Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. október 29., szombat MŰVÉSZET KOZMUVELODES 7. Rozsnyói csipkék Régi magyar szuszékok Heves, Nógrád és Gömör megyéből dói) Lakószobabelső Gyergyó-alfaluból Csíkszentléleki székelykapu Gazdagon faragott székely mosósulyok Újváry Zoltán Gömörben már megkezdődött a gyűjtés Mindenekelőtt azt szükséges hangsúlyoznunk, hogy a szlovákiai magyarság kutatása terén a szlovákiai hivatalos intézmények részéről csekély előrelépés történt az elmúlt időszakban. A CSEMADOK múlt évi országos közgyűlésén felszólaló Varga László volt az egyetlen, aki a néprajzi kutatás helyzetével részletesebben foglalkozott. Rámutatott arra, hogy „nem jött létre az ígért intézmény, a nemzetiségi néprajzi múzeum dunaszerdahelyi székhely- lyel; ez egyébként az egyik határozat volt a dunaszerdahelyi tanácskozáson. Ez lett volna hivatott biztosítani az önkéntes néprajzgyűjtő mozgalom szervezését, irányítását, a gyűjtők továbbképzését, esetleg jóval több tájház létrehozását is serkenthette volna.” Egyébként a CSEMADOK programjában húsz évvel ezelőtt szerepelt egy nemzetiségi tudományos intézet szervezésének a terve — mint arról Kosa László 1968-ban hírt adott. A terv sajnos csak ábránd maradt. * A szlovák néprajztudomány koncepcióját, kutatási elveit ismerve a nemzetiségi néprajz vizsgálatát illetően jogosan merülhet fel bennünk az a kérdés, hogyan lehetne a határ teljes hossza mentén lévő magyar falvak, valamint a belsőbb területek magyar szórványainak a néprajzi kutatását eredményesen megvalósítani. Nyilvánvalóan csak magunkra hagyatkozhatunk. Kosa László 1986-ban a csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás szerény eredményeiről írta: „Az egyetemes magyar kultúra kára, hogy a csehszlovákiai magyarok közt mind ez ideig nem folyt rendszeres gyűjtés.” (Irodalmi Szemle XI. 761.) Tíz év múltán sem tudtam lényeges előrelépésről beszámolni. Egyetlen lehetőség kínálkozott: tervszerű regionális kutatást szervezni intézményi háttérrel, hosszú távú programmal. így indult meg a történeti Magyarország egyik legnagyobb megyéjének, Gömömek a néprajzi gyűjtése, valamint az Ung vidék néprajzának a feltárása is. Ez utóbbi területre irányítottam a debreceni néprajzi tanszék akkori munkatársát, Barna Gábort, aki először ösztöndíjjal utazott a területre. A kutatómunkát nagy mértékben megkönnyítette, hogy ott kiváló helytörténeti gyűjtők működtek már (dr. Varga László, Géczi Lajos és mások). A tanszék munkatársai és hallgatói is bekapcsolódtak a megkezdett és szervezetté, irányítottá tett munkába. A kutatás eredményeként számos közlemény jelent meg. A regionális kutatás terén intézmények összefogásával nagyobb ütemű kutatás Gömörben folyt és tart napjainkban is. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke által 1979-ben elkezdett gyűjtőmunkában a tanszék tanárai és hallgatói vesznek részt, valamint a miskolci Herman Ottó Múzeum, a debreceni Déry Múzeum, a szolnoki Damjanich Múzeum, a nagykőrösi Arany János Múzeum, a mezőtúri múzeum és alkalmilag más intézmények munkatársai, továbbá önkéntes gyűjtők végeznek terepmunkát. A Gömörből elszármazottak is különös figyelmet fordítanak a szülőföld kutatására. így például Paládi-Kovács Attila a terület néprajzából jelentős anyagot tett közzé. Örömmel számolhatok be arról, hogy a Gömör Néprajza sorozat (indult 1985-ben) a 15. számnál tart, s a szervezett kutatás 10. évfordulójára, 1989-re további 10 szám megjelentetését tervezzük. A kutatás szervezéséről, expedíciókról, a kiadványokról, stb. itt részletesebben nem kívánok szólni. Mindezekről esetenként már beszámoltunk. Nem érdektelen azonban a régió kutatására irányuló program felvázolása. Az egykori Gömör déli területén magyarok, az északi részén szlovákok élnek. A két etnikum aránya a múlt század közepétől csekély ingadozással 50-50 százalék. A mai Gö- mört közigazgatásilag két részre osztották: a rimaszombati és a rozs- nyói körzetre. Az 1980. évi nép- számlálás adatai alapján a Rimaszombathoz tartozó területen 46 ezer 825, a rozsnyóihoz 22 ezer 465, összességében 69 ezer 290 magyar él, 14 ezerrel kevesebb, mint a múlt század közepén és 25 ezerrel kevesebb, mint 1910-ben. Lizanec Petro Hungarológiai Központ Kárpátukrajnában uszony Elmondja a szegén ember, hogy mi kéne a feleséginek. — Menjél csak haza — aszon- gya —, mere hazaérsz, meg lesz minden! Menyen haza a szegén ember, s hát csakugyan ojan szép házik lett, hogy csak bújon el, amejen vót, mellette. Szép palótájik, is- táló, nagy udvar nagy livádás kert. Az istálóba marhák, az ólokba mindenhol. A felesége evei se vót megelégedve. Egy-két napig várt, s aszongya az urának: — Hallod-e, emberem, menjél csak ki — aszongya — oda az erdőbe, s mondd meg annak a sárgarigónak, /hogy én kiráj szeretnék leírni! — Hallgass, te asszon! — aszongya. — Ne kísértsd az Istent! Nem vagy megelégedve evei? — Kiráj akarok lenni, és kész! Vagy méssz, vagy viszlek! Hát az ember mit vót mit csináljon, mit nem, felvette a fej- szecskéjit a vállára, s megiii elment ki a bikfához, s elkezdte vágni az ódalát. A sárgarigó megin odarepült. — Mi van, te szegén ember? — Jaj, sárgarigó — aszongya —, hallod-e, a feleségem kirájné akarna lenni. — Menjél csak haza, te szegén ember — aszongya —, mire hazaGunda Béla A moldvai magyarok „irodalmáról” érsz, a feleséged kirájné lesz. Menyen es haza a szegén ember, s hát még a palota jes más s a feleséginek a fejin korona van. Ojan büszkén sétál egyik palotából ki s a másikba bé, szóba se akar veié állni. Aszongya a felesége neki: — Le se üjél, fordulj vissza, s mondd meg annak a kicsi madárnak, hogy fiatal szeretnék lenni, húsz esztendős! Mit vót tenni a szegén embernek, mit nem, újra kiballagott az erdőbe, reavágott a fára. Odarepült a sárgarigó. — Mi bajod van, szegén ember? — Nekem csak az a bajom van — aszongya —, Hogy a feleségem aszonta, hogy fiatal szeretne lenni. Még eccer húsz esztendős. — Jól van — aszongya —, menjél haza, s fogd meg a feleségednek a kézit, s másszatok fel — aszongya — a palotának a legte- tejibe, s onnat szökjetek le, s akkor húsz esztendősök lesztek, fiatalok. Hazamenyen a szegén ember, megfogta a feleséginek a kézit, valahogy felmásztak az épületnek a tetejire, s onnat leszöktek, de bizon mind a ketten meghó- tak. A szegén embert és megbüntette a sárgarigó azétt, mert ő se vót okosabb, mind a felesége. A feleségit jól el kellett vóna veije, hogy ne legyen annyi ké- vánsága, hanem elégedjen meg aval, ami van. Aztán itt a vége, fuss el vélle! Aki nem hiszi, járjon utánna! (Részlet Sebestyén Ádám Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből) Ezelőtt hat esztendővel, 1982- ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat figyelme és támogatása révén Debrecenben úttörő jellegű konferencia zajlott le a határainkon kívüli magyar néprajzi kutatásokról. A sokrétű tanácskozáson elhangzott előadások gyűjteménye a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kiadványaként 1984- ben meg is jelent (A határainkon kívüli néprajzi kutatások. Budapest 1984.) A kiadványban A moldvai magyarok néprajzi kutatása címen részletesen szóltam a távoli magyar népcsoportunk iránti tudományos érdeklődésről. A konferencia óta fokozódott a figyelem a moldvai magyarok iránt, s több hézagpótló, eredményeket gyarapító dokumentum jelent meg a Bukovinából visszatelepített székelyek életéről is. * A moldvai magyarok kutatásának egyik úttörője Gegő Elek (1805—1844) reformkori ferences tanár, aki már 1831-ben értekezést írt a magyarokról. Az értekezés sajnos nem maradt fenn. Valószínű, hogy ennek megírásához a Kolozsvárott tartózkodó Pap Sándor tatrosi plébánostól szerzett értesüléseket. Moldvai útját 1836-ban valósította meg, s 1838- ban jelent meg az ottani magyarokról írt munkája, amelyet most reprint kiadásban is kézbe vehetünk ( Gegő 1838). A reformkori tudóst széles körű érdeklődés jellemezte, s kora enciklopédikus szellemével írta meg munkáját. Különbséget tesz székely és csángó települések között, s a moldvai magyarság számát 44— 55 ezerre teszi. Utal a nagycsalád- rendszerre: a füsttől járó adó miatt egy házban 3-4 család is lakik. A csángókat moldvai kun ivadékoknak tartja. Hangsúlyozza, hogy a csángók és székelyek egymás között nem vegyülnek. Észreveszi a magyarok és románok közötti különbségeket. Míg az előbbiek búzakenyeret esznek, kender-, len-, gyapotöltözéket viselnek, az utóbbiak pitát, máiét rágnak, s még álruháikat is gyapjúból készítik. A bojár közmondás szerint „egy magyar tíz moldován.” A székelyek és csángók fennmaradását csakis a magyar lelkészek s a római katolikus vallás teszi lehetővé. Nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy Gegő E. észrevette a csángó és a székely vezetéknévadás közötti különbségeket. A régi bojár oklevelekben ilyen vezetéknevek olvashatók, mint Hideg, Róka, Sánta, Csalán, Sipos, Güze, Agaras. A későbbi székely telepesek vezetéknevei többnyire keresztnevekből „vétettek.” * A moldvai magyarság iránti érdeklődés jele Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című könyvének ötödik, átdolgozott kiadása (Domokos 1987). A könyv nem veszített jelentőségéből 1931 óta, amikor szerényebb formában és szűkebb tartalommal Csíksom- lyón megjelent. A könyv a szerző saját történeti — főleg egyház- és településtörténeti — kutatásait, 1929-ben és 1932-ben megtett moldvai útjának eredményeit, s különböző történeti dokumentumokat tartalmazza. 1945. október 18-án megnyílt az Uzsgorodi Állami Egyetem, amely a szovjet Kárpátontúl tudományos központja lett. Az első négy fakultás közt volt a történelmi-filológiai kar, mely később két önálló karrá lett. Ezeken a fakultásokon kezdték el tanulmányozni először a nyelvtörténetet, a nép- költészetet, az etnográfiát és archeológiát. Különös figyelmet fordítottak e kérdések tanulmányozásának a kárpátontúli területen. Az Uzsgorodi Állami Egyetem nem ad sem etnográfiai, sem archeológiái végzettséget, ennek ellenére tantárgyként szerepelnek a tantervben. Azok a tanárok, akik etnográfiából és archeológiából tartanak előadásokat, aktívan foglalkoznak tudományos munkával is, és számos tudományos cikket írtak a fent említett problémakörből. Itt említhetnénk M. P. Tivadart, a történelemtudományok kandidátusát, aki etnográfiából tart előadásokat a fakultáson. 1968-ban védte meg kandidátusi disszertációját „A kolhozparasztság életmódja a Kárpátontúlon” címmel. E. A. Balahuri professzor archeológiából tart előadásokat az egyetemen, 1964-ben védte meg kandidátusi értekezését „A bronzkor telepesei a középső"Dnyeszter- melléken ” címmel, majd 1983- ban „A Felső-Tiszavidék lakosságának története a bronzkorszakban” címmel doktori disszertációját is megvédte. V. I. Dragun előadó 1973-ban védte meg kandidátusi disszertációját „A kárpátontúli magyarság népi lakáskultúrája a X1X-XX. században. A népi lakásépítés és a gazdasági udvar kialakításának tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a szociális-gazdasági feltételek gyökeres változása ellenére a népi építkezés etnikai hagyományai erősen megmaradtak. Az ez irányú kutatás lehetőséget ad annak megállapítására, hogy a kárpátontúli magyar és ukrán nemzetiségű lakosság népi építéskultúrája jelentős hatássaű van egymásra. 1963-ban a filológiai fakultáson megalakult a magyar tagozat, ezzel együtt elindult a szakoktatás is. Magyar nyelvjárástanból, népköltészetből tartanak a tanárok előadásokat. Az I. évfolyamos hallgatók kéthetes népköltészeti gyakorlaton, a II. évfolyamos hallgatók pedig kéthetes nyelvjárási gyakorlaton mélyítik tudásukat. Jelenleg hatalmas tényanyag áll a tanszék rendelkezésére, amit a tanárok és diákok gyűjtöttek. Az elmúlt években az I. évfolyamos hallgatók a Kárpátontúl magyar falvaiban a népköltészet minden műfaját gyűjtötték: mesét, legendát, mondát, balladát, népdalt, szokásokat, a második évfolyamosok pedig a nyelvjárási anyagot az általunk összeállított kérdőív alapján. Az így összegyűjtött néprajzi és népköltészeti anyag feldolgozásra és kiadásra vár. Ehhez most kedvező feltételek alakultak. Az Uzsgorodi A llami Egyetem magyar filológiai tanszékének bázisán megalakult a Szovjetunió Hungarológiai Központja, amelynek kiadványa is lesz „A szovjet hungarológia kérdései ” címmel. A központban a munkatársak olyan csoportja gyűlt össze, akik szeretik a magyar néprajzot, a magyar kultúrát, akik segítségünkre lesznek egy néprajzi múzeum létrehozásában. Tervezzük a lakosság körében megtalálható régi kéziratok, nyomtatványok, könyvek gyűjtését is. Ilyen alapon megkezdődik a tervezett és szervezett munka a Kárpátontúli terület néprajzának kutatásában. Óriási és nagyon érdekes anyag gyűlt össze a 22 éves nyelvjárási gyűjtőmunka során. Már kész „A kárpátontúli magyar nyelvjárások szótárá”-nak két kötete.
