Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-04 / 264. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 4., péntek „Levelek Magdához” Társas disputa a címzettel A könyvpiacon nemrég látott napvilágot egy igen izgalmas kö­tet, Levelek Magdához címmel. Aki pedig 1956—1974 között papírra rótta sorait, hogy a ben­nük megfogalmazott sok észle­let, gondolatraj átröpüljön óceá­nokat: Németh László. Az apa, a reformpedagógus, a népi írók mozgalmának egyik ideológusa, a magyar szépirodalom immár Európa-szerte ismert és olvasott alakja. A címzett — ismét itthon járván — nemrég Hatvan vendé­ge volt. így alkalmunk nyílt, hogy a Galéria falai között, meg­hitt társaságban firtassuk a közel 170 „episztola” születési körül­ményeit, s azt a hatást, amelyet e sajátos műfaj ősdarabjai kézhez­vételükkor keltettek, vagy im­már a levélfüzér mai olvasóiban ébresztenek... — Kiterjesztették, netán szű- kebbre vonták a távolságot apa és leánya között a havi rendszeres­séggel postázott levelek? — kér­dezzük Magdát, a vegyészjelölt­ből tanárrá lett, legidősebb Né­meth leányt, aki jelenidőben ma­ga is gyakorló szülő. — Más ma, s más volt a távol­ság az 1956-os eseményeket kö­vetően Kanada és Magyarország között sok tekintetben. Ez nyil­ván a társadalmi, a világpolitikai rendeződésből fakad. Ha pedig fölidézem a letelepedés, a beil­leszkedés hosszá, nehéz éveit, azt kell mondjam, hogy apu leve­lei mindig megerősítettek, min­dig helyreigazítottak a világhoz való viszonyban, aminek lényege a humánum kiteljesítése és a kö­zös sorsvállalás. Továbbá az a szándék, hogy ezt a viszonyt, ezt a kapcsolatot anyaként, tanár­ként erősítenem magától értető­dő belső igény, emberi-gyermeki kötelesség. Vannak persze afféle olvasói a levélgyűjteménynek, akik az ■ irodalomtudomány szemszögéből lapozzák végig, s olykor vagy egy las esszémagnak ítélik, vagy pedig sűrített drámai miniatűrt vélnek fölfedezni a hosszabb-rövidebb textusokban, a gyakorta gyertyafénynél papír­ra vetett, jobbára sajkódi kelte­zésű jegyzetekben, atyai taná­csokban. — Ezek közül mi volt a domi­náns, a leginkább meghatáro­zó...? —- Az ismeretgyarapítás pa­rancsa, amiben apu egész pályá­ját megélte, miközben regényei, drámái, esszékötetei sorra világ­raj öttek. Továbbá a pedagógia iránti mély, bölcsőmelegű szen­vedélye, amit bennen kívánt ki- lombosítani, amelyhez bennem vélte kísérleteinek legjobb ala­nyát. Se szeri, se száma ugyanek­kor az olyan postának, amikből a családféltés szól! Merthogy apu nem csupán megálmodta, nem­csak világra vajűdta az összetar­tozás, a „nagy család” szükségét, sorsszerű tragédiáját egyik szín­művében, hanem reánk is kiter­jesztette ezt az igényt férjem és unokái boldogulása okán meg­fogalmazott aggodalmaiban. — Végezetül: Németh László tengereken túlra küldött levelei nem szűkölködnek olyan intimi­tásokban, amelyeket kevesen ad­nának tovább, kevesen tárnának nyilvánosság elé. Mi késztette az arcvonásaiban megszólalásig édesapjára húzó leányt, a szelle­miségében, mentalitásában is oly azonos indíttatású Magdát, hogy — szinte bestsellerként — felkí­nálja mindannyiunknak a most sajtó alá rendezett leveleket? — Elsőrendű indokom a ben­nük rejlő, gyakorta magvas iro­dalmi érték. Kis részletek, ame­lyek később kiegészültek, teljes­sé értek szépprózában, drámá­ban. És amit talán nem adott re­gényfigurái, drámahősei ajkára apu önmagából, most az is úgy jelenik meg, oly pőrén-igazul egy- egy levél révén, hogy a teljesség irányába lendítse az olvasóban eddig élt, sok helyütt talán bi­zonytalan Németh-portrét. Egyébként a debreceni Csoko­nai Könyvkiadó már egy további levélgyűjtemény publikálására készül. S legyen az erről szóló hír­adás joga a Népújságé: két éven belül az a postahalmaz rendező­dik kötetté, ami tőlem szárma­zik, a voltaképpen eredeztetője apu immár nyilvánosság elé ke­rült levél vallomásainak... Moldvay Győző A Magyar Környezetvédelmi Egyesület felhívása Hazánk környezetállapotáért elnevezéssel mozgalmat szervez a Magyar Környezetvédelmi Egye­sület. Ennek intézőbizottsága a közelmúltban tartott ülésén ar­ról is határozott, hogy felhívással fordul a környezetvédelemért tenni akaró állampolgárokhoz, intézményekhez,' érdekképvise­letekhez, egyházakhoz, hazai és nemzetközi kulturális, szakmai, társadalmi, politikai szerveze­tekhez. Évről évre meghatározzák a mozgalom tennivalóit. Az idei célok között szerepe^ például, hogy javaslatot dolgoznak ki a környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény korszerűsí­téséhez. E munká része, hogy széles körben tájékozódnak a la­kosság, a környezetvédő körök, egyesületek véleményéről. A Magyar Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezi, hogy a törvény részletesen szóljon a la­kosság, a környezetvédelmi egyesületek jogairól is. így pél­dául arról, hogy a helyi vagy az országos kérdésekben az illeté­kes szervek — ha a lakosság vagy az őket képviselő egyesület ezt kéri — kötelesek legyenek hite­les, megbízható tájékoztatást ad­ni a környezetszennyező hatá­sokról. A feladatterv utal arra is, hogy a lakó- és a munkahelyi közössé­gek fordítsanak nagyobb gondot környezetük szépítésére. Hazánk az évezred végéig több jeles jubi­leumhoz érkezik, így a honfogla­lás 1100., az államalapítás és a kereszténység felvételének ezre­dik évfordulójához. Addig javu­lást kellene elérni környezetünk állapotában. Emlékhelyeink megbecsülésével, az önmagunk­kal és környezetünkkel szembe­ni igényesség növelésével érhető csak el, hogy az ezredfordulóra társadalmunk a civilizáció, a kulturáltság magasabb szintjére emelkedjék, az emberi élet mél­tóságához illő környezetet te­remtve az egész országban — ál­lapítja meg a Magyar Környezet­védelmi Egyesület felhívása. Jelenet a Szegedi Balett Támad a szél című előadásából Művészeti vezető: Bokor Roland (Fotó: Földi Imre — MTI) Gondolatok az egri tanárképző főiskola névváltoztatásáról A Művelődési Minisztérium jóváhagyta, hogy főiskolánk az 1969 óta viselt Ho Si Minh név helyett más, hozzánk közelebb álló nevet válasszon. Október 21-én a főiskola tanácsa már fog­lalkozott a névadás kérdésével, és az előzetes javaslatokból há­rom nevet emelt ki (három nagy magyar író: Balassi Bálint, Gár­donyi Géza és Kazinczy Ferenc nevét), hogy ezek közül válasz- szűk majd valamelyiket. Bár mind a három javasolt személy nagyon megérdemli a tiszteletünket, az első kettőnek a választását én nem tartanám sze­rencsésnek. Balassi Bálint európai szintű költője volt a XVI. századnak, de a mai pedagógusjelöltekre. — akiknek többsége leány — az életben nem a végvári vitézek vé­res kardja vár, hanem a gyerme­kek tanítása, nevelése. A XVI. századi költő ezt írja magáról és katonatársairól: „Az éles szab- lyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek. Viadal­helyeken véresen, sebekben hal­va sokan feküsznek”; nos, a mi főiskolai hallgatóinkat szeren­csére egy békésebb világ veszi körül, amikor már nem kell „éles szablyákkal” török fejeket levág­ni. Szerintem egy általános isko­lai tanárokat képző főiskolának olyan névadóra van szüksége, aki maga is pedagógus volt (ki­váló, országos hatású tanító vagy tanár!), vagy legalább a szó tá- gabb értelmében volt népünk ta­nítója, nevelője. Gárdonyi Géza neve már kö­zelebb áll a pedagógusképzés eszmevilágához, de ez a név Egerben már sokszorosan fog­lalt. Régen fölvette ezt a nevet az egri Gárdonyi Géza Gimnázi­um, a Gárdonyi Géza Emlékmú­zeum és a Gárdonyi Géza Szín­ház. A városban utca és könyves­bolt is viseli Gárdonyi nevét. Vá­laszthatta volna főiskolánk ezt a nevet 1949-ben, amikor a Deb­recenben 1948-ban alapított in­tézményünket egy év múltán Egerbe helyezték át. Ha ellen­ben ma választanánk Gárdonyi nevét, mindenki szemünkre vet­hetné egyrészt a harminckilenc évi késést, másrészt pedig azt, hogy a névadásban csak utánzók vagyunk. Kazinczy Ferenc neve méltán kerül feWszavazólapra, mert ne­ki Egerrel is, Heves megyével is, az iskolaüggyel is szoros kapcso­lata volt. Iskolafelügyelő korá­ban, amikor tíz észak-magyaror­szági vármegye tartozott a mun­kakörébe, száznál több elemi is­kolát létesített. Valószínű, hogy Heves megye jó néhány általá­nos iskolája is Kazinczynak kö­szönheti az eredetét. A nagy író és nyelvújító többször járt Eger­ben, sőt-főiskolánk épületében is. Saját kezű névbejegyzését ma­gam is láttam a Főegyházmegyei Könyvtár emlékkönyvében. Úgy tudom, hogy főiskolánk mintegy másfél ezer nappali ta­gozatos hallgatója közül eddig csak hetvenen nyilatkoztak írás­ban az intézmény jövendőbeli nevéről. (Ez a javaslattevés még szeptemberben volt!) Meg kelle­ne szavaztatni a többieket is, nem csak az oktatókat. A szava­zólapra azonban jó lenne fölven­ni a három férfinév (a Balassié, Gárdonyié, Kazinczyé) mellé egy női nevet is: Karacs Terézét. Karacs Teréz (1808-1892) egyik legnagyobb hatású, haladó szellemű polgári pedagógusa volt a múlt századnak. Egyik út­törője volt hazánkban annak a reformkori mozgalomnak, hogy nemcsak a fiúk, hanem a lányok számára is meg kell teremteni az eleminél magasabb szintű iskolai tanulás lehetőségét. Az ő első magyar „nagy leánytanodája” a mi főiskolánk „felvevőterüle­tén” működött Miskolcon, a mai Zrínyi Ilona Gimnázium elődjeként. Életművét számon tartja a magyar neveléstörténet és az utóbbi száz évnek minden magyar lexikona. (Munkásságá­ról részletesen írtam a Közneve­lés című hetilap -1988. október 21-i számában, „Karacs Teréz Tanárképző Főiskola?” cím­mel.) A magyar pedagógustársa­dalom önmagát is megbecsülné azzal, ha valamelyik pedagógus- képző intézményünk őt választa­ná névadójául. Ötödik javasolható személy­ként itt Egerben talán Széchenyi Istvánra is gondolhatnánk, a nagy nemzetnevelőre, a magyar reformkor kimagasló alakjára. Amikor Széchenyi 1845-ben Egerbe látogatott, a Líceum épületét is megtekintette kívül- belül. Egy egri kortársa, Tárká- nyi Béla följegyezte róla: „A lyceumban különösen a könyv­tár ragadá meg figyelmét. Soha nem hittem — úgymond, hogy hazám egyik provincziális váro­sában ily szépen rendezett kin­cset találjak. Ezenkívül a könyv­tár boltozatára festett krackeri frescót csudálta, miben Kazinczy Ferencz is elragadtatással gyö­nyörködött.” Ne feledjük egyébként, hogy az egri tanárképző főiskola nem csak Egeré, hanem az országé! A névválasztásban is az vezessen bennünket, hogy a magyar peda­gógusképzésnek ez a jelentős in­tézménye olyan személynek a nevét vegye föl, aki nem csupán egy város, hanem az egész ország mai és jövendő pedagógusainak az eszményképe lehet a már lezá­rult életművével! Örülünk a választás lehetősé­gének, de ezt a mostani névvá­lasztást nagyon alaposan meg kell fontolnunk. Dr. Pásztor Emil főiskolai tanár Fácánleves R eggel óta fácánokért csör­getjük a bokrokat, de az októberi napsütés úgy látszik szétszórja a madarakat, így aztán délre megelégszünk fejenként egy-egy kakassal. Pakolom a kocsi csomagtartó­jába a kompetenciát, az egyszem fácánt, meg a törött lábú nyulat, amikor odajön hozzám az elnök. — Szereted a fácánlevest? A kérdés egyben ebédmeghí­vás is, így kerülök Andrásék ked­ves falusi otthonába. — Anyu! Egy idegen bácsi jön! — hallom a gyerekkiabálást, miközben lerúgjuk a gumicsiz­mát, és beállítunk a konyhába a gazdaasszony elé. A férj puszit kap, nekem a tésztás kezét, a fel­gyűrt ruhás karját nyújtja. — Elnézést, de éppen tésztát gyúrok. — Vizet a levesbe Klárika, mert ebédre is marad a vendég — nevet az elnök és a szobába mu­tat. — Sose zavartassa magát! Ná­lunk nem fehér holló a vendég, de így fácánszezonban meg kü­lönösen kedveltek a leveseim. Mi szeretjük a vadat, miképpen is, meg azonképpen is kedveljük. Két bőrt húzunk le mindegyikről. Értetlenül bámulok, az asz­szony jót nevet, Bandi itóka után néz. — Egészben megfőzöm leves­nek a fácánt, majd ugyanazt a húst egészben megsütöm, így az­tán megvan mind a két fogás. A ház tágas és kényelmes, ran­gos, mint valamennyi itt a soron, az egyik szobában trófeák, bő­rök, fényképek, az akvárium mellett a kis Andris aranyhör­csöge szundikál a fűrészpor kö­zött. — Gratulálok a választáshoz. — És a huszonkét ellenszava­zat? — Azokhoz külön! Garantál­ják a titkosságot és a demokráci­át. A szövetkezet közismerten a legjobbak között van hosszú évek óta a megyében, ám a fiatal, tehetséges elnök váratlanul olyan javaslatokkal rukkolt elő a jövőre vonatkozóan, amely át­formálta volna az ágazatokat, sok embert kizökkentett volna a régi kerékvágásból. Az emberek pusmogni kezdtek a gépműhely­ben, az istállókban, a pincékben. — Hallottátok mit akar? — Váltsuk le! — javasolta a pi- ás traktoros, akinek már amúgy is kiállt a rúdja. Első ízben történt meg, hogy a vezetőségben is egy többséggel leszavazták az elnök terveit, pe­dig érvelt, bizonyított fehéren- feketén, kézzel-lábbal magya­rázta, hogy ezen az úton hamar heleszakad a madzag a gazdál­kodásba. — Ehhez szokott a tagság! — mondták többen. — Le kell szokniuk a megszo­kottról. A varrodát megszüntet­jük, az asszonyokat átképezzük, feldolgozó üzemet létesítünk vi­lágbanki kölcsönnel. András megunta a sok nemet, összehívatta a közgyűlést, és fél éjszakán át tartott a parázs vita, a magyarázat, az új elfogadtatásá­nak kísérlete. Az elnök kérésére aztán döntöttek a későbbi bizal­mi szavazás mellett. — A régi úton nem megyek to­vább! A tárkányos fácánleves csiga- .tésztával a világ legfinomabb ét­kei közé tartozik, biztat is az el- nökné szaporán: — Szedjen még egyszer, mert nem lesz más, mint nyúlvadas zsemlegombóccal... Jólesik a pihenő, nyújtózko­dás a papucsba bújtatott lábak­nak, régen láttujc egymást, így aztán alig fogyunk ki a történe­tekből, mesékből, amelyek aztán a végén valahogyan mindig visz- szakanyarodnak a munkához. — És ha leszavaznak? — Nyugdíj előtt áll a főmérnö­künk! Hol van az előírva, hogy csakis én lehetek a megváltó? Tudja a falu, hogy kicsit csökö­nyös, makacs ember vagyok, és nem ülök fel egy olyan kocsi bak­jára kocsisnak, ahol a lovak nem arra mennek, amerre én szeret­ném. A képlet egyszerű: meg­vonták a támogatást, emelked­tek az anyagárak, a költségek, a mi termékeinket pedig fitymál­ják a piacon, és ha nem változta­tunk, egykettőre magunk alatt vagyunk... Olyan az elnökné kezében a herőcés tál, mintha nyíló ősziró­zsákkal lenne tele, halkan kínál- gat, de félfüllel a férjét hallgatja. — Annyit töpreng, érvel, vi­tatkozik, hogy majd összeszed nekem egy infarktust. Szerintem jó amit szeretne, de én is ellene szavaztam. A család férjet, apát akar, nem elnököt... , Amikor András kimegy, az asszonyka leteszi a herőcés tálat, és közelébb hajol hozzám: — Ez az ember nem él, hanem ég! Egy egész falu gondját-baját cipeli a vállán, miközben körü­lötte az emberek hitetlenkednek, csakis az önös érdekeiket kere­sik. Eddig is gazdag tsz voltunk, úgy gondolják néhányan, hogy­ha semmit sem változtatunk, ez­után is nekünk áll majd a világ. Éjjelente olvas, számol, nem al­szik, az Andaxint, az Eunochtint nem győzöm dugdosni, megért­heti, ha tíz év után egy kicsit már a család is unja a dolgot. — Hölgyfodrászt is hozunk a faluba! — hadd legyenek még csinosabbak az asszonyok — ka­csint felém András, amikor visz- szajön. — EKG-t vettünk az orvos­nak, meg műszereket! Gyógyít- gassa csak a betegeinket. A falu­ban már egymáshoz járnak vér­nyomást méretni az emberek és minden családnál van házi pati­ka... Este van, amikor hazaérek, jóllakottan és elgondolkodtató tapasztalatokkal. Oldalamon fi­tyeg az egyetlen fácánkakas, amelynek a megszerzése ezúttal egy teljes napba került... S/alay István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents