Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-25 / 281. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 25., péntek Még egyszer a Győry-ügyrol... Olvasóink november 17-i számunkból ismerkedhettek meg dr. Győry Sándornak, a Mátraalji Szénbányák immár nyugdíjas vezérigazgatója pártból való kizárásának történetével. írásunk napvilágra kerülését követően Kónya Lajos, az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának első titkára, dr. Go- da Miklós, a Mátraalji Szénbányák jelenlegi vezérigazgatója, valamint dr. Asztalos Miklós, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai titkára azzal a kéréssel kereste meg szerkesztőségünket, hogy az üggyel kapcsolatos véleményüket szeretnék megismertetni a nyilvánossággal. Nézzük hát közelebb kerülünk-e így annak a kérdésnek a megválaszolásához, amit múltkori cikkünk címében is feltettünk: miért zárták ki a pártból dr. Győry Sándort? Dr. Goda Miklós, a szénbányák jelenlegi vezérigazgatója csupán annyit kíván hozzátenni a témához, hogy még mint helyettes, dr. Győry Sándor távollétében a vállalati ügyrend alapján vezérigazgatói hatáskörrel is fel volt ruházva. Ezért aláírhatta azt a szerződést, amely a Pénzügyminisztérium és a Mátraalji Szénbányák között, a Lóránt utcai társasházépítésről szólt. Az ugyanazt tartalmazta, amelyet korábban megállapodás címszó alatt az egykori vezérigazgató is aláírt. Hitetlenkedve fogadta elődjének azon állítását, ami szerint nem tudott e társasház építése okozta veszteségekről. Erre az építkezésre dr. Győry Sándor egyszemélyi felelősséggel Thuri Elemért nevezte ki mint főszervezőt, bonyoh'tót. Lehetetlen, hogy 1984-től 1987-ig egyetlenegyszer sem számoltatta volna be a munkák, a pénzügyi helyzet állásáról, alakulásáról. Kónya Lajos, az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának első titkára sokkal részletesebben szólt a témáról. Előre bocsátotta és hangsúlyozni kívánta, hogy nagyon nagy figyelemmel olvasta az újságban megjelent egykori vezérigazgató nyilatkozatát. Dr. Győry Sándor véleményét tiszteletben tartja. Korrektnek ítélte, hogy egyáltalán vállalkozott a nyilatkozatra úgy a Népújságban, mint később a Népszabadságban. — Értékesnek tartom — hallhattuk a városi első titkártól —, amit ő abban a cikkben elmondott. Én is ott voltam azon a megyei pártbizottsági ülésen, amelyiken kizárták a pártból, hozzá is szóltam a vitához, majd a szavazásnál én is a kizárást erősítettem. Ott is elmondtam, most is hangsúlyozom, hogy Győry elvtárs a korábbiakban már bizonyította ügy emberi, mint vezetői értékeit. Ezúttal pedig azért kérek szót, merthogy végül is ez az ügy ide jutott, azért lel- kiismeretfurdalást érzek. Sokat töprengtem már azon, hogy a Gyöngyös városi pártbizottság tisztségviselői és testületéi, valamint a megyei pártbizottság tisztségviselői és testületéi időben megállíthatták volna ezt a folyamatot. Felelősséggel kijelentem, hogy történetiségében vizsgálva az ügyet, 1984-től szerzett tapasztalataim alapján lett volna néhány alkalom amikor egyértelmű és határozott véleménynyilvánítással, állásfoglalással, esetleg a párt fegyelmező eszközeinek enyhébb fokozatú igénybevételével megmenthettük volna Győry elvtársat, mint értékes embert a mozgalom számára is. Önvizsgálatom alapján azt is el kell mondjam, hogy együttműködésünk során minden bizonnyal én is követtem el hibát. Viszont többszöri jó szándékú elvi együttműködési ajánlatunkat bizalmatlanul fogadta. Rendszeres jelzéssel éltünk úgy a megyei párt- bizottság vezetői, mint az egykori vezérigazgató felé, ezeket a jelzéseket meghallgatták, de érdemben semmilyen lényegi intézkedés nem történt. Ez valamit enyhít az én lelkiismeretfurdalásomon. — Miben látja hát a saját és tisztségviselő társai felelősségét? — Ennek megválaszolása azért nem könnyű, mert mint már említettem, nemcsak nekem, hanem a városi pártbizottság titkárainak is megromlott a személyes és munkakapcsolata a vezérigazgatóval és az üzemi pártbizottság titkárával. A Mátraalji Szénbányák Vállalat egyes gazdasági és politikai vezetői nem vették figyelembe a mi jelzéseinket, véleményünket, önmagukat csalhatatlan ítélőképességűnek tartották. Ugyanakkor én mint a Gyöngyös városi pártbizottság első titkára már 1984-ben és 1985-ben az akkor felmerült konkrét ügyek kapcsán több alkalommal írásban és szóban a megyei pártbizottság első titkárához és titkáraihoz fordultam jelzéssel, javaslattal, segítségkéréssel a rendezetlen munkakapcsolataink minden oldalú feltárására, a felelősség megállapítására kérve segítséget. Miután nem történt érdemi intézkedés, ezért a későbbiekben nem a megyei pártbizottság tisztségviselőihez, hanem a megyei párt végrehajtó bizottságához fordultam beadvánnyal és segítségkéréssel. Ez 1986. január 14-én történt. Ezután vizsgálatot rendelt el a megyei pártbizottság vezetése, amely vizsgálat lefolytatásával két titkárt és két osztályvezetőt bízott meg. Ők összegző jelentésüket március 11-én terjesztették a V.B. elé. Ezen ülésen kiderült, hogy a testülethez címzett levelemet nem ismertették meg velük. Párhuzamosan azonos tartalmú névtelen bejelentés érkezett a megyei pártbizottság első titkárához és a NEB megyei elnökéhez. Ezt megbízás alapján a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára és a NEB megyei elnöke együttesen vizsgálták. 1986. május 9-én a Mátraalji Szénbányák Vállalat párt-végrehajtóbizottságának ülésén adtak tájékoztatást a vizsgálat eredményéről. A végső következtetés a megyei pártbizottság gazdagságpolitikai titkára részéről (jegyzőkönyv alapján): „Az elmondottak és vizsgálatunk alapján megállapítottuk, hogy dr. Győry Sándor személyét, családtagjait érintő névtelen bejelentésben közöltek nem felelnek meg a valóságnak, ezért rágalmazások.” Ilyen körülmények között tehát a munkakapcsolat sem dr. Győry Sándorral, sem a vállalat akkori pártbizottságának titkárával Hatvani Ferenccel, sem pedig Szerencsés Istvánnal, a vállalat szb-titká- rával nem javult és nem is javulhatott. — Milyen tapasztalatok szűrhetők le tehát a Győry-ügy kapcsán ? — A pártnak erkölcsi, politikai kárt okozott az ügy. A közvélemény előtt erkölcsi veszteséget szenvedett a korábban köztiszteletben álló vezetés és általában a vezetőkről alkotott kép. Tanulság az is, hogy a pártszervezetek, társadalmi és tömegszervezetek ne szolgálják ki kritika nélkül a gazdaságvezetést, és legyenek mentesek a szubjektivizmustól. A szervezetek egymással szemben is legyenek következetesek, fogékonyak a jelzésekre, a hibákra, együttműködésük elvi alapokon nyugodjék. A pártszervezeteknek folyamatosan kell foglalkozni a hatáskörükbe tartozó káderekkel, időben figyelmeztetni, segíteni gyengeségeik leküzdésében, bátran és következetesen kell élniük a felelősségérvényesítés eszköz- rendszerével. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy időben megfelelő nyilvánosságot kell biztosítani a munkának, a keletkezett ügynek, az ügyek rendezésében. Dr. Győry Sándor ügyében kötött bennünket a hatásköriség is, hiszen ő korábban a Központi Bizottság titkársága hatáskörébe tartozott. Ezért is fontosnak tartom, hogy a Győry- ügy mielőbb teljes körűen feltárásra kerüljön, tárgyilagos értékelésre kerülhessen sor az érintettek felelősségének egyidejűleg megállapításával. Kónya Lajos, a november 18-i városi pártbizottsági ülés határozata alapján többek között dr. Győry Sándor ügyéről is írásos tájékoztatást ad, a holnap kezdődő gyöngyösi városi pártértekezlet résztvevőinek. Elmondása szerint ebben olvashatók majd azok a tények — dokumentumokra való hivatkozással —, amelyek felhalmozódtak ez ügy kapcsán. A szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta azokat a dokumentumokat kronológiai sorrendben 1984 szeptemberétől, amelyben kérte a megyei pártvezetést, a megyei párt végrehajtó bizottságát, hogy érdemben foglalkozzon az üggyel. Sajnos ez már csak akkor történt meg, amikor késő volt, és ez is hozzájárult, hogy dr. Győry Sándort, a Mátraalji Szénbányák immár nyugdíjas vezérigazgatóját ki kellett zárni a pártból. Dr. Asztalos Miklós, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának gazdagságpolitikai titkára mindehhez a következőt kívánta elmondani: — Meggyőződéssel állítom, hogy a megyei pártbizottság testületéi és vezetői — így én is — 1986- ban és 1987—88-ban dr. Győry Sándor volt vezérigazgató körül kialakult ügy tárgyilagos kivizsgálására és lezárására törekedtünk. Dr. Győry Sándorral kapcsolatos, hozzánk eljuttatott bejelentéseket a központi pártszerveknek a közérdekű bejelentések párton belüli intézésére vonatkozó határozatai szerint kezeltük. Az említett ügy kapcsán is ennek szellemében jártunk el. Azokban az esetekben foglalkoztunk a névtelen bejelentésekkel, ameny- nyiben azok konkrétak voltak, és tartalmazták a vádak ellenőrizhetőségéhez szükséges adatokat. így történt ez a Kónya elvtárs által említett esetekben is. A megyei NEB elnökével együtt két alkalommal foglalkoztunk a volt vezérigazgatóra vonatkozó bejelentésekkel. Az egyik esetben — a bejelentés valótlansága ellenére — az üzemi pártbizottság titkárának jelenlétében felhívtam dr. Győry Sándor figyelmét arra, hogy legyen körültekintőbb családtagjai vállalaton belüli ügyeinek intézése során, mivel a vállalati közvélemény ezeket kiemelt figyelemmel kíséri. Az 1986-os bejelentés, amelyről Kónya elvtárs beszél egyébként egészen más vádakat tartalmazott, mint amelyek valódiságának beigazolódása miatt ki kellett zárni a pártból dr. Győry Sándort. A korábbi vádak nem állták meg helyüket. A dokumentumok, a bizonylatok — amelyeket leellenőriztünk és egymással is összevetettünk — nem igazolták az akkori bejelentések valódiságát. A kizárás okai viszont később beigazolódtak, amely szerint: dr. Győry Sándor vezérigazgatói beosztásával visszaélve, kapcsolatait felhasználva rendezte maga és családja lakásügyeit. Az igénybe vett támogatások egy részével családjával együtt jogtalan anyagi előnyben részesült, a támogatások további részénél a szocialista erkölcs normáit megsértve egyéni érdekeit az össztársadalmi és vállalati érdekek royárása érvényesítette. Kis Szabó Ervin „Senki sem a jutalomért csinálja...” Diákok honismereti köre Egyre többet kell törődnünk néphagyományaink, történeti emlékeink összegyűjtésével és ápolásával. Népünk múltjának, kultúrájának felkutatása mindannyiunkat gazdagabbá tesz. Ezzel a céllal hirdették meg ez évben is a Berze Nagy János néprajzi, nyelvjárási és történeti gyűjtőpályázatot, amelyre mindazok nevezhettek, akik múzeumi gyűjtéssel, illetve történetírással hivatásszerűen nem foglakoznak. Az ifjúsági kategóriában ért el 3. helyezést Patkó Dóra, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium 2. c. osztályos tanulója, aki tagja az ott működő honismereti körnek. Elmondta, hogy ez a szakkör — amelynek vezetője Nagy Sándor tanár — más mint általában az ilyen csoportok. Tagjai egy-egy pályázat alkalmával gyűlnek ösz- sze, hogy felkészüljenek a megírásra. Ezért változó a résztvevők száma is. Ez leginkább a meghirdetett versenytől függ, hiszen minden diák más-más témában érzi otthon magát. Persze, nemcsak a „honismeretisek” készítenek pályaműveket, és sokan vannak, akik inkább az országos középiskolás tanulmányi versenyen vesznek részt, mert azok más elbírálás alá esnek. A kiemelt néprajzi témák közül beszélgetőtársunk Az egri hóstyák (külvárosok) paraszt-polgárainak életmódja címmel nyújtotta be írását. — Nagyszüleim a Cifra-, illetve a Hatvani-hóstyákon laknak — mondja erről Patkó Dóra — így nagy segítséget nyújtottak munkámban. A kiemelt témák — amilyen ez is volt — eléggé ismeretlenek, ezért van szükség a pontos feltárásra. — Kevesen tudnak ezekről a pályázatokról, te hogyan kezdted el a munkát? — Már az általános iskolában is vettem részt hasonló versenyen, de ott írásbeli és szóbeli vizsga is volt. Akkor is harmadik lettem és nyári---------------------------------------Mátrafüreden először táborozás lett a jutalmam. Itt a Gárdonyiban pedig osztályfőnökünk, Nagy Sándor szervezett be a honismereti körbe, még első osztályban. Szeretem a magyart és a törit és ezekből is szeretnék továbbtanulni. A feltétel viszont az volt, hogy a négy év alatt legalább egy-két helyezést el kell érnünk. Ez azonban rengeteg pluszmunkát igényel. — Hogyan tudod összeegyeztetni mindezt a tanulással? — Általában a hétvégeken foglalkozom ezzel. A könyvtárba, a várba és régi egriekhez járok források utáni: mindent Összegyűjtők, ami fontos lehet. Ha művészettörténész látogat Egerbe, vagy valamilyen dokumentumfilmet vetítenek, én mindig ott vagyok. Program mindig van, csak részt kell venni rajtuk. Ám ez egyre nehezebb, mert állandó délutáni elfoglaltságok, a nyelvtanulás, szakkörök, edzés, KISZ-gyűlés, edzés leszűkítik szabadidőmet. No, meg szüleim is felháborodnak néha, hogy sosem vagyok otthon, mindig megyek valami után. — Hogyan mérlegelik a pálya- műveket? — A néprajz-nyelvjárást, valamint a történelmet is külön értékelik ifjúsági és felnőtt tagozatban egyaránt. Ezek után továbbítják a Néprajzi Múzeumnak, ahol ismét elbírálják, s talán még az előzőnél is jobb eredmény érhető el vele. — Az iskolában jelent-e ez az eredmény valamiféle előnyt? — Történelemből kaptam egy ötöst és a „kukucskába”, az üvegesszekrénybe kirakták az oklevelet. Úgy gondolom, hogy a tanulmányi és házi vetélkedőket jobban értékelik, többre becsülik, pedig ebben is legalább annyi munka fekszik. Azt hiszem, senki sem az elismerésért, a jutalomért csinálja ezt. Igazából magunknak, készítjük, hogy gyarapodjunk vele. Búzás Zsuzsanna Iskolai erdésznap A műszaki és közgazdasági hetek programjában a mátrafü- redei Erdészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet először rendezett szakmai napot. A csütörtöki esemény alkalmával felavatták azt az iskolazászlót, amelyet dr. Kovács Jenő, a Mátra-Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója adományozott az oktatási intézménynek, sor került az idei elsőéves tanulók ünnepé lyes fogadalomtételére, majd emléklapokat adtak át. A továbbiakban pedig érdekes előadások követték egymást. Szó esett az erdőgazdálkodás jelenéről, jövőjéről, a fa komplex hasznosításáról, természetszerű erdeink egészségi állapotáról, a szakmunkásképzés illetve -továbbképzés kérdéseiről. Az előadók között volt Gáspár-Hantos Géza, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára is. A vér és az élet nem választhatók el egymástól. A honfoglaló magyarok legrégibb alapszerződése a hét vezér ereiből serlegbe csorgatott vérrel pecsételődött meg, szentesítve az esküt, amely szerint Etelközbe indulván, Álmos vezérnek hűséget fogadtak. Ki vonná kétségbe, hogy egy hazát kereső pogány népnek sorsfordulót jelentett a vérszerződés. Hányszor ömlött azóta vére őseinknek, amikor karddal kellett védeni a nehezen szerzett és még nehezebben megtartott hazát, és hányszor ömlött akkor, amikor feleslegesen dúlt az átkozott testvérháború. A vér most is életet jelent, és a véradás most is áldozat! Élet az életnek, hogy dobogjon a szív, áldozat az emberért, egymásért. Ki gondolná, hogy országosan hatszázezer, itt a megyében közel tizenhétezer honfitársunk adja önkéntesen a vérét azért, hogy mások élhessenek. A serleg persze jelképes, mert hatezerötszáz liter friss vér fér el benne évente, annyi csorog ki az erekből fizetség és szerződés nélkül. Megdöbbentőek a vérről írt számok, hiszen negyven észtén dővel ezelőtt, amikor a magyar egészségügyi kormányzat megszervezte, és a Magyar Vöröskereszt a kezébe vette az ügyet, hazánkban mindössze kétszázötvennégy nyilvántartott donor adott „ötvenegy” liter vért. Becsapós játéknak tűnhet a történelem lapjait önkényesen előre és vissza forgatni, de önmagunk okulására talán mégsem szentségtörés, még ha hellyel- közzel szégyenkeznünk is kell. A történelemkönyveket ismerők tudják, hogy 1514-ben a főurak több parasztot gyilkoltak le, mint ahányan elestek Mohácsnál. Valamelyik pápai követ akkortájt írta jelentésében: ha három forint árán meg lehetne ezt az országot menteni, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozza. Manapság ezrek, és tízezrek életét mentjük meg egyetlen krajcár nélkül tulajdon vérünkkel! Meakulpás időket é- lünk, — vétkeink láttán nem is ok nélkül — ám az első országos véradók napja közeledtével a mérleg jobbik serpenyőjébe csö- pögtessünk bele jelképesen a vérszerződés serlegéből legalább annyi vért, mint amennyivel a hét vezér borral keverve koccin tott. A vér ma is olyan érték, mint ezeregynéhány évvel ezelőtt! Nem gyógyír ez korunk divatos betegségére, az „elidegenedésre”, de ha tudná e hazában mind a hatszázezer véradó, hogy kikért csorog a vérük, a harminc, az ötven, sőt a százszoros véradóké is, mint Juhász István, Olajos János az egri Finomsze- relvénygyárból, Fülemen Fe- rencné Bélapátfalváról és a többiek, akkor nem puszta megszokás, alig észrevehető társadalmi feladat lenne a véradás, hanem személyes ügy. Tóth Sándor huszonhét éve egyike azon vöröskereszteseknek, aki másfélezred magával szervezi és szolgálja a véradást, mert tudja, hogy naponta szükség van a friss vérre. Csöndes félelem fog el, amikor a telefonkagylóban hallgatom dr. Molnár Miklós megyei főorvos szavait arról, hogy a megye három városában heti háromszázhúsz palack vér fogy el, évente pedig tizenhatezer és, hogy e nélkül megállna az orvostudomány. Kiderül, hogy a me gye három vértranszfúziós állomása látja el friss vérrel a mátrai gyógyintézeteket, de Budapestnek is szállítunk palackokat. Ki gondolta volna, hogy ha egy Heves megyein szívműtétet hajtanak végre Budapesten, vagy bárhol másutt az országban, annak Egerből küldjük a frissen levett vért. Nem volt kivétel ez alól az a besenyőtelki kisfiú sem, akit az Országos Kardiológiai Intézetben műtötték, és számára a küldött tíz palack friss vér a szó szoros értelmében az életet jelentette. — Kevesebb-e mindez egy korabeli vérszerződésnél? A vérátömlesztéseken túl a különböző transzfúziós' készítmények a betegségek leküzdésének teljesen új útjait nyitották meg. A haematológia, a transz- fúziológia, és az immunológia hazánkban — jelesül megyénkben is —, nemzetközi hírnévnek örvend. Napirendre került a vérből, a vér sejtjeiből, a vér folyékony alkatrészeiből származó vérkészítmények előállítása, és felhasználása. Érdemes harc indulhatott a daganatok, a vér és vérképzőrendszer betegségei, az immunrendszernek károsodásai ellen, hogy csupán a sor elején maradjunk. A vérfelhasználás nekünk, közembereknek is igényelne egy rövidke stúdiumot, kiváltképpen azoknak, akik donorként sietnek, mennek az első hívó szóra. Nekik feltétlenül tudniuk kellene, hogy áldozatuk kjkért, és mi okból tétetett, Ha igaz, hogy egy téli tábortűz maga köré gyűjti a didergő embereket, mennyire inkább az, hogy akik vérüket adják mások életéért — számítva arra, hogy hasonló esetben ők is elvárhatják az életmentő segítséget — egyetlen nagy családdá kovácsolód- nak. Annyi mindent ünnepelünk ebben az országban, annyi napot tűzünk ki foglalkozásunk szerint, talán már nem is hiányozna több, hogy szaporítsuk vele a sort. Magam is inkább a csendes munka híve lennék szívem szerint, de a „véradás” elgondolkodtat: Szükség van a véradók napjára! Ismerjük el negyven év eredményeit, és köszönjük meg a vérszerződők önkéntes áldozatát: A vért! Szalay István
