Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. január 16., hétfő Fukar kezekkel mérsz, de hisz... Bonyodalmak 21Z Alma Mater Körben (Fotó: Gál Gábor) Az MMK dísztermében Még mindig a XIX. század! Megszokhattuk már. Csekély számú az a kereskedelmi akció, melyben a honpolgár csak jól jár­hat. Az Alma Mater Kör — látva a televíziós reklámokat — úgy tűnt, ilyen. A vidéki, leendő és gyakorló pedagógusokat csábítja kedvez­ményes könyvvásárlásra. Amint ismerőseimtől hallom, ehhez vi­szont nem elég csupán igazolni a hivatás gyakorlását. Tagsági iga­zolvány is szükségeltetik. Ennek beszerzése pedig nem gyerekjá­ték! A bizalom sokszöge Az egri Egészségház utcai könyvesbolt eladói — miután meghallgatták aggályaimat — beavattak gondjaikba is. Régi törzsvevőiknek, közép- és főis­kolai tanároknak kénytelenek voltak megtagadni a kedvez­ményt, mert ha az intézmény, ahol azok dolgoznak, nem ezt az üzletet szemelte ki törzshelyé­nek, akkor nem jár. Hogy emiatt sokan elpártoltak volna tőlük ?Nem, azt talán még­sem, inkább hagyták annyiban. Telik a tanári fizetésből! Megesett az is, hogy a feledé­keny vásárlónak elhitték, hogy van igazolványa, s csak azt kér­ték, hogy a számát mondja be. Ha megjegyezte, nincs gond, ha nem... Az bizony plusz admi­nisztrációt okozott, fejtörést a könyvelésnél. Ám fő, hogy a tar­talmilag felhíguló kínálat ellené­re a kölcsönös bizalom megma­radjon. Számon tartva Az egri Dobó gimnázium kol­lektívája az elsők között kapcso­lódott az akcióba, melyről most már részletesen ejtsünk néhány szót. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat indította 1988 szeptem­berében. Az Alma Mater Kör tagja lehet minden alsó-, közép- és felsőoktatásban résztvevő gyakorló pedagógus, valamint nappali tagozatos főiskolai és egyetemi hallgató. Célja, hogy a közismert jövedelmi változások ellenére is e réteg meg tudja vá­sárolni a munkájához, szakirá­nyú továbbképzéséhez szüksé­ges könyveket. A tagsági igazol­vánnyal rendelkezőket megilleti a tízszázalékos vásárlási kedvez­mény, ám csakis a kiválasztott üzletben. Az akció kizárólag a vidéki bolthálózatra vonatkozik. Miután valamennyi érdekelt intézményt külön levélben(!) ér­tesítettek, így a dobósok is a fel­hívásnak megfelelően jártak el. Rüll Gusztávné, aki ezt az isko­lában szervezte, elmondta, hogy miután negyvennyolcán a tan­testület tagjai közül megegyez­tek, hogy egységesen melyik egri boltot részesítik előnyben, el­küldték a névsort a miskolci boltcsoport-igazgatóságnak. Onnan kis idő múltán számozott igazolványokat kaptak. Ezzel aztán „lejelentkeztek” az üzlet­ben, ott iktatták ezeket, s máris lehetett vásárolni. Ugye, pofon- egyszerű?! — Az eltelt három hónapban körülbelül ötven százalékban vettük igénybe a kedvezményt. De hát ennek csak 5-600 fo­rintnál van igazán jelentősége. Erre meg aztán ritkán van alka­lom — mondja mosolyogva, s le­gyint egyet. — Egyébként jó len­ne, ha legalább az egész városban „használhatnánk a tagkönyvet”, ha már megvan. Egy kisebb téte­lért nem gyalogol senki, inkább hagyja veszni azt a pár forintot. Mit nyertünk? Závorszky Zsuzsa, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat miskolci boltcsoport-igazgató­ságának előadója készséggel küldte telexen a kért információ­kat. — Az elképzeléseknek megfe­lelően nagy volt az érdekelt réteg visszajelzése — fűzi hozzá. — Örültek a lehetőségnek és éltek vele. Borsod és Heves megyében 11 300 pedagógus és 5000 diák részére adtunk ki igazolványt. A tagok 22 boltot választhattak ki. Az év utolsó 3 hónapjában ilyen módon történő vásárlás vállalati szinten 8,5 millió forint értékű volt, az engedménye 850 ezer fo­rint. A két megyében a forgalom 923 ezer, az engedmény 92 000 forint. Tamáskodó kérdéseimre így reagált: — Vállalatunk dolgozói szá­mára nem kevés többletmunká­val jár ez az akció, de igyekeznek zökkenőmentesen megoldani a gondokat. Eleinte sok problémát okozott, hogy a pedagógusok nem tudtak intézményen belül megegyezni, melyik boltot válasz­szák. Többen reklamáltak, hogy még az akciót megelőzően elő­jegyzett könyvekre miért nem kaptak engedményt? Igyekez­tünk rugalmasak lenni. Lehető­séget adtunk néhány nagyobb is­kolának arra, hogy két üzletbe is járjanak. Sokan egyénileg szeret­tek volna belépni az AM Körbe, erre nem volt lehetőség, s egyelő­re nem is lesz. * Emlékeznek még a Márka­kupak dömpingre? A játékos­kedvű vevők már csak a szeren­cse reményében is gyűjtögettek. Az efféle bohókás akciók ideje leáldozott. Manapság a humá­nus kezdeményezések kora járja. Ki vitatná a jó szándékot? Csak hát érdemes lenne a statisztika más összefüggéseit is megvizs­gálni. Vajon mibe került a könyvkereskedőknek az ezzel já­ró vesződség, adminisztráció? Üzletpolitikailag ugyan megér- te-e? Ha illetékesek úgy ítélik, igen, már látom lelki szemeimmel a folytatást. Amint a munkahelyi kollektívák egységesen ugyan­abba a ruházati boltba, netán ABC-be járnak. A pénztárnál felmutatják kis, számozott tagsá­gi könyvüket, s máris kevesebbet üt a gépbe a megértő eladó. Ne­tán még oda is kacsint: ez a mi emberünk, a mi körünkbe való. Jámbor Ildikó Kalmár Gyula, az egri zeneis­kola művésztanára az elmúlt szerdán adott hangversenyt a Megyei Művelődési Központ dísztermében. Közkedvelt zon­goradarabokat szólaltatott meg, olyanokat, amelyek átfogják ze­nei tudatunkat, részei gondolko­dásunknak, alapjai annak az eu­rópai körképnek, ami nélkül műveltségünket nem tudjuk tel­jessé hinni. Most mégis inkább Kalmár Gyuláról írnék, erről a tehetsé­ges, szorgalmas és céltudatos ze­nepedagógusról. Aki nem adja fel, nem keseredik el, ha hántás, netán igaztalannak hitt kritika éri, ha olyan kijelentések hang­zanak el vagy jelennek meg mű­ködéséről, amiket mások lehan- golónak tartanának, hagynák is a csudába ezt a sziszifuszi foglala­tosságot, minek is ide művészet, amikor a befektetett szellemi és fizikai energiát még köznapi pia­ci értékén sem fizetik meg? Ez az okoskodás igaz is, meg nem is! Minden évben legalább egy­szer, hosszú felkészülés, töpren­gés után odaül a zongorához és elővezeti műsorát. Néha azzal túloz és lep meg bennünket, hogy csak nehéz fajsúlyú, a kö­zönséget is maximális erőkifej­A valamirevaló újságíró — mindnyájunknak ilyennek illene lenni — nemcsak a napi esemé­nyekről tudósít, hanem felelős­ségérzettől s némi intuíciótól, megérzéstől vezérelve a jelen le­hetőségeiben a jövő csíráit kutat­ja. Ha kitartó, hanem riadozik az ütközésektől, akkor meg is leli. Ilyen szándéktól áthatva ke­restem meg jó két esztendeje Ko­vács Ádám rákkutatót, aki az ak­kori támadások kereszttüzében sem torpant meg, hanem állta a sarat, s tényeket felsorakoztatva, következetesen bizonyította iga­zát. Akkor is, ha a maradiak, a vérbeli konzervatívok, a kisstílű irigykedők valóságos hajtóvadá­szatot indítottak ellene. A sokféle negatív minősítés közül a sarlalánság volt a „leghí­zelgőbb”. Mégsem keseredett el, mert számosán akadtak olyanok, akik rangjának megfelelően ér­tékelték adottságait, képessége­tésre késztető műveket sorol egymás mellé. Néha a bohémabb végét fogja a dolognak, szélesen, szinte ötletszerűen válogat az irodalomból. Mint például most is! Két Mendelssohn-számmal indított — Dalok szöveg nélkül —, hogy a dallamok, a lejtések, az apró zenei ötletek hangulat- keltő hatása után megszólalhas­son Beethoven és tőle is a C-moll szonáta, az opus 13., az a bizo­nyos sonata pathetique! Ez a mű a zongorista életében és munkás­ságában mintha a vezető vörös zsinórt jelentené! Újra és újra ne­kibuzdul, évről évre felveszi mű­sorába, mert kiismerhetetlennek tartja, legyőzendőnek mindazt a lelki és értelmezési buktatót, amely a megszólaltató számára a kottafejekben, a vallomásokban rejtőzik. Talán a műsor környe­zete tette a kedvező, az oldott ha­tást, most közvetlenebbnek, hangulatosabbnak tartottuk ezt az előadást, mint az egy évvel ko­rábbit. Amikor magunk is úgy éreztük: nagy-nagy görcsökkel, és súlyos feladatok közé ágyazva akarta volna Kalmár nagyszerű­en kifejteni mindazt, ami szerinte a műben benne van. Az ő számá­ra is! Mert — és ez a lényeg! — minden mű annyi tartalmat hor­it, azt a félreérthetetlen embersé­get, amely minden cselekedetét áthatotta. Többször találkoztunk, hol Budapesten, hol pilisborosjenői otthonában. Ezeken a diskurzu­sokon vérbeli népművelőre, is­meretterjesztőre valló szemléle­tességgel magyarázta el, hogy az általa feltalált Celladam főszere­pet játszhat a rák megelőzésében, kezelésében, gyógyításában is. Üldöztetése” idején több egri kollégámmal — no, azért nem voltunk tengernyien — csak egyet tehettünk: melléálltunk, s akkor is propagáltuk nézeteit — még­hozzá nyilvánosság előtt —, ami­kor ezt hivatalosan nehezmé­nyezték, sőt tiltották. így aztán nem csoda, hogy a kapcsolat élő maradt, sőt bokrosodott, s az sem véletlen, hogy egy december végi napon otthonában gratulál­hattunk ahhoz — s most az ő ki­fejezését idézem —, hogy az any­doz, amennyi átvehető belőle, amennyit képességeinkkel fel­foghatunk, tájoltságunkkal, a korszellemtől is indíttatva észre­veszünk. Most hálásan tapsolt a közönség. Aminthogy érteni tudta Schubert As-dur im- promptu-jét és a Három táncból a másodikat, amit a Három a kis­lány című dalműbe is beleszer­kesztettek. S ha már romantika, akkor Schumann és Liszt! Az előbbitől három a Fantáziadarabokból: Az est, a Lendület és a Miért? hangzott el. A bravúrszám sem maradhatott el, ezúttal Liszt Pa- ganini-átírata, a La campanella teljesített hasznos szerepet. Chopin ugyancsak megtette a magáét az As-dur keringővei és a ráadásul hozott Ges-dur valcer- rel. Ügyesen összeállított zenei szerkezet és az alapos felkészülés igazolta most is: érdemes ezt a látszólag hálátlan művészfelada­tot vállalnia Kalmár Gyulának. Egy kis városban, ahol a zenei hallás és a meghallás még élesít­hető! Gyakorlat és folyamatos­ság komoly támasza lehet az ef­fajta céloknak. nyi bizonytalansági tényezővel járó vakrepülés sikerült, azaz a Celladam törzskönyveztetési el­járásának igen lényeges szakasza eredményesen zárult, s az is jó hír — erről majd beszél a ma délutá­ni nyilvános riporton —, hogy a szert tudomásunk szerint gyógy­hatásúvá nyilvánították, azaz nem lesz különösebb akadálya annak, hogy a diagnosztikai eljá­rással ötvözve a Cellavit vitamin­kúra beépül a szállodai szolgálta­tásokba. Másképpen fogalmaz­va, szolgálhatja azt a prevenciót, amely később olyannyira széles körűvé válhat, mint a tüdőszű­rés. Azon a meghitt, karácsony utáni téli estén elmaradt az ová­ció, amire — s ez következik szimpatikus jelleméből — sose tartana igényt. Sem korábban, sem a jövő­ben. Pécsi István Farkas András Avá krepii lés sU Jl kerüli t Négyszemközt Kovács Ádám rákkutatóval Cézanne emlékezete Százötven éve született Paul Cézanne, a modern festészeti tö­rekvések úttörő mestere, a poszt­impresszionista festészet legna­gyobb egyénisége. A zárkózott, mániákus gyötrelemmel saját út­ját kikínlódó, szegény, kinevetett mester, aki már csak halála előtt ismerte meg a siker ízét, forra­dalmárvolt. Elvetette az impresz- szionisták látványfestészetének csillogását, képein visszatért a szilárd formához, megszervezte a rendezett teret. Ritka az a mai festő, akinek képe közvetlenül vagy közvetve ne lenne kapcso­latban a magányos mester heroi­kus vívódásaival. Az ő térelmé­letéből egész iskola sarjadt ki: a kubizmus. A Vadak csoportja is az ő törekvéseiből indult ki. Min­den idők egyik legnagyobb kolo­ristája volt, különösen leheletfi­nom, összegző akvarelljein, me­lyek közül a Szépművészeti Mú­zeum is birtokol néhányat. Az az expresszív kifejezőerő, mely műveiben lobogott, csodá­latosan gazdaggá teszi legszegé­nyebb tárgyú képeit is. Alkotása­in minden részlet egyformán fontos, nincsenek a klasszikus festészet szabályai szerint ki­emelt dolgok. Pedig hagyo­mánytisztelő volt alapjában; a formák stabilitását, a körvonal szerepét ő adta vissza az impresz- szionista festők fényimádata után, mely illuzórikussá tette az egész világot. Nagyon tudatosan dolgozott, keserves és szakmai csalódásokkal teli ifjósága óta: „A természetet hengerrel, gömbbel és kúppal kell alakítani, mindent távlatba állítva, úgy, hogy a tárgynak vagy vázlatnak valamennyi oldala egy centrális pont felé irányuljon. A láthatár párhuzamos vonalai adják a ki­terjedést, a természet egy szaka­szát, a látványt... A láthatáron le­vő függőleges vonalak a mélysé­get adják.” Aix en Provance-ben szüle­tett, és ott is halt meg 1906. októ­ber 22-én, festőhöz méltóan, szinte a festőállvány előtt. A le- ányosan érzékeny, finom ideg­rendszerű fiút édesapja interná­tusbán neveltette, ahol életre szóló barátságot kötött Zolával. Apja akarata ellenére lett festő, Párizsba utazott, de az École des Beaux Art felvételi vizsgáján el­bukott. Megismerkedett az ak­kor induló impresszionistákkal. Közülük Pissaróval állt legto­vább barátságban, aki a tájkép­festésre tanította. Rendszertele­nül, megszakításokkal tanult, legtöbbet az Académie Suisse- ben. Az impresszionisták segítet­ték először a nyilvánosság elé, 1874-ben Nadar fényképész műtermében rendezett kiállítá­sukon. Ekkor még Párizsban élt, később visszavonult Aix-be, me­lyet csak ritkán hagyott el. Már első képein is a térbelisé­get hangsúlyozta. Csendéleteit — köztük a Szépművészeti Mú­zeum 1873-77 között festett re­mekét, a Buffet-et — a szervezett rend és az érzékletes előadás­mód jellemzi. Rálátásos kompo­zíciói a kubisták kezén a század tízes éveiben az egész európai festészetben eltelj edtek. A nyolcvanas években fő művei Csendélet egymás után sorjáztak. 1888- ban festette ugyancsak hosszú utóéletű, nagy vásznát, a Húsha­gyó keddet (Leningrád), a mo­dem festészet útjelző remekét. 1892-ben alkotta meg a Kártyá- zókat, melyet több változatban készített el. Gyűjteményes kiállítással 1895-ben lépett a közönség elé, de a közönségből sokan úgy érezték, hogy a belépti dijat ki­lopták a zsebükből. Ekkor már ötvenéves volt. Utolsó korszaká­ban önarcképei hosszú sora mel­lett több portrét is festett, első­sorban barátairól, Vollard műke­reskedőről, aki sohasem hagyta el, Gasquetról, a „Vörösmellé- nyes fiú”-ról, a Pipás férfiról (1895-1900). rét. Térbeli törekvéseinek össze­foglalása ez a mű, melyen az egyértelmű formákat ötvözte ösz- sze egymással. A helyi színek fokozatosan egyre többet jelentettek számára. Nem rajzzal, hanem színnel alakí­totta ki a formákat. A szín kezelé­sében soha nem álmodott gyen­gédségről tanúskodnak késői művei. A színek finom összecsen- dülése ércből kalapált kompozí­cióit éteri régiókba emeli. B. I. Önarckép Az utolsó évek megrendítő erőfeszítéseit őrzi két, fürdőző nőket ábrázoló kompozíciója, a cézanne-i építkező festészet leg­magasabb csúcsain. Az alakokat háromszögletű kompozícióba szorította, hengerekké és kúpok­ká merevítette. Ezek a művek vezetnek a kubizmus kapujához, bár a mester Befejezetlennek tar­totta őket. Az 1900-1906 között festett Malmos tája már-már absztrakt módon bontja szét a te-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents