Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-28 / 50. szám
KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. február 28., kedd 4. Egy pártvezető emlékei Hruscsovról, Brezsnyevről és a többiektől Egy hét... Ábrándok nélkül? A KÉPERNYŐ ELŐTT f f TV y Folytatódik a népszerű A klinika ismétlése (Fotó: Ogonyok — MTI) Határozott véleményem, hogy nem a nosztalgia, s a szívmelengető emlékezés, az andalító, a jó értelemben érzelmes visz- szapillantások, hanem a mérlegeléssel ötvözött, előrevivő cselekvés korát éljük. Olyan históriai periódust, amely holnapokat alapozó megtisztulást ígér mindnyájunknak. Ezekben a küzdelmes hónapokban mégis szomjühozzuk az enyhülést, a megpihenést kínáló oázist. Nos, effélét is kínáltak nekünk — programjaik révén — a műsorpsszeállítók. A krimik kedvelőinek — meglehetősen sokan tartozunk ebbe a táborba — szánták a T J. Hooker című amerikai sorozat legújabb blokkját A tanút. Túloznánk, ha azt állítanánk, hogy műfaji remeklés ez a vállalkozás, hiszen többször feldolgozták már ezt a sztorit. Ráadásul szuperfordulatos cselekménynek sem örvendezhettünk, s a köny- nyen kiszámítható zárás se borzolta, villanyozta fel fantáziánkat. Az a negyvenhét perc mégsem volt hiába, mivel kikapcsolódtunk. Valljuk meg: ez is valami. Az olasz—francia cégjelzésű Szállodai szoba stábja ennél rangosabb szintet produkált, akaratlanul is arra intve minket, hogy bármi áron is, de csak ahhoz kötődjünk, akihez leginkább ragaszkodunk, aki nélkül talán kiegyensúlyozottabbak, módosabbak, de feltétlenül sivárab- bak, szürkébbek lennének szűkre szabott esztendeink. Ez akkor is elgondolkodtató tanulság, ha már csak a késő bánat rovatba könyvelhetjük el. Ötven közelben mögöttünk sorsunk,' hányattatásaink, vias- kodásaink, viadalmaink, vesztes és győztes csatáink zöme. Ilyenkor, ha ritkán is, de csak emocionális szellemidézést tartunk, s magunk elé rendeljük — a képzelet segítségével — azokat, akikért rajongtunk, s akiket nem láttunk már legalább negyedszázada. Esetenként azt is megpróbáljuk, hogy keressük, kutassuk, megleljük őket, s együtt meditáljunk azon, hogy hová lett a hajdani, az akkor mindent elsöprőnek hitt lángolás. A gyógyíthatatlanul romantikusok alapállása szabta meg az NSZK — s Régi szerelmek hangvételét. A sikereinek csúcsán is boldogtalan Warren professzor — figuráját irigylendő tökéllyel varázsolta elénk a nagyszerű Horst Bucholz—egykori szenvedélyeinek ered nyomába, hogy ismét kiábránduljon, csalódjon, s rádöbbenjen arra — Dénes Zsófia tanácsolta ezt egyszer e sorok írójának is —, hogy nincsen hátra, csak előre. Egyetértünk, mégis engedünk a melankólia csábításának, mégis ábrándozunk, mert ez is katarzisforma. Különösképp, ha meg is írhatjuk, s azokat az elvesztetteket, el- küldötteket, megtagadottakat a magunk képére gyúrva szerethetjük tovább. Utolsó rezdülésünkig... Pécsi István A közelmúltban az Argumenti i fakti(Érvek és tények) című lap Pjotr Seleszt egykori ukrán pártvezetővel, az SZKP KB volt tagjával készített inteijút. Az alábbiakban közöljük a beszélgetés legérdekesebb részeit, amelyek Hruscsovról, Brezsnyevről, Szuszlovról és a többiekről szólnak. Az UKP KB első titkáraként szoros kapcsolatban állt az ország legfelsőbb vezetésével, így Nyikita Hruscsovval is. Mi az ön véleménye politikai tevékenységéről? — Sok hibája volt, de e hibák egy része felróható a többi vezetőnek is. Egyetértek Mikojannak az Elnökség egyik ülésén elhangzott megnyilatkozásával, miszerint Hruscsov tevékenysége nagy politikai tőkét jelent. Tulajdonképpen Sztálin személyi kultuszának a leleplezése is sokat ér. Egy ilyen lépésre csakis egy igen bátor és a szocializmus eszményei mellett elkötelezett ember szánhatta el magát. Ezzel összefüggésben jellemző Nyikita Hrus- csovnak, az SZKP KB Elnökségének azon az ülésen elhangzott beszéde, amely az ő sorsáról döntött. Talán csak én őriztem meg e beszéd közben készített feljegyzéseimet. Az ülésen ugyanis nem készült gyorsírásos jegyzet. A számára utolsó ülésen Hruscsov elszigeteltségbe került, képtelen volt valamit is tenni, ám mégis talált magában annyi erőt és bátorságot hogy megmondja, amit akart: „Köszönöm, hogy mindennek ellenére mondottak valami pozitívumot is tevékenységemről. Örülök, hogy ilyen érett lett az Elnökség. Ezt az érettséget elősegítette az én munkám is. Mindannyiunkat, így engem is a párt nevelt. Önökkel együtt egyazon politikai és ideológiai elveink vannak, önök ellen én nem fogok küzdeni. Lemondok és hadakozni nem fogok. Még egyszer bocsánatot kérek, ha valakit megsértettem, durva voltam, de a munka során minden előfordulhatott. Meg szeretném mondani, hogy a velem szemben felhózott vádak egy részét kategorikusan elutasítom. Nem tudok most minden vádra visszaemlékezni és kivédeni azokat. Legnagyobb hibám és gyengeségem — a jóságom és a hiszékenységem. Talán még az is, hogy jómagam nem jöttem rá hibáimra. De önök, az itt jelenlevők közül soha senki nem beszélt őszintén és nyíltan hibáimról és mindig csak támogattak engem. Az önök részéről hiányzott az elvszerűség és a bátorság. Azzal vádolnak engem, hogy egyszerre töltöm be az SZKP KB első titkárának és a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztét. De nem én törekedtem erre. A kérdést kollektiven döntöttük el, egyesek pedig, közte Brezsnyev is, még ragaszkodott is ehhez. Talán az én hibám, hogy nem szegültem szembe a döntéssel, de önök mindannyian az állították, hogy ezt kívánják meg az ügy érdekei...” — Mi az ön véleménye arról, hogyan készítették elő ezt a pál- fordulást? — Véleményem szerint Rój Medvegyev cikke Szuszlovot teszi meg hőssé. 18-szor említi nevét. De úgy vélem, hogy túlzás ilyen szerepet tulajdonítani neki. Hruscsov idejében Szuszlovot nem tekintették második embernek a vezetésben, mint ahogyan az Brezsnyev idejében lett. A beszámolót, amelyet Szuszlov terjesztett elő, más elvtársak készítették. Az elképzelés szerint Brezsnyevnek kellett azt felolvasni, rosszabbik esetben Pod- gomijnak. Brezsnyev azonban kitért előle, Podgomij pedig kategorikusan megtagadta. így bízták meg Szuszlovot. Míg Selepin részt is vett a plénum anyagainak előkészítésében, addig Szuszlov az utolsó percig mit sem tudott a közelgő eseményekről. Amikor értesült róla, ajkai megkékültek, szája megvonaglott. Alig tudta kipréselni magából: Mit képzelnek?! Polgárháború lesz. Egyszóval Szuszlovból hőst csináltak, pedig nem érdemli meg. Hruscsov leváltásában a döntő szerepet elejétől fogva Brezsnyev és Podgomij játszotta. És senki más. — Ón szerint Hruscsov leváltása és Brezsnyev hatalomra kerülése objektív szükségszerűség volt? — Nem, ez nem volt szükség- szerűség. Efelől szilárdan meg vagyok győződve, bár magam is részese voltam a történteknek. Most vádolom magamat és őszintén sajnálom a történteket. — Néhány évig dolgozott Le- onyid Brezsnyev idejében. Mit mondana el róla, mire emlékszik vissza? — Én úgy vélem, hogy Brezsnyev, mint párt- és állami vezető véletlen, átmeneti, ideiglenes figura. Ha nem lett volna ott Podgomij, akkor őt egy év múlva leváltották volna. De nem tudom, hogy Podgomij miért támogatta Brezsnyevet. Brezsnyev különösen a fiatalabb vezetőktőlfélt. így állították félre Szemicsasztnijt, Selepint, Katusevet. A későbbiekben leszámolt még azokkal is, akik eleinte támogatták őt. így Voronov- val, Podgomijjal, Kosziginnal. Brezsnyev gyáva, gyanakvó és rövidlátó ember volt. Szerette a hatalmat és a kitüntetéseket. Tudják, hogyan kapta meg a hősnek kijáró második csillagot? 60 éves korára már a szocialista munka hőse volt. Olyan döntés született, hogy a jubileum alkalmából megkapja a második csillagot is. Éppen Kijevben tartózkodtam, amikor elküldték nekem Moszkvából a felterjesztést. Nézem, már csaknem mindenki aláírta. Én is odaírtam nevemet. Két-három nap múlva felhív Podgomij: Petro, tudod, Ljonya ahhoz ragaszkodik, hogy a Szovjetunió Hőse ‘ csillagot adományozzák neki. Megkérdeztem, milyen alapon gondolja ezt. A válasz pedig: Mit kérdezőskö- döl! Már mindenkit rábeszélt, csak egyedül te maradtál. Hát így kezdődött a csillagözön. Különösen hangsúlyoznám Brezsnyev alacsony általános műveltségét, hozzá nem értését számos kérdésben. Úgy látszik, ezzel magyarázható az a tény is, hogy magához édesgette Szuszlovot. Meglátásom szerint Szuszlov alakja még nincs eléggé feltárva. Szerintem kevesebb hasznot hozott a pártnak, mint amennyi kárt okozott. Tevékenységének következményeit még ma is érezzük, többek között a történelem, az ideológia és a nemzeti kérdés vonatkozásában. Ő a nemzetek, a nyelvek és a kultúrák gyors egybeolvasztására törekedett. Hogy ez mihez vezetett, láthatjuk a hegyvidéki Ka- rabah példáján. Nemegyszer voltak nézeteltéréseink az ideológia és a kultúra kérdéseiben. íme egy példa. A néhai Dovzsenko megírta a Tarasz Bulba forgatókönyvét. A filmből azonban nem lett semmi. Majd a dologhoz Bondarcsuk látott hozzá. Nagy nehézségek árán a film végre elkészült, de nem mutatták be. Szuszlov betiltotta, mondván: Miért élesszük újjá a nacionalizmust, miért zaklassuk a lengyeleket? De hisz ez történelem — válaszolom. — Akkor Gogolt is iktassuk ki. Egyszóval nem tudtam meggyőzni. Amolyan sztálini vágású ember volt. Amikor például azt vitattuk meg, hogy mit közöljünk az újságban Sztálin születésének 90. évfordulójával kapcsolatban, mindenki hallgatott. Én amellett foglaltam állást, hogy a XX. pártkongresszus határozataira alapozva tegyük közzé az egész igazságot. De hogyan fogja ezt értelmezni a nép? — következett Szuszlov kérdése. Végül is az írás megjelent, de rövidített változatban, mert Szuszlov sok mindent kihúzott. A púpos arca Az Erdélyi Szövetség közgyűlése Egerben A sírás, zokogás már mit sem ér... Divat mostanában a régi nagy filmsikereket újra forgatni. Nem kerülhette el sorsát az emlékezetes történet, A púpos sem, amely Jean Marais főszereplésével vált klasszikus alkotássá. Ki tudná elfelejteni a legendás szülész gesztusait, s a romantikus keretet. Most mégis nekiláttak még egyszer, hogy megkíséreljék a lehetetlent, s mellétegyék az egykorinak a modem változatot. Minden ízében gyengébb lett az, amit szerdán, illetve csütörtökön láthattunk. Az ember igazából el sem tudja dönteni, hogy miért. Hiszen minden megvan: vágtázó lovak, szélsebes kardok, korhű kosztümök. Csak egy valami hiányzik: az ember. Ugyanis ebben az újdonsült történetben is, amelyet Lagardére kalandjai címmel vetítettek, egy Jean vívta élethalálharcát a hatalommal. De ez a keresztnév egy másik vezetéknévhez, s egy másik archoz kapcsolódik, s ez jóval színtelenebb, mint az idézett színész. S itt már jóval többről van szó, mint egyszerűen egy bármikor behelyettesíthető figuráról. A hitelesség nem aprópénzre váltható, hiába írta Paul Féval olyan fordulatossá az alapanyagul szolgáló regényt. Nem elegendő egy bármilyen karakter, egy jellegtelen alak: ennél jóval több kell. Valószínűvé szükséges ugyanis tenni ezt a történetet, mert fordulatai nem a hétköznapi életből származnak. A romantika legszélsőségesebb változata tükröződik ebben a műben, ezért semmiféle prózai alkat sem hitelesíti a sztorit. Csupán egy jellegzetes figuráról hisszük el, hogy vele olyasmi történhet, ami mással nem. Jellemző az az anekdota, amit Jókairól jegyeztek föl: ő realistának tartotta magát. Újsághírekből szerezte alapanyagát, csak a valódi életből indult ki. Ezért talán nagyon csodálkozott rajta, hogy nem adtak hitelt néha megfogalmazásainak. Valóban történhet egyikünk- kel-másikunkkal olyasmi, ami elüt a megszokottól. Még el is fogadjuk ezeket, ha elmesélik a rendkívüli eseteket, ha maga a személyiség hitelesíti azokat. Mert valóban sok minden megtörténhet, mert produkál a világ érdekes helyzeteket. Az más kérdés, hogy elfogadjuk-e mindenkire érvényes szituációknak, amelyekből érdemes általános következtetéseket levonni, vagy csupán kuriózumok, amelyek megmozgatják a fantáziát. Azt hiszem, megfelelő személyiségek nélkül nehéz ilyen vállalkozásba kezdeni. Úgy, hogy a Lagardére kalandjai című film alkotói kétszer is meggondolhatták volna, hogy hozzákezdenek-e ehhez a produkcióhoz. Jean Marais nélkül ugyanis halott egy ilyen történet, de legalábbis egy hozzá fogható színészt kell választani a megjelenítéshez. Igaz ez persze az élet minden területére. De az ember néha egy ilyen mű láttán jön rá erre az egyszerű képletre: hiába a forma, ha nincs mögötte mondandó, jellem. Gábor László Az Erdélyi Szövetség Heves Megyei Szervezete nyilvános közgyűlést tartott a napokban Egerben. Az esti programra mintegy háromszázan gyűltek össze. Igaz, közöttük sok olyan is akadt, akit nem ezekben a hetek- ben-hónapokban űztek el az ősi földről, hanem évtizedekkel ezelőtt. Mi több, olyanok is voltak a megjelentek között, akiket a szolidaritás vagy uram bocsá’ a kíváncsiság csalogatott el e rendezvényre. Rendhagyó esemény, rendhagyó kezdéssel. Már akinek rendhagyó, hogy a Székely Himnusz csendült fel az összejövetel kezdetén. A folytatás sem hibádzott. Az egri tanárképző főiskola hallgatói, valamint a város művészeti kiscsoportjai olyan magas színvonalú zenés-irodalmi összeállítással álltak pódiumra, amely felért egy kisebbfajta varázslattal. Merthogy földönfutóvá vált atyánkfiái ha csak percekre is, de gondolatban hazalátogattak a hőn áhított Erdélybe. Mégpedig a muzsika, a tánc, a költészet, illetve a széppróza jóvoltából. Napjaink kemény valóságához nem illik a lírizálás, de mégsem lehet elhallgatni: a közel háromnegyedórás műsor alatt, a résztvevők reménytelen arcát nézve többször küszködtem jómagam is a könnyeimmel. Pedig ki ne tudná, a sírás-zokogás ma már mit sem ér?! Majd következett a közgyűlés. Érdemes idézni dr. Nagy Lászlónak, az Erdélyi Szövetség Országos Szervezete alelnöké- nek néhány gondolatát. így azt, hogy a nyári budapesti Hősök terén tartott tüntetés igazolta: a magyar népben még ebben a reménytelen helyzetben is megvan a méltóság. A nemzetközi helyzetet úgy értékelte, hogy Nyu- gat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban egyre szélesebb tömegek mozdulnak meg a romániai jogtiprások miatt. Aztán ismertette a szövetség alapelveit. így például, hogy a pártpolitikai törekvések felett álló nemzeti egységet és a velejáró közös történelmi felelősséget hirdetik minden magyarért. A szervezet következetesen keresi és építi azokat a kapcsolatrendszereket, amelyek az anyaországi és a határainkon kívül élő magyar nemzet egymásra utaltságát erősítik, ápolják és óvják. A szövetség független demokratikus szervezet, támogatja az erdélyi menekültek, illetve áttelepültek szociális, kulturális beilleszkedését és érdekeik védelmét. Állandó figyelemmel kíséri és gondosan vigyáz arra, hogy az áttelepültek munkahelyükön és a társadalomban minden szempontból kifogástalan magatartást tanúsítsanak, mindenkor mint jó hazafiak viselkedjenek. Ezután az egyik megyei vezető külön hangsúlyozta: kötelességük egymásra vigyázni, majd felhívta a sorstársak figyelmét, hogy becsüljék meg azt a végtelen szeretetet, amit Magyarországon kaptak. Megköszönte a református egyházközség eddigi támogatását, amely minden hónap első hétfőjén összejövetelt szervezett számukra Egerben. Ugyancsak köszönetét mondott a római katolikus egyháznak, amely eddig 180 ezer forintnyi segélyt osztott ki és ruházattal, valamint más használati tárggyal is igyekezett enyhíteni sorsukon. Megköszönte az Ingatlankezelő -közvetítő és Lakásberuházó Vállalatnak, az Egri Épületkarbantartó Szövetkezetnek, Árvái Lászlóné országgyűlési képviselőnek, a Népújság, a Miskolci Rádió, valamint a főiskola illetékeseinek a támogatását, és mindenkinek, aki bármilyen adománnyal köny- nyíteni igyekezett helyzetükön. Egyelőre nem szednek tagsági dijat, viszont aki szívén viseli ele- settségüket, attól elfogadnak adományokat. Rendkívül nehezen tudják az otthoniakkal tartani a kapcsolatot, s ezért is jólesik valamennyiüknek az a nagy szeretet, amely- lyel itt fogadták őket, s ígéretet tett, mindent megtesznek, hogy "ezt viszonozzák. Kérdésekre válaszolva dr. Nagy László úgy fogalmazott, hogy jó lenne, ha egy egységesített központi számlán tartanák nyilván a nyugati segélyeket. Ez nagyobb társadalmi ellenőrzésre adna lehetőséget. Egyesek azt is tisztázásra váró kérdésnek tartották, hogy az Országgyűlés által megszavazott 300 millió forintos segélyből miként juthat el a kellő összeg a rászorultakhoz. Félreértés ne essék, ezt sem követelték, csak egyszerűen kérték...