Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-17 / 65. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. március 17., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Egy gazdag falu „filléres” gondjai Szenzációt szimatolt a sajtó a legutóbbi abasári falugyűlésen. Kivonult a tv, a rádió, s néhány országos lap toliforgatói is. A tanácselnök, Dér Tibor maga sem értette, mi a nagy érdeklődés oka. Amikor néhány szót váltottunk a rendezvény előtt, arra ugyan kitért, hogy egy-két hónapja a Független Kisgazdapárt helyi képviselői röplapokat szórnak a faluban, és a jelenlegi vezetés ellen uszítanak. Ez hát a titok nyitja. Abasáron is kiszabadult a nyilvánosság szelleme a palackból... A zsúfolásig megtelt művelődési házban sok ember kezében ott lapul a gyűlés előtt osztogatott, stencilezett papiros, rajta vastagon szedett mondatok: „Van-e az országnak hazája? A Független Kisgazda- párt által újra lehet. Félelem, kényszer és megalkuvás nélküli Magyarországot!” A másik lapon egy gépelt, szintén sokszorosított hozzászólás, amelyben többek között ez áll: „A régi formában gondolkodó, vezető és cselekvő vezetőgarnitúrával a falu erkölcsi és gazdasági hanyatlása nem állítható meg!” Ilyen előzmények után köszönti az egybegyűlteket Dobróka László, a levezető elnök. Ismerteti a napirendi pontokat, majd kéri az embereket: ezen a fórumon lehetőleg ne hozakodjanak elő egyéni problémáikkal, csak a falu sorsát érintő közös gondokkal. Ezután elmondja, kit bíztak meg a jegyzőkönyv vezetésével, illetve hitelesítésével. De manapság Abasáron sem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis rögtön akad valaki, aki követeli, hogy jelöljenek ki egy független jegyzőkönyvvezető csoportot, és majd azok hitelesítsék az elhangzottakat. A javaslatot többen lehurrogják, s miután Dobróka László felszólítja a jelenlevőket, hogy ne csináljanak bohózatot a rendezvényből, kezdődhet a falu egészségügyi helyzetéről szóló beszámoló. Számadatokat sor- jáztat a körzeti orvos, elmondja, hogy jól sikerültek a kötelező oltások, s megtudjuk azt is, hogy az egészségünk a legnagyobb kincs. A téma nem nagyon köti le a hallgatókat. A második előterjesztést a tanácselnök tartja a tavalyi s az idei költségvetésről, az elmúlt években megvalósult tervekről, s az idei feladatokról. Ismerteti a társadalmi munka értékét, és név szerint kiemel néhány embert, akik a legtöbbet tették önzetlenül a közért. A tájékoztató legfontosabb eleme, hogy az idei 23 millió forintból fejlesztésre mindössze 2 millió 600 ezer forint marad, amit a tornaterem és a járdák építésére, telkek kialakítására, közvilágítás-korszerűsítésre fordítanak majd. Az első hozzászóló, Bernát Attila érdekes észrevétellel kezdi mondandóját. A szomszédos községet, Markazt hozza fel példának, ahol nincs több pénz, ám a falu mégis összehasonlíthatatlanul szebb, rendezettebb, tisztább, mint Abasár. Ezután számon kéri az elpazarolt, eltéko- zolt értékeket, bírálja az átgondolatlan, tervszerűtlen fejlesztést, s végül megkérdezi: miért nem látni a falu vezetőit soha az utcákon, az emberek között? Szerinte ugyanis az íróasztal mögül nem lehet egy községet irányítani. A következő hozzászóló Dan- kó János. Előveszi a Független Kisgazdapárt nevében írt nyílt levelet, de még mielőtt belemélyedhetne a felolvasásba, többen belekiabálnak: ,;Nem pártos- kodni jöttünk ide, hanem a falu sorsáról beszélni! Joga van felszólalni, de nem programnyilatkozatot tenni.” Néhányan túllicitálják az ellenlábasokat is: „Igenis, hadd mondja el! Itt mindenkit meg kell hallgatni!” A lármás vitának a levezető elnök vet véget, aki megvonja a szót Dankó „úrtól”. Az incidenst követően többen veszik a kalapjukat, s a kijárat felé haladva még visszaszólnak: — Megijedtetek, hogy valaki el meri mondani az igazságot? Ezután Mikola Ferenc áll fel, aki nem hagyja szó nélkül az előbbi jelenetet sem. — Láttam én ’56-ban is hasonlót. Akkor is kokárdát viseltek az emberek, mint most, és mi lett a vége?... Legyünk tehát higgadtak, beszéljük meg nyugodtan a dolgainkat. A kisgazdapárt pedig először bizonyítson, vívjon ki magának tekintélyt, utána uszítson! Nos, élvtársak, vagy hölgyeim és uraim, mert manapság már nem tudom, hogy illik mondani, engem inkább az érdekel, hogy az önkéntes tűzoltókra miért jut ilyen szép summa a költségvetésből? Én ugyanis húsz évig csináltam, de ingyen, társadalmi munkában... Ami pedig ennél is fontosabb, én jártam pártiskolába, de ott nem volt szó munkanélküliségről, négymillió koldus országáról. Beszélhetünk mi itt bármit, szidhatjuk a helyi vezetést, mégsem old meg ez semmit. Nem mi és nem ők juttatták ide az országot, hiszen őket is rendeletekkel szabályozták, megkötötték a kezüket. — Vonják meg a szót ettől is! — emeli fel a hangját valaki. — Eleget beszélt már. Letapsolják, így Bátor Ferenc folytatja: — Próbáljunk a lényegre, a falu dolgaira koncentrálni! Azt kérdem én, hol van az a pénz, amit a futballpályára kaptunk? Se pénz, se pálya. Ki a felelős ezért? Álljon ki, ha mer! Erre adjanak választ! Egy néni kiált közbe: — Inkább azt mondják meg, ha maguk 3800 forint nyugdíjból élnének, fizetnék-e a tehót? Kezd elmérgesedni a szópárbaj, így a tanácselnök áll fel: — En, kérem, itt születtem 50 évvel ezelőtt. Abasári vagyok. Jól emlékszem, hol kezdtük 45 után, és mennyit dolgoztak itt az emberek. Az eredményeket nem lehet letagadni. Egyébként a felvetett kérdésekre 15 napon belül mindenki megkapja írásban a választ. Balázs Gyula azt kéri, állapítsák meg a hozzászólások idejét 5 percben, és hagyják szóhoz jutni végre Dankó Jánost, hiszen ő is a falu érdekében akar beszélni. Dankó így ismét belekezdhet a felolvasásba: — „Gyakran kérdik az emberek, hová lett a sok pénz, hová tették a tehót? Úgy érzik, hogy sokat fizettek és semmit nem láttak eredményképpen...” Nem sokáig tudja folytatni, mert a levezető elnök figyelmezteti: letelt a 3 perc. Elszabadul a pokol, mindenki kiabál. Újabb emberek hagyják el legyintve a termet. Csillapodik a lárma, majd ismét vádak hangzanak el a vezetés ellen. Dobróka László megtörtén kér egy kis figyelmet: — Kérem, hallgassanak meg! Én ezután a gyűlés után úgysem fogok már a tanácstestületben dolgozni. De azért elmondanám, hogy a költségvetést tárgyaló tanácsülés nyolc éve nem volt ilyen feszült, mint egy hónappal ezelőtt. Mondják meg kérem: kétmillió forint mire elég? Ha ezt valaki okosabban és jobban el tudja osztani, árulja el, hogyan. Bevallom, én javasoltam, hogy idén még fizessük a tehóf. De ha ilyen nagy ellenállásba ütközik, szavazzuk meg, hogy a következő tanácsülésen ismét napirendre kerüljön a sorsa. A teremben egyszerre lendülnek a karok. A teho itt is kudarcot vallott. Újabb indulatos mondatok kapnak helyet a fórumon. Tíz óra felé közeledik az idő, és a vita — úgy tűnik — soha nem ér véget. Ömlik a keserűség, árad a panasz, özönlik a bírálat. Vajon hogy alakultak volna a dolgok a faluban, ha ez a tömérdek gond nem gyülemlik fel az emberekben a hosszú évek alatt? Abasárt megyeszerte a leggazdagabb faluként emlegetik. Az összefogásnak, a közös tennia- karásnak mégsincs, vagy talán épp ezért nincs egy parányi jele sem. Legalábbis ez a falugyűlés erről tanúskodott. Támadás, kritika, vad vádaskodás. Ezenkívül egyetlenegy mondat sem hangzott el, ami az együttgondolkodásra, a közös kiútkeresésre szólított volna fel. Annyi bizonyos: nincs köny- nyű helyzetben a helyi vezetés. Tekintélyét elveszítette, s kevés a remény, hogy ezt bármilyen eszközzel vissza tudná állítani a jövőben. Ennél azonban nagyobb gondnak látszik, hogy a nyilvánosság lehetőségétől megtáltosodott emberek egyelőre csupán a követelőzésig s a bíráskodásig jutottak el. Ez pedig nem elég a gondokból való kilábaláshoz, a faszültség feloldásához még keBarta Katalin A reformok útján Merre tovább, társadalombiztosítás? Az Országgyűlés decemberi ülésszakán elfogadta a társadalombiztosítási alapról szóló törvényjavaslatot. Az indulatok nem ekörül parázslovak fel, ezért talán kevesebb figyelemmel fordult a közvélemény a megérdemeltnél egy jelentős reform első lépése felé. Amikor Koczka Józsefet, a Heves Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetőjét megkerestük, arra voltunk kíváncsiak, hogy miként alakul a jövő, milyen változások várhatóak, s milyen célt akarnak elérni ezekkel. — A társadalombiztosítás mindenkor a gazdaság fejlődésétől függött, de ezt a tényt évtizedeken át nem vették komolyan. Legutóbb 1975-ben szabályozták újra törvényben — szögezi le Koczka József. — Sok változás történt akkor a megelőzőekhez képest a betegségbiztosítással, az anyasági ellátással, a nyugdíjjal, a gyessel kapcsolatban. Korszerűnek számított mindez. Úgy tűnt, hogy hosszabb ideig nem is kell hozzányúlni, évente csupán finomításra van szükség. Azzal még nem számoltak, hogy gazdaságunkban azok a folyamatok játszódnak le, amelyek alapvetően megváltoztatnak bizonyos körülményeket. így például egy stabil árrendszerre építették ezeket a paragrafusokat. Ráadásul a járulékfizetési kötelezettséget kormányrendeletek írták elő, elég eltérően. Nem volt arányos a közteherviselés, a különböző területek által fizetett járulék ösz- szege 6 — 40 százalékig terjedt, ami elég nagy szóródást jelentett. A befizetett összegekkel az állam gazdálkodott, ha ritkán többlet volt, azt elvonta, a hiányt pedig pótolta. A társadalombiztosításnak nem volt lehetősége és érdekeltsége, hogy fejlessze az ellátások színvonalát. A kormány szabta meg az összegeket. Äz egészségügyi folyamatokra gyakorlatilag nem hatott a társadalombiztosítás. Pénzügyi támogatás nélkül az egészségügyi ellátás sem fejlődhet a kívánalmak szerint, dolgozóik is jogosan elégedetlenek, és mindezt a betegek bánják. — Tehát az eddigi helyzetük megfelelt a gazdaság szerkezetének. Újabban viszont országosan a vállalkozás jelszava került előtérbe. Elképzelhető, hogy ehhez a fordulathoz kapcsolódik a most elindult folyamat? — Felvetődhet a kérdés, hogy miként lehet egy stabil társadalombiztosítási rendszert kialakítani. Nem lehet a juttatások színvonalát emelni pusztán úgy, hogy az összegekkel kövessük az inflációt. így jutottak el a viták során odáig, hogy önálló gazdálkodásra ,van szükség ezen a területen is, de ez nem jelentheti a teljes függetlenség kimondását, az állami garancia megszűnését. Egyébként is csak hosszabb távon, majd úgy tíz év alatt mehet végbe ez a változás, nem történhet egyik napról a másikra. Tehát a mostani Országgyűlésen megszavazott törvény nem azt jelenti, hogy mondjuk, ez évtől értékállóvá válik a nyugdíj. Csupán az első lépés a szükséges önállóság felé.-r Kezdjük akkor újra attól a bizonyos tánciskolái kályhától. Mit is takar a Társadalombiztosítási Alap fogalma, és mit lehet általa elérni? — A jogszabály szerint ”A Társadalombiztosítási Alap olyan elkülönített állami pénzalap, amely a társadalombiztosítási ellátások, illetőleg a külön jogszabályok alapján járó, társadalombiztosítás által folyósított egyéb juttatások, valamint a társadalombiztosítás működésének fedezetére szolgál.” A forrásai közé tartozik a járulék, a nyugdíjjárulék, illetve az egyéb társadalombiztosítási befizetések, az állami hozzájárulás, illetve a társadalombiztosítás önálló gazdálkodásából származó eredmény. Kaptunk egy forgóalapot, amelyből már január 2-án fizetni tudtunk. Azután pedig a járulék- bevételre támaszkodunk, amelyet már az egységes teherviselés szempontjai szerint határoztak meg. A 43 százalékos társadalombiztosítási járulék, illetve a 10 százalékos nyugdijjárulék 1989-ben fedezi a kiadásokat, s egy minimális tőkére is szert tehetünk, amelyet kezelve, kamatoztatva, haladhatnánk tovább. — Ez eddig teljesen egyértelmű. Tehát lehetőséget kaptak arra, hogy a saját lábukon álljanak meg. De hogyan képzelik el a továbbiakat, a gazdálkodás lehetőségét? — A nyereség fogalma nem egészen ugyanazt jelenti nekünk, mint egy vállalat számára. Például egy egészségügyi beruházás nagyon sok hasznot hozhat az egészségügynek, a lakosságnak, de számunkra is, ha általa csökkennek a táppénzkiadások. Ha a betegek hamarabb meggyógyulnak, nagyobb összeg maradhat meg. Folyamatosan térhetünk át az egészségügy finanszírozására, amelyben megnő a lakosság, az egészségügy és a társadalombiztosítás érdekeltsége. Hosszabb távon teljesen átvehetnénk a támogatását. Némileg ebben az ágazatban is megnőne a verseny. De ezenkívül még különböző banki műveletek által is növelhetnénk a tőkénket. — Ez a szemlélet nyilvánvalóan sok mindent megváltoztat. Milyen lényeges elemekben történik még változás? — Szervezetünknek nagyobb szerepe lesz például a táppénzellenőrzésben és a keresőképesség elbírálásában, de a gyógyszerárak ellenőrzésében is. Nem lehet már foltozgatni a juttatásokat, nem a Minisztertanács, hanem az Országgyűlés dönt majd a legfontosabb kérdésekben. Készül majd egy korszerű társadalom- biztosítási törvény. Hozzáteszem, hogy némileg többet várnak ettől, mint amit az első években hozhat. De később előfordulhat — mint karácsony előtt a gyesen lévőknek —, hogy ha valóban hatékonyan működik a szervezet, a nyugdíjasok is részesülhessenek többletjuttatásban. Ez természetesen távlati, a napi munkában az alacsony összegű nyugdijak emelése lehet a cél. — Mi a következménye mindennek a társadalombiztosítási intézményrendszerre, ezen belül is a megyei igazgatóságra? — Azt hiszem, természetes, hogy ilyen komoly összegekkel gazdálkodni manufakturálisan nem lehet. Olyan magas szakmai színvonalat kell létrehozni, hogy megfeleljünk a követelményeknek. Új szervezeteket kell kialakítanunk, korszerű eszközöket alkalmaznunk. Ehhez váijuk az Országgyűlés további döntéseit. — Mennyiben döntő ez az átalakulás, miben látja kulcsát? — A pénz funkciói közül csak az egyik, hogy fizetési eszköz. Ha nagyobb szakértelemmel sáfárkodunk vele, akkor hasznot hozhat. Országos szinten ez évben a társadalombiztosítási költségvetés 260 milliárd körüli, de a megyei bevétel is hat és fél milliárd. Ha ilyen összeget jól forgatunk, nem maradhat el az eredmény. Közgazdasági számítások eredménye, hogy 1950-től jelentős veszteségek értek bennünket, hogy nem mi kezeltük éveken át a vállalati, a lakossági forintokat. Valóságos önkormányzat szükséges, a járulékfizető munkáltatók és biztosítottak képviselőiből, akik felügyelik a folyamatokat. így szemléletváltás is következhet be, igazi felelősségérzet alakulhat ki, a szemlélet megváltozhat. Mindenesetre az első lépések megtörténtek, egy új fejezet kezdődött a társadalombiztosítás történetében. Gábor László Magyar — szovjet szövetkezeti kereskedelem Lekvár és pulóver A Szojuzkoopvnyestorg, a szövetkezeti külkereskedelmi egyesülés mintegy 30 éve működik, és több mint 50 ország szövetkezeti szervezeteivel és cégeivel kereskedik. Az éves forgalom 750 — 800 millió rubel. Friss, szárított, konzervált, savanyított és sózott zöldségféléket, valamint gyümölcsöt, diót, gombát, erdei bogyós gyümölcsöket, mézet, gyógyszeripari alapanyagot, továbbá emléktárgyakat, játékokat, iparcikkeket exportálnak. Ugyanakkor ruházati cikkeket, kötöttárut, lábbelit, méterárut, szőnyegeket és egyéb árukat vásárolnak a külföldi partnerektől... Az egyesülés egyik vezetője, Valerij Tyeszelkin lelkesedéssel beszél a gazdasági reformról, és nagy reményeket fűz a szövetkezeti mozgalom kibontakozásához. Minden erőnkkel azqn vagyunk, hogy bővítsük kereskedelmi kapcsolatainkat bolgár, magyar, román, lengyel, NDK- beli, csehszlovák, koreai, vietnami, jugoszláv szövetkezeti partnereinkkel. Tárgyalások folynak kereskedelmi kapcsolatok megteremtéséről kínai szövetkezetekkel is. A szocialista országokkal a kereskedelem részaránya állandóan növekszik, megközelítette az 55 százalékot. Kapcsolatainkat igyekszünk kölcsönösen előnyös alapon kialakítani. Előnyben részesítjük a közvetlen árucserét. Legaktívabb kapcsolataink Magyarországgal alakultak ki, ott nagyon fejlett a szövetkezeti mozgalom... — mondja Tyeszelkin. Beszélgetőpartnerem többször járt Magyarországon, jól ismeri a piaci helyzetet, a partnerek igényeit és lehetőségeit. Szívesen beszél a lakossági szolgáltatások, éttermek, vendéglők, presszók, áruházak működéséről, és az a véleménye, hogy át kellene venni a magyarországi szövetkezeti hálózat jó tapasztalatait. — Mi feldolgozott állapotban szállítunk zöldségfélét és gyümölcsöt Magyarországnak, például dzsemet, lekvárt, kompó- tot, Szibériából és a Távol-Keletről érkező erdei bogyós gyümölcsöt, mézet. Magyar partnereink érdeklődnek a gyógyfüvek iránt is, amelyeket alapanyagként felhasználnak a gyógyszer-, az élelmiszer- és a kozmetikai iparban. Vállalatunk háztartási cikkeket is exportál a magyar szövetkezeti áruházaknak, például televíziót, hűtőgépet, kerékpárt, porszívót, evőeszközt, edényt. Mi viszont olyan magyar árukat vásárolunk, amelyre nálunk van kereslet: ruházati cikkeket és kötöttárut, lábbelit és különféle mezőgazda- sági termékeket. Jelenleg mintegy 80 millió rubel forgalmat bonyolítunk a magyar szövetkezetekkel. Tervezzük, hogy két év alatt 100 millióra növeljük ezt az összeget. A szövetkezetekről és az állami vállalatokról hozott új törvény eredményeként jelentősen bővültek az esélyek a közvetlen kereskedelmi kapcsolatokra. Kihasználjuk továbbá azokat a lehetőségeket is, amelyek a Szovjetunió Magyarországgal határos területeinek kapcsolataiban rejlenek. így például közvetlen kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki a kárpátontúli terület fogyasztási szövetkezete és Pécs város fogyasztási szövetkezete, a Hmelnyickiji területi fogyasztási szövetkezet és a debreceni kollégák között. Az odesszai terület fogyasztási szövetkezetei szegedi partnerekkel, Adzsaria (Grúzia) fogyasztási szövetkezetei pedig az egri kollégákkal fejlesztik kapcsolataikat. Kereskedünk másodlagos nyersanyagokkal és ipari hulladékokkal is. Az a helyzet, hogy a kereskedők mindenütt a világon egyre gyakrabban foglalkoznak a különböző iparágak hulladékaival, például azzal, ami a konfekcióiparból, a szövőgyárakból, a bőriparból, a fafeldolgozó iparból kikerül. Ráadásul ennek a nyersanyagnak a feldolgozása égető probléma mind a Szovjetunió, mind Magyarország népgazdaságában. Azt a megoldást választottuk, hogy közös vállalatokat hozunk létre. Az első ilyen szovjet — magyar vegyes vállalatnak a neve Boriforg, tevékenységében közvetlenül részt vesz a Temafog. A Boriforg kézi és gépi kötéshez fog fonalat gyártani. Éves kapacitása 300 tonna lesz. A Szojuzkoopvnyestorg a kereskedelmi kapcsolatok bővítésének legfőbb tartalékát egyébként is közös vállalatok alapításában, a közvetlen kapcsolatokban, az exportválaszték felújításában látja. ' E. Gurvics Agrármenedzser klub alakult A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezető- és Továbbképző Intézetének szervezésében Budapesten megalakult az Agrármenedzser Klub. Eddig 42 ország a tagja. Azzal a céllal hozták létre, hogy lehetőséget teremtsenek a mezőgazdasági vezetők menedzseri készségeinek fejlesztésére, a gazdasági vezetők gondjainak feltárására, javaslatot tegyenek a feszültségek megoldására, és jelezzék a vezetők gondjait az agrárirányítás számára. A klub programjával elősegíti, hogy a vezetők napra készen és széleskörűen tájékozottak legyenek a gazdaságpolitika időszerű kérdéseiről, és ismereteket szerezzenek a gazdálkodás külföldi gyakorlatáról. Az önkormányzati rendszerű klub nyitott fóruma lesz az agrár- ágazati vezetőknek, akik a programot saját igényeik szerint alakíthatják ki.
