Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. december 17, szombat

PANORÁMA

5.

Rendszeres ellenőrzések a lengyel piacokon — Túl mogorvák, vagy egyszerűen csak: ők is emberek?!

A lakosság és a rendőrség

Ha egy rendőr a szokottnál erélyesebben szól az emberre — manapság különösen zokon vesszük. Ha túl türelmetlen intézkedés közben — még inkább zsörtölődünk. Ha netán azt látjuk, testi fenyítést is alkalmaz valakivel szemben — egyenesen felháborodunk. Sokan mondogatják: erre is, arra is van példa. No meg „az olcsó áruk piacának” mind gyakoribb, úgy mond, zaklatása sem tesz jót a hatóságiak megítélésének. Ennek kapcsán kerestük meg dr. Jónás Pált, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőhelyettesét, hogy a kifogások jogosságáról, avagy megalapozatlanságáról, s tulajdonképpeni hátteréről beszélgessünk.

A bolhapiaci árusok magukat is becsapják

— Az egri és a gyöngyösi lengyel piacról néhány hónapja már váltottunk szót. Netán az akkori helyzet változatlansága készteti a rendőrséget a razziák sűrűsítésére?

— A külföldiek a megyében — nem csak lengyelek — több illegális árusítóhelyen kínálják portékáikat. Azt is tudjuk, lényegében egyfajta lakossági igénynek tesznek eleget. Ugyanakkor el kell mondani, erre a tevékenységre ráépül egy magyar bűnözői réteg. Zsebesek, üzérek, akik így munka nélküli jövedelemhez jutnak. Ez törvénysértő.

— Milyen bűncselekményekről van szó konkrétan?

— Az idegen állampolgárok és az itthoniak is a ma hatályban lévő devizagazdálkodási jogszabályokat sértik elsősorban. Ez ötezer forint értékhatárig szabálysértés, afölött vétség, a 20 ezret meghaladóan bűntett, s bíróságaink ennek megfelelően is

ítélkeznek. Egyébként az elmúlt egy év alatt 16 bűncselekmény miatt indítottunk büntetőeljárást, s igen sokszor kellett fellépni jogosulatlan kereskedelmi tevékenység okán, ez pedig szabálysértés.

— Az intézkedések most ok- tóberben-novemberben megsokasodtak. Mi tette szükségessé?

— Az elmúlt év nyara óta rendszeresen végzünk ellenőrzéseket, s teszünk megfelelő intézkedéseket a jogsértőkkel szemben. De gondot fordítottunk alakosság figyelmének — köztük a külföldiekének is — a felhívására: az újságon, a tanácsokon keresztül, emellett többnyelvű tiltó táblákat is elhelyeztünk. Azokon jogi felvilágosítást adunk arról, hogy törvénybe ütköző cselekményeket valósítanak meg. A piacfelügyelőket is felszólítottuk, hogy a külföldieknek ne adjanak helyjegyet! Ily módon egy időben jelentősen csökkent az árusok száma a két városban. Most viszont újra megszaporodott.

— Az is közszájon forog, hogy például a megyeszékhelyen éppen a helyjegyet kiadó teszi a bejelentéseket a rendőrségnek, miután kifizették neki a biléta árát . . .

— Ilyet mi nem tapasztaltunk. Amikor a tilalom ellenére árusítanak helyjegyet külhoniaknak, mi azonnal jelezzük a tanácsnak, hogy szüntessék meg ezt a gyakorlatot. Az ellenőrzéseinket szükség szerint legalább havonta 2-3-szor végezzük. Hangsúlyozom, nem a retorzió a célunk a külföldiekkel szemben, hanem az idegenforgalomra épülő hazai bűnözés visszaszorítása, a zsebesek, s más bűncselekményeket elkövetők kiszűrése a feladatunk. Néha valóban indokolatlan pánik keletkezik, amikor a rendőrök megjelennek. Annak ellenére, hogy rendszerint többször hangosbemondón keresztül figyelmeztetjük az árusokat tevékenységük tiltott voltára. Igazából kevés a külföldivel szembeni intézkedés. Elsősorban a hazai felvásárlók és viszonteladók ellen lépünk fel.

— Mennyire hatásos ez?

— Sajnos, nem szűkül ez a kör. Újból és újból megkísérlik, hiszen viszonylag könnyen juthatnak munka nélküli jövedelemhez. Károsítja ez a becsületes magyar embereket, de tulajdonképpen a külföldieket is, mivel jóval áron alul veszik meg tőlük

az árucikkeket, majd feláron adják tovább. Különösen sok csalódás éri az ott vásárlókat, ha műszaki cikkekért fizetnek. Nincs garancia, nincs alkatrész, és a sérelmeiket se tudják utóbb orvosolni . . .

— A viszonylagos, miénkhez képesti olcsóság azonban — kis tételben történő vétel esetén — mégis nagy vonzerő.

— Ebben van igazság, hisz az árak jelentősen megemelkedtek, az év elején főképpen a gyermekruházati cikkeké. Ám a vásárlók védelmét is szolgálja a fellépésünk. így ugyanis meglehetősen silány minőségű termékekhez jutnak, s erről mindjárt nem is könnyű megbizonyosodni. A másik oldal: amíg a jogszabály létezik, addig ez a tevékenység nem megengedett.

Fáradtság, türelmetlenség, esetleg durvaság

— Több olvasónk észrevételezte: az utóbbi időben — nem feltétlenül a rendőrgyilkosságokkal összefüggésben — mintha a megszokottnál erőteljesebben, mondhatni, durvábban lépnének fel azok, akik jobbadán nyugalmunk megóvására hivatottak. Megalapozott-e ez a vélemény?

— A rendőri munka a lakosság szeme láttára, az élet színpadán folyik. Lakossági megítélésünk kétségtelenül vegyes. A tisztességes állampolgárok jelentős többsége rokonszenwel, szimpátiával kíséri a határozott, az adott káros jelenséghez mért szigorú intézkedést. Nyilvánvaló, vannak, akik ezt sérelmezik, s ritkán előfordul, amikor munkatársaim az indokoltnál keményebben, durvábban lépnek fel. Az is tény, az utóbbi hónapokban általában idegesebb a társadalmi közhangulat. A tűrőképesség mindenütt kisebb, mint korábban. Mi sem tudjuk magunkat kivonni azok alól a társadalmi hatások alól, amelyeknek valamennyien itt élők, ki vagyunk ma téve.

— Mégis, hogyan próbálják elejét venni az esetleges, panaszra okot adó eseteknek?

— Amennyiben ilyen észrevételt kapunk, természetesen azonnal kivizsgáljuk az ügyet, s ha bebizonyosodik, hogy a rendőr jogsértő módon járt el, annak következménye nagyon szigorú és következetes lépések sorozata. Nem egy olyan eset történt már a megyében, de az országban is, amikor a hivatásától kellett búcsút vennie az illetőnek túlkapásai miatt. S előfordult szabadságvesztés büntetés is.

— Konkrét megyei példa?

— Épp a közelmúltban foglalkoztunk egyik egri fiatal kollégánk ügyével, akit többször vontuk felelősségre, mert szabadidejében konfliktusokba keveredett állampolgárokkal és a szóváltásokat követően tettlegességre ragadtatta magát. A harmadik után lefokoztuk és elbocsátottuk, betartva a fegyelmezés fokozatosságát. Mindez egyébként a múlt hónap végén történt. A tényékhez tartozik azonban, hogy állományunk fegyelmi helyzete javult, kevesebb megalapozott bejelentéssel találkoztunk ebben az esztendőben. Persze nyilvánvaló, ha egy ilyen eset is megtörténik, az sem tesz jót a testület tekintélyének. Sem a rendőrségnek, sem a társadalomnak nem érdeke, hogy ilyen kirívó példák legyenek!

— Ezeken a „különleges” történeteken túl, mégis mi válthatja ki egy-egy hivatalos személy szokottnál erélyesebb stílusát?

— Tapasztalataink szerint a többségében ittas emberek provokatív magatartása, a rendőröket sértegető kijelentése. Velük szemben is a törvényes intézkedéseket tesszük meg. Az esetenként előforduló túlkapást ez természetesen nem menti, de néha emberileg érthető, hogy amikor már a 8-10. alkalommal találkozik munkatársunk ilyesmivel, akkor fellépése mértékét nehezebben tudja behatárolni. Némelykor az is megtörténik, hogy a panaszt tevő állampolgár épp akkor találkozik számára nehezen megemészthető esettel, amikor a rendőrök többszörösen visz- szaeső, a társadalomra igen veszélyes bűnözővel szemben alkalmaznak kényszerintézkedést.

— Említsünk példát az érem másik oldaláról is: amikor úgymond az állampolgár mérgesíti fel a rendőrt!

— Megesett, hogy Egerben egy nagyobb, ittas személyekből álló csoport akadályozta a közúti forgalmat. A helyszínre siető járőr tagjait minősíthetetlen hangnemben szidalmazták. Ez vezetett a keményebb módszerhez. Hangsúlyozom: ilyesmire rendszerint szórakozóhelyek közelében kerül sor, s alkoholmámorban lévő emberek a kiváltói a szokásosnál erőteljesebb megoldásoknak.

— Nincs összefüggésben mindez a testületben dolgozók mind nagyobb munkaterheivel?

— Valóban az erősödő türelmetlenségnek, az időnkénti fáradtságnak objektív okai is vannak. Például akárcsak az ország más részein, megyénkben is nő a bűncselekmények száma, s ez a rendőrségre jelentős terheket ró . . . Elmondom még azt is, sok lakossági észrevétel mögött az általánosítást látjuk, holott ezek a dolgok egyediségükben jelennek meg. Épp ezért kérünk mindenkit, ha kifogásolható rendőri fellépést tapasztal, arról adjon konkrét jelzést. Csak így kerülhet sor az esetleges jogsértővel szembeni megfelelő intézkedésre.

Szalay Zoltán

Ahol a fehér macska is fekete, és szürkén havazik

George Santayana szerint a természetben mindennek lírai az eszményi lényege, tragikus a sorsa, komikus a léte . . .

A szkeptikus vélemény mintha csak ráillene arra a hol susmogó- an, hol pedig hellyel-közzel nyíltan folyó vitára, amelyet a táj- és a környezetvédelem megyei hivatalos és „amatőr” képviselői folytatnak a Thorez Bányaüzem déli szakaszának megnyitása fölött. Ami tény: pillanatnyilag a megyei tanács nem adta meg — ez esetben igen előrelátóan és bölcsen — a megnyitáshoz szükséges hivatalos engedélyt. Addig nem is kap zöld utat az újabb terjeszkedés, amíg az ökoíógiai és szakmai előírásoknak és szabályozóknak maradék nélkül meg nem felelnek a tervek. A helyi környezetvédők így szeretnék elkerülni azt, hogy megyénkben is „Bős-Nagymaros helyzet” alakuljon ki.

Márpedig ottjártunkkor igencsak felpaprikázott, de tegyük hozzá, jogos indulatok és félelmek kerültek napvilágra.

De miről is van tulajdonképpen szó? A Thorez Külfejtéses Bányának, hogy táplálni tudja a Gagarin Hőerőművet lignitre van szüksége. Ezért képletesen szólva „felfalja a Mátra alját”, azaz a távlati tervek szerint meg kell szűnnie 35 családi otthonnak Halmajugrán, ki kell irtani a nem is oly régen telepített, termőre fordult szőlőket, át kell építeni az M3-as autópálya szakaszát is azért, hogy a manapság „istenített” energia ki legyen szolgálva — ha kell még életek és sorsok árán is. Ez volt riportutam végkövetkeztetése. A bánya és a hőerőmű szakembereinek álláspontját — hajózni kell, esetükben energiát termelni kell — ismertem. Most azoknak az érintetteknek a véleményére és helyetére voltam kíváncsi, akiknek a kárán születik majd az energia. S itt korántsem csak elesett idős falusiakról lesz szó. Sokkal inkább eddig hasznot, bevételt hozó termelőszövetkezetekről, gazdálkodó egységekről, s

egy emberöltőt a földeken gürcölő parasztokról.

Tanácstalanságra ítélve

Koncsos Istvánnal, a detki, hal- majugrai, és ludasi közös tanács elnökével a hőt termelő és kénes füstöt pipáló erőművi kémények árnyékában beszélgettünk.

— Nem tévedek, ha azt mondom, manapság nem is annyira a kibocsátott szennyező füstfelhők okozzák Önöknek a legnagyobb gondot.

— Kertelés nélkül kijelenthetem, a porcikánk sem kívánja a hőerőművet, de a déli bányanyitás még ennél is súlyosabb feszültségeket okozott. Evek óta rebesgették, hogy megnyitják a szóban lévő új szakaszt, de mind a mai napig úgy tudjuk, hogy sem a bányaművelési főhatóság, sem pedig a megyei tanács nem adta meg ehhez hozzájárulását. A kétség mindennél rosszabb, hisz Detket és Ludast nem is a kitelepítések érintik majd tragikusan, hanem a bányászattal járó állandó földmozgás. Csak elég végigjárni most az új házakat, mindenhol repedéseket és málló vakolatot találunk ... Mi lesz, ha a szomszédunkban fejtik majd el a talpalatnyi földet?

— Halmajugrán 35 családot érint ismereteink szerint a kitelepítés, de a bánya gondoskodik a kényszerű lakóhelyelhagyókról.

— Valóban, de kérdem, Ön mit szólna ehhez, mert addig voltak, akik hümmögvebár, de tudomásul vették, sőt még hasznot is láttak e mögött, de ha rákerülne a sor, lehet, hogy ők volnának az elsők, akik tiltakoznának kézzel-lábbal az otthonuk elhagyása ellen. Itt családokról, sorsokról van szó. A minap egy nyílt körlevelet juttattak el hozzánk, amelyben a Thorez bányászai kérvényezik a gyöngyösi városi tanácstól a tehó fizetése alóli felmentésüket. Indokaik közt szerepel a keresetük vészes csökkenése, a személyi jövedelemadó bevezetése, élet- és munkakörülményeik rohamos romlása . . . Több bányász lakik a mi községeinkben is, fizethet egyáltalán tehót az, akinek bizonytalan otthonának helye és léte . . .?

— Támogatta e községeiket a hőerőmű és a bánya?

— Azt nem mondhatnám, hogy elkényeztetett volna minket. ígéreteket kaptunk, de az nem kerül semmibe. Pillanatnyilag olyan a hangulat errefelé, hogy ha egy parányi lehetőséget látunk a déli bánya megnyitásának elkerülésére, s ahhoz az kell, hogy a megyei tanácsra vagy a pártbizottságra kell vonulnunk, mi megtesszük . . .

Hídon túli veszedelem

Nem irigylésre méltó a tanácstalanságra kárhoztatott helyi köz- igazgatás, s a tanácselnök helyzete sem. Ám Halmajugrára menőben kevélyen hirdeti a tábla: bányászati terület, belépni tilos. Mint óceánban a korallsziget, úgy kapaszkodik a nadrágszijnyi területbe Hal- majugra. Körös-körül, mint egérrágta sajt, terpeszkedik a külszíni fejtés krátere ... A község sorsválasztója a falu aljában lévő híd. Detk felé eső házai megsemmisítésre ítéltettek a tervek alapján.

— Bizony fiam, nemcsak külföldön jönnek a buldózerek, hanem itthon is — halljuk özvegy Do- moszlai Istvánnétól, aki pedig a bányaüzem szakszervezeti bizalmija, igza most már nyugdíjas ő is, akárcsak az érintettek nagy része. — A fiam bányász, de nem akar ebbe a pusztulásra ítélt községbe letelepedni. A porta ugyan két családnak is elegendő volna, ám amint szemmel is látható, a tavalyi újjáépítés után már repedeznek a főfalak. Annak ellenére, hogy mi a híd innenső felén lakunk, s így nem vagyunk költözködésre ítélve, nem hiszem, hogy a munkálatok megkezdésekor az 1350 lelket számláló Halmajugrán sokan maradnának.

— Talán helikopterrel járunk majd át Detkre — élcelődik keserű kilátásai felett Barbalics Lajos szomszéd is, aki a Thorez nyugdíjasa.

Tudja, fiatalember, én mint öreg

bányász, a kriptába költözöm, ha biztos döntés születik a déli bánya megnyitásáról. Kilenc éve pergetem itt a megérdemelt pihenő idejét, de úgy tűnik, a sors meg az energia hatalma igen rövidre zárta ezt. Mert én ugyan nem vagyok költöző madár, hogy új fészket rakjak.

— Sajnos manapság így élünk. Kétségek közt emésztődünk — tárta szét a kaiját búcsúzóul Hal- majugra tanácselnöke.

Sziget a pernyeesőben

— Furcsa, de mi a környezetvédelmi csapások ellenére, sőt cáfolva a hiedelmet, mely szerint ahol az ipar csápjaival megkapaszkodik, ott megfojtja a mezőgazdaságot. Élünk — halljuk Hacsavecz Bélától, a Visontai Reménység Termelőszövetkezet elnökétől.

— Anélkül, hogy ékelődnénk, talán termelőegységük neve is tartotta a lelket tagjaikban.

— Hát kellett is a reménység, mert nem mindennapi körülmények között termeljük a bort immár több mint két évtizede. Talán elég, ha azt mondom, hogy a hajdani hagyományos szőlősterületünk egyharmada van már meg csak, a többit „körberágta” a bánya. Az egyharmadot pedig pernyeesőben metsszük, kötözzük, és szüreteljük. Érdemes volna megnézni egy-egy szőlőskerti munka után asszonyainkat, embereinket. Úgy néznek ki, mint a kéményseprő. Mi már csak mosolygunk azon az adomán, amelyet egy itt járt osztrák csoport terjesztett el, hogy Visontán a fehér macska is fekete, és fürdetni kell az angóra nyulat is, hogy megmaradjon fehér színe. A házak padlásán évente 30-40 kilogramm por, pernye gyűlik össze, így aztán évenként kell takarítani.

— Elnök elvtárs bízik-e a rekultivációs földek újrahasznosításában, hisz a bányászat azt állítja, újra termőbe szökkenhet a feltúrt talaj.

— Igen, ezt mondani lehet, de soha sem lehet úgy termelni, mint az eredetin. Ugyanis a bánya kirakatnak, s követendő mintának a 350 hektárból harmincat humusz földdel le is terített. A többi háromszázhúsz hektáron pedig az agyagos talaj került a felszínre . . . Sok bodor füstfelhő elkúszik még fölöttünk, mire itt normálisan lehet majd gazdálkodni.

— Az a hír járja, önt a vádlottak padjára is ültették a bánya engedélynélküli területfoglalása miatt.

— így történt 1967-ben még, amikor nem a jogszabálynak megfelelően hódította el a bánya földterületünket. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság valóban a vádlottak padjára ültetett azért, mivel a MÉM nem engedélyezte a további területek kisajátítását. A bánya ezt önhatalmilag foglalta el, de a törvénytelen terüíetfelhasználá- sért engem hibáztattak. Én azonban idejekorán jelentettem ezt a MÉM-nek, s a tárgyalások során elő is került az irattárból a leiratom. így elejtették ellenem a vádat, de a nyugati bánya tízért csak működött tovább.

— Vannak-e derűsebb kilátásaik a jövőre?

— Nézze, az igazság az, hogy a déli bánya kicsit tehermentesít minket már. De nem irigylem társközségeinket, a rájuk váró megpróbáltatások miatt.

Dr. Tóth Ra/tizennyolc éve körzeti orvos a visontai térségben. Tőle azt firtattuk, hogy milyen az ilyen szennyezett területen élők egészségi állapota, hiszen lehetetlen, hogy a levegő- és porszennyeződés ne éreztetné nem kívánt hatását.

— Nagyon sok az idült bronhiti- szes, torokgyulladásos 50-60 éves nők száma. És ezek sohasem dohányoztak. Nem lehet ráfogni a cigarettára sem. Aztán igen sok és igen gyakori a neurotikus megbetegedés itt a Gagarin kéményeinek az árnyékában. Az erőmű és a bánya dolgozóinak fizikai erőnléti állapota sem mondható kielégítőnek. S minket tönkreszennyez az út pora is, nemcsak a kémény pernyéje, s a külszíni fejtés homokja. A visontai szilikátüzem azt ígérte, hogy termékeinek 85 százaléka tengelyen, azaz vasúton kerül el a fogyasztókhoz. Ebből nem lett semmi. Éjjel-nappal dübörögnek a többtonnás teherkocsik ezeken az agyonfoszlott utakon.

Detk tanya lesz?

— A kilátástalanság szülte indulat uralkodik Detken. Ha megnyílik a déli bánya a Detki Magyar- Bolgár Barátság Termelőszövetkezet megszűnik létezni, halljuk Holló József általános elnökhelyettestől. — Mennyiben és miben érinti gazdaságukat a déli bánya?

— Összesen 830 hektár termőföldünk veszik el. Ebből 240 hektár szőlő. Ezenkívül buldózerek várnak szarvasmarha-telepeinkre, szeszfőzdénkre, pinceágazatunkra, szántóüzemeinkre, azonkívül pedig örökös aszály a víztelenség miatt. De a legrosszabb a bizonytalanság, hiszen most már nem meijük sem felújítani, sem igazán karbantartani létesítményeinket, hiszen nem tudjuk mikor szüntetik meg. Száz darab fejőstehenünk legelőterületét, 62 hektárt már bekebeleztek. Oda nem mehet a marha, így aztán most azon tanakodunk, hogyan hozassuk a füvet számukra, az meg igencsak megdrágítaná a tejtermelést. Egyszóval ez egy bolondok háza. A mező-! gazdászok, agronómusok szíve vérzik, amikor a gyönyörű szőlősterületet látva arra gondol, nemsokára kráter lesz a helyén. Becsa-t porinak érezzük magunkat, hiszen, ezeket a tőkéket 1979-ben telepig tettük. Akkor egyeztettünk a bányával. Váltig állították, dehogy' jön ide a külszíni fejtés... Manap-{ ság meg már a víztelenítő fúráso-n kát végzik. Na meg mi lesz a téesz-1 tagjainkkal. Iparba küldjük őket' dolgozni? De hova...?

Végszó helyett ai

Tájkép, tehát csata előtt. A fal-' vakban, településeken járva igen.- sokan kifogásolták azt is, hogy a, geológiai felmérések, amelyek a,‘ hatvanas években készültek, alig1- ha lehetnek helytállóak, hiszen a> geodétákat úgy fizették meg jól, ha, a próbafúrásoknál mindig találtak lignitet... így aztán kétségbe von1 ható manapság már a helytállósá'1 guk. Hacsavecz Béla elmondta azt is, hogy megkérdőjelezhető az olyan energiatermelés gazdaságossága, ahol 60—70 méter földréteget kell megmozgatni két-há- rom méter szénért. A sorok írója nem geológus, nem bányászati szakember, csupán ember. És a humánum és a jövő generáció egészségének, sőt létének érdekében tette ezt a mátraalji látogatást. Mindenáron muszáj egy híres történelmi borvidéket likvidálni, s szennyezni a mátrai üdülőkörzet levegőjét néhány évre elegendő szénért?

Mikor elhagyjuk a területet, az utolsó kép akaratlanul is megmarad: a bányaüzem gépei mohó sáskaként tépik, s falják a földet.

Soós Tamás

Kráteresítés