Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-14 / 246. szám

6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1988. október 14., péntek Mindenütt jó, de... Szöul — úszószemüvegen keresztül — Két hete, hogy landolt veled a szöuli gép Ferihegyen. Ha a hí­reim nem hamisak, azóta nem sok időt hagy az egyedüllétre a gratulálok hada... — Épphogy hazajöttünk a családdal egy fogadásról, ame­lyen a megye sportvezetői fejez­ték ki jókívánságaikat. Kedden természetesen mi is ott voltunk az apuval, az anyuval a BS-ben, ahol egyszerre felemelő és benn- sőséges hangulatú ünnepséget rendeztek az olimpiai küldött­ségnek. S akkor ezek még csak a félig-meddig hivatalos találko­zások. Szinte szünet nélkül csen­gett a telefon itthon is, nagyon jól esett a figyelmesség, az érdeklő­dés... — húzódott barátságos mosolyra az ifjúsági Európa-baj- nok Szöult megjárt gyöngyösi mell úszó, Csépe Gabriella szája. — Hogyan viseled a népszerű­séget? Kinek az üdvözlése volt a legkedvesebb számodra? — Az igazat megvallva egyál­talán nem érzem nyűgnek, teher­nek. Talán az furcsa egy kicsit, hogy elkerülhetetlenül is ismét­lésekbe kell bocsátkoznom, mi­vel több helyen is felkértek az él­ményeim elmesélésére. Persze ennek is megvan a jó oldala, mert így újra és újra átélem a történte­ket. Nagyon meghatódtam, ami­kor a sokezer kilométeres légiút után megpillantottam a szüléi­mét, az edzőmet Laci bácsit (Ta­kács László — a szerk.). A berzé- sek és közelebbről osztálytársa­im a II. C-sek már a reptéren hangos ovációval, kedveskedő szeretettel vettek körül. Rögtön­zött élménybeszámolót is kellett tartanom nekik. — Gondolom életed eddigi leghosszabb repülőútja áll mö­götted? — Kimerítő volt a közel húsz­órás utazás, amelyet csak az alaszkai Anchorageban szakítot­tunk meg. Mindenki megpróbál­ta valahogy agyonütni az időt. Olvasgattunk, végigizgultunk két fordulatos krimit és ismer­kedtünk, barátkoztunk a szá­munkra új arcokkal. — Milyenek voltak az első be­nyomásaid az olimpia városáról? — Nem igazán megnyerőek, mivel hogy koromsötét volt, ami­kor megérkeztünk, az orrunk he­gyéig sem láttunk. Másnap lép- ten-nyomon fegyveres biztonsá­gi őrökbe botlottunk. Az uszo­dáig két ellenőrzésen is átestünk minden áldott nap. Még a filmet is kiszedték a fényképezőgépem­ből, hogy megnézzék tényleg cel­luloidszalaggal van e dolguk. Ezekhez az apró kellemetlensé­gekhez viszonylag gyorsan hoz­zászoktunk, senki sem zúgoló­dott, mivel beláttuk, hogy mind­ez a biztonságunk érdekében történik. — Az Egerszegi Krisztináról készített, a közelmúltban sugár­zott rádióriportban nem egyszer Csépe Gabri­ella értékes versenyzői ta­pasztalatokat szerzett Szö- ülban, ame­lyeket jövőre az NSZK-ban megrendezen­dő EB-n már kamatoztathat elhangzott a neved. Netán barát­nők vagytok? — Már tavaly tél óta levelezek „Egérrel”, az edzőtáborok és a sok-sok közös verseny izgalmai összehoztak minket. Szöulban is egy szobában laktunk, és együtt örültünk a sikereknek. — Na és a többiek? Távolról úgy tűnt egységes, jó szellemű az úszócsapat. — „Egéren” kívül még a nyí­regyházi Csabai Jutkával is jól megértettem magam, de a többi­ekkel keveset beszélgettünk, hiá­nyoltam belőlük az érdeklődést. Az úszók nagy része eléggé zár­kózott, befelé forduló, nem egy­szerű dolog közel férkőzni hoz­zájuk, pedig én igazán barátkozó természet vagyok. Nehezen nél­külöztem az edzőmet, Laci bá­csit is, hiányoztak a hasznos ta­nácsai, meg egyáltalán az erőt kölcsönző jelenléte. Persze ha úszott valaki a társaságból, akkor egy varázsütésre minden meg­változott. Fülsiketítő ricsajt csaptunk önfeledten ráztuk az aprópénzt a sörös és fantás do­bozokban, torkunk szakadtából szurkoltunk. Ha bejött a siker együtt ünnepeltünk, de a gyen­gébben szereplőkre sem néztünk ferde szemmel. — Melyik az az emléked Szö­ulról, amelyet mondjuk nagyma­ma korodban is szívesen felidé­zel? ' — A megnyitó tette rám a leg­mélyebb benyomást. Felejthe­tetlen a színpompás, lenyűgöző forgatag, az önfeledten ünneplő sokaság, a mindenhonnan össze- sereglett lelkes tömeg. Lélek­emelő pillanatokban lehetett ré­szem, de sajnos a hivatalos meg­nyitó utáni műsort már nem lát­hattuk, buszra kellett ülnünk és a szálláshelyre vittek minket. Ide­haza videón néztem meg a káp­rázatos produkciót. — Könnyen megbarátkoztál az olimpiai formaruhával? — A kalappal még csak-csak, de a kosztümöt egy kissé zártnak találtam. A legtöbb bonyodalom a tűsakrú cipő körül támadt. Kezdődött azzal, hogy három­szor is tágította a cipész, amíg feljött a lábamra. Ám korai volt az öröm, mert a szokatlanul ma­gas sarok miatt szinte különlec- kéket kellett vennem, hogy járni tudjak benne. Beszéljünk azért néhány szót magáról a versenyről is. így utó­lag nem mocorog benned a kisör­dög, hogy olyan kévésén — mindössze négy tizeden — múlott a fináléba kerülésed? — Óriási dolog lett volna a legjobb nyolc között versenyez­ni, de végül is elégedett vagyok a B-döntőben szerzett hatodik he­lyemmel is, mert előzőleg ennyit vártam magamtól. Későn dőlt el, hogy egyáltalán utazhatom az olimpiára, és a fő versenyem az idén az ifjúsági Európa-bajnok- ság volt, Amersfoortban, ahon­nan arannyal tértem haza. Úgy érzem Szöulban is helyt álltam, nem keltettem csalódást szerep­lésemmel. — Felteszem, hogy a hazaér­kezésed óta eltelt napokban, ahogy mondani szokás csak a pohárban láttál vizet. — Egyelőre nem hiányzik az úszás, viszont így sem ülhetek karba tett kézzel, mert rengeteg a bepótolnivalóm a tanulásban. Időm nagy részét a könyvek mel­lett töltöm, mert az iskolában is köteleznek eddigi eredményeim. Egy-két napja azért lenéztem az uszodába, persze nem tréningez­ni mentem, csak úgy lazításkép­pen lubickoltam egyet. Gyorsan elrepül a pihenésre kapott egy­két hét, és utána minden kezdőd­het élőiről. Uszoda, tanulás, ta­nulás, uszoda... — Barcelonában is szorítha­tunk érted? — Erre nem tehetek Ígéretet, mert négy év az iszonyúan hosz- szú idő. Mindent megteszek azért, hogy újra ott állhassak az olimpián a rajtkövön, de egyelő­re a jövő évi Éurópa-bajnokság a cél az NSZK-ban. Ott kell kivág­ni a rezet, aztán majd meglát­juk... Buttinger László Megyei kézilabda-bajnokság Rangadót nyert a Füzesabony Ma Gyöngyösön ülésezik A Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlése A mátraalji városban, Gyön­gyösön ä Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Üzemmérnöki Intézetében (Mátrai út 36.) tartja ülését a Magyar Olimpiai Aka­démia (MOA) 7. vándorgyűlése. A ma, 14 órakor kezdődő ese­ményen többek között Schmitt Pál, a NOB tagja, a MOB főtit­kára — egyben a MOA elnöke — tartja meg tájékoztatóját a 24. szöuli nyári olimpiai játékokról. Különösen érdekesnek ígérkezik Aliné Mező Máriának, a GYSE ügyvezető elnökhelyettesének, a MOA Baráti Kör elnökhelyette­sének az előadása, Nők az újkori olimpiákon címmel. Délután 16.30-tól ugyanitt kerül sor Csé­pe Gabriellának, a gyöngyösiek mellúszó olimpikonjának szöuli élménybeszámolójára. Az ér­deklődők a helyszínen megis­merkedhetnek az Olimpiák tör­ténete, és a Heves megyei olim­pikonok kiállítással. Holnapdélelőtta vendégek és a meghívottak megtekintik az Országos Széchenyi Könyvtár műemlék könyvtárát, majd ellá­togatnak a nagyrédei Szőlőskert Mgtsz borkombinátjába. Tőr- és kardcsapatokkal Vívás Szombaton 9 órakor rangos ví­vóeseményre kerül sor Egerben, a dr. Münnich Ferenc úti edzőte­remben. Itt lépnek pástra a keleti országrész férfi tőr- és kardcsa­patai, hogy eldöntsék a bajnoki cím sorsát. A megyei kézilabda-bajnok­ság hét végi fordulójában a Füze­sabony női csapata rangadót nyert, s ezzel már hat pont előny­nyel vezeti a mezőnyt. A H. Zal­ka SE egy halasztott mérkőzése miatt kétszer is találkozott az egri főiskolásokkal. Mindkét mérkő­zés a hazai környezetben pályára lépők sikerét hozta. Eredmények. Nők: Füzesa- bony-Gyöngyösi SE 18-17(9-7) Ld.: Baloghné és Katona 6-6, ill. Szűcs 5. Alaposan ráijesztet­tek a vendégek a Füzesabonyra. Kezdettől fogva bátran roha­moztak, s ez meg is hozta az eredményét: a félidő derekára 2 gólos előnyt szereztek. Az abo- nyiak még idejében eszméltek, és a szünetig fordítani tudtak. A fordulás után már úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozhatja meg a győzelmüket, de vezetésük bir­tokában könnyelművé váltak, ami a végére majdnem megbosz- szulta magát. Á hazaiak közül Katona és Bocsi nyújtott az átla­gosnál jobb teljesítményt. A ven­dégeknél Csapó és Darókné ját­szott jól. Egri TK-Novaj 14-12 (7-6) Ld.: Pittner és Gyerő 5-5, ill. Demkó 8. Az eső és a korai szür­kület miatt irreális körülmények között lejátszott találkozón a szerencsésebb csapaté lett a két pont. Heves-Gyöngyösi Főiskola 20-10(11-1) Ld.: Agócsné 5, ill. Juhász 6. A hevesiek már az első harminc percben eldöntötték a mérkőzés sorsát. Novaj-Heves 14-14 (10-9) Ld.: Hegyi 7, Bótáné 5, ill. Agócsné 5. Végig szoros, fej-fej melletti küzdelmet vívott egy­mással a két csapat. Férfiak: H. Zalka SE-Egri TK 25-21 (13-12) Ld.: Kalmár 10, ill. Molnár és Szilágyi 5-5. A második félidő derekáig egyik csapat sem tudott jelentős lépéselőnyhöz jutni, ekkor azon­ban a Zalkások hat góllal megug­rottak. A főiskolásoknak még maradt erejük arra, hogy ledol­gozzák hátrányukat. A gyöngyö­siek a hajrában újból felülkere­kedtek, és otthon tartották a szá­mukra nagyon fontos pontot. Egri TK-H. Zalka SE 24-23 (9-13) Ld.: Molnár 13, ill. Androsits 6, Komáromi 5. A második já­tékrészben mutatott harcos, len­dületes játékukkal a gyöngyösi­ek a maguk javára tudták fordí­tani a mérkőzést. A rendkívül küzdelmes, változatos, de ideges hangulatú találkozón a hazaiak­nál Molnár, Scheili és Szilágyi, a vendégeknél pedig Keszthelyi és Komáromi remekelt. HKVSC-E. Forgácsoló23-22 (13-11) Ld.: Molnár 6, Gulyás 5, ill. Bukuli 12, Nagy 9. A hajrában már négy góllal is vezettek a hat­vaniak, előnyük azonban a fi­gyelmetlenségek következtében a végére egy gólra olvadt. E. Finommechanika-Gyön­gyösi Főiskola 31-18 (17-9) Ld.: Vizes és Gulyás 9-9, ill. Varga 5. A minden tekintetben jobb egriek könnyedén fektették két vállra ellenfelüket. A bajnokság állása. Férfiak: 1. F.abony 15 13 - 2 392-303 26 2. H. Zalka SE 15 12 1 2 376-293 25 3. E. Finom­mechanika 16 11 1 4 407-341 23 4. Gy.SE 16 9 1 6 429-316 19 5. E.' For­gácsoló 16 9- 7 421-392 18 6. Egri TK 16 6 2 8 402-424 14 7. Gy. Fő­iskola 16 3 2 11 308-371 8 8. Hatvani KVSC 16 3 1 12 374-476 7 9. Gy.solv mos 16 1- 15 246-439 2 Nők: 1. F.abony 12 11 - 1 250-213 22 2. Heves 12 7 2 3 249-198 16 3. Gy.SE 12 7 1 4 223-186 15 4. EgriTK 12 6- 6 250-241 12 5. Hatvani KVSC 12 5 2 5 191-191 12 6. Novaj 12 2 2 8 189-216 6 7. Gy. Fő­iskola 12 - 1 11 171-278 1 Forma-1 -es versenynaptar IV. Magyar Nagydíj: 1989. augusztus 13.? A héten Párizsban tartja kong­resszusát a Nemzetközi Automo­bil Szövetség (FIA). Ennek egyik bizottsága, a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) nyilvánosságra hozta a jövő évi Forma-1-es autós gyorsasági vi­lágbajnokság tervezett műsorát. A műsor: március 26.: Brazil Nagydíj Rio de Janeiro, április 23.: San Marino-i Nagydíj Imo­la, május 7.: Monacói Nagydíj Monte Carlo, máj us-28.: Mexi­kói Nagydíj Mexikóváros, június 11.: Kanadai Nagydíj Montreal, június 18.: az Egyesült Államok Nagydija Detroit,július8.: Fran­cia Nagydíj Le Castellet, július 16.: Brit Nagydíj Silverstone, jú­lius 30.: az NSZK Nagydija Hockenheim, augusztus 13.: Magyar Nagydíj Hungaroring, augusztus 27.: Belga Nagydíj Spa-Francorchamps, szeptem­ber 10.: Olasz Nagydíj Monza, szeptember 24.: Portugál Nagy­díj Estoril, október 1.: Spanyol Nagydíj Jerez de la Frontera, okqtóber 22.: Japán Nagydíj Szuzuka, november 5.: Ausztrál Nagydíj Adelaide. Mezey: „Nem tudtunk igazán felkészülni, de hiszek a játékosokban” Csütörtökön délelőtt az MLSZ-ben találkoztak a magyar labdarúgó-válogatott keret tag­jai. A nemzeti tizenegy jövő szer­dán 18 órakor Észak-írország együttesével játssza első világ- bajnoki selejtező mérkőzését a Népstadionban. Ä 23 tagú keret nem volt tel­jes, a légiósok közül eddig csak Détári Lajos (Olympiakosz Pire­usz) érkezett haza. A többi kül­földön játszó a hét végén csatla­kozik társaihoz, illetve lesznek, akik csak a jövő hétfőn utaznak Tatára. A gyülekező után a tanácste­remben rövid sajtóértekezletet tartottak. Elöljáróban Török Pé­ter főtitkár bemutatta az MLSZ új sajtófőnökét, a Gyenes J. Ándrást felváltó Hámori Tibort, a Foci című lap főszerkesztő-he­lyettesét. Mezey György, a labdarúgó­válogatott szövetségi kapitánya hangoztatta: az észak-írek elleni selejtezőre nem tudtak úgy felké­szülni, ahogyan tervezték. Igye­keztek mindent megtenni, és a tatai edzőtáborozás hátralévő napjai alatt is ez a törekvésük, de nem várhatják nyugodtan a be­mutatkozó selejtezőt. A legfőbb gond az, hogy á magyar bajnok­ság küzdelmeinek színvonala nem megfelelő. Ezek után Mezey csak abban hisz, hogy a meghí­volt labdarúgók a tudásuk legja­vát adják, jelentős formajavulást mutatnak. Észak-írország ellen azzal kell „főzni,,, ami van, a kí­sérletezésnek, szélsőséges pró­bálkozásoknak nincs helye. Áki- ket ezúttal figyelembe vett, a múltban többé-kevésbé már bi­zonyítottak. A kapitány ezután átadta a szót Both Józsefnek, a válogatott egyik edzőjének, aki indokolta a válogatást. Minden egyes játé­kosról elmondta, miért hívták meg. Pintér Attiláról például megjegyezte: a ferencvárosi vé­dő korábbi könnyelműsködései után a PMSC és a Rába ETO el­leni bajnoki mérkőzéseken már úgy játszott, ahogyan azt a válo­gatott szakvezetői elvárják tőle. Mészöly Géza helyzete nem irigylésre méltó, hiszen a nehéz napokat élő Vasasban játszik, nincs sok sikerélményben része. Erénye, hogy kiválóan fog em­bert, és nagyszerűen fejel. E két tulajdonsága miatt az észak-írek ellen értékes játékos lenne. Haj­szán Gyula végre felhagyott az öncélú cselezgetéssel. Rossz hír: Keller József boka- és az NB I-es góllistán éllovas Fodor Imre vállsérülése miatt nem utazhatott csütörtökön Ta­tára, míg Róth Antalt (Feyeno- ord) megműtötték. Arccsonttö­rése ellenére ígérte, hogy jövő hétfőn hazajön, noha játékára alig van remény. Détári Lajost, az Olympiakosz Pireusz játékosát arról kérdez­ték: rendben van-e már a műtött térde? — Igen, a vártnál sokkal ha­marabb gyógyultam meg — mondta. — A hét végi forduló­ban idegenben nyertünk 1:0-ra. — Szerdán fontos találkozón szerepel a magyar válogatott, a bemutatkozás igen fontos, fő­ként az igen kritikus hazai kö­zönség előtt. — Hiszek abban, hogy megta­láljuk a rohanós brit stílus haté­kony ellenszerét. Annak idején, a Mexikót megelőző selejtezőso­rozat előtt is sokan féltették a vá­logatottat, mégis döntőbe vere- kedtük magunkat. — Ezúttal nehezebb a fel­adat? — Minden vb-selejtező cso­portban olyan válogatottak sze­repelnek, amelyek szeretnének ott lenni 1990-ben az olaszorszá­gi döntőben. Anglia, Ciprus vagy éppen a mi csoportunkban szereplő Málta is mindent meg­tesz ezért. Nincs könnyű cso­port, nincs könnyű ellenfél. Na­gyon szeretnénk nyerni a Néps­tadionban. Mezey György irá­nyításával mi nyertünk már brit stílust követő válogatott ellen: Walest 3:0-ra legyőztük Cardiff- ban...

Next

/
Thumbnails
Contents