Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám
Nefuijmq 1989. február 20., hétfő A Nap kél: 6.42 órakor — nyugszik: 17.14 órakor. A Hold kél: 17.11 órakor — nyugszik: 6.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALADÁR és ÁLMOS nevű kedves olvasóinkat. Egyes névkutatók szerint ősi magyar név az ALADÁR, mert a középkori krónikások szerint Attila egyik fiát így hívták. Valószínűleg azonban a név alapja a török „alaj” szó, ami „csapat”-ot jelent, vagy az „aladar”, osszét nyelven „parancsnok”, iráni nyelven „elöljáró" az értelme. Külföldi névkutatók szerint a görög „Eleutherius”-ból származik, ami „szabadság fia” jelentésű. Tény, hogy nálunk a 15. századig gyakori volt, aztán kiment a divatból. 1767-ben Bőd Péter felvette könyvébe a magyar nevek közé, s akkor ismét használatra talált. Tavaly először kapott helyet a naptárban az ősi magyar ÁLMOS név, melynek eredetét Anonymus azzal magyarázza, hogy 819-ben Ügyek feleségül vette őnedbelia vezér Emese nevű lányát, akitől fia született, aki álomlátás révén kapta az Álmos nevet, „mivel az álmodást magyar nyelven álmu-nak mondják” — fűzte hozzá III. Béla névtelen jegyzője. Sőt, másik magyarázatot is fűz hozzá, ami szerint a latin „aimus"—jóságos, szentet is jelenthet, „mivel nemzetségéből szent vezérek és királyok voltak születendők”. De lehet a név ó-török eredetű, amely nyelvben az ll-Almys-nak „magasztos" a jelentése. Várható időjárás ma estig: Általában borult idő várható, délnyugaton, nyugaton azonban rövid időre felszakadozik a felhőzet. Eső többfelé, havas eső főként keleten fordul elő. Erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak. Záporesőre lehet számítani. A nyugati, délnyugati szél mérsékelt marad. Napközben néhol, hajnalban sokfelé lesz párás, ködös az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Dehogynem szorít..! Egri kirakat. Benne óriás lábbeli — lehet vagy negyvenki- lences-ötvenes — rajta vicces felirat: „Ez a cipő nem szorít!” Nem ám, csak az ember szorítja össze a fogát az ára láttán. Pár forint híján négyezer. Főként, hogy a harminckilences „kistestvérének”is ugyanannyi... (mikes)- VÍZVEZETÉK PARÁD- ÓHUTÁN. Megtörténtek már a nyomáspróbák, s a jó idő beálltával — remélhetően már márciusban — az utolsó munkákat is elvégzik Parádóhuta veze- tékesivóv íz-ellátásának megteremtésére. A lakások kiszolgálása mellett húsznál több közkifolyó is csatlakozik a hálózatra, amellyel már a nagyközség egésze csőből kapja a jó ivóvizet.- TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK HATVANBAN. Ma, hétfőn este fél 6-kor a Széchenyi utcai általános iskolában a 3-as és 4-es választókörzet tanácstagjai, Rónaszéki Gábor és Fehérné Lovász Mária tartanak beszámolót. Ugyancsak ebben az időpontban a strandfürdő társalgójában Bakos Imre, valamint An- geli József, a 43-as, 44-es körzet tanácstagjai várják a választókat, 6 órai kezdettel pedig a Kossuth téri iskolában lesz Tóth János és Fehér Jánosné beszámolója a 16-os, 17-es választókörzet polgárai részére.-A DINNYETERMESZTÉS LEGÚJABB MÓDSZEREI. Erről a témáról rendezett szaktanácsadást az elmúlt hét végén Horton a művelődési házban a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Intézete más szervekkel közösen. Az előadásokat követően hazai és külföldi vetőmagokból, valamint a Növénypatika műtrágyáiEGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE; a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HEból és növényvédő szereiből biztosítottak vásárlást.- EGRI DOBÓS DIÁKOK TALÁLKOZÓJA. Ma délután 6 órakor találkoznak az Eger Szálló halijában a Dobó István Gimnázium hajdani diákjai. Minden 1979 előtt érettségizett iskolatársukat szeretettel váiják.-TORNATEREM MAK- LÁRNAK. Új iskolájukhoz a makiáriak korszerű, nagy tornatermet is kapnak öltözővel, zuhanyozóval, orvosi szobával. Az építkezéshez már megérkeztek a panelek, s előreláthatóan márciusban a kivitelezéshez is hozzáfognak. A legkésőbb jövőre elkészülő tanácsi létesítmény megvalósítását a helybeliek társadalmi munkája mellett az andornaktályai téesz és az egri Finomszerelvénygyár is jelentősen támogatja.- A PSZICHÉS EREDETŰ BETEGSÉGEKRŐL. „A test a lélek tükre” címmel dr. Ignácz Piroska klinikus szakpszichológus tart előadást az egri Szociális Szolgáltató Központban, a Lenin üt 19. szám alatt. Az érdeklődőket ma délután 5 órára várják.- DETKI FÉNYEK. Javítják a közvilágítást, mintegy félszáz elavult lámpatestet Cserélnek korszerűbbre Detken, remélhetően még az első fél évben. Az új fényeket az Á rpád és a Rákóczi utcákban élvezheti majd a lakosság. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi üt 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA Ki tud többet a Szovjetunióról? Az Egri 9-es Számú Általános Iskolában Jubileumi hangverseny Az Egri 9-es Számú Általános Iskolában immár hagyomány, hogy a nevelőtestület és a szülői munkaközösség kétévenként kórushangversenyt rendez az érdeklődők számára. Február 24- én, délután fél 6-kor tartják azt a koncertet, amelynek külön fényt ad, hogy az iskola fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezik. Az ünnepi hangverseny a „Gyermekek a gyermekek egészségéért” alap javát szolgálja, s ezúttal bemutatkozik az iskola vegyes kórusa, a gyerekek zenekarával kísérve. Ma este Teljes holdfogyatkozás Teljes holdfogyatkozás lesz hétfőn az esti órákban. A Föld eltakaija a Holdat a Nap fénye elől. Magyarországon a Hold teljes fogyatkozásban kel fel, 17 óra 12 perckor, s a Föld árnyékából 17 óra 17 perckor kezd kilépni. Ez a folyamat — vagyis amíg a Föld árnyéka elhagyja a Holdat — 18 óra 30 percig tart. Ezután még 19 óra 43 percig a Föld félárnyékában tartózkodik a Hold. Napnyugta után a keleti látóhatár közelében lehet keresni távcsővel vagy szabad szemmel a Holdat. A ritka csillagászati esemény megfigyelésére a Gellérthegyi Uránia csillagvizsgáló (I., Sánc u. 3/b) hétfőn 17 órától váija az érdeklődőket. Társadalmi műszak a Bervában Mintegy kétezer dolgozó részvételével tartottak társadalmi műszakot az elmúlt szombaton az egri Finomszerelvénygyár- ban. Az előzetes tervek szerint főleg a közvetlen termelő területekre irányult a figyelem, de a kiszolgáló és előkészítő munkakörökben is élénk volt a tevékenység. A törzsgyárban, a vállalat hevesi gyáregységében és péter- vásári üzemében több, mint hatmillióforint termelési értéket állítottak elő a dolgozók. A vállalati brigádvezetői tanácskozás döntése értelmében a társadalmi műszak bérét nyugdíjasaik megsegítésére és egészségügyi beruházások javára fordítják majd. Az elmúlt héten tartották meg a megyei tanács művelődési osztálya és a meghirdető szervek rendezésében a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedősorozatot. A szakmunkástanulók kategóriájában 15 csapat vett részt, első helyen a 212. Sz. Bornemisz- sza Gergely Ipari Szakmunkás- képző Intézet végzett, míg a szakközépiskolások versenyében a gyöngyösi Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola tanulói bizonyultak a legjobbnak. A gimnáziumi és középiskolai kollégiumok résztvevő 20 csapata A gyöngyösi Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezetnél voltaképpen nemigen panaszkodnak az 1988-as eszten- dőré, hiszen a tervezett 470 millió forintos árbevétel helyett mintegy 500 milliót könyvelhetnek el, s a nyereséggel kapcsolatos elképzeléseik is túlteljesültek, ami közelebbről azt jelenti, hogy a várt 24 millió forintnál hozzávetőlegesen 16 millióval értek el többet. Bodócs János elnök tájékoztatása szerint mindezt csökkenő létszámmal sikerült elérni, ugyanis a kollektíva 45 személy- lyel fogyatkozott meg. Az eredmények hatására a bérszint is növekedett, jóllehet, ebben a bruttósításnak is szerepe volt. Pozitívum, hogy a cég az egyes beruháNagy értékű bálázógép főjavításával végeztek a közelmúltban a Metalloglobus tarnaszentmik- lósi telepén. Használatbavételével ismét lehetővé vált az üzem környékének nagyobb rendben tartása, a bontásból származó réz- és alumíniumhulladékok szakszerű összeszedése, illetve továbbítása a kohászathoz, újbóli hasznosításra. A gép kétszeresen is segít, miután az említett hulladék eddig A telefondoktor a helytelen fültisztítás veszélyeiről beszél, mától február 26-ig hallható adásában. Az érdeklődők választ kaphatnak arra is, hogy az orrba, illetve a fülbe került ideközül az egri Gárdonyi Géza Gimnázium vitte el a pálmát. A vetélkedőt megrendezték a felnőttek levelező tagozatának részére is, közülük a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium csapata szerezte meg az első helyet. A zsűri véleménye szerint a vetélkedősorozat magas színvonalú volt, s az elmúlt évekhez képest nőtt az érdeklődés, amelyet az is bizonyít, hogy megyénkből 50 csapat nevezett be. A legjobbak értékes könyvjutalomban részesültek. zásokkal kapcsolatos feladatait határidőre, vagy még azt megelőzően megoldotta. Az év folyamán dolgozóik 60 új lakást építettek, míg mintegy 30-at felújítottak. A tőkés export lényegében megegyezett az 1987-es esztendőbelivel. Úgy tűnik, hogy akárcsak tavaly, úgy az idén sem lesz hiány megrendelésekben, hiszen jelenleg minden területnek van munkája. Az elgondolások szerint 1989-ben hozzávetőlegesen 12 — 14 százalékos bérfejlesztésre kerül majd sor. Ami az árbevételt illeti: ennek nagyságát az elmúlt évivel azonosra tervezik, ám bizakodnak abban, hogy mindezt ismét képesek lesznek majd felülmúlni. nemcsak csúfította a telepet, hanem ismeretlen tolvajok prédájául is szolgált. A „szarkák” megfékezésére ugyanakkor természetesen más módon is felkészültek. Az üzemi rendészet, illetve a helyi munkásőrök bevonásával a rendőrség külön akciócsoportot szervezett, amely azóta megkülönböztetett figyelmet fordít a vagyonvédelemre, s a hívatlan éjszakai látogatók lefülelésén fáradozik. gén anyag milyen tüneteket okoz. A 172-llt-es telefonszámon munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, szombaton és vasárnap egész nap hívható a telefon- doktor. Megrendelésekben nem volt hiány Gép, „ szarkariadóval ” A telefondoktor új adása 5it* Ranuíph Fiennes északi-sarki expedícióra készüt A brit Aerospace vállalat kifejlesztette kétéltű sarki szánt próbálja ki a Temze vizén a világ legnagyobb, élű földrajzi felfedezőjeként számon tartott Sir Ranulph Fiennes. A felfedező dr. Mike Strouddal együtt arra készül, hogy 425 tengeri mérföldet mindenféle segítség nélkül, gyalog tegyen meg az Északi-sark felé. (Telefotó: MTI-Külföldi Képszerkesztőség) Heti lapszámainkból KEDD: GYÓGYÍTÁS, GYÓGYSZER NÉLKÜL Beszélgetés Schirilla Györggyel egészségről, táplálkozásról. SZERDA: NYÍLTAN, DE FEGYELMEZETTEN Az agrárolló az ütközésig tágult — mondják a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz-ben. CSÜTÖRTÖK: SZÁRNYASZEGETT PÁVAKÖR Mi történt a fedémesi asszonyokkal? Hevesvezekény fejlődni akar A javaslatok sorsa nem reménytelen. PÉNTEK: FALUGYŰLÉS ANDORNAKTÁLYÁN Miről beszéltek a lakosok? SZOMBAT: PETŐFIBÁNYAI ELLENPONTOK Első lépések az önállósághoz. A Népújság inteijúja Nagy Bandó András humoristával. (A Merkurtófj l jelentjük J Trabant Lim. Hyc. Bp. 1200 Trabant Combi Hyc. Bp. 152 Trabant Lim. Spec. Bp. 17706 Debrecen 14776 Trabant Combi Bp. 6281 Debrecen 5228 Wartburg Stand. Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Bp. 5622 Debrecen 4425 Wartburg Sp. tolót. Bp. 17381 Wartburg Tourist Bp. 4842 Debrecen 2780 Skoda 105 S Budapest 12889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Budapest 31432 Debrecen 17991 Lada 1200 Budapest 48330 Debrecen 34711 Lada 1300 S Budapest 24468 Debrecen 17928 Lada Szamara Budapest 5616 Debrecen 4122 Lada 1500 Budapest 17257 Debrecen 12481 Lada Combi Budapest 1355 Debrecen 421 Lada Niva Budapest 851 Polski Fiat 126 P Bp. 6063 Debrecen 3891 Dacia Limousin Bp. 17637 Debrecen 12822 Dacia Combi Budapest 5383 Debrecen 3692 Dacia TLX Budapest 9991 Debrecen 6465 Zastava - 20538 Opel Kadett - 543 YUGO - 186 Volkswagen Golf - 501 Volga Limousin - 1615 Volga Combi - 1626- KOMLÓI NAPKÖZI. Ha tornatermet egyelőre még nem is, konyhával, étteremmel új, korszerű napközi Otthont már az idén kap a komlói általános iskola. Kivitelezői előrehaladtak munkájukkal, a létesítmény elkészülte után a jelenlegi elavul- tabb részét lebontják, a megmaradó épületben pedig a GA- MESZ kap helyet. NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési (js Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.