Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-13 / 61. szám

2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. március 13., hétfő új amerikai védelmi miniszter Richard Cheney képviselőt je­lölte védelmi miniszternek pén­teken George Bush amerikai el­nök. A jelölés mindössze egy nappal követte az elnök veresé­gét, amikor a szenátus elutasítot­ta eredeti jelöltjét a Pentagon él­ére, John Towert. A 48 éves Cheney az előjelek szerint gyors és gond nélküli megerősítésre számíthat, mivel ellene nem várhatók erkölcsi ki­fogások. Katonai szakismerete, tapasztalatai nincsenek, de jó menedzsernek tartják és másik nagy előnye, hogy elismerik ké­pességeit a törvényhozás de­mokrata többségének tagjai is. Szerepe volt az „Irangate” ügy kongresszusi kivizsgálásában, ahol Cheney Reagan elnök fő védelmezői közé tartozott. A szenátus már a jövő héten kezdi Cheney meghallgatását, de tekintettel a közelgő húsvéti szü­netre, megerősítésére aligha ke­rülhet sor április előtt. NSZK—NDK Lövések a határon Helmut Haussmann, az NSZK szövetségi gazdasági mi­nisztere lemondta az Erich Ho- neckerrel, az NDK párt- és álla­mi vezetőjével hétfőre tervezett megbeszélését. Döntése okaként arra hivatkozott, hogy a másik német állam határőrei pénteken újra tüzet nyitottak menekülő NDK-állampolgárokra. A nyugatnémet miniszter által felrótt eset péntek délután tör­tént a nyngat-berlini határon, Spandau közelében. A határő­rök lövéseket adtak le három személyre, majd őrizetbe vették őket. A nyugat-berlini ügyekben illetékes hatalmak képviseleté­ben a brit városparancsnok nyi­latkozatban ítélte el és az emberi jogok megcsúfolásának nevezte az NDK-határőrök eljárását. i Az NSZK kormánya — szóvi­vője útján — a közelmúltban arra intette az NDK kormányát, hogy a határon való fegyverhasználat folytatódása, a Berlin által hiva­talosan cáfolt tűzparancs fenn­tartása megterhelheti a két né­met állam kapcsolatait. Afganisztán A bevetik a tartalékokat? Tovább folytatódnak a súlyos áldozatokat követelő harcok Dzsalálábád elfoglalásáért — kö­zölte a Reuter tudósítójával szombaton Abdul Hak Ulomi al­tábornagy, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB tagja, a közelmúltban alakított Legfel­sőbb Védelmi Tanács titkára. A kormányerők adatai szerint a múlt vasárnap óta kétezer el­lenzéki fegyveres esett el a város körüli ütközetekben. Becsléseik szerint az ellenzék 14 ezer fegy­veresét vetették be a harcokba. A tábornok azt mondta, hogy a kormánycsapatok nem vetették be minden fegyverüket és min­den tartalékukat, erre azonban a harcok folytatódása esetén sor kerülhet. Az ellenzéki erők szombaton újabb jelentős rakétatámadást hajtottak végre Kabul nemzet­közi repülőtere és a környező la­kónegyedek ellen. A mintegy negyven „föld-föld” rakétával végrehajtott támadásnak több halottja és sebesültje van. Egy közeli rakétabecsapódás követ­keztében megrongálódott az Ae­roflot szovjet légitársaság egyik Taskentből érkezett repülőgépe is. Határozott hangú tiltakozó jegyzéket nyújtottak át szomba­ton az afgán külügyminisztéri­umban Pakisztán ideiglenes ka- buli ügyvivőjének amiatt, hogy az iszlámábádi kormány aktív részt vállal az Afganisztán elleni katonai akciókban. Az afgán jegyzék szerint a pakisztáni légi­erő négy helikoptere pénteken megsértette Afganisztán légterét és Nangarhar tartomány terüle­tére amerikai, pakisztáni és arab katonai tanácsadókat dobott át. Ugyancsak pénteken a pakisztá­ni légierő egyik bombázója fel­derítő repülést hajtott végre a tartomány felett. Az afgán külügyi jegyzékben követelik: Pakisztán azonnal hagyjon fel a nemzetközi jog ál­talános normáival és az afgán rendezésről kötött genfi megál­lapodás előírásaival szöges el­lentétben álló ellenséges akciói­val. Ellenkező esetben a felelős­ség teljes mértékben Iszlámábá­dot terheli — hangsúlyozza az okmány. Finn újságírók helyszíni ta­pasztalataik alapján arról szá­moltak be egy szombaton megje­lenő finn lapban, hogy pakisztáni katonák közvetlenül is részt vesznek az afgán területeken zaj­ló ellenzéki támadások irányítá­sában és végrehajtásában. A be­számoló szerint a pakisztáni ha­tártól mintegy 30 kilométerre pakisztáni tanácsadók képezik ki az ellenzéki erőket a nehézfegy­verek használatára. Az afganisztáni helyzetről kezdett tárgyalásokat szomba­ton Teheránban Jakub Hán pa­kisztáni külügyminiszter. A poli­tikus innen Rijádba utazik, ahol részt vesz az Iszlám Konferencia Szervezetének hétfőn kezdődő külügyminiszteri tanácskozásán. Szombaton Szaúd-Arábiából Bagdadba érkezett az afgán el­lenkormány külügyminisztere. Gulbuddin Hekmatjar a szovjet csapatkivonás után kialakult helyzetről és a Surának, az ideig­lenes kormány megalakítását előkészítő konzultatív tanácsnak a kormány megalakítására vo­natkozó döntéséről tájékoztatta Taha Jaszin Ramadán iraki mi­niszterelnök-helyettest, külügy­minisztert. Ez az első hivatalos kapcsolatfelvétel a bagdadi kor­mány és az afgán ellenzéki kor­mány között. Irak — a Szovjetu­nióval fenntartott jó kapcsolatai ellenére — az ENSZ-ben 1979 óta minden alkalommal a szovjet csapatok kivonása mellett szava­zott. Többpártrendszer — szovjet közélet A többpártrendszer szovjetu­nióbeli bevezetése ellen érvelt hétvégi választási beszédében Lev Zajkov. Az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a moszkvai városi pártbizottság első titkára Moszkva párt- és társadalmi szervezeteinek képviselői előtt kijelentette, hogy egyfajta divat lett a szovjet közéletben a több­pártrendszerről elmélkedni. Ez szerinte csak hátráltatja az átala­kítást. Lev Zajkov kifejtette: most az a legfontosabb, hogy ne lépjünk vissza a peresztrojka kitűzött cél­jaitól. A moszkvai pártbizottság első titkára szerint a Szovjetuni­ónak nem a többpártrendszerről folytatott vitákra, hanem a pe­resztrojka elvein alapuló társa­dalmi konszolidációra van szük­sége. A politikai élet demokratizá­lását Lev Zajkov — mint beszé­déből kitűnt — a nyilvánosság bővítésével, a tanácsok szerepé­nek növelésével, a szocialista jogállam eszméinek védelmezé- sével és valóra váltásával, a társa­dalmi igazságosság figyelembe vételével tartja megvalósítható­nak. Érvei között szerepelt az a megfogalmazás is, hogy a több­pártrendszer önmagában még nem garanciája a demokratikus társadalomnak. Sok olyan or­szág van, ahol számos párt léte­zik, ám az adott politikai struktú­ra meghatározott osztályérdeke­ket szolgál — mondta. Hozzáfűzte, hogy szerinte ezek balos, utópikus nézeteit jó­részt személyes ambíció és ka- landorság táplálja. Lengyel postássztrájk A csütörtöki 38-ról péntekre több mint 80-ra emelkedett a sztrájkoló varsói postahivatalok száma, zárva maradt a főposta is, amelynek bejáratán lengyel nemzeti színű zászlók lengenek és egy felirat: „okkupációs sztrájk”. A postások változatlanul 30 ezer zlotys alapbéremelést köve­telnek és azt, hogy szüntessék meg a sajtó házhozszállítását. A lengyel posta vezérigazgatója szerint vállalata legfeljebb 23 ezer zlotyt tudna emelni, vagyis az alapbért ennél is kevesebbel. Sekula miniszterelnök-helyet­tes és Wilczek ipari miniszter más bérsztrájkokkal összefüg­gésben is megerősítette, hogy a kormány nem hajlandó sem adó-, sem más kedvezményekkel a sztrájkok miatt nehéz helyzet­be került vállalatok segítségére sietni. Volt román vezetők nyílt levele Ceausescu semmibe veszi és megsérti az alapvető' emberi jogokat A Román Kommunista Párt hat volt vezető tagja nyílt levelet intézett Nicolae Ceausescu elnökhöz. A párt vezetőjét és a Román Népköztársaság államfőjét a szocializmus lejáratásával és az ország gazdaságának tönkretételével vádolják. Az aláírók megállapítják, hogy a helsinki záródokumentum előírásainak megszegése miatt Románia teljesen elszigetelődött a nemzetközi közösségtől. Köve­telik az alkotmányos garanciák helyreállítását és felszólítják Ceau­sescu elnököt a falurombolási program feladására. „A németek, a magyarok és zsidók tömeges emigrálásának már a puszta ténye is tanúsítja, hogy a kényszerasszimilálás politiká­ját fel kell adni” — hangoztatják a levélírók. A BBC-rádió világhírszolgálata szombaton ismertette a nyílt levelet, amelynek aláírói között van a Román Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának két volt tagja, Gheorghe Apostol és Alexand­ra Birladcau, továbbá Comel Manescu volt külügyminiszter. Aláír­ta a levelet Constantin Parvulescu, a Román Kommunista Párt egyik alapító tagja is. A BBC kelet-európai tudósítója szerint a most közzétett nyílt levél az eddigi legfajsúlyosabb támadás, amely Ceausescu elnököt valaha is érte azóta, hogy a hatvanas évek közepén a párt élére ke­rült. Gheorghe Apostol, a román szakszervezeti szövetség egykori vezetője, az ötvenes évek közepén a párt első titkára is volt. Egy to­vábbi aláíró, Silviu Brucan professzor, egy időben a Scinteia főszer­kesztője, majd Románia ENSZ-nagykövete volt, aki a közelmúlt­ban önállóan is tiltakozott a romániai elnyomás miatt. Az aláírók szerint Romániában „gyakorlatilag felfüggesztet­ték az alkotmányt”. A román államfőt azzal vádolják, hogy „sem­mibe veszi és megsérti az alapvető emberi jogokat”. Kiváltképpen élesen bírálják a többezer falu lerombolását előirányzó „szisztema- tizálási” programot. Nyílt levelük vonatkozó passzusaiban ezt írják: „A tervezés többé már nem működik a román gazdaságban. A Politikai Végrehajtó Bizottság ülései a múlt felé tekintenek: a mun­kásokat arra buzdítják, hogy hozzák be az előző évi, az előző félévi vagy az előző havi tervlemaradásokat, közben egyre több gyár szen­ved nyersanyag-, energia-, vagy piachiányban. Zűrzavarba került a mezőgazdasági politikai is. Durva admi­nisztratív rendszabályokat alkalmaznak a parasztok ellen, azok el­len, akik az ön adatai szerint is a főzelékféleségek 40 százalékát, a gyümölcs 56, a tej 60 és a hús 40 százalékát adják, jóllehet csupán a megművelhető föld 12 százalékával rendelkeznek. Most, természe­tesen, mindenekelőtt amiatt vált úrrá a félelem a falvakban, hogy a szisztematizálás hét-nyolc ezer falut tesz földdel egyenlővé. A civilizált világ gazdasági, kulturális és humanitáriánus ter­mészetű ellenvetésein túlmenően is felvetődik a kérdés: vajon mi értelme van egyáltalán a falvak urbanizálásának, amikor ön rnég a városokban sem tud tisztességes életfeltételeket biztosítani, például fűtést, világítást és közlekedést, az élelmezésről már nem is szólva. Egy olyan kormány, amely öt egymást követő télen át képtelen volt a népesség ilyen elemi problémáit megoldani, az bizonyságot tett te­hetetlenségéről és a kormányzásra való alkalmatlanságáról, s így ebben a vonatkozásban nem is támasztunk követeléseket önnel szemben” — írja Ceausescu elnökhöz intézett nyílt levelében a Ro­mán Kommunista Párt hat egykori vezető tisztségviselője. Silvu Brucan professzor a BBC-rádiónak adott telefonnyilat­kozatában kijelentette, hogy a nyílt levelükben kifejtett nézeteket „a Román Kommunista Párt sok jelenlegi tagja is osztja”. A BBC hírmagyarázója ehhez hozzáfűzte: „A nyílt levél alá­írói remélhetik, hogy személyes biztonságukat és véleménynyilvá­nítási jogukat illetően mostantól fogva nagyobb nemzetközi támo­gatásban részesülnek, miután a múlt csütörtökön az ENSZ emberi jogi bizottsága külön megbízottat nevezett ki az emberi jogok elleni romániai visszaélések kivizsgálására. A párt hat veteránja aligha képvisel a diktatórikus rezsimmel szembeszegülni képes erőt. Ám­de, nyilvános kiállásuk esetleg meggyőzhet más, a kormányzatot ki­szolgáló embereket is, hogy elérkezett az idő a süllyedő hajó elha­gyására”. Évforduló van, ünnep nincs. Szombaton volt negyedik évfor­dulója annak a központi bizott­sági ülésnek, amelyen — Konsz- tantyin Csemyenko halála után — az SZKP KB főtitkárává vá­lasztották Mihail Gorbacsovot. Bár négy esztendő nem történel­mi távlat, az ilyenkor készülő számvetések bizonyára bővel­kedni fognak a történelmi jel­zőkben az 1985 óta eltelt esemé­nyek minősítésekor. Sokan emlékeznek még: a vi­lág politikai, hatalmi központjai­ban őszinte izgalommal lesték, mikor száll fel az 1985. március 11-i moszkvai „konklávé” ered­ményeként a „fehér füst”. Bár akkor is sok helyütt beszéltek ró­la, mára bizonyossá vált, tényle­ges politikai és generációs váltás zajlott le az SZKP vezető testüle­tének ülésén. Régi és új, egy jól ismert és — mint azóta világossá vált — alaposan lejáratott politi­kai gyakorlat állt szemben az új, gyökeresen más gondolkodást jelző politika ígéretével. Mihail Gorbacsov megválasztá­sa igazi generációs váltás kezdete volt. Személyében először került a párt élére olyan ember, aki életko­ránál fogva nem lehetett részese a születése előtt 14 évvel korábban lezajlott forradalomnak, s kamasz­ként nem válhatott — visszamenő­leg sem — a nagy honvédő háború kimagasló alakjává. Gorbacsov és a hatalom leg­felsőbb régióiba vele vagy utána érkezők életkoruknál, történel­mi tapasztalataiknál fogva szük­ségképpen hozták magukkal a korábbi generációkétól eltérő vi­szonyt a hatalomhoz (éppen mert annak megragadásában, majd fegyveres megvédésében nem volt közvetlen élményük), a szövetségesekhez és az „ellen­séghez”. Ma az átalakítás legfőbb célja­it éppen a jelszóvá silányosodás veszélye fenyegeti, mégis le kell írni, hogy a meghirdetése óta el­telt négy év alatt áthatotta a tár­sadalom, a bel- és külpolitika, a gazdaság minden szintjét és terü­letét. Új munkamódszerek, ma­gatartási stílusok alakultak ki, együttélve, sokszor összemosód­va azokkal az elvetendőkkel, amelyek léte és hatása tette sür­gető szükségességgé a „pereszt­rojka” programját. A gorbacsovi vezetés nem em­berek, hanem történelmi bűnök, eltorzult gyakorlatok ellen hívott harcba minden kommunistát, mindenkit, aki kész együttmű­ködni az emberi arculatú szocia­lista társadalom felépítésében. Mégis, a bűnök, hibák tettenér- hetősége megkívánja azt a konk­rétságot, amely sok-sok ember személyes sorsát is megváltoztat­ja. Az eszme igazába és a gyakor­lat helyességébe vetett őszinte hittel önmagukat feláldozó vagy az ártatlanul meghurcolt, meg­gyilkolt milliók becsületének, a ma élők hitének, önbecsülésé­nek visszaadása megköveteli a hamis bálványok ledöntését. Ez az egyedüli garancia a történelmi vétkek megismétlődésének kizá­rására, a visszaút eltorlaszolásá­ra. Kezdetben ellentmondásnak tűnt, ma már egyre érthetőbb és nyilvánvalóbb a magyarázatai­ért tudott viszonylag rövid idő alatt világpolitikai jelentőségű áttörést eredményezni az új poli­tika a nemzetközi életben, s mi­ért bontakozik ki oly lassan a Szovjetunió belső életében. Horderejéhez mérten epig- rammikus tömörséggel össze­foglalható az új szovjet politikai gondolkodásmód révén elért megállapodások jelentősége, mégis benne van sok olyan, ami­re a világ, keleten és nyugaton egyaránt, évtizedek óta várt. Nem kronologikus sorrendben az élre kívánkozik a nukleáris le­szerelés folyamatának elindítá­sa, mégha önnön haditechnikai súlyában olyan csekély lépéssel is, mint a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsem­misítése. Ez a lépés reményt ad a nagyobb jelentőségű nukleáris leszerelési megállapodásokra, s arra is — amint ezt a héten Bécs­ben megindult tárgyalások mu­tatják —, hogy ösztönzi a hagyo­mányos fegyverekről és fegyve­res erőkről szóló sokoldalú esz­mecserét. A szovjet politika szavahihe­tőségét bástyázta alá az, ahogy a Szovjetunió (és Afganisztán) a szerződő partnerek obstrukciós lépései dacára végrehajtotta mindazt, amire háromnegyed évvel korábban Genfben vállalt kötelezettséget. Azóta igazoló­dott; jogos volt a remény, hogy az afganisztáni rendezés modell­ként szolgálhat más regionális válságok rendezéséhez is. Mindezen és más világpoliti­kai változások megalapozásához meghatározó módon járult hoz­zá a két nagyhatalom, a Szovje­tunió és az Egyesült Államok ve­zetőinek történelmi példa nélkül álló rendszerességű „csúcstalál­kozása”. A szovjet vezetés ezekkel a nemzetközi lépésekkel falóban ahhoz teremtette meg a külső fel­tételeket, hogy zavartalanabbá foglalkozhasson a belső gondok megoldásával. S ez az út sokkal több torlasszal, vargabetűvel, bukkanóval terheltebb, mint kezdetben tűnt. Új jelszavak születtek, érzé­keltetve azokat az irányokat, amelyek felé az új politika halad­ni akar. Egyesek már igazolták önmagukat, mások — legalábbis egyelőre — üres csengésűek. A legérzékelhetőbb az átalakulás a szellem világában és a politikai, társadalmi élet legfelsőbb szint­jén. A gazdaság, a korábbi és újonnan jelentkező kielégítetlen igények a — sokak szerint nyil­vánvaló „betartások” miatt is — megromlott közellátás adja fel az igazán nehéz leckét, amelynek megoldása nélkül fennáll a visz- szarendeződés veszélye. A legnagyobb közegellenállás az apparátusé, melyet évtizede­ken át kényelmesen élvezett ha­talmától fosztana meg a cél: min­den hatalmat az igazi népképvi­seleti szerveknek, a szovjetek­nek. A minap jelentek meg friss adatok, hogy miközben a legfel­sőbb párt- és állami apparátus je­lentősen csökkentette létszámát, az alsóbb szinteken három év alatt hízott az irányító gépezet. Jellemzi a helyzet fonákságát, hogy a fojtogató bürokrácia elle­ni harc „felülről”, az apparátus legfelsőbb szintjéről indult ki, mert az örökség miatt más utat a tömegek érdekei nem is találhat­tak volna önmaguk kifejeződé­séhez. Történelmi szerencse: az új garnitúra tud a 17 milliós ap­parátusi „szigetelőrétegen” át is kommunikálni a tömegekkel. Ennek a kapcsolattartásnak a rendszeressé tétele is hozzátarto­zik az új munkamódszerekhez, csak ez segíthet abban, hogy a kommunikációs híd átíveljen a bénító gépezet fölött. Hallattak magukról az „érté­kek, őrzői is, akik az újban a szent eszmék elárulását látják. Ellenük, valamint a szocializ- müst megújulni akaró formájá­ban is elutasítókkal szemben ke­mény következetességgel lép fel a párt. Vállalta, hogy a megtisz­tulást önmagával kezdte, s ezt várja mindazoktól, akik készek partnerré válni a megújulás hosz- szadalmas munkájában. Négy éve senki sem ígért köny- nyű, gyors diadalt. Ma látni, hogy az eredmények ellenére is csak az út elején vannak. Re­ményt az ad, hogy az átalakítás­hoz létfontosságú személyi vál­tozások, a fő célok kitűzése után ma a nélkülözhetetlen intézmé­nyes és jogi garanciák vannak ki­alakulóban. E folyamat kiemel­kedő szakasza lesz az új típusú és új feladatkörű törvényhozás március végi megválasztása is. A fő figyelem azonban válto­zatlanul a gazdaságra irányul. Az SZKP KB jövő héten esedékes agrárplénuma, a hadiipar polgári termelésre való átállításának nagy ütemű folyamata, a reform­ról folyó viták érzékeltetik: a gazdaságban dől el az átalakítás sorsa. Azok, akik e munka felelős posztjain állnak, tudják, hogy olyan történelmi és világpolitikai lehetőség van kezükben, amely­nek elszalasztása beláthatatlan következményeket hozna or­szágnak, világnak. Ezért is igaz a másik jelszó: nincs hova hátrálni. Szántó András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents