Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. december 27., kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM Változóban a Parlament Jelentősen felgyorsult a törvényhozás tempója — igen nagy munkát végeztek el az idei utolsó ülésszakon a képviselők. Megszüntettek két minisztériumot s létrehoztak egy újat, elfogadták a jövő évi költségvetést, módosították a személyi jövedelemadót, társadalombiztosítási és szakképzési alapot hoztak létre, törvényt alkottak a külföldi beruházások védelméről. A vita az ülésszakot megelőző bizottsági üléseken, és az ülésszakon is, igen élénk volt. A legnagyobb érdeklődés az állami költségvetést kísérte, s ez érthető is, hiszen ennek van a legnagyobb hatása mind a gazdaság fejlődésére, mind mindennapi életünkre. Az érdeklődést jelzi, hogy soha még ennyien ehhez a témához nem szóltak hozzá, s valószínűleg nem született ennyi módosító indítvány sem. A vita változatokról folyt — ám mégsem igazán azokról. Az előterjesztett változatok között ugyanis nem elsősorban tartalmi, inkább mértékbeli különbség volt, mennyi legyen a vállalatokra kivetett egyszeri pótadó? Hogyan lehet az állam és a vállalatok közötti osztozkodás arányain valamennyit javítani a gazdálkodó szervezetk javára? Lényegében erről vitatkoztak a honatyák. Nem kerültek tehát igazi változatok a képviselők elé — s erre többen emlékeztettek is. Az egyik képviselő például felidézte Nyers Rezsőnek egyik korábbi javaslatát: készüljenek ellentervek is, kínáljanak másik, akár ellentétes koncepciójú változatot is a képviselőknek. A javaslat azután feledésbe merült, bár feltétlenül szükség volna rá. . Ki készíthetne ilyen ellentervet? A képviselők is egyetértettek abban, hogy a Pénzügyminisztérium aligha, hiszen egyetlen intézménytől sem várható el, hogy saját gondolkodásával, esetleg érdekeivel ellentétes javaslatot is tegyen. Készíthetné ezt akár a Parlament maga — csakhogy e pillanatban ehhez hiányoznak a feltételek. Amint ezt a bizottsági üléseken többen is elmondották: nincs elegendő információjuk a képviselőknek, s szinte semmi segítséget sem kapnak a döntésekre való felkészüléshez. S ez különösen akkor érzékelhető, ha, mint ezúttal is, ilyen erőltetett menetben tárgyalnak újabb napirendeket. Javítani szükséges tehát a képviselői munka feltételeit; ez az idei parlamenti vita egyik fontos tanulsága. De egy másik, valóban eltérő megközelítésű költségvetés kidolgozásához ma már idő sem volna elegendő. Mindez azt is felveti, hogy — a világ más országaiban erre van példa — korábban kellene- lehetne elkezdeni a költségvetés megvitatását. Igaz, mondjuk a nyár közepén, az egyes költségvetési tételek egészen pontos kimunkálása még nyilván korai lenne, ám az alapelvek, a fő arányok már megszabhatok. Egy kétfordulós költségvetési vita valószínűleg alaposabb, kényszerektől iijkább mentes költségvetés kimunkálását eredményezhetné. Hasonló költségvetés amúgy- sem kerülhet még egyszer a honatyák elé. Nem csupán azért, mert a kormány ígéretet tett a költségvetési reform felgyorsítására, hanem azért is, mert a mostani vita megmutatta: ezen az úton, a kiadások mechanikus lefaragásával már nemigen lehet előrejutni, az „egy kicsit innen is, onnnan is” módon a kiadások nem csökkenthetők tovább. Legalábbis nagyobb zavarok nélkül nem. Az elfogadható kompromisszumhoz most már igazán csak egy út vezet: nem a költségeket kell elsősorban lefaragni, hanem azokat a struktúrákat kell megváltoztatni, amelyek ezeket a magas költségeket okozzák. Ennek a megvitatása azonban hiányzott mind a bizottsági ülésekről, mind a plenáris vitából — ahogyan hiányzott néhány más, nem a következményeket, hanem az okokat elemző felszólalás is. A mértékekről folytatott vita elvonta a figyelmet a fő kérdésről: miképpen lehetne a költségvetés bevételeit növelni, hogyan lehet a szükséges mértékben élénkíteni a gazdaságot. A mértékekről folytatott vitának ugyanis inkább gesztus — mint valóságos értéke van. Állásfoglalásukkal a képviselők kifejezték: érvényt szereztek már sokszor kifejezett kívánságuknak, hogy ne a lakosság és a vállalatok vállaljanak nagyobb terheket, hanem a költségvetés — ezen belül is a sokáig tabunak tekintett honvédelmi kiadások és a társadalmi szervezetek támogatása csökkenjen. Az így nyert előny, a pótadó hatról négy százalékra való csökkentése azonban legfeljebb némiképpen enyhíti a vállalatokon lévő terheket, de lényegében nem változtatja meg azt. Nem az adómérték a kulcskérdés, hanem az, hogyan lehet a gazdaságban olyan szerkezetátalakítást elérni, hogy megindulhasson a növekedés. Amíg ugyanis a szerkezet nem változik, addig aligha várható más, mint az adóprés szorítása. Hiszen ha a gazdaság a jelenlegi szerkezetben növekszik, a költségvetés hiánya nem csökken, hanem nő, az ország gondjai sokasodnak. A legutóbbi ülésszakon az Országgyűlés a világpiaci nyitáson alapuló, alkalmazkodást segítő, erőteljes strukturális átalakulást kikényszerítő gazdaságpolitika mellett voksolt. A költségvetési vita ennek szerves folytatása lehetett volna. S igaz, sokan szóltak a gazdaságpolitikáról ezúttal is, volt jó néhány alapos, felkészült , konkrét és kidolgozott javaslatot tevő felszólalás, de meg kell jegyezni, nem mindegyik volt ilyen. A felszólalások némelyikén érezhető volt: a választók ma már nem csupán azt várják képviselőjüktől, hogy vegyen részt a Parlament ülésein, hanem, azt is, hogy vegyen részt a vitában, képviselje érdekeiket. Mindezek miatt a Parlament még korántsem veszítette el — bár kétségkívül e tekintetben is sokat változott a helyzet — a valamikori „kijáró” jellegét, sok még a tiszteletkörökkel, szóvirágokkal tűzdelt felszólalás, amely érzékelhetően egy-egy szűk réteg érdekeinek ad hangot. Mindez tehát még nem az a Parlament, amelyre igazán szükség volna — bár jó néhány vonásában már lemérhetők azok a pozitív változások, amelyek 1985 óta a munkájában végbementek. Bőven van alkalom nagyobb gyakorlatot szerezni — hiszen a törvényalkotás munkatempója továbbra sem lassul. Az ülésszak januárban az alkotmány, az ügyrend módosításával, az egyesülési és a gyülekezési törvény vitájával folytatódik. A sorszámon kívüli gépkocsik értékesítési rendszere 1989. január 1-jétől — a kormány intézkedésének megfelelően — életbe lép a sorszámon kívüli személygépkocsik értékesítésének szigorított rendszere. A cél az, hogy jobban elégíthessék ki a lakosság sorszám szerinti gépkocsiigényeit, hiszen mintegy 400 ezer előjegyzés benyújtója várakozik leendő autójára, a kínálat pedig évente alig haladja meg a 120 ezret. Ezért határozott előírás, hogy a soron kívül értékesített személygépkocsik aránya nem haladhatja meg az évente beérkező mennyiség 20 százalékát. Soron kívül, felárral kap, aki munkaeszközként használja. Űtravalő Mielőtt elkezdenénk beszélgetni, azt mondja, megmutatja miről van szó. Egy emelettel lejjebb kísér. Három vitrin — számomra ismeretlen, furcsa alakú fémlapocskákkal, csavarokkal, szerszámokkal. Magyarázza: ezzel a menet- fúróval behatolnak a csontba, ezeket a csavarokat rögzítik bennük. Ez a lemezecske a gerinc, amaz a kézfej, másik a boka, harmadik a sípcsont merevítésére szolgál. S miközben mindezt sorolja, természetes egyszerűséggel használ olyan kifejezéseket, mint: "ezt jól bele kell verni a csontba, ezzel a csőfúróval a csípőcsontból emelnek ki egy darabkát átültetésekhez. ” — Ne haragudjon, ez majdnem úgy hangzik, mint egy készülő horrorfilm forgatókönyve. Nő létére nem tartja különösnek, hogy ilyen dolgokkal foglalkozik? — Az elején nekem is furcsa volt mások szájából hallani a sebészeti csontösszekötő elemekről — mondja minden zavar nélkül Orsó Dóra, a Heves Megyei Finommechanikai Vállalat önálló műszaki tervezője. — Aztán megszoktam. Nem arra gondolok, hogy egy implantátum (így hívják ezeket az elemeket szaknyelven) behelyezése fájdalommal jár, hanem arra, hogy a gyógyítás szempontjából nagyon hasznosak. Mondhatok egy-két történetet is ezzel kapcsolatban? — Csak tessék... — Egy kislányt biciklizés közben elütött egy autó. Amputálni akarták a lábát. Ehelyett azonban megműtötték, s a mi implan- tátumainkkal rögzítették a csontokat. Ez a kislány azóta újból vígan kerékpározik. Vagy itt van egy aranyos sztori. Egy varrónőnek megmutatták a röntgenfelvételt a sípcsontjáról, az összekötő elem behelyezése után. Az volt az első megjegyzése: ez úgy néz ki, mint egy passzé. — Még mindig nehéz elhinnem, hogy egy nő számára vonzó dolog apró fémlapocskák, különböző menetű csavarok, ilyenolyan fúrók tervezésén törni a fejét. — A szenvedély nem pólyás- koromban alakult ki, ez tény — ismeri el a mémöknő. — Voltak elképzeléseim, például, hogy régész vagy művészettörténész leszek. Aztán úgy alakult, hogy amikor én jelentkeztem egyetemre, műszaki pályára kellett mennem. Igaz, hogy előtte már dolgoztam ezen a területen: a Bervában a Finomszerelvény- gyár idomszerészeként. Egyetem után idejöttem vissza. Aztán nyolc évvel ezelőtt ’’váltottam át” a Finommechanikához. — Mi kell ehhez a szakmához ? Tehetség, adottság vagy inkább szorgalom? — Valamennyi műszaki érzék nélkül nem megy. Érdekelt a matematika. Hát így. Én szeretem, amit csinálok. Jól érzem magam a munkámban. — ’’Hagyják”, hogy valóra váltsa az elképzeléseit? — Igen. A dolog menete a következő. Ha csak tehetem, eljárok a Traumatológiai Intézet sebészeknek rendezett tanfolyamaira. Itt mindig felvetődik valami újdonság. De az is elég, ha egy orvos panaszkodik: ebből vagy abból hiány jelentkezett, vagy drága a nyugati import. Megkeresem ezeket az embereket, ők pedig elmondják az elképzeléseiket. Itthon felvázolom, ekkor esetleg még lehet rajta finomítani, alakítani. Aztán gyártunk néhány prototípust. Kipróbálják a gyakorlatban, s ha beválik — jöhet a sorozatgyártás. — Akkor Önfélig-meddig orvosi szakember is... — Mindig ragad rám valami — neveti el magát. — A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen minden évben rendez az Omker nemzetközi-kiállítást. Sebészeti csontösszekötő elemekből is. Ide nemcsak mi visszük el a termékeinket, hanem a többiekét is megismerjük. Alkalmasint ”le is koppintjuk” a méregdrága nyugati cikkeket. Ha mi magunk gyártjuk, azzal jelentős valutát takarítunk meg a népgazdaságnak. Az alapanyagot mindezek ellenére nyugatról importáljuk. — Mi, magyarok nem tudunk előállítani ilyen ötvözetet? — De... tudnánk... Diósgyőrben gyártanának is ilyen króm- nikkel-acélt. Csak egy a gond: legkevesebb 95 tonnás kiszerelésben szállítanának. Ez nekünk majdnem tíz évre elég lenne — a raktározás költségeit viszont busásan meg kellene fizetnünk. — A vállalatnál mennyire fontos szerepet tölt be az "implantá- tumrészleg? — Az éves bevétel egyharma- dát mi termeljük meg. Évente öttíz típust kísérletezünk ki, s ezeket a gondolat megszületésétől a sorozatgyártásig végigkövetjük. Azaz, hogy... végigkövetem. Itt ugyanis ezzel a fajta munkával javarészt én foglalkozom. — Ezenkívül marad még valamire ideje? — Egy évre szóló műszaki tanácsadói kinevezésem