Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 2. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 3., kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Mit hozunk kintről? Népvándorlás indult Ausztria fővárosába, embermilliók utaznak, pénzmilliárdok cserélnek gazdát, nem csekély tumultus közepette. A tömeg hajszálpontosan reagál az őt érő hatásokra és a maga módján felel. Fölismeri például: helyzeténél fogva eleve reménytelen szándék az, hogy egyenrangú polgárként utazza be Európát, a messzibb tájakról már nem is szólva. Ilyenformán nem is vágyakozik, hanem a lehető legközelebbi célpontot választja, s behozza onnan magának azt, amit itthon nem kaphat meg. Az illúziópótló elektronikát. És még azzal is vigasztalják magukat a jóhiszeműek, hogy végső soron gazdagodik az ország. Az önként vállalt nemzeti szerepváltoztatás eredményeként ki-ki alapon fölzárkózunk a korszerű technikát és technológiát alkalmazó Európához, annak fejlettebb részéhez. A vigasz szépen hangzik, csak az a baj vele, hogy nem egészen igaz. Elsősorban azért nem, mert ami ma beutazik gépkocsik csomagtartójában, hátsó üléseken a határon, az csak innen néz ve korszerű elektronika, ahol eladdig semmisem volt. A semmihez képest kétségtelenül minőségi lépésnek, sőt ugrásnak számít a számítógép, a videomagnetofon, a magnósrádió, színes televízió és monitor megjelenése, valójában azonban szűkös kis devizánkért, izgulva, tülekedve és lelkesedve a lemaradást exportáljuk. A modem elektronika története egyúttal a történelem legsebesebb inflációjának története is. Öt évvel ezelőtt mi még az első személyi számítógépek megjelenése fölött hüledeztünk, páratlan lehetőségekről ábrándoztunk és sóvárogva csodáltuk az itt-ott felbukkanó billentyűzeteket. Aztán új meg új számítógépgenerációk jöttek, egyre többet tudtak, befutottak típusok, hogy utóbb új és még újabb típusoknak adják át a helyüket. A generációváltás ma már olyan gyors, hogy szinte nyomon követhetetlen. Kivéve a turistaként bevásárolni induló magyar számára, aki a bécsi, magyarok utcájában elszántan vadássza minden idők legjobbnak hitt berendezését, azt a Commodore-64 számítógépet, amit már csak ott, kizárólag magyar értékesítésre találhat meg. Mivel a kiutazók többsége nem is utazik tovább, s előbb sem áll meg — hogy ha már a tájra, városokra, emberekre nem figyel, legalább a nem kifejezetten magyaroknak szánt üzletek választékát megnézze — nem tudja, hogy ez a típus már régen eltűnt a kínálatbál. Újabb, okosabb, igaz, drágább eszközök léptek a helyére. Mi 64 kilobájtra vadászunk (legfeljebb néhány közülünk — akinek vastagabb a pénztárcája — gondolkodik 128 kilobájton), miközben a világ fejlettebb részén a személyes használatra szánt hasonló eszközök körében már a 640 küobájtos berendezések cseréje zajlik. Még nagyobbra és még okosabbra. Nincs mit szépíteni rajta, az az igazság, hogy mi most egy viharsebesen fejlődő technikai kultúra maradékát vásároljuk. Igaz, ez a maradék néhány éve még a technika csúcsa volt. A különbség lényege azonban drámai és ránk nézve korántsem örvendetes. A tempó gyorsul, s meglehet: a fejlett civilizációk fiainak sem okoz felhőtlen örömöt a mindenáron való lépéstartás kényszere és az ezzel együtt járó drasztikus méretű inflálódás. Ami még tavaly csúcstechnikának számított, az az idén már eladhatatlan, hiszen ki veszi meg az elavultat ott, ahol egy feltehetően vitatható, ám érvényes közmegegyezés szerint csak a legújabb eredmény tekinthető mértékadónak. Minél nagyobb a vásárlók tömege, minél nagyobb a forgalom, annál jobban gyarapszik az ország. Ez Bécsre is áll, ezért hallani olykor meglepő kijelentéseket osztrák szakértőktől, akik a zsúfoltsággal együtt is örülnek a ’’magyar láznak”. Ezért szerepel majdnem minden magyar napilapban, rádióadásban ottani kereskedők, üzletházak hirdetése. Hiszen eléggé kézzelfogható módon mutatkozik meg zárás után az invázió eredménye. A magyarok ráadásul — ez egyre erősebb meggyőződésem — nem kifosztják Bécset, hanem kitakarítják. Megszabadítják az értéktelen és fölösleges, ám kétségtelenül mutatós maradékoktól. Lefutott számítógépektől, amiket rajtunk kívül ugyan ki venne meg? Olcsó videoberendezésektől, amelyekről itthon néhány hónap után kiderül, hogy jók is, szépek is, ágyból vezérelhetők, csak éppen mire megy az a család vele, ahol reggeltől estig tart a pénz utáni hajsza? Ahol ezzel együtt is elérhetetlen luxus lesz egy minőségi vide- okönyvtár létrehozása, s ahol ehelyett híg pornók és kalandfilmek borzolják előbb felnőttek, utóbb az élelmes gyerekek idegeit, hogy végül ők is beleunjanak, s a kintről hozott eszköz használati tárgyból használatlan dísztárgy- gyá válva unatkozzon a szobában. Néha még hozzájut a család egy-egy szerencsés csere révén valami új kazettához. Új akciófilmhez például, amely a beszerzési forrás adottságai révén német nyelvű többnyire. A németre szinkronizált Rambo élesen szovjetellenes kalandjai azonban nem okoznak túl nagy kárt a hazai nézők tudatában, mert a többség a szöveget nem is érti. A látvány pedig, nos, az mindig ugyanaz. Tűz, robbanás, véres ökölharcok, üldözés és menekülés profi módon szerkesztett egyvelege. Stallone, Schwarzenegger, Bruce Lee, Chuck Norris és a többiek békésen megférnek napjaink magyar otthonaiban. Arcra ismerősök, szövegre ismeretlenek. Aki fél az általuk hordozott ideológiától, az megnyugodhat. Aki az értéknek látszó értéktelenségtől fél, az csak most félhet igazán. A láz, a pótlás vágya és láza félelmetes erővel hat és úgy tetszik, még sokára éri el csúcspontját. Most, a fentebb említett technikai infláció áldásaiban bízva, új és lelkesítőbb kalandokra készülünk. Január elsejétől, ha igaz, három- és négyéves ”új” autók áradata indul meg az ország belseje felé. Állítólag már több ezerre tehető azoknak az autóknak a száma, amelyek immár magyar birtokként valahol az osztrák — magyar határon várakoznak a startjelre. Az élelmesebbek nem várnak a tömeg meglódulására. Néhány százalékkal olcsóbbért időben szerzik be — mit is? Egy másfajta technikai, technológiai infláció maradékát. A technikai haladás ellen nem lehet és nem is szabad védekezni. Az gazdagítani tud egy országot akkor is, ha annak eredménye nem saját termék. Csak arra kéne vigyázni, hogy ne örvendezzünk annak, ami nem ahhoz tartozik. Egy, a miénkhez hasonlóan sanyarú helyzetben lévő ország nyilván nem ábrándozhat arról, hoogy egyik napról a másikra utoléri a legfejlettebb technikai kultúrát. Az is elfogadható, hogy ebben a köztes állapotban félmegoldásra kényszerülünk. S való igaz, hogy a legostobább számítógép is egykor, amikor piacra dobták, a legokosabbnak számított. Nehéz pontosan megmondani, hogyan és miképpen vezet az út az egyenrangúsághoz. Lehet, hogy van időszak, amikor el kell fogadni a másodlagos vagy harmadlagos szerepet, amit a magyar turisták eléggé félreérthetetlenül meg is tesznek. Csupán arra kéne ügyelnünk, hogy ez a hiányt pótló, maradékot hasznosító tevékenység ne váljon össznépi mániává. Bencsik András Bérlik a nyugati világpénzemberei Budapesten, a József Attila utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán új, nemzetközi kereskedelmi központ épült. Finta József Ybl-dijas építész terveit az SGP Pomorje-Jeklotehna jugoszláv építőipari vállalat valósította meg. Ebben az új, impozáns épületben bérelhetnek irodákat januártól magyarországi tevékenységükhöz a nyugati világ pénz- és üzletemberei. (MTI-fotó) Fagyasztóláda Elárulhatom: gyufaskatulyányira méretezett konyhámban, a tenyérnyi szabad falon van egy jegyzettömb. S bár értelmiségi foglalatosságú honpolgár lennék, engem sem kerül el a háziasz- szonyi kötelezettségek robotja. Hát megpróbálom ’’összebékíteni” a két hivatást. Miközben kavargatom a rántást, félig a tévéműsorra figyelve töprengek a jelenségeken, s ebbe a kis noteszba firkantom fel imigyen támadt magvas gondolataimat. Melyekből talán egyszer — reményeim szerint bizonyára — írás születik. Ha csak oda nem kozmái az étel, ami sajnos, ilyen viszonyok mellett gyakran megesik. De hát oda se neki! Tehát példának okáért azon elmélkedem, hogy — amint odabentről hallom a televízióból — az emberek már az új év kezdete előtt megrohamozták a Lehel Hűtőgépgyár mintaboltját, hogy előjegyeztessék a komfortérzés újabb, sokaknak még (nekem is) elérhetetlen csodáját. Fagyasztóládára bizony szükség lenne — állapítom meg magamban. Közben a már most csillagászati árért kapható mócsingos cobákokat próbálom keserves kínok közt több darabra szelni. S ebben a pillanatban még hiszem is, hogy ez lenne a megoldás, hiszen nem úgy áll a dolog, miként a milliót érő lakásunk alig négy négyzetméteres "feldolgozóüzemét” álmodó építész hitte. A szolgáltatóipar most sem, s előreláthatóan még jó néhány évig sem lesz azon a fokon, hogy olcsó primőrt, netán mireliteket vásárolhassak. Pláne havi fizetésből! Aztán jól jönne ilyenkor, télen a nagyszülők kertjéből elraktározott, mélyhűtött élelem. Itt tartok a gondolatmenetben, amikor ráébredek: ha megvehetném, ha lenne is erőm megszerezni, ugyan hova a csodába tenném ezt a jégládát? És egyáltalán? Biztosnak érezhetem a jövömet ötven vagy akár száz liter térfogatnyi lefagyasztott hússal, gyümölccsel? Hát már itt tartunk? Csudálatos dolog az ember. Természeti ösztönei vészhelyzetekben a maga biztonságát óvó leleményességekbe, kis csalafintaságokba kényszerítik. S iszonyú erőt adnak neki. Megérezvén a gazdasági válság szelét, ki-ki a maga nehezen ösz- szegürcölt kis jóléte megőrzésén fáradozik, foggal-körömmel. S miközben a mélyhűtött térbe hajolva, kis csomagocskákba göngyölve, kiporciózott biztonságunkat próbáljuk elhelyezni, nem vesszük észre, hogy lehűl a világ is körülöttünk. Talán mást kéne tenni! Talán a gondolatainkat kéne ilyen elszántsággal egy sorba rendezni... Egyébként most hallom, hogy már nem vesznek fel több előjegyzést. A magam részéről, azt hiszem, a továbbiakban inkább a jegyzettömbömet gyarapítóm. S mivel a konyha térfogatát tekintve erre úgyis alkalmasabb, megírom a megír- nivalókat. Az eltevésről, főzésről, evésről meg — lehetőség szerint —jobban tenném, ha leszoknék. Mondják, hogy egészségtelenül túltápláltak vagyunk, mi, magyarok. Meg amúgy sincs már több fagyasztóláda. Jámbor Ildikó Az országban Hatodikként A mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése Heves megyében Több mint harminc évvel ezelőtt, 1958. december 7-én adta ki az MSZMP Központi Bizottsága történelmi jelentőségű határozatát „A párt agrárpolitikájával kapcsolatos egyes kérdésekről és a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről.” A Központi Bizottság úgy látta, hogy a politikai és a gazdasági helyzet lehetővé teszi a termelőszövetkezeti mozgalom eddiginél gyorsabb fejlesztését már 1959-ben. A Központi Bizottság decemberi határozata Heves megyében is lezárta azokat a vitákat, amelyek a mezőgazdaság szocialista átalakításának formáiról és módszereiről folytak. A továbbiakban egyértelműen a kollektivizálás befejezése került előtérbe. A megyei párt- végrehajtóbizottság irányításával elkezdődött a mezőgazdaság kollektivizálásának meggyorsítása. Az átszervezés végrehajtására a megyei pártbizottság 70 tagú termelőszövetkezet-fejlesztési bizottságot hozott létre, melynek tagjai, mint községfelelősök, a falvakban és a meglévő téeszekben irányították a szervezési munkálatokat. A megyei párt-végrehajtóbizottság 17 olyan községet jelölt ki, ahol már az átszervezést meg lehetett kezdeni. Ezek többsége a hevesi járásban volt. A megyei pártvezetés álláspontja a Központi Bizottság határozata megjelenését követő hetekben még az volt, hogy a kijelölt súlyponti községek közül négyet már 1959-ben át lehet vinni a közös útra, a többit pedig előreláthatóan három éven belül. Az átszervezés gyors eredményei azonban felülmúlták a megyei vezetés előzetes elképzeléseit. A sikeren felbuzdulva a megyei párt-végrehajtóbizottság 1959. február 24-i ülésén újabb községek átszervezését határozta el. Ezek után a belépések oly gyors ütemben haladtak, hogy az első negyedév végére a megye összterületének 72,9 százaléka már szocialista szektorrá vált. Kilencvenhat új termelőszövetkezet alakult. Az 1958 decemberében meglévő 53 termelőszövetkezeti csoportból 17 alakult át termelő- szövetkezetté, 27 pedig felbomlott. így a megyében 9 termelőszövetkezeti csoport maradt. 1959. március 31-én már 195 termelőszövetkezet volt a megyében, 32 ezer 888 fővel, akik 187 ezer 530 holdon gazdálkodtak. 1959. január elseje és 31-e között 27800 fő lépett be a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe, a termelőszövetkezeti csoportokból pedig 900 fő tag lépett át. Sokan úgy írták alá a belépési nyilatkozatot, hogy csak ősszel kezdik el a közös munkát, mivel 1958 őszén már vetettek, s azt még 1959 nyarán maguk akarták learatni. A kollektivizálás során jelentősen megnőtt a termelőszövetkezetekben a középparasztok aránya. Ez nem véletlen, hisz az agitációk során a fő figyelem erre a rétegre irányult. A megye első termelőszövetkezetijárása a hevesi járás lett. A szervezés itt már gyakorlatilag 1959. március 15-re befejeződött. Az átszervezett községek földterületéljek 90-98 százaléka szocialista szektor lett. A hevesi járáson kívül jelentős eredmények születtek az egri és a péter- vásárai járásban is. A párt Központi Bizottsága 1959. március 6-i határozatában úgy foglalt állást, hogy az átszervezés nagy eredményei után alapvető feladattá vált a már meglévő közös gazdaságok politikai és gazdasági megszilárdítása. Ezért Heves megyében is ettől kezdve a megszilárdítás feladatai kerültek előtérbe. A megyei pártbizottság ennek érdekében megszervezte a téeszek ipari üzemek által való patronálását. Megindult a közös gazdaságokban a földrendezés, az építkezés, a szakemberek beállítása, a párt- szervezetek létrehozása. Az MSZMP Központi Bizottsága 1959. október 29-én újabb határozatot fogadott el a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről s továbbfejlesztésének lehetőségeiről. A párt megyei végrehajtó bizottsága november 5-én tűzte napirendre a termelő- szövetkezetek megszilárdítási és továbbfejlesztési tervét. 1959- ben, bár döntő fordulat állt be a mozgalom fejlődésében, az ösz- szes járásban komoly eredményeket értek el a szervezők, az agitáció még nem fejeződött be. Hisz még jelentős területek voltak az egyéni gazdák kezén. így 1960-ban a szervezés tovább folytatódott. Ä sikeres agitáció következtében 1960. március végéig a megye 117 községéből és három városából 91 téeszközséggé és kettő termelőszövetkezeti várossá szerveződött. Ekkor már a megye összes földterületének 75,1 százalékán téeszek gazdálkodtak. Heves megye az országban hatodikként lépett a termelőszövetkezeti megyék sorába, gyakorlatilag másfél éves szervező- munka révén. 1958. december 31. és 1960. március 31. között 98 új termelő- szövetkezet alakult és 42 ezer 951 fő gazda írta alá a belépési nyilatkozatot. Míg 1958. december 31-én 101 téesz, 1960. március 31-én már 199 téesz volt. 1958. december 31-én még csak 4 ezer 408 tag dolgozott a közös gazdaságokban, addig 1960. március 31-én 47 ezer 359 fő. 1960 őszére már csak hét község és a megyeszékhely parasztsága gazdálkodott egyénileg. E települések mindegyikének fő mezőgazdasági ágazata a szőlő- művelés volt. A Központi Bizottság 1960. október 29-i határozata kimondta, hogy a történelmi borvidékeken, s azokon a helyeken, ahol a dolgozó parasztok jövedelmének nagyobb része a szőlőművelésből ered, elsősorban szakcsoportot vagy hegyközséget kell szervezni. Ez a határozat akkor jelent meg, amikor megyénkben a szőlősterületek 48,3 százaléka már kollektivizál- va volt. Éppen ezért a megyei párt-végrehajtóbizottság úgy döntött, hogy „...nincs szükség alacsonyabb fokú társulások szervezésére. Itt is termelőszövetkezeteket kell szervezni.” Ebből az álláspontból következett, hogy 1960 őszén, 1961 elején a megye a még át nem szervezett szőlősterületein (Eger, Andor- naktálya, Ostoros stb.) nem szakcsoportot, hegyközséget, hanem mezőgazdasági termelő- szövetkezeteket szerveztek. Egerben 1961. január 22-ére zárult le az átszervezés folyamata. Azzal, hogy Eger is téeszvá- rossá alakult, Heves megyében négy apró hegyi község — Mát- raszentimre, Istenmezeje, Szarvaskő, Parádsasvár kivételével, ahol nem történt kollektivizálás — befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése. így megyénk területének 96 százaléka, a parasztság 92 százaléka szövetkezetekbe tömörült. Az 1961. december 31-i állapotnak megfelelően 200 mezőgazdasági termelőszövetkezet 61 ezer 205 főnyi tagsága 336 ezer 598 hold földterületen gazdálkodott. Az átszervezés titka az eredményes meggyőző munkán kívül az volt, hogy a közös gazdaságokba belépett egyéni parasztság kapott háztáji földet, földjáradékot, bevezették a nyugdijat. A kollektivizálás megyénkben is hozzájárult a mezőgazdaság modernizációjához, az iparszerű termelési módszerek meghonosodásához. Szecskó Károly
