Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 2„ vasárnap NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Igor Kosztyin (APN): „A csernobili tragédia” Thomas Pflaum (NSZK): „Tüntetés a Pershing-rakéták ellen” Hol tart ma a sajtófotó? Fotópályázatot hirdetett a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotószakosztálya tavaly januárban. A pályázatra minden várakozást felülmúlva 44 ország 721 fotósának 17 ezer képe érkezett Budapestre. Tizenegy tagú nemzetközi zsűri választott ki ezer képet, amelyet a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban mutatnak be Nemzetközi sajtófotó kiállítás címmel. Ugyanez a zsűri 29 dijat is kiosztott. A nagydíjat James Nachtway az amerikai Magnum fotóügynökség riportere nyerte el, a Kodak gyár diját a szovjet Pjotr Gavrilovnak, az Ogonyok munkatársának ítélték. Dijat kapott a magyar Bánkuti András (Magyar Hírlap), Bencze Pál (Fotó), és Stekovits János (MTI — Szeged). Hol tart ma a világon a sajtófotó — ezt megmutatni volt a célja a pályázat meghirdetőinek. (A MUOSZ-hoz csatlakozott a NUSZ, a Nemzetközi Újságíró Szervezet, a FU, a Nemzetközi Újságíró Szövetség, a World Press Photo, és az Interpress Fotó). A kiállítás képei szerint a sajtófotó színe-java a Szovjetunióból és a világ nyugati feléből érkezett. A Szovjetunióban óriási robbanás történt, a politikai változással tabutémák kerültek napvilágra, olyanok, amelyeket korábban nem fotózhattak, nem publikálhattak a sajtóban. A szovjet sajtófotónál aligha van ma érdekesebb a világon. Képriportok jelennek meg kábítószeresekről, alkoholistákról, zónákról (táborokról), tüntetésekről, nemzetiségi megmozdulásokról. Híradásokat kapunk börtönökről, Afganisztánt megjárt veteránokról, Sztyepanakertről. Jellemző, hogy erre a pályázatra 150 szovjet fotós háromezer képet küldött. Eseményfotóban viszont a nyugati sajtó utolérhetetlen. Mindenütt ott vannak, lehetőségük van, hogy ott legyenek, ahol történik valami. E jelenléttel pedig behozhatatlan előnyt szereznek maguknak. Nálunk, miként a szocialista országok sajtófotójában, némi megtorpanás érezhető. Néhány éve nagy felfutásnak lehettek tanúi, akik a sajtóban megjelenő fotókat figyelemmel kísérik. Ekkor váltak az unalmas protokoll- képek emberivé, ekkor kezdték megmutatni a fotósok a politikusok egyéni arcát, gesztusait. Azóta ennek a „felfedezésnek” a sematizmusa uralkodott el. Nemzetközi szinten mi magyarok nem tudjuk felvenni a versenyt. Különösen nem az eseményfotózásban. Mi a „szépen — fotózásban” vagyunk jók. A szeptemberig nyitva tartó kiállítás a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumból Bécsbe utazik. És tárgyalnak a tárlat moszkvai, stuttgarti, londoni és New York-i vendégszerepléséről. A nemzetközi bemutatók után a teljes pályázati anyag, és a kiállítás ezer képe a Munkásmozgalmi Múzeum fotótárába kerül. Kádár Márta Tudnak-e főzni az angyalok? Al torok kiírtéi Tudnak-e főzni az angyalok? Nos, ha eddig kételyeink lettek volna, itt a bizonyíték. Az olasz családoknak ajánlott szakácskönyvek között bárki megvásárolhatja Germana nővér gasztronómiai tanulmányát, melyet ezzel a címmel dobtak piacra: Amikor az angyalok főznek. Germana nővér ugyanis arra vállalkozott, hogy a pápák és más egyházi méltóságok asztalához kalauzolja a nyájas olvasót. Elvezet például a Santa Maria Maggiore Bazilika refektóriumába, ahol 1870-ig