van a cégnél. Ez még mindig a munkához tartozik. Ha az érdekli, hogy valamilyen hobbira jut-e idő, azt válaszolom: nagyon kevés. De azért, ha csak tehetem, elmegyek túrázni. És még egy szenvedélyem van: az eszperantó. Megnézheti ezt a katalógust — mutat egy vastag dossziéra — ezen már két nyelven reklámozzuk a termékeinket. Magyarul és eszperantóul. Nagyon bízom abban, hogy ennek a nyelvnek van jövője... Doros Judit Hallgatom ismerősöm feldúlt érvelését: „özönlenek hozzánk az erdélyi menekültek, sokan közülük csupán egy reklámszatyor- nyi útravalóval. Munkalehetőséget keresnek, amikor manapság az óhazában is bárki az utcán találhatja magát, máról holnapra. Ha nálunk is gyerekes családok várnak hosszú évek óta saját lakásra, akkor mikor jutnak végleges fedél alá a hozzánk érkezők...” Hallgatni a fenti véleményekről kár lenne, mert sokan osztják azokat. Elsősorban az ő kételyeik eloszlatására születnek ezek a sorok. Ismeretes a kormány állásfoglalása, miszerint egy nemzetiség sorsát nem lehet áttelepítéssel megoldani, s hogy minden embernek a szülőföldjén kell boldogulnia. De mivel sajnos, Romániában e szándék megvalósítása alapvető akadályokba ütközik jelenleg, a Magyarországon élők elemi kötelessége a veszélyben élő társaikat „haza engedni”, s a lehetőségekhez képest segíteni őket az új körülmények közé való beilleszkedésben. Mert hiszen, gondoljunk csak bele a következő példába: barátomnak maholnap gyermeke születik. Mire felnő és értelemmel csodálkozik a világra, a nyolcvanas évek az ő szemében már a közelmúlt történelmét jelentik majd. A magyar történelemhez azonban Erdély is hozzá tartozik. De hogyan lehet arról meggyőzően beszélni, aminek nyoma sincs? Hiszen ha a józan ész nem tudja megakadályozni a gyilkos szándékú elképzelést, ami szerint az apró falvakat eltörlik a föld színéről, akkor vajon ki tehet majd tanúságot az erdélyi magyarság történelméről, sorsáról, ha nem éppen a nálunk most oltalmat keresők. Minden értelmes ember tudja, hogy akik ma és holnap szorongással telve lépik át a határt, nem kalandvágyból keltek s kelnek útra. Búcsút intve szülőhelyüknek, azzal is számot vetnek, hogy m ültjüktől,, otthon üktől egyesek családtagjaiktól köszönnek el, meglehet, végleg. Gyötrelmes kényszer az élő gyökereket egyik pillanatról a másikra elszakítani, s halvány a remény az induláskor egy új élet, egy új otthon megteremtésére. Nekünk, az őshazában élőknek kötelességünk enyhíteni ezen a fájdalmas bizonytalanságon. Ha másért nem, azért, hogy gyermekeink, unokáink megismerhessék azokat az értékeket, amelyeket egy reklámszatyorban nem, de a szavakban, a mesékben, a dalokban, az emlékekben még át lehet menteni. Barta Katalin Szomszéd megyéink életéből A belső tartalékok jobb kihasználása Jászkíséren A Magyar Államvasutak Építőgép-javító Üzemében, Jászkíséren, a vasúti építőgépek üzemeltetését, javítását, alkatrészek gyártását, pótlását, pályaépítő gépek gyártását végzik az itt dolgozó szakemberek. A vasút felé — a szabad kapacitást kihasználva — több mint 400 millió forint termelési értéket állítanak elő. Áz idén import- pótló alkatrészek gyártásánál 120 millió forintnak megfelelő tőkés devizát takarítottak meg. A vasúti építőgépek gyártása területén exportlehetőségek mutatkoznak Algériában, Bulgáriában és Csehszlovákiában. A harmadik világ piacain képzett szakemberekkel jelennek meg, nem titkolva, hogy kedvező lehetőségeket teremtsenek a majdani gépexporthoz. (Szabó Sándor felvételei — MTI) ’’Műszaki érzék nélkül nem megy...” Egy hölgy — férfias szakmában t sr Tervezőasztal mellett... Egy újabb „mű” születik? Csontcsavarok, -lemezek. (Fotó: Jakab László)
