Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-15 / 272. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1988. november 15., kedd

KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS

Tartalmi értékek?

Egy részlet a filmből

Ma már senkinek sem kell felidézni a Brezsnyev-éra torzulása- ' it, visszásságait, hiszen az utóbbi időben számos cikk, kommentár, riport, szenzációs erejű leleplezés taglalta azt, hogy miként élt tovább ebben a korszakban a sztálinizmus, hogyan virágzott a korrupció, s mennyire dívott az alig visszafogott személyi kultusz.

Fonnyadozott a pórázra fogott irodalmi élet, megsebződött a filmművészet is. A kényelmesebb, s komformistább, s kevésbé jellemes alkotók idomultak — mindig voltak és lesznek ilyen satnya karakterek — a kívánalmakhoz, a megelégedtek a kétségkívül hősi múlt kritikátlan aj- nározásával.

Anatolij Szolonyicin nem tartozott közéjük, hiszen celluloidszalagra vitte Jurij Geman árnyalt szemléletről tanúskodó elbeszélését. Az Ellenőrzés az utakon azonban fennakadt a szolgalelkű kontrollálok rostáján, s az 1971-ben elkészült mű dobozban aludta Csipkerózsika-álmát, egészen az 1985-ös bemutatóig.

Felfoghatjuk ezt a produkciót a glasznoszty egyik korai ajándékának is.

A hétfői, a november hetedike tiszteletére beiktatott vetítés mégsem keltett különösebb meglepetést, s nem is ajándékozott meg minket osztályon felüli élményekkel.

Nem vitatom, hogy három

esztendővel ezelőtt rendkívüli esemény lehetett a stáb hazájában, hiszen afféle nyitásnak is számíthatott.

Itt és most azonban legfeljebb tartalmi sajátosságaira figyelhettünk fel. Arra, hogy főhőse egy árulóvá lett, a németekhez csatlakozott katona, aki később megbánja gyengeségét, s csatlakozik övéihez, akik meglehetősen tamáskodóak, s csak egymást követő próbatételek révén óhajtják befogadni.

Ezzel a gondolati maggal mi nem sokat kezdhetünk, hiszen a Júdások sehol sem szimpatikusak, mert a hétköznapok küzdelmei során mindent feladhatunk, csak tisztességünket nem.

A lélek — az igen kifinomult — azonban elnéző, ha a vétkes megjárja a bűnbánás stációit. Vívódva, vergődve, gyötrődve, konfliktusok kereszttüzétől szenvedve. Ráadásul ennek ábrázolásával, sokrétű érzékeltetésével sem maradhat adós az, aki ilyen figurát jelenít meg.

Ez a szemlélet hibádzott. Mintha egy távolba ívelő út első állomásainál sziesztáztunk volna, s ott marasztaltak bennünket, ahonnan sietni akartunk tovább.

Már létező, megközelíthető szellemi magaslatok felé.

Induljunk hát, újabb csúcsok várnak, de ne feledjük a szemet gyönyörködtető lankákat se...

Pécsi István

Hitelből

Nem minden tanulság nélküli az Egymillió fontos bankjegy című film története. Főhőse fogadásból megkap egy csodálatos bankót, amelynek névértéke egymillió font. S ebből a papírfecniből csodálatos gazdagság sarjad ki, hamar a felső tízezer illusztris tagjává válik szegény sorsú barátunk. S még fel sem kell váltania pénzét, elég az, ha tudnak róla, ha ott lapul a háttérben. Özönlik hozzá a hitel, a kezét sem kell mozdítania, máris övé minden, amit csak megkíván.

Végül is érintetlenül adja visz- sza az egymillió fontot, mert már nincs szüksége rá: boldogul nélküle is.

Voltaképpen — ha úgy tetszik — egy tantörténetet láttunk. Annak idején reformkorunk legjelesebb gondolkodója, Széchenyi úgy vélekedett a hitelről, hogy az nem más, mint hinni és hitelt adni másoknak. Nem a pénzforgalmat látta tehát elsődlegesnek, hanem az emberi kapcsolatok alapját jelentő bizalmat, amelyre már épülhet egzisztencia vagy éppen nemzetgazdaság.

Mert az elmúlt évtizedekben mit is tettünk mi az egymillió fontos bankjegyeinkkel? Első dolgunk volt, hogy felváltsuk, aprópénzt csináljunk belőle. így aztán nem is csoda, ha nálunk is majdnem beállt az a csődhelyzet, amelybe a filmbéli Henry Adams került.

Kikászálódni persze nem

könnyű. Semmi reményük arra, hogy a „szőnyeg alól” előkerül egy-kettő ezekből a kölcsönban- kókból, mert oda egészen más dolgokat sepertünk. A filmbéli csodálatos megoldás tehát számunkra egyáltalán nem jelent esélyt. Ettől függetlenül persze érdemes alaposan kiporolni azt a szőnyeget, s elvégezni a szükséges nagytakarítást.

Azt hiszem, Mark Twain elbeszélése valóban ilyen tanmese jelleggel készült. De írói nagyságát bizonyítja, hogy bármennyire is kész tanulságokkal látott munkához, volt annyi szellemesség benne, hogy élő alakokat mintázzon meg. Emberi esendősé- gük, kedvességük avatja őket valóban érdekes figurákká. Nem is szólva arról, hogy milyen kitűnő színészek alakítják a főbb szerepeket Gregory Peck, Jane Griffith, Ronald Squire nem akármilyen odaadással és szellemességgel játszik.

Egy történet láttán sok minden eszünkbe juthat. Elsősorban attól függ, hogy mi foglalkoztat bennünket. Bár az ilyen jellegű sztori elég egyértelműen irányítja a figyelmünket arra a problémára, ami az író és a rendező fejében megfordul. Az ünnepi kínálatban hangsúlyos szerepet kapott az Egymillió fontos bankjegy, annál is inkább, mert a hit és a hitel kérdései bizony nem kis fejtörést okoznak mostanában számunkra. Gábor László

Az MMK és a Hevesi Szemle Miniszínpadán

Csengők és harangok — útközben

Szabó Gyula kiváló művész zenés irodalmi estjét rendezték meg a múlt héten a Megyei Művelődési Központ színháztermében.

A zenés jelzőt el is hagyhatnánk, ha a másfél órás műsor értékeiről érdem szerint szólni kívánnánk. Mert amit a kitűnő színész a versekkel mível, az egészen más kategória, mint amikor könnyedén igyekszik énekelni, olyat, amire mindig is bejön a taps. Akármekkorát bakizik is.

Maradjunk tehát a verseknél. Nagy Lászlót szaval, Erdélyi Józsefet, Jókaiból idéz és eízengi végezetül Vörösmarty Szózatát. Előbb azonban nem állhatja meg, hogy az alföldi világ ízeit ne kóstoltassa végig velünk. Azt például, amikor a falusi csengő hírül adja, hogy ki nem eszik már több szalonnát, mert bekövetkezett számára a csendítés ideje. Nem téveszti el hatását az sem, amikor a harang zengését-bon- gását utánozza, hiszen ennek a ritkaszép férfiorgánumnak megvan az a sodró lendülete, a harang szava, amit csak akkor ért igazán a síksághoz szokott ember is, ha delet kondit a „kecskeméti öreg templom nagy harangja. ”

Mégsem ezt jegyezzük fel elsősorban egri szereplése után. Hanem inkább azt, ahogy önmagáról szól. Ahogyan megélte gyerekkorát, ahogyan bemutatta azt a pöttöm legénykét a népes családból; ahogyan a színházba vágyódás, a „szerepelhetnék” éhsége elkapta. Amikor a csillapíthatatlan vágy és sorsszerző ösztön, a belső hang suttogására ráállván biztatta őt végigmenni — a megsejtett úton.

De még ezt is csak lépcsőfoknak használta a művész ahhoz az erkölcsi maximához, annak az igazságnak a kimondásához, amely abban áll, hogy az anyai

A reform — ma

A mátraalji városba rendre meghívják a reformtörekvéseket elméletileg megalapozó tudósokat. A Bajza József Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, a Mátra Művelődési Központ, a TIT városi szervezete és a gyöngyösi főiskola KISZ-szervezete előadás-sorozatot indít Reform — ma rímmel. Hét alkalommal különböző helyszíneken a közelmúlt történelmének, a napi politikának a legfontosabb kérdéseit elemzik majd. Az előadók között ott lesz egyebek mellett Gombár Csaba politológus, Kiss Gy. Csaba és Hanák Péter történész. A legközelebbi rendezvény november 25-én 18 órakor lesz, amikor is Frenkl Róbert, a Test- nevelési Főiskola professzora a testi-lelki egészség kérdéseiről szól majd.

tanítást elfelejteni, megtagadni nem szabad. Meg aztán abban is áll, hogy aki a családban féltve őrzött hitet, a vallást nem tartja meg, nem növeszti fel magában, nem akarja magáévá tenni, az vajmi keveset ért meg ebből a népből, ennek a népnek a múltjából és egyáltalán — a történelemből. Amiből mi is következünk. Aminek mi is szolgálattevő emberei vagyunk, nem is akármilyen korszakunkban. És két vers, két anekdotázó fordulat között, nem is kevés iróniával, de a sértett igazság védelmében azt is elfortyantotta, hogy a mai színi növendékeknek úgy kellett feladnia, keményen rájuk parancsolt házi feladatként a Himnusz és a Szózat megtanulását, mert nem tudták, ők, akik a színi pályán azért vállalnak majd szerepet és feladatot, hogy a nemzet előtt világítsanak, a Petőfi szerint is megénekelt világosító szövet- nekként.

Sokan talán gondolatban megcsóválták a fejüket, amikor ez az ötvennyolc évére és fehér hajára is büszke, mokány kiállású színész, a mai tizenéveseket és a többit is, a hazában „a kor szelA világ legkisebb hegedűje

Babenrenth, NSZK: A húros hangszerek készítéséről ismert település hangszermúzeumának egyik büszkesége a világ legkisebb hegedűje, amelyen játszani is lehet.

(TelefotÓ - MTI Külföldi

Képszerkesztőség)

lemi zabigyerekeinek” nevezte. Nem azért, mert nem kaptak keresztvizet, de nem kapták meg azt a tájékoztatást az iskolában, sokszor a szüleiktől sem, ami a felszínen túl eligazította volna őket a hazával, a nemzettel, valós értékeinkkel kapcsolatban. Nem ők a hibásak, ha a növendék a színművészetin úgy adja elő, mondja el a Himnuszt, mintha egy üveg uborkáról beszélne.

És mert Szabó Gyula érezte, hogy nemcsak megrendült az ő hallgatósága, amikor a nemes veretű versek forró láváját rázúdította érces hangjával, de meg is „botránkoztak kicsinység” az elszólásnak vélt megállapítás miatt, kétszer indokolta az ítéletet: a fiatalok egy nagy-nagy mulasztás áldozatai, miközben azt sem tudják, hogy áldozatok. Mert lelkűk fontosabbik felét kiüresíteni rendelte egy könnyelmű egyoldalúság.

„Útközben” és „menet közben” így küszködik egy lelkiismeretére hallgató színész, miközben az „úthenger” ama bizonyos tévészerepén túl is ballag tovább.

Farkas András

f Gál Gábor felvételei)

Kamarás István

Hazatérés

Csuberda II, mint már any- nyiszor, ezen a balszerencsés mérkőzésen is faképnél hagyva | őrzőjét, szélsebesen elviharzott ! a jobb szélen. A sokszoros válogatott a közönség hangorkánja közepette akadály nélkül jutott el az alapvonalig. A belső csatárok gólra éhesen várták Csuberda II aranyat érő beadását, de ezúttal hiába, mert Csuberda II nem állt meg az alapvonalnál, hanem nyílegyenesen futott tovább. A közönség dermedten figyelt, de csak any- nyit láthatott, hogy Csuberda II eltűnik a maratoni kapuban, méghozzá a mérkőzés 89. percében, éppen a gól nélküli döntetlent jelző eredményjelző tábla alatt.

Csuberda II a járdán futott

tovább. Könnyedén kicselezte a járókelőket, rámosolygott az anyjuk kaiján ülő kisgyermekekre és a homályos tekintetű öregekre, majd befordult a legközelebbi mellékutcába. Itt kényelmesebb tempóra váltott. Elegánsan kicselezte a lámpaoszlopot ölelgető részegeket és a kapuk előtt toporgó szerelmeseket. A főútvonalakat mellőzve, kertes házacskák és elhagyott homokbányák között hagyta el a fővárost. Kiérve a földekre boszorkányos ügyességgel cselezte ki a napraforgót és a hibridkukoricát, majd bevetette magát az erdőbe.

Mohos köveket és kanyargó patakokat cselezett ki, félhomályos horhosokban és bükkössel borított hegygerincen

húzott el, már nem fájt a feje, már nem hajtotta semmi, már egészen régi dolgok is eszébe jutottak: keresztmama meséje a fanyűvőről, Jakabos Csaba üveggolyója, a csúnya arcú lány, aki szégyellte csudaszép lábait, a papírhajó, amelyet tizenöt éves korában nagy reményekkel indított el a kertük alatti patakban. Már fütyörész- ni is próbált.

Kopott és új módi falvakon futott át, majd kicselezett néhány tanyát és gémeskutat, és újabb erdőbe kanyarodott. Özek futottak el mellette, gímszarvasok és dámvadak. Borz, mókus, nyuszt és mogyorós pe- le csodálta meg furfangos cseleit. Aranyló rónán futott át, madarak röppentek a vállára.

Három nap és három éjjel sem fogyott ki káprázatos cseleiből. Amikor falujuk dombjára ért, és meglátta anyja házát, felgyorsított.

A hátsó kert felől futott be az udvarukba, de anyja megérezte, hogy jön.

— Hát csak megjöttél, fiam? — szepegett a kopott asszony.

— Megjöttem, édesanyám — ragyogott Csuberda II.

— Már vártunk, fiam — mosolygott a kopott asszony.

— Vártak, édesanyám? — csodálkozott Csuberda II.

— Hát várt a Gyula bátyád, meg a fiúk, még a szövetségi kapitányotok is lejött. Azt mondják dél-amerikai portyára mentek — suttogta a kopott asszony.

Csuberda II megtörölte a homlokát a legendás 7-es számú mezben, és leszegett fejjel befelé indult a kopott házba, amelyet éppen hogy fel nem vetett a nagy vidámság.

Egy hét... käyö

s

_______________