Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

9.

NÉPÚJSÁG, 1989. március 15., szerda

EMLÉKEZÜNK

Vörösmarty Mihály

Előszó

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég,

Zöld ág virított a föld ormain.

Munkában élt az ember mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt,

S a béke izzadt homlokát törölvén Meghozni készült a legszebb jutalmat,

Az emberüdvöt, melyért fáradott. Ünnepre fordult a természet, ami Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm s reménytől reszketett a lég, Megszülni vágyván a szent szózatot,

Mely által a világot mint egy új, egy Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje. Hallottuk a szót. Mélység és magasság Visszhangozták azt. S a nagy egyetem Megszűnt forogni egy pillanatig.

Méiy csend lön, mint szokott a vész előtt. A vész kitört. Vérfagylaló keze Emberszívekben dúltak lábai.

Lélegzetétől meghervadt az élet,

A szellemek világa kialutt,

S az elsötétült égnek arcain Vad fénnyel a villámok rajzolák le.

Az ellenséges istenek haragját.

És folyton-folyvás ordított a vész,

Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg. Amerre járt, irtóztató nyomában Szétszaggatott népeknek átkai Sóhajtanak fel csonthalmok közül;

És a nyomor gyámoltalan fejét Elhamvadt városokra fekteti.

Most tél van és csend és hó és halál.

A föld megőszült;

Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten,

Ki megteremtvén a világot, embert,

E félig istent, félig állatot,

Elborzadott a zordon mű felett.

És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,

S az agg föld tán vendéghajat vészén, Virágok bársonyába öltözik.

Üvegszemén a fagy fölengedend,

S illattal elkendőzött arcain Jókedvet és ifjúságot hazud;

Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,

Hová tévé boldogtalan fiait?

Baracska, 1850—1851 telén, télutóján

A végzetes világosi csata

& 140. évfordulójára

dik hiba az volt, hogy Klapka György a Vérpelétnél állomásozó Dessewffy-hadosztály fedezésére csak kevés erőt küldött a si- roki-szorosba. Ez annál is inkább helytelen volt, mivel a magyar hadvezetés tudta, hogy az osztrák Schlik-hadtest támadása szintén innen várható.

Másnap február 27-én reggel a küzdelem osztrák támadással kezdődött. A túlerőben lévő Sehlik-hadtest kiszorította Ver- pelétről Dessewffy csapatait.

A magyar erők kulcsállását Kápolna falu alkotta, mely ellen Schlik támadásával egyidőben egy császári gyalogdandár vette fel a harcot. Az ellenség a maf

yar ágyútűz ellenére áttört a arna hídján és elfoglalta a falu nyugati részét. Kiverésük többszöri kísérlet ellenére sem sikerült. Ekkor Dembinszky is megsebesült, s kápolna császári kézre került.

A magyar hadsereg Máriássy- hadosztáíya azonban nem adta fel a harcot. Megakadályozta, hogy az ellenség kitörjön Kápolnáról. Később azonban egy császári dandár támadása miatt a magyar főparancsnok az említett hadosztályt visszavonta.

A csata másnapján Kálnál és Kompoknál eleinte jól alakultak az események. A honvédcsapatok sorozatosan visszverték a támadásokat. Ezt követően meg- • indult a harc Kápolna visszavételéért, amely azonban a megváltozott hadiszerericse miatt rtem sikerült.

Február 27-én délután a Kere- csendet nyugatról övező dombokon több magyar egység összpontosult. A friss csapatokkal megerősített magyar sereg azonban jelenleg nem teljesen ismert ok miatt nem vette fel a harcot a császáriakkal. Ezt követően az egész magyar sereg a főparancsnok utasítására Kerecsenden és a tőle keletre eső területeken összpontosult.

Az 1849. február 26—27-i kápolnai ütközet a szabadságharc addigi legnagyobb csatája volt, amely az osztrákok győzelmével ^végződött. Szerencsére azonban a magyar sereg, bár állásai feladásara kényszerült, de harckészségét megőrizte. Ez a tény rendkívül fontos szerepet játszott majd az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat győzelmes csatái szempontjából.

A kétnapos ütközetben a honvédcsapatoknak 1200 fő halottja és sebesültje lett. Öt-hatszáz fő katona pedig hadifogságba került. A császáriak vesztesége 350 fő volt.

A kápolnai csatában megsebesült magyar honvédeket Egerben gyógyították. A közülük elhunytakat a Hatvani temetőben hántolták el. Emlékükre 1878- ban a sírkertben a ma is látható emlékművet helyezték el.

Kápolna határában még a múlt században, 1869-ben a csata emlékére díszes emlékművet állítottak, ahol megyénk fiataljai minden év március 15-én ma is nagy ünnepséget tartanak.

Sz. K.

forradalom és szabadságharcban részt vevő különféle beosztású személyek sírjai is. Az ismertetést Egerrel kezdem. A helybeli Hatvani temetőben nyugszik Cserey Ignác (1806—1897) honvéd ezredes, a pesti Honvéd- menház első parancsnoka. Itt látható Csiky Sándor (1805— 1892) sírja is. Ő 1848-ban Gyöngyös város országgyűlési képviselője volt. 1848 végén Heves vármegye kormánybiztosi teendőit látta el. 1849-ben Debrecenben a képviselőház elnökének választották. E sírkertben fekszik Timon Zsigmond (1816— 1876) huszár őrnagy is. A felsoroltakon kívül itt alussza örök álmát Úri József (1828—1914) honvéd" és Zalár József költőalispán, aki a szabadságharc idején Damjanich tábornok tábori történetírója volt. Sírja sajnos jelenleg már nem látható, mivel később rátemetkeztek.

A megyeszékhely Kisasszony nevű sírkertjében található a Petőfi által megénekelt Lenkey János (1807—1850) honvéd tábornok, és bátyja, Lenkey Károly (1802—1874) ezredes sírja.

Egeren kívül néhány községben is fennmaradt 1848—49-es honvédek, tisztek sírja. Egerbo- cson a római katolikus templom szentélyének falában vannak elhelyezve Köllő Péter honvédtiszt földi maradványai. Egerfarmo- son a temetőben a szabadságharc alatt elesett névtelen katonák nyughelye látható, emlékművel megjelölve.

A megye északi részén fekvő Erdőkövesd római katolikus temploma kriptájában helyezték el báró Orczy István hamvait, aki a Délvidéken a Szent Tamásnál vívott harcokban esett el 1848. szeptember 21-én. A karácsondi temetőbe található Puky Miklós (1806-1887) sírja.

Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc megyei hagyományainak fontos részét alkót- ják a temetőkben és egyéb helyeken található, a nagy eseménnyel kapcsolatos sírok. Ma, amikor a forradalom és szabadságharc emlékei egyre többet foglalkoztatják közvéleményünket, illő ezekről is szót ejtenünk. írásomban jelenlegi ismereteink alapján szólok a nemzeti tudat szempontjából oly jelentős témáról. Megyénkben az 1848—49-es sírok többsége az 1849. február 26— 27-én Kápolnán és'környékén vívott nevezetes csatához kapcsolódik. A Kápolna községben és • határában elesett katonák nyugvóhelye a falu temetőjében található. A Kápolnához közel eső Feldebrő határában 11 magyar harcos nyugszik az 1849-es emlékfánál. A Füzesabonynál elesetteket a Szikszói berek szélén hántolták el. A tófalui Honvédhalom szintén a csatában meghalt katonák tetemeit őrzi. A kápolnai csata idején Egerszalók Vaskapu-szoros nevű határrészében 15 magyar esett el. Sírjukra 1861-ben emlékművet állítottak. A felsoroltakon kívül a verpeléti temetőben is nyugszanak elesett katonák. Ide azok kerültek, akik a kápolnai csata részeként zajló, úgynevezett verpeléti csatában áldozták életüket.

A kápolnai csata történetéhez tartozik az a tény is, hogy a küzdelemben megsebesült honvé-' deket Egerbe hozták gyógyulni. A közülük elhunytakat minden bizonnyal a Hatvani temetőben hántolták el. Erre utal a sírkertben ma is látható 1878-ban elhelyezett emlékmű.

A kápolnai csatához kapcsolódó katonasírokon kívül megyénkben több helység temetőiben találhatók az 1848—49-es

1848—49-es sírok Heves megyében

Alapkőletétel október 6-án

Budán áll majd a szabadságharc „szentélye”

Az előzmények ismertek: 1987. október 6-án tették fel a kérdést a televízióban, miért nincs emlékműve az aradi vértanúknak Magyarországon? Ezután vetette fel Nagy Bandó András az ötletet, hogy meg kell építeni, méghozzá közadakozásból. Az ezt követő vitában végül az az álláspont győzedelmeskedett, hogy nem pusztán az aradi 13-ak emlékének kell áldozni, hanem átfogóbb nemzeti gondolatként a szabadságharc egészére utaljon a majdani kompozíció. Hetvenöt tagú társadalmi védnökség alakult Pozsgay Imre vezetésével, mely mindenfajta szervezőmunkát magára vállalt.

Legnagyobb nemzeti tragédiánk, s egyben legszentebb ünnepünk emlékművének kiemelt helyszínt kerestek, így esett végül a választás a budai várban található Szent György térre. Ezután • az alkotó személyéről döntöttek, s egyhangúan Szervátiusz Tibort kérték fél, aki készséggel vállalta a feladatot, hiszen már régóta munkált benne egy hasonló elképzelés. Rövidesen elkészült tehát a terv, illetve annak makettje és e hét elején a védnökség ezt el is fogadta. Milyen látvány várja a majdani látogatókat Budán? Erről kérdeztük a művészt.

— Megpróbáltam új vonatkozásokat kifejező elemeket keresni, eltérni az emlékműszobrászat sablonjaitól — mondja Szervátiusz Tibor. — A forradalom és szabadságharc mélységesen drámái elemeit próbáltam felszínre hozni, beleötvözve természetesen az aradi tragédiát is. Úgy éreztem, szükséges felidézni, megőrizni a véráztatta anyaföldet. Ez egyszerre jelképes és valóságos, hiszen utal az aradi Zsigmond-rétre, ahol a kivégzések történtek, de a vár földjét is, ahol az emlékmű állni fog, ugyancsak bőven áztatta a honvédvér. A város közepén egy kis szigetet hozok létre, melyet Szabadság-mezőnek kereszteltem el. Aradon, az akasztófák helyén valaki titokban elhelyezett 1849- ben egy faragatlan követ. Ezt a megszállók nyomban eltávolították, de néhány év múlva ugyancsak titokban kis dombot és újabb követ emeltek itt. Erre a spontán jelállításra is utalni szeretnék. Egyrészt az emlékmű közepe felé kicsit emelkedik majd a talaj, másrészt nagy kőtömbökből építkezem én is. Tizenhárom szikla utal a vértanúkra, ezek fe- lülnézetből a Kossuth-címert rajzolják ki. Ólomból vagy bronzból készült kereszt, illetve három pont jelzi majd, ki halt kötél általi halállal, s kivel végzett golyó. Ez a sziklapantheon egyúttal számmisztikái rendszert is alkot. A 13

kő 13 méteres átmérőjű területen áll majd, ahová a látogatók 8 darab, 6 kisebb sziklából álló szentély mentén jutnak be. A két szám szorzata 48-at tesz ki, a középső nagy kő a negyvenkilencedik. Ide öt út vezet a sziklák között. Ez egyrészt ősi kultúránkat, másfelől az ötfelé szakadt magyarságot jelképezi. A két legnagyobb kő alkotja a Szabadság kapuját. Azt szeretném, ha itt életében egyszer minden magyar áthaladna, hogy múltunk e szentélyébe belépve történelmünkről, jelenünkre« és jövőnkről elmélkedhessen a középső szobornál, ahová minden út vezet. Ez a figura a kivégzésre ítéltek hagyományos térdelő pózában áll, épp a lövések pillanatában. Kitárulkozik és tiltakozik egyszerre, izmai, idegei görcsbe merevednek, jobbja esküre emelve az égre mutat. Halálában is a Nemzeti dal soraira emlékeztet: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. ”

— Most, hogy az akadályok elhárultak, várhatóan mikorra készül el az alkotás?

— Számos problémát kell még leküzdeni, ezért az biztosnak látszik, hogy jövő év március 15-re még nem készül el. Legkorábban 1990. október 6-án lehet átadni. Ez lesz egyébként az aradi Zaha- féle emlékmű állításának 100. évfordulója. A tervek szerint 1989. október 6-án a jelképes alapkőletételre kerülne sor a Szent György téren. Társadalmi szervezetektől és magánszemélyektől eddig négy és fél millió forint, illetve csak újabb milliókban mérhető munkafelajánlás érkezett. Épp a napokban telefonáltak a bodrogkeresztúri bányából, hogy ingyen biztosítják a szükséges köveket. Nemsokára leutazom és megvizsgálom alkalmasak-e ezek az emlékmű céljára"' , (koncz)

Faragatlan sziklák között vezet majd az út az emlékmű központi alakjához

%