Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-22 / 304. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. december 22., csütörtök Szentélyből eleven intézmény Több mint tíz éve írunk, olvasunk és beszélünk a múzeumi köz- művelődésről, mint a széleskörűen értelmezett közművelődés egyik területéről. Kezdeményezések, módszertani útkeresések (tévutak és jó megoldások), értelmezések és magyarázatok sokasága jellemzi. Mi történt a közművelődési törvény megalkotása óta? Nem csak nálunk, szerte a világon alapvetően megváltozott a közönség és a múzeum viszonya. Ma múzeumlátogatásra más ösztönöz bennünket, mint régen. A múzeumok szentélyjellege megszűnőben van, ma például az emberek elvárják, hogy kételyeikre, gondjaikra a múzeumokban is választ kapjanak. E megváltozott szemléletet legjobban talán egy memorandum fejezi ki, amelyet a holland kormány 1976-ban nyújtott be az Országgyűlésnek, s amelyben gondjaikat és új irányelveiket rögzítették. Ebből világosan kitetszik, hogy az emberek nem kizárólag tanulni szeretnének a múzeumokban, hanem korszerű szórakozóhelyeknek tekintik őket, olyan „gondoskodó” és „informáló” központoknak, ahol a hagyományosnak mondható kikapcsolódás helyett — egy specifikusan múzeum nyújtotta — „lazítás” vár(hat) rájuk. A közönség egyszerre szeretne jól szórakozni, gyönyörködni, és érdekes ismeretekhez jutni. Mindezt valószínűleg régen is szerette volna, csak éppen erről nem kérdezte meg senki. Az áhítatos szemlélődést tehát egy másfajta múzeumi viselkedés váltja föl. Mindenki tapasztalhatja, aki — bármilyen minőségben — rendszeresen találkozik a múzeumokba járókkal. Az elmúlt tíz évben sikerült a magyar múzeumoknak a Hollandiában megfogalmazott, de itthoni vágyakat is kifejező memorandumban leírtak egy részének, s közművelődési törvényünknek megfelelni. A múzeumi közművelődés ez alatt az idő alatt A múzeumi közművelődésről elérte, hogy korszerűsödött kiállításpolitikája, és érzékenyebb lett a látogatók óhajaira. A történeti múzeumokban rendezett, hosszabb-rövidebb ideig nyitva tartó kiállítások igyekeznek az életmód és annak változásai, a társadalmi mozgások és okai oldaláról megközelíteni és bemutatni az embert, a társadalmi csoportokat vagy osztályokat. Sok a mozgalmas „jelenet”, enteriőr, életkép és bő és nívós a fényképanyag. (Egy-egy történeti kiállítás olykor fotókiállításnak is beillene.) Gyakran látjuk, hogy az önmagunkban is sok információt hordozni tudó enteriőröket egymás mellett, ellenpontozva mutatják be. A kissé nyomasztó tárgyhal- mazok helyett (amelyek zárt tárlókban vagy vitrinsorokban zsúfolódtak össze egy-egy kiállításon) tárgyegyütteseket látunk, amelyek dobogókra, falakra, földre helyezve, levegősen elrendezve tájékoztatnak bennünket készítőikről, használóikról és szerepükről. Ezek az érdeklődésünknek, életünk ütemének ily módon jobban megfelelő, befogadhatóbb, játékosabb és bensőségesebb életmód-kiállítások technikai szempontból is újszerűek, nemritkán megdöbbentőek. A kiállított anyag „tálalásának” módja gyakran ugyanolyan izgalmas (sőt néha izgalmasabb!), mint maga a téma. Fény- és hanghatásokat a legmodernebb, helyszínen működtethető gépeket (videót, számítógépet) is élvezhet a közönség. Az életszerű megoldások segítségével átélni képes azt, amit korábban csak megnézni tudott. A tárgyak nyomasztó tömege és „kincs”-jellegének kidomborítása helyett módszeres, koncentrált válogatásuknak vagyunk tanúi a történeti múzeumok egyre több kiállításán. Új összefüggéseket láthatunk és tudhatunk meg az újfajta válogatásnak és elrendezésnek köszönhetően. Másfajta kapcsolatba kerülhetünk elődeinkkel és kortársainkkal. Olyan kiállítások látogatói vagyunk, amelyek meglévő ismereteinket átrendezik, véleményünket megváltoztatják, ítéleteink élét tompítják. Kételkedünk, csodálkozunk, elfogadunk és elutasítunk, így a múzeumból nem a szentélyt elhagyók áhítatával lépünk ki. Az ilyen módon működő múzeumoknak fel kellett készülniük e változás kiváltotta igények, a kiállítások gerjesztette kíváncsiság kielégítésére. Rengeteg rendezvény, iskolai óra, foglalkozássorozat, előadás, szakkör, műhely és egyéb (közművelődési) forma létesült az elmúlt tizenöt évben. Ezeken a múzeumi tárgyakhoz kapcsolódó és konkrétan egy-egy kiállítás miatt szerveződő művelődési formákon elsősorban gyerekek vesznek szívesen részt. A történeti múzeumokban viszonylag új szakemberekként — ma már múzeumpedagógusok is dolgoznak. Az új, mindennapjainkhoz, tevékenységünkhöz közelebb álló kiállításokban a gyerekek órákon át benne élnek a kiállított anyagban. Megfogják az ismeretlen anyagú, formájú vagy rendeltetésű tárgyakat, hiszen így jobban megismerik és megértik azokat. Felöltöznek régmúlt korok ruháiba, vagy azok mintájára készítenek hasonlót, esetleg annak erősen stilizált, egyszerűsített változatát. Új közönséget neveltek-nevel- nek tehát a múzeumok, épp azért nagyon fontos, hogy később se (hiszen a gyerekek felnőnek!) veszítsék el ezt a közönséget. A legsürgetőbb feladat talán éppen az, hogy a bevált és igazán jónak megmutatkozó közművelődési módszereket (amelyek már nem „kezdeményezések”, „útkeresések” többé) megerősítsék, és mindennapi munkájukban mind határozottabban érvényesítsék a magyar múzeumok. Cs. M. Nyugdíjas-színjátszókor alakul Megyénk az ország „legidősebb” népességű területe, így igen sok nyugdíjasklub működik. Az eddigi országos nyugdíjas-találkozók, a falusi vers- és prózamondó versenyek bebizonyították, hogy az idősebb nemzedék szívesen mutatkozik be a közönség előtt, mert még mindig él bennük az önkifejezés vágya. Ők még ahhoz a korosztályhoz tartoznak, akik fiatalkorukban a „műkedvelő” színjátszás fénykorát élték. Ezt kívánja újjáéleszteni Egerben a Megyei Művelődési Központ, s 1989 januárjától az e generációhoz tartozók számára amatőr színjátszócsoportot szervez szabadon összeállított programokkal, ezzel színesebbé téve klubjaik életét. Jelentkezni az ünnepekre való tekintettel január 10-ig lehet levélben: Eger, Knézich Károly u. 8. Részletes felvilágosítást a 11-954-es telefonon kaphatnak az érdeklődők. A szerelem szempontjai Már 3,6 millió dollár értékben elkeltek a jegyek elővételben / Andrew Lloyd Webber új musicaljére, pedig a Szerelem szempontjai (Aspects of Love) című darab premierje csak négy hónap múlva, április 12-én lesz Londonban. A jegyek árusítása október végén kezdődött. Már az első napon 237 ezer dollár értékű jegy talált gazdára, s a jelek szerint az első három hónap minden előadása táblás házat hoz. A történet egy fiatal angol férfi és egy pénztelen francia színésznő szerelméről szól. „Egy bonyolult történet, amely azt mutatja meg, hogyan hat a szerelem az embercsoportok életére” — mondta a szerző. Alexist, a férfi főszereplőt az „Az operaház fantomja” című korábbi Webber-musicalben megismert Michael Ball alakítja. Nem nyilatkoztak arról, hogy ki kapta a női főszerepet. Az öröm sikolyai A főpincér hanyagul így szólt: — Üram, foglaltunk Önnek asztalt. Az jutott eszembe, vajon adjak neki borravalót, vagy inkább azzal a viccel válaszoljak, amelyet reggel hallottam a rádióban. Nem akartam megsérteni, így hagytam az egészet. Nem szóltam semmit, leültem az asztalhoz, amely négyszemélyes volt. Rendeltem egy sajttálat. Rövidesen meg is kaptam. Négyféle sajt volt rajta, egy kis retek és egy történelmi sósrúd. A pincér, miközben kihozta a sört, érdeklődött, vajon két személy helyet foglalhatna-e az asztalnál. Nem volt kifogásom ellene. Egy nagyon csinos hölgy és egy fiatal ■ férfi ült le hozzám. Beszélgetni kezdtünk arról, hogy a sör álmo- ' sít-e vagy sem. Végül abban maradtunk, hogy igenis álmosít, így elindultunk hotelszobáinkba, a lépcsőn természetesen, mert hát a lift, ugye, elromlott. Csak az emeleten derült ki, hogy egymás mellett lakunk. Jó éjszakát kívántunk — ez így is van rendjén. Hajnalban arra ébredtem, hogy az ablakom alatt üveghají- gáló versenyt rendeznek. Hármasával vágódtak a falnak a kó- lás-, a boros-, a sörösüvegek. Még a matracot is magamra húztam, de hát ez sem használt. Reggel ezért kicsit kábultan ébredtem, s borotválkozás közben különös zaj ütötte meg a fülemet. „Most aztán vége a fáradtságnak” — szólt egy érces hang. — Hiszen én vagyok a férfi — nem- debár! — S kísértetiesen nevetett hozzá. Igyekeztem az öltözködéssel, de a mellettem lévő szobában egyre hangosabbak lettek: „Óh, milyen gyönyörű vállak! Hú, s ezek a büszke mellek! Brr, oh ez e kemény has! Öhh, ohh, neeee, jujjj... még, még... Nem, ezt nem lehet kibírni... De igenis... most... Segítség! Nem...nem, nem bírom tovább...” A hideg futkosott a hátamon. Kirohantam a szobából, egyenesen az étterembe, reggelizni. A fiatal hölgy a mellettem lévő szobából ott ült az egyik asztal mellett, s vígan kortyolgatta kávéját. Siessen szomszéd — szólt oda nekem —, mert mindent felfalnak maga elől. Természetesen úgy is lett, ahogy mondta. Egy dagadt úriember lopta el az orrom elől az utolsó darab szalámit. Mit volt tennem, leültem egy kávéval a csinos hölgy mellé, és megkérdeztem: — Mondja, hol van a félje? — Oh, rögtön jön. Tudja, mindig én kelek fel korábban. Nagyon kedvelem őt, de nem bírom elviselni minden reggel azt a színházat, amit a hideg zuhany alatt csinál! Szabó Béla taBrgSgSggaBBg Két szignó egy freskón A díszítőfestő A kihaló szakmák között ritkán találunk olyanra, amely inkább művészet. Vagy legalábbis olyan mesterségi fokot kell elérnie, bizonyítania művelőjének, amely szint jóval az átlag feletti és amely megfelel a köz ízlésének, a hely szellemének és a megrendelőnek is. Mindez így homályosan hangzik. Közelebb kerülünk témánkhoz, ha az 1932-ből származó segédlevelet a záradékig ideírjuk. Akár kultúrtörténeti adalékként is: íme: „Segédlevél — Kaskó József tanoncot, aki Egerben, 1912. évi január 16-án született, az elemi iskola VI. osztályát elvégezte, Korény József díszítőfestő, egri lakos díszítőfestő műhelyében, 1929. évi március hó 1-től, 1932. szeptember 1-ig tanonci szakba- vágó munkát végzett, az egri tanonciskola IV. évfolyamát jó kács Istvánra maradt az egri székesegyházban. Nos, ilyen környezetben. eredménnyel elvégezte és az 1932. augusztus 23-án tartott se- gédi vizsgálaton a díszítőiparban előmenetelt tanúsított, ezennel díszítő-segéddé nyilvánítjuk. Kelt Egerben, 1932. szeptember 11-én Halmay Sándor ip.test.titkár, Radii Károly ip.tes.elnök, Korény József mester-iparos.” Az oklevél alján az Egri Ipartestület 1896-os alapítására utaló körpecsétje. E sorok írója még ismerte az aláírókat. Mindenekelőtt Radii Károly, a Szent János Nyomda igazgatója az elnök személye tűnhet érdekesnek. Az akkori helyi politika egyik ismert alakítója. Halmay Sándor, a titkár szép szál ember, jókedélyű, gavallér mintázatú bohém, aki mindig is olyan széles mosollyal üdvözölte ismerőseit, mintha most lépett volna le a színpadról, miután elénekelt egy híres belépőt. Korény József a segédlevélen, száraz okirati stílusban iparosnak és mesternek „van kinyomtatva”, pedig finom, zárkózott egyéniség, nem véletlen kapta meg az akadémiai templomfestő minősítést: az egri egyházmegye művészete sokáig és sokszor foglalkoztatta őt. Előrehaladott kora már nem engedte, hogy az ötvenes években befejezett egri freskópótlási szakaszban már döntő súllyal vehessen részt: az Apokalipszis kupolajelenete és a többi részlet, a Magyar zarándoklattal együtt Tailyen alapokon indult el a tanonc Kaskó József 1932-ben a díszítő- festői pályán. Bizonyára többről és másról is ábrándozott a „segéd úr”. Ifjonti lelkesedésében elképzelte talán, hogy szentek arcképeit festi majd oltárokra, elgondolt jeleneteket formál elevenné templomok, kápolnák faaz egri Irgalmas Nővérek templomának falúit díszítő ábrák sora, amikből a mesterség igényessége is kitetszik. De az is, hogy mekkora felkészültséggel rendelkezett ez a tanonc, amikor a segédlevelet átvette. Évekkel segéddé válása után még sokat és szépen dolgozhatott, mert az öregedő Korény, az akadémiai templomfestő engedte, hogy az elvégzett díszítőfestői munkára Kaskó is rátehesse szignóját. Úgy, ahogyan az alkotás megérdemli gazdája jelzetét. Ébben a mesteri gesztusban nemcsak Korény szakmai alázata érhető tetten, hanem az az elismerés is, amit a mester nemcsak nemes szívének biztatására engedélyezett. Az életet megjáró díszítőfestő sok saját dolgát, alkotását is bemutatja Remenyik Zsigmond utcai otthonában. Feleségével — mint Philemon és Baucis — élnek az összkomfortos lakásban. Őrzik azt a néhány oklevelet is, amit szorgalmáért kapott a mester. lain. Már csak azért is, hogy a hívők, asszonyok, gyermekek és meglett férfiak el-elmélkedjenek egy valahol-valaha-volt életképen, amikor a lélek és a tisztesség megdicsőült. A sok munkából megmaradt egy-két festési terv — közben végigvonult ezen a környéken is a történelem —, és hogy mi is lehetett ennek a szakmának a lényege, azt elárulja a nyírtassi templom festési terve, Csak egy valami hiányzik: ha valaki finom érzékű, fontos hatóság észrevenné, hogy ebben az emberben mi minden vált valóra és mi minden nem kaphatott kellő formát meg elismerést!? Talán a népművészet mestere is lehetne. Hiszen a népet, a nép áhítatát szolgálta minden festett vonalával. És hatalomvágy, a meggazdagodás megkísérlése nélkül. Farkas András Pályázat — pedagógusoknak A korszerű nevelésért Az oktató- és nevelőmunka megújulását segítheti az a pályázat, amelyet a megyei tanács művelődési osztálya hirdetett meg más szervekkel karöltve. A szellemi erőpróbán az óvodákban, az alsó- és középfokú oktatási intézményekben, a felnőttoktatásban dolgozó pedagógusok vehetnek részt. A tanulmányok témái a pedagógia legaktuálisabb problémáit ölelhetik fel. Elemzésre méltó lehet az iskola helye országunk nagyobb közösségében, ezen belül például az, milyen szerepet játszanak a tanintézetek a társadalmi struktúra változásaiban. Témául kívánkozhat művelődés- és oktatáspolitikánk számos kérdése, de készülhetnek iskolatörténeti áttekintések is. Lehetőség nyílik a mindennapos tanári tapasztalatok elméleti igényű összegzésére. Érdekes lehet annak megfigyelése, hogyan jutnak el a tanulók a világképtől a világnézet kialakulásáig, vagy az, milyen speciális gondokkal kell megküzdenie annak, aki lakótelepi diákokat nevel. A napközi otthonok szabadidős programjai, a gyógypedagógia, a gyermek- és ifjúságvédelem, vagy akár a pályaválasztás, mind-mind olyan területek, amelyek ellentmondásait érdemes boncolgatni egy-egy dolgozatban. Az írásműveket, amelyek 50 gépelt oldalt tehetnek ki, 1989. augusztus 1-ig kell beküldeni a Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézetéhez.
