Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1989. március 25., szombat Női röplabda MNK-négyesdöntő A titkos esélyesek a házigazdák Ahhoz, hogy kupadöntőt vívjanak, a fehérváriaknak a Tungsramon, a házigazda egrieknek pedig a Vasason kellene átverekedni magukat. Ha ezt sikerrel tennék, az bizony vaskos meglepetést okozna. Ahogy a két vidéki csapatot ismerjük, nem fognak feltartott kézzel a pályára lépni. A labda pedig — mint köztudott — kerek... Szívvel, tíízzel A legjobb vidéki csapat címtől éppen a házigazdák fosztották meg az Álba Volánt. Pedig a székesfehérváriak évekig a legkiválóbb fővárosi együtteseknek is méltó ellenfelei voltak, de ezúttal meg kellett elégedniük az ötödik hellyel. Fő erősségük a csapat egységében rejlik, küzdeni tudásuk, harcosságuk révén félelmetes hírnévre tettek szert. Oroszlánbarlangjukban soha senkinek nem adják olcsón a győzelmet, a szívüket is képesek kitenni a sikerért. Igazán nagy favorit nincs a csapatban — bár Burda és Fellegvárt válogatott kerettagok — de az egymást segítő mentalitás, a jó csapatszellem sok minden hiányosságot ellensúlyozhat. A fentebb felsorolt erényeik ellenére a papírforma alapján talán nekik van a legkisebb sanszuk a végső győzelemre. A halványabb bajnoki szereplésért azonban minden bizonnyal kárpótlást keresnek. A csapat viszonylag alacsony, legmagasabb játékosuk a 183 cemtiméteres Hornung. Homola György edző a következő játékosok közül válogathat: Homung, Gönczi, Fellegvárt, Szatzker, Hende, Pálin- kó, Kovács, Burda. Aszfaltsima úton a döntőbe Az Eger Sportegyesület minden kétséget kizáróan legeredményesebb szakosztálya a röplabda. Ha figyelemmel kísérjük NB I-es szereplésüket, az elmúlt három év töretlen fejlődésről tanúskodik. A „palotaforradaFelvételünk a bajnoki pontvadászat derekán készült, amikor a Tungsram még nyerni tudott Egerben. Kérdés, hogy ez a találkozó megismétlődik-e a hét végén, és ha igen, most mi lesz a végeredmény? (Fotó: Szántó György) lom”, amelyet a röplabda vitt véghez a sportágak körében, a már több éve itt szorgoskodó vietnami szakember, Dr. Phan Hong Minh nevéhez fűződik. Az egri lányok szívósan évekig érlelt csapatmunkával váltak a középmezőnybe tartozó együttesből éremesélyes gárdává. Akik majdan a helyi röplabdáról írnak, alighanem az idei bajnokságot emlegetik majd a fordulat Az MNK-döntő programja Ma: Tungsram — Álba Volán 14 óra Eger SE —Vasas 16 óra Holnap: mérkőzés a 3*4. helyért 9 óra kupadöntő 11 óra éveként, s okkal. A bajnokság rájátszásában elorozták a bronzérmet a jóval esélyesebbnek tűnő újpestiek elől, s megelőzve az Álba Volánt kiérdemelték a vidék legjobbja címet. Ezúttal az MNK fináléjában igyekeznek bizonyítani, hogy mindez nem volt a véletlen műve. Emlékezve arra, hogy legutóbb Egerben a Tungsramot simán 3-0-ra verték és a Vasassal szemben is csak rendkívül szoros küzdelemben maradtak alul jó esélyük van a kupa elnyerésére. Annál is inkább, mivel — az említetteken kívül — a hazai környezet is mellettük szól. Tavaly ősszel a nemzetközi porondra is kiléptek, ahol két- két osztrák, csehszlovák és magyar csapat versengésében a 4. helyet szerezték meg a Duna-ku- pában. Az elmúlt év krónikájához tartozik még hogy tavasszal rendeztek egy nagysikerű nemzetközi tornát Megamorv-kupa néven, s ezen részt vett a szovjet bajnokságban 5. Orbita Zapo- rozsje és a magyar válogatott is. A mostani fináléba a Közgáz Külkeren, a Miskolcon és a Bp. Spartacuson át kerültek be, méghozzá úgy, hogy a három mérkőzésen csak egyetlen játszmát veszítettek. Asztfaltsima út, de ki tudja, hogy milyen lesz a folytatás. Egy láthatatlan, de annál inkább érezhető és hatékony erőről még nem esett szó, pedig minden alkalommal űzi-hajtja a lányokat, utolsó energiatartalékukat is a felszínre hozza. Idegen pályán is hazai környezetet teremt, hangos biztatásuk önbizalmat ad. Igen, a lelátón helyet foglalók mind népesebb táborára gondolunk, akik igazán szívükön viselik a csapat sorsát. Talán nem sokat tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ők is az eredmények részesei... A pályára lépő csapat a következő játékosok közül kerül ki: Torma Ágnes, Ljubov Bukina, dr. Sike Józsefné, Fésűs Erzsébet, Dérczi Ágnes, Vogronics Krisztina, Győri Barnabásné csapatkapitány, Kalotai Rózsa, Seregi Éva, Bernáth Bea. Ünnepi sportműsor Szombat Asztalitenisz: Megyei ifjúsági tízek bajnokság Eger, Kistályai úti csarnok 9. Serdülő városi körzeti tízek bajnokság Gyöngyös, városi sporttelep 8. Atlétika: Heves megye mezei futóbajnoksága Kompolt, 10. Kézilabda: Eger SÉ — Jászberény NB I. B-s női mérkőzés. Eger, körcsarnok 10. Röplabda: Női MNK négyesdöntő Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok. Tungsram — Álba Volán 14, Eger SE — Vasas 16. Hatvan — Tipográfia NB Il-es női mérkőzés Hatvan, József Attila Ifjúsági Otthon 10. Tömegsport: Felszabadulásikupa kispályás labdarúgó torna Gyöngyös, városi sporttelep 14.30. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport (15.00): Recsk — Romhány, Pecze, Bélapátfalva — Gyöngyös, Gáspár, Apc-B. Bányász, Ágoston. Megyei bajnokság (15.00): Egercsehi-H. Gáspár SE, Borsod m. jv., Füzesabony — Selyp, Besenyőtelek, Darók, Sírok — Atkár, Bartos, Petőfibánya — Tamalelesz Nóg- rád m. jv. Vasárnap Asztalitenisz: Megyei serdülő tízek bajnoksága Eger, Kistályai úti csarnok 9. Röplabda: Női MNK négyesdöntő Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok. Mérkőzés a 3-4. helyért 9. Kupadöntő: 11. Labdarúgás: Eger SE — Szeged NB Il-es mérkőzés. Városi stadion, 16. Szabó J. (Tajthy, Kálmán I.) Megyei bajnokság, (15.00) : Gyöngyösoroszi — Kompolt, Szolnok m. jv., Gyöngyöshalász — Poroszló, Tóth B., Nagyréde — Tarnaörs, Dévai, Kisköre — Pétervására, Nagy S. Eger körzeti bajnokság I. osztály, (15.00) : Makiár — Mátraderecs- ke, Párád — Felsőtárkány, Eger- szólát — Balaton, Kisnána — Demjén, Novaj — Hevesaranyos, Verpelét — Egerbakta, Istenmezeje — Andornaktálya. II. osztály (15.00): Vécs — MCKSZ Kerecsend, Szilvásvárad — Mikófalva, Nagyvisnyó — ESE Ifi II., Márkáz — Noszvaj, Mátraballa — Apella ISZE, Egerbocs — Szajla, Bodony — Bekölce. Gyöngyös körzeti bajnokság, (15.00): Csány — Visznek, Szűcsi — Karácsond, Gyön- gyöstaiján — Gyöngyöspata, Ecséd — GYSE II., Boldog — Adács. Megkérdeztük: Mikor játszhatnak az Erdélyből menekült labdarúgók f Eredményekkel bizonyítani Kezdés a Jászberény ellen A Romániából menekültek között több fiatal sportoló van. Heves megyébe is érkeztek erdélyi magyarok, s közöttük labdarúgók. Vajon ők új csapatukban mikor kapcsolódhatnak be a bajnoki küzdelmekbe, erre kerestünk választ Vdrkonyi Ferencnél, a megyei labdarúgó-szövetség titkáránál. — Az MLSZ idei első közlönye, amely január 19-én jelent meg, erről pontosan rendelkezik — mondja a sportvezető. — Milyen követelményeknek kell eleget tenni, hogy valaki újra pályára léphessen? — Első teendőként a labdarúgónak magának kell levélben megfogalmaznia kérelmét, hogy Magyarországon kívánja folytatni pályafutását. A címzett az MLSZ (Budapest, VI. kér. Nép- köztársaság u. 47, 1393), s a szándéknyilatkozatban közölni kell a személyi adatokat, a volt állandó lakcímet és a volt egyesület nevét, székhelyét is. Ugyancsak csatolni kell annak a magyar klubnak a kérelmét, amely a játékost le szeretné igazolni. Ezek birtokában az MLSZ a FIFA előírásainak megfelelően hivatalosan megkeresi a román szövetséget, hogy megkéije a nevezett sportoló játékengedélyét. Amennyiben hatvan napon belül a román szövetségtől nem érkezik meg a játékengedély, úgy az MLSZ-nek joga van ideiglenes intézkedésre. A labdarúgó tehát igazolható, s erősítheti új egyesületét. — Tud csapatokat, amelyek szűkebb hazánkban élni szeretnének a lehetőséggel? — A megyei bajnokságban jól szereplő Gyöngyöshalász edzője, Bársony József egy erdélyi csatárral szeretné még eredményesebbé tenni támadósorukat. Szerinte a fiúra az Eger SE is felfigyel majd. Varga István, a Poroszló szakvezetője egy Romániából érkezett magyar testvérpárt látna szívesen a keretében. Egyikükben az ügyes Habóczki méltó társát látja a középpályán. Egyébként Marosvásárhelyről edző is érkezett, Végh János — aki II. ligás gárda kispadján ült — már bekapcsolódott az Eger SE utánpótlás-nevelésébe. (budavári) Korántsem volt zavartalan az idén az egri kézilabdás lányok felkészülése az NB I. B. tavaszi idényére. Ebben nagyrészt az ismert okok játszottak közre. A megyeszékhely kézilabdázásának léte körüli herce-hurca érthetően bizonytalanságot szült és — mi tagadás — aláásta a korábbi elszántságot is. Herczeg Béla edző elmondta,hogy a felkészülési mérkőzéseken rendkívül vegyes benyomásokat szerzett a csapatról, jószerivel maga sem tudja hányadán áll. Az NB Il-es Kazincbarcikától például simán kikaptak, de a velük azonos osztályban szereplő Lőrinci Fonót kiütéssel verték. A napokban véget ért Dobó- kupát ugyan sikerült a lányoknak megnyerni, de a mutatott játék már nem sok örömre ad okot. Csupán a Sírok elleni találkozó második félidejében mozgott biztatóan a társaság. A játékosállományban mindössze annyi változás történt, hogy Szabóné Vincze Éva visszaigazolt a Bakony Vegyészhez. Új játékos nem érkezett, de a fiatalok közül Jakab Zsuzsa, Farkas Judit és Csontos Julianna már a felnőttekkel készült. Ma tíz órakor a Lehel SE-t fogadják a körcsarnokban. Ellenfelük mindenképpen szeretne megmenekülni a kieséstől. Ennek megfelelően szívós ellenállásra, nehéz mérkőzésre lehet számítani. A kispadjukon az a Lipták Zoltán ül, aki korábban az első osztályba vezette a jászberényieket. Ä vetélytárs várhatóan nagy elánnal veti magát a küzdelembe, de az egrieknek ajánlatos megőrizni higgadtságukat. Aki szívügyének tekinti az egri kézilabdázást, az biztatásával nyújthat segítséget a csapatnak. Tekepálya-avató Hevesen Ma ünnepélyes pályaavatót tartanak Hevesen a Rákóczi Tsz szabadidőközpontjában, ahol kilenc órától a helyi csapat, a nagy múltú egri Vörös Meteor együttesével méri össze erejét. A létesítmény alig egy esztendő leforgása alatt készült el, közel hárommillió forintos beruházással. A pálya automata, így jól szolgálja majd a hevesi teké- sek felkészülését, valamint a sportolni vágyók kulturált szórakozását. Labdarúgó NB II. A lecke Nehéz mérkőzések elé tekintenek megyénk NB Il-es labdarúgó csapatai, hiszen az egriek a másodosztály egyik éllovasát fogadják, a hatvaniak pedig az otthonában mindig veszélyes DU- SE-hoz látogatnak. A múlt heti megyei rangadóra visszatérve Bánkúd László, az ESE vezetőedzője elmondta, hogy a második félidőben több ígéretes helyzetet is kidolgoztak, ám ezeket sorra elhibázták, ezért nem született döntés 90 perc eltelte után. Több játékos is megsérült ezen a találkozón, így a hét elején nem edzett Simon, Lengyel és Mundi. Fodor már hosz- szabb ideje panaszkodik, a combhajlító izma rakoncátlan- kodik. Csütörtökön azonban már ők is tréningeztek,így valószínűleg holnap pályára léphetnek. Az viszont már egészen biztos, hogy Horváth három sárgalapja miatt nem játszik, s tovább gyarapítja a gondokat, hogy a cserekapus Póta sem teljesértékű harcos. Az előjelek tehát korántsem biztatóak, s ráadásul a vendég szegediek idegenben „életveszélyesek”. Technikás és gyors középpályásaik révén a kontrajáték mesterei a tiszapartiak, veszélyes ellentámadásaikkal könnyen zavarba hozzák az ellenfelek hátsó sorait. Egyetlen dologban bízik a szakvezető, holnapra mindenki rendbe jön, s a szép, kellemes napsütéses időjárás bizonyára szépszámú közönséget vonz majd a mostanában oly üres lelátókra. A várható összeállítás: Bodolai — Smuczer, Csendes, Lengyel, Jávorszki — Mundi, Fegyverneki, Simon, Mirkóczki — Berecz, Fodor. feladva Ponto/ka/t Debrecenből A hatvaniak sincsenek irigy- lésreméltó helyzetben, hiszen a keleti csoport középmezőnyébe tartozó DUSE ellen idegenben kellene pontjaik számát szaporítaniuk. Csúf or Sándor edző szerint az ESE elleni összecsapás után a héten lehiggadtak a kedélyek. Többször elbeszélgetett a mérkőzés utolsó perceiről a játékosokkal, s ők is lesnek látták Oláh találatát. így a 11-esekkel megszerzett két pontot reálisnak tartja, azonban Gömöri fegyelmezetlenségét nem tudja mire vélni. Egy tapasztalt labdarúgónak nem szabad ilyen hibába esnie, s a fejét elveszítenie. Főleg most nem, amikor sorsdöntő mérkőzések következnek a zagyvapartiak életében. A játékos egyébként két hét eltiltást kapott. A holnapi találkozót illetően a mester elmondta tisztában van azzal, hogy kemény diónak ígérkeznek a hajdúságiak, a papírforma alapján kevés az esélyük, de sohasem kizárt a meglepetés, miért pont ez a mérkőzés lenne hát kivétel ez alól? Elsődlegesen arra törekszenek, hogy feltartóztassák a várható debreceni rohamokat. A védekezésből indított gyors ellentámadásokkal próbálják majd bevenni a DUSE hálóját. Huszák eltiltása lejárt, így valószínűleg ő foglalja el a kiállított Gömöri helyét. Szilágyi a héten újra edzett társaival, így elképzelhető, hogy ő is a kezdő csapat tagja lesz. A várható összeállítás: Kiss — Kovács, Mádi, Hartmann, Füzér — Sima, Zombori, Gohér — Juhász vagy Szilágyi, Huszák, Oláh. NB III. Mátra-csoport Megyei rangadó: Építők - GYSE Általában szoros küzdelmek jellemezték a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában az eddigi két tavaszi forduló mérkőzéseit, és alighanem hasonló lesz a hétvégi folytatás is. A papírforma alapján bármilyen eredmény elképzelhető például a megyei rangadónak számító Bélapátfalva — Gyöngyös összecsapáson is. Szinte biztosra vehető, hogy nagy becsvággyal lépnek majd pályára a küzdő felek, hiszen a hazaiak a kieső zónából menekülnek, a gyöngyösiek pedig viszonylagos jó pozíciójukat kívánják megőrizni a bajnoki táblázaton. Megyénk további csapatai közül Recsk Nógrádból, Apc pedig Borsodból fogad vendégeket. Az ércbányászok a hazai pálya előnyét szeretnék kihasználni Romhány ellenében, az apciak is képesek arra, hogy pontokat gyűjtsenek a B. Bányász gárdájával szemben. Kevés eséllyel pályázhat sikerre Heves az Edelény otthonában. Meglepetés csak akkor születhet, ha a hazaiak elbizakodottan lépnek pályára, aminek veszélye mindenkor ott leselkedik az esélyesebb csapatnál. Tippjeink a további mérkőzésekre: Balassa- gyarmat-H. Köteles SE x, Nagy- bátony — SBTC x, St. Síküveggyár — Bag 1, St. Kohász — Mád x. Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tudósítóinkat, hogy az NB III. Mátra-csoport hétvégi találkozóiról március 27- én, hétfőn 9-10 óra között adják le tudósításaikat. A megyei labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről március 28-án, kedden 9 órától várjuk a jelentéseket. Megyei bajnokság Ivády eltiltását felfüggesztették A megyei labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában az éllovasok közül a H. Gáspár SE és a Selyp idegenben, míg a Gyöngyöshalász otthon lép pályára. Ez további esélyt ad a halásziaknak arra, hogy még jobban megközelítsék a listavezetőt. Persze, feltéve, hogy az utóbbiak Egercsehin pontot, vagy pontokat „felejtenek”. Izgalmasnak ígérkezik a Füzesabony — Selyp összecsapás, amelyre az abonyi pálya használhatatlansága miatt Besenyőtelken kerül sor, ugyancsak 15 órai kezdettel. A sirokiaknak feltétlenül nyerniük kell az Atkár ellen, ha dobogóközeiben akarnak maradni. A kompoltiak Gyöngyösoroszin folytathatják eddigi jó szereplésüket. A Kisköre — Pétervására alsóházi rangadón mindkét félnek égetően fontos a pontszerzés. Tippjeink a mérkőzésekre: Egercsehi-H. Gáspár SE 2, Füzesabony — Selyp X, Sírok — Atkár 1, Gy.oroszi — Kompolt 2, Gy. halász — Poroszló 1, Nagyréde — Tarnaörs 1, Kisköre — Pétervására 1, P.bánya — Tamalelesz X. * A megyei labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a Tamalelesz — Kisköre mérkőzésen kiállított Ivády István ügyét csütörtökön tárgyalta a megyei LSZ fegyelmi bizottsága. A vétkes három heti eltiltást kapott, amelynek letöltését azonban — figyelembe véve azt, hogy eddigi pályafutása alatt még nem mutattak fel neki piros lapot — hat hónapi próbaidőre felfüggesztették.