Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. március 11., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 5 A tett halála az okoskodás, de... Magukban bízó hatvani nevelők A sajátos hármas tagozódás szerinti úgynevezett cselekvés-, ismeret- és szokástípusú tantárgyak közül minden kisdiák megtalálhatja azt, amelyikben a legügyesebb. Könnyű belátni, hogy mennyivel egyszerűbb sikerélményhez juttatni a nebulót. A néptánc, a bábozás, hagyományos anyanyelvi, humán és reálismeretek mellett az iskolai munkában is éppúgy kitűnhetnek. Ami lényeges, hogy az egyéniség fejlesztését helyezik előtérbe, s ezen keresztül formálódik a közösség. Távol álljon tőlünk az egész szisztéma ismertetése, hiszen könyvnyi szakirodalom áll rendelkezésre. Még csak annyit, hogy Tusor Katalin, az egyik „első osztályos team” vezetője szerint már most, az első félév után is látható a gyerekeken, mennyire más az ismereteik minősége. Öröm látni, milyen éretten, kulturáltan bírálják egymás munkáját a kicsik. S mivel a tanórákon három csoportban folyik a munka, a fegyelmezés sem gond, az óraszervezés azonban annál alaposabb előkészítést kíván meg a nevelőktől. A képesség szerinti csoportbontás miatt ki-ki egyéni habitusa szerint haladhat a tanulásban. Sok a játékos elem. A rádió, tévé és újsághírek is beépülnek az oktatás folyamatába. S hogy mit szólnak mindehhez a szülők? Egy, a számukra készült útmutatóból szinte napról napra nyomon követhetik, hol tart gyermekük a tanulásban. Egyébként házi feladattal nem kell otthon bíbelődni, hiszen az egész napos iskola megoldja ezt is. A táskát csak hét végén viszik haza. Jámbor Ildikó Nemcsak fejtágítás, játék is Olyan szempontból előnyben van a hatvani Széchenyi úti általános iskola, hogy maga az intézmény is friss, harmadik esztendős. Új az épület, s ez amennyire előny, olyannyira hátrány is, hiszen még hiányzik egy szárny, nem készült el hat tanterme, s a közeljövőben húzzák fel a torna- csarnokot is. A tantestület újonnan verbuválódott, sok a fiatal pedagógus, az átlagéletkor 31 év körül van. Kézenfekvő tehát, ha valami újra vállalkoznak. Például a Zsolnay-féle komplex érték- közvetítő módszer meghonosítására. Ami ugyan már országos kísérletként szakmai körökben közszájon forog nyolcadik éve, amit Törökbálinton már sikerre vittek, de itt Heves megyében mégis úttörő vállalkozás... Egy kisebb gátfutás után Először csak az igazgató, Réz Ferenc és helyettese, Jagodics István rögeszméje volt ez a dolog. Mivel az ének-zene tagozatos képzést már eleve vállalták, egy szolnoki iskolában tapasztalatcserén járva szembesültek először a Zsolnay-módszerrel. Látták, mennyivel fogékonyabbak, képlékenyebbek az ottani gyerekek. Útban hazafelé már eldöntötték, Hatvanban is megcsinálják ugyanezt. Azért egy kisebb gátfutást meg kellett tenniük. A megyei tanács művelődési irányítói megpróbálták őket lebeszélni az effajta pedagógiai „kalózkodásról.” Az úgynevezett követő iskolává válás, tehát a kísérletben való részvétel nem volt betervezve. Mi több, plusz költségkeret sincs rá. A hitetlenkedőknek ez fő érv lett volna. Ám a hatvaniak osztottak-szoroztak. Úgy találták, a lelkesedés a fő, meg a hit a Zsolnay-pedagógia sikerében. Ami az olvasásoktatás terén már tájékunkon is nagy hírnevet szerzett, ám valamennyi tárgyra kiterjesztve még kevesen mertek belevágni. Nem volt nehéz meggyőzni a tanári gárdát, különösen azok után nem, hogy testületileg jártak Törökbálinton, s Réz Ferenc igazgató „megszállottja” az új oktatá' si módszernek Molnárné Püski Irén bábfoglalkozást tart a kicsinyeknek (jobbra) Zsolnay József, a program gazdája maga igazította útba őket, s megszerezték a szükséges segédanyagokat is. A minisztériumi levél a támogatásról már végképp meggyőzte a megyei közoktatás hitetlenkedő irányítóit, úgy, hogy még pénzt is áldoztak az ügyre (három esztendőn át évi 50 ezer forintot). A megyei pedagógiai intézet pedig felvette a Hevesben folyó kísérletek sorába. Megpályázták a Soros-alapítványt is. Erőszakosak voltak a hatvaniak? Annyiban biztos, hogy nagyon akarták; a hozzájuk járó gyerekek többet, jobbat kapjanak, mint a hagyományos rendszerben. Az elhatározást tett követte Kompromisszumok nélkül nem megy. S bár 1988 őszén még nem érkezett meg minden segédeszköz, elméletileg már a tanévkezdés előtt rajtra készen álltak, szervezetileg is. Kialakították a munkaközösségeket, amelyek a két elsős osztályt az új szisztéma szerint tanítják. A működési szabályzatot is a feladatokhoz idomították. Az értékközvetítő programnak megfelelően három tagozat alakult (a korábbi alsó, felső helyett). Módosultak az igazgató- helyettesi munkakörök: Jagodics István most a pedagógiai tanulmányi feladatokat látja el, Sághyné Szűcs Klára korábban csak a tanórán kívüli oktatással foglalkozott, most emellett az úgynevezett munkapedagógia is az ő feladata. Magyarázatul any- nyit, a tanulók, amit csak lehet, önállóan végeznek az iskolában. A folyosói ügyeletet, a környezet rendben tartását, még az osztálytakarítást is, ez ugyanis a nevelés része. A gazdasági igazgatóhelyettes megbízatása idén január 1-jétől ugyancsak módosult, kísérletképpen ugyanis az intézmény önálló költséggazdálkodásra tért át. (Ez általánosban még nem bevett szokás.) Tusor Katalin óráján emberismerettel foglalkoznak (Fotó: Szabó Sándor) A program lényege, hogy mindent, ami érték, első kézből kell átadni, közvetíteni a gyerekeknek. A művészetek, tudományok széles skáláján túl ebbe bennefoglaltatik például a filaté- lia is, és sok más, úgy mint a környezet- és viselkedéskultúra. Például azzal kezdték Hatvanban, hogy leszedték a falakról a mozgalmi sablonokat (vagy jószerivel fel se kerültek oda). A tanulók rajzai mellett írók, költők arcképei, a befogadást segítő ábrák foglalják el ezek helyét. « Fiúk, lányok... Mikor kezdjük a munkát? Ugye ismerős a régi jelszó: „A munka nálunk becsület és dicsőség dolga”. Hát igen. Aztán később kiderült: a belső lelkiismereti vezérlés kérdése ennél bonyolultabb. Olyan fogalmak láttak napvilágot, mint munkabér, anyagi érdekeltség stb. Nem tudom, vajon a mai tizenévesek ismerik-e a híres jelmondatot. Attól tartok — ha ismerik is —, valahogy nem veszik túl komolyan a dolgot. Mondják is erre sokan: ezeknek semmi sem szent... * A történet pedig a következő: Egy lány a szakmunkásképző végzős, harmadéves tanulója. Tehetséges, okos teremtésnek tartják. Tudták ezt tanárai is, ezért jelölték is a szakma kiváló tanulója nevű versenyre, hiszen igen jó esélye volt. A lány azonban — éppen azért, mert jó esélye lenne — úgy döntött: nem indul el a vetélkedőn. Ez meg hogyan van? — tehetnénk fel a kérdést teljes joggal, mert ez így kissé érthetetlen. A rejtély megoldása pedig egyszerű. Arról van ugyanis szó, hogy a verseny első helyezettjei külön- dij gyanánt kedvezményt is kapnak. A győzteseknek nem kell szakmunkásvizsgát tenniük, a bizonyítványt automatikusan megkaphatják. És akkor idő előtt befejezik az iskolát (hiszen mindent megszereztek, ami kell), rögtön munkába állhatnak. Azonnal. Mert ha az ember már nem tanuló — és ebben az esetben már nem az —, akkor nincs mese, el kell kezdeni a felnőtt, munkáséletet. No és ezt nem akarta a lány. Először is nem akart idő előtt munkába állni. Hagyjuk most, mi lehet pontosan ennek az oka. De talán az — és ez egy másik érv —, hogy a lány nem akarja megkurtítani diákéletének utolsó, soha vissza nem térő idejét. Együtt akar lenni az osztálytársaival — akiket szeret —, mégpedig addig, amíg erre módja van. Szóval a lány nem indult el a versenyen. Ez pedig nem aratott egyértelmű sikert abban az iskolában, ahová jár. Érthető. Úgy tűnhet, hogy a konstrukció nincs tökéletesen kidolgozva. Mert a jutalom egyeseknek büntetés, a díj arra késztet, hogy egyáltalán el se induljunk... Ez pedig demoralizál mind szakmai, mind nevelési szempontból. Megkérdeztük az illetékest, neki mi a véleménye az esetről. Válaszol Lassú Árpád, a Heves Megyei Tanács középfokú iskolai csoportjának vezetője: — Valóban, azok, akik országos szinten a legjobbat produkálják, vizsga nélkül elnyerik a szakmunkás-bizonyítványt. Viszont nem értem a problémát. Nem kötelező a munkába állás. — Ha a fiátal már nem tanul, akkor dolgoznia kell... — Akkor sem jelentkezik ez a gond tömegesen. Egy-két ilyen tanuló talán akad, de nem sok. Különben pedig a jó képességű tanulók ilyet nem csinálnak, azok nem húzódoznak a munkától. Meg ugye, ott van a középiskolások részére kiírt országos középiskolai tanulmányi verseny. Annak győztesei is mentesülnek a további tanulmányoktól, hiszen ők automatikus felvételt nyernek az egyetemre, főiskolára. — Viszont náluk nincs szó munkába állásról. — A szakmunkás is megteheti, hogy nem él ezzel a jogával. Bár én is hallottam már az ön által említett hasonló esetről, de nem konkrétan. Ismétlem, a probléma nem jelentkezik tömegesen. Akkor jó. Minden rendben van... (havas) Erőfeszítés és eredmények — Üzem nőtt ki a földből — A pufajkás igazgató — Lelkiismeret és lehetőség A gyáralapító — Salgótarjánban születtem, apám péksegéd volt, fiatalon, harminchét éves korában halt meg. Négy gyerekkel maradt egyedül az édesanyám, a legidősebb tizenhárom, jómagam csak ötéves voltam akkor. Mit tehetett a harmincas évek végén egy magára maradt asszony, akinek négy éhes gyereket kellett etetni, öltöztetni? Elhelyezkedett a tűzhelygyárban ugyan, de bizony, nagyon nehezen éltünk. Ma is él bennem: volt olyan tél, hogy nem volt cipőm, tornapapucsban mentem iskolába, aztán az elemiben megszántak, adtak egy fatalpú lábbelit... Hétéves lehettem, mikor államosították az iskolákat, jó tanuló voltam, de tudtam is, hogy igyekeznem kell, ha valamire akarom vinni... Ülünk a kellemes, meleg szobában, s Lakatos Imre emlékezik. Immár nyugdíjasként... Február elsejétől mondott búcsút a KAEV gyöngyösi gyárának, annak a gyárnak, amelyet ő alapított, szervezett meg. Nem csoda, hogy élete összeforrt az üzemmel, annak minden gondjával, eredményével. Kis szomorúság bujkál a hangjában, de elemében van, mikor életútja egy-egy sikeres állomásáról mesél... — Már gyerekfejjel a közösséghez húztam, részt vettem az úttörőmozgalom szervezésében, ott voltam a csillebérci vasút építésénél. Újpesten, az akkori fa- és fémipari technikumban DISZ-titkár voltam, ma is elevenen él bennem a budapesti VTT élménye. És jött a nagy lehetőség: a Szovjetunióba mehettem tanulni, mint magyar ösztöndíjas, bányagépész-mémöki szakra. Itt a harkovi ösztöndíjas-bizottság elnöke lettem, sorsom mindig összefonódott a mozgalommal. 1950 óta vagyok párttag. Az egyetemi évek után nemcsak a diplomát hozta haza. Ukrán feleségével, s időközben megszületett Imre kisfiával tért vissza hazájába. — Mint bányamérnök, az akkori Mátraaljai Szénbányászati Tröszt gyöngyösi aknájában helyezkedtem el. Korszerű bánya volt akkor, ám a téves intézkedések sora azt is utolérte. Akkoriban történt, mikor a mélyművelésű bányákat bezárták. A területet felajánlották a KAEV-nek, ipart kellett telepíteni. Tulajdonképpen a jó adottságok megvoltak ehhez: vasúttal, közúttal, elektromos hálózattal rendelkezett a térség, ám nem nehéz elképzelni, a frontok beomlasztása után milyen képet festett... A gyár igazgatásával Lakatos Imrét bízták meg; ám, hogy egészen pontosan fogalmazzunk, az volt a feladata: egy üzemet teremtsen! Egy füzetecskét mutat, mely ma már muzeális értékű, s a gyár történetét, fejlődését vezeti végig. Az első bejegyzett dátum 1967. szeptember 18. — Ötvenkét emberrel kezdtünk hozzá a munkához, akik a bányában lakatosok, hegesztők, villanyszerelők voltak. Miközben épült a csarnok, rendeztük a területet, egy kis javítóműhelyben láttunk hozzá a termeléshez. A kezdet kezdetén egyszerű vas- szerkezeti termékeket gyártottunk. A megbízatás öröme mellett éreztem a felelősséget azokért az emberekért, akikkel azelőtt is együtt dolgoztam. Megépült a 8700 négyzetméteres nagycsarnok, aztán egy újabb, (Fotó: Szántó György) ezer négyzetméteres. Az egri 10- es gyár volt a segítségünkre ebben... Nem mondom, hogy köny- nyű volt a szervezés, mégis szívesen emlékszem a "hőskorra”. A szervezésre, a fejlesztésre. Egy év múltán már 17 millió forintot termeltünk, átképeztük a dolgozókat, klímaberendezéseket, csöveket, később fonókannákat, kerekeket gyártottunk. Folyamatosan bővült a termékszerkezet... 1977-ben 131 millió forint volt az árbevételünk, tíz évvel később már 246 millió. Időközben a cipőipari gépekre szakosodtunk, 1987-ben a tőkés exportunk meghaladta a 69 millió forintot. Ma már háromszázan dolgoznak itt. A munkatársai ’’pufajkás igazgatónak” hívták, s nemcsak azért, mert nem az íróasztala mögül beszélt velük, hanem végigjárta a gyár egész területét, s aki szót akart vele váltam, bízvást tehette. Amikor önálló lett a gyár, nagyobb lett a felelősség is. Egyre korszerűbb gépeket készítettek, például a nyugatnémet Schön cégnek tavalyelőtt 180 lengőfejes gépet szállítottak, amely a világpiacon is előkelő helyet foglal el. Az USM cégnek ötszáz konstrukciót ütemeztek erre az évre... Huszonegy évig volt tanácstag, jövőre harmincéves munkásőr lesz, számtalan kitüntetés birtokosa. Mégsem erre a legbüszkébb, hanem arra, amit a gyárban elértek. Hogy mindig kaphatók voltak az emberek társadalmi munkára, parkosítottak, megépítették a sástói hétvégi pihenőházukat, folyamatosan emelkedett az átlagbér... — Rettenetesen bántotta a lelkiismeretemet, hogy az adózási rendszer bevezetésével nehéz helyzetbe került a vállalat, maguk a dolgozók is. Hiába próbáltam volna rajtuk segíteni szívem szerint, tudtam, hogy lehetetlen. Rontotta a munkakedvüket, vállalkozókészségüket, megcsappant a gmk-k száma.. Úgy éreztem, felőrlődött az idegrendszerem, ám ezt nem láthatta senki rajtam, nagy erőfeszítéssel vigyáztam rá... Kértem a vezérigazgatótól a nyugdíjaztatásomat... Hogy keserű szájízzel kö- szöntem-e el? Mindennek ellenére nem. Amit mi közösen teremtettünk, nem volt hiábavaló, jómagam is mindent megtettem ennek érdekében. És itt vannak a fiatal szakemberek, mérnökök. Jó kezekre hagytam a gyárat... Mikes Márta Csökkent az energiafelhasználás Az ország energiafelhasználása tavaly az előző évihez viszonyítva 1.4 százalékkal csökkent, ami mintegy 470 ezer tonna olajjal egyenértékű megtakarítást eredményezett. Az utóbbi tíz évben tavaly fordult elő először, hogy miközben a termelő ágazatok energiafogyasztása stagnált, vagy mérséklődött, a lakosság felhasználása sem emelkedett, hanem 1.3 százalékkal csökkent. A szokásos évi mintegy 3 százalékosnál jóval mérsékeltebb ütemben, mindössze 0.4 százalékkal növekedett a fogyasztás villamosenergiából. Az összenergiafo- gyasztás csökentésével elért megtakarítás nagyobb része az előző évinél melegebb időjárásnak köszönhető.