minden karácsonyi mise után kappanhúst evett Krisztus földi helytartója. Még a receptet is megadja: „Végy két, héthónapos korábban kiherélt kappant, vágd le, tisztítsd meg, és főzzed lassú tűzön, miközben zellert, sárgarépát és más zöldséget teszel hozzá. Fontos ez a jó húsleves miatt. Kiváltképpen ügyelj arra, hogy amikor a húst sütöd, folyamatosan locsold jóféle Frascati borral.” XI. Ince pápától megtudhatjuk, hogy: „Nem vétek az, ha kedvedre eszel, iszol.” Szent Gergely és Aquinói Szent Tamás azonban óva int bennünket a torok általi vétkezés fertelmétől. Germana nővér ugyanis leírja, hogy ezen a téren ötféle veszélyre figyelmeztettek az egyházatyák. Bűnös dolog: mindig enni, folyton az ínyencségeket keresni, illetlen módon falni, hévvel vetni magadat ételre-italra, és módfelett sokat foglalkozni az ételreceptekkel. Ha mindebből nem tűnne ki, hogy kiknek főztek az angyalok, egy további jó tanács eligazít: Kevés bort adjatok a szellem emberének! Jövedelmező kígyótenyésztés háztájiban Vietnam egyik déli tartományában, Minh Haiban az utóbbi időben felvirágzott a kígyótenyésztés. Nem teljesen váratlanul persze, hiszen a Mekong deltájában, Ca Mau településen például a helyi lakosok már évszázadok óta tisztában vannak a kígyó nem elhanyagolható gazdasági hasznával. A kígyóhús például nemcsak igen ízletes és tápláló, hanem különböző gyógyszerek adalékanyagául is szolgál. Zsírjából égési sebek kezelésére kenőcsöt készítenek. Alkoholban feloldott epéjéből híg kenőcsöt kevernek, amely kiváló enyhítője az izomláznak. A csontokból huzamosabb melegítés, forralás után különleges, erősítőfrissítő tulajdonságú zseletín keletkezik. Végül, de nem utolsósorban a kígyóbőr szintén alapanyaga némely orvosságnak, s emellett kiváló minőségű bőrtermékeket készítenek belőle. A Minh Hai-i gyógyszergyár évente mintegy 3—5 ezer kilog- rammnyi kígyót vásárol fel a helyi vadászoktól. Azonban a kígyók kedvelt lakóhelyének, a mangróveerdők ritkulásának következményeként kevesebb lett a vadon élő és befogható hüllő is. Ezért megpróbálkoztak a tenyésztésükkel. Az ötletet 1984-ben az adta, hogy egy, a gyárban tartott kígyó 12 kicsi hüllőnek adott életet. így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kígyó fogságban is képes a szaporodásra. Fel is építettek egy kígyófarmot, ahol azóta sok ezer kicsi kígyó látott napvilágot. A kicsi hüllőket három hónapos korukban a helyi lakosoknak mintegy háztájiba kiadják „felnevelésre”, majd visszavásárolják. Jól jövedelmező tevékenységről van szó, amit talán az is bizonyít, hogy a kígyótenyésztés egyik résztvevője, Nguyen Hung Tan másfél év alatt 18 kilog- rammnyi kígyóért 250 ezer dong (18—20 ezer forint) tiszta jövedelemhez jutott. Ez — a magas inflációt is figyelembe véve — Vietnamban tisztes jövedelem. Hübner Aranka műtermében Selyemből véletlenek Zenekedvelő növények Hübner Aranka úgy kötődött a selyemhez, mint festőművész a vászonhoz, szobrász a kőhöz. A kiválasztott, szinte az egyetlen anyag volt számára, amelynek segítségével fogalmazta közlendőit. A textilművész Hübner Aranka soha nem tagadta meg textiles voltát, eredeti kötődését, bármerről is fújtak a szelek, gyűrűztek a divatok. Selyem, tisztaselyem, hernyóselyem ... A selyemhernyó gumójáról letekert leheletfinom szál szövete. Könnyű, vékony, érintésre mozdul. Érzékeny, nehezen kezelhető. Csak nagyon „tanult” kéz