Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-11 / 243. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. október 11., kedd KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Ketten a képernyő másik oldaláról „A televízió arca új vonással gazdagodott” Immár több mint két évtizedes hagyomány, hogy a világ ok- lat «televíziós szakemberei Egerben találkoznak. A szeminárium vitái, eszmecseréi nemcsak azért érdekesek számunkra, mivel égető társadalmi kérdésekről, s izgalmas szakmai problémákról esik szó, hanem azért is, mert a következő évek műsoraira nagy hatást gyakorol ennek a műhelynek a szelleme. Idén arról esett szó, hogy az egészséges életmód kialakításához hogyan járulhat hozzá mindaz, amit a képernyőn láthatunk. Egy magyar és egy kanadai résztvevőt kérdeztünk meg a témáról, hogy össze is hasonlíthassuk a hazai és a külföldi tapasztalatokat. — Végzettségemre nézve pedagógus vagyok, s Egerben szereztem diplomát — mutatkozik be Füzesi Éva, a Magyar Televízió adásrendezője. — Nagy élmény nekem kétévente visszajönni, mert a szeminárium szüneteiben megcsodálom, hogy mivel gazdagodott a település. Munkámat az iskolatelevízió kereteiben végzem, örömömre. Nagyon sokszor dolgozom gyerekek között, s nekem is van két iskolás lányom. — Sok ilyen fórumon részt vett már. Miben különbözik az idei a korábbiaktól? — Úgy érzem, hogy kinyíltak a zsilipek: élénk és sokszor szubjektív hangú vélemények hangzanak el. Egyszerre tíz kéz lendül a magasba, mindenki jelen kíván lenni, és ellentmondani. Ez azzal is összefügg, hogy soha nem volt még ekkora szerepe a sajtónak. De emellett nyilvánvalóan az újfajta nemzetközi kapcsolatok is közrejátszanak ebben. — A viták során feltűnt nekem, hogy többen már azt kifogásolták: háttérbe szorultak a szakmai kérdések, s inkább társadalmi problémákról vitatkoztak a résztvevők. Hogyan látja ezt? — Nem olyan könnyű megtalálni az egyensúlyt e két nézőpont között. Nem szólva arról, hogy kiindulópontként mindenütt szembe kell nézni a társadalmi alapokkal. Mi is az ország történelmét írjuk kameránkkal, de máshol is hasonló a helyzet. Izgalmas ilyen megközelítésből a japán bemutató: a jövő századdal találkozhattunk benne. Azt mutatta meg, hogy az emberi szervezet legbelső folyamatait hogyan lehet technikai eszközökkel láttatni. — Nemzetközi összehasonlításban hogyan ítélhetők meg a magyar alkotások? — Nem kellett szégyenkeznünk. Az derült ki, hogy „lelki- zőbbek” vagyunk, mint külföldi kollégáink. Az emberi sorsok a főszereplői alkotásainknak. Több szociológiai megalapozottságú filmmel is jelentkeztünk. A törekvés a világban máshol is tapasztalható: a káros folyamatok megállítását a gyermekkorban kell kezdeni. Az is kiderült, hogy jó szervezési elképzelés volt, hogy az iskolatelevízió a művelődési főszerkesztőség szárnyai alá került: gazdagodott kínálatunk. — Az utóbbi időben a jóslatok valóra váltak, egyre több otthonba „ betörtek ” a nyugati televíziós adások. Ezek pergőbbek, mozgalmasabbak mint a hazaiak. Mit jelent ez a konkurencia? — A televízió első megjelenéséhez hasonlítanám ezt a sokkot. Nemsokára beépül az emberek életébe, nem lesz már feltűnő. A klipek őrülete gyorsan átrobog a világon, s újra az emberi gondolat megjelenítése lesz a fontos. A szakmai közönségben is inkább már ez utóbbiak találnak visszhangra. — Ezek szerint nem is kell fölvenni a versenyt ezzel a tempóval? — Dehogynem. Ha a gyerek figyelmét ezzel tudjuk megragadni, akkor feltétlenül. Ott van például a Hármas csatorna című műsorunk. Ebben formabontással élünk: sok helyszínen vesszük Füzesi I mi: „l’g> n\hasnak vagyunk a részesei" Monique ( áron-Bouchard: „Meg kell beszélni a gyermekekkel a műsorokat” (Fotó: Koncz János) fel, sok benne a villogás, a klip. Mégis, ezt úgy ítélhetjük meg, mint a gyógyszeren a csokoládét: a közönségben végül megragadnak a hasznos információk. A fiatal, mondjuk az Európa együttesre kíváncsi, de szöget üt a fejébe, hogy miért szólunk arról: esik az eső. Eddig is rendelkezésünkre állt a keverőpult, amellyel csodálatos trükköket lehet alkalmazni, de valahogy eddig nem voltunk rákényszerítve alkalmazására. Én kedvezőnek tartom a nyugati televíziózás hatását: a mostani találkozón is látszik, hogy egyre tartalmasabb a párbeszéd: már tudjuk, hogy mit kell kérdezni egymástól. — A dohányzásról készített most egy érdekes filmet, amelyet szeptember végén már a televízióban is láthattunk. Milyen személyes élmények fűzik ehhez a témához? — Tizenhat éven át napi negyven cigarettát szívtam. Szürke volt a bőröm, csurgóit a víz rólam, nem volt állóképességem. A szülés után végleg abbahagytam. Mintha kicseréltek volna. Egyébként a Szociális és Egészségügyi Minisztérium felkérésére készítettük ezt az alkotást, amelyet az Egészségügyi Világ- szervezet madridi találkozóján is levetítenek. Égy körképet szerettünk volna ezzel adni. De már tervezzük a továbblépést: egy olyan sorozatot indítanánk, amely segít a leszokásban. A műsor alatt — elképzelésünk szerint — pszichiáter tartana telefonügyeletet, konkrét kérdésekre válaszolva. — Terveznek-e még másfajta újításokat az egészségre nevelő adásokban? — Igen. Nem belesulykolni szeretnénk a nézőkbe a helyes életmódot, hanem példákat állítanánk eléjük. Ha egy manöken mondja azt a tininek: úgy érte el céljait, hogy megtanult korszerűen táplálkozni, azt jobban elhiszi, mintha egy orvostól hallaná. A mindennapi élet is igazolja, ami a találkozó vitáiból is kicsendül: a televízió arca új vonással gazdagodott. Kanada első ízben képviselteti magát ezen az összejövetelen. Monique Caron-Bouchard Montreálból érkezett. Érdeklődő, vibráló asszony, a viták állandó részese. — Szociológus vagyok — mondja el bemutatkozásként — s egy saját kis csoportom van, amely független kutatásokat végez a gyermekek körében, s tanácsokat adunk a számukra készülő műsorokhoz. — Akkor bizonyára tudja, hogy milyen az igazán nekik szóló program... — Rendkívül fontos, hogy a kicsik érezzék, hogy számítanak a véleményükre. En eszköznek látom a televíziót: olyan mint egy könyv vagy egy toll. Információkat közvetít. Viszont nagyon fontos, hogy a legifjabbak megbeszélhessék a szülőkkel és a pedagógusokkal, hogy mit is láttak. Különösen a főszereplők viselkedésének megvitatása fontos. — Ezek az eszmecserék nálunk — ahogy gondolom, a világ más tájain is — elmaradnak. Az apró nézők nem kezdeményezik, a család és az iskola kényelmességből hajlamos ezekről megfeledkezni... — Ez elsősorban az életkortól függ. A kettőtől hatéves korúak például akkor érdeklődőbbek, ha magukhoz hasonlókat látnak a képernyőn. Sajnos a programok készítői nagyon gyakran gü- gyögősen ábrázolják a legfiata- labbakat. Ezt nem kedvelik, mert a hétköznapok tükrére kiváncsiak. — Összehasonlításul: Kanadában hányféle programot nézhet az idézett korosztály? — Sugároz egy kifejezetten nevelési televízió, de emellett mintegy 40 különböző állomás áll rendelkezésre, amely elég gyakran közvetít fiataloknak szóló adást. Ezek között akad angol és francia is, még az európai műsorokból is adnak összeállítást. — Ez nagyon bőséges. Mennyi időt töltenek képernyő előtt? — A 2-6 évesek egy héten úgy nagyjából huszonegy-huszonnyolc órát. Ahogy növekednek, csökken az idő. Aztán inkább reggel és iskola után figyelik a kínálatot. — Milyennek látja a magyar filmeket,mennyiben különböznek az önök által készítettektől? — Amit eddig láttam, annak alapján az az érzésem, hogy itt kevesebb a humor. A ritmus lassúbb, de azt nem mondanám, hogy unalmas. A tempó európai: a svédek és finnek is hasonló hangütéssel szólalnak meg. Érdekesnek tűnt, hogy többet beszélnek itt a családról, a szülők felelősségéről, a jövőről. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó,.hogy gyermekeket versengés közben mutatják be. Nálunk változatosabb nyelvi és társadalmi hátterű közönségnek dolgozunk. De azért az tetszett, hogy megpróbálnak a kicsik fejével gondolkozni, kérdezni. Összességében az a benyomásom, hogy Magyarországon lényegesen kevesebb programot gyártanak a legifjabbaknak, mint nálunk. — Említette beszélgetésünk elején, hogy tanácsadó. Mennyire építik be a tudomány eredményeit a produkciókba? — Nem kevés problémával kell szembenéznünk. A legfontosabb az erőszak kérdése. Különösen az importált rajzfilmekben sok nálunk a testi és lelki bántalmazás. Sokan úgy tartják, hogy az animációs alkotások a fantázia termékei, így nem is veszélyesek. De a 2—6 évesek még nincsenek felvértezve, értetlenül állnak a torz értékrend előtt. Nem tudják helyére tenni az üzenetet. A szociális háttértől függ a hatás: ha durva környezetben nevelkednek, megerősítve érzik magukat ebben az alapállásban, ha ezt látják a képernyőn. Egyébként én elmondom a magamét, a producerek meg — ha akaiják — beépítik a készülő munkába. — Milyennek találja a mostani rendezvényt? — Az ötlet nagyon jó. Beszélgetni tudunk az eszközökről, de a filozófiáról is. Komolyabbá teszi a televíziózást, ha megvitatjuk a lényegét. Új dimenziókat nyithat előttünk ez az összejövetel. Remélem legközelebb Kanadából is többen jövünk. Gábor László (Részlet a Diadal és tragédia című Sztálin-életrajzból) Fordította: Zahemszky László (1X/5.) Moszkvaiak hallgatják Molotov rádióbeszédet a német táinadás1940 augusztusára felülvizsgálták a védelmi tervet. Előkészítését már az új vezérkari főnök, K. A. Mereckov irányította. (Az eddigiekhez hasonlóan ezt is. A. M. Vaszilevszkij dolgozta ki.) Mereckovnak is az volt a véleménye, hogy hadseregünk fő erejét a nyugati frontra kell koncentrálni, mivel az ellenség a magáét valószínűleg Breszt térségében fogja összpontosítani. Október 5-én az ország védelmi tervét Sztálin elé terjesztették. Sztálin figyelmesen hallgatta a népbiztost, a vezérkari főnököt, többször a térképhez lépett, hosszasan hallgatott, miközben föl s alá sétált az asztal mentén. Végül megszólalt: — Érthetetlen számomra a vezérkarnak az az elképzelése, hogy a nyugati fronton koncentrálja az erőket. Maguk azt mondják, hogy Hitler a főcsapást a legrövidebb úton akaija Moszkvára mérni . . . Én viszont úgy vélem, hogy a németek számára különlegesen fontos Ukrajna gabonája, a Donyec-medence szene. Most, hogy Hitler megvetette a lábát a Balkánon, sokkal valószínűbb, hogy a főcsapást délnyugati irányban fogja mérni. Kérem a vezérkart, hogy gondolkozzék tovább, és tíz nap múlva ismét tegyen jelentést . . . A tervnek a sztálini utasítás értelmében történt átdolgozásával párhuzamosan a vezérkarban egy másik dokumentumot is előkészítettek, amely az „Elképzelések a fegyveres erők nyugati és keleti stratégiai felfejlesztésének alapelveiről az 1940—41. évekre” címet viselte. Ebben doktri- nér feladatként azt emelték ki, hogy a tábori erődítések bázisára épülő szívós védelem révén az államhatáron nem szabad megengedni az ellenség behatolását, időt kell biztosítani a totális mozgósításra, aztán pedig erős ellencsapással vissza kell verni az ellenség támadását és a hadműveleteket át kell vinni az ő területére. Úgy gondolták, hogy a főerők két hétnél korábban nem lépnek akcióba. Azonban sem az „Elképzelések”, sem a készülő terv nem fordított kellő figyelmet a stratégiai védelmi hadműveletekre. Nem határozták meg a védekezés téziseit és paramétereit. Ténylegesen kizárták annak a lehetőségét, hogy az ellenség főereje nagy mélységben behatolhat az országba. Amikor egy stratégiai játékon kipróbálták ezt a variációt, Sztálin epésen megjegyezte: — Minek táplálni a visszavonulásra való hajlandóságot? Mi az, csak nem visszavonulást terveznek? Az „Elképzelésekben” és a tervben a csapatok egyenletes elosztását irányozták elő: az első lépcsőben 57, a másodikban 52, tartalékban 62 hadosztály szerepelt. A háború kezdetén ez oda vezetett, hogy az egységek sorjában kezdtek el harcolni, amiből meg az következett, hogy az ellenségnek lehetősége nyílt részenként megsemmisíteni őket. Ekkor Sztálin bekérette magánkönyvtárába a Vörös Hadsereg új harcászati szabályzatát. Oldalait aláhúzások tarkítják, amelyek arról tanúskodnak, hogy a háború előestéjén a főtitkár megkísérelte emelni harcművészeti ismereteinek elemi szintjét. Ám a Fő Haditanácsban és a katonai vezetőkkel tartott tanácskozásokon elhangzott megjegyzései és közbeszólásai azt tanúsítják, hogy inkább az óvatosság hájával megkent józan ésszel rendelkezett, mint magas szintű operatív és stratégiai hozzáértéssel. A háború küszöbéhez Sztálin elővigyázatos, de ugyanakkor magabiztos politikusként érkezett, és nem katonai stratégaként. Október 14-én az átdolgozott védelmi tervet ismét Sztálin elé terjesztették. „Óhajait” teljes egészében figyelembe vették, ez pedig a fő fegyveres erők gyökeres átcsoportosítását jelentette. A német hadsereg főcsapását a rol terv értelmében délnyugaton várták, ezért itt kb. száz hadosztályt készültek felvonultatni. Amint a későbbi események megmutatták, ez hibás döntés volt. 1941 áprilisában a vezérkar elé került az a jelentés, amit az Állambiztonsági Népbiztosság a felderítéstől kapott: „Németország fellépése a Szovjetunió ellen véglegesen eldöntött tény, és hamarosan sor kerül rá. A támadás hadműveleti terve az Ukrajnára mért villámgyors csapás után keleti irányban történő előrenyomulást irányoz elő . . .” Ennek ellenére 1941 júniusában azt a Sztálin által is jóváhagyott döntést hozták, hogy további 25 hadosztályt küldenek erősítésül délnyugatra. Noha Sztálin különböző csatornákból nagy információ- mennyiséggel rendelkezett, azt távolról sem mindig hozta a vezérkar tudomására. Churchill táviratait a Szovjetunió elleni német támadás előkészületeiről például olyan próbálkozásoknak tartotta, amelyek azt célozzák, hogy minél hamarabb összeugrassák Hitlerrel, ezért a jelentés nem is jutott a vezérkari főnök asztalára. Volt sok egyéb információ is, aminek Sztálin lényegében nem tulajdonított különösebb jelentőséget. (Folytatjuk) Tervezik a nyelvvizsga reformját A vizsgaeredmények gyorsabb közzétételével, a követelményrendszer körülményeinek nagyobb nyilvánosságával igyekeznek segítséget nyújtani a nyelvtanulóknak az ELTE Idegen Nyelvi Továbbképző Központjának szakemberei. A változások közé tartozik, hogy az írásbeli vizsgaeredményeket, a dolgozatok értékelését és az összesítést követően mintegy 3 hét múlva kifüggesztik a központ Rigó utcai épületében. Ezzel egyidejűleg a vizsgáztatók kilépnek a névtelenségből: valamennyiük nevét kiírják a szóbeli előtt. Az ITK központjában október 13-án fórumot rendeznek a nyelvtanulás és a vizsga iránt érdeklődők számára. Ezen a „nyílt napon” betekintést engednek a laboratóriumok munkájába, és az oktatók segítségével bárki összemérheti megszerzett készségeit az intézmény követelményszintjével. A központ tervezi az idegen nyelv megértésének fejlesztésére alkalmas hangszalagok készítését, sokszorosítását is.
