Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-06 / 290. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. december 6., kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Miért nem terjed nálunk? Értékelemzés nélkül nincs hatékony termelés Az értékelemzés, ez a világszerte elterjedt közgazdasági elemzési-tervezési módszer a jelek szerint képtelen nálunk meghonosodni. A közelmúltban e tárgyban megtartott tanácskozáson elmondták, hogy az országban ma is mindösz- sze 84 szakképzett értékelemző van, akik évente alig száz értékelemzést végeznek. Miről is van szó tulajdonképpen? Az értékelemzés több mint ötvenéves amerikai módszer, saza lényege, hogy a piac valóságos igényeiből kiindulva egy termék vagy szolgáltatás tervezésének minden fázisában újra meg újra megvizsgálják, hogy a funkció és a költség összhangban áll-e egymással. Az értékelemzést általában csoport- munkában végzik, azaz együtt dolgoznak a tervezők, a technológusok, a közgazdászok, a marketing szakemberek, az anyagbeszerzők. Az értékelemzés során ez a team folytonosan felülvizsgálja saját munkáját is, vagyis újra meg újra végiggondolják, hogy a készülő termék egy-egy funkcióját miként lehetne hatékonyabban megoldani. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy miként lehet egy terméket minden körülmények között, minél olcsóbban előállítani, hanem a költség és a funkció optimális összhangjára törekszenek. Ezzel a módszerrel elkerülhető, hogy egy termék a feltétlenül szükségesnél több anyagot tartalmazzon, hiszen a tervezőmérnök javaslatát folyamatosan felülbírálják a közgazdászok, a technológusok stb. Például az értékelemzés nélkül elképzelhetetlen megoldani, hogy a tartós fogyasztási cikkek fő alkatrészei nagyjából ugyanany- nyi ideig legyenek működőképesek. Márpedig a garanciális költségek csökkentése csak úgy képzelhető el, ha például egy televízió, egy autó, vagy egy automata mosógép főbb alkatrészei azonos élettartam úak. Az értékelemzés módszerével a különféle szolgáltatások, sőt a közigazgatás is hatékonyabbá tehetők. Arra van szükség, hogy szakítva a sokszor évtizedes hagyományokkal, például egy elöljáróságon, vagy mondjuk kerületi tanácson az ügyfélszolgálat egész rendszerét, mechanizmusát, az irodák elhelyezését, berendezését, nyitva tartási idejét is beleértve, úgy alakítsák ki, hogy az adófizető állampolgárok munkaidejükön kívül, a lehető legrövidebb idő alatt elintézhessék ügyeiket. Az értékelemzés világkarrierjének egyik titka, hogy a csapatmunka révén a mérnökök, közgazdászok, technológusok közvetlen érdekeltsége a korábbiakhoz képest jelentősen megváltozik. Hiszen a hagyományos szervezetben az egész vállalat sikerességében való érdekeltségen túl, egy-egy mérnök vagy technológus közvetlenül és elsősorban a saját, szűkebb területe feladatainak elvégzésében érdekelt. Vagyis a mérnöknek a hagyományos szisztémában a tervezés szakszerűségéért kell felelnie, az anyagbeszerzőnek a folyamatos anyagbiztosításért, és így tovább. A különérdekek azonban szinte törvényszerűen keresztezik egymást, ezzel szemben az értékelemző teamben mindenkit egyetlen érdek vezérel: ugyanazt a funkciót hatékonyabban, optimális költséggel megvalósítani. Mivel magyarázható mindezek után, hogy az értékelemzés lényegében a mai napig sem terjedt el nálunk? Mindenekelőtt az ismeretek hiányával. Jóllehet maga a módszer évtizedek óta ismert, az értékelemző közgazdászok, illetve szakmérnökök képzése tulajdonképpen csak a jövő tanévtől kezdődik