Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-17 / 14. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. január 17., kedd GAZDASÁG TÁRSADALOM 3. Pártviták elé Az önállóság névtáblái án Gyáregységből: Egri Nyomda Az MSZMP szervezeti sza­bályzatának átdolgozására létre­hozott munkabizottság két vita­anyagot készített. A 810 ezer példányban kinyomtatott, vala­mennyi párttaghoz eljuttatott ki­advány címe: A munkahelyi és lakóterületi pártalapszervezetek szerepéről, tevékenységéről, fel­adatairól; A párt választási rend­jéről. „A viták célja — olvashat­juk a bevezetőben —, hogy a párt tagjai véleményükkel, javaslata­ikkal segítsék elő a Központi Bi­zottság megalapozott döntéseit, álláspontjuk megfogalmazásával részesei legyenek a párt műkö­dése alapvető kérdéseket érintő állásfoglalások kialakításának.” Intő példa A leendő vitáknak az anya­gokból kikövetkeztethető sajá­tosságairól szóljunk mindenek­előtt. Elegendő időt kapnak az alapszervezetek az eszmecseré­re. Bármennyire is sürgető az ál­lásfoglalás, hiszen a gyakorlat sok mindenben meghaladta az érvényes szabályozást — maga a dokumentum is ment kísérletek­ből, a bizottsághoz elküldött ta­pasztalatokból —, a türelmetlen­ség nem lenne célravezető. Más­részt: a munkabizottság változa­tokat kínál, sőt szívesen fogad azoktól eltérő megoldásokat is. Valamint: szükségesnek tartja a legszélesebb nyilvánosság bevo­nását. Oly módon is, hogy a tö­megtájékoztatás helyet adjon a véleményeknek, s oly módon is, hogy a pártonkívüliek is értesül­jenek róla, milyen változtatáso­kat tart szükségesnek tevékeny­ségében, választási rendjében. A viták nyilvánossága egyűttal el­lenőrzésre is hivatott, általa kö­vethető nyomon, hogy miként formálódik a Központi Bizottság döntése. A vitaanyag megállapítja: „A pártnak a jövőben céltudatosan kell törekednie arra, hogy a tár­sadalom életének minden terüle­tén — így a munkahelyen és a la­kóterületen — hatékonyabb po­litikai munkával, dinamikus kez­deményezéssel legyen jelen és végezze munkáját.” A megfogal­mazás félreértést oszlató. Neve­zetesen azt a föl-fölbukkanó né­zetet cáfolja, mely szerint a párt „kivonul” a munkahelyekről. Természetesen nem vonul ki. Mindössze annyi történik — részben már történt is —, hogy a közélet élénkülésével sokasod­nak a politikai feladatok, s fő­ként a lakóterületeken. A készülő törvények és azok társadalmi vitái, az új érdekvé­delmi és politikai szerveződések aligha szoríthatók munkahelyi fórumokra. Miközben a párt­munka nagyobbrészt a vállala­tok, intézmények falain belül zajlott. Pontosabban: a lakóhelyi pártszervezetek tagságát lénye­gében nyugdíjasok alkotják; esetleges, hogy hányán és milyen feladattal — pártmegbízatással — vesznek részt a lakóhelyi köz­életben. Intő példa, hogy milyen kevés párttag vett részt a tör­vénytervezetek vitáiban! Holott lett volna mit képviselni. Szerveződési önállóság Ha a közélet fő színtere a lakó­terület, az eddigi gyakorlatból következne a párttagok óhatat­lan passzivitása, kiszorulása a politizálásból. Nem véletlen, hogy párttagok, párttestületek sürgették az elmúlt hónapokban a szervezett jelenlétet. Nem egy helyen ki is alakítottak a helyi körülményekhez, feladatokhoz igazodó formákat. „A szervező­dések új lehetőségei” címet vise­lő javaslatok ezekre alapulnak, hangsúlyozva, hogy „külön-kü- lön és együttesen is alkalmazha­tóak” és természetesen újabbak­kal kiegészíthetőek. Azaz: az önállóság a szerveződésekre is kiteljed. Nem lehet ugyanis köz­pontilag meghatározni, hogy hol, mi a legalkalmasabb megol­dás. Város és falu, község és köz­ség között is lényegesek