Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 8., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. A szépség kultúrtörténete Találmányok Szagszóró Szépnek lenni — szépnek maradni, ez a csábító cél évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Már az ókori Egyiptom, Görögország és Róma asszonyai felhasználták a kozmetika titkait, igaz, hogy ekkor még varázsigék és az isteneknek hozott áldozatok kíséretében. Az ember a kozmetika segítségével igyekezett és igyekszik megközelíteni a szépségideáit. A görög koszmeo ige — ebből származik a kozmetika szó — eredetileg csupán annyit jelentett: ékesíteni. Valósággal bámulatos, hogy mennyi és milyen sokféle kozmetikai szert ismertek már az ókori nők. Nem egy receptjüket még ma is használják. Az antik kozmetikáról jól megalapozott ismeretekkel rendelkezünk. Az eddig talált 30 000 múmia, no meg mindaz, amit koporsójukban melléjük helyeztek, pontos képet nyújt az akkori szépségápolásról. Csak nemrégiben fedeztek fel Thot fáraó snjában egy edényt, tele kozmetikai szerekkel, amelyeknek illata változatlanul tiszta és tartós maradt. És mindez több mint háromezer év elteltével... A szépség eléréséhez, illetve biztosításához természetes és mesterséges szerek álltak rendelkezésre. Ismertek krémmaszkokat, aromás fürdősókat, szőrtele- nítőket, és ismerték a hajbodorítás és kisimítás trükkjeit. A pórusok tisztítására és a szövetek vérellátásának javítására kedvelték az arc gőzölését. Nagy gondot fordítottak a kéz és láb körmeinek ápolására. Az ízisz istennőt ábrázoló és a múmiák mellett talált szobrocskáikon a köröm csodálatos színezései vagy aranyozásai láthatók. Némelyiken sok színben csillogó, zománcszerű festékréteget fedeztek fel. A kendőzés sem hiányzott, erről az orcákra és az állra felvitt festék- sávok tanúskodnak. Művészien színezték a szempillát és a szemöldököt. Krémek, olajok és púderek egészítették ki az arcápoló szereket. A kozmetikai szerek antik fémpalackocskáinak formája megfelelt az alabástromból készült egykorú olajosedényekének. Nem hiányzott még a hosz- szúkásra kiképzett dugó sem, amely azt a célt szolgálta, hogy úrnője az arcfestékbe mártsa. Az egyiptomiakon kívül az ókorban természetesen a görög és római világban is használták a szépítőszereket, nemkülönben a bizánci császárságban. A kor divatja a lárvaszerű arcfestés volt. Híres volt Theodora bizánci császárnő szépsége, amelyet így írtak le: „kékes hajának fényét aranyló por tette csillogóbbá, szempilláit festék árnyékolta, lábujjkörmei rózsaszínűre voltak festve”. A zsidó nép is jól ismerte az arc- és testápolás eszközeit. Ezeket megemlíti a Biblia és a Talmud is. Voltak balzsamligeteik, mirhahegyeik. Ismerték a rózsaolajat, levendulát, ricinust, gránátalmát. Londonban megkezdték az árusítását annak a spray-nek, amely egyetlen nyomásra vörös színű és penetráns szagú festékkel lepi meg és el, akire a csöve irányul. A Daily Mirror szerint egy lancashiri taxisé az érdem, hogy ilyen hatásos önvédelmi fegyverhez jutottak a hölgyek. David Pickup ugyanis azt tapasztalta, hogy sokasodtak az agresz- szív cselekmények a brit fővárosban és amelyet a közvéleménykutató intézet is alátámasztott: minden 10 megkérdezett nő közül 9 retteg az esti utcától. A feltaláló tehát a hölgyek segítségére siet ezzel az önvédelmi gyorstüzelő kézifegyverrel, amelynek hatékonyságát az egy hétig leBefellegzett a telefonbetyároknak. Legalábbis az Egyesült Államokban, egészen pontosan New Yorkban, ahol a közelmúltban dobtak piacra egy okos készüléket, amely többet tud, mint a repülőgépek „fekete doboza”. Nemcsak rögzíti az eseményt, vagyis a hívást, hanem jelzi a hívó számát is. Ha utcai fülkéből tárcsáznak, a helyszínről is tájékoztat. A készüléket bárki felszereltetheti a használatba vételi díj és havi tarifa ellenében — nyilatkozta a vonalakat kezelő Nynex képviselője. moshatatlan vörös permet szolgáltatja görénymirigy kivonatból készített adalékkal. A rendőrségnek csak a szag után kell mennie. S erre egy hete van, ami a feltaláló szerint bőven elegendő minden agresszor lefülelésére. Nem így a rendőrség. Az ugyanis vitatja a fegyver védőjellegét. Kételyét úgy fogalmazta meg, hogy mi van akkor, ha valaki éppen ily módon fenyegeti kiszemelt áldozatát? A választ a jövő adja. Egy azonban biztos. A találmány aranybánya, a feltaláló ugyanis csak postán fogad el megrendelést, készpénz ellenében, és nem kérdi, hogy támadó, avagy védő jellegű a fegyverkezés. A kis doboz perspektívája egyszerűen beláthatatlan. Fellélegezhetnek a mentők, a tűzoltók, a rendőrség, az állatkertek. A felesleges molesztálásoknak vége. Sőt, az előbbiek segítséget kapnak azzal, hogy a hívó pontosan behatárolható, s emiatt aztán nem okoz bonyodalmat, ha nem tudja pontosan az esemény helyszínét. Csökkenni fog az obszcén és a fenyegető hívások száma. Hacsak közben fel nem találják a védekezés elleni védekezés technikáját. Telefonbetyárelhárító Csokonai pincéje Dunaalmáson Elsőként Domby Márton írta le az emlékezetes történetet 1817- ben, amikor az a bizonyos „csapot-papot” história Csokonaival „megesett.” Sokáig azt hitték, hogy Dunaalmáson felejtette a költő a csapot (és a papot) amelyről később Petőfi egy szép verset írt, de az eset (sajnos) nem községünkben történt, hanem Hajdúböszörményben. Ez pedig sokkal közelebb van Debrecenhez mint Dunaalmás. Oda könnyebben „kilódulhatott” a diák. Van viszont egy pince Dunaalmáson, amely a régi öregek szerint Vajdáék tulajdona volt. Régebbi kiadású irodalomtörténeti könyvek említik, hogy ebben a pincében egy „állandóan bugyogó” forrás található, amely megfelel a valóságnak, ma is kitűnő forrásvize van, éppen úgy, mint Csokonai idejében 1797-ben. A hagyományok szerint Vajdáék minden évben nagy szüretet tartottak, és egy alkalommal Csokonai is megjelent Dunaalmáson, aki lement a pincébe és látta a forrást is. A költővel ebben az időben levélben közölte Lilla, hogy szereti. Ez derült ki a „Fekete pecsét” című költeményéből. Sajnos a szép tervéből semmi sem lett. A leányt egy gazdagnak mondott fakereskedőhöz adták szülei, akiknek — mint feljegyezték — sok boruk volt... Elment innen a költő, hogy neve másutt fonjon össze a csapot-papot történő históriával. De a pincét itt azóta is Csokonai pincéjének nevezik. Dr. Ferenczy Miklós Emlékek a múltból Bemutatjuk a Húsipari Múzeumot Nyakvágó kaszab és a ringagép Faépítészeti remekmű Az északi csoda megmentéséért Az ősi faépítészet emléke a Kizsi-szigeten (Fotó: APN - MTI) Az utókor számára 1294-ből maradt fenn az első hazai állategészségügyi rendelkezés, miszerint Ladomér esztergomi érsek megtiltja „a rejtett helyen való húsárulást”. A 13—15. századból származó budai városi kódex már előírja: „A húsvágó céhek mesterei tartoznak minden időben, amikor húslátást tenni mennek, azt a húst, amely a mészárszékekben vagyon, megtekinteni, hogy tudniillik az tiszta és rendes hús-e és nem bü- dös-e az?” Hazánkban a 13. századig a mészáros feladatát egy-egy ügyesebb kezű jobbágy látta el, akinek kezdetben nyúzó, nyakvágó kaszab volt a neve. Á mészáros szó 1400 körül, a hentes megjelölés pedig 1700 táján jelenik meg nyelvünkben. A húsipar, a húsfeldolgozás és -értékesítés hazai történetének legrégebbi adatai a budapesti Húsipari Múzeumban olvashatók. A történelmi dokumentumok és tárgyak gyűjtése 1969- ben kezdődött. Áz országban fellelhető történeti anyag begyűjtésével, kiállításon történő bemutatásával az Országos Húsipari Kutatóintézetet bízták meg. S az eredmény: az 1974 szeptemberében rendezett kiállításból, az ipartörténeti gyűjteményből 1975 januárjában Húsipari Múzeum lett. Az intézmény a kutatóintézet budapesti központjában, a IX. kerületi Gubacsi út 6/b szám alatt működik. A múzeummá nőtt kiállítás az intézet területén lévő, hajdani ló- vágóhíd mosodaépületében kapott helyet, aztán szabadtéri gépbemutatóval gazdagodott, s ami a gazdasági gondoktól terhes világunkban kulturális kuriózumnak számít: az idén ősszel, szeptember táján a hajdani mosodából a múzeum újonnan épült, önálló épületbe költözik át. A Pest megyei Lórév községben épen maradt egy, a múlt század hetvenes éveiben berendezett hentesüzlet, és a hozzá tartozó vágóhely. A múzeumban látható üzletet egy bizonyos Rada- sin család alapította. Áz üzlet és a vágóhely jó száz évvel ezelőtt még szorosan egybetartozott. A tulajdonos a vágóhelyen leölt állatnak nemcsak a fő részeit értékesítette, de a kolbászárut is maga állította elő, darabolta, keverte, fűszerezte, töltötte, füstölte, főzte és árulta. A lórévi vágóhely és üzlet, valamint az ott használt szerszámok — egyebek közt a tagló, a felhúzószerkezet, a kolbászkeverő teKnő, a húsvágó bárd, a húsdaráló — hangulatos, érdekes látványt nyújtanak a látogatónak. Több mint hetvenéves az a múzeumban őrzött, sátortetővel ellátott, fából készült, hordozható lacikonyha, amelynek üzemeltetője egy Hajósovits nevű bajai hentesmester volt. Egyébként a lacikonyha elnevezés eredete nem tisztázott. Egyesek szerint a lakodalom, a lagzi ideiglenesen felépített konyháját nevezték így. A legfurcsább vélemény az, hogy a konyha — Dugonics András szerint — attól az eladósodott Ulászló királytól kapta a nevét, aki „inasát azon sátrak alá küldte, melyekben húst sütni és árulni szoktanak, és így lakott jól királyi palotájában. Ezen sátrakat az egész ország Laci konyhájának nevezte.” A történeti emlékek között sok érdekesség látható. Patronos kábítópisztoly, marhaleütő kalapács éppúgy megtalálható a vitrinekben, mint a bőrszámozó tetoválótű, a szemellenzős lókábító szerkezet vagy a boíjúleütőfa. Nagyított képen örökítették meg a tatai vízivágóhíd épületét. Az elnevezés onnan ered, hogy a régebbi időkben a mészárosokat arra kötelezték, hogy a víz mellé vagy fölé építsék a vágóhidat. Az állat leölésekor a tisztítást a víz felett könnyen elvégezhették, a lecsorgó vér, a melléktermék, a hulladék közvetlenül a vízbe került, és a halak martaléka lett. A víz melletti vágásról a tatai mészároscéh 1650-ből származó okirata, céhlevele is megemlékezik. A tatai tó feletti vágóhíd a 18. század hatvanas éveiben épült. Külön teremben mutatják be az utóbbi 100 esztendő legérdekesebb húsipari gépeit. A régebbiek között van az az 1850 táján készült kézi meghajtású kutter, amelyben egyszerre 15 kilogramm húst lehetett péppé dolgozni. Látható itt a Herz szalámigyár első, motorral hajtott szalá- mipaszta-gyártó gépe, amelyet 1930-tól egészen 1959-ig használtak. Ez a gép a kézi, majd a gépi meghajtású ringakések után forradalmasította a szalámigyártást. A gép szomszédságában látható az ötkéses ringagép a húsvágó tőkével együtt. Ä 19. század elejéről származó gépet eleinte két ember mozgatta, később gépi erővel hajtott kések alatt a húst falapáttal forgatták. Sok látnivaló van a kéziszerszámokat bemutató teremben is. Dobos sertésperzselő, bőrfejtőkés, bélmosórács mellett érdekes és mutatós emléktárgya a teremnek a 19. századból származó, fából készült fokhagymatörő, amelyet egy vidéki hentesdinasztia őrzött meg az utókor számára. A múzeum kedden és pénteken tárlatvezetéssel tekinthető meg. Előzetes bejelentés alapján más időpontban is fogadnak látogatókat. — kgym — Megmarad-e a világ faépítészetének remekműve, az Onye- ga-tavon lévő Kizsi-szigeti 22 kupolás Preobrazsenszkij-székes- egyház? A nemzetközi múzeumi tanács tagjai a szocialista országok műemlékvédelmi és restau- rációs munkacsoportjával együtt azért érkeztek Petrozavodszkba, a Karéliai Autonóm Köztársaság fővárosába, hogy választ adjanak erre a kérdésre. A csaknem 300 éves templom sorsa nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész világon aggasztja a hozzáértőket és laikusokat egyaránt. Arról van szó, hogy a világhírű műemlék az idők folyamán annyira megrongálódott, hogy fennáll az összeomlás veszélye. A sajtóban sok figyelmeztető írás jelent meg, melyben felszólították a restaurátorokat, hogy a nemes cél érdekében ne sajnálják se erejüket, se az idejüket, se az anyagi eszközöket. Hogyan reagáltak a felszólításra az illetékes szervezetek? A többség a várakozással ellentétben olyan döntést hozott, hogy a templomot — megmentése érdekében — le kell bontani. Pontosabban szét kell szedni az utolsó kis gerendáig, majd újra össze kell rakni. Eközben a régi faanyag korhadt részeit újjal kell kicserélni. A műemlék természetesen komolyan beteg, és gyógyításra van szükség. Ebben a szakemberek egyetértenek. A templomot már több évtizede vizsgálják, de mind a mai napig nem úgy, ahogy kellene. Erről tanúskodik a faanyag állapotának különböző értékelése. A templom szétszedésének egyik ellenzője Dmitrij Lihacsov szovjet akadémikus. Úgy véli, hogy átgondoltabb döntésre van szükség. A Preobrazsenszkij- székesegyház Kizsiben világhírű műemlék, amely az UNESCO felügyelete alá tartozik. Ezért megérdemli, hogy megmentésére a legjobb tudósok fogjanak ösz- sze. A muzeológusok most abban bíznak, hogy a templomot hosszú évekre meg lehet mentem a faanyag vegyszeres kezjekáéteL, és a belső díszítések rratgfhcsiuoó megerősítésével. Részlet a kiállításból Kézi meghajtású ringakés
