Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-23 / 305. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 23., péntek Beszélgetés Preisich Anikó belsőépítésszel Művészallűrök nélkül Fennköltség és kijózanító hét- köznapiság — ilyen a színház és ilyen az élet. A hangnem és látásmód rendhagyó, ahogy Farkas András az életet színjátékként szemlélve velőig ható szarkazmussal tálja elénk, s ahogy a színpadi történéseket — egy Hamlet-előadás kapcsán — párhuzamba állítja a felemelő és keserves életjátékkal. Mindeközben megosztja velünk kesernyés, kiábrándult, de mégis megadó humánummal teli élettapasztalatokból táplálkozó filozófiáját. Az egri szerző, kritikus, megszállott művészetbarát Ez is színház című műve ősbemutatójának lehettünk részesei a megye- székhelyen december 19-én este az Ifjúsági Házban. A négy tételre szabott verses poéma gondolati ívét meghagyva György Ágnes dramaturg (a győri Kisfaludy Színház egykori munkatársa) alkalmazta színre, komponálta három hangra (szoprán, tenor és bariton szólamra) a szokatlan szatírát, s egészítette ki — egyébként igen hatásosan — hangulatteremtő zenei elemekkel. Az előadók, az egri Gárdonyi Géza Színház művészei Bókái Mária, Sziki Károly, Blaskó Balázs korrekt empátiával igyekeztek megfelelni a különleges feladatnak: oratorikus keresztmetszetet nyújtani egy valójában elmélyült olvasásra szánt önvallomásból. A rímes daktilusos sorok sodró lendületét megtörte olykor az értelmezést segítő átdolgozás. Ám, amennyit vesztettünk a po- ézisból, annyit nyertünk a megjelenítésben. Különösen akkor, amikor a zsöllye, tipikus, különc torz figurái elevenedhettek meg képzeletünkben: a méltóságot mímelő sznobok, a kisstílű, pletykára harapó életszereplők, önmaguk vélt fontosságától mámoros hatalmasságok. Vagy amint a hervadó-gömbölyded nézőtéri múzsa ingerlő fondor- kodásait idézték elénk. Mindez, még — így felolvasva is — kíméletlenül életszagúra kerekedett. Főként akkor, amikor sikerült néhány színpadias elemmel gazdagítani a produkciót. Nevetésre sarkalltak a bankettjeleneték „szöveg alatti” kiszólásai. Talán nem ártott volna több ilyen elemmel megspékelni a bemutatót! Ám amint a történetbeli Hamlet-előadás szereplőinek fi- lozófiailag megtűzdelt elmélkedéseit közvetítették egyén és hatalom, a kis és nagy hősök mai életünkre utaló viszonyáról, hát bizony figyelmünk ellankadt. Az alapanyag állt ellent a tolmácsolásnak, vagy a rendezés nem volt elég feszes? Úgy vélem, e súlyos gondolatokkal az írásművet szavanként megrágva lehet igazán megismerni. S e szerint önmagunkban vitázni velük, felháborodni vagy rábólintani: így igaz. A Hevesi Szemle, a Gárdonyi Géza Színház és az Ifjúsági Ház által létrehozott bemutatót tisztességes szándék vezette: megismertetni a publikumot egy, a teátrum által olthatatlan szenvedéllyel beoltott publicista művével. Amelyet ezután már csak kézbe kell venni! Jámbor Ildikó Preisich Anikó belsőépítész a Magyar Gazdasági Kamara Formatervezési Központjának, más néven a Design Centernek a munkatársa. Feladata, hogy segítse a tervezők és az ipar közeledését egymáshoz. Régi téma, hogy a vállalatok számára általában nem különösebben fontos, hogy termékeik ne csak használhatók, szépek is legyenek. Hogy látja ezt Preisich Anikó? — Néhány éve végiglátogattunk