meg egyetemeinken. Az érdektelenség további oka, hogy a közgazdasági környezet sem ösztönzi a vállalatokat az értékelemzés elvégzésére. Ez az eljárás ugyanis a költségek csökkentését jelenti, a vállalatok pedig még mindig viszonylag akadálytalanul tudják áraikat emelni, s ily módon egyszerűbben növelhetik bevételeiket. Ráadásul a hazai piaci viszonyok sok tekintetben mesterségesek, és nem feltétlenül igazolják vissza a vállalatok effajta áramvo- nalasító tevékenységét. Az exporttermékek egy részé olyan, mindenekelőtt KGST-piacra kerül, ahol szintén nehéz elismertetni az árakban az értékelemzéssel megvalósított korszerűsítést. Sajátos módon még a nyugati piacokra kerülő termékeinknél sem egyértelmű a helyzet, hiszen jelenleg a bonyolultan működő konvertibilis exportérdekeltség mögött sokáig meg tudnak bújni a felesleges költségeket hordozó termékek is. Ma is érvényes a gazdaságban a csaknem mindenáron való dollárkitermelés elsődlegességének elve. Márpedig az értékelemzés és a hasonló, konkrét szervezési, hatékonyságnövelő eljárások, amelyek gyakorlatilag beruházás nélküli költségcsökkenést hoznak, hovatovább az egyetlen kiutat jelentik a magyar gazdaság számára a mai válságból. Legfőbb ideje ugyanis, hogy már ne csupán azzal foglalkozzunk, milyen további elvonásokkal lehet az ország adósságát törleszteni, hanem mindenekelőtt azokkal a gyakorlati módszerekkel, amelyek a magyar munka, a magyar termékek világpiaci elismeréséhez hozzásegíthetnek. P. É. Antenna műholdvételre az Orionhól t Az Orion Villamossági Vállalat, a Magyar Alumíniumipari Tröszt, a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve már sorozatban készíti a direkt sugárzó, műholdvételre alkalmas parabolaantennákat. Az antennával együtt állítják elő az úgynevezett beltéri egységet is, amely az egyedi és a közösségi vételt teszi lehetővé. (MTl-fotó: Balaton József) Kóborkutya-idők \ „Az ember legjobb barátja a kutya...” (Szólás) Az egri Csebokszári-lakótele- pen — ahol egyébként nem túl romantikus a táj — kóbor ebek csatangolnak naphosszat. Ezzel mintegy „visszaidézve” valamiféle állatvilágot (s így a természetet), igaz, kissé különös formában. Gazdátlan, didergő élőlények a panelek között: századvégi kép. Az ember, ha telepen él, gyakran hallja a történeteket, sőt megelevenedni is látja azokat. Én magam már régóta figyelem ezeket a szerencsétleneket. Tudom például, hogy az egyik falka vezére egy nagy fekete és loncsos farkaskutya (régebben más volt a főnök, most ő), és azt is beszélik, hogy a múltkoriban szemét- szállító munkásokat támadtak meg, nyilván a kukában lévő ételmaradékok miatt. Valószínű, hogy éhesek voltak. Azt is tudom, hogy néhány hete a GMSZ-nél, estefelé egy fiatalember próbált telefonálni az orvosi ügyeletre, de a fülkében fekvő eb megtámadta a férfit. Egyébként pedig mindenki félti, a gyermekét és magát ezektől az állatoktól. Mivel a félelem hangulati tényező egy ilyen telepen, világossá vált, hogy valamit tenni kell. Az egyedüli megoldást a városi gyepmester intézménye adhatja. Elmentünk hát oda. A ház és a körbekerített terület Eger határában, a város szélén -található. A házigazdára pár percig várni kell, így a háziasszonnyal váltunk néhány szót. Nekem az tűnik fel először, milyen nagy a csend. Eddig úgy hittem, itt aztán ugatnak éjjel-nappal. De nem. A háziasszony azt mondja, nem szabad itt nekik kiabálni, meg aztán ha ugatnak nekik az sem jobb. (Ez meggyőzően hangzik.) Megérkezik a gyepmester; Szomszéd Árpád a neve: — Általában telefonon teszik meg a bejelentést — mondja. — Kimegyek a helyszínre, mégpedig oda, ahol a testi épség kerül veszélybe, vagy ahol gyerekek vannak a közelben. Ä feladatomhoz tartozik a dögszállítás is, állami területről, de én elvégzem ezt a munkát magánszemélyeknél is. Persze miközben a kutyákat gyűjtöm, engem is érnek támadások. A múltkoriban Felnémetre hívtak a Finomszerel- vénygyárból egy dögöt kellett elvinni, a Berva-lakótelepen pedig egy nagy eb a lépcsőházban kódorgóit és nem engedte be-, illetve kimenni az embereket. Útközben több kutyát is összeszedtem, már vagy négy volt belőlük a motorbicikli csomagterében, ám ekkor valaki kerékpárral utánam eredt és rám kiabált, „Álljon meg maga gyilkos!”. Aztán leszorított az útról, én felborultam, ő meg ki akarta nyitni a csomagtartót. Én ezt nem hagytam, erre ő fojtogatni kezdett. Mindezt egyébként rengetegen látták, a busz is jött, de senki nem segített. Végül sikerült értesítenem telefonon a rendőrséget. Sajnos az ilyesmi gyakran megesik. Először kihívnak, hogy vigyem el a kutyákat, aztán meg ordítanak, hogy: „Te gyilkos, szemétláda sintér...”. Vagy a másik; a Csebokszáriban egy gyereket harapott meg a kutya, s azt mindenképpen meg kellett találni, hogy megtudjuk, veszett volt-e. Este 10-kor kaptam a telefont, rögtön kimentem, s két óra elteltével nagy nehezen sikerült megfognom. Az ebet azonnal az állatkórházba szállították, hogy elvégezzék az üyenkor nagyon fontos megfigyeléseket. A szülők persze hálásak voltak, de az ott lakok majdnem meglincseltek. — Mostanában igencsak sok a kóbor állat és főleg a lakótelepeken. — Bizony sokan vannak. Én másfél éve töltöm be ezt az állást, S az utolsó 12 hónapban több mint 500-at gyűjtöttem be belőA legújabb szállítmány lük. Különösen a tavaszi és őszi hónapokban szaporodnak el. Ilyenkor „tüzelnek” ugyanis. Hogy miért a lakótelepeken? Ott van a legtöbb szemét és ételmaradék. Ezenkívül rengeteg a gyerek, ők pedig szeretik a kutyákat és etetik is. Egyébként ezekben az (párzási) időkben még azok is elkóborolnak, kalandoznak, akiknek van állandó „lakhelyük”. — Mi történik azután, hogy behozza ide a négylábúakat? — Az előírás szerint a korcsokat három, a fajtisztákat 5 napig kell tartani. Ha addig nem jelentkezik a gazdájuk, injekciót kapnak, ettől elalszanak. (Tegyük hozzá — örökre.) Persze én nem tartom be ilyen szigorúan mindezt, hetente egyszer altatok és nem nézem közben azt, hogy van, amelyiknek már lejárt a „mandátuma”... — Hogyan lesz „valakiből” kóbor állat? — A legtöbbször az emberek a hanyagok, nem kötik meg az ebeket, azok pedig elszöknek. Sokan mikor elköltöznek, ott hagyják magukra az állatot. Vagy — és ez a legvisszataszítóbb — egyszerűen megunják a kutyát és szélnek eresztik. A múltkor jött ide valaki és azt mondta nekem: „Elhoztam ide ezt a mocskot, pedig bekötöttem a szemét, elvittem egész Kerecsendig, de még onnan is visszatalált...” Aztán neft sokkal később autóval jött ide egy jól szituált úri(Fotó: Koncz János) ember, de nem csöngetett be, csak kidobta a kutyáját, én pedig ezt az ablakból láttam. Gyorsan rátaposott a gázra, elindult. Szegény állat utánaeredt, nekiszaladt a kocsinak, elkábult, vergődött a földön, aztán továbbrohant. A gazdában annyi becsület nem volt, hogy egy pillanatra megálljon. Az udvar továbbra is csendes. A motorbicikli csomagtartójában a legújabb szállítmány, öt kóbor eb. A gyepmester belenéz és így szól: — Az egyikkel már végeztek a többiek... — Miért? —. Vagy nagyon erős volt valamelyikük és „gengszterkedett”, vagy pedig túl gyenge és kókadt volt az áldozat. Rögtön megérzik ezt a többiek, összefognak és — kész. A szétcincált tetem mellől négy kutyafej kandikál ki. Mi még nem tudjuk, ki lesz közülük a következő. Ők talán már sejtik. Hogy a kutya legjobb barátja az ember lenne? Nem tudom. De azt sem, van-e barátja bárkinek is. Láthatjuk, hogy a kutya rátámad az emberre, mert éhes, az ember viszont az ebet támadja meg. Az ember rátör a másik emberre, nem tudni pontosan miért. Sőt: még a kutyák is rátámadnak sorstársukra. Mindenki rátámad mindenkire. Egyáltalán ki barátja itt a másiknak...? Havas András Vendéglátó-látogató A füzesabonyi Muskátli A Fogyasztók Heves Megyei Tanácsa kölcsön vett hasznos kezdeményezéssel is igyekszik érdekeink védelmében lenni. Azzal példáid, hogy szakembereik lényeges szempontok alapján értékelik a kiválasztott vendéglátó helyeket. A nyilvánosság elvének megfelelően a testület bevonta ebbe a munkába a Népújságot is, amelynek hasábjain — sorozatként — számolunk be a tapasztalatokról. Az első meglátogatott hely: a Muskátli; Füzesabonyban. Hagyományairól sok-sok középkorú ember beszélhetne. Arról az időről például, amikor esténként Egerből is kiruccantak ió néhá- nyan, hogy elköltsenek ott egy ízletes vacsorát. Most az növeli az egység jelentőségét, hogy — lévén közel a MÁV-állomáshoz — rengetegen felkeresik. Már csak azért is, mert a restit jelenleg felújítják. A régmúlt időkre emlékezve, mindjárt első pillantásra hiányérzetünk támad: sehol egy megállítótábla! A nyitva tartást jelző lapocskát úgy eldugták a bejárat melletti ablakba, hogy azon csak a hét napjai láthatók, ám az időpontok egyáltalán nem. Az, étlapszekrény üres, így a kedves vendég meglehetősen nagy bizonytalanságban lép be az üzletbe, vajon milyen választékkal, árakkal találkozik. Asztalhoz ülve is csak akkor juthat több ismerethez, ha az üzemi étkeztetéshez gondosan készülődő felszolgálótól elkéri az egyetlen d la carte étlapot. Abból végre kiderül, elég széles a választék. Négyféle leves mellett 16 fajta étel kérhető. Valameny- nyi 50 forint alatti, igaz, tizenkét második fogás ára 40 és 50 forint között mozog. Ez megfelel egyébként a harmadosztályú besorolásnak. Menünek' A és B változatot kínálnak, az egyiket 28,50-ért, a másikat 31,50-ért. Bárkinek megéri. Ez a tény, továbbá a bőséges, ízletes, házias étkek még azt is feledtetik, hogy érkezésünkkor bizony igencsak’ morc volt a fogadtatás. Nem bizonyult túl humorosnak a kiszólás: „Talán egy-két óra múlva biztosan lesz ebéd...’’Helyénvalóbb lett volna azzal törődni, hogy miért nem jutott a terítékhez kés és kenyérrel teli kosáj\ Kétségkívül, a környék intézményeiből, üzemeiből szívesen jönnek ebédelni a dolgozók. Nekik kellően elkülönített rész is dukál. Ám, maga az étterem nagyobbik területe együtt van a söntéssel, s ez olykor zavarhatja az étkezni óhajtókat. Dicséretes ugyanakkor, hogy ebédidő alatt lehetőleg mellőzni kérik a dohányzást. Az egyéb szolgáltatások között szerepel, hogy — kérésre — reggelit is felszolgálnak, de csak rántottát. Emellett ebédelhordásra is van lehetőség. Nem rendszeresen, de igény esetén, rendezvények tartására is mód nyűik. A régi szakmabeli, Farkas Béla végül is így összegez: az említett hibákkal együtt, osztálybesorolásának jobbára megfelelő a Muskátli színvonala. S kicsit több törődéssel akár a hagyományai is felidézhetők lennének... A szerződéses vendéglátó hely pontszáma: 74. Sz. Z.