tud vele bánni. A festék elfut rajta gyakran, a formálás elől ellebben. Ezek a méghatározó tulajdonságai. Hübner Aranka mégis meg tudta festeni. Mégis formázni tudott belőle. Hübner Aranka az Iparművészeti Főiskolát nyomottanyag- tervezőként végezte el. Volt gyári tervező, de a fantáziabénító és többnyire céltalan tevékenység — a tervező alárendelt szerepe, a külföldi minták másolása — távozásra kényszerítette. Aztán az Idea Iparművészeti Vállalatnál tervezett kisszériás' ágyneműt, asztalneműt, kendőt, méterárut. Főleg pamutra, ritkán selyemre. De a kenyérkereső foglalkozást soha nem keverte a műtermivel. És nem csupán az anyag miatt. A nyomottanyag-tervező mindig sokszorosít, az ő monotípiái csak egyetlen példányban készültek. Módszerének lényege mindig az volt, hogy a selyem elfutó festését, ellebbenő mozdulatát rögzítse. Olyan ez, mint megállítani a folyót, térdre kényszeríteni a szelet. Neki sikerült. A kezdet a selyem festésé: az elcseppenő festék kapott itt bravúrosan öröklétet. Ennél érzékletesebben nem is ábrázolhatta volna a varázsos erdőt, az esőt, kagylók harmonikus rovátkáit, amelyeket a csuszamos tenger lep be, vagy Ikarus ki tudja miből épített szárnyait. Talán legszebb képe a hetvenes évekből Az örökkévalóság kapuja, amelynek éteri, fehér és halványkék végtelen távlata közepére egy szigorú formájú szürke-barna- fekete selyemből hajtogatott rész került: a kapu. A meghatározott, a földi, amelyen át ugyan hová jutunk... A hajtogatott selyem a hetvenes években jelenik meg: a Luna I. és II., a Holdfogyatkozás a sugárzóan világos (selyem) és a másik anyag ellentétére épít: a süket-sötét árnyék rákúszik szinte a ragyogó fényesre. De hogy valami további textiles ötlet is érezhető legyen, az árnyék-selyem lehajlik, s a Hold úgy néz ki mögüle, mint színész a függöny mögül. Ez már Hübner humora! Es a hajtogatás hamarosan az előre berakott, plisszírozott anyagok, selymek használatát eredményezi. Egy reláció fázisai — ez a címe az 1978-as szombat- helyi biennálén szerepelt munkájának. A plisszírozott tisztaselyemből ott, a kiállítás előtt hajtogatta sorrendbe a „fázisokat”. 1989-ben műcsarnoki kiállításán szintén. Tehát egy időbeli esetlegességet, véletlent épített be a munkájába; a mű végtelenszámú „fázisa” meghosszabbítja a mű megvalósulását, amelynek végleges, állandó formája nincs is, csak véletlen léte. Mi dönti el mégis, hogy a művész milyen anyagból dolgozik? Ha a művészet nem is áru, akkor is: a dolgok megvásárolhatósá- ga. Ha nincs kő, festék, vászon, selyem — a szobrász, a festő, de a textilművész is más anyagot keres. Hübner Aranka így talált rá a lauferre, a textilgyártásnál alkalmazott „befutó” vászonra, amely a használat során elfesté- keződik, piszkos színűvé válik. Hogy a légiesség mestere mit kezd e koszos-szürkés anyaggal? Befesti, s ezáltal a sötét végtelen űrbéli távlatát nyitja meg, vagy belevágva, a sötét semmibe nyit rajta ajtót, mélységeibe hallgatózva. Az Analízis többrétegű vágások sora; az Angyalföld tizenharmadik kerületi ablakok titkaiba nyúlik. Használt Hübnernek, hogy rákényszerült e váltásra a selyemhiány miatt. A tehetséges embereket mindig új utakra késztetik a hiányok s a kötöttségek. Mint ahogyan Hübner egészen új arcát mutatták meg minitextiljei; „vágások” ezek is a maguk nemében, éles, tudatos poénok. Mint például a horgolt gömb, amelyen ott a világrészek rajza, a teljes földgömb, s amely — mint egy madárgondossággal felépített fészek — kínálja belsejét a védelmet keresőnek. Selyemre festett, selyemből formait műveiről múlt időben írtam: Hübner ma főleg lauferral dolgozik. Elmúltak a véletlen gesztusok harmóniái: a komor valóság nem fért el a selymen. Torday Aliz Külföldi kertészek érdekes jelenséget vettek észre — már a harmincas években — zeneiskolák és olyan házak kertjében, amelyeknek kertre néző szobájában zongora vagy más erős hangzású hangszer van. Egyes növényeknél állítólag megfigyelhető, hogy arra fordulnak, ahonnan a zene hallatszik. Ha igazat adunk ennek a megfigyelésnek, akkor azt kell gondolnunk, hogy a zenei hanghullámok még eddig kiderítetlen okokból idézik elő érzékenyebb növényfajoknál ezt az érdekes jelenséget. A jelenség egyébként nem is olyan elképzelhetetlen. Ha ugyanis van ge- otropizmus, fototropizmus és egyéb külső tényezőktől vezérelt növényi mozgásjelenség (már pedig van!), akkor miért ne lehetne olyan mozgás is, amely a hangjelenségekre bekövetkezett reakció volna. A növényfiziológusok ellenőrző vizsgálat alá vették ezt a növényi mozgást, és egyszer bizonyára el is fogják dönteni, tévedés vagy véletlen volt-e a növények „muzikalitásának” a megfigyelése. Újabban megfigyelték azt is, hogy vannak növények, amelyek a rádióhullámok iránt érzékenyek. Ilyen többek között a mimóza. A mimóza egyébként is furcsa növény. Botanikus kertekben látható, és az a különlegessége, hogy ha megérintjük, gyorsan lehajtja és összecsukja lombozatát. Persze ismerünk még más mozgó növényt is. Bengáliában él a Desdemonium gyrans nevű furcsa növény; hazájában „jel- adó”-nak nevezik, mert levélkéi olyan forgást végeznek, mint a katonák jeladó zászlói. A forgás elég gyors, és teljes kört írnak le a levelek, ha a nap jól süt. Körülbelül a másodperc sebességével forog ilyenkor a két hátsó levélke, míg a harmadik nagy levél lassú köröket rajzol a levegőbe. Gyengébb fényben és hűvös időben a levélkék nem köröket, hanem mindjobban megnyúló ellipsziseket írnak le lassú, tétova, akadozó mozgással. Mozgó növény, zenekedvelő, rádióhullámokra érzékeny növények — ezek mind olyan különlegességek, amelyek felkeltik az ember figyelmét a természet különlegességei iránt. Ugyanakkor téves útra is vezethetik a gondolkodást. Ha ugyanis be is bizonyosodna, hogy a növények (vagy egyes növények) érzékenyek a zenei hangra, sokan biztosan azt gondolnák, hogy a növények valamilyen magasabb rendű lelki képességekkel rendelkeznek. Erről természetesen nincs szó, csupán arról, hogy a növények idegrendszer nélkül is képesek érzékelni a külvilág hatásait. Pápua állkapcsok Rágós téma Az új-guineai parlamentben dúl a harc a bétel körül. A PIM — a Sidneys ben megjelenő egyik folyóirat szerint — ugyanis a közigazgatási bizottság elnöke eléggé el nem ítélhető módon, önkényesen megtiltotta az alkalmazottaknak a munkaidő alatti bételrágást. Az ellenzék nem hagyta szó nélkül e beavatkozást, vezetőjük úgy nyilatkozott, hogy a döntés „nemzetellenes”, továbbá „ellenkezik az ország hagyományaival.” A fő vád azonban — és most tessék figyelni — nyugatmaj- molás. Az persze a pápuák magánügye, hogy a rágni vagy nem rágni vita végül is mire megy ki. Ha ugyanis megy a bétel, jön a rágógumi. És ha már így van, ne dolgozzanak nemzetellenesen az állkapcsok. Plisszírozott selyemszobrok
