Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-10 / 268. szám
1988. november 10., csütörtök A Nap kél: 6.41 órakor — nyugszik: 16.15 órakor. A Hold kél: 7.53 órakor — nyugszik: 16.10 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RÉKA nevű kedves olvasóinkat A RÉKA név újabban kezdett nálunk divatba jönni, és a naptárban is csak 1967-ben kapott helyet. Ősi hun név, Attila király első feleségének neve (Kreka, Kerka formában is), akit a monda szerint az erdélyi Háromszék és Udvarhely közti Réka erdőségben, Attila vára alatt lévő sziklában temettek el. Másik magyarázat szerint szláv eredetű és jelentése arra utal, hogy a régi, nomád népek életében milyen fontos szerepet játszott a víz. A „réka” orosz szónak ugyanis „folyó” a jelentése. Az ősi, ám ritka nevű ünnepeltet különös ajándékkal lepjük meg, kis, füles kerámia kancsóban színes szalmavirág csokrot készítsünk számukra. [időjárás Várható időjárás az országban ma estig: Több-kevesebb napsütés az ország középső és keleti részén valószínű. Hulló csapadék nem várható, deresedés, zúzmarakép- ződés, ónos szitálás azonban többfelé valószínű. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok, néhány tartósan ködös helyen 0 fok körül alakul. Rekord Pretóriában — szól a hír — egy dél-afrikai férfi 49 órán át megszakítás nélkül mondta a vicceket, s ezzel a teljesítményével sajátos új világrekordot sikerült felállítania. Hazánkfia tiltakozik a bejegyzett csúcs miatt. Megjegyzése cseppet sem humoros: — Amit nálunk hallunk, sokkal régebben kezdődött és bizony még mindig tart... Ennélfogva feltétlenül miénk a babér! (-ni)- KÉPVISELŐ FOGADÓNAPJA. Megyénk országgyűlési képviselője, dr. Puskás Sándor november 11-én, pénteken fogadónapot tart. Ez alkalommal az egri VI. számú pártkörzet Mindszenti Gedeon utcai helyiségében 16 órától várja választóit.- PÁRTÉRTEKEZLETRŐL. A november Í2-re összehívott egri pártértekezlet előkészítésének helyzetéről, eddigi tapasztalatairól volt szó szerdán délután a városi pártbizottság székházában. A tájékoztatót Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára tartotta.- KÁVÉHÁZI IRODALOMÓRÁK. Debrecenben a legendás Csokonai kávéház és söröző egykori hagyományainak felújításával rendhagyó irodalmi órák tartásához kezdtek a vendéglátók a közelmúltban. A helyi színház által támogatott rendezvénysorozaton kívül kiállításokra is sor kerül, s még számos más programmal iparkodnak az irodalombarátok, művészetkedvelők igényeit kielégíteni.- TŰZOLTÓ-JUBILEUM. Fennállásának félszáz esztendős jubileumát ünnepelte a napokban a szajlai önkéntes tűzoltótestület. Az évforduló alkalmából Lukács Béla tűzoltó ezredes, megyei parancsnok kedves ajándékkal is emlékezetessé tette az ünnepet. EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE- PÁRBESZÉD A KISIPAROSOKNÁL. A KIOSZ megyei vezetősége november 14-én kibővített ülésén megyénk ország- gyűlési képviselőivel találkozik. A kisiparosok képviselői a „honatyákkal” a vállalkozói nyereségadó, illetve a társadalombiztosítási törvény tervezetéről kívánnak párbeszédet folytatni.- EGERSZALÓK KEDVÉRE. Tanulmányterv készül Egerszalók község szennyvízhálózatának kiépítésére. A program megvalósítását a következő középtávú tervciklusban szeretnék.- SZERENCSÉS BALESET. A kápolnai Dinnye csárdánál kedden kora reggel történt közúti balesetről — a részletesebb kivizsgálás után — tegnap kértünk jelentést a területileg illetékes hevesi rendőrkapitányságról. Mint elmondották: a Halértékesítő Vállalat balesetet okozó pótkocsis teherautója Kerecsent! felé haladva fordulás közben műszaki hiba miatt állt meg az országúton, ahol a Közmű- és Mélyépítő Vállalat Budapest irányába tartó kisebb gépkocsijával ütközött. A közlekedést hosszabb ideig akadályozó baleset szerencsésnek mondható: halál nem történt, a két autó egy-egy utasa súlyosabb, de nem életveszélyes, négy másik személy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, s az anyagi kár mintegy 20 ezer forintos. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 • órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^»ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA A Gyöngyösi Hírek rendkívüli kiadása A városi pártértekezlet jegyében Hétezer példányban ma megjelenik a mátrai város lapjának, a Gyöngyösi Híreknek a rendkívüli kiadása. A nyolcoldalas újság egész felületét a november 26-án sorra kerülő helyi pártértekezlet előkészítésének szenteli. Az anyagok között szerepel az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának beszámolója a párt XIII. kongresszusa óta eltelt időszak munkájáról, főbb tapasztalatairól. Olvasható benne feladatterv az országos pártértekezlet állásfoglalása városi végrehajtására, munkaprogram az MSZMP XIV. kongresszusáig. Ugyancsak nyilvánosságra bocsátják azt az állásfoglalást, amely a városi pártbizottság tevékenysége nyilvánosságának korszerűsítését vázolja. A rendkívüli kiadás tartalmazza a gyöngyösi városi pártértekezlet küldötteinek névsorát, a jelölést előkészítő bizottságét. A Gyöngyösi Hírek ezen számát valamennyi, a körzetben lakó párttag megkapja, ezenkívül árus példányként is terjesztik. Közreadásával egyértelmű a szándék, hogy a november 26-i pártértekezlet minél szélesebb körben elhangzó véleményeket dolgozzon fel. Az ideg- és elmegyógyászat titkai író-olvasó találkozó Üzenetek a sárga házból címmel a közelmúltban jelent meg az a könyv, amely az ideg- és elmegyógyászat titkaiba ad betekintést. A kötet egyik szerzőjével, Büki Attilával beszélgethetnek az érdeklődők— író-olvasó találkozó keretében— november 15-én, kedden 16.30-kor Egerben, a Széchenyi utcai Gárdonyi Géza könyvesboltban. Megkérdeztük: szerződésszegés ? Viták a készülő törvényekről A Hazafias Népfront Heves Megyei Elnöksége mellett működő alkotmányjogi munkabizottság szerdán kibővített ülést tartott Egerben. Vitaindítót dr. Bernáth Imre, a munkabizottság titkára mondott, ezután a meghívott szakemberek — jogászok, tanácstagok — szóltak arról, hogy véleményük szerint milyen előnyei és hátrányai vannak a készülő választójogi törvénynek. A Hazafias Népfront Eger Városi Bizottságának népfrontklubja is rendezett tegnap egy ösz- szejövetelt, abból a célból, hogy állásfoglalást alakítson ki az országgyűlési és helyi tanácsi választások rendjét szabályozó törvénytervezetről. A szakszervezet és az értelmiség Tegnap délután a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának székházában fórumra került sor. Az értelmiségi bizottság szervezte ezt a találkozót a megyei műszaki-közgazdasági hetek rendezvénysorozatán belül. A meghívottak — humán és műszaki értelmiségiek — találkoztak dr. Hajdú Attilával, a SZOT értelmiségi tanácsának titkárával. Az eszmecsere során szó esett e réteg helyéről, szerepéről, feladatáról a kibontakozási programban, s arról, hogy a szakszervezetekkel milyen viszonyt alakíthat ki. Skálajátékpályázat Szerdán kihirdették „Az év játéka a Skálánál ’88” elnevezésű pályázat eredményét. A vállalat képviselői elmondták: a cég hét éve foglalkozik a játékok nagykereskedelmével, s évente mintegy 300 millió forint értékű gyerekjátékot forgalmaz. Az év játéka a szarvasi Plastolus Kisszövetkezet gyártmánya, a „Miss Pixy” babaszépségszalon lett. A múlt hét végén Radics István kerecsendi fiatalember több kistermelőtársa nevében kereste fel szerkesztőségünket. Elmondta, hogy a Heves Megyei Zöldért Vállalat — a megkötött szerződések ellenére — tőle és más kerecsendi, illetve azon környékbeli személytől nem hajlandó átvenni a héjatlan tökmagot. Hozzátette, hogy a kistermelők jövőbeni sorsa egyébként is bizonytalan, mivel a községbeli felvásárlónak a Zöldért felmondott. Érdeklődésünkre Rónai József, a megyei Zöldért igazgatója arról tájékoztatott, hogy szó sincs szerződésszegésről. A lekötött mennyiséget teljes egészében átveszik majd, ám ezt csak folyamatosan tudják elvégezni. Ha minden igaz, akkor december közepéig mindez be is fejeződhet. A másik dologgal kapcsolatosan: Kerecsenden nem az illetőnek mondtak fel. Arról van szó, hogy az általa folytatott bolti tevékenységet szüntetik meg. A felvásárlás területéről az elkövetkező időszakokban sem kívánnak „kivonulni”, s ez bizonyára megnyugvást jelenthet az összes érintettnek. (s. i.) Egy bolt a Hadnagy utcai üzletsoron Újraéledő halhagyományok Jó néhány tősgyökeres egri emlékszik még arra az időszakra, amikor virágzott a kereskedelem a Halaspiacon. Szinte minden halfajta megtalálható volt ott. Még a bálna is. E sorok írója ugyanis a piaccal szomszédos iskola padjait koptatta, s jól emlékszik rá, amikor azért szöktek meg társaival együtt az utolsó óráról, mert híre ment, hogy bálnát hoztak a piacra. Persze ennek inkább reklámértéke volt, amikor bemutatták a szakemberek, hogy miként kell felbontani, feldarabolni, feldolgozni egy akkora állatot. Még az is rémlik — igaz, ehhez már jó anyám emlékei is kellettek —, amikor L—, azaz egy forintba került egy pár békacomb, s bármikor lehetett kapni. Nemcsak azért tűnt fel a dolog, mert kedvenc ételeim között a halászlé szerepel, de szép lassan leszoktattak bennünket, egrieket a halról. Gyenge próbálkozások voltak ugyan arra, hogy fennmaradjon a régi hagyomány, de ezek csak ideig óráig jelentettek megoldást. Halat azonban csak elvétve lehetett kapni az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyen. Ezért is öröm, hogy a Hadnagy utcai lakótelep strand oldalán lévő üzletsorán megnyílt már a nyáron a halasbolt. Azon fáradoznak, hogy újraélesszék az egri halhagyományokat. Az üzemeltető a budapesti Gondola Kisszövetkezet. Tőlük tudjuk, hogy áruval, azaz hallal a HAL- FORG látja el a boltot. PótaAn- talné ügyvezető igazgató arról panaszkodott, hogy az egriek nem igen ismerik még kínálatukat. Ugyanis, ha lenne rá megfelelő igény, ők a teljes ellátást biztosítanák. S akkor újra bármikor lehetne Egerben pontyot, busát, harcsát s egyéb halféleségeket kapni. (k.sz.e.) A kísérleti karámban A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattani és Vadbiológiai Intézetében a hazai vadgazdálkodás fejlesztését szolgáló kutatásokat folytatnak, de környezetvédelmi és talajbiológiai témákon is dolgoznak a szakemberek. A vadgazdálkodási kutatásokat 3500 hektáros vadászterület, illetve az itt található kísérleti karámrendszer szolgálja. Felvételünkön: A kísérleti területen folyó kutatások egyik jelentős területe a zárttéri vad- disznőtenyésztés technológiai fejlesztése. (MTI-fotó: Kiss G. Péter) Holnap avatják az egri műveseállomást Széles körű társadalmi segítséggel— az 1. számú kórház régi épületének volt szülészeti osztálya helyén — sikerült megvalósítani a tervezett egri műveseállomást, amelyet holnap, pénteken 12 órakor adnak át nemes rendeltetésének. Az esemény alkalmából ugyanezen a napon 15 órától ünnepséget rendeznek a Gárdonyi Géza Színházban, ahová a kórház vezetősége tisztelettel és szeretettel várja az adományozókat, az akcióban részt vevő szocialista brigádok, vállalatok, szövetkezetek, intézmények képviselőit. Akció a megye- székhelyen Diákok a tisztaságért Eger több általános és középfokú oktatási intézményének tanulói — ezekben a napokban — társadalmi munkaakción vesznek részt. Ennek során az iskolák a megyeszékhely közterületeinek gondozásából és szépítéséből veszik ki részüket; a diákok a környékükön lévő területeket csinosítják. Az eddigiek során az egyik legeredményesebb munkát a Lenkey János Honvéd Kollégium növendékei végezték, de a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet tanulói is sokat tettek, illetve tesznek a város tisztasága érdekében. Az általános iskolák közül pedig elsősorban a 3-as, a 9-es, a 12-es, az 5-ös, valamint a 10-es számú iskolák gyerekei érdemelnek dicséretet. Trabant Lim. Hyc. Bp. 1071 Trabant Combi Hyc. Bp. 150 Trabant Lim. Sp. Bp. 16426 Debrecen 12723 Trabant Combi Bp. 5473 Debrecen 4039 Wartburg Standard Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Bp. • 5622 Debrecen 4425 Wartburg Sp. tolót. Bp. 17381 Wartburg Tourist Bp. 4842 Debrecen 2512 Skoda 105 S Budapest 12889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Budapest 29075 Debrecen 17169 Lada 1200 Budapest 47958 Debrecen 34438 Lada 1300 S Budapest 24442 Debrecen 17859 Lada Szamara Budapest 3026 Debrecen 2519 Lada 1500 Budapest 16284 Debrecen 12147 Lada Combi Budapest 1355 Debrecen 421 Lada Niva - 851 Polski Fiat 126 P Bp. 4472 Debrecen 3395 Dacia Lim. Budapest 17511 Debrecen 12822 Dacia Combi Budapest 4717 Debrecen 3625 Dacia TLX Budapest 9195 Debrecen 5182 Zastava Budapest 20492 Opel Kadett Budapest 251- NÖVEKEDETT az építőipar termelése. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az év első kilenc hónapjában a termelékenység több mint 5 százalékkal emelkedett, és így pótolta azt a kiesést, amelyet a tervezettnél nagyobb, az előirányzott 2 helyett 4.5 százalékos létszámcsökkenés okozott. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSÉFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705