Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
8. SPORT NÉPÚJSÁG, 1988. december 31, szombat Egy fiú a házból („Ötkarikás” történet) Mire elég nyolc és fél óra? Szinte hallom az ezerféle választ. Mint például olyanokat, hogy el lehet olvasni egy kisregényt, kipihenheti magát az ember, kényelmesen megjárhatja az Eger — Budapest utat és még vásárolhat is a fővárosban, vagy éppen a villámkezű hölgyek akár két pulóvert is megkötnek. Hadd ne soroljam tovább a tippeket. Van viszont egy lány, aki mindenkinél különb dologra képes ez alatt az idő alatt. Hogy mire? Lefut száz kilométert. Ám, hogy pontosak legyünk, Fehér Enikő, a Gyöngyösi SE atlétája a legutóbbi, Santanderben megrendezett szupermaratoni világbajnokságon 8 óra 34 perc alatt teljesítette a már említett távot. Találkozásunkkor először a spanyolországi vb-ről faggattam. — Talán meglepő, de 26 évesen én voltam a legfiatalabb résztvevő. A célba 389-en értünk be, az eredményhirdetéskor a nők mezőnyében engem szólítottak harmadikként a dobogóra, az abszolút értékelésben pedig az ötödik lettem. A verseny legemlékezetesebb szakasza az a húsz kilométer, amelyet az Atlanti-óceán mentén jelöltek ki a szervezők. — Hogyan osztottad be a 100 kilométeren az erődet? Egyáltalán beszélhetünk taktikáról? — A rajt előtt résztávönként a fejemben lefutottam a versenyt. Előre megterveztem, hogy milyen tempót diktálok magamnak, illetve menet közben az érzéseimre hagyatkoztam. „Élesben” hatvan kilométernél jelentkezett a fizikai, úgy 80-85-nél pedig az idegi fáradtság. Innentől kezdve egy belső hang szinte megállás nélkül mondta, hogy nem sok van hátra, nem sok van hátra... Egyébként már az edzéseken is úgy készültem, hogy ne ijedjek meg ettől a százezer métertől. — A konkrét ráhangolás meddig tartott? — A verseny előtt három héttel már csak erre koncentráltam. Az első hét még javában a futással telt el, a másodikban már lélektanilag készültem a világbajnokságra, a harmadikat pedig teljes egészében a pihenésnek szenteltem. Mivel tudtam, hogy mikor lesz a rajt, ennek megfelelően alakítottam ki a napirendemet, hiszen ilyen apróságokon is sok múlhat. — A regenerálódás egy ilyen, vagy akár egy „szimpla * maratoni után mennyi időt igényel? — A folyadékveszteséggel együtt 5-6 kilóval nyom kevesebbet a mérleg a versenyt követően. Egy hétig valósággal szenvedek, amíg visszaállok a rendes kerékvágásba. Hál isten, az ízületeim még remekül bírják, csupán a szezon végére fáj egy kicsit a térdem és a derekam. Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy köszönetét mondjak dr. Basa Antalnak, aki figyelemmel kíséri az esetleges kisebb sérüléseim gyógyulását és kint volt velem a világbajnokságon is, ahol menet közben kontrollálta, hogy rendben van-e a szervezetem. — Még aznap, hogy hazaérkeztetek Spanyolországból, kerestelek szülőfaludban, Gyön- gyöstarjánban, de meglepetésemre, nem voltál otthon. Kimentéi a környező erdőbe egy kicsit mozogni. Más ember ágynak esik, ám te... — Ó, velem gyakorta megesik ez. Akkor például kocogtam egy könnyű tizenkét kilométert, s utána éreztem jól magam igazán. Ha lefeküdtem volna, biztos csak forgolódok az ágyban, így viszont kipihentem magam. Most, ősszel voltunk Innsbruckban és ott is hasonlóképpen cselekedtem a 13 órányi zötykölődés végén. Melegítőbe bújtam és irány a természet. — Hogyan jössz ki az autósokkal? — Sehogy. Nem tudom, hogy mi, az út szélén futók, kinek ártunk, de állandóan cikiznek a vezetők, dudálnak, mutogatnak, miegymás. Ez is tipikus magyar vonás, olyan sofőrbetegség. — Egy világbajnoki bronzérmesnek mekkora sikere van Gyöngyösön vagy épp Turjánban? — Nem hiszem, hogy vetekedhetnék a harmadosztályú labdarúgókkal... De azért sokan felismernek, sőt, a városban még autogramot is kértek már tőlem. — Sportlapunkban megjelent a hazai atlétanők versenyszámonkénti rangsora. A maratoni futók között a tizedik vagy. Én a helyedben elégedetlen lennék ezzel a besorolással. Te hogyan mérlegeled az ez évi teljesítményedet? — A sors fintora, hogy az idén nem tudtam megfutni az első osztályú szintet. Már az idénynyitón, Szegeden szerettem volna „átlépni a választóvonalat”, de nem jött össze. Marseille-ben, ahol ugyan megszereztem a győzelmet, karnyújtásnyira voltam a minősítéstől, de írd és mondd, 38 másodperccel kicsúsztam az időből. Ez