Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Hat kultúrház, százötvenkét könyvtár a munkahelyi művelődésért Gond a sok iskolázatlan dolgozó A közművelődés fejlesztését — mint ismeretes — több, mint egy évtizede már törvény is szolgálja, segíti hazánkban. A központi erőfeszítésekhez helyi törekvések társulnak, kisebb-na- gyobb eredménnyel. A vállalati tervezés szerves részévé vált a képzési, továbbképzési program. A feladatok megvalósításának felelősei, a nagyobb helyeken szervezetei — csoportjai, osztályai — vannak. Nem lehet közömbös, hogy az elképzelések milyen sikerrel járnak. Ezért van, hogy például a szakszervezetek is napirenden tartják a témát, rendszeresen figyelemmel kísérik az említett törvény végrehajtását, elemzik a tapasztalatokat, s széles körben a további tennivalókra irányítják a figyelmet. Vallják ugyanis, hogy a tagság csak akkor lehet a társadalmi célok valóra váltója, ha kellő felkészültséggel, műveltséggel, kulturált gondolkodás- móddal és szemlélettel rendelkezik, illetve ezt érvényesíteni is képes valamennyi tevékenységében. Mik a legutóbbi megállapítások? Nos — mint az SZMT legutóbbi ülésén is szóba került -, a kezdeti buzgalom helyett utóbb sajnos, inkább a stagnálás, a visz- szaesés jellemző szűkebb hazánkra. A közművelődés iránt határozottan csökkent az igény — ami minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a nehezebb gazdasági körülmények közepette az embereknek kevesebb az idejük és a pénzük is a kultúrára, a tartalmasabb együttlétekre, a közösségi eseményekre, foglalkozásokra. Különösen aggasztó, hogy az általános iskolát el nem végzettek száma összességében még mindig nem mutat csökkenést, s a vártnál kisebb mértékben gyarapszik az érettségizettek Az Elnöki Tanács pénteki ülésén — egyebek között — kegyelmi ügyekben döntött, s többeket mentesített az 1956-os eseményekkel kapcsolatos cselekmétábora. A továbbtanulók is mind kevésbé érdeklődnek a kétségkívül nagyobb műveltséget biztosító gimnáziumok iránt, anyagi megfontolásból inkább a szak- középiskolákat választják. Problémát jelent, hogy lanyhulás mutatkozik az amatőr művészeti mozgalom területén is. A vállalatok, üzemek kebelén vagy éppen patronálásával a meglévők mellé nem születtek újabb, értékes közösségek. A Vidróczki vagy az Egri Néptáncegyüttes, a Petőfibányai Fúvószenekar, illetve az Építők Kórusa mellett mást jószerével aligha emlegethetünk. Mintegy száz népi iparművészünket is elkedvetleníti a vártnál és a szükségesnél kisebb elismerés. Műhelygondokkal küzdve, kiállítási lehetőségeik szűkülését látva, kevésbé éreznek kedvet az alkotásra. Különösen nehéz a bejáró dolgozók bevonása az oktatásba, a műkedvelő csoportokba, vagy éppenséggel megnyerni őket a lakóhelyeiktől távolabb lévő szak- szervezeti művelődési otthonoknak, könyvtáraknak. Egy idő óta pedig — hogy ezeknek a kultúr- házaknak a profilja is megváltozott, jobban előtérbe kerültek náluk az önköltséges tanfolyamok, a nem ráfizetéses rendezvények — már a helybeli látogatók is kevesebben vannak. A hat nagy intézmény vonzerejét persze nem csupán a működést szolgáló anyagiak — a tanácsi támogatások — csökkenése gyengíti, hanem például az is, hogy az egyébként képzett, jó tapasztalaid s a hivatásához hűséges szakembergárda a kívántnál lassabban próbálkozik az új, az előbbre vivő módszerek bevezetésével, alkalmazásával. Az SZMT-től átvett közvetlen szakmai felügyeletet pedig az iparági-ágazati szakszervezetek még mindig nyűkért kiszabott büntetés hátrányai alól.-Kik részesülhettek most kegyelemben?