egy sor bútorgyárat, azt tudakolván, vajon dolgoznak-e ott iparművészek, s ha igen, hogyan, milyen körülmények között, milyen a helyzetük, szerepük a vállalatnál. Más társszervezetek felmérései is arra a megállapításra jutottak, hogy viszonylag kevesen dolgoznak a bútoriparban, az iparművész-tervezőknek körülbelül a 3—4 százaléka. Az is kiderült, hogy ennél jóval többen, legalább 10 százalék megfordult náluk, de otthagyták. — Mi ennek az oka? — Az, hogy a tervezők és a vállalat irányítói nem tudtak közös nyelven beszélni. Ez természetesen kettőn múlik. Ahhoz, hogy a tervező kamatoztatni tudja a tehetségét, szükséges az ipar fogadókészsége. A tervezőknek érezniük kell, hogy munkájukra szükség van. Olyan helyzetben azonban, amelyben az ipar mindent el tud adni, nem ez a vezérelv. Egészen más problémákkal küzdenek: nincs megfelelő alapanyag, hiányzik a háttéripar stb. Nem jellemző az a gondolkodás, hogy a formatervezés olyan pluszt adhat, amitől esetleg nem csak esztétikusabbak, de gazdaságosabbak is lesznek a termékek. A humor és a számvetés, valamint a zene jellemzi elsősorban az idei év utolsó napjának rádiós kínálatát. Az immár hagyományos reprezentatív szilveszteri produkció, a BÚÉK 1989! elkészítésére ismét a Farkasházy Tivadar — Kaposy Miklós — Sinkó Péter szerzőtriász vállalkozott. A műsort — amelynek szóvivője Verebes István lesz — két helyszínen, a Politikai Főiskolán és az Államigazgatási Főiskolán veszik hangszalagra. Két félidő a humorban lesz a címe annak a kétrészes összeállításnak, amelyben — Mostanában változott-e a helyzet? — Tavaly a Design Center, a Formatervezési Tanács és az Ipari Minisztérium együttesen pályázatot hirdetett, s létrehoztunk egy tervbankot. A pályázatra 80 ötletterv érkezett, amiből a zsűri huszonkettőt talált alkalmasnak továbbfejlesztésre. Az ipar és a kereskedelem e tervekből vásárolt, az idén nyolcnak a prototípusát legyártják, egyesek a BNV-n már láthatók. — Gyakran találkoztunk már a BNV-ken és egyéb kiállításokon olyan bútorokkal, amelyek nekünk, vásárlóknak tetszettek, az üzletekben később azonban hiába kerestük azokat. Nem fenyeget most is ez a veszély? — Ahhoz hogy egy terméket gyártani kezdjenek, nagyon sok feltétel szükséges. De nem csak az iparnak kell rugalmasnak lennie, hanem az együttműködés a formatervezőtől is nagy alázatot követel. Annak a tervezőnek, aki az iparban akar dolgozni, nem lehetnek művészallűijei. — Az Ön szabadálomként elfogadott óvodai ágyai — bár a budai Tállya utcában magam is meggyőződhettem praktikusságukról — mégsem váltak elterjedné. Miért? — Ezzel a példával megfogott, mert pontosan nem tudom, hol és miért akadt el a gyártása és széles körű forgalmazása. Lehet, hogy a bürokrácia fogaskerekén akadt fenn valahol. Bár feladatom, hogy segítsek, a magam menedzselésével nem foglalkozom. Ezt ebben a konkrét esetben a Novotrade vállalta. Az ágyak prototípusát a Tanért legyártotta — azóta nem tudom, az elmúlt 40 év nagy nevettetői szerepelnek, s nagy slágerei hallhatók: az adás december 31-én és január 1-jén a Petőfin hangzik el. Több műfajban is sugároznak majd paródiaműsorokat. December 31-én délután Reményi József Tamás és Tarján Tamás az elmúlt év jellemző kultúrpolitikai eseményeit, magatartásformáit mutatja be görbe tükörben Ciróka-maróka címmel. A műsor keretjátékát egy díjátadási show adja. Szilveszter napján, kora este lesznek hallhatók Kertész Iván Wagner-paródiái, elsősorban a vájtfülű zeneértők számi a sorsuk. De még mindig nem mondtam le arról, hogy lesz belőlük valami. — A fiatalok, meg a főiskolát korábban végzettek számára ez a perspektíva mégsem volt olyan vonzó. — A mostani tervbankunkkal éppen az eddigi gyakorlaton kívánunk változtatni. Szeretnénk elérni, hogy egy megvásárolt tervért, ha gyártani kezdik, a tervező jogdijat kapjon. Ez esetleg már elég ösztönző lehet, hogy valaki ipari formatervezéssel foglalkozzon. — Úgy látom, optimista. — Igen, mert úgy érzem, a piaci kényszer a vállalatokat is előbb-utóbb ráveszi, hogy jobb, szebb eladhatóbb termékeket gyártsanak, kiaknázzák a tervezésben rejlő tartalékokat. Kétségtelen, hogy nálunk egyelőre túlsúlyban vannak a használhatatlan használati tárgyak. De nem igaz, hogy nálunk csak ilyenek vannak. Pécsett már üzemel a formatervezett áruk boltja, amit a Baranyakerrel együtt működtetünk. A bolt termékei arról árulkodnak, hogy elértünk már némi eredményt. Igaz, vizuális kultúránknak is változnia kell, hogy a vásárlók igényeljék az ilyen holmikat. — De a változást, ízlésünk nevelését éppen a szép és jól használható tárgyakkal lehet elérni. Itt a kör bezárul. — Persze, ez hosszú idő, nem megy egyik napról a másikra. Remélem, az a könyv, amit most írok Otthon a lakásban címmel a lakásberendezés alapfogalmairól, ehhez nyújt majd némi segítséget. M. J. mára. A szilveszter este hangulatát már két reggeli műsor is igyekszik megidézni: a Reggeli csúcs egy stábja az utcáról jelentkezik, a Bartók rádióban pedig a Muzsikáló reggel lesz a megszokottnál vidámabb hangvételű. Délután a Petőfi rádió kínál élő, zenés-játékos egyveleget Sült fagylalt címmel, míg a Kossuth rádió ezzel csaknem egy időben Hegedűsök, akik nem hegedülnek címmel e vezetéknév ismert és kevéssé ismert viselőit gyűjti össze. A beszélgetéseket a résztvevők kívánsága szerinti zeneszámok illusztrálják. Szilveszteri rádióműsorok A z alvó fák gyökérmarkukba szorították a föld melegét, a fenyők magukra borították hószoknyájukat. A fenyves előtt kettéágazott az út, amely mindössze egy tolólapátnyi volt a félméteres hófal között. Krisztián szerette a havas, zúzmarás erdőt, a tiszta levegőt és amikor most, karácsony előtt a kezébe nyomták a beutalót nem tiltakozott. — Magányos embernek való a téli nyaralás! — biztatták és megmosolyogták agglegényes csökönyösségét. A fenyvesben találomra vágott neki az egyik ösvénynek, amelyen kis tisztásra bukkant, és váratlanul egy hógolyó csapódott a mellére. — Szíven találtam! — kiabált egy kisfiú és győzedelmesen Krisztián elé vetette magát. A férfi megtörölte az arcát, leverte kabátjáról a havat és mintha együtt örült volna a sikernek, kezet nyújtott. — Nagyszerű dobás volt! A gyerek Krisztiánra meresztette barna szemét, majd harciasán megkérdezte: — Kibírsz még néhány dobást? Napsütésben fénylett a tisztás, a fenyők alatt rigók bámészkodtak, csipegettek, aztán egy időre eltűntek a láthatárról. A kisfiú másodszori próbálkozása is teljés sikerrel járt, így Krisztián sem volt rest és nevetve viszonozta a tüzelést, amelyből aztán hócsata kerekedett. — Hagyd abba Peti! — Engedje csak! Küzdelem ez a javából. Bátor, férfias harc. A gyerek feladta a küzdelmet, és kipirultan az anyjához futott: — Kétszer szíven találtam! Az asszony restellkedve kért elnézést, miközben Peti a maga részéről befejezettnek nyilvánította a hócsatát, és eltűnt a bokrok között. A bemutatkozás után elsétáltak még egy darabig az ösvényen, kölcsönösen dicsérték az üdülőt, a szép, havas karácsonyt ígérő időt, aztán a mama kézenfogta a fiát és visz- szaindultak. Krisztián még alig ismerte az asztaltársait, így az ebédnél csupán udvariasságból váltotHocsata tak néhány szót, miközben a szemközti asztal mellől gyerekhangot hallott: — Figyelj anyu! Ott ül a harcostársam . . . A felszolgáló lányok serényen sürgölődtek, a leves finom volt és meleg, mint ahogyan Krisztián szerette, kedvére volt a második fogás is, az asztaltársak az evésbe merülten nagyokat hallgattak, csupán a szemüveges öreg úr zsörtölődött és mindenben talált kifogásolnivalót. Krisztián észrevette, hogy csupán az asszony és a gyerek tartoznak egymáshoz, a másik kettő számukra bizonyára idegen. Úgy intézte, hogy egyszerre fejezzék be az ebédet, így a kijáratnál a kisfiúnak újra felcsillant a szeme: — Mikor hógolyózunk? Az anyja fülig pirult és zavartan mentegetőzött:- Ne vegye rossz néven! Tudom magának is kellemetlen a helyzet, de ez a gyerek csupa tűz, elevenség, fűnek-fának újságolja, hogy hócsatát vívott Krisztián bácsival és hiába magyarázom neki, hogy ez nem illik, és szégyent hoz rám az illetlen viselkedésével, ő mégis azt hangoztatja, hgy maga felvette vele a harcot. . . Vacsora után Krisztián meghívta az asszonyt egy italra, de jócskán várnia kellett, mert — amint később kiderült — Peti izgalomban égett és nem akart elaludni. Krisztián nem szerette a kínos helyzeteket, ezért ha kellett kockáztatott is: — Szóh'tson a keresztnevemen, és ha megengedi én is Mártinak titulálom. A gyors megoldás láthatóan tetszett mindkettőjüknek, az asszonynak imponált Krisztián nagyvonalúsága. — Mit keres itt egyedül? — Amit maga! Telelek a fiammal, aki már a második napon a szó szoros értelmében felcsípte magát. — Engem nem lehet felcsípni, mert ha nekem nem tetszik a csípés, én visszacsípek. — Csak tessék! Ä gyereknek nincs apja, itt barátai sincsenek, ezért olyan, mint a kiscica. Ha megsimogatják dorombolva ragaszkodik . . . Krisztián jól érezte magát, legalább öt éve nem kötött hasonlóan hamar ismeretséget, és hamar rájött, hogy a fiatalasz- szony is megnyerte a tetszését. Bájos volt és kedves, mérsékelten tartózkodó, és az idő múlásának, az ismeretség elmélyülésének megfelelően pózolás nélkül, őszintén viselkedett. — Elváltak? — Össze sem házasodtunk. — És most mi van? — Semmi! Faképnél hagyott, és nekem ez az ifjú férfi a mindenségem. A bárban párok táncoltak, halkan szólt a zene és finom volt az ital. Krisztián táncra akarta kérni Mártit, de ő megelőzte. — Jöjjön! Nézzük meg a har- 5 costársát, aki azóta már álmá-1 ban újabb hócsatákat hív. Egy darabig szótlanul álltak az ágy fölött, aztán az asszony hálásan Krisztiánra nézett: Köszönöm a szép estét, és ha nem veszi tolakodásnak, holnap én . hívom meg egy italra . . . Szalay István Tenor (Sziki Károly) Szoprán (Bókái Mária) Bariton (Blaskó Balázs) (Fotó: Gál Gábor) Farkas András: Ez is színház Ősbemutató Egerben
