Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 28., szombat NÉPÚJSÁG HÉTVÉGE 7. vetítéséből, majd Ausztráliában biztosítási ügynökként dolgozott. Idegei felmondták a szolgálatot és 1899. július 6-án főbe lőtte magát. A Pulszky-mű és a Pulszky-ugy feltétlenül megérdemli a megkülönböztetett figyelmet, hiszen tanulságai ma is sok aktualitást hordoznak, melyek megszívlelendők. A nagyfokú érzékenységgel párosult tehetséggel szemben, a bizalom- és toleranciahiányos hatalom hivatali kisszerűsége lehetetlenné teszi nagy feladatok megvalósítását. A hivatali ügyrend filterén keresztül látott valóság már Wlassits Gyula kultuszminisztersége idejen is kevéssé volt hiteles. Szakértelem nélkül művészetet mecénálni, műalkotásokat vásárolni, a valóságos szakértelmet minősíteni súlyos tévedésekkel lehetséges csak. A tévedésekért az árat, ha nagyon áttételesen is, de az egész nemzetnek kell megfizetnie. Valószínűleg a mai kor embere import képigényét — mel^ 2 Pr adások kielégítem, mint a Szép- művészeti Miízeum festményei. De létezik Magyarországon az egyetemes emberi kultúrának egy olyan tárháza, mely összekapcsol bennünket a külvilággal. Ebnen Pulszky Károlynak elévülhetetlen érdemei vannak. A Szépművészeti Múzeum munkatársai a nagy elődnek valóban méltó emléket állítottak. Lengyel László A tehetség és a hivatali kisszerűség Pulszky Károly emlékkiállítása a Szépművészeti Múzeumban Giulio Campi: Salamon ítélete Borent Fabritius: Az angyal megjelenik az alvó Szent Józsefnek (jobbra) Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Szépművészeti Múzeum, amikor az intézmény szellemi atyjának Pulszky Károly művészettörténésznek kívánt méltó emléket állítani. Egyrészt az általa vásárolt, gyűjtött művek bemutatásával, másrészt a kiállítást kísérő katalógussal. Pulszky Károlyról és általában a Pulszkyakról csak keveset tud a mai látogató, pedig a múlt század utolsó harmadában, a kiegyezés utáni Magyarországon a Pulsz- ky-szalon a haladó politikai és kulturális erők egyik fő találkozóhelye volt. A reform megalkotásában élenjáró Szabadelvű Párt képviselőházi tagjai között ott találjuk a Pulszky családot. Ferencet, Károly apját — aki Kossuth munkatársa —, és testvérét Ágostot, aki jogtudósként az államtitkárságig vitte. Pulszky- Károly 1853-ban Londonban született, ahol családja emgirációban élt. Külföldön töltött gyermekévei alatt számos nyelvet tanult, és kiváló iskolákba járt. Kezdetben az orvosi hivatás vonzotta, de végül is 1874-től a lipcsei egyetemen végzett művészettörténeti tanulmányokat, amelyeket 1877-ben Raffaello antik stúdiumairól írott doktori értekezésével fejezett be. Először az Iparművészeti Múzeum majd 1881-től az országos Képtár őre, majd 1884-től igazgatója. Az emlékkiállítás katalógusa a hazai múzeumi gyakorlatban tipikusnak igazán nem nevezhető módon, egy szépművészeti gyűjteményt tág kultúrhistóriai horizonton értelmezve mutat be. A gyűjtemény kialakításának indítékait, születésének valóságos történeti közegét tálja elénk. Hiteles korrajzot ad a kiegyezés utáni Magyarország politikai közéletéről, képviselőházi viszonyairól. Arról a világról, amelyben a millennium közelében az ország vezetése fontosnak tartotta bizonyítani Európa számára, „hogy Országos Képtárunk egy tizenhat milliónyi lakosságú ország műveltségi igényeinek teljesen megfelelővé fejlesztett”. Ekkorra érett meg a helyzet egy az európai szépművészeteket történetiségében is bemutatni képes múzeum megalapítására. Ki más lett volna a tervezet kidolgozója, mint a széles európai műveltségű Pulszky Károly, aki 1893-ban nyújtotta be a Wekerle-kor- mánynak részletes elképzeléseit. Talán nem kizárólag reprezentációs igények serkentették 1894- ben a parlamentet, hogy döntést hozzon a Szépművészeti Múzeum jelentős költséggel történő felállításáról, hanem egy jól értelmezett európaiság gondolata tükröződött e döntésben. A kiállítás katalógusának tanulmányai átfogó képet adnak Pulszky Károly életútjáról, a szellemiségét alakító családi és politikai körülményekről. Mra- vik László, a kiállítás egyik rendezője és a kiadvány szerkesztője érzékletes képet rajzol arról a folyamatról, amely során egy nagy műveltségű, kivételes kvalitáser- zékű művészettörténész állítólag jelentéktelen műveket vásárló sikkasztó, neurotikus, nem beszámítható elmeállapotú lipót- mezei ápolt, ausztráliai biztosítási ügynök és végül öngyilkos lett. Egy másik tanulmányában az utokor Pulszky képét elemzi. A legendát, mely körbevette és veszi ma is alakját. A katalógus többi tanulmánya Pulszky sokirányú szakmai tevékenységét dokumentálja és értékeli. Olvashatunk itt fiatalkori környezetéről, a műgyűjtéssel való találkozásáról és a Pulszky-szalonról majd az apjáról, a régészről, Pulszky Karoly művészettörténeti írásairól, az ókori művek vásárlásáról, a szoborgyűjteményéről és annak gyarapításáról, az igen jelentős festményvásárlá- sairól, a grafikai gyűjtemény gyarapításáról és az Iparműveszeti Múzeum megalakulásában játszott szerepéről A tanulmányokat nagyon fontos és szakmailag is jól használható mű- tárgyhsták egészítik ki, bibliográfiai jegyzékkel és viszonylag tenedelmes illusztrációs anyaggal. A nyomtatvány kiváló segédeszközként segít eligazodni a több száz tárgyat bemutató hatalmas bemutatón. E minden műfajban remekműveket felvonultató kollekciót együtt látva érthetjük meg csak igazán, milyen elképesztő teljesítményt nyújtott Pulszky, amikor az 1893. év végétől 1895. év végéig Amszterdamtól Milánóig, számos városba utazgatva fergeteges gyorsasággal gyűjtötte össze ezeket. Elsősorban a 15. századi olasz és az 1500 körüli németalföldi festmények emelkednek ki. Nemcsak táblaképeket, de nagyszerű, kiváló freskókat is sikerült megszereznie. De figyelemre méltók a 600-nál több grafikai lap és a 121 darab főként 14-15. századi itáliai szobor mellett Pulszky ókori és iparművészeti tárgyú vásárlásai is. A lassan száz év távlatából csak mélységes tisztelettel és némi irigységgel minősíthetjük e gyűjtéseket. Neki még módjában állt az egyetemes művészet remekművei között válogatni. Választásai fémjelzik kvalitásérzékét, felkészültségét. Kétségtelen, hogy a magyar művészettörténet úttörőit, Henszlmann Imrét, Römer Florist- és Ipolyi Amoldot követő generációban ő volt a legkiemelkedőbb szakember Magyarországon. Életének tragédiája, a mi sajátos hazai viszonyainknak pedig modellértékű mutatója, hogy a Szépművészeti Múzeumban őrzött, ma is egyik legkiemelkedőbb mű: Sebastiano del Piom- bo Férfiképmásának megvétele volt az ellene indított támadások egyik fő vádpontja. Pulszky intenzív gyűjtőútjai során nem tartotta be a vásárlások hivatalból előírt adminisztratív formáit és így kitette magát ellenfelei támadásainak. Az ellene indult vizsgálat formai hibák tömkelegét, elszámolásaiban pedig jelentős pénzügyi hiányt állapított meg. A vizsgálat lezárulása előtt a nacionalista ellenzék kihasználva a helyzetet, támadást indított családja ellen. Pulszkyt sikkasztással vádolták. Parlamenti interpelláció is elhangzott ellene. A szakmailag teljességgel tájékozatlan honatyák, akikPiombóról soha nem hallottak, jelentéktelen festő művének minősítették a képet. Herczeg Ferenc állítása szerint „A magyar politikai szótárban a Piombónak olyan hangzása lett mint Franciaországban a Panama szónak.” A honatyák „dülledeztek a kacagástól” a Piombo nevet hallva, és értéktelen kacatoknak nevezték a Pulszky által vásárolt műveket. A kiállítás rendezője találóan írta le „Az első kultúraellenes és kultúraellenességét elég nyíltan deklaráló, már-már fitogtató országgyűlés volt ez a modem Magyarországon. ” Pulszky súlyos idegállapotba került az események hatására. Állásából felfüggesztették, idegy- gyógyintézetbe került. Hosszas huzavonák után ugyan, 1898- ban megszüntették az ellene folyó eljárást, Pulszkyt azonban ez már nem érdekelte. Először Londonban élt műtárgyak közCornelis: Engebrechtsz Tanulmánylap Kik voltak a fertálymesterek ? Jelölés a „suttogókban”. Válogatás: Apollónia napján. A farsangi időszak úgyszólván kínálja az alkalmat arra, hogy régi könyvek, megsárgult iratok, öregek visszaemlékezesei alapjan, szóljunk Eger város, a maga nemében páratlan, így tehát egyedüli intézményéről a fertálymestersegről. Farsang idején, szent Apollonia napján történt ugyanis esztendőről esztendőre a fertály- mester-választás, korabeli elnevezés szerint a „Fertálymestertétel”. Az újonnan megválasztott fertálymesterek, ekkor vették vállukra a százráncú köpönyeget és a szalagos botot, a polgári öntudatnak ezt a díszes királyi jogarát. Ebben mentek el közösen a templomba, hogy új tisztségükre felesküdjenek. Breznay Imre kutatásai révén tudjuk, hogy honnan az elnevezés, a cím és a rang. A XVII. század végén a török kivonulása után a körülmények szükségessé tették, hogy a fallal bekerített városnak, amely négy kerületre „seriesre” oszlott —, legyen olyan köztiszteletben álló bizalmi embere, aki tud írni, olvasni és személyes tekintéllyel is rendelkezik. Ezeket először a latinos elnevezés szerint „decurióknak”, később „tizedeseknek”, majd fertálymestereknek hívták, amely elnevezést Eger város polgárai — a kalapos király II. József németesítő törekvéseinek ellenszegülve —, pusztán hazafiságból német eredet miatt ideiglenesen „negyedmesterekre” változtatták. A török után a német iparosok és kereskedők mind nagyobb számban árasztották el Egert és környéket, akik többnyire a már említett fertályokban laktak, ott telepedtek le. A fertálymestereket eleinte a városnegyedek (hatvani, makiári, felnémeti stb.) polgárai maguk közül választották, de később már csak azok folytak be a választásba, akik e tisztséget már viselték. Any- nyit tudunk, hogy az 1774/75. évi városi költség- vetés már tíz fertálymester stalláriumára vett fel fejenként 12 forintot. Akkor a költségvetés július 1-jétől június 30-ig tartott, vagyis magában foglalt egy nyári és egy téli fél esztendőt. Másfél évszázaddal később farsangkor már mintegy háromszáz egri polgár találkozott a pincékben, fehér asztalok körül a „fertálymesterté- telre”. Ez idő tájt már minden fertálynak 20—25 tagot számláló fertálymesteri testületé volt, így az Apollónia-napi ceremónia megmozgatta az egész várost. A választásokat megelőzően a „kiérdemült” fertálymesterek január hónap folyamán a tényleges fertálymester pincéjében, úgynevezett „sut- togóra ”gyülekeztek össze, ahol bizalmas beszélgetések során vették számba azokat a köztiszteletben álló embereket, akiket e tisztséggel megbízni érdemesnek tartottak. így kellő puhatolózás után meg is állapodtak a megválasztandó új fertálymester személyében. A választás a lelépő fertálymester búcsúzó vacsorája előtt történt és erre a vacsorára minden negyedbeli kiérdemült fertálymestert meg kell hívnia a tisztségétől megváló fertálymesternek. A választás, illetve a vacsora előtt, küldöttsé-. get menesztettek az új fertálymesterhez, hogy meghívják a választásra, és a beiktatásra. A választásról jegyzőkönyvet írtak és azt beterjesztették a város polgármesteréhez. A választáson részt vett egy-egy városi biztos, aki őrködött a választás tisztasága fölött. A megválasztott új fertálymester esküt tett, majd kezdődhetett a lelépő fertálymester vacsorája, amely után a megválasztott fertálymester reggelire hívta meg a jelenlévőket az ő tisztes házába, vagy pincéjébe, és egyben átadta a meghívást az egy esztendő múltával megint esedékes búcsúvacsorára is. Ez idő tájt a megszólítás: „barátné asszonyom” és „barátom uram”. Maga a vendégség elnevezését „traktának” mondták. Méltán lehetünk kíváncsiak arra, hogy mik voltak a fertálymester kötelességei? Tennivalók szép számmal akadtak, sőt az évtizedek, a századok múltával meg is szaporodtak, amint ez a városijegyzőkönyvekből kitűnik. Ok hívták fel a lakosságot az adófizetésre, évente személyesen ellenőrizték — házról házra —, hogy rendben vannak-e a kémények, söp- rik-e az utcákat s megvannak-e mindenütt a tűzrendészed követelmények. Csend- és rendbiztosi szerepre is vállalkoztak, őrködtek a közerkölcsök felett. Összegyűjtötték az adományokat, betartatták a földesuraságok rendeletéit, és ezenkívül bizalmas ügyekkel is foglalkoztak: „A fertálymesterek letett hitek szerint minden titkokat magokba tartani kötelesek, azokat senkinek ki ne beszélyék” Feljogosításuk volt helyszíni bírságolásokra is. így a rendbontókat, csendháborítókat, csavargókat, részegeskedőket és káromkodókat a csínytevések helyszínén megbüntethették. A fertálymesteri bot tényleges hatalmat jelentett. Az utcán való csoportosulás miatt állíttatott a magisztrátus elé több házasember és legény. Kimondta például a tanács, hogy a „Verbung ház előtt, a Hóhér közén, a Csurgóban csoportosulni tiltatik. Árestomba velük. 