— kérdezte dr. Gáspár Katalintól, az Igazságügyi nem képesek kellően gyakorolni. Önmagában igen szép, s talán megnyugtató is a szakszervezeti könyvtárhálózat összesen 152 szolgáltatóhelye — de meglehetősen fájdalmas, hogy a kölcsönzés 60 százalékban még mindig csak ”.szekrényes”, többnyire nélkülözi a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges, önálló helyiségeknek még a reményét is. Ilyen körülmények között aztán nem csoda, ha a könyvtárosok körében igen nagy a mozgás, évente 20-25 százalékos a cserélődés. A jobb tapasztalatok igen ritkák. Az elmúlt 4-5 esztendőben — jóllehet, ennek is örülni kell! — csupán a Mikroelektronikai Vállalat kapott külön épületet is a bibliotékának, korszerűbb helyiségeket az Agria Bútorgyár, a megyei kórház, az ISG, bővült a Thorez Bányaüzem könyvállományának hajléka, jutottak a korábbinál jobb körülmények közé a borkombinát vagy a Cement- és Mészmű Bélapátfalvi Gyárának olvasnivalói. Gond, hogy az utóbbi években nem csupán a vállalatok jóléti és kulturális alapja apadt, hanem a hasonló célokat szolgálható adómentes pénzösszegeikkel is szűkmarkúbban bántak. Akkor sem áldoztak, áldoznak any- nyit a kultúrára, művelődésre, amikor tehették, tehetnék. S félő, hogy hovatovább teljesen eltűnnek a nemesebb célra is fordítható forintok. Ilyenformán a helyzettel korántsem lehetünk elégedettek. Feltétlenül a vállalati művelődési bizottságok nagyobb határozottságára, következetesebb erőfeszítéseire van szükség, hogy mindenütt világosabbá váljék: a munkahelyi kultúra állapota sehol sem lehet senki számára közömbös. Minisztérium kegyelmi osztályának vezetőjétől az MTI munkatársa. — A közkegyelemről szóló, (Folytatás a 2. oldalon) Minden Kedves Olvasónknak eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk! Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A testület megtárgyalta az igazságügyi miniszter előterjesztését az 1988. évi 20. számú tvr. 2. paragrafus (2) bekezdése alapján felülvizsgált azon személyek ügyére vonatkozóan, akikre a közkegyelem nem teijedt ki. Az Elnöki Tanács 174 személy ügyének felülvizsgálata után 120 elítélt ' cselekményeit találta olyannak, amelyek miatt a jelentős időmúlásra figyelemmel szükségtelen, hogy továbbra is viseljék a büntetett előélet hátrányait. A testület a továbbiakban személyi kérdésekben határozott, bírákat mentett fel és választott meg, s egyénileg előterjesztett kegyelmi kérelmek ügyében döntött. * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Kádár József'építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkárt és dr. Tóth László közlekedési minisztériumi államtitkárt e tisztsége alól, érdemei elismerése mellett — 1988. december 31-i hatállyal — felmentette. Kik részesültek kegyelemben? Sárga rózsa Mi mással is kezdhetné az újságíró az évre történő visszapillantását az esztendő utolsó számának ezen hasábjain? Egy halványka reménnyel, hogy jövő ilyenkor is lesz kinek újságot írnia. Ránk nézve katasztrofális hírek érkeznek a postáról, az OTP-ből. A lapok árának ilyen mértékű emelését követően az előfizetők sorozatban mondják le az újságot a kézbesítőknél s az OTP-fiókokban. Szerkesztőségi beszélgetések kapcsán úgy vagyunk vele, hogy jó, ha a jövőben a harmincezres példányszámot — az eddigi 45 ezerrel szemben — képesek leszünk megtartani. Minden igyekezetünkkel, erőfeszítésünkkel ellenkezik a döntés, de a kedves olvasóhoz hasonlóan .nekünk sem maradt más, mint hogy tudomásul vegyük a számunkra sem ösztönző erőt sugárzó megmásíthatatlant. S íme: máris a dolgok, a történések sűrűjéhez értünk. Nem volt papírcsákós, trombitától hangos, fennyőillatú, vidám óévbúcsúztatóra készülő felvezető. Hangulatos, fordulatokban gazdag blickfangos, csibészesen összekacsintó néhány bekezdés. Merthogy az idén olyan esztendőt tudhatunk magunk mögött, amikor minderre nem nagyon jutott idő. A szokásos tempóban kezdődött ugyan 1988 is. Mire kitavaszodott, azt állapíthattuk meg lapunkban is, hogy messze még a hőn áhított fordulat. A sokat emlegetett szerkezetátalakítás csak elméletben létezik, de még ezen a síkon sem letisztult állapotában. Hiába hangoztatták országos és helyi vezetőink a különböző fórumokon, hogy az országos pártértekezlet csak irányt szabhat, gondjaink a mindennapi, dolgos hétköznapokon enyhülhetnek. Mégis mindenki várt — a változásokra. Hogy aztán a kezdeti lelkesedést követő hónapok múltával megállapíthassuk: hiába jelentett mérföldkövet a májusi pártértekezlet az MSZMP életében, döntő fontosságú kérdések hiába rendeződtek, az elvárásoknak megfelelően mindez még kevés. Mert az ott elhatározottakat a mindennapok során kellene gyorsan s következetesen végrehajtani, s ez az, amiben ezúttal is gyengének találtattunk. S az sem titok senki előtt, hogy miért. A minap több kollégámmal együtt alkalmam volt találkozni néhány olvasóval. Kitüntettek bennünket azzal, hogy véleményt mondtak lapunkról, munkánkról, megfogalmazták a jövőt illetően igényeiket. A beszélgetés azzal zárult, hogy egyikük hangosan gondolkodva elmondta: nem érti miért pont ő ül most itt ebben a teremben, s miért pont ő formálgatja azokat a szavakat, amelyek bírálják vagy dicsérik újságunkat. Miért nem teszi meg ezt más?! Ezzel á mentalitással nagyon nehéz előre lépni. S sajnos, ez az egymásra várás uralkodott el széles e hazában. Miért pont én kezdjek el a berögződött szokásokon változtatni? Miért pont én dolgozzak másként, mint eddig? Majd ha a szomszéd gyárban, üzemben, városban, megyében elkezdődik a hőn áhított kibontakozás, majd akkor... Persze mindennek van ám egy másik oldala is. Merthogy az értelemre ható újságcikkeken, televíziós riportokon s különböző összejöveteleken megtartott beszédeken kívül nemigen volt más ösztönző erő. Mindez pedig csak nagyon keveseknek hatott a kellő formában. Közben olyan horderejű témákról vitatkoztunk, mint Bős- Nagymaros, adó, teho, külföldi tőke, nemzetiségek, árak, bérek, többpártrendszer, alternatív csoportok, demokrácia, személyi felelősség, adósságállományunk, bundabotrány, a nemzet színháza, nyugdíjasok, fiatalok helyzete, s lehetne sorolni, kit mi érintett leginkább. Ezen viták közben azonban egy nagyon lényeges dolog feltűnhetett mindenkinek. Méghozzá az, hogy nem vagyunk képesek mások megbántása nélkül kulturáltan vitatkozni. Még a Parlamentben sem! Ezen alkalmakkor jutott eszembe pártunk legutóbbi kongresszusán Kádár Jánosnak zárszava, amikor azt fogalmazta meg: mi még csak tanulgatjuk a demokráciát. Az esztendő második felében aztán felgyorsultak a történések. Méghozzá olyan ütemben követték egymást az események, hogy novemberben egyheti távoliét után úgy éreztem, mintha egy évre hagytam volna itt e hazát. Új miniszterelnököt iktattak be a kormány élére, minisztériumok szűntek meg, alakultak át, személyi összetételében változott a pártvezetés, s az is felmerült, hogy választóik visz- szahívnak képviselőket, akikkel nem elégedettek. Gondjaink ettől mit sem csökkennek. Adósságunk törlesztésének átütemezése is szóba került, miközben milliókat hagyunk Bécsben schillingben, s azon töpreng a fél ország, hogy az új vámrendelkezés értelmében milyen autót vásároljon Münchenben. S mindezt a felsorolást lehetne folytatni tovább. Nem teszem. Merthogy azért mégiscsak megszólaltak már azok a bizonyos óévbúcsúztató papírtrombiták, még ha nem annyira ércesen is. A televízióban az új műsorpolitikát ismertetik napok óta, majd megjelenik az Erkel Színház egy fergeteges koncertfelvételével. S ezen még mindig arról énekel hazánk egyik legnépszerűbb előadóművésze: „El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra, el ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa...” Kis Szabó Ervin Holka István és felesége Mély kútról jött Galyatetőre Téli üdülés Hazánk legmagasabb pontján, Galyatetőn — 965 méter magasban —, a téli hónapokban csaknem 2000 szakszervezeti beutalt pihen. A híres, fél évszázados múltra visszatekintő üdülő télen is telt házzal működik. A pihenésre, kikapcsolódásra vágyók sokféle program közül választhatnak. Igen kedveltek a környező, szép tájakra tett kirándulások. A kondicionáló teremben /V Kodály Zoltánról elnevezett szalonban (középen) Az uszodában egész nap pezseg a víz (balra) (MTI-Szabó Sándor felvételei)
