Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-13 / 296. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 13., kedd Egy jelenet A Strudlhof-lépcsőből Félúton Az egyértelmű siker felé vezető űt göröngyös, buktatókkal tarkított, rossz irányba ívelő mellékösvényekre csábító, ám a hamisítatlan tehetséggel megáldottak, a csak azért is kitartók végül is célba jutnak, megajándékozva bennünket azokkal a művekkel, amelyekre rögvest ráhangolódunk, amelyek révén gazdagszunk, s etikailag, érzelmileg egyaránt megtisztulunk. A riadozók, a szerényebb adottságúak, a megtorpanok azonban megállnak félúton, s mi csak becsületes szándékú jelzéseiket vehetjük, hiába sóvárogva azokat az alkotásokat, amelyeket joggal reméltünk tőlük. A hatvanesztendős Szilágyi György képességeit senki sem kérdőjelezi meg, csütörtöki szerzői estje, a Csak viccelek . . . azonban nem érzékeltette a magvas életmű igazán rangos értékeit. A bemutatott jelenetek egy része megporosodott, avíttá, sőt avulttá vált, így aztán az egyre veszedelmesebben közelítő unalmat nem száműzhette a nagyszerű színészgárda hibátlan játéka, önfeledt komédiázása sem. Az effajta születésnapi köszöntőhöz ügyesebb, átgondoltabb válogatás szükségeltetett volna. Nem csak miattunk . . . Nem ismerem Heimito von Doderer regényét, amelynek motívumait használta fel Erika Molny A Strudlhof-lépcső című két blokkba sűrített tévéfilm készítéséhez, mégis úgy érzem — meggyőződésem: nem tévedek —, hogy forgatókönyvírói szerepkörben legfeljebb elégségesre vizsgázott. Határozatlanságát, bizonytalankodását, tömörítési bakijait ugyanis a veretes narrá- tori szöveg ritka erényei leplezték le. Ha ezek hiányzanak, akkor már az első fél óra után otthagyjuk a készüléket. Nem véletlen, hiszen csigatempóban ván- szorgott a cselekmény, veszedelmesen szürkültek a dialógusok, jellegtelenné torzultak a karakterek. A remekmívű mondatok, a bölcsességet sugárzó megállapítások azonban jókor érkeztek, s ha azonosulásra nem is, de legalább szomorkás nosztalgiázásra sarkallták az érzékenyebb lelkületű idősebbeket, akik valameny- nyien már-már megfakult emlékeiket idézték, s régvolt színek, ízek, soha vissza nem térő pillanatok után kutattak a tudat fura panoptikumában. Némi vigaszként türelmükért. Talán meg is érte . . . A barátság veszélyei, ez a szombaton vetített francia produkció szintén az elpazarolt lehetőségek iskolapéldája. Kár, hogy a stáb tagjai — a kudarcért elsősorban az ötletgazda Georges Conchon okolható — nem szálltak elég mélyre, pedig az elkent konfliktusok aligha szülnek vérbeli katarzist. Sem itthon sem frankföldön . . . Pécsi István Barátkozás a hétfővel Valaha a hétfő tabunak számított a televízió számára. Ha külföldi szakember érdeklődött a magyar tévés szokások felől, vívmánynak értékelte az adásszünetet. Pedig nem volt másról szó, mint fáziskésésről: a fejletlen országokban sem azért eszik a korpás kenyeret, mert tudják, hogy egészséges. Hófehér belűt vásárolnának legszívesebben, hogy majd egyszer betelten és jóllakot- tan, szabadon dönthessenek a korszerű táplálkozás mellett. Mert mennyivel másként hangzik, hogy egy-egy család maga döntheti el, hogy rendez-e egy vagy több képernyő nélküli napot a héten, nem pedig „kiutalják” számára a szünetet, „juttatásként” kapja a semmit. Ha fönnmarad a mostani állapot, bizony függőségünk is a régi lesz. Mert a heti néhány kellemes produkció odaköt bennünket a készülékhez, a választás esélye nem adatik meg. Egy megoldás van tehát: amennyire lehet, a műsorajánlatban is fel kell számolni a „hiány- gazdálkodást”, s megkeresni, mikor lehet „túlkínálatot” biztosítani. Ennek módja az is, ha ezeket a bizonyos hétfőket fokozatosan megtöltik tartalommal. Ha kell, leplezetlenül üzleti alapon, mert semmivel sem vált rosszabbá az elmúlt hét kezdő estéje sem, mert a Délker biztosította hozzá a fedezetet. Belefért még egy jó film is az összeállításba: eddig a színtelenség volt a rákfenéje ezeknek a külön válogatásoknak. Még az is fűszerezte az egyveleget, hogy a Rázós futam című új-zélandi film története illett a választott témához, a sporthoz. Napjaink egyik központi problémájához, a katasztrófasokkhoz kapcsolódott a sztori, melynek fókuszában a biológiai szennyezés veszélye állt. Már más mű is feldolgozta ezt a végzetes lehetőséget, gondoljunk csak az And- roméda törzs című emlékezetes filmre. Itt azonban ehhez a kiindulóponthoz hozzátettek egy hajszát. Tudniillik a víruskon- centrátumot egy autóversenyző páros igyekszik megmenteni a katonák karmaiból. Máris kapcsolódtunk a sporthoz, a vetélkedéshez: direkt ismertetés helyett egy sztori keretein belül kerülhettünk közel egy érdekes világhoz. Azért is volt ez jó, mert bizony akadnak jó néhá- nyan, akik nem élnek-halnak a sportért, öncélú dolognak tartják. Mennyivel más a helyzet, ha az „emberiség sorsa” forog kockán. így már értelmessé válik az a rohanás, amely sokak szerint egyébként teljesen felesleges. Ilyen megfontolásból jó választás volt a Rázós futam, jó érv az erő, az ügyesség fejlesztése mellett. , , Gabor László MINTA Kiállítás a Műcsarnokban Készlet a kiállításból Legújabbkori képzőművészetünk ápolása, bemutatása mellett a Műcsarnok kezdeményezően karolja fel az önálló múzeummal nem rendelkező művészeti ágakat, gyakran nyitja meg termeit a plakát-, a fotó-, a textil-, vagy a köztes művészetek előtt. A sikeres nemzetközi kisplasztikái tri- ennálék gyakorlata után most újabb kiállítássorozatot indított a Műcsarnok a Magyar Képzőművészek Szövetségének kezdeményezésére, a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat közreműködésével és finanszírozásával. Huszonnégy országból, hatvanötkülföldi és negyvenhat magyar művésztől érkezett az a különös anyag, amelyet I. Nemzetközi Minta Triennálé címen január 1-jéig láthat a közönség. Sokan és sokféleképpen értelmezték a kiállítás kiírását, a minta szót, amely bármilyen anyag, technika és műfaj számára részvételi lehetőséget adott, csak a méretben volt megkötés a méterszer méteres modul és a maximum kilenc négyzetméteres felület. Ezt a lehetőséget jó néhá- nyan kihasználva nagyméretű műveket küldtek, úgy, hogy a Műcsarnok három középső termében hármas sorokban, de mégis levegősen sorjáznak a műalkotások. (Pedig ez az anyag már a válogatott, zsűrizett kollekció, s a beküldött műveknek éppen az egyharmada.) Képző- és iparművészek, grafikusok, festők, textilesek, nyo- mottanyag-tervezők munkái érkeztek a világ különböző részeiből, közelről és távolról, Ausztriából és Japánból, Csehszlovákiából és Kanadából. Volt, aki olyan festményt vagy rajzot küldött, amin éppen dolgozott, mások külön terveket készítettek e kiállításra. Jöttek hagyományos és nagyon meglepő kreációk, divatos stílusokat követő és különböző ragasztott, varrott, tűzött, mozaikozott, dróthálóraszteres, madeirázott technikájú képek, rajzok, textilek. Noha a minta szó textilmintát sugall, többségében mégis képzőművészeti alkotásokból állt össze a kiállítás. Nem volt könnyű dolga Dohai Ágnesnek, aki bravúrosan oldotta meg a rendezés feladatát. Csak a művektől, esztétikai szempontoktól hagyta magát befolyásolni. És nem nevek, országok szerint, hanem a látvány és a stílus szerint rangsorolt. így kerültek az első terembe a geometrikus ihletésű, a másodikba az átmeneti és a harmadikba a figurális alkotások. így kerültek egymás mellé az osztrák és a holland, az NDK-beli és a japán, a csehszlovák és a magyar művészek munkái, kiegészítve, erősítve a hatást. A kiállításhoz pompás színes katalógust, mintakönyvet szerkesztettek, a művek teljes és kinagyított részletfotóival. Azzal az elgondolással, hogy a költségeket viselő Budaprint e mintákból ihletet merítve textiltervekben felhasználja a kiállítás anyagát. k. m. Pályamódosítás Akiket kicsit jobban érdekel a közművelődés helyzete a jelen megváltozott gazdasági körülmények közepette, azok érzékelhetik az intézmények tartalmi munkájának arculatváltását. A művelődés hajlékai, legyenek bár falun vagy városon, a megcsappant látogatottság, az igényekhez nem igazítható anyagiak okán rendre pályát módosítanak. Ott persze, ahol lankadatlan a szolgálat szelleme! Mert amerre ez nem így volt, korábban sem hasznosultak igazán a tanácsi, vállalati forintok, a különböző belépőjegyekből származó összegek. Nos, mi az ilyesféle pályamódosítás lényege? Elsősorban a munka, a rendezvények tárgyának változása. Mert egy talpára álló népművelő, egy hivatásához hű „kultúros” — habár anyagi megbecsülése átlagon aluli — képtelen kibújni a bőréből. És mivel a közízlés ma már nem enged a bóvli, a talmi érték vonzásának: sehol sem mentőkötél a haknibrigádok, a „márkás” nevek mégannyiszor történő bedobása, az áltudósok, az exhibicionista közéleti figurák megjelenése, a világjárók pénz- és szenzációhaj hász élményfitogtatása, s ezzel együtt', a nemesebbre költhető haszon módfeletti esetlegessége. Hová fordul tehát a szervezői figyelem? Az igazi tennivágyás- sal társult tehetség? Elsősorban a befogadó közeg, tehát egy várbs, egy kisebb település, egy komolyabb emberközösség valós igényére összpontosít, vagy az adott településen létező tanintézetek diákságának szükségét, más esetekben a rétegérdeklődést célozza meg. Ahol például föllendülőben van a kisállattenyésztés, a háztáji gazdálkodás, ott nyilván az agrártanfolyamok lépnek előtérbe, ahol a számítástechnika területe, netán egy-egy könnyebben elsajátítható szakma keres utánpótlást, ott a TIT segítségével akár számítógépes tanfolyamot, szabás-varrást, hegesztést, kazánfűtést okító kurzusokat in-, dítanak, vagy amerre az angol, a német, az orosz beszéd elsajátítása iránt nyilvánul meg csoportos érdeklődés, nyilván a nyelvképzés honosodik meg. És ez mind nem a humánum, nem a belső tartalom színvonalának feladása! Mivelhogy az említett vállalkozások egyként a teljesebb felé viszik az emberi személyiséget, növelik önbecsét, miközben anyagi lét dolgában is egy-egy háztartást erősítenek. Persze, az ilyesféle koncepció nem visz látványos sikerekhez külső megítélés szempontjából. S nem válthatja ki a művészet, a kultúra magasabb szféráit. De azt hiszem, hogy ez ma nem is elsőrendű kérdés. Nekünk társadalmi szinten most arra kell törekednünk, hogy a közművelődés sáncai egy bizonyos időszakon át bevehetetlenek maradjanak. Akik pedig a védfalak mögött eme élet-halál harcot vezérlik, érdemük szerint ítéltessenek meg a legkülönbözőbb fórumokon.. Moldvay Győző Lion Izmaljov: A gyűlés II/2. — Ez a Petrov nekem tulajdonképpen kezdettől fogva nem tetszett. Tavaly egy tízrubelest kért kölcsön, gondoltam udvarolni akar, ehelyett egész egyszerűen nem adta vissza és kész. — Jól van, elvtársak, másként közelítjük meg a kérdést. "Válasszunk: továbbra is a régi, passzív módon élni — te nekem, én neked —/avagy aktívan bekapcsolódunk az életbe, kezdeményezéseket, új elképzeléseket kigondolva? Nos, mindannyian átgondolták? Te, Petrov, hogyan foglalsz állást? Fogsz új módon élni? — Ha felemelik a fizetést, fogok. — Dolgozni kell, akkor a fizetést is felemelik! És te, Ivanov, akarsz új módon élni? — Hm, érdekes, Petrovnak felemelik a fizetését, én meg csak éljek új módon. — Mondd csak, Szidorov, talán csak a pénz a lényeg? — Természetesen nem. Fontos, hogy új módon éljünk. — Nagyszerű, Szidorov. És mi kell ehhez, hogy új módon, jobban éljünk? — Fel kell emelni a fizetést! — Már megint a régi nóta. Marja Sztyepanovna, mondja meg, legyen szíves: maga sem akar jobban élni? — Hát ki nem akar jobban élni. Még egyszer utoljára. Mert hisz így nincs is kivel. — íme, mindenki jobban akar élni. De ehhez át kell alakulnunk. De mi is az az átalakítás? Például amikor mindent felfokozott ritmusban, gyorsabban, mind gyorsabban csinálunk. Hogy nevezzük ezt, Ivanov? — Kapkodásnak. — Nem kapkodás, hanem gyorsítás. No és amikor az emberek, a vezetőktől nem félve kritizálnak, nyíltan kimondják, amit gondolnak — hogyan hívják ezt, Petrov? — Arcátlanságnak vagy minek. — Ugyan már, nyilvánosság a neve. És most te, Ivanov, mondd csak: amikor valaki javasol, kigondol valamit, pedig nem is kérték rá, s mindenáron keresztül is akarja vinni elképzeléseit — hogyan nevezzük ezt? — Szemtelenség. — Tévedsz. Alkotó kezdeményezésnek hívják. Eme három fő irányvonal ismeretében kérdezlek titeket, mit tudtok hát csinálni? Te például, Ivanov, mit tudsz az országnak adni?-Vért. — Óh, te szerencsétlen alkoholista, kinek kell a te véred? És te, Petrov? — Időben be tudok érni a munkahelyre. — Te Szidorov? — Nos, először adhatok vért, utána pedig időben bemegyek a munkahelyre. — És maga, Marja Sztyepanovna? Szintén vért ad? — Miért csak vért? Másmilyen vizsgálatokra is kész vagyok! — Akkor mára elég is volt, polgártársak. Holnap mindany- nyian időben jelenjenek meg a munkahelyen. Kilenctől tizenegyig ismét az átalakítással fogunk foglalkozni. (Vége) Fordította: Daróczi László