1791. január 5 napján” Eger már akkoriban ij borváros volt, így az italozás sok gondot okozott a fertálymestereknek. Bizonyíték erre az alábbi két szigorú tanácsi rendelet is: „Télben 9 óra, nyárban pedig 10 óra után a Kortsmákon való Musika és az Uttzá- kon való tsavargás tilalmaztatik. A Bor mérés tiltott időben nem szabad. Külső Boroknak és Pálinkáknak vétele, ide behozása Confiscátió büntetése alatt tilalmaztatik” A fertálymesterek közül több egyéb tisztségre is választottak embereket. így. 1727-ben Eger város első negyedének fertálymestere Kőszöghy János 9 jelölt közül egyhangúlag választatott meg piacbírónak, Csank György pedig malombírónak. Úgy tűnik, bizony nincs új a nap alatt: a fertálymesterek bokros teendőik között segítséget nyújtotOtak a polgároknak az „adóbevallásban” és a portiószedésben. Ók osztották ki a fertályokban az adófizetésre intő cédulákat, és védték a családi élet nyugalmát: Dér Tamás 1778. február 4-én fejbe verte feleségét, ezért a Seriesbeli fertálymester a magisztrátus elé állította. 1827. augusztus 26-án leégett az egri belváros nagyobbik része, ennek következtében rendkívül szigorú tűzvédelmi szabályok léptek életbe, amelyeket szintén a fertálymesterek ellenőriztek. Az egri fertály mesteri testületre tehát mind nagyobb feladat hárult az idők folyamán, úgy hogy a tiszteletdíjas fertálymesterek mellé néhány „fizetett” személyt is választottak. Aki végigtanulmányozza a fertálymesterek névjegyzékét, tapasztalhatja, hogy ott a legrégibb egri famíliák nevei szerepelnek: Ali, Bóta, Bajzát, Angya- lossy. Holló, Sebestyén, Ringelhann, Grónay, hogy csupán néhányat említsünk. Vendégjárásokban és ünneplésekben Eger városa a múltban sem szűkölködött. így nevezetesen a „Borhét” volt az az időszak, amikor ren- eteg idegen, nagyszámú politikai és közéleti atalmasság érkezett a városba. A megnyitó ünnepség élén ott vonultak a fertálymesterek is ünnepi köntösben és a fertálymesterek címerével, büszkén hirdetve városuk nárom, négy évszázados történelmét és emlékét. Az országban egyedüli, a maga nemében páratlan fertálymesteri szervezetet oly annyira tökéletesítették az idők folyamán, hogy még a saját tízparancsolatukat is megalkották. Erről ír az „Egri Katolikus Tudósító” 1931 áprilisi száma: ” A város II. negyedének fertálymesteri traktáján öltött testet a gondolat, hogy alkottassák meg a fertálymesterek tízparancsolatja” Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a választott fertálymesterek, miként tudtak — pusztán a fertálymesteri bottal — érvényt szerezni intézkedéseiknek? Erre néhány példát a múltból: „Pálok Gergely, aki Póka János hites fertály- mestert szókkal sértegetni bátorkodott, a mai nép reggeltől folyvást holnap reggel 8 óráig Pur- gely áristomba tétetett” „Kis Márton a Felnémeti negyedben meg- hunczfutolta Hoffelner János fertálymestert. Azért mert e motskos szókat kiböffenteni nem átallotta, ezért 12 pálcára ítélték. 1753. június 22” A fertálymestereket, bár nekik fegyverük nem volt, a törvény kemény szigorral védte és velük szemben, bárminemű inzultust megtorolt. E megemlékezésből is kitűnik, hogy a fertály- mesterseg közhivatalként szerepelt Eger városban. Működésüket megkülönböztetetten fontosnak, tiszteletre méltó szolgálatnak tekintették, e tisztségbe kizárólag erkölcsileg és anyagi- . lag kifogásolhatatlan személyeket választottak meg, és alig találunk rá példát, hogy kevesen is visszaéltek volna hatalmukkal, vagy érdemtelenekké válva visszahívták volna őket. Ha akad is ilyen az mind a személyre mind a családjára sokáig kiható szégyen és gyalázat volt. Farsang táján talán nem hiábavaló felvillantani a múltat, a hazánkban egyedülálló, sajátságosán egri, a városi közigazgatást segítő és szolgáló testület több évszázados múltját, amelynek olyan világi és egyházi vezetői voltak, akikre méltán lehetett büszke Eger városa, de Heves megye is. Szalay István
