Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-21 / 44. szám
4, KULTÚRA — NÉPÚJSÁG, 1989. február 21., kedd Egy hét. Derű, minden mennyiségben Gyorsan változó, de mindenképpen egészséges megtisztulást, demokratizálódást ígérő napjainkban — ezt kár lenne tagadni — bizony ritka vendég az önfeledt kikapcsolódás, a háborítatlan derű, s az annyira sóvárgott gyógyító nevetés. Nos, az elműlt szombat este — az 1-es csatornán — ebben sem szűkölködtünk. A Hipolit és a többiek című Nóti Károly-est ugyanis valamennyiünket elbűvölt fordulatosságával, lendületes cselekményvezetésével, remek színészi alakításával, ötletes rendezésével. Dicsérnünk kell minden közreműködőt, de légióként azt a szerzőt, azt a tréfamestert, akiről önhibánkon kívül megfeledkeztünk, akinek önzetlen ajándékait igazságtalanul leértékelte az ötvenes évek szűk látókörű kultúrpolitikája. Mostani reneszánsza bizonyította, hogy ez az adósságtörlesztés a mi javunkat szolgálja. Ráadásul — s ez sem mellékes — szakmai tanácsadás is azok számára, akik nem méltányolták kellőképp örökzöld értékeit. Nem vitatjuk: mondandója egyáltalán nem közéleti. Sebaj, hiszen vidám percek és órák nélkül aligha töltődnének fel küzdőképességünket motorizáló akkumulátoraink. Tévedés ne essék, történetei mégsem habköny- nyűek, mivel az elé a tükör elé rendel bennünket, amely nem torzít, amelyből visszaköszön esendőségünk, olykori csetlé- sünk-botlásunk, nem egészen ártatlan hamiskodásunk, csalásunk és csalattatásunk. Nemcsak elnézve mosolygunk hibáinkon, hanem valamiféle diszkrét katarzis arra is sarkall minket, hogy lehetőleg korrigálni bakijainkat, pallérozzuk itt-ott pettyes jellemünket, azaz megértőbbekké, toleránsabbakká váljunk egymás iránt, s űzzük messze az etikai, a lelki környezetünket igen sértő rémeket. De félre az okoskodással, hiszen az efféle gondolatok csak a produkció megtekintése után formálódtak. Ekkor minősítettük jeles érdemjeggyel a stáb tagjainak remeklését, a frappáns keretjátékot, a nívós dal-, illetve kuplébetéteket. Korábban „csak” hahotáz- tunk, élvezve a rafmáltan elbűvölő Könnyűműzsa ritka, nem gyakori leleményeit. Épp ezért az alkotót készséggel invitáljuk újabb találkozókra. Bízva — többek között — abban is, hogy humoristáink tanulnak tehetséges „tanáruktól”, aki talán ráveszi őket arra,hogy ügyes bohózatokkal, poénokban sem szűkölködő jelenetekkel varázsolják szebbé szabad perceinket. Hallgassanak rá, mert amit ajánl, olyan kurzus, amely adottságaik — ezeket sose kérdőjeleztük meg — szárba szökkenését garantálja. Érdemes, mivel mi sem járunk rosszul, mert azok a fénylő pillanatok százezreket, sőt milliókat szabadítanak meg a sűrűn átvonuló gondfelhőktől. Csoda-e, ha szomjúhozzuk őket? pécsi Őrültek Életveszélyes foglalkozásnak mondta a regényírást Németh László, amikor az Őrültek című kötete sorait vetette papírra, amely később Égető Eszter címen látott napvilágot. Azért fogalmazott így, mert legbensőbb gondolatait, érzéseit jelenítette meg, szinte megszállottként formálta a főhős figuráját. Az 1948-ban fogant mű csak 1956 áprilisában jelenhetett meg, mert a kultúrpolitikusok rájöttek, hogy az író sajátos szocializmusfelfogását rejtette a sorokba. Németh László elképzelései között valóban az a fajta minőség állt a középpontban, amelyet a csodálatos nőalak: Égető Észter testesít meg. Ó az, aki a világ őrültségei között harmóniát akart teremteni. Makacsul törekszik célja felé, amelyet sohasem érhet el, mert örökösen kudarcot vall. Az ötvenes évek végén Németh úgy érezte, hogy ez az alkotása fejezi ki leghívebben és legvilágosabban világnézetét, így ír hősnőjéről: „A paradicsombontó Évával szemben a paradicsomalapító Éva ő, aki fáradhatatlanul készítgeti a hálóit szétszaggató embereknek a boldogságot.” Különös visszhangot kapnak most Németh László elképzelései, mert a regény végén azzal a reménnyel tekint a jövő felé, hogy az embereket összetartó „kohéziót”, amelyet a kapitalizmus világának nem sikerült létrehozni, a szocializmus „teremti újjá”. A közösségi lény magatartásával erkölcsi példát állít fel az író. Ezért aztán jó választás volt a televízió részéről, hogy ez a sorozat éppen most került képernyőre. Zaklatott társadalmi és politikai életünkben ezek a gondolatok termékenyen hathatnak. Amikor sok régi fogalom megkopott, értékválságról beszélünk, kapaszkodót kínál az Égető Eszter képviselte erkölcsiség. A rendező, Hintsch György jó érzékkel ragadta meg a fő csomópontokat, s lassú sodrású, de erőteljes filmet alkotott. Gondolom, nem kis problémát jelentett a címszereplő kiválasztása. Nem azért, mert hiány volna nálunk tehetséges színésznőkben. De mégsem akad minden „bokorban” egy ilyen formátumú alak. A legjobb döntés volt, hogy Inna Csurikovát bízták meg a szereppel, aki Törő- csik Mari hangján szólal meg. Bírja erővel, energiával, belső melegséggel. Valóban élménnyé változtatja ezt a sorozatot. Mit is nevezett Németh László őrültségnek? „A belátással nem mérsékelt akarat...”-ot, amelyből mostanában megint több van, mint kellene. Vajon sikeres lesz- e ma az a teremtő, alkotó szándék, amely Égető Eszter lelkében munkál? Reméljük, célt ér az az üzenet, amelyet Németh László ebben a csodálatos nőalakban küldött számunkra, akiknek már nem cseng idegenül a szocializmus és a minőség fogalmainak összekapcsolása. Gábor László Életmódtábort szerveznek Hatvanban Egy hét egészséges életmód — ezzel a céllal szervezte meg az elmúlt évben az általános iskolások speciális táborát a vöröskereszt hatvani városi vezetősége. Mint Juhász Gábor titkártól megtudtuk, a kezdeményezésnek nagy sikere volt mind a szülők, mind a gyerekek körében. Erre alapozva kezdtek hozzá a napokban az idei turnus szervezéséhez, amely a fiatalok újabb csoportját érinti. A júniusi tábornak a tervek szerint ötven lakója, résztvevője lesz a 14 éven aluli hatvani és környékbeli iskolások közül. A napi programjuk a tavalyihoz hasonlóan alakul: szerepel benne egy 15 kilométeres kerékpártúra, amelyet műemlékek megtekintésével, természeti szépségek bejárásával, ismeret- terjesztő sétákkal kötnek össze. A szabadidős órák után különféle előadásokat, vetélkedőket tartanak, klubfoglalkozásokon vesznek részt, hogy elsajátítsák az egészséges táplálkozás, a megfelelő napi tisztálkodás alapelveit, s élvezzék a sportolás adta örömöket, az állandó mozgás lehetőségét. A tábor szervezéséhez a szülők mellett hozzájárulnak az iskolák, a különböző társszervezetek, vállalatok. Gyógyítás, gyógyszer nélkül Sokszemközt Schirilla Györggyel A Népújság és a Hevesi Szemle Közéleti Klnbjának tagjaiból alakult Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület vendége volt — február 13-án, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — Schirilla György, a neves sportember, a közismert természetgyógyász és vegetáriánus, akit több mint kétszázan hallgattak meg, aki számos kamatoztatható ötlettel lepte, ajándékozta meg a résztvevőket. A vendégel „leli ház” várta Közvetlensége, nyíltsága mindenkit rögvest megnyert. A véletlen úgy hozta, hogy csupán néhány órával a nyilvános riport készítése előtt találkozhattunk, szimpatikus vonásainak köszönhetően azonban hamar közös nevezőre jutottunk, s a közönség előtt már úgy beszélgettünk, mintha régi jó barátok lennénk. Igazolta: ideális partner, aki nem riadozik az olykor provokatívnak tűnő kérdésektől sem. Valamennyien meggyőződtünk arról, hogy egyáltalán nem szemellenzős, elvakult megszállottja az általa vállalt, népszerűsített ügynek. Mindössze arra törekszik, hogy érveivel hasson, hogy mindnyájunkat segítsen, hogy elhitesse velünk: elsősorban rajtunk áll, hogy kiegyensúlyozottan, bölcsen, másokért is munkálkodva éljünk. Felidézte pályájának állomásait. Utalt arra, hogy gyermekkori betegségeitől akaratereje, szívóssága révén szabadult meg. Konkrét eseteket említett, hogy jelezze: gyógyszer nélkül is létezik gyógyulás. Méghozzá mindenféle káros mellékhatás mellőzésével. Praxisából sorakoztatta fel a példákat. Bármennyire hihetetlenül hangzik, mégis tény, hogy számos súlyos, magas vérnyomástól szenvedőt kezelt sikeresen. Mindössze türelmet, kitartást várva tőlük. Nem hiába kopogtattak nála azok az érszűkületesek, akiknek az orvosok már csak az amputálást javasolták. Nos, többségük megszabadult ettől a végül is halállal fenyegető kórtól. Nem titkolta: a hamisítatlan emberség által sugallt szolgálatra esküdött. Magyarán fogalmazva ez azt jelenti, hogy a rászorulóktól, a mentőövet remélőktől egyetlen esetben sem fogad el honoráriumot. Általában havonta egyszer fogadja őket a lakásán, persze nem elégszik meg ennyivel, hanem rendszeresen felkeresi az általa kezdeményezett klubokat — tizenhét közül csak kettő budapesti s előadásaiban a prevencióra, a megelőzésre, az egészségvédő alapállásra hívja fel a figyelmet. Ezt tette nálunk is, hangsúlyozva azt, hogy nincs kiúttalan helyzet, azaz mindenki meglelheti azt az ösvényt, amely lelki és fizikai megújulásához vezethet. Az előbbi higgadt világlátást, egymás iránti türelmet, megértést szül, az utóbbi pedig renovált kondíciót, plusz esztendőket garantál mindazoknak, akik hisznek önmagukban, s abban a tengernyi tapasztalatban, amit okos elődeink hagyományoztak ránk. Azok a méltatlanul elfeledett, azok a tiszta karakterek, akik a jövőért is serénykedtek, s azt hirdették, hogy adni, örömöt okozni-semmi mással nem pótolható érzés. Azt hiszem, ez indokolja, hogy törekvéseit szakberkekben sem nyilazzák, s hívei ebből a népes gárdából is toborzódnak. A holnapok magvetőjeként egy új iskolai tantárgy bevezetésén fáradozik, azt szeretné, ha a hetedikesek és a nyolcadikosok fogódzót kapnának ahhoz, hogy miként váljanak testileg, illetve emocionálisan edzettekké, hogy az elkövetkező időben ne iránytű nélkül tébláboljanak, hanem okos információkkal, illetve magas erkölcsi útravalóval felvértezve birkózzanak meg majd a rájuk leselkedő — ezt aligha kerülhetik ki — nehézségekkel. Nem búcsúztunk végleg, mert tagja lett a csoport választmányának, azaz jó néhányszor megfordul még körünkben, hogy együtt dolgozzunk közös célunkért: felhőtlenebb hétköznapjainkért... Pécsi István Népújság-hét „Szerelem, szerelem. ••• Több mint négy éve járja az országot „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem ” című műsorával a debreceni Kun házaspár. A férjet, Kun János előadóművészt és feleségét, Kunné Nagy Valéria pszichológust telefonon kerestük meg otthonukban, hogy egri vendégszereplésük előtt néhány szóban bemutassák tevékenységüket. Véleményük szerint az iijúság nevelésének egyik legnagyobb problémája, hogy sem a családban, sem az iskolában nem foglalkoznak megfelelően az érzelmi és a szexuális életükkel. Ezért vállalták ők azt a missziót, hogy programjukban összekötik az igényes, erotikus szépirodalmat és a szexuálpszichológiát. Vállalkozásuk sikeresnek mondható, hiszen az eltelt időben mintegy huszonötezer ember hallotta már őket. Főleg középiskolások körében népszerűek, de előadásaikkal fellépnek már a nyolcadik osztályosok előtt is, és szerepeltek már pedagógusoknak tartandó továbbképzésen és szülői értekezleteken is. Nemcsak az ismeretterjesztésről van ilyen alkalmakkor szó. A rendezvények után minden esetben leülnek a hallgatósággal kötetlen beszélgetésre. Tapasztalatuk ezzel kapcsolatban az, hogy mivel ők minden témáról kendőzetlenül szólnak, ez a hangvétel hasonló nyíltságot eredményez a diákok körében is, nincs szükség arra, hogy papírfecniken, névtelenül juttassa el valaki hozzájuk a kérdéseket. Legfontosabb erejüknek a személyes kontaktust tartják, s úgy vélik, műsoruk videokazettán, magnószalagon nem érné el a kívánt hatást. Átfogják a szexuális fejlődést a csecsemőkortól az ifjúkorig, s mindig mindenről szólnak, ám a helyszíntől függ, hogy melyik időszakra helyezik a hangsúlyt. A költők, írók közül megszólaltatják többek között Catul- lust, Szabó Lőrincet, Janus Pan- noniust és Mezei Máriát, valamint idézik egy írástudatlan moldvai csángó asszony szóbeli elbeszélését a házaséletéről. * A Kun házaspár ma két alkalommal is az egri diákközönség elé lép. Előbb 15 órától az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában szerepelnek, majd a Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában 18 órától mutatják be a műsorukat. (kovács a.) Kérdések kereszttüzében (Fotó: Szántó György) Cécile Lemon Farsangkor mindent szabad (11/2.) — Hello — válaszolta könynyedén, elváltoztatott hangon, és érzékien rámosol ygott. Robby faképnél hagyta a rabszolganőt. Martina Robby után ment a táncparkettre. Kisvártatva a karjaiban feküdt, és bókjait hallgatta. Gyors ritmus következett. Martina meglepetten követte Robby mozgását. Ilyennek egyáltalán nem ismerte a férjét. Keringett, forgott vele, s tökéletesen hozzá igazodott. Robby hódoló pillantásai lenyűgözték. Ezután egy lassú, érzéki szám jött. Robby kitárta a karját, s magához vonta Martinát. A nő lehunyta a szemét. Még soha nem élte meg ilyen tudatosan Robby testét, még soha nem élvezte ennyire ezt az érzést. Amint a zene abbamaradt, Robby átölelte derekát. — Mit innál? Pezsgőt? Martina bólintott. Igen, most frontosán pezsgő kellett! Robby egy palackkal és két pohárral jött vissza. — Szeretnék egyedül lenni veled, gyere. Magával húzta egy kis oldalszobába, és bezárta maguk után az ajtót. — Hogy hívnak? — Messalina — suttogta Martina. Robby levette az álarcát. Sötét szemében olyan tűz lobogott, hogy Martinán édes borzongás futott végig. — Szeretnélek álarc nélkül látni... És jelmez nélkül. Martina meggyújtotta az asztalon álló viaszgyertyát, és eloltotta a villanyt. Lassan kezdett vetkőzni. Robbynak elakadt a lélegzete, amint meztelenül meglátta maga előtt. — Vedd le az álarcot! Martina némán megrázta a fejét. A következő pillanatban a testén érezte Robby ajkát, és akarat nélküli bábbá változott a kezében. Robby szenvedélyessége őt is magával ragadta. Házasságuk hét esztendeje alatt soha nem érezte ilyennek a férjét. Ajka, keze mindenütt jelen volt. Mindez abszolút új volt a számára, és mégis annyira ismerős, meghitt. Robby úgy szorította, hogy már fájt. Nem volt többé visszaút. Martina már nem tudott gondolkodni, egész lénye csupa érzés és szenvedély volt... Mikor vasárnap délelőtt hazaért, Robby a konyhában reggelizett. Csak futólag pillantott fel, mikor a felesége belépett. — Beszélnem kell veled, Martina. Martina — fején divatos kendő, amely teljesen elfedte áruló hajfürtjeit — leült Robbyval szemben: — Hű, de komolyan hangzik! — Az is. — Robby mély lélegzetet vett: — Tegnap egy partin voltam, és megcsaltalak. Életemben először... — Úgy, úgy — ingatta a fejét Martina. Robby tovább beszélt: — Nincs többé értelme, hogy együtt maradjunk. Beleszerettem abba a nőbe, megőrülök utána. Bár még a nevét sem tudom... — Felállt: — Ki kell mennem a levegőre. — Egy pillanat! — Martina kézen fogta, és a konyhából maga után húzta az elsötétített hálószobába. Felkattintotta az éjjeli lámpát, amelybe előzőleg vörös égőt csavart. Az ágy mellett, a vörös fényben levette fejéről a kendőt. A ragyogó hajcsoda a vállára omlott. Lassan kezdett vetkőzni. És ekkor Robby előtt megjelent Messalina. A férfi másodpercekig der- medten állt, aztán a kaijába kapta, és az ágyra fektette. — Messalina, Martina, csodálatos kedvesem — suttogta két csók között, és Martinát végtelen boldogság hullámai öntötték el. Az egész vasárnapot az ágyban töltötték. Vége Zahemszky László fordítása
