Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. február 20., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Átlagjövedelemből — a létminimum alatt A szegénység statisztikája A lakosság fogyatkozó türelemmel viseli az egyre gyakoribb áremelkedéseket, s mind többször hangzik el a vád:\a valóságosnál alacsonyabb árindexet számít a KSH, az úgynevezett fogyasztói kosár tartalma pedig több, mint vitatható. Dr. Pirityi Ottót, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének tudományos osztályvezetőjét azért kerestük meg, mert a közelmúltban egy szakszervezeti tanácskozáson elhangott, hogy önálló árindex- és létminimum-számításra készülnek. Megalapozottnak tartjaazta vádat, hogy szándékosan kozmetikázzák a statisztikai számításokat, azaz a valóságosnál alacsonyabb áremelkedést mutat ki a KSH? — A gyanú él, ám ez nem bizonyítható. Ma bizalmi válság van az országban, senki sem hisz senkinek. Különösen igaz ez az olyan húsbavágó ügyekben, mint az életszínvonal, az áremelkedések. A laikusok abból indulnak ki, hogy a lakosság sokkal nagyobb áremelést érez, mint amekkorát a statisztika kimutat, ezért azt sürgetik, hogy a szak- szervezetek külön számítsanak fogyasztói árindexet. A szakemberek állítják, hogy « hazai statisztikai mérések szakmailag korrektek, ezért nem látják indokoltnak az önálló szakszervezeti számítást. Mi, a szakszervezet oldalán állók, azt mondjuk, hogy a jelenlegi árindexszámításon kívül sürgősen más típusú vizsgálatokra is szükség van. Magyarországon folyamatosan bővül az áru világ köre, ám ez a hagyományos módszerekkel nem jelenik meg az árindexekben. Vegyük például azt a mindinkább terjedő gyakorlatot, amelynek lényege, hogy az állam egyre több, korábban általa finanszírozott ellátást piacosít, azaz megfizetteti az állampolgárral. A költségvetés mindinkább „kiszáll” a szóciális, egészségügyi, oktatási, infrastrukturális feladatokból. Ma már szinte mindenkinek tulajdonosnak kell lennie ahhoz, hogy lakni tudjon, a lakásra várók rá vannak kényszerítve, hogy a saját építést válasszák. A lakáshoz jutás költségei ugyanakkor szinte minden másnál jobban emelkednek, miközben a jelenlegi fogyasztói kosár a lakásszerzés költségeit egyáltalán nem tartalmazza. Érzéketlen a jelenlegi árindex a lakáskölcsönök növekvő kamataira is. Vagy vegyük azt a gyakori helyzetet, hogy a a nyugdijak reálértékének csökkenése miatt az állampolgárnak támogatnia kell a szüleit — ez sincs benne a fogyasztói kosárban. — Milyen új számításokra gondolnak? ' , — Jobb híján kilátástalansági mutatónak lehetne nevezni azt az összeget, amire egy személynek vagy családnak többletjövedelemként szüksége lenne ahhoz, hogy reménye lehessen a társadalmilag elfogadható életvitelre, például az önálló lakásra. Például egy fiatal házaspár kétszer hétezer forintot keres tisztán, ez tulajdonképpen már szép fizetés. Csakhogy ehhez még ugyanennyi kellene nettóban ahhoz, hogy a lakásbeugrót pár év alatt össze tudják spórolni. Ráadásul a sokféle törlesztés, a család eladósodása miatt erre a plúsz tizenöt ezerre továbbra is, akár évtizedekig szükségük lesz. Ez a kilátástalansági mutató ma egyre több családban egyre magasabb összegeket tesz ki. Feltétlenül számítani kellene érzékenységi jnutatót is, amely azt jelzi, hogy egy-egy árucsoport drágulása a különböző társadalmi rétegekre hogyan hat. Például a nyugdíjasokat a ruházati cikkek áremelkedése sokkal kevésbé érinti, mint egy fiatal házaspárt, nekik nehezen elviselhető többletterhet jelent. Vagy például az építőanyagok drágulását nem az egész ország sínyli meg, de akiket érint, azokat nagyon súlyosan érinti. Adott esetben azt is jelentheti, hogy egyáltalán nem tudják elkezdeni az építkezést, mert az anyagköltségek egyik napról a másikra százezrekkel emelkednek. Vagy nem tudják folytatni a munkát, mint ahogy szerte az országban látni félbehagyott családi házakat. A statisztika ezt az áremelkedést is az egész lakosságra teríti, ugyanakkor az építési anyagok árai csak a lakosság mintegy egyötödét érintik közvetlenül. — Ezek, ha jól értelmezem, tulajdonképpen a tömeges elszegényedés mutatói — Manapság a lakosság mind szélesebb rétegei kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem egyszerűen az életszínvonaluk csökken, hanem anyagilag szó szerint ellehetetlenülnek. Vegyünk egy négytagú, kétkeresős átlagcsaládot, tizenöt ezer forint körüli havi nettó jövedelemmel. Ennek a családnak a létminimumon való megélhetéshez 1988-ban körülbelül ugyanennyi, vagy valamivel kevesebb jövedelem elég volt. Tegyük fel, hogy állami bérlakásban laknak, tehát sokakhoz képest igen jó feltételekkel indulnak. Ha a kereseti viszonyaik nem változnak, és egyéb jövedelmük nincs, 1989-ben a magyar átlagbér kétszerese már nem lesz elég ahhoz, hogy egy kétgyerekes átlagcsalád a létminimumon megéljen. — Mi vei immár a lakosság középrétegeinek is napi nélkülözéssel kell szembenézniük, fordulóponthoz érkeztünk az életszínvonal évek óta tartó csökkenésében? — Kétségtelenül előállt az a helyzet, hogy ha ez az átlagcsalád nem jut külön jövedelemhez, vagy nem támogatják például a szülők, akkor a jövőben a lét- fenntartási kiadásokon kívül bármilyen váratlan kiadása lesz, ha például kétnapos rokonlátogatásra mennek az ország másik végébe, hónapokig kell spórolniuk, méghozzá az alapszükségletek rovására. A magyar vállalatokat a hosszú évek óta alkalmazott restriktiv gazdaságpolitika és a túlzott állami elvonás már korábban eljuttatta működőképességük alsó határára. Tehát ha egy kis piaci szellő éri őket, sorozatban jutnak csődbe. Az elmúlt tíz év inflációja következtében a magyar családok nagy része is eljutott működőképessége alsó határához, ahol már az egyszerű újratermeléshez sem elég a jövedelmük. Tehát a pótló beszerzések egy része is elmarad, leromlik a lakás, a bútor, a ruházat. Ez már szűkített újratermelés. — Mit vár a szakszervezet ezektől a kétségkívül igen költséges statisztikai vizsgálatoktól? — Ezek a kutatások ahhoz kellenek, hogy egy alternatív gazdaságpolitikát tudjunk megfogalmazni. Ily módon ezek a mutatók kétségtelenül politikai tartalmúak. Mondhatják erre, hogy ez baj, mert akkor hová lesz az objektivitás. Mi is azt szeretnénk, hogy objektív számításaink legyenek, de ugyanakkor az emberek gondolkodásához, értékrendjéhez és valós problémáihoz is közelebb kerüljünk. A valóságot lehetőleg úgy mutassuk meg, ahogy azt az emberek érzik. A