Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-31 / 26. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1989. január 31., kedd Benkő János edző pihenőben Távolról figyeli a focit — Mikor volt utoljára annyi .szabad ideje, mint mostanság? — Tizennyolc évig megszakítás nélkül edzősködtem, az elmúlt nyáron azonban visszahúzódtam a labdarúgástól. — Majdnem két évtizedes működésből 17 évet töltött utánpótláskorú együttesek mellett, mondhatni közmegelégedésre. Aztán elég volt egyetlen esztendő egy felnőtt csapatnál, és máris megszakadt a kiegyensúlyozottnak látszó pályafutás. Pedig ötven alatt egészségesen ezt a döntést az életkorral aligha lehet magyarázni. — Ilyen indok valóban nincs, de én az említett 17 év alatt máshoz szoktam, mint amit az utána következő esztendőkben tapasztaltam. Az Egri Spartacus ifjúsági csapatával kezdtem az edzői pályát, aztán a bervai ifjúságiakkal folytattam. Amikor megalakult az Eger SE, változatlanul maradtam az utánpótlásvonalon. Rengeteget mentem a fiatalok után, sokat fáradoztam. Mindig újabb és újabb csapatot szerveztem, becsületes munkával igyekeztem tanítani a jövő labdarúgóit. Bervában országos második volt a csapatom a rangos Vasas-kupa küzdelmein, az ESE- vel országos ifjúsági kupát nyertünk. Egy láncszem voltam az Eger SE labdarúgásában, mégpedig olyan időszakban, amikor sok saját nevelésű játékost adtunk a felnőtt csapatnak, úgy érzem, az eredményeknek én is részese voltam. Amikor 1987-ben az NB I-ből történő ismételt kieséssel új helyzet állt elő, magam is váltottam. Bár már elkezdtük a felkészülést a serdülőkkel, elfogadtam a Siroki Vasas ajánlatát, és elvállaltam a megyei első osztályú felnőtt csapatot. — Feltehetően vágyott egy újszerű feladatra, ha úgy tetszik, edzői megméretésre. Aligha hihető viszont, hogy egy esztendőre szóltak a tervek. — Több junior korú játékos került velem együtt a csapathoz, és még felnőtt alacsonyabb osztályúak. így sem mondható rossznak a végső 7. helyezés. Az viszont Sírokban kevés, ott sokkal nagyobb az elvárás. Szerintem is többre lett volna képes a csapat, de alapvető hiányosságok megakadályozták a jobb szereplést. Egyébként, egy év alatt csapatot építeni, meg kiemelkedő eredményt elérni nem megy együtt. — Tegyük konkrétabbá azokat a hiányosságokat. — A játékosok többségénél „amatőr” problémák mutatkoztak. Annak ellenére, hogy valamennyi feltétel adott volt számukra, nem tettek meg mindent a jobb szereplés érdekében. Én követeltem, ők megelégedtek a középszerűséggel. Hiába dolgoztunk becsülettel az edzéseken, ha ők hétvégén „kiengedtek” és legyengült állapotban álltak ki a mérkőzésre. Fokozatosan javult ugyan ez a helyzet, de soha nem lett ideális. — Megromlott a viszonya a csapattal? — Azt azért nem mondhatom. — Ki döntött abban, hogy nem marad tovább Sírokban? — Közösen megegyeztünk a vezetőkkel. — Marasztalták egyáltalán? — Inkább, mint küldtek. — Milyen kapcsolata volt a vezetőkkel? — Alapvető panaszom nem lehet. Gondolom, máshol is előfordul, hogy az edző magára marad a csapattal. Úgy látszik, a társadalmi munkában dolgozó aktívák nem képesek több időt fordítani a sportra. Sajnos, nem értékeltük gyakrabban a munkát, és ez mindenképpen hiba volt, mindennek ellenére harag nélkül váltunk el. — Ha az ESE-nél marad, alighanem ma is edzőként dolgozik a labdarúgásban. — Biztosat nem lehet mondani, de nagyobb a valószínűsége, hogy igen. — Hívták azóta csapathoz? — Több helyre is, de mivel gyorsan elhelyezkedtem az eredeti szakmában, már nem tudtam összeegyeztetni azt az edzői feladatokkal. — Pedig bizonyára hiányzik a pályák légköre. — Először rendkívül furcsa volt, hogy nem kell menni edzésre, de már megszoktam az új helyzetet. Soha ennyi időm nem volt a családra, gondtalanok a hétvégék. Távolról figyelem a focit, azóta csak a tv-ben láttam mérkőzést. — De ez nem jelent végleges szakítást? — Nem keresem az alkalmat, de nem is bújok el a hívás elől. Edzői minősítésemet megújítottam, adott esetben nem lehet akadály. Töprengésre ad okot, hogy főállásban csinálni talán már nincs elég energiám, csak úgy „mellékesen” meg szintén nem tudnám elfogadni. — Ha visszatekint eddigi edzői tevékenységére, milyen tapasztalatokat tart a legfontosabbnak? — A gyerekek szívből, a felnőttek kötelességből rúgják a labdát, és ez bizony nagy-nagy különbség... FesztbaumBéla Társaság a lovashagyományok őrzésére A regurális huszárezred megalakulásának 300. évfordulójára rendezett első nemzetközi huszártalálkozó szervezői egy, a lovashagyományok őrzésére, művelésére hivatott társaság létrehozásán fáradoznak. A tagozatokból és szakosztályokból álló egyesület a lovasság, a csikós, lovaspásztor, a kocsikázás, a fogatolás, a szekerezés, a lótenyésztés, a lovas társasági ünnepségek és a lósporttradíciók ápolásával foglalkozna. A társaságnak bárki tagja lehet, aki részt kíván venni a munkában. A jelentkezők „rendes” és pártoló tagi státuszt kapnak. Az érdeklődők — egyének, vállalatok, szervezetek — február 10-ig jelentkezhetnek a következő címen: Nemzetközi huszártalálkozó 1538 Budapest, Pf.: 532. Az alakuló közgyűlést a tervek szerint február elején tartják meg. A Vitatié a Berva-kupa A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezte a Finomszerel- vénygyár tömegsport bizottsága a Berva-kupa asztalitenisz-versenyt. A Vilati gárdája ezúttal harmadízben nyerte el a serleget, megelőzve az Evillés a házigazdák együttesét. Az IPARI MÜSZERGYÁR ' felvételre keres közvetlen teljesítménybéres munkára két és három műszakos munkarendbe: kezdő és gyakorlott - öntő szak-, és betanított munkásokat (alumíniumöntésre), forgácsoló szak-, és betanított munkásokat (számjegyvezérlésű és numerikus vezérlésű gépekhez), betanított vagy szakmunkás festőket, esztergályosokat (CNC finomeszterga kezelőnek). Bérezés: megegyezés szerint. A vállalat vonzásköréből a bejárás autóbusszal megoldott. Jelentkezni lehet a vállalat felvételi irodáján. Címünk: 2170 Aszód, Pf. 2. Telefon: Aszód 60/412 mellék. ESEm edzőmeccs Ma délután fél kettőkor az Eger SE labdarúgócsapata előkészületi mérkőzést játszik az NB I-es Békéscsabával. A találkozót a városi stadionban rendezik meg. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság szerint a 4. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 ta- lálatos szelvény 739 db, nyereményük 12 642 Ft, 13 találatos szelvény 467 db, nyereményük 8188 Ft, 12 találatos szelvény 24 781 db, nyereményük 266 Ft, 11 találatos szelvény 168 429 db, nyereményük egyenként 39 Ft, 10 találatos szelvény 622 966 db, nyereményük egyenként 20 Ft. (Fut)balett (Fotó: Szántó György) ........... ... —— —— — -----------------— írás ba foglalják a klub történetét? Elmozdultak a holtpontról A napokban a megyeszékhelyen tartották meg az egri Dobó István Könnyűbúvár Klub évzáró közgyűlését, amelynek színhelye a Lenkey János Honvéd Kollégium étkezdéje volt. A tágas helyiségben szép számban gyűltek össze a klubtagok, az idősebb korosztálytól egészen az általános iskola alsó tagozatosaiig, hogy meghallgassák Holló Győző beszámolóját a tavalyi évről, és megválasszák az új vezetőséget. A klubtitkár a sportmunkáról szóló értékelésében hangsúlyozta, hogy elmozdultak a holtpontról, sőt jelentős előrelépés tapasztalható. A leigazolt mintegy hatvan sportolóból a megelőző év tizenegy minősítésével szemben tavaly negyvenen kvalifikálták magukat valamilyen szinten. Ezek az eredmények a technikai feltételek javulásának és az edzők, versenyzők jó hozzáállásának köszönhetők. De külön dicséretet érdemel az uszonyos úszóknál Papp Zsuzsa ifjúsági aranyjelvényes és a tájékozódási búvárúszóknál Szepesi Zoltán felnőtt első osztályú minősítést érő teljesítménye. Ebben az esztendőben az edzések hatékonyságának további emelését tervezik, s ezzel szoros összefüggésben szeretnék megteremteni egy főállású edző foglalkoztatásának anyagi feltételeit. Említést érdemel, hogy a klub kiadásait teljes egészében saját erőforrásokból fedezi. Az idei költségvetés bevételeit mintegy kétmilliós ösz- szegre tervezik. A hozzászólások közül kiemelendő Zoók Györgyé, a köny- nyűbúvár-szakszövetség elnökéé, aki javasolta, hogy az alapítás közelgő két évtizedes évfordulója tiszteletére foglalják írásba a klub eddigi történetét. Az indítványt a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta. Végezetül megválasztották a klub kilenctagú vezetőségét, az élén Madarász Kálmán társadalmi elnökkel és Holló Győzőtitkárral. Egy az öt közül A futballpályákon bírásko- dók lehetnek ugyan snájdig legények, de okosak... előbb tör ki a trópusokon hóvihar, mintsem a publikum elismerő szavakkal méltatná ténykedésüket. Nem minden sportágban ilyen hálátlan a döntnökök munkája. Bárki, aki ismeri, tanúsíthatja, hogy Fóka közkedvelt alakja az uszodáknak, ahol megfordul. Nyugalmat sugárzó egyénisége, megfontolt határozottsága, remek reakcióideje teszi azzá. Lóczy Endrének nagy szüksége is van ezekre az erényekre, hiszen az uszonyos- és tájolóversenyeken indítóként működik közre. Közmegelégedésre nyomta már az elektromos időjelzővel egybekötött „dudát” a dunaújvárosi EB-n és a Nyugat-Berlinben megrendezett . világbajnokságon. A rajtokat videóra is felvették, de a precíz németek még így sem találtak benne semmi kivetni valót. Még most sem lépte túl a negyedik ikszet, de már négy éve, hogy neki adományozták a nemzetközi versenybírói ninősítést. Az országban ötük közül, akik hasonlóval büszkélkedhetnek, ő — az egri klub alapítótagja — az egyik. (buttinger) A KÖSZIG Mátra Gázbetongyár felvételt hirdet karbantartási osztályvezetőhelyettesi munkakör betöltésére. Feltétel: számítógép üzemeltetésben és javításban jártasság (Hardwer) és felsőfokú villamos szakmai végzettség. Fizetés: 10.000 Ft/hó alapfizetés + havi 1.500 Ft prémium, teljesítménytől függően. Belső ellenőri munkakör betöltésére. Feltétel: pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, vagy mérlegképes könyvelői képesítés. Fizetés: gyakorlattól függően 6-9.000 Ft között + mozgóbér. Műszaki rajzolói munkakör betöltésére. Feltétel: középiskolai érettségi, gépírni tudás, műszaki rajzolói gyakorlat. Fizetés: 5-6.000 Ft között + mozgóbér. Érdeklődni lehet: KÖSZIG Mátra Gázbetongyár személyzeti és oktatási osztály. Telefon: 37/11 -342, vagy 13-039/ ISI -es mellék. Levélcím: 3201 Gyöngyös, Pf. 133. Egy edző, aki tizennyolc év után szakított a labdarúgással I