Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-10 / 217. szám
Népújság, 1988. szeptember 10., szombat MŰVÉSZET KÖZMŰVELŐDÉS 7. Könyvekről Fotóalbum Magyarországról A Képzőművészeti Kiadó 1988 tavaszán albumot jelentetett meg hazánkról. A kötetnek angol és német nyelvű változata is készült. Az album gyönyörű fotói méltán keltették fel a könyvszerető közönség érdeklődését. Előbb az idegen nyelvű változatok kerültek hiánylistára, majd a magyar nyelvű változatot is hiába keresték a vásárolni szándékozók. A napokban a Kossuth Nyomdával közös kiadásban újra napvilágot látott — mindhárom nyelven önálló kötetben — a Szelényi Károly 209 színes fényképét tartalmazó fotóalbum. A lencse elé kerülő tájban, tárgyban Szelényit az ember és környezetének együttélése, egymásra hatása érdekli. Célja a gondosan megmunkált föld, az épülő szerény, de takaros parasztház megörökítése — mint az emberi munka eredménye. Emberi sorsok, közösségek szelleme rejlik az útszéli kőkereszteket megörökítő fotói mögött is, mint ahogy a falusi freskók, parasztházak tornácai, pompás kastélyok örökbecsű berendezéseiben is jelen van a mester és a megrendelő jelleme is. Lázár István bevezető szövege érdekfeszítően villantja fel hazánk történelmi eseményeit, emlékeit. írásaiból Budáról indulva bejárja az országot az olvasó. A képekhez Székely András újságíró, művészet- történész találóan válogatott verses idézeteket. A képanyag kilenc tájegységre tagolódik, Buda után a Dunakanyarban, majdÉszak-Dunántúlszépségeiben gyönyörködtetnek Szelényi Károly felvételei. A Balaton és környékének „bejárása” után Dél-Dunántúlon vezet az utunk az Alföldre, majd a Nyírségből Észak-Magyarország jellegzetességeinek megtekintése után érünk vissza Pestre. A kötet méltán kelti fel az érdeklődést hazánk kevésbé ismert tájegységei alaposabb megismerésére. Az idelátogató külföldiek szép emlékként vihetik magukkal a Magyarország fotóalbumot, melynek alapján talán még gyakrabban látogatnak hazánkba. Sopianae-Pécs ókeresztény emlékei A mai Pécs helyén az időszámítás szerint II. század elején létesült Sopianae lakói között a helyi illir-kelta lakosság mellett bevándorolt nyugat-pannóniai és itáliai népelemek voltak. Emléküket sírkövek és egyéb feliratok, oltárkövek őrzik. Pécs a turistaforgalom egyik központja. Tavasztól késő őszig egymást érik a csoportok, hogy megismerkedjenek a kétezer éves város . ókori múltjával és jelenével. A Képzőművészeti Kiadónál a város ókeresztény emlékeit idéző könyv jelent meg. Célja, hogy tájékoztatást adjon a temető sírkamráiról, a város és település történetéről, mai színes életéről. A kötetből megismerhetjük a hazánkban művészeti és történeti szempontból páratlan, jelentőségükhöz mérten csak a római városi katakombák festményei vei összemérhető sírépítményeket, melyet a X Vili. század eleje óta ismertek Pécsett. Ezek az utóbbi években számban és jelentőségben is gyarapodtak. Ennek bemutatására és a megőrzés módozatainak ismertetésére vállalkozik a feltáró régész, a falfestményeket megmentő restaurátor és a tervező építész. A jobb megértést 27 szövegközi ábra, 19 fekete-fehér és 26 színes fotó szolgálja. Bachman Zoltán, Fülep Ferenc, Pintér Attila könyvét angol és német nyelvű összefoglaló egészíti ki. Geröly Tibor — A kislányt Natalinak hívják .. . — Micsoda név . . . Hogy jutott eszedbe? — Nem is tudom. Olvastam valahol. Akkoriban sokat voltam egyedül, és folyton olvastam. * — Gyerekem lesz — mondta Klári egy este. — Etetni akarsz, cica? — Dehogy. Hiszen úgy örülök. Valóban örült. Néhány hét óta tudta már a dolgot, s valami különleges bódulatban élt. Először megrémült, arra gondolt, mi lesz most? Mit szól majd hozzá? Most az arcát figyelte, a szemét, a tekintetét igyekezett elkapni, de Károly szeme csak repdesett ide- oda, egyszóval nem látszott az arcán valami túláradó öröm. — Fiú lesz — mondta Klári. Károly ettől sem bódult el. Cigaretta után kotort a zsebében, s Klári úgy látta, reszket a keze, amikor fellobbant a gyufa lángja. — Hogy gondoltad ezt az egészet? — mondta rekedten. — Egyszerűen. Huszonhét éves vagyok . . . — Ez még nem ok arra, hogy átverj. — Miért? Kívánok tán valamit tőled? — Most, ugye azt akarod, hogy vegyelek el feleségül? Abból babám, nem eszel! * Klári az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt. Innen a szobából a falu fűutcájára lehetett látni. Vastag derekú öreg akácok álltak őrt az utca két oldalán. Kovács Mári nénit látta ballagni, kosárral a karján, a harmadik ház előtt. Klári az ő házában lakott már harmadik esztendeje, amikor elvállalta ebben a messzi idegen fészekben a művelődési ház vezetését. Gyanakvó, mindenre kíváncsi asszony Mári néni. Tövirül-hegyire ki is kérdezgette, kicsoda, micsoda, hogy lány létére idegenbe szakadt? Aztán beköltözhetett az utcai kis szobába. Egy ágy, szekrény, régimódi asztal, két szék, kézzel horgolt rongyszőnyeg, egy olaj- nyomat a falon, egy tükör. Ez volt mindössze a bútorzat. Gyanakvása később enyhült valamelyest, és Klári is igyekezett a kedvében járni, elment he-' lyette bevásárolni, segített takarítani. — Lányom, látom, te nem vagy olyan, mint a mai fruskák, akiknek csak a bolondérián jár az eszük. Lásd, én is magamban küzdöttem végig az életet, nem mentem férjhez, pedig szép lány voltam, lett volna kihez ... Te sem nagyon ugrálsz a legények után, azok se utánad, pedig nem vagy csúnya lány. A fene érti ezeket . . . így dohogott gyakran Mári néni, s valahogy befészkelte a félsz magát Klári szívébe. Este amikor későtájt hazafelé ballagott a művelődési házból, figyelte a párokat. Őt senki sem akarta elkísérni. Sőt, siheder legények Klári néninek szólították. Falun még mindig korán öregszenek a lányok. Egy este idegen fiatalember jelent meg az ajtóban. Farmert viselt sárga trikóval, bőre bronzosan sötétlett. — Te vagy itt a kultúros, kislány? Lehet itt valamit kezdeni? Klári nem kapott levegőt. Ezt a pimaszságot! Ki ez a szemtelen alak? — Új ember vagyok itt, ágazatvezető a szövetkezetben. Gondoltam körülnézek. Aztán eljött másnap és harmadnap is. Nem sok vizet zavart, leült, nézelődött. —Túl sok itt a csitri, meg a süldő legényke. Magamfajta harminc körüli mit csináljon? Elkísérhetlek? — Tulajdonképpen mit keresel te itt? — Mit keresnék? Láthatod. Vezetem ezt az intézményt. — Intézményt? — Károly hangosan hahotázott. — Ne röhög- tess kérlek. Méghogy intézmény! Mióta is vagy itt? Azt mondod, két éve is elmúlt. . . aztán mit tudsz felmutatni? Egy hímzőszakköri kiállítást, néhány előadást, meg van egy tánccsoportod. Ezért gürcölsz? Ez lenne az életed értelme? — Behívsz? Nincs kedvem hazamenni. « Rövidesen faluszerte tudtak a viszonyukról. A titok itt rövid ideig marad titok. Mikor közölte, hogy gyereke lesz, Károly eltűnt egy hétre. Aztán egy este beállított, s azt mondta, másként alakultak a dolgok, el kell mennie, de majd ír természetesen. És hogy ne hülyéskedjen, menjen el orvoshoz, ha pénzre van szüksége, hát szóljon. Egy papírfecnit hagyott az asztalon, rajta a neve és a címe. Legalább betyárbecsület van benne — gondolta Klári —, és száraz maradt a szeme. — Lányom, te állapotos vagy. — Mári néni mondta ezt egy reggel, amikor munkába sietett. — Ó, te szegény... Nem dobta ki, rendes volt hozzá, s egy este, bizalmas kettesben egy csésze hársfatea mellett elmesélte élete nagy titkát: leányfejjel szült és eltemetett gyermekét. . Aztán észrevette, hogy a lányok hiányoznak a tánccsoportból, a fiúk meg kandi szemekkel nézik, a szemtelenebbje megjegyzéseket is tett. Mikor a tanácselnök behívatta, székkel sem kínálta, noha már erősen dagadtak a lábai. Az íróasztal mögött ült, tollával ütemesen kopogott az asztalon, s arról beszélt, hogy nem, ők aztán nem fosztanak meg a munkájától egy leendő anyát, de a faluban beszélnek róla, hogy a lányokat nem engedik el az anyák a művelődési házba, mondván, hogy ott rosszat tanulnak. Hát, ilyen körülmények között, ugye megérti, de jobb lesz, ha más állás után néz. * — Ott van a gyerek az öregasszonynál? — kérdezte az anyja. Klári bólintott. Várt, hogy hívja az anyja. Kinyitja-e előttük az ajtót? Elébe áll-e az apjának? De nem. Elcsüggedve látta tehetetlen toporgását, aggodalmas arcát, rebbenő szemeit. Tudta már: anyja kiszolgáltatottsága talán az övénél is nagyobb. Délután ösz- szecsomagolt. — Meggondoltad? — kérdezte az anyja reménykedőn. Klári mosolyogni próbált. — Persze, meggondoltam . . . Klárinak az öregasszony jutott az eszébe, aki éjszaka szaladt az orvosért, s kísérte kórházba. Látogatáskor almát vitt, és finom galamblevest, és bevallotta, hogy arra a bizonyos címre küldött egy táviratot . . . Sóhajtott, aztán lassan összepakolt, vette a bőröndöt, s indult az esti vonathoz. Éjszaka lesz ismét, mire visszaér a faluba. Az jó, nagyon jó. Nem járnak már ilyenkor az utcán. Mári néni tán még nem alszik. Mióta megvan a gyerek, kicserélték. Gügyög, sürgölődik, s úgy vigyáz rá, mint egy nagyon boldog és jóságos hétfejű sárkány. Bulla Márta grafikái Gál Gábor reprodukciói