annyit jelent, hogy kilométerenként hét tizeddel kellett volna gyorsabban szednem a lábaimat. Szerintem ez legalább olyan vékonyka hajszál, mint ami Güttler Karcsit választotta el az olimpián az aranyéremtől. Ami a külföldi szereplést illeti, közel annyit utazhattam, mint tavaly, és közel olyan eredményesen is tértem haza egy-egy maratoniról, mint 1987-ben. Az egyesületi rangsorban Csépe Gabi mögött továbbra is tartom a második helyem. — A jövő esztendei kilátások? — Már javában készülök 1989-re. Többek között kaptam egy Párizsba és egy Egyesült Államokba szóló meghívást, aminek szeretnék eleget tenni. Azt kívánom magamnak, hogy sérülésmentes év elé nézhessek, s még véletlenül se gátoljon olyan buta baleset, mint néhány hete, amikor a vitrinüveg szétvágta a térdemet. És hát az se lenne megvetendő, ha ezúttal sikerülne megfutnom az első osztályt! Budai Ferenc Az egyik egri — lajosvárosi —, tizenkét lakásból álló, négyszintes épület lakói a békés egymás mellett élés jegyében, tizenöt esztendő alatt sok mindent megtudhattak egymásról. Legtöbbet talán éppen a gyermekekről, akik az óvodás-, de főleg az iskoláséveket már ebből a lakótelepi lépcsőházból startolva teljesítették, illetve törlesztik még ez irányú kötelességeiket. Nehéz lett volna bárki számára eltitkolni — vélhetően nem is akarta senki — hogy az adott csemete milyen érdeklődésű, milyen szakmát tanul, milyen közép- vagy főiskolára jutott be, zenél vagy sportol szabad idejében. A túlzás nélkül jónak minősíthető átlagból a szöuli olimpián toronymagasan kiemelkedett az egyik. Tudta mindenki, hogy Sike András neve már évekkel ezelőtt túljutott nemcsak Eger város, hanem az ország határain is. Közismert volt az is, hogy a junior világversenyek érmei után ez év tavaszán már a felnőtt EB-n is szerzett egy bronzot az 57 kg-os birkózó. Arra kimondatlanul is számítottak a lakótársak, hogy az ötkarikás játékokon szintén becsülettel helytáll majd a ház — időközben, a fővárosba került, a sok elfoglaltság miatt esetleg havonta hazalátogató — ifjú titánja. A dobogó megközelítését is nagy elismerés, gratuláció követte volna, az aranyérem, az olimpiai bajnoki cím azonban egyszerre izzóvá tette a Sike család körüli légkört. Akinek lehetősége volt, már a délelőtti, televíziós közvetítés után azonnal kifejezte jókívánságait és nem csekély örömét az érthető izgalmakat átélt család otthon lévő tagjainak, a délutáni órákban azonban szinte mozgásba jött az épület. Fokozatosan tudatosult a lakókban a dolog nagyszerűsége. Volt abban valami semmihez sem hasonlítható, egyébként felemelő érzés, hogy a ”mi fiunk ’’világra szóló sikert ért el. Sikiéktől a három közül a legkisebb, elszánt és következetes munkája nyomán elkerült a világ távoli részében szerencsét próbálni, és most nevét kopogják a telexgépek, ismétlik az örömhírt a rádióban és majd ismétlik az egészet este a tv-ben. Ez utóbbi alkalomból gyűlt össze egy vendégkoszorú Sikéék lakásában, ahol ’’nyugodtan” végig lehetett nézni azt, amit mindenki tudott. Csillogó, majd meghatottságtól elhomályosult szemekkel láthatták az egybegyűltek a két nagyívű dobást, melynek következtében nem volt mit tennie a bolgár Balovnak. Képzeletükben szívükre ölelhették a féktelen örömében zabolátlanul ficánkoló Bandit, aki csókolta a szőnyeget, csókolta az aranyérmet, lengette a magyar zászlót. A boldogság mámorító érzése teljesedett ki a technika jóvoltából, s közben lehetett a győzelemre koccintani. Egerben egy lakás szobája és a szöuli Szagmu sportcsarnok szinte egyet jelentett azokban a pillanatokban. A lakótársak és barátok egy fiút ünnepeltek a házból. Egy fiút, aki szeptember 22. óta az élménybeszámolók során elmondta talán több, mint százszor, hogy milyen volt az olimpia döntője, milyen érzés a dobogó legmagasabb fokán állva hallgatni a Himnuszt és látni az árbocon felkúszó nemzeti lobogót. Kisebb és nagyobb közösségek, de az ország egésze számára jelentett felejthetetlen sportélményt a magyar szempontból várakozást messze felülmúló 1988-as nyári olimpia. A sport barátainak, benne a magas szintű teljesítmények eléréséhez minden áldozatra képes versenyzők és szakvezetők tisztelőinek szívéhez nőtt a szöuli olimpia esztendeje. Ezért is fájóbb kissé, hogy túlhaladt rajta az idő. F. B. Mezey, a negatív hős Bicskei Bertalan kezében a karmesteri pálca Alig fél év telt el azóta, hogy július 15-én Mezey Györgyöt nevezték ki a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitányának, pénteken újból kapitányavató és -bemutató sajtóértekezletre hívták az újságírókat az MLSZ-be — az utóbbi két és fél évben immár hatodszor. Noha hivatalosan eddig még nem jelentették be, senki előtt sem volt kétséges, hogy Bicskei Bertalan, a Bp. Honvéd eddigi szakvezetője lesz a magyar labdarúgás 41. szövetségi kapitánya. A sajtótájékoztatón ott volt Varga Miklós és Tisza László, az MLSZ irányító triumvifátusá- nak két tagja, Czékus Lajos főtitkárhelyettes, Rácz Gyula, a fegyelmi bizottság vezetője és természetesen Bicskei Bertalan. Bevezetőjét azzal kezdte Varga Miklós, hogy nem ilyen jellegű évzárót képzelt el, őt is és az MLSZ teljes apparátusát meglepte Mezey György lemondása. December 20-án kapták a megbízatást, hogy kiválasszák az új kapitányt, s miután több személy- lyel tárgyaltak, Bicskeire esett a választásuk. Szavait azzal zárta, hogy köszönettel tartoznak a Bp. Honvédnak, amiért szabaddá tette az edzőt. Bicskei „székfoglalójában” azokra a kérdésekre próbált meg válaszolni, amelyek ilyenkor a közvéleményben felmerülhetnek. — Hogy miért vállaltam el a felkérést? — mondta. — Nem lehet olyan nehéz helyzetben a magyar labdarúgás, hogy ne jelentsen nagy megtiszteltetést a szövetségi kapitányi tisztség. Olyan szaktekintélyek örökébe lépek, mint Baróti Lajos, II- lovszky Rudolf, Sós Károly, Lakat Károly, Mészöly Kálmán, vagy éppen közvetlen elődöm: Mezey György. Céljai között — amolyan programbeszédként — az újdonsült kapitány az európai középmezőny megközelítését jelölte meg, de csak a válogatott, nem pedig a klubok számára. Mint mondta, egyesületi szinten még ez is csak illúzió lenne, ott ugyanis jóval nagyobb a lemaradás. A vb-selejtező csoportból való továbbjutás esélyeiről így vélekedett: — Túl a sorozat egynegyedén, a reális esélysorrend a következő: Spanyolország, Írország, Magyarország, Észak-írország, Málta. Csak annyit mondhatok, jó lenne egy hellyel előrébb lépni ezen a képzeletbeli ranglétrán. Az új kapitány — mint mondta — 48 játékossal számol a válogatott keret — illetve keretek — összeállításánál, nem számítva azokat, akik ellen jelenleg rendőrségi eljárás folyik. A tervek szerint az „A”-keret január 28- án utazna jugoszláviai edzőtáborozásra, a névsort egy héttel korábban hirdetik ki, ugyanakkor, amikor Bicskei kijelöli segítőtársait — az edzőket, az orvost, a gyúrót — is. A sajtóértekezleten Mezey György neve is szóba került — negatív értelemben, ami meglehetősen visszatetsző, hiszen joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért már csak utólag róják meg. Először Varga Miklós utasította vissza azokat a kritikákat, amelyekkel Mezey a sajtóban illette az MLSZ-t, majd Tisza László — aki megerősítette azt a hírt, mely szerint megválik a triumvirátusban betöltött posztjától— mondta azt, hogy szíve szerint többször is fegyelmit adott volna Me- zeynek, ha nem érzi ennyire átmenetinek pozícióját. Élőször azért, amiért nem volt hajlandó megbeszélni hosszú távú programját más szakemberekkel, másodszor pedig azért, mert a bundaügy megvitatásától, mint egy előkelő idegen, teljesen elhatárolta magát. Tisza — „civilben” az OTP vezérigazgatója — még túlzott anyagiasságát is felrótta Mezeynek, csak az a kérdés, miért nem tette meg ezt korábban a nyilvánosság előtt? Mindenki formában Megesett a csoda, sikerült lencsevégre kapnunk Szántó György fotóriporterünket, amint alig titkolt büszkeséggel mutatja fel élete legnagyobb fogását. Mivel híve a rendszeres testedzésnek, egy olyan sportágat választott, ami szegről-végről férfiasnak is mondható. De hogy nemcsak a pecázáshoz ért, tanúsítják azok a gömbölyded formák (POP-sik) amelyeket egy óvatlan pillanatban a Hungaroringen örökített meg. Ehhez csak annyit: a mi formánk se legyen rosszabb jövőre. Végezetül, hogy teljes legyen a kép, — pláne így, szilveszter tájékán — a szalóki tónál nyáron készült felvételt is előszedtük a fiók mélyéről. A fedetlen keblű hölgyek ígéretet tettek, hogy fellépésükkel szívesen színesítenék a jövő évi Népújság-kupát. Bevalljuk, ajánlatukat fontolóra vettük... Fehér Enikő az idei szupermaratoni világbajnokságon bronzérmet szerzett Száz kilométer — egy szuszra