az elté­rések. A cél az, hogy a lakóterü­leti alapszervezetek „legyenek a helyi közösségi élet bázisai”. A politikai központok a munkahe­lyi és a lakóterületi pártszerveze­tek együttműködése révén hoz­hatók létre. Részben egy-egy kö­zös akcióval, részben állandó fel­adatok megoldásával. A vita­anyag vezérlő elvének tekinthet­jük, hogy a „mit ne tegyenek a pártszervezetek” helyett a „mit tegyenek” kérdéskörre irányítja a figyelmet. Mind a munkahe­lyen, mind a lakóterületen. Könnyen kiszámítható, hogy az új szerveződések által a párt­tagok regisztrálása bonyolultab­bá válik, valamint az is, hogy a pártélet valóban politikai tarta­lommal gazdagodik. Ugyancsak sürgető a párt vá­lasztási rendjének korszerűsíté­se. A XIV. kongresszusra már az új választási rend szerint készül a párt. Szükség van a módosításra azért is, mert a pártdemokrácia fejlesztésének egyik sarkalatos pontja éppen a tisztségviselők, a testületi tagok megválasztásának a mikéntje. A májusi pártérte­kezleten elfogadott irányelvek­nek megfelelően erősíti és bővíti a párttagok demokratikus jogait a tervezet. (Erre is érvényes, hogy a munkabizottság — a vál­tozat előnyeit és hátrányait tag­laló — alternatívákat ajánl meg­vitatásra.) Az általános szabá­lyok között szerepel, hogy a „párt valamennyi szervét, tiszt­ségviselőjét és a szervezetek kül­dötteit demokratikusan, alulról felfelé, titkosan választják”. A politika alakításába bevont, abban aktívan résztvevő pártta­gok természetes igénye, hogy minél jobban megismerjék kül­dötteiket, a testületek, irányító pártszervek tagjait. Ennek lé­nyeges mozzanatáról így ír a vi­taanyag: „A jelölést előkészítő bizottság... a nyíltság és a nyilvá­nosság érvényesítése érdekében mutassa be a jelölteket és bizto­sítson számukra lehetőséget a választóikkal való találkozásra.” A vitában dől majd el, hogy hol, milyen arányú legyen a dele­gálás, a közvetlen választás, hogy milyen tisztségekre terjed ki a két ciklusra korlátozott választható­ság. Ha a korábbi vitaanyagok­kal hasonlítjuk össze a mostani dokumentumot, feltűnő, hogy a szokásosnál mennyivel több kér­dést hagy nyitottan. A pártta­goknak nem a munkabizottság ajánlásának megszavazására, hanem valóban megvitatására ad ösztönzést. „A szervezeti sza­bályzat átdolgozását előkészítő munkabizottság a vitaanyagok módosítására, kiegészítésére tett észrevételeket megtárgyalja, és javaslatait — a Központi Bizott­ság munkatervének megfelelően — 1989.1. fél évében döntés cél­jából előterjeszti”. Nem kisebb tehát a tétje a vitasorozatnak, mint az, hogy mivel járul hozzá a párt megújulásához, a pártmun­ka gyakorlatához. Az új név valójában nem is új. Az Egri Nyomda Rt. méltán volt híres a század első évtizedeiben az itt készült színház- és mozije­gyekről, s a város nevét külföldi megrendelőkkel is megismertet­te. Aztán jött a tanácsi irányítás, később pedig a Heves Megyei Nyomdaipari Vállalatot 11 évvel ezelőtt a budapesti központú Révai Nyomda vette meg. Szin­tén jó nevű cég, nagy hagyomá­nyokkal, minőségi munkája ré­vén szerzett sok elismeréssel. Most pedig januártól újra a régi elnevezés: Egri Nyomda. Új és immár véglegesen megszerzett önállósággal, a dolgozók közös akaratából. Dióhéjban ennyi a történet. Az utóbbi hónapok eseményei, amelyek a Révai Nyomda Egri Gyáregységében történtek, jó il­lusztrációi lehetnek tágabb kör­nyezetünk változásainak is: a de­mokratizmus fejlődésének, a vállalkozó szellem térhódításá­nak, az önálló felelősségvállalás­nak. A nyomda jelenlegi — s mondhatjuk: sikeres — profilja fokozatosan alakult ki az elmúlt évtizedben. A Népújság előállí­tása