Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. február 25., szombat HÉTVÉGE kérdés válasz Nagy Bandő András: ffAmihor már leesett a varjú, nem kell lőni rá...” — Halló, kedves Nagy Bandó András! Igaz-e az a híresztelés, hogy szakítani akar a műfajjal? — A műfajjal semmiképpen, ám ezen belül tényleg egy nagyobb megújulás következik be, ami nem változtat azon az irányon, amit képviselek. Tehát rövid időn belül lesz bizonyos módosulás. Még nem akarom elárulni, hogy mi is, hadd legyen ez meglepetés. — Összefüggésben van-e mindez azzal a nyilatkozatával, miszerint Ónt otthagyta a humora? — A dolog egyszerűbb ennél. Erről ugyan nyilatkoztam, de az az akkori látásomat tükrözte. A helyzet most is hasonló. Ha valaki ma belegondol a dolgokba, azt biztos elhagyja a humora. De minél vadabb a helyzet, annál vadabbá válik az is, aki erről ír. S ha valamit kevésbé sikerül humorra fordítani, az azt jelzi, hogy így jön föl belőlem, azaz kevesebb humorral és több gyilkolással szólok arról, amit azelőtt tréfásan tudtam elmondani. — Gondolom, hogy ez nem csupán egyedi eset, hanem az egész magyar politikai kabaréra jellemző... — Az a gyanúm, hogy így nem szabad általánosítani, hisz nem biztos, hogy mindenki ebből indul ki. De azon emberekben, akik valóban humoristának vallhatják magukat, s akik elkötelezettek — nem a rendszer, hanem a szakma iránt —, bizonyára hasonló kérdések fogalmazódnak meg. Ott van például az, amit Hofi nemrégen mondott a rádióban, vagyis, hogy aki elmegy az Élelem bére című műsorára, az nem is tudja, miért is nevet. Belőlem is hasonló indulatok jönnek elő, én is beszéltem már arról, hogy a saját kínunkon derülünk. S idáig eljutva érthető, hogy nem sok kedvem van a kínok ecseteléséhez, de ugyanakkor meggyőződésem, hogy se többet, se kevesebbet nem szabad tennünk, minthogy ilyenkor is el kell mondanunk a véleményünket. Mert hát ilyennek születtünk . . . — Elképzelhetőnek tartja, hogy ez az ország egyszer majd valóban jóízűen nevet valamin? S ha igen, akkor min? — Erre nehéz felelni, hiszen nem lehet tudni, hogy aki nézi a műsoromat, az valóban jóízűen nevet, vagy sem. Pillanatnyilag én érzem másként, s ez sejtésem szerint igazolódik is. Nem oly rég egy, a Kisalföldben megjelent jegyzetet küldtek nekem. Szerzője azt úja, hogy a szomszédjában egy orvosnő sírva fakadt a műsoromon, mert közben jött rá, hogy minden szava igaz. Persze én nem ezzel a szándékkal csináltam, ugyanis úgy véltem, hogy aki azt meghallgatja, képes lesz rajta nevetni. De az orvosnőé bizonyára nem egyedi eset, lehet, hogy íjtásokból is ezt váltotta ki. Jómagam ebbe nem tudok beleszólni. —Az előbb azt kérte, hogy a tervezett váltás maradjon titok. De arra azért kíváncsi lennék, hogy nézete szerint milyen irányba is fejlődik tovább a honi politikai kabaré? — A politikai jelzőt én leválasztanám, ugyanis régebben sem szerettem ennek használatát. A kabaré szó bőven elegendő, mert tudvalévő, hogy e műfaj politizál. Többek között ezért találták ki. Ha már önnel ketten beszélgetünk, valahol az is politizálás. így van ez akkor is, amikor mondom a magamét, ami állásfoglalás, a közönség pedig a tapsával, a nevetésével jelzi, hogy hasonlóan gondolkodik. így létrejön egy este, amit nevezhetünk politikai vitafórumnak is, holott nem csupán arról volt szó. No, most a folytatásról... S talán egy kicsit az emh'tett titokról is fel lehet lebben- teni a fátylat. Mondok egy konkrét példát... Ügy két esztendeje kezdtem el mondani, műsorom azon részét, amelyben a szövget csapatok Veszprém környéki jelenlétéről beszélek. Itt nem arról volt szó, hogy nekimentem a világnak, hogy márpedig vonuljanak ki a csapatok, ugyanis ez hülyeség lett volna. Jól tudom, hogy Nyugat felé is ki kell vonulni ahhoz, hogy normális helyzet alakuljon ki. Amit megfogalmaztam, az inkább arról szólt, amit ez az állapot a környékbelieknek okoz, vagyis a zajról, a gondokról stb. Tehát erről szóltam. S most, amikor az első csapatokat kivonják, amikor az adott területeket már más célra is felhasználhatják, akkor ezt a szöveget már nem folytatom tovább. Az is politikum, hogy erről leállók. Jóllehet megfigyeltem, hogy egykét olyan vicces fiú, aki nem igazán humorista, most kezd ebből viccet csinálni. De amikor már leesett a vatjú, nem kell lőni rá. S sok dologgal vagyok így, amelyeket korábban meg kellett fogalmaznom, amelyekbe a közönség az igazmondásra vágyásával szinte belehajszolt. Azzal a vágyával, hogy halljon már valamit, ami nem kertelés. Tudja, ha dadog a szó, dadog a gondolat is, s ennél nincsen rosszabb. Legalább az legyen tiszta, amit gondolunk. Ma már mindenki beszállhat a ringbe, ahol — persze lehet, hogy mi csak ár- nyékbokszolást folytattunk — korábban elég kevesen voltunk. S itt nem kizárólag humoristákra gondolok, hiszen például az ÉS, a Magyar Nemzet, avagy a Nők Lapja is megírta a fontos dolgokat. Tehát most, amikor már a „másik oldal” is tág teret kapott, nincs szükség arra, hogy még mi is tovább mondjuk. Inkább arra, hogy miközben ezek a viták folynak, megtartsuk az emberekben a lelket. S hogy mit fogunk csinálni? Ez kiderül majd az új Megengedett sebességből, amit mostanság ad majd a televízió. Ez lesz az új irány... — Úgy hallottam, hogy a környezetében gondoltak Önre, mint országgyűlési képviselőre. Szívesen vállalná ezt? — Valószínű, hogy e lehetőségnek nehéz lenne ellenállni, mert bennem vannak ezek az ambíciók. De többször végiggondoltam ezt, s azt érzem helyesnek, hogy ne ott mondjam el, ami foglalkoztat, hanem bárhol, amit én az ország nagy parlamentjének nevezhetek. S ezt meg kell, hogy hallják a T. Házban is. S bár errőf nem készül jegyzőkönyv, nyoma azonban marad — ott vannak a magnószalagok —, így nyugodt lehet a lelkiismeretem, hogy íme, én szóltam erről, nem hallgattam. — Befejezésül az érdekelne, hogy mi is van azzal a 48-as emlékművel, amelynek életre hívásánál Ön bábáskodott? — Ügy érzem, sok minden nem úgy történik, ahogyan azt annak idején elképzeltem, s ahogyan azt a kuratórium meghatározta. Példa: tavaly nyáron igényeltem csekkeket — ezeket vinni akartam az előadásaimra —, hogy akinek van felesleges aprója, az tudjon segíteni. Ezeket mai napig nem kaptam meg. A területet odaadta ingyen a Fővárosi Tanács, aztán meg elkezdtek magyarázkodni, hogy még nincs odaadva, meg nem is biztos, hogy ott lesz. S még azt sem mondták biztosra, hogy az emlékművet Szervátiusz Tibor készíti el, jóllehet ezt a védnökség szavazta meg, s ebbe másnak nem lehet beleszólása. Ezek tipikus magyar jelenségek. Már az ügy indulása is szégyenteljes volt: az én egyéni kezdeményezésemet elhappolta a KISZ, tehát már itt betette valaki a lábát a közösség révén. Azóta nagyjából sínen van a dolog, de ez már nem az az ügy. Előbb említettem a varjú históriáját . . . Épp ezért nem is akarok mást mondani a KISZ-ről, csak annyit, hogy rosszkor lépett be ebbe az egészbe. Mert nagy butaság hitel nélkül bizalomért fordulni az emberekhez. Ha ez egyéni kezdeményezés maradhatott volna, már nem itt tartanánk. De nem adtam föl, következik a folytatás. Ha másként nem megy, újra kezdem egyedül... Sárhegyi István Fürdőkádas autócsoda Hamburg, NSZK: az 1989. február 11. és 19. között megrendezett hamburgi autókiállításon mutatták be ezt a 13 méter hosszú autócsodát. A szuper-Mercedest, amelyet rózsaszínűre festettek, és amelybe szív alakú fürdőkádat építettek bele, egymillió dollárért vásárolta meg tulajdonosa azt remélve, hogy ezt az autót talán jobban észreveszik majd a közlekedésben. (Telefotó—MTI Külföldi Képszerkesztőség) És mi lesz a rénszarvasokkal? Evenkek egy erőmű ellen A turuhanszki vízi erőmű megépítése túlságosan költséges lenne — az Alsó-Tunguzka folyón A krasznojarszki határterületen lévő Evenk autonóm körzet Szibéria egyik leggyérebben lakott területe. Egy-egy helyi lakosra átlagban 35 négyzetkilométer föld jut, amelyen szinte nincs semmilyen intenzív gazdasági tevékenység. Az őslakosság főként rénszarvastenyésztéssel és cobolyvadászattal foglalkozik: ezek a prémek a nemzetközi szőrmeaukciókon találnak vevőre. A folyók nagyon gazdagok nemes halakban. Idilli lenne tehát a kép? Korántsem. Ennek az egzotikus tájnak csakúgy, mint az egész országnak megvannak a maga komoly problémái: csökken például a rénszarvasok száma, rosszak a szociális körülmények . Az utóbbi időben azonban ezek a gondok háttérbe szorultak, mert veszélybe kerül az ott élő evenkek csaknem felének hagyományos életformája. Az energetikai és villamosítási minisztériumban és a hozzá tartozó vízenergetikai intézetben ugyanis megszületett a soron következő „grandiózus" terv, amely szerint több mint 100 méter magas gátat emelnek az Alsó-Tunguzka folyón és erőművet építenek. A tervezőket a jelek szerint nem izgatta, hogy a tározó miatt víz alá kerülne a folyó menti evenk kistelepülések, a gazdag ártéri rénszarvaslegelők és vadászterületek nagy része. A nem nagy létszámú népet fenyegető veszély felrázta az embereket. Az evenk körzeti tanács végrehajtó bizottsága határozottan elutasította az alsó-tunguz- kai erőművet. Derült égből villámcsapásként hatott ez a döntés, mert korábban a helyi szervek engedelmesen bólogattak, amikor országos döntéssel tervezett építkezés jóváhagyásáról volt szó. Tavaly júniusban Andrej Tro- fimuk akadémikus vezetésével különbizottság járt ott, és megfyőződött róla, hogy nemcsak a elyi hatóságok, hanem az elárasztásra ítélt falvak lakói is a leghatározottabban ellenzik az erőmű megépítését. És hogyan reagált a vízenergetikai tervező intézet? A rénszarvaspásztoroknak és halászoknak eddigi munkájuk helyett alternatívaként például három... ajándékgyártó műhelyt, prémes- állat-tenyésztő telepet ajánlott —, ez a helyi adottságok miatt veszteséges lenne — vagy azt, hogy a víztározóban tenyésszenek halakat. Ez viszont a szakértők szerint az ottani körülmények között egyszerűen lehetetlen. A tervező intézet igencsak bőkezű az ígéretekben: az evenkek nemzeti büszkeségére számítva javasolta például, hogy turuhanszki helyett nevezzék a létesítményt „Evenk" erőműnek. Azt is ígérték, hogy távvezetéket építenek az autonóm körzet központjáig, Turuig. Az ígéretekkel nyilvánvalóan szeretnék elérni az építkezés engedélyezését. A minisztérium végső indokként az ország növekvő energiaigényét hozza fel. Ezzel takarózva készítik elő az amúgy is rendkívül sérülékeny északi természet ellen az újabb támadást. Fel sem vetődik bennük az az egyszerű kérdés, hogy amikorra, 15—20 év múlva elkészülne — valóban olyan nagy lesz-e az energiaéhség? S nem túlságosan drága ár-e a természetrombolás és az emberek nemzeti érzéseinek megsértése? Van-e értelme foggal-körömmel ragaszkodni az önmagát nyilvánvalóan túlélt elképzelésekhez, hogy mindenáron növeljék a vízenergia-termelést? Szó sincs róla. A turuhanszki vízerőmű megépítése túlságosan költséges lenne. Veszélybe kerülne az evenkek hagyományos életformája is (FÚtó: Ogonyok — MTI) Az Aeroflot vetélytársa A világ egyik legnagyobb légi- forgalmi társaságaként ismert szovjet Aerof lóinak első ízben jelent meg versenytársa belföldön. Ugyanis a lett Polgári Légügyi Állami Igazgatóság és az Inzse- nyer Műszaki-Tudományos Szövetkezet vezetői Avialat névvel közös vállalatot alapítottak. Az új cég a Szovjetunió utas- és áru- fuvarozási szükségleteinek jobb kielégítését szolgálja. A közgazdászok előzetes vizsgálata alapján a repülősök nem kis fuvarozási tartalékkal rendelkeznek, amelyet rendelkezésre tudnak bocsátani a bérlőknek. Igaz ugyan, hogy a Szovjetunióban az utóbbi időben gondot jelent a repülőgépek üzemanyagának, a kerozinnak a hiánya. A megállapodás értelmében az igazgatóság üzemi és egyéb helyiségeket bocsát rendelkezésére a szövetkezetnek, valamint biztosítja a bérbe adott repülőgépek és berendezések üzemeltetését. Emellett vállalja a felelősséget a biztonságért és a munkavédelemért, amiért részesedik a nyereségből. Az Inzsenyer szövetkezet pedig egy sor szervezési és kereskedelmi munkát végez. Például felkutatja a megrendelőket, segít nekik az áruk feladásra való előkészítésében, az árukísérésben és értékesítésében. Az Avialat úgy határozott, hogy utazási irodát is nyit, amely az ügyfeleknek utazási (kirándulási) és kényelmi szolgáltatásokat fog ajánlani. Tervezik még nemzetközi légi fuvarozások megszervezését, mert Lettország egyre bővülő külgazdasági kapcsolatai folytán egyre nagyobb igény van erre. A szovjet gazdasági reform széles lehetőségeket nyit meg a gazdaság állami és szövetkezeti szektorainak egyaránt az együttműködésre. Csak tavaly Lettország mintegy 20 állami vállalata kötött kereskedelmi egyezményt szövetkezetekkel.
