Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1989. április 19., szerda SPORT Nem a büntető a bűnös Sajátos kísérője a most folyó NB-s labdarúgó-bajnokságok­nak a döntetlenül végződött mérkőzéseket követő 11-es pár­baj. Az MLSZ jobbító szándékú intézkedését az elmúlt év őszétől számos vélemény kísérte, akik szóltak, általában elmarasztalták az újítást. A mérkőzések tudósí­tói többnyire mi mást tehetnének a ráadásban eldőlt mérkőzések értékelésével kapcsolatban, mint megállapítják, a szerencsésebb csapat örülhetett. Az elmúlt for­dulóban a hét megyei NB-s csa­pat közül négy végzett döntet­lenre a rendes játékidőben (a többi sajnos már akkor vesztett), de közülük csak az Eger SE vi­gadhatott. Hatvan és Recsk ide­genben, Apc hazai környezetben vonulhatott le úgy a játéktérről, hogy a játékosai bizonyára elma­rasztalóan emlegették azokat, akik ezt az új rendszert, ha kísér­leti jelleggel is, de bevezették. Csapataink közül eddig Hatvan és Gyöngyös egyformán teljesí­tett, ha a 11-esekkel eldöntött pontokat számoljuk, a többiek egyelőre vesztésre állnak ebben a tekintetben (is). A tv NB I-es összefoglalójából láthattuk, hogy az esélyesebb Vác játékosai saját pályán mi­lyen rosszul, nyilván remegő láb­bal végezték a büntetőket a se­reghajtó Dunaújvárossal szem­ben. A váciak, ha nyernek, pont­számban beérik a listavezető FTC-t. Nem nyertek a 90 perc alatt, és idegességükben nem tudták megszerezni a ráadásban felkínált ajándék pontot sem, pe­dig ellenfelük is hibázott kétszer. Úgy tűnik, a büntetőknél való­ban nagy szerepe van a szeren­csének, az pedig szinte teljes bi­zonyossággal megállapítható, hogy a labdarúgás hazai színvo­nalán nem ez a módszer hozza meg a kívánt javulást. Ami pedig egyenesen lesújtó, megyénk NB-s csapatai a korábbi pont- számítással is a várakozás alatt szerepelnének bajnokságaikban, és többségük a kiesés ellen har­colna... Nagy Attila, gipszben... Mint annak idején részletesen beszámoltunk a sajnálatos ese­ményről, Nagy Attila, a Recski Ércbányász játékosa Hevesen egy balszerencsés ütközés nyo­mán lábtörést szenvedett. A mentő akkor az egri kórházba szállította a jó mozgású szélsőt, és bizony az orvosok meglehető­sen borúlátóan nyilatkoztak a já­tékos további pályafutását illető­en. Legutóbb megtudtuk, hogy a sérültet időközben felszállították a Sportkórházba, ahol a hasonló sérülésekben jártasabb orvosok­nak egyelőre sikerült műtét nél­kül beavatkozniuk. A darabosan tört csontokat húzatással helyre­igazították, majd Nagy Attila lá­bát gipszbe rögzítették. Viszony­lag jól érzi magát a fiatal labdarú­gó. Reméljük felépülése folya­matos lesz, és mielőbb ismét pá­lyára léphet, amit őszintén kívá­nunk. (fesztbaum) Ellentétes álláspontok A megyei labdarúgó-bajnok­ság hétvégi fordulójában a dön­tetlennel végződött Tamaörs — Füzesabony mérkőzés már pusz­tán az eredményével is felhívta magára a figyelmet. A többi ösz- szecsapáson az esélyesek nyer­tek, és ez a pontosztozkodás mindenképpen meglepetés­számba ment. A tudósításból szemet szúrt az utolsó két mon­dat:” A pontosztozkodás igazsá­gosnak mondható, amelyet a fü­zesabonyiak edzője nehezen tu­dott elviselni. A mérkőzés utáni botrányos magatartásával felhá­borította a nézőket.” Kovács István tudósítónktól — aki egyben a Tarnaörsi TSZ SK elnöke is — a részletekről ér­deklődtünk: — Agócs, vezető gólja után Káló Mihály, a vendégek edzője nyomdafestéket nem tűrő han­gon juttatta kifejezésre ellenvé­leményét, amelyet a játékvezető­nek címzett. A vendégek rövid idő alatt a maguk javára fordítot­ták a mérkőzést, ám Agócsnak, tíz perccel a lefújás előtt egy jól eltalált lövéssel sikerült egyenlí­tenie. Ez már sok volt a jóból az abonyi edzőnek, aki a találkozó után megpróbált a játékvezető közelébe férkőzni, agresszíven viselkedett az elébe álló rendező­vel és szertárossal. Magatartása nem volt sportemberhez méltó. A rendezői gárda talpraesettségé­nek köszönhető, hogy sikerült megakadályozni az összetűzést. A füzesabonyiaktól Galó Je­nő szakosztályvezetőt értük utol, aki készséggel nyilatkozott: — Káló Mihálynak a közön­séggel semmi problémája nem akadt Tamaörsön. Nyugodt ter­mészetesen nem volt, hiszen a pontvesztés érthetően felzaklatta. Gólokkal kellett volna nyernünk, ám a legkecsegtetőbb helyzetek is kimaradtak, vagy a tamaörsiek vágták ki az utolsó pillanatban a labdát a gólvonalról. Aláhúzom, hogy edzőnk viselkedésében sem­mi kirívót nem látok. Annak elle­nére sem, hogy a játékvezető ezút­tal nem állt feladata magaslatán. A találkozó utolsó perceiben tör­tént a következő eset: az előretörő Csókát a 16-oson belül felvágták, Menyhárt a vonalon kívülről ítélt szabadrúgást. A labdát Mudriczki a kaputól 6 méterre üresen álló Farkashoz ívelte, akit kíméletle­nül felvágtak. A bíró fújt ugyan, de nem egyet, hanem hármat. Úgy hiszem, ehhez nem kell kom­mentár. Az ügyben nem vállaljuk a döntőbíró szerepkörét, de úgy hisszük, hogy a sportszerűség a pontoknál is előbbre való. (buttinger) A forduló válogatottja Az NB III. Mátra-csoport legutóbbi fordulójának válogatottja: Hegyi (Recsk) — Danyi (Recsk), Kolozsvári (Recsk), Sasvári (Heves), Jakab (Gyön­gyös) — Nász (Heves), Forgó Cs. (Recsk), Berecz Zs. (Bélapátfalva), Fo­dor (Apc) — Bencsik (Recsk), Nagy (Apc). A megyei labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának legjobb tizenegye: Kovács M. (Pétervására) — Fülep (H. Gáspár SE), Tóth Gy. (Gyöngyöshalász), Nád­udvari (Nagyréde), Szabó L. (Petőfibá- nya) — Schmidt (Kompolt), Tari (Tar- naörs), Juhász (Selyp), Kiss Á. (Atkár) — Doktorcsik (Sírok), Agócs (Tama­örs). A góllövőlista állása Az NB 111. Mátra-csoportjában sze­replő csapataink mesterlövészeinek él­mezőnye: 12 gólos: Horváth J. (Béla­pátfalva), 9 gólos: Horváth Zs. (Recsk), 8 gólos: Kovács L. (Apc), Patócs (Gyöngyös). 6 gólos: Soltész (Gyön­gyös). A megyei bajnokság góllövőlistájá­nak élmezőnye: 21 gólos: Csanády (H. Gáspár SE), 19 gólos: Antal (Gyónt gyöshalász), 14 gólos: Doktorcsik (Sí­rok), 12 gólos: Török (H. Gáspár SE), Kerepesi (Selyp), 11 gólos: Nagy S. (Po­roszló), Hangonyi (Sírok), Agócs (Tar-1 naörs). 10 gólos: Kurucz (Selyp). Spitz a spiccen Nem akartam hinni a sze­memnek, amikor a Reform leg­utóbbi számában az „Úgy bi­zony: a szebbik nem, nem gyen­gébb nem” című írás utolsó sora­it olvastam: „Mark Spitz, az 1972-es müncheni olimpia hét­szeres aranyérmes szuperúszója Szöulban legfeljebb a dobogó legalsó fokára tudott volna fel­kapaszkodni — a nők között! S hogy mi e szédületes fejlődés magyarázata? A tudomány! Könnyebb férfiassá tenni a nő­ket, mint szuperférfiassá a férfia­kat.” Elismerem, hogy mindez jól hangzik, a bökkenő csak az, hogy egy szó sem igaz belőle. Bizonyítandó, hogy sport­szempontból mekkora sületlen­séget vetettek papírra, lóvá téve az e téren tájékozatlanokat, állja­nak itt a számok. Az amerikai úszófenomén 100 m gyorson 51,22-vel csapott célba Mün­chenben, míg Kristin Ottónak Szöulban 54,93 is elegendő volt az elsőséghez. Aki konyít vala­micskét az úszáshoz, annak nem kell különösebben magyarázni, hogy ezen a távon és ezen a szin­ten ez mekkora különbség! A következő egyéni szám, amely­ben Spitz számára babér termett, a 200 m gyors volt. Ebben l:52,78-cal utasította maga mö­gé ellenfeleit. Tény és való, hogy teljesítménye fölött már eljárt az idő, hiszen már a magyar csúcs­tartó is gyorsabb nála. Sajnos, a két hosszas sprinttávon ugyanez nem mondható el. Szöulban vi­szont Heike Friedrich 1:57,65- tel nyert. Ez távolságban kifejez­ve 7-8 méter. Folytassuk a pillangóval! A müncheni rekorder 100 méteren 54,27-tel utasította maga mögé a mezőnyt, míg az Európa-csúcsot repesztő Kristin Ottó kerek 59 másodperccel bizonyult legjobb­nak. Kétszáz méteren még tete­mesebb a különbség az amerikai úszó javára. Tizenhét esztendő­vel ezelőtt 2:00,7-tel szerzett olimpiai bajnoki címet. Kathleen Nord Szöulban 2:09,51-el állha­tott a dobogó tetejére. Spitz 18 évesen már Mexikó­városba is favoritként érkezett az ötkarikás játékokra, a hozzá fű­zött reményeket azonban nem váltotta be. Az egyéni számok­ban legalábbis óriási csalódás ér­te, hiszen aranyakra számított, de kénytelen volt 100 m gyorson egyetlen bronzzal beérni. A nagy öreg, az ausztrál Wenden és hon­fitársa, Weis is gyorsabb volt ná­la. Némi gyógyírt jelentett szá­mára a 4x100 és 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként elért bajno­ki cím. Ha olvasta volna a Reformot, alighanem jót derül rajta, avagy halálosan megsértődik — ke­délyállapotától függően. Tegyük hozzá: joggal. Aranybetűkkel ír­ta be nevét az úszósport króniká­jába. Elvárhatja hát, hogy a világ másik oldalán és csaknem két év­tizeddel később is el tudják he­lyezni a maga idejében szenzáci­ószámba menő időeredményeit. Üdvös, és főképp hasznos do­log, ha a suszter megmarad a kaptafánál... (buttinger) Farkasék a Mitropán is bemutatkoztak A közelmúltban Ausztriában rendezték meg a ralizok Mitropa-kupájának újabb futamát, ahol négy magyar kocsi is rajthoz állt. Lada 2105-ös gé­pével elindult ezen a nemzetközi erőpróbán a bo- donyi Farkas János (YWttka SC) is, aki mitfárerével, Bakó Istvánnal igen jól szerepelt. Az osztrákok Forma — 1-es pályájának, a zeltweigi ringnék a környékén megrendezett versenyen Farkasék a kö­zel százfős mezőnyben abszolútban az első har­madban, A-abszolútban a 14., kategóriában pedig az 5. helyen végeztek. A versenyzőpáros a hét végén ismét elindul, ez­úttal a szomszédos Nógrád megyében sorra kerülő Mogürt — Salgó ralin. A hazai OB-futamokon vi­szont már egy Lada VFTS-ben versenyeznek. CSAK KÉT NAPIG! Nemesfém­felvásárlási akció fővárosi becsüs jelenlétében a Gyöngyös, Fő tér 6. sz. alatt. Aranyát, ezüstjét, drágakővel díszített ékszerét napi áron megvásároljuk készpénzért, vagy bizományba. NE FELEDJE! 1989. május 24-én, 25-én a gyöngyösi óra-ékszer boltban! _____/í M ÁTRA VOLÁN a feleslegessé vált vagyontárgyai közül 1 db Lada 21013 tip. személygépkocsit értékesíteni kíván a Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ Autóértékesítőn keresztül. A jármű megtekinthető 1989. április 24-ig minden munkanap 9 órától 17 óráig Mezőkövesd, Széchenyi u. 1. sz. alatt az ÁFÉSZ TELEPÉN. Részletes információt ad: Pető István telepvezető. Második lett az Egri TK A napokban Egerben bonyo­lították le a diákolimpia főiskolai csoportjának területi döntőjét kézilabdában. Az elsőséget a nyíregyházi főiskolások szerez­ték meg, az egri tanárképző főis­kola és a Debreceni Agrártudo­mányi Egyetem csapata előtt, és bejutottak az országos döntőbe. Az eredmények. Elődöntő: Egri TK — Debreceni ATE 26- 22 (11-11) Ld.: Szilágyi 7, Molnár és Kis­falvi 5-5. A debreceniek lendületes ro­hamokkal kezdtek, és ez meg­lepte az egri főiskolásokat. A fél­idő derekától kiegyenlítettebbé vált a játék, és a csapatok felvált­va vezettek. A szünet után egyre jobban belelendültek az egriek, és végül megérdemelten jutottak a döntőbe, ahol a nyíregyháziak­kal játszottak. Jók: Molnár, Kis­falvi, Kuti, Szilágyi. A döntőben: Nyíregyházi TK - Egri TK 33-20 (18-8). Ld.: Tóth 6, Szilágyi 5. Az egriek egyik erőssége, Molnár Ferenc szalagszakadása miatt nem léphetett pályára a döntőben. Nagy hátrányt jelen­tett az is, hogy Kisfalvit a játék­vezető az első félidő közepén cserével végleg kiállította. A csa­pat teljesen szétesett, és már csak azért hajtottak a fiúk, hogy a ka­tasztrofális vereséget elkerüljék. A nyíregyházi kapus ragyogó tel­jesítményével nagyban hozzájá­rult csapata győzelméhez, és a mezőny legjobbjának bizonyult. MNK-előselejtező Ma három mérkőzéssel rajtol megyénkben a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa küzdelemsorozata. Szűkebb pátriánkból négy együttes kerülhet az országos döntőbe. Mivel 35 klub nevezett, ezért hat gárda részére előselejtezőt rendeznek, s közülük hárman juthatnak a május 3-án sorra kerülő első fordulóba. A párosítás a kö­vetkező: MCKSZ Kerecsend — Átány, Nagyvisnyó — Balaton, Apel- la ISZE — Egerbakta. A találkozók 17 órakor kezdődnek. ezúttal Hader Gyula nyugdí­jas tippel. Idestova négy évti­zede kísérti a szerencsét, s volt már telitalálata is. 16. hét 1. Düsseldorf­Hertha BSC ................. 1 2 . Essen-Darmstadt ... 1 X 3. Offenbach­Wattenscheid ............X 2 4. FC Homburg­Aschaffenburg ............ 1 5 . Freiburg-Bayreuth...... 1 6 . Meppen-Mainz ........... 1 7 . Bari-Cdinese ..........1 X 8 . Brescia-Ancona .........X 9 . Catanzaro-Reggina ... X 10. Empoli-Avelino......1 X 1 1. Messina-Barletta .... 1 X 12. Padova-Taranto...........1 1 3. Parma-Cremonese .... X Pótmérkőzések: 14. Licata-Genoa ...............X 1 5. Piacenza-Cosenza .....X 1 6. Sambenedettese-Monza . 1 A Népújság kérdése: Hányas cipőben véd Bodolai? 1: 41-es 2: 42-es X: 44-es A válaszokat a lapból kivágott, felragasztott ESE-emblémával, levelezőlapon kérjük a következő hét keddjéig, április 25-ig lapunk cí­mére (Eger, Beloiannisz űt 3.) beküldeni. A helyes válaszadók között 3x6 db kéthasábos totószelvényt sorsolunk ki, amelyet a nyertesek az ESE-totózóban (kis Dobó tér, belső udvar) vehetnek át. Elmúlt heti kérdésünkre a helyes válasz: Rácz Zsolt az az egri lab­darúgó, aki jelenleg is tagja a magyar ifjúsági válogatottnak. Nyerteseink: Kalotay Rózsa (Eger, Pápai Sámuel űt 10.), Varró Géza (Eger, Csapajev sétány 8.), Nagyváradi János (Adács, Marx Ká­roly út 6.). A nyerteseknek gratulálunk, a totószelvényeket személyi igazol­ványuk felmutatásával vehetik át. VÁLLALATOK FIGYELEM! Gyöngyösön a Karácsondi úton a kirendeltségünk területe felének kezelői jogát, 6022 nf-t telephely céljából térítés ellenében átadjuk. Érdeklődni: 3. sz. ÉPFU-nál Telefonon: 46/17-211/129. mellék, beruházási csoport. Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ felvételre keres Füzesabonyban lévő Beton- és Sírkőüzem vezetésére üzemvezetőt. Alkalmazási feltétel: szakirányú végzettség. Bérezés: megállapodás alapján, a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: önéletrajzzal. Cím: Füzesabony, Rákóczi u. 69-71. Áruforgalmi főosztály.

Next

/
Thumbnails
Contents