Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-12 / 270. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 270. szám ÁRA: 1988. november 12., szombat 2.20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Korábbi döntését felülbírálva A pártbizottság összehívta a megyei pártértekezletet Levél az alapszervezetekhez — Ülést tartott az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Számvetés Bármilyen sűrűn emleget­jük, mégsem közhely, mert az élet nap mint nap igazolja, hogy történelemformáló he­teket, hónapokat élünk. Kon­zervatív ismerőseim nem egy­szer riadozva kérdik: hová ve­zet ez a felgyorsult tempó, mi­féle cél felé haladunk. Ezt persze csak bizalmasan mondják, hiszen a külvilág előtt az éppen divatos reform­köpenyben mutatkoznak, de hát problémáikat csak meg kell beszélni valakivel. Nem érthetünk egyet az ekként gondolkodók aggá­lyaival, mivel van Ariadné- fonalunk, amely kivezet a la­birintusból. Persze csak ak­kor, ha ezt mi is akarjuk, ha teszünk is érte, nem avitt, gondosan átkefélt szólamok­kal, hanem kézzelfogható, ér­demben minősíthető cseleke­detekkel. Olyanokkal, ame­lyek azt jelzik, hogy tudjuk, hová tartozunk, honnan in­dulunk, mit viszünk magunk­kal, s milyen irányban mene­telünk. Megtorpanás, vissza­lépés, felesleges mellékösvé­nyek nélkül. Ehhez azonban — s ez mindnyájunkra vonatkozik — szembe kell nézni azzal a jel- ; képes, azzal az igazmondó tü­körrel, amely nem torzít, amely hű képet ad rólunk. Másképpen fogalmazva: nél­külözhetetlen az önvizsgálat, a mérlegelő hátratekintés, a közelmúlt eredményeinek s kétségtelen hibáinak számba­vétele, elemzése, az egyértel­mű tanulságok következetes levonása. Kis országunkban egészsé- ges folyamat rajtolt a májusi pártértekezlet óta, s jó érzés leírni, hogy ez visszafordítha­tatlan, hogy többségünkben munkál a megújulás tisztelet­reméltó, megbecsülést ér­demlő vágya. A szándék azonban kevés. Szakítanunk kell a tudatunkban bujkáló téveszmékkel, az önigazolás csalfa ábrándjával, a karakte­rünket csorbító nyers karrie­rizmussal. Rá kell döbben­nünk, hogy a meghirdetett közmegegyezés, a fokozatos előbbrelépés csak akkor re­mélhető, ha ki-ki a maga posztján áldozatot is hoz érte, ha a magyarázkodás helyett alkot, ha intrika helyett segítő kezet nyújt másoknak, ha to­lerálja a különböző, az esetle­ges kisebbségi véleményeket, ha úgy vitázik, hogy nem ug­rik partnerének, ha a megko­pott, az elszürkült fogalmak tartalmát visszaadja, ha az eti­ka íratlan, ám mégis kétség­bevonhatatlan szolgálatába szegődik, ha hisz abban, hogy a holnapok minéműsége rajta is múlik, ha vallja, hogy ő is a história egyik kovácsa. Képességedző küldetés ez, nem könnyű, de szárnyakat adhat adottságainknak, te­remtő kedvünknek, szunnya­dó, olykor leblokkolt fantázi­ánknak, eddig pórázra ren­delt leleményességünknek. Személyes próbatétel is, ám ha jelesre vizsgázunk, ak­kor mindnyájan gazdag­szunk. Forintban, hitben, ember­ségben... Pécsi István Tegnap, november 11-én ülést tartott Egerben a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Heves Me­gyei Bizottsága. A testület tagja­it, valamint a meghívott vendé­geket Juhász Lajos, a pártbizott­ság titkára köszöntötte, majd Barta Alajos első titkár tartott tájékoztatót a Központi Bizott­ság 1988. november 1-2-i ülésé­ről. Az országos helyzethez kap­csolódva a legfontosabb megyei feladatok, tennivalók között em­lítette: 1. A megyei pártbizottság szükségesnek tartja a KB-anya- gok feldolgozását, a megye párt­tagságával, politizáló közvéle­ményével való megismertetését pártaktívákon, pártnapokon, az év hátralévő részében. Ezt szolgálja az a propagan­dista-előkészítő, melyet novem­ber 14-re hívtak össze. 2. A politikai munka tartalma jelentősen változik, a párt meg­újulása is igényli ezt valamennyi munkahelyen, nem csupán a gazdaságban. Ahhoz, hogy poli­tizáló párttá váljunk, az operati­vitás helyett az elvi politikai irá­nyítás kerüljön előtérbe. Tehát a párt továbbra is ott lesz a gazda­ságban, de nem csupán ott, ha­Tisztelt Pártbizottság! Politikai, gazdasági, társadal­mi életünknek egyaránt fontos és a jövőnkre nézve meghatározó időszakát éljük országunkban és megyénkben is. Az ilyen mérté­kű változás — amelynek szüksé­gességében teljes az egyetértés — mindig reménykedéssel, várako­zással, illetve a megválaszolásra váró kérdések megszaporodásá­val, továbbá bizalmatlansággal jár együtt. Új helyzetek alakul­nak ki, amelyek váratlanok, szo­katlanok, és amelyeket eseten­ként kellő ismeret hiányában, de határozottan és előretekintve, késlekedés nélkül kell politikai elemzésnek alávetnünk s elhatá­rozásra jutnunk. Ma az ország és megyénk la­kosságának döntő része is a párt­nem hivatalokban, a tudomá­nyos élet, az oktatás és más terü­leteken. Javaslom, hogy a mun­kahelyi pártalapszervezetek tag­jainak egy része a lakóterületi, községi pártalapszervezetekben végezzen politikai munkát. 3. Igen fontosnak tartom, hogy a tömegszervezetekben — mindenekelőtt a szakszervezet­ben és a KISZ-ben — dolgozó kommunisták erősítsék a párt tö­megbefolyását, politikájának megértetését, elfogadtatását és megvalósítását. 4. A párt megújulási folyama­tát erősíthetik, ha a területi, köz­ségi pártházak az eddiginél is jobb, nyitottabb fórumai lesznek a közéletnek. 5. A párt és a kormány stabili­zációs és kibontakozási prog­ramjának megvalósításával tör­vényszerűen együtt jár a társa­dalmi közkiadások felülvizsgála­ta, egyúttal mérséklése. Szünet után a pártbizottság Kiss Sándor titkár elnökletével folytatta tovább a munkát. He­ves megye politikai helyzetének időszerű kérdéseiről a végrehajtó bizottság megbízásából Barta Alajos első titkár tartott részletes tájékoztatást. tói várja, hogy a meghirdetett fo­lyamatok élére áll és következe­tes politikai irányítómunkával érvényt szerez az országos párt­értekezlet állásfoglalásainak. Várja azt, hogy ennek előfeltéte­leként mielőbb rendezi belső so­rait, megteremti és erősíti a veze­tő pártokra jellemző kezdemé­nyezőkészségét. Mindezekből adódóan elengedhetetlen, hogy megyei pártbizottságunk is rend­szeresen, a politikai szükséglet­hez igazodva áttekintse: — hol tartunk az országos pártértekezlet határozatainak megyei végrehajtásában, a politi­kai helyzet ezt mennyiben segíti elő, valamint azt, hogy: — a pártbizottság döntései mi­lyen hatást gyakorolnak a me­gyében is elkerülhetetlen társa­dalmi megújulásra. A megyei párt-végrehajtóbi­zottság 1988. november 8-i, so­ron kívüli ülésén hosszas vitában megtárgyalta a megye általános politikai és párton belüli helyze­tét. Megbízott azzal, hogy a napi­rendet a pártbizottság testületé elé teijesszem. Kedves Elvtársnők, Elvtár­sak! 1. A végrehajtó bizottság a pártot körülvevő, a párt belső életére is hatást gyakorló politi­kai környezetet, az általános po­litikai helyzet főbb jellemzőit elemezve megállapította, hogy: — Az országos pártértekezle­tet követő rövid időszakot kivéve a párttagság és a lakosság hangu­lata, közérzete megyénkben is tovább romlik. Ismét emelkedik a pesszimisták, bizonytalanok, közömbösek száma. Tartóssá vált a türelmetlenség gazdasági helyzetünk javítása, a politikai munka stílusának, módszerének, jellegének gyorsabb változtatása iránt. Széles körben ellenérzést vált ki minden, életszínvonalat érintő kedvezőtlen döntés vagy nyilvá­nosságra hozott, tervezett elkép­zelés. A véleményekben erősö­dik az országos vezetők, vezető testületek mellett a megyei, vá­rosi vezetők, illetve kisebb mér­tékben a munkahelyi vezetés iránti bírálat, felelősségkeresés, esetenként intrika, vádaskodás. Az utóbbi két jelenséggel szem­ben bátor, határozott, követke­zetes fellépésre van szükség. — A termelőmunka a korábbi időszakban már ismertté vált fe­szültségektől terhelten, de ösz- szességében ütemesen folyik. A gazdálkodási nehézségekkel küzdő és a bizonytalan helyzet­ben lévő ipari vállalatoknál, üzemegységeknél, mezőgazda- sági szövetkezeteknél az átlagos­tól is rosszabb a hangulat. A ta­nácsok infrastrukturális beruhá­zásai ez évben a tervezetthez kö- zelállóan alakulnak, de a köz­ponti elvonásokhoz kapcsolódó, elkerülhetetlen feladat-átcso­portosításokat további feszültsé­gek nélkül nem tudjuk elfogad­tatni. (Folytatás a 3. oldalon.) Ülésezik a megyei pártbizottság (Fotó: Szántó György) Barta Alajos tájékoztatója A két párt együttműködése tartalmában gazdagabbá vált Alekszandr Jakovlev és Kádár János eszmecseréje Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt elnöke pén­teken a KB székházában fogadta Alekszandr Jakovlevet, a Szov­jetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. Kádár János és Alekszandr Jakovlev megelégedéssel állapí­totta meg, hogy a két párt együtt­működése az önállóság, az egyenjogúság, az internaciona­lista szolidaritás és a közös fe­lelősség alapján az utóbbi évek­ben minőségileg új szintre emel­kedett, tartalmában gazdagabbá vált. A megbeszélésen részt vett Berecz János, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Szokai Imre, a Központi Bizottság kül­ügyi osztályának osztályvezető­helyettese. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. Péntek délelőtt Alekszandr Jakovlev ellátogatott az MMG Automatika Művekhez és a No­votrade Részvénytársasághoz. Kíséretében volt Németh Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Berecz Frigyes ipari miniszter. A vállalati termékbemutató megszemlélését rövid üzemláto­gatás és a gázautomatikai gyártó­sorok megtekintése követte. Ez­után Alekszandr Jakovlev és kí­sérete a Novotrade Részvénytár­saság Sallai utcai számítástechni­kai bemutatótermében szöveg- szerkesztő és egyéb adatfeldol­gozó rendszerekkel ismerkedett. Magyarország és a nemzetközi integrációs folyamatok Lord Henry Plumb elutazott Budapestről Pénteken befejezte magyaror­szági látogatását Lord Henry Plumb, az Európai Parlament el­nöke, aki Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének meghí­vására tartózkodott hazánkban. Szűrös Mátyás, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, az Or­szággyűlés külügyi bizottságá­nak elnöke villásreggelin látta vendégül a brit politikust pénte­ken a Gellért Szállóban. A talál­kozón véleményt cseréltek az Európai Gazdasági Közösség fejlődésével kapcsolatos kérdé­sekről, a kelet-nyugati politikai párbeszédről, az emberi jogok kérdéséről. Lord Plumb vázolta az EGK egyes országainak állás­pontját az 1992-re megvalósuló egységes nyugat-európai belpi­acról, s említést tett más államok ezzel kapcsolatos véleményéről is. A vendég rövid tájékoztatót adott a jövő évre tervezett euró­pai parlamenti választásokról is. Szűrös Mátyás kifejtette: Ma­gyarországnak fontos érdeke fű­ződik ahhoz, hogy bekapcsolód­jon a nemzetközi gazdasági in­tegrációs folyamatokba, s része­se kíván lenni a nemzetközi munkamegosztásnak. A külügyi bizottság elnöke áttekintést adott a magyar belpolitikai hely­zetről, az Országgyűlés belső fej­lődésével kapcsolatos elképzelé­sekről is. Lord Henry Plumb kora dél­után elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Réger An­tal, az Országgyűlés külügyi bi­zottságának tagja és Emmanuel Kalpadakis — az Európai Kö­zösségek soros elnöki tisztét be­töltő — Görög Köztársaság bu­dapesti nagykövete búcsúztatta. Társadalmi összefogással készült Átadták Egerben a müveseállomást A müveseállomást a Rolitron Kisszövetkezet világszínvonalú gépe­ivel rendezték be. (Fotó: Koncz János) Jó hírrel szolgálhatunk azok­nak a vesebetegeknek, akik ed­dig Miskolcra jártak a rendszeres vértisztító kezelésekre: tegnap ünnepélyesen felavatták Eger­ben, a megyei kórházban a mű- veseállomást. A „háziünnepsé­gen” dr. Kozma József megbízott megyei főorvos adta át rendelte­tésének a naponta 25-30 beteg ellátására alkalmas létesítményt, kiemelve a társadalmi összefogás fontosságát. Ennek révén közel négymillió forinttal járultak hoz­zá vállalatok, kollektívák és ma­gánszemélyek a 40 millió forin­tos beruházáshoz, melynek ge­nerálkivitelezője, Trombitás Ist­ván kisiparos maga is egy másfél- millió forintos értékű, Rolitron gyártmányú művesét vásárolt az állomás részére. A régi szülészet helyén kialakított osztályon — melynek vezetője dr. Misz Mi­hály — 35 fős szakembergárdá­val várják a rászorulókat, akiket a legmodernebb berendezések­kel kezelnek. E hiánypótló létesítmény szükségességéről beszélt a Gár­donyi Géza Színházban rende­zett délutáni ünnepségen Szoko- di Ferenc, a megyei tanács elnök- helyettese is, majd dr. Kocsis Ist­ván főigazgató főorvos adta át a Markhot-emlékérmet dr. Czir- ner József nyugalmazott főor­vosnak, aki megyénkben rendkí­vül sokat tett a vesebetegek gyó­gyításáért. Az adakozókat, az építőket és a kórház dolgozóit dr. Kakuk György docens tájékoz­tatta a dialízis kezelés jelentősé­géről, lehetőségeiről. Végezetül az Egri Szimfonikus Zenekar adott műsort — az együttes már korábban is rendezett jótékony- sági koncertet a műveseállomás javára. A jövő héttől kezdődően egy műszakban megkezdődik a gyó­gyító munka, a próbaüzem vé­geztével, januártól pedig már tel­jes kapacitással dolgoznak majd a gépek és az emberek.

Next

/
Thumbnails
Contents