Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. március 15., szerda Az MTI-Press megkérdezte Mit hoz az Új Idő? Ár & Ás - avagy dráma egy fv papíron A pillanatot, s a hangulatot megragadó munkáival naponta találkozunk az utcán: a hirdetőoszlopokon és — táblákon szembeötlő jellegzetes ceruza- és tollvonásai senki máséval össze nem téveszthetők. Ám valószínű, kevesen veszik a fáradságot, hogy a színházi plakátok — merthogy arról van szó — valamelyik szögletében megkeressék és elolvassák alkotójuk betűkbe és piktog- rammba rejtett nevét: — Ár & Ás —, a rébusz megfejtése: Árendás József grafikus- művész, aki bár Budapesten él, lassan tíz esztendeje a zalai színházi élet népszerűsítője. — 1972-ben végeztem a főiskolán, egy éve pedig ismét odajárok, a mesterképzőn tanítok — kezdte beszélgetésünket. — Zalaegerszeggel 1980-ban az Egervári Esték révén kerültem kapcsolatba, e rendezvénysorozat grafikai tervezését, propagandaanyagait ugyanis én készítettem. Az első igazi színházi munkám azonban az előévad nyitóplakátja — a meghajoló színész, aki kalap levéve tiszteleg a leendő publikum előtt — volt. Ettől kezdődően jegyeztem el magam a Hevesi Sándor Színházzal. Megelőzően filmplakátokat gyártottam. Az utolsó szót ironikusan, gunyorosan ejtette ki, ami nem csoda, hisz e műfajjal szakított — mint mondta — főként művészi okokból. — Nálunk a mozi fokozatosan elamerikanizálódott, s ami szomorú, a filmekkel együtt megkövetelik a tengerentúl sajátos reklámozási szokásait is. Következésképp majdhogynem ugyanazokat a plakátokat kell megrajzolnia a grafikusnak, mint odaát. Legyen rajta sok vér, egy kis szex, a „csíz” mosollyal vigyor- gó, vagy épp elszánt pofával szembenéző főhősök, amit ilyenkor elvárnak az embertől. Persze a magyar filmekről készülő falragaszokkal sem lehetünk megelégedve. Mégpedig azért nem, mert a tervezésbe állandóan beleszól a rendező. Sőt, az is előfordult, hogy kivett egy kockát a filmből, odaadta, s tessék, ebből csináld meg. Hát ez nem nekem való, s így nem voltam hajlandó dolgozni, hisz ezeknek a műveknek a merkantil reklámfunkción kívül semmiféle művészi, kulturális értéke nincs. — Ezzel szemben a színházi plakátnak... — Egy pillanat! — vágott közbe. — Már ahol van színházi plakát. Magyarország 30 színháza közül ugyanis jó ha 5—6 áldoz ilyesmire. Igaz, a többiek, a maradék huszonegynéhány is költ propagandára, de még azt is sokallják, azt hiszik elveszett, kidobott pénz. Pedig igényes, nívós propagandára lenne szükség mindenütt, hogy á közönség némi előképet szerezzen az adott darabról, arról nem is beszélve, hogy az ezt közvetítő plakátok valamikor színháztörténeti rek- vizítumok is lehetnek. A Hevesi Sándor Színház darabjaihoz készültek minden bizonnyal betöltik majd e funkciót, hisz azon túl, hogy több elismerést hoztak alkotójuknak, a világ számos országában láthatták, s láthatják ma is ezeket. így a lengyelországi Wilanow- ban, ahol a világ legnagyobb pla- kátgyűjteménye található, és Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, s Japán kiállítótermeiben is. 1984-ben Az év legjobb plakátja kiállításon a legjobb ötlet diját kapta a Túszszedők című drámához készült munka, a békéscsabai alkalmazott-grafikai biennálén fődijat nyert a Fortunatus, s ugyancsak 1988-ban Az év legjobb plakátja címet nyerte el az Egmont. A siker mögött — milyen egyszerű — a tehetség és a teljes alkotói szabadság rejtőzik. — Valóban senki nem szól bele a munkámba, de ez nem jelenti azt, hogy csak a magam feje után megyek. Mindenekelőtt elolvasom a darabot, s az olvasópróbára már szállítom is az első terveket. A rendezővel, s a dramaturggal konzultálok ezután — mert gondoljunk csak bele, hányféle íz van egy műben? — majd leülök, s megrajzolom. Á plakát mellett tervezője a zalaegerszegi színház imagejé- nek, vagyis arculatának is. — Boncz Barnabással, a színház titkárával — akit az Egmontért alkotói közreműködői díjjal is kitüntettek — dolgoztuk ki azt az egységes jel- és tipográfiai rendszert, amelyet — a borítéktól a levélpapíron át a műsorfüzetekig és a társulatról kiadott évad eleji ismertetőkig — mindenütt alkalmazunk. Legbüszkébb azonban a műsorfüzetre vagyok! A színház egykori dramaturgjával, Böhm Gyurkával találtuk ki a formátumot, amelyen azóta sem változtattunk. Pajor Csaba Március 15-i dátummal került az utcára az Új Idő című lap, amely első oldalán fontosnak tartja közölni önmagáról, hogy: „Független irodalmi, közéleti folyóirat”. A főszerkesztő Végh Antal, a hattagú szerkesztőbizottságot — Csukás István, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Lázár Ervin, Szakonyi Károly— elnökként is jegyzi. Lázár Ervint kérdeztük a lap céljairól, a szerkesztők szándékáról. — Mint ez a nevekből is kitűnik, a szerkesztőség nemzedéki alapon szerveződött és azzal a szándékkal, hogy ne a ma oly divatos olcsó olvasófogással csináljunk újságot. Megbízható információt kívánunk nyújtani, teret biztosítunk az építő gondolatoknak. Ennélfogva bárki megszólalhat a lapban, a közlés egyetlen feltétele, hogy bizonyos etikai és írásminőségi követelményeknek feleljen meg. — Milyen olvasóréteget képzelnek maguk mögött? — Akik az emh'tett szerkesztői igényességet olvasóként is keresik. Nem volna helyénvaló valamely szűk rétegben keresni ezeket az embereket. Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy szem előtt tartjuk, pontosabban felvállaljuk a vidék gondjainak érzékeltetését. Szerintem az ország egyik komoly társadalmi problémája a vidék és a főváros közti különbség. — Mit tartalmaz a címoldalon hangsúlyozott „független” kifejezés? — Mindenekelőtt azt, hogy nem tartozunk semmiféle párthoz, politikai csoportosuláshoz. Végh Antal ezt meg is fogalmazta az első számban: függetlenek akarunk lenni a felelős gondolkodásban, az ország dolgainak megítélésében és abban is, hogy ne tartson el bennünket sem az állam, sem más szervezet. Ha most mégis meg kell jelölni valamilyen politikai szándékot, ezt hangsúlyoznám: célunk, hogy Magyarország Európa integrált része legyen. — Az Új Idő azt vallja, hogy „közéleti” folyóirat. Ez hogyan egyezkedik az ugyancsak felvállalt irodalmi igénnyel? — Az újság főleg közéleti és nem pedig főleg irodalmi. Ez a szándék a gyakorlatban úgy érvényesül, hogy elhatároztuk, lehetőség szerint három versnél és két novellánál többet nem közlünk egyszerre a lap 48 oldalán. A közéletiség tehát azoknak a problémáknak a tárgyalásában, feldolgozásában lesz jelen, amelyek a közvéleményt is foglalkoztatják. — Ezt a lapot hat író szerkeszti. Ha úgy tetszik, hatféle szellemű ember szövetkezik lapcsiná- lásra. Vajon kinek a szava a meghatározó? — Én azt mondanám, hogy ez a hat ember csak a szellemi hátteret adja. Nyilván több idő kell ahhoz, hogy az elhatározás — miszerint csoportosulásunknak szellemi műhellyé kell válnia — később magát a lapot tegye műhellyé. Csak a múlt év vége óta foglalkozunk a kéziratokkal, ám a lapszámaink, az első és a következők is úgy állnak össze, hogy mindenki, mindent elolvasott. Vagyis nem egyetlen szerkesztő szava döntött, hanem az együttes vélemény. — Még meg sem jelent a lap, de már egy újság jelezte, hogy Végh Antal, s vele az Új Idő valószínű per elé néz. Ezúttal olyan kézirat miatt, amelynek jogát egy könyvkiadó is megvette. Mi az igazság ebben az ügyben? — En úgy tudom, hogy Lajtos Árpád két különböző kéziratáról van szó. Amit mi közlünk a hónap végén megjelenő külön- számban, az a második magyar hadsereg egykori vezérkari tisztjének a hadifogságról írt emlékezését, börtönnaplóját, a háború utáni üldöztetését tartalmazza és nem a hadszíntéri visszaemlékezéseit. — Mire hívná fel szerkesztőként egy új lap első száma leendő olvasóinak figyelmét? — Amit az első oldalon is ajánlunk, ezek mind fontos cikkek, érdekes olvasmányok. így a Páter Bulányival készített interjú, a „Lenin Agyát Kutató Intézet” történetét taglaló Hernádi Gyula-írás. Akikért a harang nem szól címmel visszaemlékezést közlünk a keletre elhurcolt magyarokról és megemlíteném azt a vitacikket, melyet egy új földreform témájában publikálunk. Az irodalom részletezése helyett arra hívnám fel a figyelmet, hogy a szerkesztőség elhatározta: a legjobbnak tartott művet tízezer forinttal jutalmazza. Az első számban ezt Bella István verse érdemelte ki. (MTI-Press) Tóth Árpád a kávéházban Torpedó bácsi meséi Tóth Árpádot kevéssé ismerjük, de legalábbis egyoldalúan. A középiskolai tankönyvekből a tüdőbajos költő rajzolódik elénk, aki ugyan nagyszerű elmélkedő verseket írt, ám arcáról nem tűnt el az örök bánat. Pedig Tóth Árpádnak fergeteges humora van. Krokijaitól, gúnyverseitől az ember hasát fogja a röhögéstől. Ez persze nem jelenti azt, hogy két Tóth Árpád van, hiszen gondoljunk csak kortársára, Karinthy Frigyesre, akinek az esetében senkiben nem merül fel kétarcúság. Pedig ő is megírta ugyanazzal a kézzel a Cirkusz-t és a Tanár úr kérem-et. Egyik este a Tanítónő című előadás után szakmai bemutatóra gyülekezett az egri Gárdonyi Géza Színházban a közönség. Az eseménynek gyorsan híre ment és a megyeszékhely főiskolásai is szép számmal képviseltették magukat. Epres Attila és Kocsis György léptek a pódiumra Torpedó bácsi meséi című estjükkel, amelyet Tóth Árpád műveiből állítottak össze. Programjukat hosszú percekig zúgó vastaps zárta, kétségtelen volt a siker. Ketten jelenítették meg az általunk eddig ismert és ismeretlen Tóth Árpádot. Epres volt a „klasszikus”, a kis Lennon —, vagy Tóth Árpád — szemüveges entellektüel, aki pohár vodka mellett panaszkodik a kávéházban a hírlapírás nehézségeiről, s az, aki fájón felkiált: „óh, jaj az út lélektől lélekig...” Kocsis „Du- mitra” pedig a kissé bumfordi pincérfrakkos bohóc, aki pohár vodka mellől ugrik fel, betáncolja a színpadot, s harsányan énekel arról, milyen hasznos lenne biciklin kerekezve operálni a falábat. Nem lehet azonban kettéválasztani a két egyéniséget, annál is inkább mivel olykor-olykor ők is „átszökdöstek” egymás szerepébe, így ami a színpadról a nézőkhöz eljutott, az maga Tóth Árpád. Eddigi beidegződéseinktől eltérően, most mégis többet kacagtunk, mint tűnődtünk állunkat vakargatva. Feldobta a hangulatunkat a zongorakíséret, ritmusra járt a lábunk Kátai László játékára, s az ő jelenléte— a vagabund tanár úré — egyébként is garantálta a jó hangulatot. Rövidesen a nagyközönség is láthatja a műsort. Pódiumokon, iskolákban mesél majd Torpedó bácsi. A nézőnek már csak egy kívánsága lehet: a kávéházi hangulat. Kis asztalok körül ülnénk, brióst ennénk, kapucinert innánk vagy talán egy pohár vodkát... (kovács a.) (Fotó: Koncz János) Árendás József (szemből) és Boncz Barnabás Az év legjobb műsorfüzetet állítanak össze plakátja
