Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-17 / 274. szám

1988. november 17, csütörtök A Nap kél: 6.52 érakor — nyugszik: 16.07 órakor. A Hold kél: 13.09 órakor — nyugszik:------­S zeretettel köszöntjük névnapjukon HORTENZIA, GERGŐ nevű kedves olvasóinkat A mai HORTENZIA annak köszönheti létét, hogy a szülők leánykájuknak szí­vesen választottak a virágok nevei közül. Az Ázsiában és Amerikában honos „hortenzia" virágnévből származik ugyanis a név. A világtörténelem egy érde­kes Hortense nevét őrzi: őt Napóleon öccsével, Lajossal házasította össze, és ezen a néven rövid ideig Hollandia királynője volt, anyja pedig — Beauharnais tábornok volt felesége — Napóleonhoz ment nőül. Természetesen a hortenzia virág illik a mai nap ünnepeltjéhez. A HORTENZIA mellé nemrég csatlakozott e nap élén a GERGŐ, a Gergely meghitt, családias alakja, amely azonban már az Árpád-köri oklevelekben is szerepel. Jelentése az ógörög nyelv „gregorios” szava Qtán annyi, mint „ébe­ren őrködő”. Nyelvünkben hangátvetés és mássalhangzó-hasonulás után a Gregorból Gerger, majd Gergely, végül Gergő lett. ciS {időjárás Várható időjárás ma estig: Főként nyugaton és északkeleten, majd északon lesz többször erősen- A TÖRVÉNYTERVE­ZET VITÁJA. A Hazafias Népfront keretében működő Katolikus Papok Békebizottsá­gának megyei választmánya és az Egyházközi Békebizottság teg­nap Egerben együttes ülésen vé­leményt mondott a választójogi törvénytervezetről. Az esemé­nyen, melyen részt vett Mészáros Albert, a HNF megyei titkára és Danes Lajos, a megyei tanács egyházügyi titkára, dr. Zana Bé­la megyei főügyészhelyettes tar­tott bevezető előadást, amelyet élénk vita követett.- SZÁNTÓVERSENY. Szán­tóversenyt rendezett a napokban Heves és vonzáskörzete traktoro­sainak a tamamérai KISZ-bi- zottság. A húsz versenyző közül Juhász Gábor a kisgép, Bodó Jó­zsef a középgép és Csikós Ferenc a nagygép kategóriában győzött, valamennyien a helyi termelő- szövetkezet dolgozói.- NAGYCSALÁDOSOK CSOPORTJA. Ma délután 16.30 órakor alakul meg Eger­ben a Hazafias Népfront városi bizottságának székházában az Országos Nagycsaládosok Egyesületének helyi csoportja. Az eseményre eddig huszonöt família jelezte részvételi szán­dékát. EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­felhős az ég, de számottevő csapa­dék sehol sem várható. Az észak- nyugati szél tovább gyengül. Szá­mos helyen erősen párás lesz a le­vegő, néhol köd képződik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.- ILCO KLUB. Ma délután 15 órakor tartja alakuló ülését Gyöngyösön, a szakszervezetek városi bizottságán az úgyneve­zett ILCO klub. Ide azokat a be­tegeket várják, akik életében mi­nőségi változást okozott az a mű­tét, mely során a vékony- vagy vastagbél nyílását, vesevezetékét a hasfalra ültették ki.- AZ ERDÉLYI MENEKÜL­TEKÉRT. Húszezer forint gyűlt össze azon a hangversenyen, me­lyet Hevesen a művelődési köz­pontban tartottak az erdélyi me­nekültek megsegítése érdekében. A programban többek között fel­lépett a helyi zeneiskola és a jász­berényi zeneiskola négy-négy ta­nára.- MEGHOSSZABBÍTOT­TÁK. Meghosszabbították az or­szágos falusi vers- és prózamon­dó versenyre való jelentkezés ha­táridejét. Jelentkezni november 25-ig lehet Egerben, a Megyei Művelődési Központban és a Te- szöv székházában.- TELELOrrÖ.NYERE­MÉNY. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a novemberi telelottó nyereményei — a nyereményil­leték levonása után — a követ­kezők: 5 találatös szelvény nem volt. A négyesekre 175.550, a hármasokra 1077, a kettesekre 37 forintot fizetnek. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az' egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg üt 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Ki mérje a vérnyomásunkat? Érdekes felfedezést tettek olasz kutatók. Ha az orvos szemé­lyesen méri mega beteg vérnyomását, az értékek magasabbak, mint ha ezt egy nővér végzi. Nos, egy férfitársaim közötti vil­lámfelmérés során én pontosan ellenkező eredményre jutot­tam. Mindenki határozottan állította, hogy akkor megy fel jobban a vérnyomása, ha a puha nővérkezek matatnak a fel­karja körül. (koncz) ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL - MÁRA —-—------■■■■■■■ ——-----------—--------------———— -------------—-r L apunk történetében először Megjelent a Népújság Kalendáriuma Lapunk történetében először megjelent, s ma már megyénk postahivatalaiban, az újságá­rusoknál és más terjesztőknél kapható a Népúj­ság Kalendáriuma. Szerkesztőségünk és a He­ves Megyei Lapkiadó Vállalat először jelente­tett meg ilyen jellegű kiadványt, mely érdekes olvasnivalókat és hasznos tudnivalókat tartal­maz. A kalendáriumban több keresztrejtvény is található, melyek megfejtésével hordozható színes televíziót is nyerhet a szerencsés olvasó, ha a megfejtéseket december 20-ig eljuttatja szerkesztőségünkbe. Minden kedves olvasó­nak sok szerencsét és kellemes szórakozást kí­vánunk! Huszadik századi történelmünk vitás kérdései Huszadik századi történel­münk vitás kérdései címmel elő­adás-sorozatot szervez a Heves megyei KISZ-bizottság az egri Ifjúsági Ház nagytermében. Äz első program csütörtökön, 17 órakor lesz, amikor is Diószegi István, a budapesti Eötvös Ló­A városi jogú nagyközségi párt-végrehajtóbizottság októ­beri ülésén hozott határozatot arról, hogy Füzesabonyban létre­hozzák a bűnmegelőzési taná­csot. Egyhónapos előkészítő mun­ka után tartották meg a hét első felében a testület alakuló ülését, amelyen elsőnek dr. Varga Lász­ló rendőr őrnagy, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vezetője Hagyományos ünnepségükre készülnek Füzesabonyban a Re- menyik Zsigmond Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Diákotthon nevelői és tanulói. A nagyközség felszabadulásá­nak évfordulóján, november 18- án rendezik meg ezúttal is az el­sőéves postaforgalmi tagozatos diákok eskütételét. Köztudott ugyanis, hogy a tanulók a tanév második felében már postai gya­Az utóbbi napokban sokan keresték hiába kedvenc fogkré- müket az üzletek polcain. Jobb esetben is csak Pomorint, netán Hófehérkét kaptak, ahol egyál­talán ez is akadt. Mi lehet ennek az oka? Csanálosi Józsefné, a Mátra Füszért egri fiókjának áruforgalmi előadója szolgált magyarázattal. — Valóban gondot jelent e ter­mék hiánya — igazolta észrevéte­leinket. — Most már a bolgár Po- morin két évi készlete is elfo­gyott. E rendkívüli hely­ránd Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi tanára be­szél Trianonról és a közgondol­kodásra gyakorolt hatásáról. Az elkövetkező napokban, hetek­ben szó lesz még a Horthy-rend- szer bel- és külpolitikájáról, a pá­adott tájékoztatást a térséget jel­lemző bűnözési mutatókról, a bűncselekmények okairól. Ezt követően a 15 tagú tanács meg­választotta a tisztségviselőket: elnökké dr. Zelei Józsefet, a füze­sabonyi pártbizottság munkatár­sát, titkárnak Varga József rend­őr főhadnagyot, a helyi kapi­tányság dolgozóját. Az elnökség tagja lett még Malinóczki István, a káli Károlyi Mihály Termelő­korlatra járnak, forgalmi és ügy­viteli munkát végeznek, ehhez viszont elengedhetetlen a hivata­li eskü letétele. A leendő postások a Miskolci Postaigazgatóság vezetői, a tele­pülés és az iskola képviselői, va­lamint a hozzátartozók jelenlété­ben tesznek eleget kötelességük­nek, s írják alá az eskütétel ok­mányát, majd a szokásokhoz hí­zet a véletlenek kedvezőtlen egy­beesésének tulajdonítható. Ugyanis azokat a márkákat, amelyeket a Caola Vállalat sze­relt ki, azért nem tudták forgal­mazni, merfnem kaptak a tubus­ra zárókupakot az ipartól. A Délkerrel pedig az a gond, hogy ők éves szinten szállítják a szer­ződött mennyiséget. S december 31-ig mindig is teljesítik kötele­zettségeiket. Viszont ha ilyen rendkívüli helyzet adódik, nem tudnak hozzánk igazodni, hiszen nem mindig azt a cikket gyártják, rizsi békeszerződésről, a szemé­lyi kultusz éveinek bel- és külpo­litikai kérdéseiről, valamint a hatvanas és hetvenes esztendők gazdaságtörténeti érdekességei­ről, továbbá nemzettudatunk alakulásáról is. szövetkezet elnöke és Sághy Ár­pád, a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárának főmérnö­ke. A jelenlévők — a tanácskozá­son részt vett és felszólalt dr. Jó­nás Pál rendőr alezredes, a He­ves Megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetőhelyettese is — vége­zetül megtárgyalták és elfogad­ták a jövő esztendei munkater­vet. ven felkötik az emlékszalagjukat az oktatási intézmény zászlórúd- jára. A negyven postaforgalmis tanuló, valamint a gimnáziumi tagozat diákjainak nevében az is­kola vezetése ünnepélyesen veszi át azt a Proper 16 típusú számító­gépet, amelyet a tananyag fel­dolgozásának segítésére a posta­igazgatóság ajándékozott a kö­zösségnek. ami kisebb vagy nagyobb körzet­ben hiánycikk. — Várható-e akkor kedvező változás? — Igen — válaszolta. — Most érkezett egy nagyobb szállít­mány. Több fajta is található ab­ban, így például Ovenall, Amo- dent, Kolynos és Hófehérke. A közeljövőben pedig kurrensebb külföldi pasztaféleségeket is vá­runk. Reméljük, nem lesz ezután ilyen fennakadás. (H.J.) Török teaház Egerben A Heves Megyei Köjál egész­ségnevelési osztálya már tavaly is nagy sikerrel szervezte a külön­böző, kelet-ázsiai teázási szoká­sokat bemutató estjeit az Élet­mód és kultúra rendezvénysoro­zatában. A buddhista valláson alapuló japán, kínai, indiai teaivási ha­gyományokat már megismerték az érdeklődők, tegnap az áfész Török Bazárjával közös szerve­zésben az ottomán-török és bel­ső-ázsiai teák élvezetébe vezet­ték be az ínyenceket és a csersa­vas ital kedvelőit. A teadélután háziasszonya Kakukk Jenőné, a szokás életmód és hagyomány- rendszerét is ismertette. A rend­hagyó ceremóniára érkezőket keleti zene és videofilm-vetítés is szórakoztatta, remélve, hogy a méregerős feketekávézást is el­lensúlyozni tudják az illatos pá- rájú teával. Egyébként a tegnapi, az ázsiai teaházi esték utolsó rendezvénye volt, hisz a híres élvezeti cikk tör­ténelmi útját végigjárva, a követ­kező állomás már Európa, azon belül is Anglia. S hogy ott ho­gyan fogyasztják a zamatos ne­dűt, azt december 7-én, Hatvan­ban az Ifjúsági Házban tudhatják majd meg az érdeklődők. Kétnyelvű gimnázium Miskolcon A miskolci Avasi Gimnázium­ban az 1989-90-es tanévben im­már másodízben indul majd ma- gyar-némeácétnyelvű osztály. Je­lentkezhetnek mindazok a tanu­lók, akik a német nyelvet az álta­lános iskolában fakultatív tárgy­ként vagy más úton tanulták, te­hát nyelvismeretük jó színvona­lú. A beiskolázás felvételi vizsgá­val történik márciusban német­ből, magyar nyelv és irodalom­ból, matematikából és oroszból. A képzés tartama négy év. A fel­vételt nyert diákok az első évben heti tizenegy órában tanulják majd a németet, a történelmet és a fizikát pedig szintén ezen a nyelven oktatják számukra. A második osztálytól kezdve már a biológiát, a földrajzot és a mate­matikát is ezen az idegen nyelven tanulhatják. A négy év végén az érettségi vizsgát is németül teszik le, s így nemzetközi bizonyít­ványt kapnak. Jelentkezés a szokásos mó­don: Avasi Gimnázium (Mis­kolc, Klapka út 2. Pf: 20.). rA Merkúrtól^ V. jelentjük J Trabant Lim. Hyc. Bp. 1071 Trabant Combi Hyc. Budapest 150 Trabant Lim.Spec. Bp. 16465 Debrecen 12880 Trabant Combi Bp. 5473 Debrecen 4125 Wartburg Standard Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Bp. 5622 Debrecen 4425 Wartburg Spe. tolótetős Bp. 17321 Wartburg Tourist Bp. 4842 Debrecen 2512 Skoda 105 S Bp. 12889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Bp. 29430 Debrecen 17169 Lada 1200 Budapest 47958 Debrecen 34439 Lada 1300 S Bp. 24442 Debrecen 17870 Lada Szamara Bp. 3112 Debrecen 2626 Lada 1500 Bp. 16284 Debrecen 12147 Lada Combi Bp. 1355 Debrecen 421 Lada Niva - 851 Polski Fiat 126 P Bp. 4855 Debrecen 3440 Dacia Limousin Bp. 17592 Debrecen 12822 Dacia Combi Bp. 4745 Debrecen 3625 Dacia TLX Budapest 9195 Debrecen 5263 Z&stava Budapest 20492 Opel Kadett Budapest 450 Bűnmegelőzési tanács alakult Füzesabonyban Füzesabony felszabadulási jubileumán Leendő postások eskütétele Megkérdeztük: Hová tűnt a fogkrém ? NÉPÚJSÁG — a Magyai' Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSŐ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Thumbnails
Contents