szakszervezet nem fogadja el azt a gyakori vádat, hogy a helyzet jobb, mint a lakosság közérzete, hogy az emberek torzan látják a valóságot. Szerintünk ebben az esetben is a valóság az, ami többé-kevésbé torz. Pusztai Éva Tiszta levegő kerestetik a Toka-völgy ben? Üjabb „nemszeretem” üzem a Mátraalján Hatástanulmány az odúlakótól a panelben élőkig Idősebb olvasóink előtt evidens: így vagy úgy hazánk az elmúlt három évtizedben minden képességét, tehetségét az energia szolgálatába állította... Hogy a program mégsem úgy áll, ahogy szerettük volna, vagy kívánnánk, ezt nem ennek az írásnak a feladata elemezni. Ide csak annyi tartozik: a mindenható energia kedvéért országrészek biológiai, geológiai érdekekre fittyet hányva szakadtak el. A sors szeszélye folytán bőven jutott ebből az „áldásból” hazánk egyik legszebb pihenő, üdülő és emellett természeti kincsekben igen gazdag tájegységének, a Mátrának. Itt bányászkodik évtizedek óta a Mátraaljai Szénbányák, itt füstöl a Gagarin Hőerőmű, és itt okádja naponta több tízezer autó a füstjét a zöldövezetre. Nem csoda, ha a környéken lakók elérkeztek abba az állapotba, hogy ha gyíkot látnak is, a mérgeskígyó jut az eszükbe. Esetükben legyen az bármilyen újabb beruházás, ami a Mátraaljára települ, „Elég volt!” — kiáltják. A sors iróniája folytán az egységes antipátia leginkább egy felépítendő környezetvédelmi beruházás ellen irányul, s ez nem más, mint az Országos Érc- és Ásványbányák Gyöngyösorosziban kivitelezésre váró használtakkumulátor-feldolgozó üzeme (HAF). Úgy tűnik, ez az a bizonyos csepp a pohárban. A gyöngyösiek és a Mátraalja lakói az amúgy is megnyomorított környezetre hivatkozva egyértelműen protestáltak a munkálatok megkezdése ellen. A HAF létesítése ellen szól: mellett szól: A ZítJUOOLOh, CI fii H tk uhui* TQTLfEUOiGOlO üiEH 0ZC/-IttíOc">,-7rA'rxluAlc Óf/2C//A/'0/Vl'/MS/r. Eoou. OiűAi/őocj-ff/rAS' He/oz/Avsői / f9B8 800 tonna t Ólomkibocsátási összehasonlító tábla OiCHhEA/TES 26i/e/v Az Atdk. u/ucc/a kor- ■fe!cfo/qa'íc>/ üze/oc éío<u&6ocsa'iM'rcL 2&Ö /gp/e'vj A halmazati helyzet: A veszélyes hulladékanyagok Az M3-as autópálya kipufogógáz- nagyüzemi, egy helyen tör- szennyezése, a Thorez külszíni ténő feldolgozása, a megadott bányászata, a Gagarin Hőerőmű minimális értékhatár alatti kénes füstje, a Mátra Gázbeton- füstkibocsátás (15 százaléka gyár léte Galyatető, Párád, a Környezet- és Vízgazdálkodási Mátrafüred, Mátraháza sza- Minisztérium által megadottnak), natórium- és üdülőközpontja. A HAF gazdáinál az Országos Érc- és Ásványbányák vezetőinél járva ütköztettük nézeteinket. Őszintén meg kell mondanunk, számos érvet elfogadott Zéman Imre vezérigazgató-helyettes, és Vargáné Szulyovszky Márta területi főmérnök. A vezérigazgató-helyettesnek elmondottam: a helyi szaktekintélyek között számontartott dr. Wiltner Wilibaldgyöngyösi főorvos véleményét, amely szerint bármilyen fejlett technológiájú üzem igen szigorúan betartott paraméterei sem alkalmazhatók egy, a domináló szél felől a Mátra 900 méteres gerince által lezárt átszellőzetlen völgyben. Ahonnan a szennyezett levegő többnyire nem, erősebb nyugati szél esetén is csak Gyön- gyössolymos, Mátrafüred, Gyöngyös felé törhet