Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-07 / 291. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 7, szerda Magyar—Francia Baráti Társaság A magyar sajtó a közelmúltban adott hírt a Magyar—Francia Baráti Társaság megalakulásáról. Nem valamiféle rendkívüli eseményről van itt szó, hiszen köztudott, hogy a magyar—francia kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza. 1910-ben írta egyik irodalmi folyóiratunk: „A magyarságnak nem idegen a francia szellem. Történelmi tradíciók fűzik hozzá, hiszen évszázadokig élt latin szellemi koszton, s Pázmány Péter kemény és erős prózája éppúgy latin, mint Berzsenyi Dániel vasból faragott vesei.” De vegyük csupán a huszadik századot. Az 1920 és 1951 között működő La Fontaine Irodalmi Társaság jelentős szerepet vállalt a külföldi — köztük a francia — irodalmi alkotások megismertetésében, valamint a magyar irodalom határainkon túli terjesztésében. Alapítói és tagjai között a századelő olyan neves személyiségei voltak, mint Vikár Béla, Babits Mihály, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szabó Lőrinc, Benedek Marcell, és Kosztolányi Dezső. Utóbbi így vall a francia nyelvről: „Aki tudja a francia nyelvtant, nemcsak okosabb lesz általa, hanem becsületesebb is. Ez a nyelv mind értelmi, mind erkölcsi tekintetben tisztít. Nem enged hazudni. Próbáljunk csak lefordítani franciára holmi fontoskodó bölcseletet, holmi embermegváltó szélhámosságot, holmi nagyképű ürességet. Lehetetlen. Nyomban szemünkbe szökken, hogy mekkora butaság. Ami barbár, lapos, szellemtelen, az — amint ők mondják — nincs franciául. Náluk a nyelvtan, stilisztika és erkölcstan egy.” A francia nyelvnek, a francia kultúrának nemcsak voltak, de vannak is barátai Magyarországon. Mégpedig egyre nagyobb számban. Ennek ékes bizonyítéka a Magyar—Francia Baráti Társaság alakuló közgyűlése. Az érdeklődés jóval nagyobb volt, mint azt a szervezők remélték. Olyannyira, hogy az előre elkészített mintegy belépési nyilatkozat gyorsan elfogyott. Már az első alkalommal több mint négyszázan léptek be a frissen alakult társaság tagjainak sorába. A társaság alapszabályban deklarált célja a magyar—francia társadalmi művelődési kapcsolatok erősítése, a francia kultúra magyarországi, illetve a magyar kultúra franciaországi népszerűsítése. Tagja lehet minden magyar, vagy Magyarországon élő külföldi állampolgár, aki a célkitűzéseket elfogadja, és tevékenyen részt vesz azok megvalósításában. A Magyar—Francia Baráti Társaság társadalmi Szejve- zet.Működését nem önálló jogi személyként folytatja, hanem a Hazafias Népfront Országos Tanácsának égisze alatt. S hogy tevékenységét mind hatékonyabban végezhesse, már most keresi a kapcsolatot a francia nyelvvel, kultúrával valamilyen módon kapcsolatban álló intézményekkel, szervezetekkel. Különösen gyümölcsöző együttműködésre számítanak a budapesti Francia Intézettel. Ez egyfajta konkurenciát is jelent majd a két — állami, illetve társadalmi — szerv között. A baráti társaság vidéki bázisainak létrehozása még nem a ma, hanem a távolabbi holnap feladata. De arra már most is lehetőség van, hogy kapcsolatokat keressenek és létesítsenek olyan vidéki iskolákkal, ahol a francia nyelvet oktatják. S ami természetesen nem maradhat ki a társaság céljai közül: szoros együttműködés a párizsi székhelyű Francia—Magyar Baráti Társasággal, egymás munkájának segítése, tartalmasabbá tétele. L. J. Ifjúsági hangversenysorozat megyénkben Ütőhangszerek népszerűsítése Nemrégiben rendezték meg megyénkben az Országos Filharmónia első ifjúsági bérletes hangversenysorozatát. Általános iskolák, szakmunkásképző intézetek és középiskolák mintegy négy és fél ezer tanulója hallgatta meg ez alkalommal a koncerteket. A Debreceni Ütő- hangszeres Együttes tizenegy alkalommal lépett fel, s repertoárjukon. Az ütőhangszerek fejlődése őskortól napjaink popzenéjéig című népszerűsítő műsoruk szerepelt. Ezzel osztatlan és megérdemelt sikert arattak Boldog, Hatvan, Heves,. Füzesabony, Gyöngyös és Eger zenés pódiumain. A társulat élén a műfaj elismert professzora, Vrana József áll, aki ez alkalommal a fellépéssel párhuzamosan vállalta a műsorvezetői szerepet is. Olyan nagyszerű alkalmaknak voltunk szem- és fültanúi, ahol a pódiumon szereplő művészek és a hallgatóság közötti kapcsolat kézzelfogható volt. A gyermekek megismerkedhettek az ütő- hangszeres család sok-sok hangszerével. E színes bemutatóból törvényszerűen következik az is, hogy a következő tanévtől valószínűen alaposan megnő az érdeklődés a zeneiskolák ilyen tanszakain. Az elhangzott kompozíciók jól érzékeltették a különböző irányzatokat. Jeles példái voltak az egyes korok törekvéseinek. Az őserdő zenéjét illusztráló hangulatfestő zene például teljesen extázisba hozta a hallgatóságot. Máskor Silkósi Gábor konga-páron, verővel, tenyérrel, ujjakkal, könyökkel, ördöngös technikával kápráztatta el a figyelmes érdeklődőket. S. Fink: Brazil tánc című szellemes szambája a dobok versengését mutatta látványosan. Természetesen nem maradhatott el a komoly zene sem. Bach: A-moll fuvolaszóló szonátájának tételeit vibrafo- non játszotta igen elmélyülten, nagy sikert aratva B. Nagy Tünde. Az együttes igényességére vall, hogy a hangversenyek befejezéséhez közeledve tovább is tudták fokozni a gyermekek érdeklődését. Kisugárzásuk mintaszerű és csodálatos. A muzsikusok ez alkalommal is elvitték a pálmát Heves megyéből — tegyük hozzá — megérdemelten. Szepesi György Bevált kezdeményezés Az ötlet nem új keletű, hiszen a rádiósok már régóta szerveznek, rendeznek olyan napokat, amelynek keretében egy település vagy városrész mutatkozik be a hallgatók sokmilliós tábora előtt. A siker minden esetben azon múlik, hogy az adott keretet, illetve az általa kínált lehetőségeket miként aknázzák ki. A legutóbb — november 28-án, hétfőn — Kispest adott ízelítőt múltjából, jelenéből, s kissé jövő- jéből is. Hadd jegyezzem meg rögvest: a stáb tagjai ismét jelesre vizsgáztak leleményességből, talpraesettségből. Valamennyi jelentkezés tartogatott meglepetést. Nem is szólva arról, hogy egyetlen blokk sem szűkölködött tanúlságos mozzanatokban. Szél Júlia a Wekerle-te- lep hajdani és mai hétköznapjait érzékeltette színes, változatos riportjában. Különösképp az tetszett, ahogy az egykori lakók ösz- szetartozását, együttgondolkodását, közös cselekvését, kulturális, közművelődési akcióit taglalta, akaratlanul is nyomatékolva, hogy ez az örökség megbecsülésre méltó s a régvolt tippek zöme jelenünkben is kamatoztatható. Ugyanebben a programban vetődött fel az utcanevek változásának sokakat foglalkoztató kérdése. A témára este visszatértek a Petőfi adón. Neves művészek joggal füstölögtek amiatt, hogy a korábbi időszakban e téren is indokolatlan, hibás döntések születtek. Például azt nehezményezték, hogy Novemberben 350 orvos részvételével megalakult a Magyar Orvosi Kamara Országos Egyesülete. A testület 20 tagú szervezőbizottságot választott. Elnöke: dr. Veér András, az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet főigazgató főorvosa. Titkára: dr. Birtalan Iván, a Komárom Megyei Tanács Egyesített Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosa. a Szent István körutat miért keresztelték Körzőre. Természetesen megnyilatkozott a hatóság képviselője is, gonddal felsorakoztatott érveit azonban a tények lesöpörték az asztalról. Mondhatnánk: apróság. Van benne valami, csak hát az ilyen kis mozaikdarabokból formálódik a nagy egész. S nem mindegy, hogy milyenre... A peresztrojka esélyei Ugyancsak a hét első napján koncentrálhattunk az Amiről a világ vitatkozik című izgalmas ajánlatra. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői — Bolgár György (New York), Keleti Miklós (Párizs), Magyar Péter (Róma), Szalay Zsolt (Bonn) — Szécsi Éva szerkesztőműsorvezető segédletével arra kerestek választ, hogy a Nyugat országai, vezető hatalmai miként viszonyulnak a szovjetunióbeli eseményekhez, ahhoz a nagyszabású, ahhoz a mindenképpen előremutató akcióhoz, amelyet Mihail Gorbacsov neve fémjelez. Számomra a legrokonszenvesebb a diskurzus őszinte hangvétele volt. Szinte mindnyájan hangsúlyozták, hogy az üres boltok a peresztrojka legveszélyesebb ellenfelei. Mérlegelték az esetleges visszarendeződés esélyeit is. Szerintem kissé borúlátóan, mivel ez az ígéretes folyamat nemcsak fentről menedzselt, hanem alulról is táplálkozik, azaz a földrésznyi állam széles néprétegei heA résztvevők leszögezték, hogy autonóm társadalmi szervezetként kívánnak működni, amely felett valamely állami szerv csak törvényességi felügyeletet gyakorol. Alapvető elvük, hogy az orvosok független, társadalmilag és jogilag garantált demokratikus, alulról szerveződő, önkormányzati érdekképviseleti szerveként működjenek. Céljuk, hogy megakadályozlyeslik, támogatják, szorgalmazzák. Szerencsére... Felháborító embertelenség Nem hittem a fülemnek, amikor vasárnap délután a Mit üzen a Rádió? kínálatára kíváncsian bekapcsoltam a készüléket. Szembesülnöm kellett a felháborító embertelenséggel. A megrázó sztori sum- mázata a következő: Ősz Ferenc— tetteiért mindeddig senki nem vonta felelősségre — eltartási szerződést kötött egy magatehetetlen, tisztes nyugdíjú időskorúval. Nyilvánvaló, hogy csak a lakását óhajtotta megszerezni, illetve pénzét elkölteni, mivel kezdettől nem törődött vele, bezárta, éheztette, durvaságával gyötörte, a rettegést, a némaságot plántálva riadt tudatába., Átmeneti élettársa ideig- óráig felkarolta a méltatlanul szenvedő lényt, de hamarosan őt is elkergette. A szömyűségsorozat tragédiával zárult, az üldözött hanyagságból fakadó halálával. Az oknyomozás kiden'tette, hogy jogsértés nem fordult elő. A szomszédok, az ismerősök azonban vádolnak, s büntetést követelnek. Az ügyintézők természetesen ködösítettek, ám a kerületi tanácselnök pontos diagnózist készített. A kórisme: a zöld jelzést nyert antihumánus magatartás, amely ellen sajnos senki nem emelte fel szavát. Elégtételt már nem kaphat az, aki eltávozott közülünk, a rekviem mégsem felesleges, mert kétségbeesett kiáltás, felrázó erejű S.O.S. azért, hogy ne menjünk el közömbösen egymás mellett, tegyünk sokkalta többet azokért, akik rászorulnak a segítségre. Mindenkor, mindenütt. Pécsi István zák az egészségügy etikai züllését, segítsék az ellátás gazdaságitechnikai színvonalának emelését. Feladataik között szerepel egyebek mellett a szakképzés és továbbképzés rendszerének meghatározása, s aktív részvétel az egészségpolitikai célok megvalósításában. Kérik azokat a kollégákat, akik egyetértenek e célkitűzésekkel, hogy írásos nyilatkozatukat küldjék el a következő címre: Komárom Megyei Egyesített Kórház-Rendelőintézet Titkársága, Tatabánya, I., Semmelweis út 2. Megalakult a Magyar Orvost Kamara Oláh János: Ketten ültek az ebédlőasztalnál a legkisebb fiúval, és szótlanul kanalazták a levest. A gyerek inkább csak turkált benne, ímmel-ámmal emelte szájához a kanalat, akkor is sokáig kelletlenül szürcsölt, szemmel láthatóan nem ízlett neki az étel, egy-egy ilyen üggyel-bajjal elfogyasztott kanál leves után sokáig halászta a petrezselyem meg a főtt hagyma maradékait, a fehérrépa-karikákat, s gondosan kirakosgatta a tányér szélére őket. Ez az ehetetlennek ítélt gyűjtemény csaknem körbeérte már a tányér karimáját. Az apa bosszús volt, de nem mutatta, igyekezett úgy tenni, mintha nem venne észre semmit. Az anya dolgozni volt, így ő főzte az ebédet, s ez a hallgatólagos kritika egyáltalán nem esett jól neki. Mindez azonban csak a felszín, csak a látszat volt. Valami sokkal mélyebb, és teljességgel kézzelfoghatatlan hiányérzet fészkelte be magát a bensejébe, aminek valódi mibenlétéről az égadta világon semmit, de semmit nem volt képes megtudni, aminek még csak a közelébe férkőzni sem volt esélye. A leves csak ürügy, gondolta az apa, alapjában véve velem, az apjával van baja. De hát mi baja lehet? Az apa nem tudta, hogyan kezdeményezhetne olyan beszélgetést, amely képes lenne később a kérdés tisztázásának irányába kanyarodni. A mi bajod van lejáratott formulájával nem egyszer kísérletezett és vallott kudarcot már. Tudta, ha ki akarja fürkészni a fiú titkát, egészen más irányba kell elindulnia, csakis kerülőu- takon érhet célt. Az itt kínálkozó lehetőségek azonban mind egytől egyig meglehetősen visz- szataszítóak voltak a számára. Átallott volna a fiú fiókjában kutatni levelek, naplók s más bizalmas feljegyzések között, a szobája ajtajában hallgatózni, kémkedni utána. A titkok pedig másképpen nem közelíthetők meg. Igaz, így sem talán. Minden titok abban a pillanatban, amikor lelepleződik, át is lényegül. Aminek sikerül a nyitjára jönnünk, az már egészen más valami, teljesen érdektelen tények kotyvaléka. Logikával próbálkozni erkölcsileg elfogadhatóbb .talán, de jóval kockázatosabb. Egyáltalán, milyennek kell lennie egy apának? Elég bizonytalan kiindulópont. A kérdés eddig nem érdekelte, most hát teljességgel váratlanul és felkészületlenül találta magát szemben vele. Nem csoda, ha tanácstalan volt. Honnan tudhatnám, milyen szempontok alapján ítél egy ilyen gyerek? A külső, a belső tulajdonságok dominálnak-e, a szubjektív megítélés vagy a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely ... vagy mindez együtt ... vagy ...? Sokszor az is előfordul, egészen egyszerűen a szagokkal nem tud megbékélni. Az arc borostája idegeníti el. Emlékezni vélt, ő gyerekkorában a lúdtalpasokat nem tudta elfogadni. Még anyjára is neheztelt miatta. Hogy miért, erre máig nem volt képes rájönni. Rejtély maradt számára. Ha jobban belegondolt, ő maga se talált semmiféle olyan tulajdonságot magában, amivel bárkinek is imponálhatna. Megszokta a hibáit, megtanult élni velük. (Bulla Márta grafikája) A gyerek rosszkedve nem enyhült. A félbehagyott ebédtől fölállva, szó nélkül bevonult a szobájába. Az apa nem kiabált utána, mint máskor szokta, nem rendelte ki mosogatni, az asztalt lerakni, hozzálátott egyedül a házimunkához. Nem volt lelkiereje egy esetleges veszekedéssel tovább feszíteni a húrt. Ideológiát is gyártott mindjárt a pillanatnyi elhatározásához. Hagyni kéne, hadd használjon ki bennünket, hogy aztán a későbbiekben is meg tudja majd követelni ugyanezt a szolgálatot másoktól, igényt tartson az előjogokra. Ha most kiölöm belőle ezt a vérszívó magatartást, a későbbiekben már nem jut érvényre soha. Azt hiszem, úgy hívják: önérvényesítés, vagy ha fennköltebbek akarunk lenni: tehetség. A képességek önérvényesítés hiányában semmit se érnek, tulajdonképpen nincsenek is. Ha méltányosságra nevelem a gyereket, kiszolgáltatottságra nevelem. Nincs más út, választanod kell, szolga leszel vagy úr, gyilkos vagy áldozat, bárány vagy farkas ... Nem is kéne sokat erőlködnöm, hiszen minden gyerek született kényúr, úgy érzi, joga van a szüleit a végsőkig kihasználni. A legnagyobb lelki nyugalommal vonul vissza most is, elvárja, hogy én mosogassak utána, amíg ő odabent a kedvteléseivel foglalkozik. Az apát elöntötte a keserűség. Már-már föllázadt: Nem, ezt nem tűröm tovább, a saját házamban ... Aztán jobb belátásra tért. Eh, igaza van, igaza, százszor is igaza. Ő még viheti valamire, nekem meg már úgyis mindegy. Önként fogadni el a vereséget, hajolni bele a szolgaságba, adni fel önmagunkat, az önmegvalósítás valamikori ábrándját, most érezte először, ez is okozhat örömet. Közben kinyílt a fiú szobájának ajtaja, a gyerek besomfordáit a konyhába, és megállt az apa mögött: — Tudom már, mi akarok lenni — mondta a fiú. Az apa egy pillanatra abbahagyta a mosogatást, és kérdőn nézett a gyerekre. — Miniszterelnök — bökte ki a fiú. — Miért? — kérdezte az apa. — Hogy mindenkinek én parancsoljak. — És mit parancsolnál? — Amit te mondasz. — Nem — fordult vissza a mosogató fölé az apa —, az nem lenne jó. Már a gondolatától is meg- : rettent annak, bármilyen légből kapott gondolat volt is ez, hogy ítélkeznie kell. A háta is bele- borsózott, amikor arra gondolt, mi lenne, ha egyszer tényleg minden, de minden rajta múlna. Ha annak árthatna, akinek csak akarna. Visszafizetné-e akkor a kölcsönt, a sok megaláztatást, igazságtalanságot, vagy megbocsátana? Nem, egyáltalán nem vágyott erre a választásra. Végleg félbehagyta a mosogatást, megtörölte a kezét, visz- szafordult, és belenézett a fiú csalódott, kerekre nyílt szemébe. Elszorult a torka. Istenem, hát ez volt az a titok, ez lett volna, ami miatt... Segíteni akart nekem. Én meg képtelen voltam elfogadni. 3&L£sdbraBSBnanaKiiS2 Aoa és fiú
