kiegé­szítésére, majd Szabó Géza, a gyöngyösi pártbizottság politikai munkatársa a szociálpolitikai alap elosztásának elveiről szá­molt be a résztvevőknek. Nyár közepére elkészül Tejívóra várva... A megyeszékhely közvélemé­nyét, különösen a nyugdíjasokat, s a vékonypénztárcájúakat, no meg a diákokat élénken foglal­kozatja a Széchenyi úti tej ivó sorsa. Hovatovább, amikor min­den utcasarokra és fordulóra jut egy drink-bár, becsali ivolda, jo­gosan vetődik fel az igény a tejivó iránt is — ezen a véleményen van Bakondi Endre, a városi tanács termelési ellátásfelügyeleti osz­tályának vezetője, ajcitől meg­tudtuk : nyár közepére elkészül a népszerű tejcsamok, immár kul­turáltabb 20. századi nívón. Szé­lesítik választékát elsősorban a profilba illő franciás hidegkony­hai termékekkel. Egyébként a mielőbbi nyitást szorgalmazza a fenntartó, a He­ves Megyei Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat is. Ám az ellátási nehézségeket is igyekeznek pótolni. így például a tanárképző főiskola pinceklub­jának büféje hivatott diákjainak az ellátására. A belvárosban, a Három Farkas tejivó részlege áll vásárlóinak rendelkezésére, míg a Planétás ételbár hosszított nyit- vatartással kínál reggelizési lehe­tőséget. Ezen kívül tej ivói áron kínál tejet és péksüteményt. Trabant Lim. Hyc. Bp. 533 Trabant Combi Hyc. Bp. 45 Trabant Lim. Spec. Bp. 18 877 Debrecen 15 971 Trabant Combi Budapest 6865 Debrecen 5427 Wartburg Standard Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Budapest 5622 Debrecen 4425 Wartburg Spec, tolót. Bp. 17 381 Wartburg Tourist Budapest 4842 Debrecen 2780 Skoda 105 S Budapest 12 889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Budapest 32 836 Debrecen 18 840 Lada 1200 Budapest 49 735 Debrecen 35 393 Lada 1300 S Budapest 24 470 Debrecen 19 407 Lada Szamara Budapest 6138 Debrecen 4299 Lada 1500 Budapest 18 553 Debrecen 13 609 Lada Combi Budapest 1731 Debrecen 1051 Lada Niva - 851 Polski Fiat 126 E Bp. 6063 Debrecen 3918 Dacia Limousin Budapest 20 742 Debrecen 14 288 Dacia Combi Budapest 7389 Debrecen 5353 Dacia TLX Budapest 13 689 Debrecen 8227 Zastava - 20 538 Opel Kadett - 543 Volkswagen Golf - 501 Volga Limousin - 1752 Volga Combi - 1785 n A Merkúrtól] J NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz üt 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vi­I déki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér8.sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapké/- besítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents