Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-24 / 280. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 24., csütörtök Dleflüj/aqhet Mit kínál az új Délsziget...? Létezik-e a Beatrice? Nagy Ferót annak idején a hetvenes évek végén, nem a televízióból és nem is lemezkorongokról ismerte meg a nagyközönség. Ennek ellenére szinte egyik napról a másikra mindenki megtudta ki ő, s aki nem jutott el egy-egy vidéki kultúrházba a Be- atrice-koncertre, az sokszor átmásolt kazettákon hallgatta zenéjét, s vele együtt skandálta a szöveget. Mostanra a helyzet annyiban változott, hogy mindezt megtehetjük a tömegkommunikációs eszközök segítségével is. Tudniillik manapság már szívesen választják a rendezők filmszociográfiák, dokumentumalkotások illusztrációjaként a „Riese” muzsikáját. Emellett pedig azt is megérhettük, hogy a korábban kiadhatatlannak minősített dalok napvilágot láttak. Megjelent a dupla nagylemez, amelynek első korongján a régi „klasszikusok” — Nagyvárosi farkas, Térden állva, Nem kell — a másodikon pedig új, az 1980-as évek végéről származó alkotások szerepelnek. Rendszeres olvasóink emlékezhetnek arra, hogy ezt az albumot korábban már értékeltük, de annyit mindenesetre érdemes megjegyezni most is, hogy ez a mostani Beatrice már egészen más, mint a korábbi. Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb vagy rosszabb, hanem különböző műveket sikerült előállítani, amelyek sokkal inkább az ágyon heverő hallgató befogadására várnak, mint a csápolók izzadt tömegére. Mostanában röppent fel a hír: feloszlott a Beatrice. Információink birtokában mi sem cáfolni, sem alátámasztani nem tudjuk ezt, mindössze annyi biztos: van valami zűrzavar a zenekar háza táján, s személycserék mindenképpen várhatók. De a legilletékesebb „szakember” minden bizonnyal meg tudja majd válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Erre lehetőség is nyílik, hiszen Nagy Feró ma délután vendége lesz az egri Keriben rendezett Népújság-hetünknek, s ahogy őt ismerjük, nyilvánvaló: semmit nem rejt véka alá... (kovács a.) Megjelent a Vidróczki-kislemez A közismert Vidróczki Néptáncegyüttes kísérő zenekara — melynek vezetője Kovács Magdolna —, a X. Észak-magyarországi Néptáncfesztivál alkalmából Megkapáltuk szőlőinket... címmel megjelentette első kislemezét. A zenekar hű tolmácso- lója a Kárpát-medence hangszeres népzenéjének. Alapvető feladatának tekinti a Mátra-vidék zenei örökségének összegyűjtését és feldolgozását. A lemez A oldalára a szürethez kapcsolódó néphagyományokból válogattak, a B oldalra pedig az együttes névadójáról, a híres betyárról szóló dalok kerültek. A hanglemezt a Mátra Művelődési Központban, az együttesnél, valamint a bizományosoknál lehet megvásárolni. Miről olvashatunk a Kritika decemberi számában? Többek közt: Király István, Pomogáts Béla tanulmányait, Kodolányi-le- veleket, Grendel-regényrészletet, Kajetán Endre Tamási-ébresztőjét, Si- monyi-verset, Jékely-fordítást és Barcsay-portrét Hatvan országos kiterjedésű folyóirata, a Délsziget új számmal jelentkezett, hogy talán az előzőknél is változatosabb hely- történeti, művészeti anyaggal lepje meg olvasóit. A lap élén találni mindjárt Király István akadémikus tanulmányát, amely Lukács György és Illyés Gyula, a nemzettudat kérdéskörében fogant vitáját mérlegeli. Pro és kontra érvek felsorakoztatása révén jut el a szerző ama összegzéshez, miszerint nincs elvont, az egyes nemzetek lététől elszakadt, önmagában álló nemzetköziség. Mert nyitott a dialektika, s újból meg újból meg kell történjék az emberi egész és a nemzetszemélyiség nem szűnő szintézisteremtése. Ezt követően Kabdebó Lóránt Kodolányi János szellemét idézi a lapban a nagy író hat levelének közreadásával. A címzett Koren Emil evangélikus pap-író, s a posták baráti gesztus, vigasztaló együttérzés szülöttei, amelyek szellemi kalauzt jelentenek a Kodolá- nyi-életmű megértéséhez is. A Délsziget programszerűen tér vissza a határon túli magyar irodalom jeleseinek bemutatásához. Most a Szlovákiában élő GrendelLajosthozza közelünkbe Dlusztus Imre jóvoltából, regénytriptichonja — Éleslövészet, Galeri, Áttételek—méltatásával. Sőt ez utóbbiból érzékletes részletet is publikál. A jeles irodalomtudós, Pomogáts Béla még nagyobb lélegzetet vesz, hogy most közreadott dolgozata szinte az egész határainkon túli magyar irodalom olykor problematikus helyzetét, illetve némelyütt a virágzás föllelhető jelenségeit summázza. Németh László Égető Észtere a régi Hódmezővásárhely enciklopédiája, jegyzi meg „Regényhős és valóság” című munkája élén Kőszegfalvi Ferenc. Majd frissen napfényre került levéltári anyagra támaszkodva mutatja fel a családregény egyik kulcsfigurájának — Égető Éőrinc! — történelmileg hiteles modelljét. Nemkülönben érdekfeszítő Tan- di Lajos kanadai útinaplójának befejező ciklusa, amely „Magyarokkal — magyarságról” alcímmel egy festőművész, Marosán Gyula magáratalálását vázolja fel, a szóra bírt Tar Mihály pedig „igazodási pontként” tűnik elénk a torontói emigráció sokszínű, ellentmondásokkal is terhes közegéből. Ugyanekkor a néprajztudománnyal szemben sem mostoha az új Délsziget-szám. S miközben az ELTE professzora, Katona Imre tollából rokonszenves méltatást olvashatunk az egykori gyöngyösi gimnáziumigazgató, Fülöp Lajos „Baranyai Kalevalájáról, Polner Zoltán archaikus népi imádságokban idézi meg a Dél-Alföldet, Tárkány Szűcs Ernő pedig „Menyasz- szonytánctól a hálapénzig” címmel, rendkívül sokfelől közelítve és élvezetes stílusban fogalmazza meg mindannyiunknak a jelenidő népi jogszokásait. A helytörténeti munkákat szokásosan ezúttal is két város inspirálja. Felletár Béla egy század eleji vásárhelyi polihisztor, a költő, drámaíró, muzsikus, zeneszerző, vallásalápító Kiss Antal személyét hozza közelünkbe első világháborús, hadifogságból keltezett levelének közreadásával, míg a történész Németi Gábor „Ki kell mondani az igazságot” címmel az 1950-es esztendő törvénysértéseinek áldozatul esett hatvani vasutascsaládok után nyomoz Kistarcsán, Recsken, s a Hortobágyon, boncolgatva egyben a június 19-i új-hatvani provokáció hátterét, összetevőit. Ami pedig a képzőművészeti kultúrát illeti? Kristó Nagy István az idén elhunyt, korszakos életművet maga után hagyó Bar- csay Jenő munkásságáról ír a lap befejező részében, Fábián Gyula a Marosvásárhelyről menekült Balázs Imre festészetét villantja fel egy tanulmányban, Dömötör János a rézműves Bodrogi Lajosnak állít emléket hatvani tárlata kapcsán, Domonkos László pedig az ugyancsak erdélyi indíttatású fametsző, grafikus Gy. Szabó Béla életművének költői világába kalauzolja az olvasót. A szépprózát, illetve a lírát Grendel mellett Jankó Ágnes novellája, Benke Irén, Losonci Miklós, Simonyi Imre, Tarbay Ede, Nikotin Éva, Oláh Nóra, Sass Ervin, Sarkady Sándor versei, valamint Jékely Zoltán és Cseh Károly fordításai képviselik a friss Délsziget-számban, amelyet megyénk nagyobb művelődési intézményeiben is forgalmaznak. Folytatódik az Értékrend- Kultúra—Ideológia című eszmecsere. „Vegyétek vissza a szak- szervezeteket! Ha most akarjátok, a tiétek lehet!” Ezt a következtetést fogalmazza meg Tho- ma László, miután tudományos alapossággal tárja fel a kialakult kritikus helyzet okozóit és sajátosságait, azt a helyzetet, amely „egyaránt sújt munkást és értelmiségit”, és amelyet az is jellemez, hogy a „tagságnak a szak- szervezettel szembeni bizalmatlansága ma apátiában is közömbösségben fejeződik ki”. Megállapítja, hogy a magyar társadalom újból egy átrendeződési folyamat kezdetén áll, hogy az adóreform elmélyítette a jövedelmek közötti amúgy is óriási különbségeket, a szegényeket mégszegényebbé, a gazdagokat méggazdagabbá teszi. Kitér a lengyel Szolidaritás tevékenységére is és kifejti, hogy véleménye szerint mi a teendője a továbbiakban a magyar szakszervezeti mozgalomnak. A Baloldali Alternatíva Egyesülés vitát rendezett Reform- programok 1987—1988 címmel, amelyről részletes összefoglalást készített Lenkei Gábor. „Hogy mi forr ki napjaink igencsak forrongó közéleti mozgalmaiból, nagyrészt annak a függvénye, milyen mértékben tudják korszerű normákká alakítani politikai kultúránk demokratikus játékszabályait...” írja Szerdahelyi István azoknak a megjegyzéseknek bevezetőjeként, amelyben a Fejtő Ferenccel folytatott beszélgetés több megállapításával vitatkozik. Fejtő visszaemlékezései sok szempontból újszerű megvilágításba helyezik a harmincas évek hazai irodalmi-politikai légkörét, a Szép Szó és a Válasz megítélését, a népiurbánus ellentétet, a szociáldemokrácia és a kommunisták vitáit, a sztálinizmus hatását a magyar munkásmozgalomban, a felszabadulás utáni politikaiideológiai helyzetet. A visszaemlékezések nem mentesek a szubjektivizmustól és a tárgyi tévedésektől sem — amelyekre Szerdahelyi István reagál, de így is rendkívüli személyiség izgalmas megnyilatkozása (az interjút Franciaországban Széchenyi Ágnes készítette 1987-ben). A színházi képzés színészeket és rendezőt egyaránt érintő problémája a témája annak a beszélgetésnek, amelyet Bóta Gábor készített Gábor Miklóssal. — Bécsy 7öműstanulmánya „korunk megnyomorított hőseivel” foglalkozik, Beckett: Godotra várva és Örkény: Pisti a vérzivatarban című drámáit elemezve. Szédítő karrier — Na, fiam, bedobunk a mély vízbe... — szusszantott egy szil- vóriumillatú Dészabó, a Tömegsport című napilap rovatvezetője. — Holnap egy valódi focimeccsről tudósíthatsz, fél flekkben. E szavak hallatára Pentelének az izgalomtól összekoccantak a térdei, pedig meglehetős karikalábai voltak. Ugyanis ő mindeddig csak kis színeseket szállított a lapnak a Klauzál téri snóblibaj- nokságról. S most egyből egy tétmérkőzésről írhat! Tudniillik holnap az Alsópiszke — Bőrszattyán meccsen dől el az NB ívben a 13. hely sorsa... Másnap délelőtt Pentele háttéranyagokat gyűjtött az alsópiszkei kocsmában és a plébánián, de a mérkőzés előtt negyedórával már a helybéli téesz lelkes pártolótagjainak segédkezett elhessegetni a focipályáról a teheneket. A meccs kezdetét jelző sípszó azonban nemcsak a teheneket zavarta meg, hanem a Tömegsport ifjú tudósítóját is, mivel a fütty után a játékosok úgy elkezdtek ide-oda rohangálni, hogy Pentele képtelen volt megszámolni őket. Mentségére legyen mondva, hogy élete első focimeccsére készülve izgalmában a labdarúgás helyett véletlenül a lengőteke szabálykönyvét hozta magával, így hiányzott a megbízható szakirodalom. Amikor a játékosok zuhanyozni indultak a közeli gémes- kúthoz, Pentele megkérdezte a végeredményt a bírótól, majd blokkfüzetébe kanyarított néhány kerekded mondatot az időjárásról és a pályagondnok kutyájáról. — Elsőre nem is rossz... — szusszantott kivételesen egy ve- gyesgyümölcsillatút a rovatvezető, a féloldalnyi tudósításra bandzsítva. — Lenne egy kérésem, főnök — bátorodott fel mértéktartóan Pentele. — Szeretnék három nap szabadságot, az alatt megírnék egy focikönyvet. A kétszázezer példányt órák alatt szétkapkodták, hiszen Pentele Datolya II-ről írta könyvét, a harmincas évek legendás platinacsapatának sztárjáról, Horthy Miklós jobbszélsője voltam címmel. Azóta megjelent a bővített második kiadás is, amelynek függelékében már szóhoz juthattak Datolya II. egykori barátai is, mind a tizenhétezren, valamint egyetlen ellensége: Winston Churchill. Természetesen Pentele nem pihent friss babérjain. Gyors egymásutánban könyveket írt a Klauzál téri lányokról, a snóbli- királyról és egy rockegyüttesről: a bőrszattyáni Mokaszinról. Hetente megjelenő művei terjesztésére saját aluljárót fúratott a Klauzál téren, s ezekben a percekben éppen emlékiratain dolgozik. A páros heteken tagja az írószövetségnek, a páratlanokon viszont rendre kilép onnan. S még valamit: azt a bizonyos meccset egyébként az Alsópiszke nyerte kettő—egyre... Walter Béla A régész visszatekint A várfeltárások harminc éve Október végén a műemléki és múzeumi hónap keretében nyűt meg egy kiállítás az egri Dobó István Vármúzeumban az erődítés feltárásának harminc évéről. A tárlat összeállítóját, a kutatást vezető régészt kértük meg, hogy mutassa be olvasóink számára ezt az anyagot, egyben számoljon be a legérdekesebb eredményekről. Az alábbiakban az ő írását adjuk közre. Ez a bemutató a várfeltárások első huszonöt évéből szemelvényeket ad, s az utolsó öt esztendő régészeti megfigyelései, restaurátori munkái eredményeként „megszületett” leletekre, értékekre összpontosítja a figyelmet. A két világháború közti hosz- szabb, folyamatos, majd azt követően a Setét-kapu, a keleti várfal helyreállításával kapcsolatos rövidebb vizsgálat után 1957-től került sor a még most is folyó régészeti kutatásokra, leletmentésre és helyreállításra. A harminc esztendő első eredménye a vár legrégebbi megmaradt épületének, az egykori püspöki palotának és környezetének — Föld-, Tömlöcbástya és az északi falszoros — vizsgálata és bemutatása volt. Ez az épület nemcsak műemlék és történeti értéke miatt volt fontos, hanem azért is, mert ide került a vár történetét bemutató állandó kiállítás. Ez dokumentálja részletesen az első huszonöt év eredményeit. A mostani, szerényebb méretű, csak egy tárlóban, fényképeken jelzi a legfontosabb részleteket és mozzanatokat. Inkább az utóbbi öt esztendő során előkerült és restaurált tárgyakat kívántuk most felvonultatni. A tárlat két kisebb teremben helyezkedik el, az elsőben látható a múlt: néhány helyreállított részlet a kutatás kezdetén, s a restaurálás után. Itt tekinthetők meg az erődítmény területén feltárt Árpád-kori falu és temető leletei. Nagyon érdekesek azok a rekonstrukciós rajzok, amelyeket a várszékesegyház feltárási eredményei alapján készített Sedlmayr János. Ezek közül több már korábban is ismert volt, új azonban az első kettő. Rábukkantak ugyanis egy körtemplom alapjaira. A kutatás legújabb adatai alapján ez készült először a várhegyen, s ha igaz a hagyomány, ennek építését nézhette Szent István a királyi székről. A második ábrázolás is friss, az első a keresztelőegyházat, a körtemplom bővítését mutatja be, amely a XI—XII. század fordulóján épülhetett. Egyik része talán püspöki palota volt. A második teremben azonnal szembetűnik egy gótikus, kőből faragott, gazdag redőzetű ruhában ábrázolt női alak, egy madonna, amelynek lábánál egy térdelő, fegyvert viselő alak látható. Sajnos, mindkét figura feje hiányzik. Az arannyal, kékkel és pirossal festett szobor köpenye részben ráborul a térdelő hátára. Részletei alapján, művészi értékét tekintve ez a budavári gazdag gótikus szoboregyüttessel azonos értékűnek mondható. Restaurálás folyik. Itt igen színes, változatos, mázas, és többszínmázas kályhacsempék is megtekinthetők néhány hasonló korú gótikus és reneszánsz edény társaságában. Ennek a most helyreállított anyagnak külön értéke, hogy a füleki várban talált tárgyakkal mutat több esetben azonosságot. Ez fontos a további kutatás számára, mert arra utal, hogy egy műhelyből kerültek ki. Ezenkívül még néhány törökkori színes habándarabokat; pipákat, kancsót stb. mutatnak be. A kiállítás rendezői két kisebb, de értékes gótikus szobortöredékkel zárják a szerény bemutatót. Kozák Károly Százhetvenedik születésnapján, november 11-én avatták fel Dunaföldváron a híres Afrika-kutató, Magyar László szobrát. Az alkotás Mészáros Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész munkája. (Fotó: Gottvald Károly — MTI)