át. — Egyetértek a doktor úrral, sőt mi személyesen is eszmét cseréltünk erről. Biztos vagyok abban, hogy a HAF ellen megnyilvánuló antipátia oka és eredete a már agyonnyomorított (s az általunk előbb csokorba kötött) környezetből adódik. Nem szívlelik az emberek, hogy még egy üzem létesül, s valljuk be, igazuk van. Csak azt felejtik el, hogy mi a környezetért ruházunk be, s nem az ellen, hiszen nem tudom, hogy hasznosabb helyzet alakulna-e ki akkor, ha úton-útfélen eldobált, árkokba buktatott akkumuláto150 ember foglalkoztatása. rok szennyeznék a vizet és a talajt. — Menjünk lépésről lépésre. Azaz, hogyan kerül a csizma az asztalra, mi köze az Országos Érc- és Ásványbányáknak az akkumulátorfeldolgozóhoz ? — Köztudott a bányászok katasztrofális helyzete, hogy „állva hagytak minket”. Az állam megvon tőlünk minden támogatást, s így a nemesfémbányászat sem kifizetődő már. Ezért alakítjuk ki egykori üzemünk helyén, Gyöngyösorosziban az akkumulátorfeldolgozót. — Gondolom, így olcsóbb valamivel. Ám, mennyi többlet- költséget jelentett volna, ha ez az üzem egy nem ennyire sérült tájegységen, hanem mondjuk „Ka- rakószörcsögön” épülf volna fel. — Legalább 200 millió forint többletköltséggel járt volna, de mielőtt mélyebb következtetéseket vonna le ebből, lássuk konkrétan a helyzetet. Megdöbbentő adatokat mondok önnek. Magyarországon 1988-ban csak a hazai gépkocsik (az adatban nem szerepelnek a turistaforgalom gépjárművei) 800 tonna ólmot pöfögtek bele a levegőbe. Ha ebben az országban igazán létezne táj- és környezetvédelem, akkor az ólommentes benzin és az autókra kötelezően felszerelt szűrőberendezés, katalizátor használatát törvény írná elő. No persze, ehhez árpreferencia is kellene, nem az, hogy a legdrágább legyen az ólommentes. Ebben az esetben a körülbelül 800 tonna 26-ra csökkenne. Nos, az akkumulátorfeldolgozó üzem ólomkibocsátása pedig két és fél mázsa évente. Akkor volna érdemes igazán késhegyre menő vitákat folytatnunk, ha 26 tonna évi kibocsátásunk lenne összesen, és ezt viszonyítanánk a 250 kilóhoz. (Lásd: külön ábra) Az ólom egészségkárosító hatása elsődlegesen a vérre veszélyes, és különösen a gyerekekre hat, s többek között huzamosabb hatás alatt állóknál intelligenciaszint-rom- lást lehet megfigyelni. Erről komoly nyugati elemzések láttak napvilágot, s mi ezt figyelembe vettük (bárcsak elkészült volna, s a köz előtt is ismert lenne olyan grafikon, amelyik nemcsak a nyugati nagyvárosok, hanem a hazaiak ólomszennyezettségi szintjét is bemutatná.) — Igen alapos felméréseket készítettek. Az összes költségekből mennyit fordítottak környezetvédelemre? — A beruházás 750 millió forint, ebből 250 millió csak a táj-, az egészség- és a környezetvédelmet szolgálja. Csak előtanulmányokra, felmérésekre 6,5 milliót fizettünk ki a tudományos testületeknek — halljuk Vargáné Szulyovszky Márta területi főmérnöktől. — A jelenlegi állapotot tükröző felmérés készült az odúlakó állatoktól az emberig. Ennek alapján, ha jelentős eltérések mutatkoznának üzemünk megnyitása után a környezetszennyezési értékekben, akkor nyugodtan követelhetnék a létesítmény bezárását. Egyébként folyamatos füst-gáz ellenőrző műszerek sorozata van beépítve a kéménybe, amely a kimenő ólompor mértékét méri. Ameny- nyiben a megadott mérték fölé emelkedne az ólompor, egy automatika azonnal „veszélyt” jelez. Százezer köbméter levegővel dúsítva jelenik meg az az ólommennyiség, amely — ismétlem: a megengedettnek 15 százaléka. — Felvetődik az a gondolat is, hogy a gyöngyösoroszi üzemben nemcsak a honi használt akkumulátorok, hanem — valutáris bevétel reményében — importból Gyöngyösoroszi HAF származóak is feldolgozásra kerülnek. — Aligha lenne kifizetődő a nagyobb európai országoknak a magas szállítási árak miatt, ám erről szó sem lehet, ugyanis az üzem kapacitása nincs ilyen terhelésre megtervezve. — Milyen gépjárművekkel szállítja a MÉH-vállalat a használtakkukat, s mi történik akkor, ha egy ilyen gépkocsi karambolozik? — A környezetvédelmi hatóság által jóváhagyott speciális, fedeles, belső burkolattal kiképzett gépjárművekkel valósítják meg, a veszélyeshulladék-szállí- tójegy használata a fuvarozta- tóknál kötelező lesz. Esetleges halasét bekövetkeztekor a tartály nem sérül meg, speciális kiképzettsége miatt. — Tudjuk: a lehető legbiztonságosabb, legmodernebb technológiát, műszerezettséget vásárolták meg, s igen körültekintően szervezték meg a kivitelezést is. A műszereket a svájci SIEGRIST szállítja, a technológiát a Voest — Alpin szavatolja, a generálkivitelezést a 31-es ÁÉV végzi majd. Mégis, mi történik akkor, ha a megállapított határértékeket nem tudja betartani az üzem? — Addig nincs üzemeltetési engedély — így szól a szerződésünk. — Különben a terveinkbe már a környezeti terhelés emelkedése is be lett számítva, ami — büszkén mondhatom — szinte nem mérhető. Ugyanis egynapi füstkibocsátásunk tíz-tizenöt. gépkocsi füstjének felel meg. Mi örülnénk a legjobban, ha a Mátrában csak ennyi jármű fordulna meg. — Mikor kezdődik a próbaüzem? — 1990 áprilisában. — Az ott dolgozók egészségvédelmére is gondot fordítanak. Hallhatnánk erről valamit? — Hogyne. Mindennap tiszta munkaruhába öltöznek, és azon egy állandó légtérmérő műszer lesz, amelyik a'belső ólomszintet mutatja. Egyébként annyira zártláncú az egész rendszer — teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes —, hogy jómagam is elmennék oda nyugodt szívvel munkásnak, mert kevesebb környezeti ártalom érne az üzemben, mint Pesten. Az állandó orvosi ellenőrzés a legkisebb, egészségre veszélyes szennyezést is kimutatja. Aligha hiszem, hogy az elmondottak hatására meglágyulna a Gyöngyös környékiek szíve. Tudják ezt az Országos Érc- és Ásványbányáknál is. Ám mindent összegezve, rendkívül igazságtalanok lennénk, ha pontosan azokat marasztalnánk el, akik hazánkban először a táj- és a környezetvédelem érdekében veszélyeshulladék-feldolgozó üzemet építenek — ilyen körültekintés mellett! Sokkal inkább meg kell kérdőjelezni a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztérium, mint főhatóság munkáját és tekintélyének létét, ugyanis ipari üzemek sorozatát engedte kialakítani egy üdülőkörnyezet és egy zöldövezet közvetlen szomszédságában. Sajnálni kell egy olyan országot is, amely 200 millió forint többletköltség miatt újabb üzem telepítését engedi, súlyosbítva az amúgy is kedvezőtlen helyzetet, közhangulatot. ‘ Soós Tamás
