Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1989. május 15M hétfő Labdarúgó nb ii. ^ Eger-kupa nemzetközi női röplabdatorna aZH^n Ezüstérmes lett az Eger SE Parázs jelenet a hálónál a jugoszláv—magyar összecsapáson (Fotó: Szántó György) Hatalmas vihar volt az előjáté­ka az egriek szarvasi fellépésé­nek. A felhőszakadás nem en­gedte meg, hogy a csapatok még csak melegíteni is kimenjenek a pályára. A jéggel kísért istenál­dás az eredeti kezdés után negyed­órával ért véget. A játékoskijáró­ban figyelő tekintetek vizslatták az eget, ám a vezető bíró, Zvo- lenszky csak 17 óra 20-kor látta alkalmasnak az időt a terep szemrevételezésére. Ezt követően a csapatok meg­kapták az engedélyt a bemelegí­tésre, a házigazdák pirosban, a vendégek kék-fehérben kóstol­gatták az erősen felázott talajt. Míg a labdarúgók tették dolgu­kat, a bírói hármas sem tétlenke­dett. Zvolenszky segítőtársaival (Lója, Aczél) ismét ellenőrizte a pálya játékra való alkalmasságát. Többször, több helyütt feldob­ták a labdát, s bizony, az nemegy­szer megragadt a vízben. Ré­szint, mert ekkor már 45 perccel voltunk túl a tervezett kezdés­időn, részint, mert helyenként medencéhez hasonh'tott a játék­tér, a játékvezető lefújta a talál­kozót. A levonuló játékosok közül mi kettő véleményét rögzítettük: Bodolai: — Velünk szúrtak ki! Még egyszer utazhatunk. Szerin­tem ma a „birkózással” lett volna keresnivalónk. A kapus után egy csatár véle­ménye: Fodor: — Húszcentis vízben inkább vízilabdameccset lehetett volna játszani. Legközelebb majd szólunk a pólósoknak... Az öltözőfolyosón a szakve­zetők a bírói döntés után sem lát­szottak megkönnyebbültnek. Az ítéletről megoszlottak a vélemé­nyek. A piros-kékek pályaedző­jével, Zsidai Józseffel egy koráb­bi, hasonló emléket idéztünk. — Egyszer Egerben jártunk így a Baja ellen — mondta a ko­rábbi évek középhátvédje. Azt már a krónikás tette hoz­zá, hogy akkor az újrajátszáson az Eger nyert — biztosan. (budavári) Debreceni Kinizsi— Hatvani KVSC-Deko 2-1 (1-0) Debrecen, 1000 néző. V.: Ro- xin. Hatvan: Vincze — Kovács, Mádi, Hartmann, Hegedűs — Si­ma, Zombori, Gohér — Szilágyi, Gömöri, Juhász. Edző: Csúf or Sándor. Csere: Sima helyett Oláh a szünetben, Hartmann helyett Sáfrán az 52. percben. Sárga lap: Zombori a 63. percben. Góllövők: Fehér a 34., Janko- vics a 48., Szilágyi a 73. percben. A kezdés után rögtön a ven­dégcsapat előtt adódott lehető­ség. Szilágyi azonban a gólra éhes Gömöri felé hosszan fejelte a labdát. A 4. perc. Vincze egy beadásra nem jött ki, de Janko- vics fejesénél javított. Két gyors lehetőség után ellaposodott a já­ték. A 20. percben Jankovics be­adását Fehér 5 méterről fejelte kapura, Vincze azonban bravúr­ral védett. Egy gyors vendégtá­madás után Sima lőtt 20 méter­ről mellé. A 34. percben megsze­rezte a vezetést a hazai csapat. Jankovics elfutott a bal oldalon, középre ívelt, Vincze a labda alá szaladt, és az ötösön álló Fehér 5 méterről az üres kapuba bólin­tott, 1-0. A 39. percben Kovács lódult meg a jobb oldalon, be­adása Sima elé került, aki 6 mé­terről a keresztező védőbe lőtt. Szünet után hazai góllal kez­dődött a mérkőzés. A 48. perc­ben Fekete elfutott a jobb olda­lon, beadott, Hegedűs lyukat rú­gott, így a labda Jankovics elé került, aki 10 méterről a jobb al­só sarokba lőtt. Ebben a játék­részben nyomasztó volt a Kinizsi fölénye. Egy hazai akciónál Sáf­rán a rátámadó csatárba rúgta a labdát, akiről az a jobb felső sa­rok felé pattant, de Vincze visz- szavetődve bravúrosan védett. 20 perc után a játék kiegyenlítő­dött, majd fokozatosan feljött a Hatvan. A 73. percben Gömöri labdájával Kovács a jobb oldalon elfutott, laposan belőtte a labdát középre, amit Szilágyi 5 méter­ről a jobb sarokba lőtt. Egy perc múlva Oláh 5 méterre a kaputól óriási helyzetben rosszul vette át a labdát. A Hatvan támadott, de szögleteken kívül nem tudott eredményt elérni. Az első félidőben kiegyenlí­tettjáték folyt. Az utolsó 20 perc egyértelműen a vendégcsapaté volt, gólokra azonban már nem futotta erejéből. Jók: Zombori, Gohér, Mádi. Csufor Sándor: Két védelmi rövidzárlat megpecsételte a sor­sunkat. Szendi László További eredmények: Szolnok- Ka­zincbarcika 2-3, Ózd-DUSE 0-2, Nyíregyháza-Szeged 0-1, Kecske- mét-DMVSC 1-1 (tizenegyesekkel 4-3). Metripond-Lehel 1-0, DVTK-Baja 2-2 (4-3). A labdarúgó NB I. eredményei: Rába ETO-FTC 1-0, MTK-VM- Siófok 1-1 (11-esekkel 4-5), Buda­pesti Honvéd — Vác 2-0, Békéscsa­ba — Veszprém 1-0, Pécs-Vasas 2-1, Haladás-Dunaúj város 1-2, Ta­tabánya-Videoton 1-3, ZTE — Ú. Dózsa 1-0 (1-0). Szerdától vasárnapig rangos nemzetközi női röplabdatomá- nak adott otthont az egri Ke­mény Ferenc Körcsarnok. Az előzetes esélylatolgatások sze­rint a szovjet bajnokság bronzér­mese, az idei kupa győztese volt a favorit. A Zaporozsje röpisei já­tékukkal igazolták a rájuk vok­solókat. Nem sokáig hagytak kétséget afelől: játéktudásuk, technikai felkészültségük messze felülmúlja a mezőnyét. Annál inkább meglepetést keltett a magyar válogatott be­mutatkozása, hiszen a házigazda egriek magabiztosan győzték le „legjobbjainkat”. A találkozó után a szurkolók közül többen is megjegyezték: az EB-selejtezőn akár a piros-kékek is képvisel­hetnék a nemzeti színeket. A jo­gos kritika értő fülekre találha­tott, hiszen Gerevichnéék a foly­tatásban összeszedték magukat. Előbb a későbbi győztes Zapo- rozsjétól vettek el két játszmát, majd a görög és osztrák váloga­tottat fektették két vállra. Bebi­zonyosodott, hogy a két külföl­dön játszó idegenlégióst, Gere- vichné Bárdi Gyöngyit és Mur- gemé Szűcs Évát a hazai me­zőnyből egyelőre nem sikerül megfelelően pótolni. Az Eger SE nagyszerű rajtot vett, a magyar válogatott legyő­zése óriási fegyverténynek szá­mít. Sajnos, meglepetéssel a folytatásban sem maradtak adó­sok, negatív szenzációt jelentett a görögök elleni vereség. Összes­ségében elégedettek lehetünk teljesítményükkel, hiszen EB- selejtezőre készülő válogatotta­kat utasítottak maguk mögé. Harcos, modem röplabda képviselői voltak a hellének, ez azonban nem mindig párosult eredményességgel, a gyakori pontatlanságok miatt. Míg az ő erejük a csapatmunkában rejlett, a jugoszlávök elsősorban Danie­la Bilbija ütőerejére alapoztak. A feladásokkal rendre őt keres­ték társai. Rá is szolgált a biza­lomra, hiszen a torna legjobb já­tékosai közé választoták. Az utolsó helyen végzett Ausztriának sincs miért szégyen­keznie, egyvalamiben ugyanis verhetetlennek bizonyultak. Lelkesedésben mindenkit felül­múltak. Ök egyébként egy nap­pal később érkeztek a vártnál, a többség ugyanis a napokban érettségizett. Ezért alig huszon­négy óra leforgása alatt négyszer is pályára kellett lépniük. Jellem­ző volt rájuk, hogy az ólmos fá­radtság sem száműzte arcukról a játék feletti öröm mosolyát. Eredmények (részletesebben csak a magyar válogatott és az Eger SE mérkőzéseiről adunk tudósítást): Magyarország-Ausztria 3-0 (4, 5, 12) Magyarország: Grózer, BÓ- TA, Nyári, Gerevichné, FEKE­TE, Murgerné. Cs.: Benkő, Fel- legvári, Balázs. Edző: Nagy Ist­ván. A magyarok kezdtek frisseb­ben, az osztrákok fáradtan mo­zogtak. A magassági és technikai fölényben lévő Feketéék köny- nyedén nyerték az első játszmát. A folytatásban egy darabig egy­más hibáiból éltek az ellenfelek. Magyar részről a feladásokba, osztrák részről a nyitásfogadá­sokba csúszott hiba. 5-5 után el­húzott Nagy István együttese, s növelte előnyét. Az utolsó szet­tben sem rágta körmét izgalmá­ban a publikum, csupán Bóta és Fekete néhány leütése ragadtatta tapsra a szurkolókat. 10-9-re még ugyan az osztrák lányok ve­zettek, a hajrá viszont a magya­roknak sikerült jobban, így meg­szerezte a tornán első győzelmét a 780. mérkőzését játszó magyar válogatott. Magyarország—Görög­ország 3-0 (8, 11, 12) Magyarország: Benkő, Bóta, NYÁRI, GEREVICHNÉ, Fe­kete, MURGERNÉ. Cs.: BA­LÁZS. Hazai pályán még nem mér­kőzött egymással a két csapat. A görögök kezdtek jobban, ám Murgeméék 0-3-ról 7-3-ra for­dítottak. Jól játszott a magyar vá­logatott. A folytatásban néhány percre megtorpantak a mieink, a sorozatos nyitásfogadás-hibák miatt az ellenfél már 9-3-ra veze­tett. Azonban egyik pillanatról a másikra megtáltosodtak a ma­gyarok, s a jó sáncmunkának és Gerevichné kiváló ütéseinek kö­szönhetően felzárkóztak. A haj­rában előbb Bóta ejtett ügyesen, majd Nyári szerzett pontot, s ez­zel tovább növelték előnyüket a magyar lányok. A harmadik szettben mind a mezőnyben, mind a hálónál pontatlanság csú­szott a játékba, de Murgerné klasszishoz méltó ütésekkel el­lensúlyozta a hibákat. Szembe­tűnő volt a csereként beállt Ba­lázs lendülete. Orbita Zaborozsje—Eger SE 3-0 (3, 10, 5) ESE: Bukina, Fésűs, Győri- né, TORMA, Dérczi, Bernáth. A mérkőzés híven tükrözte a két nemzet bajnoksága közti kü­lönbséget. A szovjetek bombae­rős nyitásokkal és leütésekkel „operáltak”, amelyek ellensze­rét a hazaiak sehogyan sem talál­ták. Eger SE—Ausztria 3-0 (1, 7, 7,) ESE: Bukina, Fésűs, Győri- né, TORMA, Dérczi, BER­NÁTH. Cs.: Kalotay, dr. Sikéné, Seregi. Edző: dr. Phan Hong Minh. AíZ első játszmában mindössze egyetlen pontra tellett a lelkes vendégek erejéből. A második játékrész már szorosabb küzdel­met hozott, ám ez sem tartott to­vább 19 percnél. Az utolsó szet­tben szóhoz jutottak az egri cse­rék is, de így is biztosan nyertek az egriek. Jugoszlávia—Magyarország 3-2 (-10, 4, 9, -3, 12) Magyarország: Grózer, Bóta, NYÁRI, GEREVICHNÉ, FE­KETE, Murgerné. Cs.: Felleg- vári, Zubovics, Balázs. Esélyes­hez méltóan nyerte az első játsz­mát a magyar csapat, a folytatás­ban azonban a plávik remekel­tek. Mezőnymunkájuk feljavult, s a hálónál is jól blokkoltak. Be­lelkesedtek a kék mezesek, a cse­reként beállt közel 2 méteres Zu­bovics sem segített. A negyedik játszmában még talpra álltak Nyáriék, ám az utolsó játékrész­ben alulmaradtak, így nem kis meglepetésre elvesztették a mér­kőzést. Végeredmény: 1. Zaporozsje, 2. Eger SE, 3. Jugoszlávia, 4. Magyarország, 5. Görögország, 6. Ausztria. Különdíjat kapott még a három legjobb játékos: Daniela Bilbija (Jugoszlávia), Ina Ucseresnaja (Zaporozsje) és Torma Ágnes (Eger SE). Az eredményhirdetés után Nagy István szövetségi kapitányt kérdeztük a látottakról. Ő el­mondta, hogy már a felkészülés­sel sem volt maradéktalanul elé­gedett, hiszen az edzőtáborban Gerevichné és Murgerné nélkül készültek. Az EB-selejtező előtti egyik utolsó állomáson, az egri tornán a játék szinte összes ele­mében, így mezőnymunkában, nyitásfogadásban és nyitásban is elmaradtak lányai a várakozás­tól. Ahhoz, hogy az EB-re kijus­sanak, a hátralévő időben ezeken kell mielőbb javítani. A héten Jugoszláviában folytatják a fel­készülést, ahová Bernáth Bea és Fésűs Erzsébet, az egriek két vá­logatottja is velük tart. Dérczi Ágnes csak a pesti edzőtáborban csatlakozik majd a többiekhez. Molnár Zsolt Vízilabda OB I. Ncigry hái* a Fmdi-tneccsért A labdarúgó NB II. keleti csoportjának állása: 1. DMVSC 26 17 4 1 4 39-15 60 2. Szeged 26 14 5 1 6 34-17 53 3. Szarvas 25 12 4 4 5 33-21 48 4. Metripond 26 13 3 3 7 36-28 48 5. Debr.Kin. 26 11 5 4 6 37-24 47 6. DUSE 26 9 4 4 9 29-31 39 7. Eger 25 9 3 5 8 29-32 38 8. Kazincb. 26 8 6 2 10 28-37 38 9. Szolnok 26 8 4 5 9 38-36 37 10. DVTK 26 8 5 3 10 25-30 37 ti. Nyiregyh. 26 8 3 6 9 33-28 36 12. Kecsk. 26 10 1 4 11 30-24 36 13. Baja 26 7 3 5 11 25-37 32 14. Ózd 26 6 3 6 11 23-26 30 15. Hatvan 26 4 4 4 14 18-39 24 16. Jászt). 26 2 4 4 16 16-48 18 Hivatalos totó­eredmények A totó 19. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Uerdingen—Bremen ......... 2:11 2. Stuttgarter K.—Bayern M. . 2:01 3. Karlsruhe—Hamburg.........2:2 x 4. Nürnberg—Möncheng........0:0 x 5. Meppen—Freiburg............ 2:3 2 6. Schalke 04—Wattenscheid. 3:21 7. Essen—Fortuna Köln........ 3:4 2 8. Ascoli—Bologna................ 1:01 9. Cesena—Pescara ............. 1:01 1 0. Sampdoria—Milan.............1:1 x 1 1. Parma—Reggina................ 3:01 12. Sambenedettese—Genoa . 1:01 13. Piacenza—Cremonese..... 1:01 1 3+1. Torino—Juventus .............0:0 X A hét végi, újabb kettős fordu­lóban mindkét alkalommal hazai közönség előtt szerepelt az Eger SE OB I-es vízilabdacsapata. FTC-Eger SE 13-12 (3-3, 3-1, 2-5, 5-3) 300 néző, V: Székely, Koós. ESE: TŰZKŐ - Kelemen 1, ÁNCSÁN 3, Nagy 1„ Búza 2, TÓTH 2, Madarasi 3, Simon, Szarka. Edző: Gyulavári Zoltán Gól — emberelőnyből: 7/5 il­letve 11/5. Négy méteresből: 1/1 illetve 1/1. A házigazdák akár már az első negyedet is előnnyel zárhatták volna, de a lefordulás után, a lö­vés pillanatában Tóth kezéről el­csenték a labdát. A fordulást kö­vetően tíz egriek szinte lemásol­ták a két perccel ezelőtti jelene­tet, csakhogy most MadarasHőtt a hosszú sarok helyett Ambrus kapus hasába. A lelátón gyakor­ta felcsattant a taps Tüzkőremek tempójú védései láttán. Bár is­mét a vendégek jutottak vezetés­hez, de ezt nem hagyta sokáig szó nélkül, pontosabban gól nélkül az ESÉ. Kelemen átadását Nagy mintaszerűen húzta a fővá­rosiak kapujába. Gyakorta nem­tetszést váltottak ki a szurkolók körében Székely játékvezető íté­letei, melyek rendszerint a hazai­akat sújtották, kezdve attól, hogy kegyként gyakorolta az embere­lőnyök adását, és többször vette el a labdát kritikus pillanatokban az ESE-től. A harmadik negyed legelején háromgólos előnyhöz jutott az FTC, ám elég volt két Madarasi villanás és egy jól helyezett Tóth lövés, ledolgozta hátrányát az egri legénység. Sőt, másfél perc­cel a negyed befejezése előtt első ízben a vezetést is megszerezték. Ettől kezdve ha lehet, még ke­ményebb csata zajlott a meden­cében, nem is beszélve a kapu előtti birkózásokról. A váloga­tott Gyöngyösi és a fiatal Tóth külön meccset vívott egymással, melynek nyomai sem maradtak el — a testükön. Az utolsó negyed közepén már két góllal volt jobb az ESE, de Loványi és Gyöngyösi révén ismét egyenlő, 11-11 lett az ered­mény. Kelemen a lehető legjobb­kor lőtt gólt, ám a másik oldalon négyméterest fújtak a bírók. Az Egerből igazolt Bíróban nem dobbant meg a hazai szív, „be­varrta” a büntetőt. 12-12. Előnyhöz jutott az Eger, ám nem tudott vele mit kezdeni. Varga viszont nem teketóriázott, s ezzel 13-12-re vezetett a vendég. Ti­zenhat másodperc maradt a ta­lálkozóból, s támadhatott az ESE. Mitöbb, hét másodperccel a vége előtt kiállítottak egy fe­rencvárosijátékost, de nem sike­rült élni ezzel a lehetőséggel, az egriek eladták a labdát. Eger SE-BVSC 9-8 (2-1, 3-2, 2-1, 2-4) 200 néző. V.: Schlosser, Vin- disch ESE: TŰZKŐ - Kelemen, Áncsán 2, Nagy, Búza 3, TÓTH 3, Madarasi 1, Simon, Szarka. A második negyed közepétől szakadó esőben zajlott a találko­zó. Az egriek mindvégig maguk­nál tartották a vezetést, a harma­dik hét percben pedig volt úgy is, hogy három góllal megugrottak. Az ESE kapuvédője, Tűzkő Gyula átmentette ragyogó for­máját a tegnapi mérkőzésre is. A hazaiak feltűnően sok hibát vé­tettek a támadások befejezése­kor, ugyanakkor védekezésben nem ismertek pardont. Összes­ségében elmondható, hogy nagy kár a Fraditól elszenvedett vere­ségért, ugyanakkor a BVSC elle­ni győzelem akár nagyobb ará­nyú is lehetett volna. (budai) Az egykor egri Bíró lövése utat talál a hálóba, az előtte tornyosuló karok között (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents