Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

4. KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. október 24., hétfő „Nyitottnak k lennünk” Beszélgetés dr. Kocsis Istvánnal, a megyei kórház főigazgató-főorvosával Rövid hír adta tudtul lapunkban, hogy Heves Megye Tanácsa Kórház- és Rendelőintézete főigazgató-főorvosa augusztus 1-jétől dr. Kocsis István lett. Ez az intézmény meghatározó tájegységünk egészségügyében, nem mindegy hát, hogy kinek a kezében van a „kormánypálca”. Azért kerestük fel, hogy olvasóink képet kaphas­sanak személyiségéről, s arról: milyen elvek alapján irányítja a munkát. — Először is arra kérem, hogy beszéljen eddigi pályájáról, mindarról, amit fontosnak tart életútjából! — Indulásom Debrecenhez kötődik: a Debreceni Orvostu­dományi Egyetemen végeztem 1962-ben. Akkor kerültem be az 1-es számú sebészeti klinikára, ott működött az urológiai osz­tály. Csak 1974-ben vált külön. Alapjaimat ebben a körben sze­reztem, nagyon szerettem azt a közeget. Aki már megfordult ab­ban a világban, áz tudja, hogy jó a hangulata, alkotó a légköre. A szűkebben vett szakmán tűi be­kapcsolódtam a közéletbe is. — Mi késztette arra, hogy az­tán 1981-ben mégis megváljon attól a várostól és Egerbe jöjjön ? — Főnököm hirtelen halála sok mindenen elgondolkozta­tott. Azt hiszem, mindenki nagy­jából változatlan feltételek mel­lett tervez jövőt, számomra a kli­nika vezetője meghatározó sze­mélyiség volt. Igaz, azzal aki őt felváltotta, jól kijöttem, mégis megpályáztam az egri állást. Nem is bántam meg döntésemet. Elképzelhető, hogy nagyobb a nimbusza egy klinikai adjunk­tusnak, mint egy megyei kórház osztályvezető főorvosának, mégis úgy érzem: a felelősségem töredéke volt a mostaninak. Itt az egész megye urológiai ellátása ránk hárul. Az Egerben töltött esztendők sok szép, okos és ér­telmes feladatot hoztak, s ügy ér­zem: a sikereink is megvoltak. Békében váltam meg Debrecen­től is, azóta is jó a kapcsolatom a klinikával. — Idekerülésének dátuma a megyei kórház történetének egyik fordulópontja is. A nagy­szabású rekonstrukció fontos ál­lomása. Milyen körülményeket talált itt? — A fejlesztés első üteme zá­rult le akkor. Szerencsés volt, hogy ezt az új osztályt abban az időszakban illesztették be a kór­ház szerkezetébe: jobban megta­láltuk a helyünk. Azelőtt itt is a sebészeten belül foglalkoztak urológiával, így a személyi és tár­gyi adottságok rendelkezésre áll­tak az induláshoz. Ma már egy ütőképes jó eredményeket elérő osztállyá vált az urológia, min­den ilyen jellegű betegséget meg­felelő szinten elláthat. — Ez nem kis szó, mert egyre- másra értesülhetünk szakmájá­nak újabb és újabb előrelépésé­ről: nemrég a televízióban is be­mutattak egy különleges gépet, amellyel műtét nélkül lehet vese­követ eltávolítani. — Néha már ijesztőek is a gyors változások. Nagy vívmány, hogy komolyabb beavatkozás nélkül elbánhatunk a kövekkel. Év végéig kórházunk is rendel­kezni fog ilyen eszközökkel, sze­rencsére megvan a pénzügyi fe­dezetük. Egy kis szúrás, s megol­dódhat az ultrahang segítségével a beteg problémája. — Úgy hírlik, hogy ahhoz a feltételhez kötötte főigazgatói munkáját, hogy mellette teljes odaadással dolgozhasson osz­tályvezetőként is. Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a kettőt? — Osztályom megfelelő hát­teret biztosít: ha távol vagyok, akkor is bízhatok kollégáimban. Fontosnak érzem a főigazgatói beosztáshoz is, hogy közvetlenül érezzem a betegek problémáit. Az engem megbízó megyei veze­tés is megértette álláspontomat. Egyébként is: nem egy életre szól a kinevezés, s természetes kell, hogy legyen: a vállalkozónak maradjon hátországa. Ha hosszú időre kiesik szakmájából, kön­nyen lemaradhat. Szeretném egyszerre jó urológusnak tartani magam, és jó főigazgatónak. Hozzá kell tenni azt is, hogy nem egyszemélyben vezetem a kórhá­zat: kitűnő helyetteseim vannak. — A főigazgatói székből ho­gyan látja az intézmény jelenlegi helyzetét? — Miután 1981-ben idekerül­tem, már a következő esztendő­ben pártalapszervezeti titkár let­tem. Hozzánk tartozott a kórház fele. Demokratikus volt az irá­nyítás: bepillanthattam minden­be. Együtt éltem a gondokkal, tudtam intézményünk értékéről és nehézségeiről. így nem „isme­retlen terepen” kezdtem most, meggyőződhettem arról, hogy a megye és a város egészségcentri­kus, s a nálunk dolgozók döntő többsége becsülettel kívánja el­látni feladatát, bármilyen nehéz is a helyzet. Ez adott biztatást a számomra. A rekonstrukció gyakorlatilag befejeződött. A továbblépésre sajnos nemigen lesz lehetősé­l)r. Kocsis István: „Ember- közelibb munka szükséges” (Fotó: Koncz János) günk. Az adottságaink viszont nem rosszak, az épületben és a szakembergárdában egyaránt. A különböző vállalatok segítőkész­sége is megvan: a szükséges mű­szerek beszerzéséhez támogatást nyújtanak. Bebizonyosult ez a műveseállomásunk felépítéséért indított gyűjtés során is. A városi tanács is mindent megtesz, hogy munkatársainknak ne legyenek lakásgondjaik, így az úgyneve­zett hiányszakmákra is találunk jelentkezőt. — Minden vezető „leteszi a névjegyét”, egyéniségével meg­határozza a kereteket. Nemrégi­ben lapuinkban felülbírálta a gyermekosztály válaszát egy ol­vasói levélre, a beteg pártjára állt. Ez a lépése része volt irányítói stílusának? — Valóban, én a beteg oldalá­ról igyekszem nézni egész mun­kánkat. Lehet, hogy ez bizonyos mértékig újnak számít. Úgy tar­tom, hogy a „mundér becsüle­tét” addig kell védeni, amíg van neki. Az említett eset után ért is olyan vád, hogy nem védem eléggé a kórház dolgozóit. Ez nem így van. Messzemenőkig ki­állók értük — egy bizonyos pon­tig. De hiúsági kérdés nem lehet az egészségügyben, nyitottnak kell lennünk: nekünk nem lehet­nek rejtett ügyeink. Tapaszta­latom szerint mindenki megérti, ha eléállunk és elmondjuk: a tu­domány mai állása szerint ezt és ezt tudjuk tenni. Meggyőződé­sem, hogy az igényesség igényes­séget szül, számomra nincs más út. Ha valamit elvétünk, akkor a felelőst meg kell keresni. Akkor pedig, ha a gyógyítás kulcsa nem a mi kezünkben van, a progresz- szív betegellátás jegyében segíte­ni kell az ellátás magasabb szint­jének megtalálásában. — A megyei kórházzal kap­csolatban többször is kialakult bizalmi válság. Ez részben a ré­gebbi, nem túl korszerű színvo­nalkövetkezménye volt, majd ké­sőbb néhány nem eléggé nyilvá­nosan kezelt, a mende-monda ál­tal el is túlzott hiba következmé­nye volt. Hogyan kovácsolhatják ki a megfelelő hitelüket? — Az ér a legtöbbet, ha a tar­talomra helyezzük a hangsúlyt. Munkánkkal kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk felada­tunk ellátására, s nem szépeket kell mondanunk. Sok olyan terü­let van, amelyen már a megyei kórházi szintet is túlléptük. Az egri érsebészet országos hírű, akárcsak a radiológia. Magas színvonalon fogadjuk az infark­tusos betegeket, megoldott reha­bilitációjuk is. Előreléptünk a terhesgondozás terén, visszaszo­rítottuk a csecsemőhalandósá­got. Korszerű az izotóp laborató­riumunk. Gondjaink is vannak: például több műszer kellene, kartonozási szisztémánk is el­avult. Ha figyelembe vesszük, hogy a pénzügyi háttér nem kedvező, akkor jobban élni kell az egész­ségmegőrző program lehetősé­geivel. Az embereknek egyre in­kább rá kell jönniük, hogy egész­ségük érték: ehhez társadal­munk felfogásának kell változ­nia. — Ma nem könnyű az egész­ségügy helyzete. Derűlátó vagy pesszimista a főigazgató a jövőt illetően? — Ma „tűzoltás” folyik sok esetben. Az emberek idegessége, feszültsége sokszor az egészség- ügyi dolgozókon csapódik le. Szakrendeléseinken évente egy­millió beteg fordul meg, kórházi ellátásban mintegy 36 ezer rá­szoruló részesül. Olyan állapot­ban jönnek, amely értékítéletü­ket is meghatározhatja. Türelem kell mind a két oldalról. Igen nagy feladat hárul 2500 dolgo­zónkra. Nekik is van családjuk, nekik is el kell menni a boltba, pi­acra. Általában nincsenek jó anyagi helyzetben. Széles a ská­la: az egyetemi tanártól az írástu­datlan segédmunkásig mindenki megtalálható közöttük. A cél ér­dekében kell összefogni őket, hogy mindent megtegyenek, amit csak lehet. Optimista vagyok. Azért is vállaltam ezt a feladatot, mert úgy érzem: nem sok kell ahhoz, hogy nagyobb elégedettség ve­gyen bennünket körül. A kórház sokat fejlődött, gárdája felké­szültebb lett: joggal elvárható tő­lünk, hogy ennek megfelelő szin­ten lássuk el betegeinket. Em- berközelibb munka szükséges, egymás jobb megbecsülése. Gábor László Kogimardzso, Petőfi! Az ebéd gyorsan elfogyott. A vendégek felszedelőzköd- tek, s ment mindenki az orra után. A délelőtti városnézés élt még emlékezetükben, s a kevés időt, ami a továbbindulásig hátra volt, igyekeztek vásárlással eltölteni. Az egyik asztalnál tovább folyt a beszélgetés. Úgy adódott, hogy két helyi vendéghez, három grúz turistát ültettek le, s az ebéd köz­ben elkezdett témát akarták be­fejezni. Előkerült egy üveg me- doc is. Iszogatni kezdtek a kis társaságban, amit egy egyetemis­ta ottléte tett érdekessé. Irmának hívták, fekete hajú volt és szerel­mes Petőfibe. A medoc ha lassan is, de fo­gyott. Nehezült tőle a láb, maraszta­lóbbá vált a szék, s a társak be­szélgetését nem zavarta senki. A téma most a könyv volt, ponto­sabban egy könyv. És a kérdések kérdése: ki tud segíteni? Az a legnagyobb bánatom — mondja egészen letörve Irma —, hogy itt sem tudtam megvenni Petőfi kötetét grúzul. Nemrég je­lent meg a könyv, de az első na­pokban nem tudtam megvenni, később meg már szinte lehetet­lenné vált, elkapkodták. Baráta­im vigasztaltak, hogy majd a ma­gyaroknál megveszed, nekik mindenük van ... — Kogimardzso! — emelte poharát az egyik helyi vendég. — Petefi! — tette hozzá az egyik grúz, s a poharak összekoc­cantak. Amíg a bor tette a maga útját, s kezdte mutatni erejét, eb­ben a pár pillanatnyi csendben megszólalt a fiatalabb grúz: Ir­ma, mondj még egy verset! Kis szünet következett, s a ter­met bársonyos hang töltötte be: „Mikvarzsar dzlier, dzlier, Rác gadisz dro zsani...” .... Címet nem mondott, mi­nek tette volna. Felesleges is volt ebben az esetben. A szavak külö­nös hullámzása szíven ütötte a hallgatóságát. A harmadik-ne­gyedik sor elhangzása után, a diákképű helyi asztaltársuk, fél­hangosan mondani kezdte a ver­set, együtt a lánnyal: „Szeretlek kedvesem, Szeretlek tégedet, Szeretem azt a kis Könnyű termetedet...” Amikor a lány befejezte, nem tapsolt senki, de megszólalni sem tudtak. Másodszor is meg­emelték poharukat, s csak ma­gukban mondták még egyszer: Kogimardzso, Petőfi! * Olvasom, hogy a kohói kas­télyt is fenyegeti egy nagyzási mánia. Rémálmot látok... .... Visszafelé folyik a Duna, egyre szívja a vizet a Fekete-ten­gerből; már visszafelé forognak a Nagymarosi Ermőmű turbinái; szívják, csak szívják az áramot a magasfeszültségű vezetékekből; Európában tompul a fény, s ahogy dagad a sötétség, úgy vé­konyodik a folyó teste, amíg el nem párolog utolsó cseppje is a Fekete-erdő egyik tisztá­sán .. . Mindez megtörténhet. De! Amíg a Kaukázus lábánál hi­ánycikké válik KÖLTŐNK kö­tete, amíg fordítás nélkül is értik a költő sorait, addig a víz lefelé folyik, a fény erősödni fog, mert egyszer a buldózer vezetőjére is rámosolyog majd egy lány, s a férfi így válaszol valahogy: „Sze­retlek kedvesem, szeretlek tége­det ...” (P. Pap) A székesfehérvári skanzen Újabb látnivalóval gazdagodott Székesfehérvár épülő szabadtéri múzeuma, a rácvárosi skanzen. Az egyik felújított másfél évszáza­dos portán megnyitották a rácok által lakott városrészt is magában foglaló palotaváros néprajzát, tárgyi és kulturális emlékeit bemuta­tó múzeumot. Az állandó kiállítás a városrész sajátos lakáskultúrá­jával — egy szoba- és konyhabelsővel —, valamint a népi kultúra, a céhek és az iparosok emlékeivel ismerteti meg a látogatókat. (MTl-fotó: Kabáczy Szilárd) Felvételizőknek Előkészítők a debreceni egyetemen Újszerű, önköltséges felvételi előkészítő tanfolyamokat indíta­nak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, azoknak a középiskolásoknak és érettsé­gizetteknek, akik 1989-ben je­lentkeznek valamelyik felsőok­tatási intézménybe. A tantárgyak csoportosítása felvételi szakpárok szerinti, de külön-külön is választhatók. így matematikából, fizikából, kémi­ából, biológiából, földrajzból és történelemből. Az írásbelikre való felkészü­lést november 19-től 1989 áprili­sáig szombatonként huszonkét alkalommal tartják. Minden esetben délelőtt 8-tól 14 óráig (ez tantárgyanként 3—3 óra). A szóbeli vizsgák előtt a jövő évben június 11-től 20-ig tízna­pos bentlakásos kurzust szervez­nek. Ez utóbbira korlátozott számban kollégiumi helyet biz­tosítanak a jelentkezőknek. Ebé­det az egyetemi menzán kész­pénzért biztosítanak. A foglalkozás helye a Kossuth Lajos Tudományegyetem épüle­te (Debrecen, Egyetem tér 1.). A természettudományi kar ve­gyész, kémia—fizika és matema­tika—kémia szakjára benyújtott felvételi jelentkezések alapján a tanfolyam díjának feléta Kémiai Intézet visszatéríti. Jelentkezéseket még elfogad­nak november 4-ig az egyetem tanulmányi osztályán (4010 Debrecen, Postafiók 18. Tele­fon: 52-16-666/355 mellék).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents