Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. február 11., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Áldozatvállalással, tudatos készüléssel A város neve: Füzesabony Az ország ismertebb települései köze tartozik Füzesabony. Naponta sok ezren utaznak rajta keresztül, s megjegyzik nevét, s azt, hogy milyen szép, nagy' vasútállomása van. A legendák szerint annak idején hivatalnoki tévedés miatt került ez a monumentális épü­let éppen ide. Talán most már mindegy is, hogy így van-e vagy sem: a község „felcsepe­redett”, ma már nemcsak ez az egy jellegzetes építmény határozza meg arculatát. Az Elnöki Tanács rendelete 1989. március 1-jétől lép életbe, mely szerint városi ranggal is­merik el fejlődését. Ottani beszélgetéseinkből az is kiderül, hogy nem holmi előlegezett bizalomról van szó: sokat tettek az előrelépésért a füzesabonyiak. Hogy mit mond a történelem e helységről? A múlt század köze­pén Magyarország geographiai szótárában Fényes Elek a követ­kezőket írta: ”Füzes-Abony magyar falu Heves megyében, Egerhez 2 mérföldre, 2 380rám. kát. lakos­sal. Sok szénája és termékeny szántóföldjei vannak. Bírja az egri érsek. ” Az 1800-as évek vé­gére a térség legjelentősebb tele­pülései közé tartozott, fejlődését kedvezően befolyásolta földrajzi fekvése. Különösen a vasútvonal kiépülése után vált fontos közle­kedési csomóponttá. Egyre na­gyobb közigazgatási szerepre is szert tett. A tanácsok megalaku­lásakor, 1950-ben járási szék­hely lett, 1970-től nagyközség, 1984-ben egyesült Dormánddal, s ettől az évtől városi jogú nagy­községi közös tanács alakult itt, s valódi körzetközponttá válto­zott. Jelenleg mintegy nyolcezer lakosa van, s vonzáskörzetében 36 és fél ezren élnek. A cím felelősséget jelent — Hogy mit is jelent számunk­ra a városi cím? — kérdez vissza Antal Lajos, a füzesabonyi párt- bizottság első titkára. — Elsősor­ban felelősséget. Önmagában semmit sem takar, ha nem tarto­zik hozzá az itt élő emberek igé­nyessége. Ennek mindenkiben magában kell kialakulnia, hogy aztán tettekben nyilvánuljon meg. Nem az aktustól, a státusz kinyilvánításától várjuk az ered­ményeket. Fokozatosan érhetjük azt el, hogy helyben találja meg mindenki azt, ami ehhez a foga­lomhoz tartozik. Ebben megvan a vezető testületek felelőssége is, közös teendők sora áll előttünk. — Kicsit térjünk vissza az idő­ben: mióta készülnek tudatosan erre a fejleményre? — Amikor 1983-ban megszü­letett a határozat a közigazgatási határok átszervezéséről, már vá­rosi feladatokat kellett ellát­nunk. Hozzáteszem: falusi lehe­tőségekkel. Viszont már akkor világossá vált, hogy az elkövet­kező öt évben folyamatosan fej­lesztenünk kell lakóhelyünket. Egyeztetnünk kellett a legfonto­sabb feladatokat a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Ä VII. öté­ves tervi elképzelések a politikai célok kijelölése után alakultak ki. A tanács nagy erőfeszítéseket tett a lakosság és a vállalatok megnyerésére, így az elgondolá­sok többségükben már megvaló­sulhattak. Füzesabony például bekapcsolódhatott a crossbar­hálózatba, 1990 közepére a gázt is bevezetjük. Az egészségügyi alapellátás mellett nemsokára szakrendelés szolgálja a betegek gyógyulását: szemészet, sebé­szet, reumatológia és laboratóri­um. Mindez csak a lakosság és a vállalatok egyetértésével és ál­dozatkészségével valósulhatott meg. Köszönetét is kell monda­nunk a pártbizottság és a nagy­községi közös tanács nevében. Korszakhatár, de hogyan? — Sokan megkérdezik mosta­nában, hogy mi is változik azzal, hogy ezután városnak nevezik Füzesabonyt? — Az ország jelenlegi gazda­sági helyzetében nem várható, hogy egyik napról a másikra döntő átalakulás következzen be. Még a helyzeti előny is meg­csappanhat, hogyha új rendelke­zések születnek. Élő dolog még, hogy más a ’’fejkvóta”, vagyis a lakók száma után járó fejlesztési összeg, illetve a pályázatok útján is nagyobb részt nyerhetünk el. De az is nyilvánvaló tény, hogy mi nem vártunk a sült galambra, megyei fejlesztési pénzekre, ha­nem sok mindent saját erőnkből valósítottunk meg. Ma sem lá­tom indokoltnak az 1984-es döntést, mely szerint fölszámol­ták itt a bíróságot és az ügyészsé­get. Balesetveszélyes a 33-as és a 3-as út kereszteződése, még sincs közlekedési csoport a rendőrsé­gen. Ugyanígy fontos volna, hogy ellássanak vasúti szolgála­tot is egy olyan csomóponton, ahol naponta 280 szerelvény ha­lad át, és negyvenet itt állítanak össze. A lakosság foglalkoztatá­sa jórészt megoldott. A hagyo­mányok miatt szorgalmazzuk, hogy a postaforgalmi szak mellé vasúti képzés is induljon közép­iskolánkban. A kereskedelmi el­látásban részt kellene vállalni az áfészon kívül másoknak is, egészséges konkurenciát kell te­remteni. Még mindig nem akarják elhinni Itt született, s végül itt is gyö­keresedett meg Bessenyei József, aki a füzesabonyi villamosvonal­főnökség felsővezeték-szerelője. Lett volna már lehetősége arra, hogy máshol vállaljon munkát, de úgy érzi: máshol nem tudna beilleszkedni így. — A régi ismerősi, baráti kör itt tart — mondja. — Meg aztán meg is találok itt mindent, ami szükséges. Csak azt tesszük néha szóvá, hogy a tőkehúsból nincs elég, mert sok vonat és busz ha­lad itt keresztül, s akinek ráérő ideje van, az rögtön be is vásárol. A várossá válás talán már az el­osztásban is jelentkezik. Most jutottunk voltaképpen a témánkhoz, mert arról faggat­nánk őt is, hogy mit is jelent az it­teni emberek számára, hogy a ’’ranglétrán” egyet lépett Füze­sabony. — Reméljük, hogy gazdasági téren is megerősödik települé­sünk, mert még igen sok az eljáró dolgozó. Elképzelhetőnek tar­tom, hogy néhány vállalat kedvet kap üzem telepítésére a jövőben. A megtermelt értékből pedig ré­szesülhet helységünk. Hozzáte­szem, hogy közvetlen előnyét is látom a cím elnyerésének: ta­nácstag vagyok, s úgy tájékoztat­tak, hogy eddig 660 forint állt rendelkezésre évente fejenként fejlesztésre, most már csaknem a duplája. Ez a növekmény bizony segítséget ad a tervek megvaló­sulásához. Nem mondhatnám, hogy kulturális téren városias Füzesabony. A művelődési ház az ötvenes években épült, s nem alkalmas — mondjuk — egy ko­molyabb színházi előadás foga­dására. Arról is beszél Bessenyei Jó­zsef, hogy könnyű a tanácstag dolga, ha a társadalmi munkára kell szervezni. Szeretik az embe­rek a községet... azaz bocsánat, a várost, s szívesen tesznek is érte. A telepi körzetben tevékenyke­dik, s mindenkivel tegeződik jó­szerivel, mert 18 esztendővel ez­előtt együtt költöztek oda. — Még alig akaiják elhinni, hogy város lett a lakóhelyük — összegzi végül sokak vélemé­nyét. — Évek óta várják az itteni­ek, hogy ez bekövetkezzék, s mos* még szinte elképzelhetet­len, hogy megtörtént. Persze sok üröm is van az örömben: például többen nehezményezik, hogy ha három évvel ezelőtt kezdünk hozzá a gázprogramhoz, lénye­gesen olcsóbban megússzuk... Az orvos és betegei — Itt születtem, s máig is itt élek — hangsúlyozza dr. Pápay Sándor körzeti orvos, Füzesa­bony egyik legismertebb embe­re. - 1960-ban jöttem haza, ami­kor megürült egy körzet. Nem is gondoltam arra, hogy elmenjek: a mi szakmánkban nehéz váltani, mert ha az ember megszokja a betegeket, akkor lényegesen könnyebbé válik a munkája. A gyakori helyváltoztatás hátrá­nyos. — Hányán dolgoznak most az itt élők egészségéért? — Négy felnőtt- és két gyer­mekkörzet van: annak idején, 1960-ban ketten láttuk el az egész községet. A jelenlegi hely­zet megfelel a megyei átlagnak. — Milyen problémákat lát, mi­vel küszködnek a füzesabonyi betegek? — Nem jobb és nem rosszabb a szituáció, mint az országban máshol. Sok esetben nemcsak orvosi feladat, hogy ne küszköd­jenek annyi betegséggel az itteni­ek. Jelentkezik a túlterheltség, meg aztán sokan isznak és dohá­nyoznak. A vízminőség meg ép­pen hogy csak megüti a mérté­ket, két kút van, az egyik olyan rossz vizet ad, hogy abból csecse­mők nem is kaphatnak. Ha pénz lenne rá, én szorgalmaznám, hogy fúljanak mélyebbet. Nemcsak orvosként tartják számon dr. Pápay Sándort, hi­szen a közéletben is jelentős sze­repet vállal. 29 éve munkásőr, ta­nácstag, s tevékenykedik a Vö­röskeresztben is. Mégis, inkább arról kérünk tőle véleményt, hogy mit tart az egészségügy jö­vőjéről a településen, hogyan látja az új központnak a sorsát. — Természetesen nagyon örü­lök annak, hogy előbbre lépünk ezen a téren is. De vannak aggo­dalmaim. Nem könnyű manap­ság szakorvosokat találni, bizony néhány területen még’ Egerbe is keservesen sikerül vállalkozó or­vost felvenni. Remélem, gondol­tak arra, hogy nemcsak rendelő­re van szükség, hanem a hátteret is biztosítani kell: lakás nélkül nem valószínű, hogy betöltik az állásokat. Ha sikerül, akkor nem kell olyan messzire utazni a rá­szorulóknak. Végül arról faggatjuk, hogy szerinte mit is jelent ez a cím Fü­zesabony számára. — Tulajdonképpen a termé­szetes fejlődés eredményezte ezt — szögezi le. — A vasút és a főút­vonalak közelsége hozta magá­val azt a fejlődést, ami miatt megállt az elvándorlás. Az utób­bi évtized során gyarapodott any- nyit a település, hogy méltán kaphatta meg a városi rangot. Sokan járnak ide dolgozni más­honnan is, fejlett az üzlethálózat: nem kis vonzása van a település­nek. Esztétikusabb városképet! Atkári Lajosné, a telepen nemrég átadott modem, 1. szá­mú bölcsőde vezetője egyúttal tanácstag is. Besenyőtelekről költözött Füzesabonyba, amikor házasságot kötött. Azóta közel húsz év telt el, mély gyökeret eresztett itt a család. Bár a férjét több alkalommal is hívták más városokba, mindannyiszor úgy döntöttek, hogy Abonyban ma­radnak. Mint mondja, csöndes, tiszta levegőjű település ez, ahol az ellátás is megfelelő, csak ün­nepek előtt van nagyobb tömeg a boltokban. Ugyanakkor nagyon jó a közlekedés Egerbe, így a gyerekek is gond nélkül bejár­hatnak középiskolába. Egyéb­ként sokan dolgoznak a megye- székhelyen, bár az új városban is talíjl munkát, aki akar. Hiszen ide települt a Mátravidéki Fém­művek üzeme, téesz, állami gaz­daság működik, és nagyon sokan kötődnek a vasúthoz is. Arra a kérdésre, hogy megala­pozottnak tartja-e a várossá nyil­vánítást, beszélgetőpartnerem igennel válaszolt. Jelentős átala­kuláson ment keresztül a kitűzött cél érdekében az utóbbi években a település. Bővítették az általá­nos iskolát, szép és tágas, új könyvtár épült, és elkészült egy egészségügyi központ is. Mára az orvosi ellátás jónak mondható. Azért is jogos a városi cím, mert Füzesabony egyre növek­szik. Szinte évente nyitnak új ut­cákat, annyian akarnak építkez­ni. Hogy mire lenne még szükség e cím igazolására? Atkári Lajos­né elsősorban a városkép esztéti­kusabbá tételét említi. Sok felve­tést kap tanácstagként is ezzel kapcsolatban. Szükség lenne az épületek tatarozására, a földutak aszfaltozására, parkosításra, va­gyis olyan környezet megterem­tésére, ahol mindenki kelleme­sen érzi magát. Ehhez persze a lakosságnak is hozzá kell járul­nia: egyrészt azzal, hogy nem szemetel, és rendben tartja saját portáját, másrészt pedig társa­dalmi munkával. Ötven éve sáros falu volt... Fazold Károly ugyan nem fü­zesabonyi születésű, mégis szinte mindenkit ismer, és rengeteget tudna mesélni a település utóbbi ötven évének történetéről. — Huszonhat éves fiatal le­gényként kerültem ide 1931- ben, és borbélyüzletet nyitottam a vasútállomáson. Átutazók, helybeliek — bizony sokán meg­fordultak nálam. Amikor 1957- ben járási népfronttitkár lettem, már sokat tudtam az emberek gondjáról-bajáról, jó lelkiisme­rettel vállalhattam el a tisztséget, amit 1972-ig töltöttem be. Azóta nyugdíjas vagyok. — Hogy fogadta a hírt, hogy hamarosan városi ember lesz? — Nem lepődtem meg, hiszen a hatvanas évektől olyan agilis tanácsi vezetésünk van, hogy igen szépen fejlődött a község. Az építkezések, a vízhálózat, a csatornázás és a sok csinosítgatás eredménye az lett, hogy kezd ki­rajzolódni egy város arculata. Remélem, ezután többet is te­szünk majd a lakóhelyünkért, hi- ’szen bőven lenne még mit csinál­ni. — Ott van például a vasútállo­más... — Éppen most folyik az átépí­tése, és a környékét sem lehet addig rendbe hozni, míg a mun­kálatok tartanak. Emlékszem, mikor sok évtizede először le­szálltam a vonatról, elhűltem, olyan csúnya volt az elém táruló kép. Poros, sáros falut láttam, járda csak a főutcán futott, befelé a templomig. — Miért maradt mégis? — Itt van az otthonom. Jó volt látni, főleg a felszabadulás után, hogyan szépül a közös is. Akár­merre megyek, mindig megállók, mi volt régen, ahol most emele­tes házak nőnek, vagy amott, ahol a modem könyvtár áll. Azért gyökereztem meg, mert részem van benne. — Hogyan élnek a helybeliek? — Inkább amolyan falusi élet­formát folytatnak. A család és a munkahely között ingáznak, nem járnak sehova, bár nem is igen lenne hova. Az én korosztá­lyom például nem ülhet be egy zajos diszkóba. Jó lenne egy han­gulatos étterem, műsorokkal, oda szívesen betérnénk „kvater- kázni”. A másik, amire ügyelni kéne, hogy a fiatalok ne hagyják itt Füzesabonyt. Munkalehető­séget, vonzó kulturális progra­mokat kell nekik ajánlani, hogy itthon telepedjenek le. A város jövője már az ő kezükben van. Készítették: Gábor László Palágyi Edit Koncz János Kezünkben a jövő Antal Lajos: — A lakosság ál­dozatkészségének eredménye a városi rang Bessenyei József: — Szeretik a települést az itt élők Dr. Pápay Sándor: — Jobb vízre volna szükség Atkári Lajosné: — Kezd kiraj­zolódni egy város arculata Fazold Károly: — Kezd kirajzó' lódni egy város arculata Az aluljáró már nagyon hiányzott

Next

/
Thumbnails
Contents