Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 1., kedd Egy hét. A KÉPERNYŐ ELŐTT Az igényesség jelei Részlet a Hétpróbásokból Folyvást változó, meggyőző­désem szerint egészségesen meg­újuló korunkban sokkal inkább szomjúhozzuk a félreérthetetlen igazságokat, a hamisítatlan érté­keket, mint korábban bármikor. Többek között azért, mert — ki­mondatlanul is — etikai, esztéti­kai fogódzókat keresünk. Ezért örültem az elmúlt napok kínála­tának, hiszen válogathattunk az effajta hangoltságú, az egyértel­mű igényesség jegyében formá­lódott művek között. Szerdán este a Mikroszkóp Színpadról közvetítették Joao Bethencourt színművét. A nap, amelyen a pápát elrabolták című darab szellemes ötletből fakadt. A szerző elsajátította Thália vilá­gának műhelytitkait, így aztán a frappáns sztorit bravúrosan bon­totta ki. Méghozzá úgy, hogy munkájának minden mondata azt az őszinte békevágyát sugá­rozta, amely mindnyájunkat át­hat. Ráadásul az alkotó nem fe­ledkezett meg a ráadásról sem: derűt, mosolyt, nevetést fakasz­tott. Köszönet érte, mivel az ilyesféle ajándék a jelen hiány­cikklistájának egyik fő tétele. A csütörtöki kellemes meglepetés a Hétpróbások vetítése volt. Enn Vetemaa aktuális probléma­kört taglal: a sporteredmények és a doppingszerek összefüggé­seit világítja meg, félreérthetetle­nül hangsúlyozva a humánus el­Bizonyára született városi em­ber az, aki így látja a falut. Jiri Menzel filmje naivnak, romlat­lannak ábrázolja a kistelepülést. Olyannak, ahol az embereknek megvannak a jó és rossz tulaj­donságaik, elkövetnek kisebb- nagyobb csalafintaságokat, de mindent áthat a derű és a ki­egyensúlyozottság. A történet külön érdekessége, hogy a főszereplő falubolondját Bán János alakítja, aki nagyon jól ért Menzel nyelvén. Nincs ki minden kereke, de ettől függetle­nül szervesen hozzátartozik la­kóhelyének életéhez. Tulajdon­képpen itt mérhetjük meg, hogy mennyit is ér a község erkölcsisé- ge, mert -minden ellentmondá­sossága ellenére számontartanak mindenkit, nem vész el senki, mint a nagyváros őrült forgata­gában. S ez Az én kis falum legfőbb mondanivalója. Menzel szerint nem lehet olyán, világban élni, amely megfeledkezik lakójáról. A felelősséget érzi a legfonto­sabb tulajdonságnak, ha ez nincs meg, akkor maga az emberség pusztul ki. Ilyen szempontból nagyon jól felépített a sztori, mert az egymással párhuzamo­san futó szálak mind ezt a mon­dandót szolgálják. sődlegességét,. a személyiség integritásának védelmét. Félix László rendező s az álta­la dirigált stáb ezt a gondolatot nyomatékolta, a nemes cél érde­kében hadba vetve képességei legjavát. A pálma mégis a szombaton este látott nem véletlenül Oscar- dijas A rakpartoné. Az amerikai produkció 1954-ben készült, ám ma épp olyan frissként, hat mint­ha tegnap fejezték volna be for­gatását. Budd Schulberg nemcsak az alapregényt írta, hanem a forga­tókönyvet is, vagyis a legfonto­sabb mozzanatokat csorbítatla­nul mentette át ebbe a változat­ba. Ezeket féltő tisztelettel vará­zsolta celluloidszalagra Elisa Kazan, aki megérezte, hogy kö­telessége kizárólag a látványos attrakciókat mellőző szolgálat. Jóvoltukból igazi katarzis ré­szesei lehettünk, feltöltődtek meglehetősen kimerült hitakku­mulátoraink, s olyan illúziókra is szert tettünk, amelyek után régó­ta sóvárogtunk. Érdemük az, hogy nem kételkedünk Juszticia diadalmaskodásában, az egy- mást.segítő megkeserítettek győ­zelmében. Ugye sűrűbben is rendelnénk ilyen bizakodáspirulákat... ? Pécsi