mellett 56 műszaki folyóirat készül itt. Ezenkívül nyomtatvá­nyok, naptárak, s újabban mind több könyv impresszuma is az egri származást bizonyítja. A legnagyobb partnerek a Heves Megyei Lapkiadó Vállalaton kí­vül a Pallas Kiadó, a Hungária Sport Kiadó, az MTI, a takarék- szövetkezetek reklámvállalata, a Delta, az Interpress, a Magyar Média. Csupa jó nevű cég a hazai kiadók között. Meg tudják-e őket őrizni az önállóság körül­ményei között is? — ezt Kopka László igazgatótól kérdeztük. Egyszerűen és mégis ízlésesen berendezett helyiség itt, Gyön­gyösön Mádi János alezredes pa­rancsnoki irodája, ahol beszélge­tünk Erzsikével, egész pontosan Varga Jánosné hon véd hadnagy- gyal, az ügyviteli alosztály veze­tőjével. Azt már előre tudjuk ró­la, hogy kétgyermekes családa­nya, az 1-es számú pártalapszer- vezet titkára. Férje a Thorez bá­nyaüzemben dolgozik. A hadse­regbe 1974-ben lépett be, sza­kaszvezető rendfokozattal. Nem is lehet más az első kérdésünk: hogyan került a seregbe, nő lété­re miként szerette meg ezt a hiva­tást, amikor sok férfinak, főleg fiatalnak még a „szőr is feláll a hátán”, ha kézhez kapja behívó­ját? — Baráti kapcsolatok keltet­ték fel az érdeklődésemet az egyenruha iránt — mondja mo­solyogva a csinos, törékenynek látszó, de határozott hanggal megáldott hadnagy. — Édesa­pám repülőtiszti iskolát végzett, 1950-ig szolgált, és érthető mó­don, fegyveresek köréből került ki a baráti köre. Közöttük gyako­ri volt a katonatéma, a nyíltszívű, egyenes beszéd. Ezt jól elraktá­roztam magamban. — Persze, nem volt könnyű bejutni a laktanyába — folytatja némi szünet után a nagyúti szüle­tésű asszonyka. Látni, hogy ren­dezi gondolatait. — Gyöngyösön végeztem a középiskolát, később a Gagarin hőerőműben vegyész­laboráns képesítést szereztem, miközben 1969-ben férjhez is mentem. Valahogy nem elégített — A piackutatást a gyáregy­ségi szervezetben is önállóan vé­gezték. A partnereinknek — re­méljük — sok változást nem je­lent a mai átalakulásunk, amely­nek hírét egyébként eddigi meg­rendeléseik megerősítésével fo­gadták. Nem mindegyik vállalat mondhatja ezt el: talán túl sok a megbízatásunk... — Mi indokolta az önállóso­dást, az elválást a neves anyavál­lalattól? — Pénzügyi gondok megol­dására a vállalat a részvénytársa­sággá való átalakulást kezdemé­nyezte. Az egri kollektíva nem bízott ennek sikerében, s mivel a régi kapcsolat mindenképpen megváltozott volna, a részvény­társasági forma megvitatására összehívott munkásgyűlés az önálló vállalattá alakulást java­solta. Ezt két héttel később a nagyvállalati tanács is elfogadta, így az engedélyokmányokat de­cemberben benyújtottuk az Ipari Minisztériumnak. A napokban megérkezett a létesítő határozat: Egri Nyomda néven megalakult az új vállalat. Új módon szeret­nénk folytatni a Révainál megis­mert évszázados hagyományo­kat, amelyekhez az egriek szak­mai tudása, becsvágya társult. — A gyáregység eddig nyere­séges volt? — Tavaly nyereségben már megelőztük az anyavállalatot, s a 310 tagú kollektíva által előállí­tott termelési érték is megközelí­tette a budapestit. Ami gondot okozhat: sok a régi, elavult gép, folyamatosan és mielőbb gon­doskodni kell a géppark megújí­tásáról. E téren is vannak lehető­ségeink, hiszen az eredmények jó alapot adtak a műszaki fejlesz­téshez. Az idén érkezik egy új, ki a civil foglalkozásom, ezért az első adandó alkalmat megragad­tam, hogy bejussak a gyöngyösi laktanyába. Már kétéves volt a kislányom. Csodálkoztak is el­határozásomon az ismerősök. Azt hitték, a pénzért teszem. Ez pesze nem volt igaz, mert kezdet­ben néhány száz forinttal még kevesebb is volt a fizetésem, mint előtte. A jó légkörért, bajtársias- ságért, a parancsnokok kiállásá­ért, azért, mert itt nagy gondot fordítanak a politikai és szakmai továbbképzésre. Lehetőséget biztosítanak az előrelépéshez. Ezért lettem katona. Nyugodtan dolgozhatok munkakörömben. Nem bántam meg ma sem, hogy erre a pályára léptem. Vargáné példája mindeneset­re ezt igazolja. Továbbszolgáló szakaszvezetőként kezdte a híra­dóknál, és most hadnagyi rang­ban alosztályvezető. Közben el­végezte az egyéves tiszthelyettesi tanfolyamot a fővárosban, 1982- ben pedig a Kossuth katonai fő­iskolát, ahol tisztté léptették elő. Ráadásul eredményesen vizsgá­zott a hároméves esti egyetemen, miközben 1985-ben megválasz­tották párttitkárnak is. — Mit szólt mindezekhez a félje, a család, hiszen hetekre tá­vol volt tőlük, és most is, ha gya­korlat van, ott kell lennie. — Szerencsére szüleim és anyósomék is Gyöngyösön él­nek. Felügyelték a gyerekeket. Nagy segítség ez még ma is, pe­dig Eszter már érettségire készül, Balázs meg ötödik osztályos — így mondja Erzsiké, miközben négyszínnyomó gép, s ez megnö­veli a mostani szűk kapacitást. Ami viszont már korábban meg­valósult és valóban élenjáró technika, az a fényszedés. A me­gyei lap szerkesztőségével, ki­adójával közösen az országban egyedülálló kapcsolatot alakí­tottunk ki a napilap elektronikus előállítására. A szedő és oldalké­szítő számítógépeink a biztonsá­gos megjelenést szolgálják, és teljesítményük más kiadványok színvonalas elkészítéséhez is ele­gendő. — Növelni kell az adminiszt­ratív létszámot? — A gazdasági igazgatóhe­lyetteshez tartozó számviteli bel­ső ellenőrzési szervezetet kell ki­alakítani. Egyébként átcsopor­tosítások révén, ésszerű munka- megosztással azt akarjuk elérni, hogy minél kevesebb dolgozó kerüljön adminisztratív munka­körökbe. — Ez alapvető érde­künk is. A fizikai dolgozók kö­zött a végzős szakmunkástanu­lókkal növeljük a létszámot. Fő­leg könyvkötőket veszünk fel, s az egyes szakmákra új osztályok indítását is javasoljuk. — Mi a legsürgősebb tenniva­ló most az új vállalatnál? — Megalakul a vállalati ta­nács, igazgatóválasztásra is sor kerül. A mérleg elkészültével történhet meg a vagyonmegosz­tás, ezzel végleg elválunk az anyavállalattól. Eközben dolgo­zunk a terveken, kötjük a megbí­zási szerződéseket, áttekintjük a béreket. Azt hiszem, a vezetők­nek egy ideig kevés lesz naponta a nyolcórai munka... azt is megemlíti, hogy a férje megértő, segítőkész. A családi közmegegyezés teszi lehetővé, hogy pártmunkát is végezhet, mert ahhoz lelkiismeretesség kell. Nem lehet halmozni a fel­adatokat, amiből bőven kijut minden tisztnek az alakulatnál. Talán ezért is esett rá a választá­suk. Később azt is elárulja, hogy a seregben egyszerűbb fegyelmet tartani, mint odahaza. Bár ott sincs különösebb villongás, a gondok általánosak, hétközna­piak. Az eltelt tizenöt év alatt egy fiatalembert kellett megfenyíte­nie, mert nem végezte el határ­időre a munkáját. — A nő egyenruhában is nő marad. Szép akar lenni, rúzsoz- za, festi magát, ékszert hord, stb. Milyen lehetősége van erre a hadnagynőnek? — Nem tiltja a szabályzat. Nyakláncot viszont csak a ruha alatt lehet viselni. Ami viszont eleinte szokatlan volt, az előírt öltözködés, a jelentkezés, az en­gedélykérés, a parancsok végre­hajtása. Az egyszemélyi felelős­ség ugyan nagy, de mégis van a hadseregnek is sajátos demokrá­ciája, ami kizárja az emberek közti támadási felületet — sorol­ja nyíltan a dolgokat, majd arról mesél mosolyogva, hogy amikor a behívóparanccsal megérkezett a laktanya kapujába, az ügyele­tes igencsak megnézte a papírja­it. Két lépést sem engedte to­vább, míg érte nem jöttek. Azt hihette, hogy a férje nevét vétet­ték el a papíron. M. D. Megújult ajtógyár A LENFA fantázianevet vette fel a megújult Lenti Épületasztalos és Faipari Vállalat. Itt elsősorban lakásajtó készítésére szakosod­tak, most a kapacitásuk 280 ezerről 350 ezer darabra nőtt. (Fotó: Czika László - MTI) Hekeli Sándor Nő egyenruhában A hadnagy Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár Újabb megyei városok Ismeretes már, hogy a kor­mány legutóbbi ülésén úgy dön­tött: javasolja az Elnöki Tanács­nak három újabb város — Kecs­kemét, Nyíregyháza és Székesfe­hérvár — megyei várossá nyilvá­nítását. Az MTI tudósítói arról érdeklődtek az érintett városok vezetőinél, hogy véleményük szerint városuk mivel érdemelte ki ezt a megtiszteltetést, s mit vár a lakosság és a vezetés a maga­sabb rangot jelentő címtől. Balsay István, a Székesfehér­vári Városi Tanács elnöke kifej­tette: Az utóbbi évtizedekben óriási fejlődésnek indult Székes- fehérvár. Lakóinak száma csak­nem megduplázódott, falai kö­zött ma már 117 ezren élnek. A történelmi városmagot új lakóte­lepek gyűrűje veszi körül. A vá­ros napjainkra jelentős ipari köz­ponttá fejlődött. Általános és középiskoláiban 30 ezer diák ta­nul, több száz szakember került már ki a városban működő két főiskolai karról. A megyei város címtől az ön- kormányzat fejlődését, a magyar települések sorában betöltött szerepéhez méltó rangot vár Szé­kesfehérvár. Baja Ferenc, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettese elmondta, hogy az utóbbi évek­ben Szabolcs-Szatmár megye, Nyíregyháza rendkívül dinami­kusan fejlődött. Lakosságának száma viszonylag rövid idő alatt megduplázódott. Új városne­gyedek emelkedtek, utcák, terek születtek s bővültek, korszerű­södtek az ipari létesítmények. Mindehhez jelentős segítséget nyújtottak a városlakók is. A megyei városi cím elnyerése — túl azon, hogy jelzi a maga­sabb rangot a városok sorában — mindenképpen új lendületet ad a város továbbfejlődéséhez. Egyúttal nagyobb felelősséget ró a város vezetőire, akiknek az ed­diginél jóval felkészültebben, önállóbban kell munkájukat vé­gezniük. Adóiján Mihály, a Kecskemé­ti Városi Tanács elnöke úgy fo­galmazott: Kecskemét megyei várossá emelése örömet, vissza­igazolást, felelősséget és reményt jelent. S nem csupán a város ve­zetőinek, hanem polgárainak is. E derűs történet után komo­lyabbá válik a téma. Elmondja — amikor azt kérdem tőle, hogy mit szól a honvédelmi alapok csök­kentéséhez és a várható katonai létszámcsökkentéshez — hogy a hadsereg pénzellátásának szűkí­tését, ami eddig sem volt túlzott, erősen megérzik. Tovább szű­kültek az elhelyezési és egyéb le­hetőségeik. A tisztek ezt fegyel­mezetten megértik, még a sze­mélyi jövedelemadó bevezetését is, pedig ez érzékeny terület, mert a tiszteknek másodállása nem lehet, ahol képességeiket még kamatoztatni tudnák. — Nagy szellemi kapacitás van a seregben. A mi tisztjeink is beszélnek például két-három nyelvet, ugyanígy van két diplo­májuk, vállalhatnának szervezői, tervezői munkát, de ezt a lehető­séget nem engedi kihasználni a szolgálati szabályzat — foglalja össze gondolatait, amikor végül is búcsúzunk. — Mítosz a tisztek magas fizetéséről elterjedt hí­resztelés is. Amennyiben a lesze­relés megtörténne, a fentebb el­mondottak miatt nem kerülné­nek hosszabb ideig zavarba hiva­tásosaink. Megszokták a ke­mény, felelősségteljes munkát. Képességük alapján pedig a civil életben is sok helyen el tudnának helyezkedni... Fazekas István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents