Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1989. május 20., szombat ♦ * ✓ Labdarúgó NB II. Hatvanban bundáról suttognak Az ESE legutóbbi mérkőzése Szarvason vihar miatt elmaradt, a találkozót május 24-én, szerdán játsszák le. Holnap a második vonal egyik legjobb csapata látogat Egerbe. A hódmezővásárhelyiek évek óta az elsők között végeznek. Bánkuti László, az egriek jelenlegi mestere három évet töltött az alföldi városban, így alaposan ismeri a vasárnapi ellenfelet. Elmondta, hogy fiatal, sikerre éhes játékosokból áll a Métripond, idegenben mindig veszélyesen kontráznak. Azt is megtudtuk, hogy egri szempontból az előjelek cseppet sem biztatóak. Egyrészt, mióta Bánkuti László eljött Hódmezővásárhelyről, még egy csapatával sem sikerült legyőzni volt gárdáját. Másrészt az egri sérültek közül csak Lengyel épült fel, és továbbra is csatárínség nehezíti a szakvezető dolgát. így elképzelhető, hogy a télen leigazolt Deli először kap lehetőséget bajnoki mérkőzésen a hazai közönség előtt. A győzelem reményében várhatóan a következő összeállításban kezdenek a piros-kékek: Bodolai — Rácz, Fegyvemeki, Lengyel, Jávorszki — Mundi, Horváth, Smuczer vagy Mir- kóczki, Simon — Fodor, Deli. Csufor Sándor, a hatvaniak edzője forró hangulatú 90 percet vár az Ózd ellen. A vendégcsapat csak győzelem esetén kapaszkodhat meg a keleti csoportban. Ha a HKVSC Deko nyer, úgy magával rántja a harmadik vonalba ellenfelét, így jövőre egy riválissal többel kell szembenéznie. A városban máris megindult a szóbeszéd, a „bennfentesek” már tudni vélik: a mérkőzés „előre lefutott”. A héten a vezetők leültek beszélgetni a hatvani labdarúgókkal, s a jövőbeli támogatást az elkövetkezendő négy mérkőzésen való szerepléstől teszik függővé, így szó sem lehet bundáról, a futballisták „érdekelve” lesznek a győzelemben. Csufor Sándor a következő labdarúgóknak szavaz bizalmat: Vincze — Kovács, Mádi, Hartmann, Füzér vagy Hegedűs — Sima, Zombori, Gohér — Ecker, Huszák, Oláh. NB III. — Mátra-csoport Gyöngyösön a bajnokjelölt Nemcsak a nyáriasra fordult meleg időjárás fűtötte a 25. fordulóra történő előkészületeket, hanem annak ténye is egyre égetőbb gond, hogy nagy valószínűséggel a mieink közül több csapat is búcsúra kényszerül az NB III-tól. Az érdekeltek közül a Heves Romhányban szerepel, a tisztes helytállás soha nem múló reményében. A Recski Ércbányász — Kiss Tibor személyében új edzővel a kispadon — az SBTC-t fogadva igyekszik menteni a még menthetőt. Érdekesség, hogy a salgótarjániak szakvezetője az a Szabó Géza, aki évekig működött Recsken, kérdés: mit visznek színre a? idény közben szerződtetett szakvezetők tanítványai? A Bélapátfalva is jól tudja: az utolsó lehetőségek egyike a javításra az Edelény elleni mérkőzés. A Bélkőalján csak a győzelem elfogadható eredmény Fenyveséktől. Két újonc találkozik Salgótarjánban, ahol a helyi Kohásznak szinte kezdettől nem voltak kiesési gondjai, az Apc csapatának viszont még bőven van oka idegeskedésre. Gyöngyösre az egyik bajnokjelölt, a H. Köteles SE látogat. Remélhetőleg Törökéknek is kijön igazából tavasszal végre egyszer a lépés, és „elkapják” a katonákat. A további mérkőzéseken: St. Síküveggyár — Balassagyarmat, Bag — B. Bányász, Mád — Nagybátony, inkább a hazai csapatok esélyesebbek a győzelemre. Megyei labdarúgás Sírok — Gyöngyöshalász A megyei labdarúgó-bajnokságban a 26. fordulóra kerül sor a hét végén. Szombaton öt pályán dől e a két pont sorsa, vasárnap pedig három mérkőzést rendeznek. Az éllovas H. Gáspár SE minden valószínűség szerint már bajnoknak tekinthető, hiszen a legnagyobb rivális, a Nagyréde csupán tisztes távolságból követi a hatvaniakat. Matematikai esélyük ugyan még van a rédeiek- nek, hogy befogják őket, de ez a remény nem biztos, hogy túléli a hét végét. Amennyiben ugyanis a honvédcsapat két vállra fekteti aTamaleleszt, illetve a Nagyréde elbotlik Pétervásárán, akkor már bizonyossá válik a H. Gáspár SE bajnoki címe. Érdekesnek ígérkezik a Füzesabony — Petőfibá- nya összecsapás is, amelyen a feljövőben lévő bányászcsapat a dobogóra aspiráló abonyiakkal méri össze a tudását. A kínálatból figyelemre méltó még a Sírok — Gyöngyöshalász rangadó. A halásziak előtt nagy lehetőség nyílik arra, hogy visszavegyék a sirokiaktól a dobogós helyet. Tippjeink: Füzesabony-Petőfi- bánya 1,. Sirok-Gyöngyöshalász 1, Egercsehi-Gyöngyösoroszi 1, Selyp-Kisköre 1, H. Gáspár SE- Tamalelesz 1, Pétervására- Nagyréde X, Atkár-Kompolt X, Tarnaörs-Poroszló X. Vízilabda OB I. Kossuth-díj helyett az Ipar Kiváló Mestere (11/2.) Szabad ennyire szeretni a sportot? Potyautazás Vészesen közeleg labdarúgó-válogatottunk számára a „sorsdöntő” dublini vb-selejte- ző mérkőzés. Valójában sorsdöntő-e vagy sem, nem tudom. A napnál világosabb számomra: ez a válogatott nem jut ki az olaszországi világbajnokságra. Ha valamilyen csoda folytán mégis sikerülne, a magyar foci ettől mit sem változna. A szakvezetés korántsem ilyen borúlátó a jövőt illetően, hiszen Bitskei Bertalant végigutaztatták Európán — a semmiért. A kapitány szerette volna látni, vajon az idegenlégió- sok milyen formában futballoznak. Elrepült Franciaországba, megnézte Garabát, aki — mint mondta — jó benyomást tett rá. A bökkenő csak ott van, hogy a rennes-i játékos még nem tisztázta magát a bundaügyben, így akárhogyan is brillírozhat, a válogatottban egyelőre nincs helye. Bognár már hetek óta nem szerepel a touloni csapatban. Mondják: most azok játszanak, akiken a bajnokság végén túl akarnak adni. Remélem, Bitskei meglett férfikorára már nem hisz a mesékben. Ugyanis nehezen tudnám azt elképzelni, hogy bármelyik profi klub jó formában lévő játékosát hetekig nélkülözni tudja. Belgiumban Mészáros vegyes benyomást tett a szak vezetőre, Hollandiában Róthot viszont meg sem nézte. Ezt azzal indokolta: csak azokra volt kíváncsi, akik itthon már tisztázták magukat és számításba jöhetnek. Ezek szerint Garaba » még haza sem utazott, s már mosta kezeit. Görögországban Fitos érdekelte a kapitányt, ám sajnos ő sem játszott. Kardosról, Bo- dárról és Détáriról már elég volt számára a szóbeli információ is. Csupa jót hallott felőlük. Nem értem, ha az utóbbiak formájáról hallomás útján is elegendő volt tapasztalatokat gyűjteni, a többieknél ez miért nem felelt meg? Bár szakmai kérdésekben nem kívánok állást foglalni, annyit azért meg- jegyzek: talán előre tájékozódhatott volna Bitskei, s akkor nem tett volna egypotyautat'.A szövetség fordíthatta volna másra is az ablakon kidobott pénzt, enyhíthetett volna például az utánpótlás-nevelés filléres gondjain. Egyébként sem tartom szerencsésnek, hogy a nemrég porondra lépő szövetségi kapitány ilyen és ehhez hasonló meggondolatlanságokkal csökkentse amúgy sem túl magas ázsióját. Molnár Zsolt Csak röviden... Ma délelőtt 8.30-tól Nagyrédén rendezik meg a falusi spartakiád Gyöngyös körzeti döntőjét. A rendezők várják a résztvevőket atlétika, labdarúgás, kézilabda és röplabda sportágakban. Nevezni még a helyszínen is lehet. Nemrégiben került sor a középiskolások kézilabda-bajnokságának megyei döntőjére, ahol az alábbi sorrend alakult ki. Fiúk: 1. Gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépiskola, 2. Egri GMSZ, 3. Hevesi Oktatási Központ. Lányok: 1. Egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola, 2. Hatvan 213-as DSK, 3. Hevesi Oktatási Központ. A közelmúltban bonyolították le a megyei diákolimpia leány és fiú kézilabdacsapat döntőjét. Fiúk: 1. Gyöngyös 1. Sz. Általános Iskola. Lányok: 1. Gyöngyös 4. Sz. Általános Iskola. A két első helyezett, a gyöngyösi általános Iskola diákjai jutottak az országos elődöntőbe. — A recski sportélet sikereinek már megyén túl is híre volt. — Ami az eredményeket illeti, NB Ill-ba került, majd NB Il-es osztályozókat játszott a labdarúgócsapat. Fejlesztettük a röplabdát, tájfutóink külföldre is eljutottak. Később azt is a fejemhez vágták, hogy engedtem egy „úri” sport működését, a mérnökök bridzsszakosztályt alakítottak. — Hogyan is kezdődött Lóczi Béla „fejbe verése”? — Váratlanul ránk csapott a népi ellenőrzés. — Irigylésre méltóan mentek akkor Recsken a dolgok. Vélhetően vezette egyéni szándék, bosszú a feljelentést? — Elképzelhető, hogy máshová akartak ütni, de engem ért a csapás. — Mi volt a vád? — Ipari tevékenység folytatása, nem mindenben a törvény akkori szabályai szerint. — Meddig tartott a vizsgálat? — Három évig kellett gyártani az igazoló jelentéseket, vitatkozott egymással a rendőrség és a NEB is. Volt annak az ügynek még tizenötödik rendű vádlottja is. Egyesek számára hihetetlen volt, hogy a közösség javára dolgoztunk. A. rádió 168 óra című műsorában engem elmarasztalva gúnyosan úgy fogalmaztak: szabad ennyire szeretni a sportot? Az ügyész nem emelt vádat. Volt, aki úgy vigasztalt: Kossuth-dijat kellene nekem adni, nem pedig megbüntetni azért, hogy a semmiből milyen nagyszerű dolgot hoztunk létre. — Vádat nem emeltek, mégis megbüntették. — Nagy sokára a „jóakaróim” eljutottak addig, hogy üzérkedés címén 10 hónapos, két évre felfüggesztett büntetést kapjak. — És közben a sportmunka ment tovább? — Egy ideig maradtam elnök. Sajnos, azokat is vád érte, akik nem váltottak le. Addig szorult a helyzet körülöttem, amíg „önként” lemondtam. Két évre eltiltottak a sportvezetői munkától. Fegyelmivel kizártak a pártból, leváltottak, mint üzemvezetőt. Maradandó emlék abból az időből, hogy cukorbeteg lettem, és ezért mindig nagyon kell vigyáznom magamra. — Egyéni sorsa miként alakult a mostani kitüntetésig? — Először a mátraderecskei téesznél dolgoztam, majd 1983- tól vagyok kisiparos. Kőműves- mesterként építési vállalkozó. — Bizonyára jól megy a munka, ha kitüntetéssel is elismerték. — Nagyrészt Egerben dolgozunk, általában 30 személyt foglalkoztatok. A megyei tanács, a beruházási vállalat megbízásait végezzük. Dolgoztunk a vár helyreállításán, mi tettük rendbe Pa- rádfürdőn az új szociális otthont, most pedig a Vitkovics-féle ház átadása előtt állunk. — A sporttól eltávolodott? — Igazából soha nem tudtam feledni a sportot, ha szükség van rám, teszek is érte. Igényem van a társadalmi munkára, szeretem a közösséget. A KIOSZ kereteiben rendszeresek az általam szervezett felszabadulási sakkversenyek, de más sportágakban is rendezünk bajnokságokat. Egyébként a KIOSZ megyei és országos szervezeteiben végzek társadalmi munkát, három éve vagyok a recski alapszervezet titkára. — Milyen érzés visszatekinteni a kellemetlen és a fényes recski időszakra? — Nem sikerült megkoronázni saját sportbeli pályafutásomat, de talán még nincs mindennek vége. Jóhiszeműen hibáztam, egyértelmű viszont, hogy sehogyan sem akartak megbocsátani. Egyszerűen bukásra voltam ítélve. Csak mint körülményt említem meg, hogy akik annyira ellenem voltak, már nem élnek. Az állítólagos feljelentőm nem sokkal a történtek után szívinfarktusban halt meg. A megelőző időszak viszont szép emlék. A sport felélénkítette Recsken a társadalmi életet. Ezrek mozdultak meg nemcsak helyileg, hanem a környező községekből is jöttek. Sokan még Egerből is kijártak a recski mérkőzésekre. Létesítményeink otthont adtak megyei, járási programoknak, spartakiádoknak. A régi sporttársakkal most is jó a kapcsolatom. Minden bányásznapra meghívnak, úgy érzem, szeretnek, tisztelnek. Ha kémek és tudok, ma is segítek. — Végezetül térjünk vissza a legfrissebb hírre, amivel önkéntelenül is indítani akarta a beszélgetést. — A tavaszi szezonban a Pakü- se működését segítem. Megkértek, mert nehéz helyzetben vannak. Az erők összevonására van szükség, nemcsak anyagi vonatkozásban. Persze, látom és tudom, hogy máshol is elkelne a segítség... (Gondoltam, summázom a több mint kétórás beszélgetést, amiben sok egyébről is szó volt. A sportban sem nehéz elkalandozni egy társalgásban. Mégsem ösz- szegzem azonban a beszélgetés tanulságait, hiszen teljesen fölösleges a kommentár, amikor minden magától értetődő.) (Vége) Fesztbaum Béla Vasárnap / Autocross OB a Töviskes-völgyben A Heves Megyei Autó- és Motorsport-szakszövetség idei első versenyét rendezi meg vasárnap az Egerhez közeli Töviskes-völgyben. Az autocross országos bajnokság második futamára közel negyven nevezés érkezett, s többek között jelezte indulási szándékát a tavalyi OB abszolút győztese: Nagy Sándor, továbbá Szabó Kálmán, Szabó József, Nó- bik Ferenc és Kovács Sándor. Az idénynyitót Nagykanizsán bonyolították le, ahol a Porsche Quattró- val versenyző Nagy Sándor rajt — cél győzelmet aratott. (Fotó: Szántó György) A program már délelőtt elkezdődik, hiszen a kötelező edzéseket 10.30-tól tartják meg a valamivel egy küométemél hosszabb pályán. A tényleges verseny az előfutamokkal kora délután, pontosan 13 órakor kezdődik, majd az így kialakult erősorrend szerint következhet a két kategória döntője. Az előfutamok során 6, a finálékban 8 kör vár a rajthoz állókra. Betétprogramról is gondoskodnak a szervezők, a döntők előtt ugyanis BMX-versenyre invitálják a gyerekeket. Nekik két kör lesz a teljesítendő táv. Nevezni a helyszínen lehet majd. Kilencedik az Eger SE Sportműsor Teljesítette tervét a menet közben megfiatalított Eger SE OB I-es vízilabdacsapata, hiszen a most befejezett bajnokságban sikerült az első tíz között végezniük: a kilencedikek lettek. Az OB I. végeredménye: 1. Vasas 21 4 1 335-243 46 2. Ü.Dózsa 18 2 6 269-210 38 3. FTC 16 6 4 321-255 38 4. Szolnok 16 5 5 284-256 37 5. Szentes 15 3 8 309-28133 6. Tatabánya 12 2 12 222-243 26 7. Szeged* 12 312 206-21125 8. Bp. Spart. 11 2 13 305-284 24 9. Eger 11 2 13 246-256 24 10. OSC 8 4 14 234-242 20 11. Tungsram 8 216 276-286 18 12. BVSC 7 316 253-270 17 13. Bp. Honv. 6 2 18 215-292 14 14. KS1 1 025 249-395 2 * = a Szeged SC-től két büntetőpont levonva. Az azonos pontszámú csapatok között az egymás elleni eredmény, ha az is megegyezik, akkor a több lőtt gól döntött. A rájátszásban a döntőbe jutásért a Vasas a Szolnokkal, az Ú. Dózsa az FTC-vel mérkőzik. A BVSC osztályozót játszik az OB II. bajnokával, míg a KSI kiesett a másodosztályba, a Bp. Honvéd vízilabda-szakosztálya, pedig megszűnt. Szombat Asztalitenisz: Eger város ez évi serdülő és ifjúsági egyéni bajnoksága, Eger, Kistályai úti játékcsamok, 9. Birkózás: Dobó István nemzetközi junior kötöttfogású emlékverseny a Pneumatika-kupáért, Eger, körcsarnok, selejtező, 9. Kézilabda: Megyei bajnokság, férfiak: Finommechanika SC- E.Forgácsoló 10, Egri TK-Hatvani KVSC 10, Gyöngyösi SE-Gyön- gyössolymos 10. Nők: Novaj- Gyöngyösi SE 16, Gy. Főiskola- Hatvani KVSVC 10. Sakk: Heves Nagydíj, Eger, megyei tanács nagyterme, 8.30. Tömegsport: Falusi spartakiád Gyöngyös körzeti döntő, Nagyréde, sportpálya 8.30. Szakmaközi Kupa, Gyöngyös, Sport úti pálya, 9. Vízilabda: Eger SE-Szentes, OB I-es női mérkőzés, Eger, 10. Szen- tes-Eger SE Eger, OB I-es női mérkőzés, 14. Vidéki úttörő I. korcsoportos bajnokság, Eger, 11. Labdarúgás: Bélapátfalva-Ede- lény NB III-as mérkőzés, Benkő, 17. Eger SE-Metripond NB-s serdülő és ifjúsági mérkőzés, Eger, városi stadion, 11, ill. 12.30. Hatvani KVSC Deko-III. kér. TTVE NB-s serdülő és ifjúsági mérkőzés. Hatvan, MÁV-pálya, 11, ill. 12.30. Megyei bajnokság (17): Füzesabony- Petőfibánya, nógrádi jv., Sirok- Gyöngyöshalász, Bodó, Egercsehi- Gyöngyösoroszi, Répás, Selyp-Kisköre, Szántó, H. Gáspár SE-Tama- lelesz, Pest m.-i jv. Vasárnap Autósport: Autocross országos bajnokság második futam, Eger, Töviskes-völgy, edzés: 10.30. Verseny: 13. Birkózás: Dobó István nemzetközi junior kötöttfogású emlékverseny a Pneumatika-kupáért, Eger, körcsarnok, döntők, 9. Sakk: Heves Nagydíj Eger, megyei tanács nagyterme, 8.30. Vízilabda: Egri Vízmű-Kecske- mét OB II/as mérkőzés, Eger, 13. Vidéki úttörő I. korcsoportos bajnokság. Eger, 8.30. Labdarúgás: Eger SE-Metri- pond NB Il-es mérkőzés, Eger, Kovács II. L. (Stamler, Marosvári) 17, Hatvani KVSC Deko-Ózdi Kohász NB Il-es mérkőzés, Hatvan, Rendeld (Győr, Berger) 17. NB III. Mátra- csoport (17): Gyöngyösi SE-H.Kö- teles SE, Gáspár, Recsk-SBTC, Zahorecz. Megyei bajnokság (17): Pé- tervására-Nagyréde, Mészáros, Atkár-Kompolt, borsodi jv., Tarnaörs- Poroszló, szolnoki jv. Eger körzeti bajnokság 1. osztály (17): Demjén- Egerbakta, Balaton-Andomaktá- lya, Felsőtárkány-Istenmezeje, Makiár-Verpelét, Paküse-Novaj, Egerszólát-Kisnána. II.osztály (17): Vécs-Mátraballa, Egerbocs- Markaz, Bodony-Nagyvisnyó, Be- kölce-Szilvásvárad, Szajla-MCKSZ Kerecsend, Apella ISZE-Mikófal- va, Noszvaj-Eger SE ifi. II. Gyöngyös körzeti bajnokság (17): Adács- Szücsi, Gyöngyöstarján-Csány, Ecséd-Domoszló, Gyöngyöspata- Boldog, Karácsond-Heréd. Füzes- abony-Heves összevont körzeti bajnokság (17): Tiszanána-Tenk, Erdőtelek-Sarud, Boconád-Kömlő, Kápolna-Pély, Besenyőtelek-Tar- naméra, Szihalom-Átány.