István A Bán János megformálta fi­gurától először mindenki szaba­dulni akar. Útjában van Pável- nek, a társának, rnfert hibát hibá­ra halmoz. Az agronómus mozi­jegyet vesz neki, mert szerelmi kalandját lakásában bonyoh'tja le. Csak amikor valóban messze kerül szülőhelyétől, akkor fordul meg a dolog. Mindenki rájön, hogy hiányzik valaki a sorból, s ha nem vigyázunk egmásra, ak­kor oda a „védőháló”, amely adott esetben megvédi a bajba kerülőt. S ekkor megmozdul a falu lelkiismerete, s visszahozzák azt, aki kényszerű okokból el­ment tőlük. Tiszta, szép példázat. Kár, hogy nehezen lehet érvényesíte­ni tanulságait. Egyre inkább szétzilálódott világunkban' ép­pen ezek a kapcsolatok hiányoz­nak. Nincs meg az az igyekezet, amely által kialakíthatjuk azt az emberszabású környezetet, melyben kinek-kinek megvan a helye, mindenki pótolhatatlan. Ehhez viszont el kellene fogadni a másik egyéniségét, viselt dol­gait. De éppen a türelemnek va­gyunk htján, ez a legnagyobb hi­ánycikk manapság. Jiri Menzel alkotása szelíden és fájdalmasan figyelmeztet bennünket erre. Gábor László Emberszabású világ Nemzetiségi politika, nemzetiségi oktatás Az oktatás — egész struktúrá­ját átfogóan — a közérdeklődés előterébe került az utóbbi évek­ben. Sok más sajnos nem is tör­tént vele — látványosan legaláb­bis. Mert a legjobb intézmények a legjobb pedagógusok szeren­csére mostanság se a „helyzettel” foglalkoznak elsősorban, hanem a növendékeikkel. Tudják ugyanis, hogy az oktatás korsze­rűsítése — gazdasági nehézsé­gek, műszaki fejlesztés, reform­lépések, demokratikus szocializ­mus, nyitás és peresztrojka ide vagy oda — csakis az iskolákban mehet végbe. Ott, ahol a tanárok szellemi gazdagsága mindig is — és mindenhol — legfeljebb lelki (de: megadózhatatlan) gazdago­dáshoz vezetett. A nemzetiségi oktatás szerves része a magyarországi oktatási rendszernek, s így fejlesztéséhez az 1985-ös új oktatási törvény is állami garanciát ígért. Hogy a „gazdasági nehézsé­gek” a nemzetiségi iskolákat sem kerülik ki, az evidencia. Stark Fe­renciül, a Művelődési Miniszté­rium nemzetiségi önálló osztá­lyának vezetőjétől azt kértük, vázolja, milyen tendenciák érvé­nyesültek eddig, s milyen törek­vések aktuálisak ma a nemzetisé­gi oktatásban. Tájékoztatója alapján minde­nekelőtt arra kell emlékeztet­nünk, hogy a nemzetiségi oktatás nemcsak a magyar oktatási rend­szernekf hanem a nemzetiségi politikának is szerves része, smég a mai nehézségek egy része is ab­ból fakad, hogy a háború utáni szerencsétlenkedések — magyar— szlovák lakosságcsere, német ki­telepítések — miatt a többség a leggyengébb nyelvismeretre ala­pozó nyelvoktató iskolát válasz­totta a magasabb szintű nyelvtu­dást feltételező nemzetiségi taní­tási nyelvű iskolával szemben. Viszonylag kedvező arány csak a román iskolák közt alakult ki. Ráadásul az oktatási kor­mányzat is a könnyebb ellenállás irányába lépett 1960—61-ben: egységesítette a két iskolatípust, s ennek lefelé nivelláló hatása miatt még a megfelelő nyelvi készséggel rendelkező — kevés! — gyerek sem szerezhette meg a műveltsége alapjait anyanyel­vén. Ismeretes, hogy a magyar- országi nemzetiségek többsége — kivételt csak a kisszámú szerb­ség jelent — a nemzeti nyelv archaikus tájnyelvi változatát be­széli. Márpedig az anyanyelvet — és nem anyanyelven — oktató iskola'nemcsak a tájnyelvi válto­zat meghaladásához elégtelen, de a nemzeti önismeret kialakí­tásához is. E felismerés alapján a Művelődési Minisztérium nem­zetiségi osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet 1968-ban hozzáláttak a hatékonyabb okta­tás feltételeinek megteremtésé­hez. Alapdokumentumok, tan­könyvek, taneszközök ké­szültek, az iskolák vonzerejével párhuzamosan nőtt a tanulók létszáma is. Egy.idő után azon­ban új probléma jelentkezett: az anyanyelvoktatás ugyan egyre nagyobb hangsúlyt kapott, egyi­dejűleg azonban háttérbe szorult a komplexebb feladatot jelentő nemzetiségi nevelés. Ez az arány- eltolódás érzékelhetővé vált a pedagógusoknak, a nemzetiségi értelmiség egészének, sőt a nem­zetiségi szövetségek testületéi­nek a szemléletében is. így az­után perifériára került az iskola szocializációs feladatköre, az, hogy elősegítse a felnövekvő ge­nerációk beilleszkedését a nem­zetiség egészébe. Vagyis, az anyanyelvi nevelés eszközjellege céllá értékelődött át, csorbítva az identitástudat erősítését a neve­lésben. Megszakítva Stark Ferenc elemzését, itt — nehogy félreér­tés essék, s a nemzetiségi iskolák pedagógusai úgy érezzék, mél­tánytalanul kérjük számon tőlük az eredményes identitástudatra nevelést —, közbe kell vetnünk: a magyar fiatalok identitástuda­tának kialakulása ugyancsak ál­dozatául esett az oktatáspolitika, még pontosabban a politikai ma­nőverezésnek! A magyar isko­lákra vonatkozóan ugyanúgy fel­tehetjük a kérdést, amivel infor­mátorom folytatta a gondolat­menetet: — Vajon az iskolákban közvetített tananyag nyújtott-e, s ha igen, milyen minőségű ka­paszkodókat a nemzetiségi azo­nosságtudat kialakításához? Továbbá: — Hogyan ragadha­tó meg a nevelési folyamat szá­mára az „egységes nemzetiségi jelleg”, amely egyformán tartal­mas a baranyai és a Sopron kör­nyéki németeknek, vagy a zemp­léni és békési szlovákoknak? Nyilvánvaló, hogy éppen a lénye­gi — a helyi közösségek teremtet­te — sajátosságokat hordozó tar­talmak kilúgozásával. Ehelyett tehát meg kell tanulnunk alulról fölfelé építkezni a nemzetiségi nevelés szervezésében is. Szabad működési teret nyitva azoknak az energiáknak, amelyek a szű- kebb közösségeknek a nemzeti­ségi tudatot is tartalmazó sorskö- zösségtudatból táplálkoznak. A nemzetiségi oktatás korsze­rűsítése tehát tartalmi kérdések­re, differenciálásra kell, hogy irá­nyuljon napjainkban — minde­nekelőtt a pedagógusképzés bá­zisainak megerősítésével (lekto­rok alkalmazásával is), mert mi­nőségi javulást csak a szaktárgyi ismeretek és a nyelvi készségek szerves összekapcsolása hozhat. Van is már néhány biztató példa arra, hogy eredményes a mód­szertanilag kimunkált kétnyelvű oktatás — a baranyai Boly, a Vas megyei Felsőszölnök vállalta el­sőnek a kipróbálást —, a nemze­tiségi szövetségek javaslatai alapján mintegy harminc iskolá­ban kíván kétnyelvű oktatást ho­nosítani az MM nemzetiségi önálló osztálya. (M. I.) Egészségügyi hét az iskolákban — Készülnek a hegyimentők — Detki és visontai véradónapok Vöröskeresztes rendezvények Gyöngyös körzetében * Számvetésre és feladatmegha­tározásra készülnek november közepén a Vöröskereszt gyön­gyösi vezetőségéhez tartozó alapszervezetek és aktívák. Ez­úttal több mint száz mozgalmi közösség képviselői vonják meg a munkájuk mérlegét azzal, hogy megkeressék az egészségügyi fel­világosítás, az egészségnevelés új lehetőségeit, formáit. A városi értekezleten nyújtják át a ki­emelkedően dolgozó tagoknak, a véradások lelkiismeretes szer­vezőinek a kitüntetéseket, emlékplaketteket. Az alapszervezetek tevékeny­ségét illetően említésre méltó a gyöngyöshalásziak, a nagyfüge- diek és az abasáriak kezdemé­nyezése, miszerint rendszeresen egészségügyi hetet rendeznek a községekben. A művelődési házzal összefogva előadásokat tartanak, kiállításokat rendez­nek az egészséges életmód jegyé­ben, cola-bálokon propagálják a korszerű táplálkozás, a józan magatartás előnyeit. A rendez­vények bevételeit a megyei mű- veseállomás létesítésére ajánlot­ták fel. Kiemelkedő eseménysorozata lesz novemberben a vöröske­resztesek táborának a Gyöngyö­sön és környékén szervezendő egészségügyi hét, amelynek megnyitójára 14-én kerül sor a városi úttörőházban. Ezt köve­tően valamennyi általános isko­lában saját programot álh'tanak össze az Egészséget mindenki­nek 2000-re jelszó jegyében. A közös vetélkedőn iskolánként 5—5 tagú csapat küzd a legjob­baknak járó elismerő pontokért, s a jutalmakért: rendeznek rajz­versenyt, KRESZ-vetélkedőt, vöröskeresztes totót egészség- ügyi ismeretekből. De lesz élel­miszeripari termékbemutató és kóstoló, november 9-től 18-ig pedig egy testmozgással kapcso­latos kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Még ebben a hónapban meg­kezdődik Gyöngyösön a télen Mátraházán ügyeletet tartó he­gyimentők felkészítése. Az első­segélynyújtási ismeretek felfris­sítésén, s a várható turistabalese­tek .ellátásának gyakorlásán kí­vül megbeszélik a hét végi ügye­letek beosztását is azok, akik — több mint harmincán — önként vállalják a szolgálatot. A körzet aktívái két nagyobb szabású véradónapot is szervez­nek ebben az időszakban: de­cember 4-én Detken, 14-én pedig a visontai Gagarin Hőerőmű Vállalatnál várják a több száz önkéntes donor megjelenését. Céhtörténeti kiállítás Kőszegen yap*** A városban 1504-ben alakult meg az első céh, amelyet még hu­szonkettő követett. A Jurisics Múzeum tábornokházbeli állandó kiállítása ezeknek állít emléket. A céhtörténeti relikviák mellett fodrász-, fényképész-, asztalos- és szövőmesterek műhelyei is he­lyet kaptak a gyűjteményben. Képünkön az asztalosműhely. (MTI-fotó: Czika László) Óvodát avatnak Bodonyban Csaknem egy éve várnak erre a napra az apróságok és a szüleik Bo­donyban, ahol a novemberi ünnepre készül az új óvoda. Párád társ­községében tavaly ősszel láttak munkához a mátraballai Iniform Kis­szövetkezet szakemberei, akik tartották a szavukat. A korszerű — konyhával, tárolóval, szociális helyiségekkel ellátott —, jól felszerelt gyermekintézményt október 17-én műszakilag átadták az építtető ta­nácsnak. A belső berendezési teendők után, november 4-én ünnepélyes ke­retek között foglalhatják el majd munkahelyüket a dolgozók, akik ez alkalommal húsz kisgyermeket vezetnek be kézen fogva a hangulatos játszó- és pihenőtermekben. Alekszandr Dudoladov: A találékony Ljazgin lakatos kulcsot ké­szített. Egyáltalán nem olyanra si­került, mint kellett volna. Ljazgin lakatos hunyorogva | ránézett és megszólalt: — Lehet, hogy ez egy másik zár kulcsa? És nekiállt egy másik zárat : készíteni. De a zár nem olyan­ra sikerült, mint gondolta. ; Egyetlen ajtóba sem passzolt. Ekkor Ljazgin kitalált egy különös ajtót, amelybe bele­fért a zár. Az ajtó olyanra sikeredett, hogy különleges ház kellett hozzá. Ljazgin kiötlötte a megfele­lő házat, de nem illett egyik vá­rosba sem. Mire a nap véget ért, Ljaz­gin dilemmába esett: vagy meg kell változtatni valamit ajiap- rendszerben, vagy új kulcsot kell készíteni. Ljazing természetesen az el- ; sőt választotta. Holnap kezdi. Horváth Lilla fordítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents