Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-28 / 73. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. március 28., kedd A kilencvenéves költő Hatvanba készül Délsziget-est Tamás Aladárral Még a múlt század gyermeke. Hiszen a költő, író, szerkesztő Tamás A ladár, akit az Elnöki Tanács nemrég tüntetett ki 90. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság zászlórendje gyémántokkal ékesített fokozatával, 1899 márciusában született, s három emberöltőnyi életében emberként, íróként, kommunistaként csak használni igyekezett a társadalomnak, a magyar hazának. Hogy mily változatos volt az élete? Mennyi buktatón kellett átküzdenie magát? Regénybe illő csak a legfontosabb fordulópontok fölemlegetése is. — Az 1920-as években már szerkesztettem, kiadtam a KMP első legális folyóiratát, a 100%- ot, amely a korabeli viszonyok között sok nehézséggel bár, de három esztendőt átvészelt. Nem sokkal később, s megszenvedve a Horthy-világ tömlöceit is, sikerült külföldre emigrálnom, habár az sem járt sok örömmel — emlékezik vissza a fővárosi, Attila úti otthonában a jó egészségnek örvendő ünnepelt. — Nem, éspedig azért, mert mintha csak vonzottam volna a villámokat mind írói, mind közszereplésemmel — a befogadó államok rendőrségének figyelmét fölkeltve — vagy továbbállnom, vagy börtönt viselnem kellett. Túljutottam az óceánokon is, míg végre 1944 után újfent itthon, hazámban vállalhattam munkát. Persze az időközben megjelent köteteimben tükröződik mind e vesszőfutás, mint ahogyan kifejezik verseim, esszéim belső forrongásomat is... — Itthon, ha jól tudni, igen felelős posztra került. A kommunista párt központi könyvkiadó vállalatának az élére került, s szolgáit ott bő egy évtizeden át. Hogyan értékeli utólag ebbéli közszereplését? — Azt hiszem, hogy ezt rajtam kívül álló személynek kellene megítélnie. Mindenesetre nem voltam könnyű helyzetben. Mert én, legyen az író magyar, vagy külföldi, elsősorban munkájának az erényeit, s nem világnézeti hovatartozását tekintettem mércének. Ezt talán eléggé kifejezi, hogy akkoriban adta ki a Szikra nagy példányszámban például a magyar klasszikusok közül Móricz Zsigmondot, vagy az olyan külhoni nagyságok könyveit, mint Barbusse vagy Solohov. Megesett persze elutasítás is, amikor nem vállaltam a hatalommal való konfrontációt épp amiatt, hogy valamiként a jó, a tisztességes szándékú írók, költők főbb vonulatát segíthessük az előrejutásban. Persze, ez a kardélen táncolás se mehetett a végtelenségig! S miután elég sokszor vertem az asztalt, hogy megszabaduljanak tőlem, kiküldtek tíz évre Indiába, a magyar nagykövetségre, ahonnan megtérve már csak az alkotó, az írói munkával kívántam foglalkozni. Negyven kötet sorakozik már mögöttem, s mondhatom, munkakedvem máig sem csökkent. Mi több, kilencvenéves fejjel még vállalok ritkán vidéki utakat is, hogy olvasóimmal személyesen találkozzak. Hát így teszek eleget például a Délsziget folyóirat meghívásának Hatvanba, ahová elkísér Kristó Nagy István, a Magvető Kiadó főszerkesztője, munkáimból Petrozsé- nyi Eszter előadóművész mutat be egy csokorra valót, továbbá Pribojszky Mátyás citeraművész teszi majd remélhetően hangulatossá a találkozót... A fenti kis interjú befejezéseként jegyezzük meg, hogy Tamás Aladár zenés írói estje március 30-án, csütörtökön fél6-kor\esz a Hatvani Galéria emeleti termében. S ez alkalommal osztják ki az intézmény „Ecsettel megfestett Madách” című középiskolai pályázatának díjait is, amelyet Réti Zoltán nemrég zárult hatvani tárlatának tematikája kapcsán hirdetett meg az intézmény. (m. gy.) Klasszikus zenével Az egri úszósport jövőjéért Az Egri Szimfonikus Zenekar tavaly ünnepelte negyedszázados múltját. Ebbe az ünneplésbe csaknem belerokkant. Hosszú hetekig, hónapokig szemléltük, hogyan vergődik-bomlik szét az az egység, amelynek addig Farkas István volt a kovácsolója, nemegyszer megmentője. Most nélküle kell folytatnia az együttesnek a pótolhatatlan munkát. Mert munka ez a javából! Ezt a közösségi törekvést vezényli most — szorgalmas ideiglenességgel — Molnár László, a miskolci színház karmestere, aki ízlelgeti-kóstolgatja azt a szellemi légkört, amely az egri zenészekben továbbra is élő maradt. Most maguk vállaltak egy próbatételnek is beillő, önkéntes, önzetlen fellépést: hangversenyt adtak hétfőn este a Megyei Művelődési Központ dísztermében a megteremtendő egri úszócentrum javára. Mi sem természetesebb, hogy ilyen alkalomra derűs muzsikát kell választani, játékosat, amiből az életerő, a bizalom és a szellem lelkesítő mámora olvasható ki. így jutottak el Mendelssohn Hebridák nyitányához (Op. 26.), amely a tündérek táncát megíró zeneszerzőnek drámai mozzanatokat is felsorakoztató műve, mégis olyan, ami önkéntelenül röpteti a tekintetet, a gondolatot is, mert az életnél számunkra nincs szebb, szen- tebb valóság. Mozart D-dúr fuvolaversenye más világ; a romantikánál valamivel csendesebb éghajlat alatt született, de megtalálható benne mindaz a báj, a felemelkedő, a magasba szálló, majd enyhe lejtéssel megint a földre közelítő dallam, összhang, olykor a kedves-pajkos zenei lelemény, amely Mozart zsenijének utolérhetetlen varázsát alkotja. S míg hallgattuk, ahogyan Wiltner Ágnes, az Egri Zeneiskola művésztanára maga is derűvel, az ismert zenei világban otthonosan mozgó közvetlenséggel vezette közönségét az élmény végpontja felé, magunktól kértük számon, miért is csak ilyen ritkán hívja a hallgatóság ezeket a zenészeket dobogóra? A műsor és az együttes mélyebb járatú mondanivalója Beethoven V. szimfóniájára maradt. Magunk is kíváncsian vártuk, hogy ezt az érzelmileg-hangulatilag ezer bonyolult elemből összeálló alkotást, milyen átéléssel, az elmélyedt lelkűiéinek, a zenei szöveghűségnek milyen árnyalásával képesek előadni? Mit ad hozzá a fiatal karmester, aki nyilván nem kis becsvággyal fogott a feladathoz? Hiszen ez a Sors-szimfónia az indító dübörgéstől, a merészen egyedül álló-ballagó hangokig eljut, hogy sejtesse, a géniusz itt minden fontos gyötrelmet érzékeltet, ami egy embert elfoghat. S ha a fináléban a C-dúr harsogás az emberi lét diadalát is ünnepli, csaknem azt mondjuk, hogy a nagy gondolatokat Beethoven ugyanolyan erővel, diadallal ünnepli és zárja, mint Mendelssohn, vagy akár Mozart. És hogy a műsorról távozván ezt az erőt, hitet sugárzó érzést vittük magunkkal, az nem csak a muzsikának köszönhető. Tapasztaltuk már korábban, más társaságoknál, művészeti csoportnál, hogy a kezdet mindig is reményteljes, a várakozás, az izgalom jegyében indul. Itt is lemérhető volt az igyekezet: a karmester vinni akarta előre és feljebb a zenekart, hogy magával és gondolataival egy ütemben haladjon. A zenekar vette a biztatást. Az idegi kapcsolódás szinte tapintható lázába belekapcsolódott a közönség. Hiszen e nélkül a kölcsönhatás nélkül a pódiumon csak mutatványosok vannak, akik teszik a dolgukat, azt, amihez értenek. Ünnepi érzéssel nyugtázzuk, hogy a karmester, Molnár László egyénisége, dinamikája, lendülete kiegészíti azt a tenniakarást, ami az egri együttest sohasem hagyta el. Válságos napjainkban töretlen bizalommal szolgálták az ügyet, mert ez a bük- kalji város úgy egész, ha a hegedűkön, a székesegyház orgonáján, fafúvókon és üstdobon felhangzik az emberi összhang, a dallam, a harmónia. A jegyzetíró emelt hangját is a jó kezdet öröme szabta meg ezen az estén. Farkas András Életmód — kultúra címmel szabadegyetemet szervezett az idei tanévben középiskolások számára a TIT Eger Városi Szervezete. Ennek részeként az iskolák között vetélkedőre is sor került, amelynek döntőjét a „lila” iskolában rendezték meg. Hat csapat mérte össze tudását a hat fordulós versengésben, melyben elméleti és gyakorlati feladatok egyaránt szerepeltek. Megmérték például a csapattagok fizikai állóképességét, vitamin-salátatálat kellett összeállítaniuk a különféle nyersanyagokból, és bekötött szemmel kellett megmondaniuk, milyen tejterméket kóstolnak. A pálmát a Dobó István Gimnázium diákjai vitték el, második helyen a gárdonyisok, a harmadik helyen a Mező Imre Kollégum tanulói végeztek. (Fotó: Koncz János) Szavak Helyett: rajzban A rajzfilmes általában forgatókönyvet ír, figurát, mozgást vagy (és) hátteret tervez, mozgat, rajzol, fest, rendez. A szerzői filmek esetében gyakran előfordul, hogy sokféle készséget, képességet igénylő tevékenységformák mindegyike egyetlen kéz lenyomatát viseli magán, a rendező számára egységes, minden részletében hangsúlyos egészet alkot. A néző általában nem is kíváncsi a részletekre. A végeredmény alapján minősít; többnyire könnyedén eldönti, jó vagy rossz produkciót látott. Pedig ezenkívül még nagyon sokféle szakma- és közönségcentrikus nézőpont létezik. Szakmai körökben például úgy tartják, hogy kétféle rajzfilmes van: az egyik, aki tud animálni, a másik aki nem. Az osztályozásnak ez a fajtája is jelzi, mekkora rangja van a szakmában az animátomak, aki a fázis- és kulcsrajzolók irányításával, a mozgatás által gyakorlatilag „lelket” önt — vagyis animál — a figurába. Persze, e műveletnek a legritkábban van köze az animá- tor saját „leikéhez”. A figura lelkét gyakrabban a film műfaja, karaktere, a szereplők személyisége határozza meg. Hogy azonban a figura „lelke” a kívánt mértékben a film lelke is legyen, ahhoz az animátor tehetsége, leleményessége szükséges. Az általában csak a másodperc töredékéig látható mozgásfázisok megtervezéséhez elengedhete- len a biztos rajz- és dramaturgiai készség, a jó ritmusérzék, és a rajzban is megnyilvánulni tudó színészi adottság, mely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hitelesen szülessék meg egy-egy szituáció, és a néző érzelmileg, értelmileg együtt tudjon haladni az adott szereplővel. Különös ellentmondás, hogy az animátori munka, mint a rajzfilmkészítés egyik leglátványosabb munkaszakasza, akkor igazán jó, ha nem hívja fel külön magára a figyelmet, és szinte tökéletesen észrevétlen marad. Az animálás, de talán az animációs munkamegosztás természetéből is adódik, hogy Balajthy László, a Pannónia Film Vállalat kecskeméti műtermének fiatal munkatársa — bár hosszú évek óta szerepel a stáblistákon — inkább csak szakmai körökben ismert. Nem tartozik pályatársai között a kivételesek vagy a kiugróan sikeresek, kiváltságosak közé. Pedig tízéves szakmai múltja — a Gusztáv, a Vízipók- csodapók, A magyar népmesék és számos sorozat révén — elválaszthatatlanul összefonódott a Kecskeméten készült alkotások hazai és külföldi elismeréseivel. Rajzasztalán jelenleg a Tinti című sorozat rajzai fekszenek, a produkció hátralevő hat részében a Gyulai Livius nevéhez kötődő produkció egyik társrendezője. Egy egészségnevelő, tíz másodperces pályázatra készített reklámfilmecske tervezőjeként és rendezőjeként a közelmúltban első ízben próbálta ki az animáció más területein is magát. A tizenhat fázisból megtervezett kis munka nemrég Vilniuszban, a propaganda- és reklámfilmfesztiválon helyezést kapott. Részleteit a képes forgatókönyv kockáiról bárki leolvashatja. Balajthy László szavak helyett szívesebben nyilatkozik rajzban... K.J.----y > — 1 n*í 0* % ú> 1 • * III • % Ä j 4 CefÍ3Z5 É&t3*" Balaythy László díjnyertes reklámfilmjének képes forgatókönyve
