Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-18 / 15. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. január 18., szerda GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 A falvak településfejlesztése Hol rejlik a népességmegtartó erő? ii/1. Nem egyedi jelenség: mint Európában általában, hazánk­ban is egyre nagyobb méreteket ölt az urbanizációs hullám. Példa rá, hogy csupán ebben az eszten­dőben az ország negyvenegy te­lepülése — köztük két Heves me­gyei nagyközség — kérte az El­nöki Tanácstól a várossá nyilvá­nítását. Önmagában ez nem is je­lentene gondot, hiszen a termé­szetes fejlődés eredménye az érintett települések előbbre lé­pése, igénye egy nagyobb közi­gazgatási szerepkör ellátására. S ezzel együtt — hiszen elsődleges cél — a lakosság mind jobb élet- és munkakörülményeinek meg­teremtése. Megfigyelhető azonban, hogy ezzel az urbanizációs folyamat­tal egy időben lényegesen meg­változott, megváltozik a települé­si struktúra hagyományos erővi­szonya. Vagyis, a városiasodással más-más rétegződésben kap he­lyet a különböző nagyobb, illetve kisebb települések sora. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy meg­bomlik a hagyományos vidék- és falukép, amely hosszú évtizede­ken keresztül jellemezte a hazai tájakat. Ezzel a bizonyos aránybom­lással jár a falvak — főként a kis települések — lakosságának, életvitelének alakulása is. Szű- kebb hazánkban is megfigyelhe­tő a fokozott népességvándorlás, az emberek — főként a fiatalok — beáramlása a városokba, ahol egy idő után e helyzet újabb és újabb gondokat hoz a felszínre. Közismert, hogy feszültségek ta­pasztalhatók a lakáshoz jutás­ban, az óvodai, iskolai ellátás­ban s még számos területen, hi­szen a gyors lakossági növekedés mindennapos igényeket szül. Ugyanakkor községi és kistele­pülési „rangú” helységekben be- deszkázott ablakú, ajtajú lakó­házak, parlagon hagyott telkek sorakoznak. A tanácsi nyilván­tartásokból egyértelműen látha­tó, hogy jelentősen vesztett vonzerejéből a falu, van olyan te­lepülés, ahol évekig nem húznak fel új házat, máshol nagy ese­mény, ha egy-kettő kinő a föld­ből. A szemmel látható jelzések alapján úgy tűnik, a falvak visz- szafejlődésének, az elnéptelene­désnek, az elöregedésnek megál- líthatatlanná vált a folyamata. Már-már olyan vélemények is el­hangzanak, miszerint ezen a te­rületen is — akárcsak a környe­zetvédelemben — a 24. órában vagyunk. Igaz, a dolgokat nem szabad ennyire eltúlozni, mert sokakban él még Magyarorszá­gon az egészséges lokálpatriotiz­mus, s az az igény, hogy kilábal­junk ebből a kedvezőtlen irányú folyamatból. Erre számos törek­vés van, hiszen a vidék, a falvak életével, sorsával, jövőjével or­szágos és helyi szinten egyaránt foglalkoznak az illetékesek, a la­kosság bevonásával. Példa erre az Országgyűlés 1985. évi, tava­szi ülésszaka, ahol az érintett te­lepülések fejlesztésével kapcso­latban így fogalmaztak: ”A terü­let- és településfejlesztés szolgál­ja fokozottan társadalmi és gaz­dasági céljainkat, teremtsen ked­vezőbb körülményeket a népgaz­dasági intenzív fejlődéshez, a te­rületi és települési aránytalansá­gok további mérséklődéséhez, a lakosság életkörülményeinek és társadalmi közérzetének javulá­sához, a demokratizmus erősíté­séhez...” ízekre lehetne szedni ezeket a megállapításokat, hiszen mint­egy alapelvéül szolgálnak egy megújulási szándéknak, irány­jelzésnek. Az útra tehát rá kell lépnünk még akkor is, hajói tud­juk: majdnem végig rögös, nehe­zen járható lesz. S ennek okai vannak, mert bizonyos szemlé­letváltoztatásra, véleménymó­dosításra és nem utolsósorban gazdasági alapteremtésre van szükség a haladás folyamán. Ösz- szetett és bonyolult feladatok megoldását igényli az a feltáró munka, amelynek nyomán rész­ben vagy teljességgel megjelöl­hető : valójában hol és miben rej­lik a falvak — kis települések — népességmegtartó ereje? A vidék- és falukép mai hely­zetével foglalkozók nem titkol­ják azt a megállapításukat, hogy a kezdet kezdete abban áll: visz- sza tudjuk-e, vissza lehet-e „csempészni” e települések éle­tébe a hagyományőrzés, a közös­ségi, társadalmi élet pezsgését. Azt a kulturális „alaptőkét”, amely a helyi szellemiség jegyé­ben igényt kelt a szülőföld örök­ségének ápolására. Ezen túlme­nően pedig növeli — itt-ott már tapasztalható — az emberek visz- szavágyódását. Nem egy falu­gyűlésen, lakossági tanácskozá­son vetődött fel, hogy a népes­ségmegtartás egyik fontos pillére a helybeliekre való számítás, igé­nyesebb támaszkodás. Nem mást takar ez, mint azt, hogy olyan tervekkel és célokkal kell és lehet megnyerni az otthon, illetve a tá­volban élő községbelieket, ame­lyeknek valamennyien értelmét látják, s amelyekkel azonosul­hatnak az elképzeléseikben. Ezek az aprónak tűnő momentu­mok felkelthetik a már-már szunnyadó érdeklődést, a lakó­hely iránti elkötelezettség és fe­lelősség érzését. Felvetődik a kérdés: mit tehet a lakosság a községéért, a falujá­ért, a környezetéért? Mindenek­előtt abban segíthet, hogy szép és vonzó legyen mások szemében is a település, s hogy érződjék az összetartozás szelleme, az élettér biztonsága. Mindehhez alapvető segítség az az önként vállalt és végzett közösségi munka, amelyre napjainkban már egyre több helyütt méltán büszkék az emberek. A lokálpatriótáknak köszönhető, hogy kialakulóban vannak a falu- és tájmúzeumok, fejlődésnek indult — bár még gyermekcipőben jár — a falusi turizmus, az idegenforgalmat növelő régi épületek, műemlé­kek, természeti parkok, arboré­tumok gondozása, védelme és bemutatása az érdeklődőknek. Mi ez, ha nem más, mint a kitá­rulkozás, a jövőkép kialakításá­nak első lépcsőfoka: kapunyitás a világ felé. Ahol korábban rájöt­tek a kitárulkozás, a hivalkodás nélküli büszkélkedés fortélyaira, ott kevésbé csábít a város fénye. Szilvás István Milyen bank az adatbank? Új bank kezdte meg szolgálta­tását az év elején. Az intézmény azonban nem értékpapírokat és készpénzt őriz széfjeiben — ilye­nekkel nem is rendelkezik — ha­nem információt tárol. Nem ke­vesen vannak a világban, köztük éppen pénzemberek, akik vall­ják: a gyors és pontos politikai és gazdasági információ — megfe­lelő kezekben — anyagi érték. Január 1. óta fogadja ügyfeleit a Magyar Távirati Iroda" adat­bankja. Egészen pontosan: a Számítógépes Politikai Sajtó- Adatbank és Dokumentációs Szerkesztőség. Igazgatója dr. Szabó Iván, akinek tájékoztató­jából kiderül: — A Minisztertanács egy ko­rábbi határozatának megfelelő­en az MTI működteti az országos sajtó- és politikai adatbankot. Ez persze így rendkívül egyszerűen hangzik, a kijelentés mögött azonban széleskörűen kiterjedt és pontosan összehangolt tevé­kenységet kell látni. Például azt, hogy az MTI híreit — naponta mintegy ötszázat — mágnesle­mezen megőrizzük, tároljuk úgy, hogy bármikor visszakereshetők legyenek. Ehhez természetesen megfelelő elektronikus szöveg- szerkesztő, hírfeldolgozó, tároló és visszakereső rendszert kellett kialakítani. — Milyen felhasználói szem­pontokat tartottak szem előtt? — Olyan tematikus alrend­szereket alakítottunk ki, amilye­nekre az MTI profilja, illetve sok éves tapasztalataink alapján szükség van. Ennek megfelelően a fejlesztés során két fő szem­pontot vettünk figyelembe: azt, hogy az MTI sokoldalú munkája mit követel, továbbá, hogy mi­lyen igények merülhetnek fel a politikai, az államigazgatási,’ a gazdasági és nem utolsósorban a tömegtájékoztatási szervek ré­széről. Egy adatbank akkor mű­ködik jól, ha információtároló és visszakereső rendszerét úgy ala­kítja ki, hogy a feldolgozott anyaghoz biztosítja a közvetlen hozzáférést és a tetszés szerinti visszákeresést. Vagyis a témakö­rök szerinti eligazodás áttekint­hető, könnyen kezelhető. Mind­ezt elősegíti, hogy a visszakere­sést támogató osztályozórend­szerünk témakódjait, alkódjait és kulcsszavait olyan szakembe­rekkel állítottuk össze, akik a maguk területén vitathatatlan szaktekintélynek számítanak. — Nézzünk egy példát. A jogi témakód hányféle válaszlehető­séget tartalmaz? — A mi címlistánkban ez négy oldalt tesz ki. Ebből csupán az „emberi jog” alkod huszonnégy különböző témakört — itt kulcs­szót — érint. — Kik dolgozták fel az infor­mációkat? — Az adatbankban minden információt sajtódokumentáto- rok kezelnek. S talán nem érdek­telen elmondani, hogy az MTI Dokumentációs Szerkesztősége — amely a legnagyobb hazai saj­tódokumentációs központ — munkatársainak nagy része egyetemet végzett újságíró. Munkánk azonban nemcsak a napi hírekre, az azokban szerep­lő személyekre, pártokra, álla­mokra, intézményekre, szerve­zetekre stb. terjed ki, hanem mintegy négyszáz folyóiratot is szemlézünk. Ezekből az adat­bank referátum, vagy annotáció (tartalmi kivonat) formájában a külvilág és Magyarország leg­fontosabb és legérdekesebb cik­keit is számítógépen őrzi. — Kik és hogyan használhat­ják az MTI adatbankját? — Információszolgáltatásunk az ország bármely részéről lehív­ható az MTI által meghatározott típusú képernyős munkahely, úgynevezett terminál révén. A kapcsolatot telefonvonal bizto­sítja. Igaz, nem úgy, mint koráb­ban, amikor elég volt feltárcsázni az MTI Dokumentációs Szer­kesztőségét, s a kért adat vagy in­formáció szolgáltatása csupán idő kérdése volt. Most már pénzé is, hiszen az adatbanknak annyi kapcsolata csakugyan van a fi­nanciális rokonsággal, hogy elő­fizetéses rendszerben működik. Eged Lajos emlékezete Az egri munkásmozgalom történetének egyik elfeledett személyiségére, Eged Lajosra emlékezünk, akinek születési év­fordulóját az elmúlt év utolsó hó­napjában ünnepeltük. Eged Lajos 1898. december 18-án Felnémeten született. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmá­nyait, amelyet azonban befejezni nem tudott. Szülei 9 éves korá­ban kocsmai szolgának, tízéves korában pedig szabótanoncnak adták. Ezt követően egy sörke­reskedőnél dolgozott. 1916-ban még húszéves sem volt, amikor behívták katoná­nak, s 1918 őszén tért haza Eger­be. A Tanácsköztársaság kikiál­tása után — mint sokan mások — beállt a Vörös Hadseregbe. Az új rend katonájaként szolgált, ami­kor is 1919. április végén megse­besült. Felgyógyulása után ismét a Vörös Hadsereg kötelékében harcolt, egészen a Tanácsköztár­saság leveréséig. 1920. február 6-án letartóz­tatták. Ezt követően fogházra ítélték, majd internálták. Az em­lített évben, szeptember 2-án szabadult ki, majd visszatért Egerbe. Ekkor egy pékmester­nél szerződött le tanoncnak. 1921-ben katonai behívót ka­pott. A katonaságtól 1922. no­vember 1-jén szerelték le. A le­szerelés után 1923. május 1-jétől sütőipari tanoncként dolgozott tovább. Miután felszabadult, 1924. május 1-jén belépett a sü­tőipari munkások szakszerveze­tébe, amely szervezetnek 1935- ig tagja volt. A sütőipari munkások szak- szervezetében aktívan dolgozott. Ezért 1926-ban a csoport pénz­tárosának választották meg, sőt 1929-1935 között a szakszerve­zet vezetőségi tagjaként, illetve elnökeként dolgozott. A vezető­ségben küzdött azért, hogy a mesterek tartsák be a dolgozókat védő törvényeket. 1929 és 1934 között tagja volt az SZDP helyi szervezetének is. Az 1930-as évek elején kap­csolatot teremtett az SZDP szer­vezetén belül működő illegális kommunista pártsejt tagjaival, többek között Balázs Ignáccal és Zbiskó Józseffel, a helyi mun­kásmozgalom vezetőivel. Tőlük kapta meg az illegális KMP fo­lyóiratát, a Társadalmi Szemlét, valamint a Szovjetunióban ki­adott Sarló és Kalapács című ki­adványt. A kommunista párt­sejttel való kapcsolatát azonban a hatóság csakhamar felfedte, s ezért hathónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1939-től többször behívták katonai szolgálatra, amely moz­galmi munkáját akadályozta. A katonaságtól 1944. október 13- án megszökött, majd ismét visz- szatért a hadsereghez. Ekkor azonban hadifogságba esett, ahonnan csak 1945. június 15-én szabadult. Miután visszatért Egerbe, az év júliusában belépett a Magyar Kommunista Pártba. A pártnak haláláig tagja maradt. Az MKP megyei bizottsága 1945. október 1-jétől 1947. szeptember 1-jéig hivatalsegéd­ként alkalmazta. Innen a város­házára került javadalmi őrnek. Ezen a helyen 1949. július végéig szolgált. 1949. augusztus 1-jén a helyi Tüzép Vállalat igazgatójának nevezték ki. 1950. május 1-jén a Magtermeltető Vállalat vezetői posztjára került. Itt 1953. no­vember 15-ig dolgozott. Néhány hónap múlva azonban, 1954. ja­nuár 1-jétől a Vendéglátóipari Vállalat üzletvezetői munkakö­rének ellátásával bízták meg, ahol 1956. október 15-ig dolgo­zott. Az 1956-os ellenforradalom után, december 11-én jelentke­zett a karhatalomba, ahol 1957. június 20-ig teljesített szolgála­tot. Szeptember 6-tól a Sütőipari Vállalat igazgatóhelyettesének nevezték ki. Visszakerült tehát régi szakmájába. Innen ment nyugdíjba 1959. január 1-jén. Az ellenforradalom leverésé­ben tanúsított helytállásáért 1957-ben a Munkás-Paraszt Ha­talomért Emlékéremmel tüntet­ték ki. 1959-ben pedig 1919-es harcai elismeréseképpen meg­kapta a Tanácsköztársasági Em­lékérmet. 1968. augusztus 14-én hunyt el. Halálával ismét kevesebb lett a régi, egri munkásmozgalmi harcosok egyre fogyatkozó tábo­ra. Szecskó Károly Orvosirendelő-központ Új-Hatvanban Lipcse kilencezer kiállítót vár Lipcse — az NDK vásári met­ropolisza — 1989. március 12- 18. között ismét magára vonja majd a nemzetközi kereskedelmi világ érdeklődését, hiszen az ak­kori tavaszi vásáron öt földrész hozzá vetőleg 9000 kiállítója mu­tatja majd be termékeit, fejleszté­seit a mintegy 100 országból ér­kező szakmai köz,önségnek. A profil igen széles: megemlít­hetnénk a kohászatot, a nehéz-és szerszámgépeket, a mezőgazda- sági és élelmiszer-ipari techni­kát, az elektronikát, az építésü­gyet, a vasúti, vízi és légi közleke­dési eszközöket, valamint a fo­gyasztási javaknál a textíliákat, a ruházatot, a bőrt, de ugyanígy az élelmiszereket és élvezeti cikke­ket, avagy a játékárukat és éksze­reket. A mostani gyártási elkép­zeléseket találóan jellemzi az esemény vezértémája, vagyis a „flexibilis automatizálás.” Mind­ez arra céloz, hogy a termelés nö­vekvő automatizálása révén nö­vekedjen a termelékenység, ja­vuljon a gyártmányok minősége — s ezáltal a vérsenyképesség is. A hagyományoknak megfelelő­en az eseményen az összes szocia­lista ország részt vesz majd. Közü­lük a legnagyobb kiállító ismét a Szovjetunió lesz. A vásár bebizo­nyítja, hogy a fejlődő országok számára fontos kapcsolatteremtő színhelyként szolgál. Ezek sorából körülbelül harminc helyről érkez­nek majd az NDK-ba termelők, exportőrök, külkereskedelmi ha­tóságok. Természetesen képvisel­tetik magukat a fejlett államok is, amelyek számára Lipcse szintén vonzó kereskedelmi találkozóhely- lyé vált és válik. A Zagyva-parti település, Új-Hatvan városrészében mintegy' 12 millió fo­rintos beruházással orvosirendelő­központ készült el. A négy körzeti or- voá! és fogászati rendelőt, laboratóri­umot magában foglaló létesítmény tízezer lakos orvosi alapellátását biz­tosítja, kulturált körülmények között. Az egészségügyi intézmény megvaló­sulása tanácsi keretből és a teho fel- használásával történt. * Képriportunkban a Bajcsy-Zsi- linszky üti komplexumot mutatjuk be (Fotó: Szabó Sándor — MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents