Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-22 / 45. szám
6. SPORT vendégei: Dudás Gyula és Szabó Tamás „Amikor célba értünk, Jó volt..” Az Egri Ifjúsági Házban folytatódik az autósport iránt érdeklődők sorozata, a Volánpörge- tők. Ezúttal csütörtökön délután 6 órától Dudás Gyula és Szabó Tamáslesznek a vendégek. Őket kértük rövid villáminterjúra. * „Amikor célba értünk, nagyon jó volt...” — ezzel kezdi „Kis Kokó” a vonal végén, amikor a tavalyi évadról kérdezem. Dudás Gyulát talán nem kell bemutatni, hiszen neve elég szorosan összefonódott a magyar technikai sporttal: négyszeres magyar bajnok, a Volán versenyzője... és ...az utóbbi két esztendőben kissé peches. Ahogy ő fogalmaz: „eléggé mínuszban vagyunk mostanában.” — Tudod — folytatja a maga „jó dumás” módján, fesztelenül —, tavaly egy új váltóval kísérleteztünk. Na erre aztán rá is ment három versenyünk, úgyhogy ösz- szetettben csak hatodikok lettünk. Gondolhatod! — hallik a sóhajtás a túloldalon. A Mogür- tön a nemzetközi mezőny negyedik helyétől búcsúztunk. Bala- tonfüreden abszolút harmadikok voltunk, mindössze két gyorsasági volt csak hátrá — és kész... A Semperiten ugyanez... és mindannyiszor a sebváltó miatt. A végén már olyan dühösek lettünk, hogy majdnem felgyújtottuk az autót Vingler Lászlóval, a navigátorommal. — Ezek után van valami remény, hogy az idén másképp lesz? — Szeretnénk. ígéretünk van egy új autóra, egy Ford Sierra Cosworthra. Már majdnem bizSzabó Tamás — még a régi BMW-vel (Fotó: Jakab László) tos, hogy megkapjuk, a bürokráciától függ,-hogy mikor... — Nagyon balszerencsés év volt a tavalyi — summáz Dudáshoz hasonlóan (szinte látom a legyintését is) Szabó Tamás. — Mindössze két versenyt tudtunk befejezni Gergely Ferenccel. Igaz, hogy'88-ban mentem először a BMW-vel, és akadtak kisebb nehézségek. — Például? — A Saigon szegény autó egyszerűen nem volt hajlandó elindulni, csak fél órával a kitűzött idő után. Akkor meg már minek? A végén kiderült, hogy a komputerrel volt egy kis zűr. Aztán a következő versenyen, Ba- latonfüreden első helyen autóztunk, amikor eltört egy hátsó kerékcsavar. A Mikronon szintén elsők voltunk... itt olajprobléma miatt kellett ettől a helytől elbúcsúzni. A pécsi versenyre már el sem mentünk, nem volt sok értelme. — Az a hír járja, hogy új autót épít a Szabó-team. — A hír igaz... Az idén már egy BMW M3-sal állunk rajthoz. Túl sokat nem szeretnék elárulni róla, egy tény: a motorját Cser- kuti készíti... * A Volánpörgetők házigazdája ezúttal is Földi A ttila sportújság- író lesz. S a hagyományokhoz híven egy autó: „Kis Kokó” Lada VFTS-e is látható majd az Ifjúsági Ház előtt. Doros Judit Labdarúgás r Megyei siker Nógrádban A TF-re Jelentkezési határidő: március 1. A Testnevelési Főiskola az 1989 — 90-es tanévben a következő szakokon indít képzést: 1. Tanári szak, nappali tagozat, továbbá tanári szak, kiegészítő tagozat, levelező oktatás formájában. t 2. Edzői szak, levelező tagodat (atlétika, evezés, gyorskorcsolya, kosárlabda, műkorcsolya, ökölvívás, ritmikus sportgimnasztika, vízilabda) V 3. Sportszervező szak, levelező tagozat. A felvétellel kapcsolatos részletes tudnivalókat a Felsőoktatási intézmények felvételi tájékoztatója, az 1989. MN-kiadvány tartalmazza. Az elmúlt hét végén nyolc csapat részvételével rendezték meg Salgótarjánban a Gótai Gyula nemzetközi serdülő labdarúgótornát. A hat magyar csapat mellett két szlovák együttes is képviselte magát, de eredményeiket a végelszámolásnál nem vették figyelembe, ugyanis túlkoros játékosokat szerepeltettek. A mérkőzéssorozaton részt vettek a Heves megyei fiatalok is Viczián Zoltán vezetésével, s végül szép sikert könyvelhettek el, hiszen az első helyen végeztek. A csoportmérkőzések eredményei: Heves m. vál. — Szolnoki MÁV 5-1. G: Mitikovics, Ludvig (2), Nagy L., Nagy G., Heves m. vál. — Nógrád m. vál. II. 4-1. G: Hajsz, Vajner (2), Nagy L. I — IV. helyért: Nógrád m. vál. — Heves m. vál. 2-1. G: Hajsz, Heves m. vál. — Bp. Vasas 2-0. G: Hajsz, Vajner. Meglepő, hogy néhány játékos a meghívás ellenére sem tartott a csapattal, így hiányos létszámmal utaztak a Nógrád megyei székhelyre. Kiemelkedett az együttesből Hajsz, aki sérülten is nagyszerűen helytállt, valamint Ludvig és Vajner, akik szintéti dicséretet érdemelnek. A torna végeredménye: 1. Heves megyei válogatott (Ludányi, Németh, Heninger, Hajsz, Vajner, Hídvégi, Mikitovics, Ludvig, Nagy L., Kerekes, Nagy G.), 2. Bp. Vasas, 3. Nógrád m. válogatott I. Díjazták még a legjobb kapust: Erdei Géza (GYSE), a gólkirályt, Vajner Tamás és Hajsz Zoltán (mindkettő ESE), valamint a legjobb edződuót, amelyet Lőricz János és Szabó Béla érdemelt ki. Teke Kátai volt a legjobb Nemrégiben zajlottak le tekében azok az egyéni versenyek, amelyek legjobbjai továbbjutottak a különböző helyszíneken megrendezendő területi viadalokra, majd onnan az országos fináléba. A felnőttek versengését az egercsehi Kátai János, míg az ifjúságiakét a spartacusos Molnár Attila nyerte. A továbbjutók. Felnőtt férfiak: 1. Kátai (Egercsehi) 442, 2. Szabó (E. Zöldért) 434, 3. Tóth J. (E. Spartacus) 433, 4. Ifj. Kátai (Egercsehi) 431, 5. Kiss J. (Agria) 429,6. Kovács K. (Pető- fibánya) 426, 7. Vályi (E. Zöldért) 422, 8. Tamasi (Finomsze- relvénygyár) 420 fa. Ifjúságiak: 1. Molnár A. (E. Spartacus) 459, 2. Sarankó (Pe- tőfibánya) 447,3. Vajda (Agria) 411,4. Barta (Egercsehi) 408,5. Tóth T. (E. Zöldért) 407,6. Berta (Agria) 399,7. Bóta (Egercsehi) 397, 8. Ferencz (Bélapátfalva) 369,9. Vass (E. Vörös Meteor) 348 fa. Serdülők: 1. Balázs (Bélapátfalva) 399, 2. Nyilas (Párád) 391, 3. Prokaj (E. Vörös Meteor) 385,4. Pelyhe (Petőfibánya) 383, 5. Rófusz (E. Vörös Meteor) 355, 6. Baráz (Agria) 317. Felnőtt nők: 1. Nagyfalusiné 408, 2. Nyilasné 373 (mindketten Párád). Ifjúságiak: 1. Nagyfalusi A. (Párád) 351 fa. Serdülők: 1. Nagyfalusi G. (Párád) 374 fa. Előkészületi mérkőzésen Hatvani KVSC—H. Gáspár SE 3-1 (2-0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Hatvan. V.: Mészáros HKVSC: Lászlók - Kovács, Hartman, Mádi, Füzér, Sima, Zombori, Gohér, Juhász, Gömö- ri, Oláh. Edző: Csufor Sándor H. Gáspár SE: Szászi — Fülep, Kun, Vona, Kovács S., Komjáti, Budai, Szabó, Csanádi, Hegedűs, Sipos. Edző: Stupek István Góllövők: Oláh (2), Gömöri, illetve Csanádi A csapatokban szóhoz jutottak még: Turcsányi, Hegedűs, Hu- szák, Szilágyi, ill. Rácz, Mátrai, Ja- csó. A HKVSC mindkét kapusának sérülése miatt a megyei bajnokságban szereplő együttes kölcsön- kapusával kezdett. A találkozón ugyan a nagyobb tudás kidomborodott, de van még mit javítani a rajtig. > NÉPÚJSÁG, 1989. február 22., szerda Ma villámverseny Sakkozóink a FIDE-listán Síke András és Vígh László elismerése Budapesten a KISZ KB székházában bensőséges hangulatú ünnepség keretében sportolókat és sportszervezőket tüntettek ki. Köztük volt az olimpiai bajnok birkózó, Síké András is, aki a Győzelemért emlékplakettet vehette át. Rajta kívül elismerték az egri Vígh Lászlótöbb mint két évtizedes sportszervezői tevékenységét, átnyújtva neki a Kiváló Ifjúsági Sportszervező plakettet. Jugoszláviában Sztrájkoltak a labdarúgók Jugoszláviában az utóbbi években gyakoriak a sztrájkok, tavaly közel 2 ezret jegyeztek fel belőlük. így aztán a közvélemény megszokta őket, csak ritkán figyel oda rájuk. Nos, ez utóbbi esetek közé tartozik két élvonalbeli labdarúgócsapat, a titográdi Buducsnosztés a kruse- vaci Napredak játékosainak a napokban bejelentett és villámgyorsan véget ért munkabeszüntetése. A titográdi focisták 100, a krusevaciak 120 százalékos keresetnövelést követeltek — a tavaly 251 százalékos és az idén még jobban felgyorsult inflációra hivatkozva. Érdekes módon fizetésemelésük pár nap alatt — a szakzsargonnal mondva — „ki- vitelezhetővé vált”... Történt pedig mindez olyan körülmények között, amikor Jugoszláviában a 18 első osztályú egyesület közül tavaly csak öt — a belgrádi Crve- na Zvevda, a Partizán és a Rád, valamint az újvidéki Vojvodina és a Skopjéi Vardar — gazdálkodott veszteség nélkül, és nem szorult ilyen-olyan dotációra... A ráfizetésesen működő termelő vállalatok kollektívái eközben a megállapított minimális bért kapják. Holnap Eger körzeti sorsolás Holnapi lapszámunkban közöljük az Eger körzeti labdarúgó-bajnokság mindkét osztályának sorsolását. A bajnokságot a csapatok március 19- én kezdik. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) kiadta az 1989. január 1-jétől érvényes nemzetközi értékszámokat. A tavalyi listához képest döntő változás, hogy újabb két Heves megyei életében először felkerült a nemzetközileg is nyilvántartott sakkozók közé, Demeter István pedig megkapta a FIDE-mesteri címet. így jelenleg megyénkből egy nemzetközi mestert, három FIDE-mestert és rajtuk kívül 7 értékszámost „jegyeznek”. A név szerinti pontszámok: Ko- lacskovszky SE-ből: Mészáros András nemzetközi mester 2375, Kiss Pál FIDE-mester 2295, dr. Gara György FIDE- mester 2270, Cseh Andor 2255, Sándor Tamás 2230, Koncz Imre (újonc) 2220, Sugár Károly 2205. A Gyöngyösi SE-ből: Demeter István FIDE-mester 2310, Kőszegi Lajos 2255, Sápi János 2265, Horváth Dénes (újonc) 2270. Két versenyen szerepeltek a Kolacskovszky SE sakkozói az elmúlt napokban. A lengyelországi Katowiczében Mészáros András és Kiss Pál játszott egy 11 fordulós nyűt tornát. A 180 fős mezőnyben több nemzetközi mestert is megelőzve hazai siker született, ugyanis Bojczuk FIDE-mester győzött. A négy magyar sakkozó közül Mészáros végzett a legjobban, a 25. helyen 7 ponttal. Kiss 6,5 pontot szerzett, de ezzel az eredményével is gyarapította Élő-pontszámát. Az ausztriai Stinatzban aktív sakkversenyt rendeztek. A félfél órás gondolkodási idővel zajló tornán 110 sakkozó ült a sakkasztalok mellé. Itt a jugoszlávok játszották a főszerepet, ugyanis kibérelték a dobogó mindhárom fokát. Győzött Vujo vies nemzetközi mester, az egriek közül Kiss Pál és Mészáros 5,5 pontot gyűjtött és holtversenyben a 4 — 9. helyen végeztek. A Bucholz-ér- tékelés Kissnek kedvezett, az utolsó pénzdíjas nyolcadik helyet szerezte meg. Hevesi, Vadászi és Báder 4-4 pontot gyűjtött. * A múlt héten számoltunk be az egri Csuvas étterem kezdeményezéséről, mely szerint szerdánként szívesen váiják a sakkozni vágyókat. Ma délután hat órakor sor kerül az első rendezvényre. Az érdeklődők villámversenyen vehetnek részt. A Kolacskovszky SE OB I-es csapatának néhány játékosa is elindul, ezzel is emelve a verseny színvonalát. A dijakról az étterem gondoskodik. Nem térnek haza üres kézzel az „amatőrök” sem, ők a Kolacskovszky SE díjában részesülnek. 8. hét 1. Ascoli—Fiorentina ... X 2. Cesena—Juventus . X 2 3. Como—Sampdoria . 1 X 4. Pisa—Intemazionale . 2 5. Roma—Bologna ......... 1 6. Torino—Lazio ......... 1 X 7 . Verona—Atalanta . 1 X 8. Licata—Messina ......... 1 9. Parma—Catanzaro . 1 X 10. Piacenza—Bari ...... X 2 1 1. Reggina— Avellino ................... X 2 1 2. Empoli— Cremonese .............. 1 X 1 3. Ancona—Taranto . 1 X Pótmérkőzések 14. Barletta—Monza ....... 1 1 5. DortmundHamburg ..................... X 16. Hannover— VfB Stuttgart .............. 2 A Népújság kérdése: Ki volt tavaly ősszel az ESE házi gólkirálya? 1. Fodor 2. Simon 3. Berecz A válaszokat a lapból kivágott, felragasztott ESE-emblé- mával, levelezőlapon kéijük a következő hét keddjéig, február 28-ig lapunk címére (Eger, Beloiannisz út 1-3.) beküldeni. A helyes válaszadók között háromszor 6 db kéthasábos totószelvényt sorsolunk ki, melyet a nyertesek az ESE-totózóban (kis Dobó tér, belső udvar) vehetnek át. Elmúlt heti kérdésünkre a helyes válasz: Csepregi János 1987 óta nem játszik csapatában. Nyefteseink: Koncz József (Bélapátfalva, József Attila út 8.), Szűcs Gyuláné (Heves, November 14-e tér 4.). (Csak két helyes tipp érkezett.) Á nyerteseknek gratulálunk, a totószelvényeket személyi igazolványuk felmutatásával vehetik át. » ezúttal Szilágyi András, a HKVSC labdarúgója tippel. Nyolc éve kísérti a Fortunát, ez idáig egy alkalommal volt 13- as, és tízszer 12-es találata. Mint mondta, jobban kedveli azokat a heteket, amikor olasz csapatok szerepelnek a szelvényen. Megnyílt Egerben a Katona I. tér 4. sz. alatt a Delicatesse üzlet és Hambi büfé (S MODELL üzlet mellett) Ajánlatunk: Hambi ■ töltött tészta, ötféle ízben, melegen tálalva Különleges ízesítésű palacsinták Presszó kávé és teakülönlegességek Üdítők, gyümölcslevek - ezenkívül édességek, dohány, illatszer és palackozott italáruk nagy választékban - ajándékkosár és díszcsomagolás készítése igény szerint a helyszínen. Kellemes környezetben, udvarias kiszolgálással várjuk Önt!!! / = ....... \ F elvételre keresünk szakképzett varrónőt, vezetői gyakorlattal, részlegvezetőnek. Középiskolai végzettség szükséges. Fizetés gyakorlattól függ. Önéletrajzot kérünk. „Kölcsönös bizalom 16758" jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. \ . ................ /